Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-04 / 130. szám

V A terméeasetí környezet ilyeaztő romlása az a tény, hogy az emberi­séget mind jobban szennye­zett technikai környezet veszi körül, óriási veszélyt jelent az emberi civilizációra — írta nemrégiben az Angliában élő osztrák író, Elias Canetti. »Költői túlzás«, legyintene bennünk a kényelmes önálta­tás, ha az író figyelmeztető szavához nem társulnának szomorú és szüntelenül áradó hírek. Ilyenek: a szakhatósá­gok utasítására nemrégiben leállították az Egyesült Izzó zalaegerszegi alkatrészgyárá­nak galvanizáló üzemét. A galvanizálóban ugyanis na­ponta 120—150 köbméternyi nehéz fémionokat tartalmazó szennyvíz keletkezik, s ennek ülepítésére — a gyár soüclép- csős tisztítóművének fölépül­téig ideiglenesen a hegyolda­lakból lezúduló csapadékvíz felfogására épült záportárolót használták, ám a csapadékos időjárás miatt gátszakadástól kellett tartani. Vagy: a Bu­dapesti Kalapgyár zuglói te­lepén reggeltől estig égetik a hulladék bőrt, szőrt stb. A- vastag, fekete füst zsíros ko­rommal vonja be a környék­beli lakók ablakait, lassan már szellőztetni sem mernek az emberek ... Más., A salgó­tarjáni ötvözetgyár óránként csaknem két tonna szilícium- oxidal szennyezi a város le­vegőjét. A néhány éve 64 millió forintért fölszerelt elektroakusztikus füstgázszű­rő- és ülepítőbererrdezés pe­dig használhatatlan. A gyár 1.2—1.3 millió forint légszenv- nyezési bírságot fizet évente, a város lakói pedig beadvá­nyok százaiban tiltakoznak az otthonukra telepedő sötét porfelhő és a rózsaszínű füst ellen. Avagy: a Fővárosi Köjál a közelmúltban végzett fölmé­résével megállapította, hogy a Budapesten keletkező egy­millió köbméternyi szenny­víznek — amelynek befoga­dója a Duna — csupán 4—5 százaléka van megtisztítva biológiailag; a város gyors 1 ütemű fejlődésével a közmű­vek nem tudtak lépést tarta­ni; hogy a pár évtizede még tiszta budai patakok, forrá­sok vize jórészt elszennyező­dött; hogy a csatornázatlan külső kerületek háztartási szennyvize és az ipari üze­mek szennyvize a felszíni vi­zekbe, illetve a Dunába ke­rül; ennek »köszönhető«, hogy Vádol a természet a Római-parttól a Csepel­szigeti g a Dunában fürödni tilos ! Folytathatnánk a sort a Balatonnal, amelynek vizét a körülötte levő termelőszövet­kezetek, állami gazdaságok agrokémiai vegyszerei »váll­vetve« szennyezik-m-érgezik a tó környékén működő ipari üzemek szennyvízével, vagy azzal a csaknem 50 ezer ki­logramm tüzelőolajjal, amely a balatonfüredi állami szív­kórház olajtartályaiból foly- dogáít a tó vizébe és partjá­ra. Szólhatnánk a DCM ce- mentporáról, amely több négyzetkilométernyi körzetben beteríti a Duna-kanyart, a gépkocsik emberre-növényre — sőt: épületekre! — egya­ránt ártalmas kipufogógázá­ról, a lakóházak közé ékelő­dött üzemek zajártalmáról, és így tovább. De ne ezzel foly­tassuk. Hanem azzal, amivel magunk ártunk, egyénileg a természeti környezetnek. ^lert a természet bennünket is vá­dol! Vádolja azokat a tanácsi vezetőket, akik hozzájárul­nak — ha kell, ha nem —, hogy fejszét emeljenek a fák­ra. Az idei tavaszon például egyetlen főváros környéki község üdülőövezetében 100 darab 30—40 éves diófát vá­gatták ki a villanyhálózat-bő­vítés indokával... Vádolja a természet a lelkiismeretlen kirándulókat, akik aszályos időben, tiltott helyeken süt­nek szalonnát, s a gondtala­nul otthagyott tűzzel fölgyújt­ják a városok tüdejét: az er­dőt. Az idei év áprilisának végéig több mint 800, kisebb- nagyobb anyagi kárral járó erdőtüzet okoztak a felelőt­len emberek az országban. Pedig az igazi »szezon« a száraz nyári időszak még csak ezután kezdődik... Legszebb kiránduló-pihenő helyeinken növekvő szemét- halmok jelzik csalhatatlanul, hogy ember járt a természet lágy ölén. Mintha valameny- nyi turista fölcsapott volna az Átvágják a kanyarokat Megyénk néhány régebben készült útján veszélyes kanyarok nehezítik, lassítják a forgalmat. Ezeket fokozatosan megszűn­te —, átvágják, s új nyomvonalon vezetik az utakat. Képünk Meszíegnyő és Böbönye között, a 68-as főközlekedési úton ké­szült, ahol hamarosan végeznek a korszerűsítéssel. A hét közepén végre elvo­nult a fejünk fölül a hosszú ideje nyomasztó, zivataros idő. Igaz, arról gondoskodóit, hogy kellemetlen következményeivel károkat okozzon és munkát ad­jon a mezőgazdaságban dolgo­zóknak. Nemcsak a jégverésre gondolok, amelynek következ­ményeit ezekben a napokban mérik föl, hanem arra is, hogy mind a gabonafélékben, mind a szőlőkben alapçsan elszapo­rodtak a gyakori esők által táplált növényi kártevők. Elle­nük csak sűrűn és gondosan végzett vegyszerezéssel lehet védekezni. A munkák zömét most ez adja a határban és a kiskertekben. A csapadék magasra növesz­tette a füvet a kaszálókon, út- széleken. ’Sürgető feladat a már így is elöregedett zöldta­karmányt betakarítani. És ha már az állatok eleségénél tar­tunk, meg kell említeni: na­gyobb figyelmet érdemelne a szarvasmarha-program meg­valósításában jelentős szerepet játszó legelők állapota. Erről, a helyes gyepgazdálkodásról ta­nácskoztak a héten a mező- gazdaság szakemberei Iharos- berényben, ahol megszemlél­hették a szaikszerűen kezelt le­gelőket is. E gyepterület egy- egv hektárján általában két szarvasmarhát tudnak eltarta­ni, A kellemes nyári időjárás beköszöntésével ugrásszerűen megélénkült a Balaton-part fotfialrrm — bár a járművek száma már a hét elején is csaknem igazi szezont jelzett. A szakemberek véleménye sze­rint a tavalyinál is több láto­gatóra számíthatunk a tó kör­nyékén. A kereskedelem és a vendéglátóipar az utolsó elő­készületeket végzi az ide láto­gatók fogadására. De nemcsak étellel, itallal és napfénnyel él a nyaraló: esetenként könnyed szórakozásra, művelődésre . is vágyik. Ezt ’ az igényét segíti majd kielégíteni Balatonföld- váron a kedden fölavatott filmiKínház, amelyről ne fe­lejtsük el megjegyezni: szerke­zete új eljárással, hazai, azaz somogyi anyagból — fából — készült. Jelentős és várva várt ese­ménynek örvendtek a hét vé­gén a gyerekek: az idei utol­só tanítási napról is hazain- duíhattak. Igaz,, az év eredmé­nyére várniuk kell egy hetet, és az tartogathat némi meglepe­tést számunkra, de ezt már »játszva« kibírják. Akárcsak az egész nyarat. Ök igen. A szü­lők többsége azonban némi szorongással néz a következő hetek elé: amíg ők dolgoznak, nem művel-e valami nem ép­pen kívánatos tevékenységet gyermekük. Különösen á felső tagozatos gyermekekért aggód­nak, hiszen a veszélyes korban levő serdülő lányok és fiúk tűl-yomó többsége nem veszi igénybe a napközit, -szervezett munkafoglalkoztatásukra pe­dig aligha van lehetőségük így, a -szülőknek a remény ma­rad : egyszercsak megkezdődik az új tanév. A gyerekeket, a felnőtteket egyaránt érintették a könyv­hét somogyi eseményei, ame­lyek csütörtökön író-olvasó ta­lálkozóval fejeződtek ’ be. Az ÉDOSZÍ klubjában rendezett beszélgetésen Janikovszky Éva alig győzött válaszolni a fiatal olvasók izgalmasan lényegretö- rő és szűnni nem akaró kér­déseire. A felnőttek persze ki­sebb érdeklődést mutattak e rendezvények iránt. A könyv- sátrak, a boltok forgalma azon­ban azt bizonyítja: az idén is sok új és régebbi kiadványt juttatott el a könyvhét az ol­vasókhoz. Szokatlan egyenruhás fiata- talokra figyeltek föl pénteken a járókelők Kaposváron, a Fepvveres Erők Klubja kör­nyékén. A szövetség megalaku­lásának harmincadik évfordu­lóján itt tartotta ünnepi meg­emlékezését az MHSZ megyei vezetősége. A héten ülést tartott a me­gyei tanács. Két napirendjéről részletesen beszámoltunk. Eze­ken kívül a testület elfogadta a múlt évi költségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásá­ról készített beszámolót, és két tanácsrendeletet alkotott: az egyiket a megyei tanács kitün­tető díjainak alapításáról és adományozásáról, a másikat a társadalmi munka szervezésé­nek és irányításának, illetve erkölcsi elismerésének rendjé­ről, Paál László MAI KOMMENTÁRUISIK *Ü díddbí !« refctámBzlogen szófogadó hívének: eszik, iszik és eldobál. Kukoricacsutkát és dinnyehéjat, konzervdobozt és kólásüveget, papírzseb'ken- dőt és napolajos flakont, ben­zines rongyot és égő csikke­ket ... A tatarozásoktól visz- szamaradt törmelékkupac he­tek alatt szemétdombbá nő az utcákon; az ipari üzemek élelmes tehergépkocsi-vezetői illegális szemétlerakóhelyet »létesítenek« az újonnan par­cellázott lakónegyedekben; az otthonára kényesen pedáns háziasszony öt lépést is lusta megtenni az utcán a legköze­lebbi szemétgyűjtőig... 1976-ban törvény született nálunk az emberi környezet védelméről. Törvény, amely a védelem tárgyai közé sorolta a földet, a vizet, a levegőt, az élővilágot, a tájat és a te­lepülés környezetét. Törvény, amely rögzíti a károsító ha­tásokat, s az ellenük való védekezés tennivalóit E ten­nivalók koordinálás az Orszá­gos Környezet- és Természet­védelmi Hivatal feladata. A kérdésre, hogy melyek a környezet károsító hatások, egyszerű a válasz: a szeny- nyeződések, a háztartási sze­méttől — a, zajártalomig. S e szennyeződések kiküszöbölése annak feladata, aki előidézi! Ügy ám, mert ha már kike­rül a környezetbe, összegyűj­teni, .megsemmisíteni roppant költséges. Ezért kívánatos cél már a termelésben a lehető­leg hulladékmentes vagy leg­alább hulladékszegény tech­nológiák alkalmazása; no meg a szemléletformálás iparban és háztartásokban egyaránt. J únius 5-e környezet- védelmi világnap. Az illetékes szervek kiál­lításokkal, előadásokkal ké­szülnek rá. Tőlünk mást kér­nek: azt a pár lépést — a szemétgyűjtőig... Ny. Ë. Objektív Kezdetben még egyéni a probléma. Egy fiatalasszony azt kéri a vállalatától, he­lyezzék ót reggeli műszakba, hogy el tudjon járni gyerme­kéért az óvodába. Egy fiatal­ember kéréssel fordul a gyár szakszervezeti bizottságához, hogy több szövetkezeti lakás közül az egyiket ö kaphassa, miután családjával lehetetlen körülmények között él. Ma­gánosán ! élő pedagógus kis garzonlakást kér a tanácstól, mert ágyrajáró, és nincs hol elhelyezze kbnyveit. Ezután jön a válasz. A fiatalasszony kérése teljesít­hetetlen, 'úgyszintén a gyár­ban dolgozó fiatalemberé, és a pedagógus is csak félig ro­mos szükséghelyiséget kap­hat. Bár másokat könnyű­szerrel délelőttösnek osztanak be, a gyár is tud lakást adni, a kerületi tanács is a romos helyiséggel egyidöben garzon­lakásokat utal ki az új lakó­telepen. A mi embereink azonban hátrányban vannak. És ekkor azt mondják ne­kik: maga várjon, mert a maga férje KISZ-titkár, ma­ga nem kaphat jobb lakást, mert függetlenített vezető, és maga se türelmetlenkedjen, hiszen pártmunkás. Mert mit szólnak az emberek ahhoz, ha felelős személyek, előnyt él­veznek szociális gondjaik megoldásában, milyen lenne ezeknek a döntéseknek a ha­tása? Ma a kommunisták erköl­csi normáival összeegyeztet­hetetlenek a különleges elő­jogok. Együtt élnek, azonos körülmények között dolgoz­nak az emberek többségével. Tudják, nem csupán nekik, saját boldogulásukra gazda­godik, szépül az élet. Énpen azért fáradoznak, ha társa­dalmi munkában, ha lőállás­bán, hogy minden állampol­gár, társadalmunk valameny- nyi rétege saját életviszonyai javulásával is mérhesse — mércével nem hiába dolgozik. Vala­mennyi kis és nagy ered­ményben ott találjuk a part közkatonáinak önzetlensé­gét, jelét a nép gondjaival s az egyéni emberi proölémuic- kal való azonosulásnak. A munkahelyen dolgozó ezrek tapasztalják, hogy kommu­nista társaiknak csak a mun­kából jut ki több. És ezzel a szerény magatartással méltán vívja ki sok párttag, a tár­sadalmi szervezetek megany- nyi munkása az emberek tiszteletét. És éppen a kommunisták és a nép mai viszonyát, a gondokban és örömökben az egyforma osztozás tényét nem látja az, aki úgy véli, ha egy kommunista szemé­lyes gondját a lehetőségek szerint oldaná meg, annak káros hatása lenne. Pedig ez a természetes, csakis ez. Nem tudni, milyen szellemképpel viaskodik az a vezető, aki szerint a közvéleményt meg­nyugtatja, ha a társadalomért többet, hivatásból áldozoknak csupán hátrányok jutnak osz­tályrészül, főleg akkor, ami­kor luxusigényektől távol eső, természetes szükségletek ki­elégítéséről van szó. Hogy ki mit és mennyit kaphat nálunk, milyen mun­kabeosztást, lakást, kedvez­ményt, arra objektív mércék léteznek — a rászorultság szerint. Megengedhetetlen az a nézőpont, amely bürokrati­kusán kirekeszti a közösség­ért munkálkodókat a társa­dalmilag elfogadott, igazsá­gosnak tartott szociálpolitikai gyakorlatból. Joggal tartják azt, hogy ha az ilyen embert fizikai és szellemi erejének már-már teljes megfeszítésé­re szorítják, azzal nem a kommunisták erkölcsi tiszta­ságát védelmezik, hanem a másokért áldozókat becsülik le. -És azokat is, akikért dol­goznak. K. F. CSEPEL SZERETETE Péntek esténként nagy csoport asszony és gyerek várakozik a kaposvári vasút­állomáson: huszonnyolc férjet hoz ilyenkor a vonat. És hét­főn reggel, a bűcsűzkodásnál fölteszik a gyerekek a kér­dést: apu, hányszor kell még menned ? A huszonnyolc ember a Csepel Művek Egyedi Gép­gyára Kaposvári Nehézgép­gyárának dolgozója, •számuk­ra pontosan egy hónap múlva fejeződik be a féléves átkép­zés. Ez a második csoport, s állítják, hogy akármilyen nehéz egy hétre elköszönni a családtól, ez a félév vala­mennyiük életében fontos. Ismeretségük az iparral többnyire kis gyárakban kez­dődött; Csepel először a mé­reteivel hatott rájuk. Saját bevallásuk szerint az ötödik hónap után is szívesen jár­ják munkaidő után a »gyár­utcákat«, a »műhelynegyede­ket«. Üj meg űj fölfedezni- valót találnak. Különböző emberekkel találkoznak; olyanokkal barátkoznak, akik számára a nagyipar az élet. Cwick Pali bácsit, aki negy­ven éve csepeli munkás, épp­úgy nem fogják elfelejteni, mint a nyugdíja felé közele­dő Schpurnik Istvánt vagy Kormos Józsi bácsit, akiknek kisujjában van a gépgyártás. Mindhárman türelemmel, szeretettel tanítják a kapos­vári munkásokat. Életközei­ben látnak olyan családot is, amelyiknek három nemzedéke dolgozik egyszerre Csepelen. Sokan irigykedve gondolnak azokra, akik Csepelen tanul­nak, azt hiszik ugyanis, hogy egy időre búcsút mondtak a munkának. Holott keményen dolgoznak, és heti két délután elméleti oktatást kapnak. Megérkezésük másnapján bri­gádokba osztották őket, s egy kicsiny csepeli közösség tag­jaként végzik munkájukat.. Nem is akárhogyan. Nemré­giben például a Csepel című újság utalt arra, hogy soha annyi prés nem készült Cse­pelen, mint amióta a kapos­váriak is Ott tiol sóznak. Pedig egyikük korábban szerszámot gyártott, másikuk gyümölcs- válogató gépsort, a harmadik pedig téglát csinált. Fogéko­nyak voltak, hamar össze­szoktak a »házigazdákkal«, s ma már jól dolgoznak. A gép építését már értik, a gép »élesztőse« az utolsó hónap »tananyaga«. A gyártás ínellett űj ma­gatartásformát is tanulnak : nehéz munkadarabokkal dol­goznak, s emiatt nagyobb a munkások egymásrautaltsá­ga. Minden pillanatban tud­niuk kell, hogy mit gondol a másik, sőt a fejük fölött a darukezelőnek is együtt kell gondolkodnia velük. Tapasztalták, mennyire fontos, hogy pontosan, jól dolgozzanak, hiszen csak úgy ropogott, görbült minden, amikor egy rosszul összera­kott gépet próbáltak működ­tetni, életre kelteni. Nagy lecke volt, hogy egyetlen hi­bás tömítés -miatt egy teljes éjszakai műszak munkája veszett el. A sokat emlegetett, de rit­kábban tapasztalt üzemi de­mokrácia példáit látták. Nyíltan, őszintén beszéltek a hibákról a vezetők éppúgy, mint a beosztottak. Senki nem tartott attól, hogy baja történhet, amiért bírált. Tet­szett nekik, amikor látták, hogy a nyereségrészesedést differenciáltan osztották el. Jüngling József, a kaposvári szerelő lakatos azt mondta: »Mint ahogy nincs egyforma munka, nem láttam hajszálra egyformán juttatott pénzt sem Csepelen.« Ráadásul mi­nél régebben dolgozott ott valaki, annál jobban járt, s nt-m ötévenként emelkedett a juttatott összeg, hanem éven­ként. A munkahelyi légkörre jel­lemző Csepelen, hogy a ka­posváriak minduntalan zavar­ba jönnek, mert az üzemve­zetőt nem tudják megelőzni a köszönésben. Egyikük pedig mosolyogva rászólt az ebéd­osztó nénire, hogy: mami­kéin, ne kényeztessen már bennünket annyira, túszén el­hízunk, ha mindazt megesz- sziik, amit a tányérunkra tesz... Apró dolgok ezek. Mégis, részük van abban, hogy szí­vesen mennek Csepelre a munkások. Hétfőn reggel a pesti munkatársak azzal fo­gadják őket : Megjöttetek ? Jól vagytok? Otthon rendben van minden? És mi tagadás, jólesett nekik, amikor a hét végén melléjük lépett az üzemvezető, és keresztnevü­kön szólítva őket mondta: Köszönöm a munkát. Schrantz Károly szerszám- készítő szakszervezeti bizalmi is. Eltökélt szándéka, hogy társaival együtt ezt a szel­lemet honosítja meg a fiatal kaposvári gyárban. Lesz is mire építeniük, hiszen a kü­lönböző munkahelyekről ver­buválódott kis csapat igazi közösséggé kezd formálódni a betanulás során. Csepelen ügy igyekeznek dolgozni, hogy ne hozzanak szégyent városukra, és mindenben igyekeznek együtt­működni a csepeli munkások­kal. Véradás, sakk- . vagy pingpongbajnokság nem Zaj­lott le nélkülük. És amikor Budapesten kommunista szombatot szerveztek, szívük szerint hiába rohantak volna a családjukhoz, nem húzták ki magukat a többletmunka alój. Már sajátjukként for­gatják a Csepel című újsá­got és örültek, amikor a pesti munkatársak kézről kézre ad­ták azt a Somogyi Néplapot, amelyik az első kaposvári gép elkészültét adta hírül. Csepel szeretete ilyen. Simon Csaba üzemvezető- helyettes, a kis csapat veze­tője, minden hétfőn a kapos­vári gyárban kezd. Beszámol és tájékozódik, majd kedden tájékoztatja a hallottakról munkatársait. Gombos Jolán c

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom