Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
•' O» pn Q\l k‘v JOSxJ' AZ CSŐM OGYM EGYE» BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ A Kiültetés előtt Kibővített ülést tartott a megyei pártbizottság Apró Antal előadása XXXIV. évfolyam I 10. szám 1978. május 12., péntek Tegnap kibővített iilcst tartott a megyei pártbizottság. A tanácskozáson — a pártbizottság tagjain kívül — részt vettek a megye országgyűlési képviselői, továbbá a járási, a városi, párt- és tanácsszervek vezetői, a tömegszervezetek és mozgalmak képviselői, s ott volt több gazdasági vezető is. Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte Apró Antalt, a Politikai Bizottság tagját, az országgyűlés elnökét, aki kétnapos látogatásra érkezett Somogyba. Apró Antal tájékoztatta a megyei pártaktívaülés résztvevőit a Központi Bizottság két legutóbbi üléséről: az április 19—20-iról, amelyen a XI. kongresszus óta végzett munkáról tanácskoztak és meghatározták a párt további feladatait, illetve a március 15Jiről — ahol a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzete és továbbfejlesztése volt a téma. A paprika és a paradicsom lombtrágyázását végzik kiültetés (Folytatás a 3. oldalon) * előtt a nagybajomi termelőszövetkezet kertészetében. Megyei értekezlet üzemrendészeknek Jobb kapcsolat, hatékonyai munka — Alig két hete, hogy a KözpoaUi Bizottság több mint félévi előkészítő munka után a pari-, az álami és társadalmi szervek tapasztalatait figyelembe véve, átfogóan értékelte a kongresszusi határozatok végrehajtásának helyzetét A teljes elemzéshez igen hasznos jelzésekkel, észrevételekkel, javaslatokkal szolgáltak a pártszervezetek, köztük a Somogy megyeiek is — mondotta bevezetőben a Politikai Bizottság tagja, majd röviden, ismertette az ülés határozatát. Hangsúlyozta: gazdaságpolitikánk helyességét népünk helytállását, munkájának sikerét tükrözi hogy a népgazdaság minden ágában elértük vagy megközelítettük az V. ötéves terv Borbély Sándor látogatása Heves megyében Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára kétnapos látogatást tett Heves megyében. Szerdán délelőtt Gyöngyösön, a városi pártbizottság székházában Vaskó Mihály, a Heves megyei pártbizottság első titkára fogadta,. Borbély Sándor beszámolót hallgatott meg a járás és a város életéről, politikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről, majd az Egyesült Izzó helyi gyárát, elektromi- kai iparunk fontos bázisát kereste föL első két évére kitűzött fő célokat. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy »erőfeszítéseink ellenére nem tudtuk kellően kibontakoztatni a népgazdaság hatékonyabb fejlődéséit segítő folyamatokat A lehetségesnél és a szükségesnél lassabban haladunk a gazdaságos termelési szerkezet kialakításában, és változatlanul sok kívánnivalót hagy' ma ga után a beruházási tevékenység.— A párt gazdaságpolitikája, az ötödik ötéves terv helyesen szabja meg munkánk irányát — mondotta. — Fő követelmény a tervszerűség fokozása, a társadalmi termelés hatékonyságának növelése. Céljaink megvalósításának nélkülözhetetlen feltéAndrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter tegnap Berlinbe érkezett. A schönefeldi repülőtéren Hermann Axen, az NSZEP PB tagja, a központi bizottság titkára, Oskar Fischer külügyminiszter és az NDK más vezető személyiségei üdvözölték. I A szovjet külügyminiszter tárgyalásainak napirendjén az NDK és a Szovjetunió minidé, hogy tovább növekedjék a párt irányító és ellenőrző szerepe, mozgósító ereje a gazdasági munkában. A jelenlegi helyzetben fokozott jelentősége van a kommunista példamutatásnak. A pártszervezeteknek gondoskodniuk keli arról, hogy a dolgozó közösségek megfelelő tájékoztatást kapjanak a • népgazdasági és helyi feladatokról, a gazdasági vezetők pedig igényeljék, vegyék figyelembe a dolgozók javaslatait, , tórnsg- tűk jó kezdeményezéseik megvalósítását. Az előadó kitért az ideológiai munka és a művelődés társadalmi szerepe növekedésére, a tudati tényezők fontosságára. A KB határozatáden területén dinamikusan fejlődő, sokoldalú kapcsolatainak, testvéri együttműködésének időszerű kérdései mellett a világpolitika, ezen belül az európai enyhülés és a leszerelés témái szerepelnek. Andrej Gromiko látogatása része az NDK és a Szovjet- I unió vezetői közötti folyamatos munkakapcsolatnak, a rendszeres személyi érintkezéseknek. I nak ismertetését az alábiak- ! kai fejezte be: — A Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar munkás- osztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség, a dolgozó milliók helyeslik és cselekvőén, tettekkel segitik a XI. kongresszus határozatainak végrehajtását. A továbbiakban is számít népünk szocialista öntudatára, hazaszeretetére, a dolgozóik alkotó tevékenységében rejlő, hatalmas lendítő erőre. A néngazdanírj é* a társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények megelőzése, földerítése elsődleges politikai és gazdasági érdek. Ezek a bűncselekmények sértik, veszélyeztetik a szocialista gazdaság tervszerű működését, a termelés és elosztás .normális menetét — ezekkel a megállapításokkal kezdődött tegnap délelőtt Kaposváron a megye üzemrendészeinek évi értekezlete. A megjelenteket Németh József őrnagly, a Somogy megyei Rendőrfőkapitámyság népgazdasági és társadalmitu- lajdon-védelmi osztályának vezetőhelyettese köszöntötte, majd Beck János alezredes, alosztályvezető tájékoztatta az üzemrendészeket a vagyonvédelmi helyzetről. Tavaly lényegesen csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Főleg lopás volt kevesebb. Vannak azonban egyes népgazdasági ágak, ahol a lopás jellegzetes bűncselekmény; a kereskedelemben — elsősorban az önkiszolgáló- egységekben :— sok kisebbnagyobb lopás történik, A Somogy Áruházban tavaly például 96 ilyen eset volt, az idén eddig 26. Az építőipar területén is szinte mindennaposak a lopások. Gyakran a munkahelyi vezetők nem törődnek vele, nem jelentik az ilyen eseteket, s ez aztán »ösztönzi« a tolvajokat. A mező- és erdőgazdaság területén sem valami rózsás a helyzet. Néhány bűncselekményfajtánál, sajnos, jelentős a növekedés. 3-ról 46-ra nőtt például a vámbűntettek száma, és nagyon gyakori a vásárlók megkárosítása is. Jellemző a súlycsonkítás, a többletszámolás. Ilyen esetek elsősorban az idegenforgalmi idényben és főleg a Balaton-parton fordulnak elő. A Centrál Vörös Csillag éttermének egyik felszolgálója például egy német vendégnek 481 forinttal(t) számolt többet. A Becsali csárdában a helytelen kalkuláció miatt három hónap alatt 82 ezer forinttal károsították meg a fogyasztókat... Mindehhez tegyük hozzá: noha tavaly csökkent a bűn- cselekmények száma, az idei kép — eddig — nem ilyen s>zép. Épp ezért szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni az üzemrendészeknek a vállalati belső ellenőrzéssel; a társadalmi tulajdon védelmét hatékonyabbá kell tenni. Az értekezleten sok hozzászólás hangzott eL Felvilágosítás, ismeretterjesztés Egészségnevelési napok Siófokon Gromiko Berlinben tárgyal Ára: 80 fillér Tájékoztató a Központi Bizottság két legutóbbi üléséről Borbély Sándor csütörtökön délelőtt Egerben részt vett és fölszólalt a Heves megyei pártbizottság kibővített ülésén, amelyen az MSZMP XI. kongresszusa óla végzett munkáról és a további feladatokról tanácskoztak. majd az egri városi pártbizottságon részt vett a megyeszékhely életével, fejlődésével foglalkozó megbeszélésen. Zavargások 23 iráni városban Teheráni sajtójelentések szerint az utóbbi napokban huszonhárom iráni városban kormányellenes megmozdulások zajlottak le. A tüntetések részvevői összecsaptak a rendőrséggel és a hadsereg alakulataival. Az összetűzéseknek több halálos áldozata volt: Qum városban tizenketten, Tabrizban pedig tízen vesztették életüket. A megmozdulások több résztvevőjét letartóztatták. Tulipán millió szám A Pest megyei és a Somogy megyei Tanács egészségügyi osztályának egészségnevelési csoportjai Siófokon rendezték meg. a IX. egészségnevelési napokat. A tudományos konferenciára az ország minden részéből érkeztek egészségügyi szakemberek, hogy a betegek és az egészségesek, , illetve a gyógyítók kapcsolatáról értekezzenek, az »egészségügyi közművelődés« hatékony módszereit, tapasztalatait átadják egymásnak. A háromnapos tanácskozás ünnepélyes megnyitóján — tegnap délelőtt — a siófoki háziipari szövetkezet Kodály Női Kara hangulatteremtő műsorral köszöntötte a vendégeket a helyi művelődési házban, majd dr. Varga Levente megyei főorvos mondott megnyitót. , A többi között • hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozóknak ma már nemcsak a betegekkel kell törődniük, hanem az egészségesekkel is. Ha A csepeli Duna Kertészeti Mg. Tsz ben holland—magyar kooperációs megállapodás alapján foglalkoznak tulipánhagyma-termesztéssel, A szövetkezet az idén tavasszal szabadföldi kertészetében több mint kétmillió szál tulipánt nevel szaporításra, holland hagymákból. (MTI-fotó — Fehér József felv.— KS) az egészségügyi tevékenység, az orvoslás objektív és szubjektív feltételei (a kórházi ágyak száma, az intézmények fölszereltsége, a szakemberek létszáma stb.) fejlődnek, fejlődnie kell az egészségügyi felvilágosítás színvonalának is. A konferencia első előadója dr. Magyar Imre professzor volt: az idült belső betegségek egészségnevelési vonatkozásairól beszélt — a nem szakember számára is lebilincse- lően. Ezután dr. Angeli István A helyes táplálkozási szokások kialakítása krónikus betegeknél, majd dr. Apor Péter A testmozgás szerepe a gyógyulásban és a rehabilitációban címmel tartott előadást. Később dr. Bágyoni Attila vezetésével arról beszélgettek a szakemberek, hogy miképpen befolyásolható az orvos által a szívbetegek életmódja. A konferencia ma és holnap folytatja munkáját. I