Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
fl KflPOS VÖLGYE RÉGEN ES Mfl Göllei templomtorony Párhuzamosan fut az országút és a vasúti töltés. Lenn, a rét közepén szürke hátú szerelvény halad, fentebb az aszfaltcsíkon, mint sok-sok fürge lábú bogár, autók. A fiú a volánnál ülő apja mellől a szürke szerelvényre mutat: „Versenyezzünk!” A kilométeróra mutatója lassan kúszni kezd fölfelé. Talán a mozdonyvezető is jobban meghúzza a fogantyút ilyenkor. A harmadik, párhuzamosnak csak némi Jóindulattal nevezhető szalag a Kapos. A Dunántúl leglomhább, legszeszélyesebb folyóvize. Kiskorpád határától 160 kilométeren át teke-* reg-kanyarog vizenyős, lapos völgyekben, míg egyesül a Sióval. A bal parton a zselici, hegyháti és völgységi domboknak a Kapósra hirtelen alá eső fala, jobb partján teraszos, településre felettébb alkalmas fennsíkok. Dombok és lapos fennsíkok között zabolátlan kedvű folyócska. Ennyi volna a Kapos völgye? Földrajzi értelemben igen. Taszár, Baté, Mosdós, Nagyberki, Csorna, Szabadi a völgy északi oldalának somogyi községei. Mély rokonság fűzi a településeket a beljebb, északabbra fekvő Fonóhoz, Kisgya- lánhoz, Büssühöz, Göllóhez, Kazsokhoz, So- mogysziihoz. Pedig laknak itt katolikusok és protestánsok, magyarok, németek, de délszlávok is. A fontos különbségek ellenére számos jele van e rokoni kötelék nélküli atyafiság- nak. A két világháború között hivatalos neobarokk, városról kiçsurrant-csêppent nyomai a módos gazdaházak homlokzatán, párkányain, a pompás téglasarokkal díszített istállók, a fejlett, belterjes állattartás, a magas fokú munkaerkölcs, s a mindezek alakította, nagyjából hasonló vélekedés a világ és az egyes ember dolgairól... Ezek olvasztják egységes tájjá a vidéket a Kapos északi oldalán. A folyó menti és a tízhúsz kilométerrel beljebb települt falvak ma is jobban hasonlítanak egymásra, mint a völgy másik oldalán az aprócska zseliciekre. • Kisgyalán határában csípősen pofözkodó, hideg szél veri az öregember arcát. Kapára támaszkodik, megfordul, rágyújt. Rokkant derekát egyengeti. Sóhajt, újra nekilát, övéről kopott kötény simul a lábára. Gyakori viselet itt a fakó, agyonmosott kékfestő kötény. Hordják a taszári férfiak és a göllei nők. Mindenki. Akár a szerelők az olajos overallt, vagy a pilóták a műszálas kezeslábast. A bokáig érő kötény az állattartó vidékek hasznos ruhadífrabja. Felfogja a munka szennyét és jellegzetesen testbe ülő, átható szagát. A kék kötény azonban nem akármilyen állattartásnál használatos. A nagyüzemi telepeken inkább a köpeny járja, a birkát, marhát terelő juhászt, pásztort pedig kifejezetten zavarná a járásban. A kék kötényt csak az istállózó, takarmányozással bajlódó gazdák veszik fel. Nem ősi viselet. Száz éve még csak a íküc- lepitett német gazdák ismerték. A 'múlt század közepén a magyar falvakban munkánál a bő ing, gatya járta. Mikor hagyták el? A változásnak semmi köze a divathoz, társadalmi-gazdasági oka van. A változások a múlt század végén kezdtek sűrűsödni. A családi erőfeszítésre alapozott istállózó. állattartás — tenyészallat-nevelés, tejgazdaság — fejlődött igen gyorsan. 1895 és 1911 között csaknem 50 százalékkal gyarapodott az állomány itt, míg a megye egyéb területein csak 20—30 százalékkal. Egy nemzedékkel később statisztikusok kiszámították, hogy a rét- és legelőterület egy holdjára a községekben 7,5, ugyanakkor a megye más vidékein csak 2—4,8 állat jutott. A szűr, a lobogó ing, a gatya és a pitykés mellény ekkor lett végérvényesen a szüreti mulatságok állandó kelléke. A fejlődésnek a magyar mezőgazdaság egészére egyáltalán nem jellemző — itt viszonylag eredményes — útja volt ez. A százados, régi- magyar falu és gazdálkodás képe kezdett erősen megváltozni. Megjelentek a magyar tarka, majd a svájci import szimentáli marhák, a falvakban tejbegyűjtő alakult, s a hagyományos zsúp és nád helyett cserép került a lakóépületekre. Vasárnap a kocsmában már nemcsak a „fődek”, a „hódak” számával illett dicsekedni, hanem azzal is, hogy kinek van szebb, jobban tejelő és több díjat nyert marhája. És ekkor, az egyik kaposvári szatócsnál vette meg az első akkurátus nénike élete párjának azt a bizonyos kötényt. / A Kapós völgyének története a legutóbbi százegynéhány évben szorosan kötődik az itt élő számos és erős, 5—30 holdas középparasztság történetéhez. Pontosabban az ő munkájuk, gazdálkodásuk formálta a vidéket nagyrészt olyanná, amilyen. Értékteremtő világuk erősen hatott a környéken: a törpebirtokosok és a nagybirtok cselédségének szemében a középparaszti réteg élete, példája volt a mindenkori követendő eszmény. Nyugodt, a paraszti-családi befektetések számára alkalmas volt itt az élet hosszú évtizedeken keresztül. Fonóból, Büssüből, Nágy- berkiből nagyon távolinak tűntek a század- forduló robbanékony agrármozgalmai, nem nagyon járták a falvakat idegen szokásokat hurcoló summások, s a két háború — lecsapolván a maga véradóját — szele alig érintette az élet nyugodt sodrát. Szenzáció volt, amikor a gyorsvonat megállt Nagyberkiben — a képviselőnek. A Kapos völgye falvai 1965-ig elkerülték a rohamos iparosítás hagyományos, társadalmi szerkezeteket bomlasztó hatását, a tsz-szerve- zések idején háborítatlan mezőgazdasági népességet találtak errefelé a szervezők. Itt, ezen a tájon, Göllében született Fekete István író, és egy életre itt szívta magába az „embertekintetű” állatokkal benépesített idilli-falusi világ természeti szépségekben, egyszerűségben, józan emberségben gazdag ideálját. A Kapos völgye falvainak képe az átlagosnál magasabb anyagi színvonalról árulkodik. Széles utak, világos, nagy ablakos házak, gonddal rendben tartott udvarok, virág, gyümölcsös és élénkzöld, füves árkok, út menti fák. Girbe-gurba szűk utcáknak, roggyant homlo- kú házaknak, saras, csatakos, szemetes udvaroknak nyomuk sincs. A tájból azonban hiányzik valami. A rideg gazdasági ésszerűség alakította a határt. Szabályos táblák négyszöge, zsenge vetések egyhangúsága jellemzi. Nem maradt az ős természetből egy parányi zug sem: liget, cserjés, lápos. A természet már mindenütt az ember keze munkájához idomult és e kéztől változik. Tüzetesebb szemlélődés után apróbb, de lényeges különbségeket is felismerni vélünk. Mosdóson új utca épül, a műútra villan a házak friss, vörös, vakolatlan téglafala. Nagyberkiben már sejthetők a leendő községközpont körvonalai. Mindenütt él, pezseg, bur- jánzik az építőkedv. A községek távlatainak alapköveit rakják ők. Fonóban delet harangoznak. Mélyen, rekedten szól a harang, hangja — ha játékos szél kapja a hátára — Kisgyalánban és talán Büs- süben is hallatszik. Más a világ, más az élet errefelé. Csendesebb. Egyszerűbb. Komótosabb. Nem húznak át percenként autók a falu szívén Kaposvárról jövet, Dombóvár felé, nem kilincselnek kérelmezők építési engedélyért, árvul, csendesedik az élet a tekintélyes gazdaporták homlokzata mögött. Mi történt? Hogyan fordult az élet itt, a vidék szívének tekinthető három községben? Vissza kell kanyarodnunk az ötvenes évek hibás politikai gyakorlatához. A könnyék módos vidéknek számított. Csak éppen azt nem mérték fel, hogy miért. Nem élt itt a szó klasszikus értelmében vett zsírosparasztság, talán egy vagy két kulákbirtok ha akadt. 20— 25 volt átlagosan a gazdák kezén. A magasabb életszínvonalat, a szembetűnő gazdaságot belterjes állattenyésztéssel és az ehhez szükséges kemény munkával, szaktudással érték el. S e módon középparasztságra nehezedő túl kemény nyomás nem hajlította, formálta, hanem, gyökerében vágta el a százados gondolkodást, érdekeltségi rendszert A falvakból való elvándorlás, amely igazából csak a hatvanas évek közepén érte el a somogyi községeket, a szülők, a társadalom és az iskola ösztönzésére már tíz évvel korábban megkezdődött. Közel. volt a megyeszékhely, rangos tanintézményeivel, s gyorsan — szinte néhány év alatt — szétesett a családi szerkezet, mely a középparaszti, magas szintű állattartás kerete volt. Akadt év, hogy a tíz fonói nyolcadikosból kilenc tovább tanult. Gimnáziumban, technikumban, szakmunkásképzőben. És ez az arány nem csökkent a hatvanas években, sőt a hetvenes évek elején sem. Azóta eltelt majdnem egy emberöltönyi idő. Elszármaztak, messze kerültek a büssüi, fonói — s részben gyaláni — fiatalok. Tanár, mérnök, szakmunkás, orvos, gyári munkás, bolti eladó lett mind. Budapesten, Kaposváron, Pécsen, Dombóváron letelepedtek, házat vettek, családot alapítottak. Éppen ez a nemzedék hiányzik ma Fonóban, Büssüben. A 20—45 éveseké. Az elárvult, elhagyott, megüresedett házakba új jövevények érkeztek. Fonóba Gázlópusztáról, Büssü- be különböző pusztákról, külterületekről. Még Szabolcs megyéből is ide költözött tíz család. Más szokások, más munkaerkölcs, más-más viszony a földhöz, az állattenyésztéshez. A kisgyaláni egyesült tsz-ben 1962-ben még 86 nő dolgozott a földeken, most fizikai munkásként alig' találni egyet-kettőt. Megváltozott a világ, megváltozott az értékrend. Az egykori középparasztból tsz-tag lett, fia — ha maradt — műhelyfőnök, traktoros, brigádvezető. S ha idős apja nem bírja már a marháknak cipelni a vizet, a takarmányt, fia — kinek érdeklődését, teljes figyelmét a gépek, műszaki kérdések kötik le — már aligha fogja. Vajon képes-e átvenni, továbbvinni az oly gazdag hagyományokat a termelőszövetkezet? Közvetlenül átültetni a tapasztalatokat csak részben sikerülhet, hiszen egészen más a kis- és nagyüzemi tartás. A tsz megalakulása utáni Deák János: „Tíz-tizenkét éhes állat az Lstállóban ...” években az egykori uradalmi csirások és a középparasztok dolgoztak a marhaistállökban. Akik szerették az állatokat. Akik tudták, hogyan kell a marhához fejéskor közeledni, akik tudták, mennyit szabad ennie a fiatal állatnak, és ismerték a titkát, mikor, miért kell megsimogatni a fejét, az oldalát. A hagyományos tartási; rendszerben gyakran ért el a tsz 3100 literen felüli fejési átlagot. Idestova húsz éve ennek. Azóta nyugdíjba mentek az állati „lelkeknek” jó ismerői. Kik dolgoznak ma? A középgeneráció néhány otthon maradt tagja. Azonkívül, aki éppen akad. De nem nagyon akad. A csurgói mezőgazdasági szakmunkásképzőbe csak egyetlen gyereket sikerült beiskolázni. A tsz vezetőinek fő a fejük: több embernek kellene értenie az intenzív marhatartáshoz. De nincs ember. Ki kezeli, ki óvja az 500 ezer forintos fejőberendezést? Ma ez, holnap az. Meddig? Gölle a táj legnagyobb, legnépesebb települése. A felszabadulás óta is — mintha ellentétele lenne az eddig elmondottaknak — ki- setíb-nagyobb megszakításokkal nőtt, fejlődött. Napjainkban\csökken a halálozás és « születések száma közti, pár éve még nagy különbség. A hetvenes évek elején még úgy látszott, lassan csaknem elnéptelenedik a falu. Egy újszülött — két utolsó útjára kísért idős ember. Ilyen volt a statisztika. Ma egyre ja- « vul az arány. Göllében is nagy hagyományai vannak az állattartásnak. A felszabadulás utáni földosztással újabb családok telepedtek le a faluban. Volt cselédeknek, napszámosoknak jelentett nagyszem lehetőséget a fölemelkedésre, emberibb létük megteremtésére ez a korszak. Az ötvenes évektől ez a hagyomány tovább él. lila is látszik a község életén, a tsz szervezetén. A kedvező árak bevezetése óta gyorsan fejlődik a háztáji tejgazdaság, s hasonló a helyzet a vágómarha, vágósertés tartásában is. A szövetkezet a leadások arányában abrakkal támogatja ezt a munkát. A háztáji árbevétele évente 8,5 millió körül van Göllében. Nehéz összhangot, egyensúlyt találni a magánérdek és a tsz közösségi érdeke között. Az elmúlt húsz év alatt sokszor kísérleteztek ezzel Göllében is. Sikerült? Talán. Néhány adat igen meggyőző. Sok a szövetkezetben a fiatal. Szerelők, traktorosok, csaknem 60-an. Átlag- életkoruk még 30 év sincs. Volt, aki városból, ipari üzemből jött haza. Köztük még érettségizett fiatalember is dolgozik. 164 helyen tartanak szarvasmarhát — háznál —, és akad gazda, akinél 10—12 éhes állat bőg reggelente az istállóban. A gölleiek úgy érzik: szerepe lehet e munkának a távolabbi jövőben is. Erről a háztáji termelést bővítő beruházások — például bevezetik a a vizet az istállóba — tanúskodnak. A Kapos völgyének története — tucatnyi község sorsa, élete. A tájat, amelyet, egységes- gondolkodás, szokások jellemeztek, most részekre szakítja, új, magasabb egységbe olvasztja a gyorsuló idő. Az újhoz azonban csak a régin keresztül vezethet az út, itt is, másutt is. Keményen szembe kell nézni a régi hibával, gyarlóságaival, elavultságával, de értékeit is keresnünk, látnunk kell. Csupor Tibor Űj Iskola épül Nagyberkiben A hatvanas években épült a ház és az istálló Kisgyalánban — a régi divat szerint
