Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-04 / 103. szám

Még egyszer a crossyersenyről Motorosok vagy „ördöglovasok“? Sokszor elhangzott e kérdés vasárnap délelőtt a szarkavá­ri motoarossverseny első osz­tályú futamai alatt. Kétségte­lein, hogy a négytagú szovjet »-küldöttség-« három motorosa olyan bemutatót tartott, ami­lyet aligha láttak még a szarkavári öreg fák. A szom­Röplabda AJB 11 Hét mérkőzést játszottak a somogyi csapatok négy mérkő­Egyetlen hét­végén sem ját­szottak még ennyi mérkő­zést NB Il-es röplabda csa­pataink. A Ta- bi Videoton férfiegyüttese háromszor, a többiek két­szer léptek pá­lyára. A mér­leg 3 győze­lem és három vereség. A he­tedik találko­zón az MNK keretében egy­más éllen ját­szott a K. Dó­zsa és a Tabi Videoton — ezen a kapos­váriak bizo­nyultak jobb­nak. A mieink mellett a Ba­kony Vegyész játszotta a fő- szerepet So­mogybán : fér­fi és női együt­tese összesen zést vívott a hazaiakkal. Eredmények : Férfi mérkőzések: K. Dózsa—Bakony Vegyész 3:0 (8, 13, 11) K. Dózsa: Gelencsér, Szik­lai, Witz, Hódosi, Patzai, Do­monkos. Csere: Károly, Mes­ter. Edző: Witz István. A hétvége kiemelkedő mér­kőzése volt ez! A múlt évi harmadik helyezettet, az idén még veretlen Bakony Ve­gyészt idei legjobb játékával 65 perc alatt két vállra fektet­te a K. Dózsa. Végig a kapos­váriak vezettek! A vendégek­nek egyszer sikerült csak — a harmadik játszmában — előnyhöz jutniu'k. A Dózsa valamennyi játékosa dicsére­tet érdemel. Bakony Vegyész—Tabi Videoton 3:1 (—10, 12, 13, 12) Videoton: Nagy, Hajba, Horváth, Gáspár, Csizmadia, Kertész. Csere: Borsányi, Do­bos, Szabó. Edző: Nagy Ká­roly. A táblák nem bírtak a jobb játékerőt képviselő veszpré­miekkel, bár dicséretes mó­don megszorították jó nevű ellenfelüket Győri Dózsa—Tabi Videoton 3:2 (—13, 10, —12, 13, 14) A tabiak a veszprémiek el­leni felállításban, szerepeltek, s ezen a mérkőzésen balsze­rencsésen vereséget szenved­tek. Az utolsó játszmában 14:12-re vezetett a Videoton, s akkor mérkőzéslabdája volt kétszer is. A játékosok azon­ban megijedtek a nagy lehe­tőségtől. Női mérkőzések: Ü. PEAC—K. V. Izzó 3:0 (8, 11, 6) K. V. Izzó: Gadár. Csonka, Marek, Oláh, Lengyel, Kiss. Csere: Vermesné, Molnár, Novák, Papp. Edző: Vermes Károly. Idegesen és mélyen tudása alatt játszva, megérdemelt vereséget szenvedett az Izzó. K. V. Izzó—Bakony Vegyész 3:0 (4, 8, 11) K. V. Izzó: Molnár. Cson­ka, Marek. Oláh. Lengyel, Kiss. Csere: Gadár. Novák, Kovács Hollósi. Papp, Szvath. Edző: Vermes Károly. Ami előző nap hiányzott a kaposváriak játékából, az a veszprémiek ellen mind meg­található volt Nyugodt, ma­gabiztos játékkal nyertek, s Egy »izzós« leütés a Bakony Vegyész ellen. közben a cserék is valameny- nyien szóhoz jutottak. Tabi Videoton—Bakony V. 3:2 (8, —6, 11, —10, 11) Videoton: Lőrinczi, Fábián, Pirkhoffer, Guzmics, Pesti, Varga. Csere: Czabuláné, Hajbáné, Babies, Potó. Edző: Hajba Dezsőné. Az ötjátszmás mérkőzésen küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott a Videoton. Tabi Videoton—Moson­magyaróvár 3:0 (4, 6, 9) (A Videoton összeállítása azonos a Bakony Vegyész el­lenivel.) A rutintalan újonc vendégek ellen egységesebb játékával könnyedén nyertek a tabiak. MNK mérkőzés: K. Dózsa—Tabi Videoton 3:0 (7, 9, 7) K. Dózsa : Gelencsér, Szik­lai, Károly, Hódosi, Patzai, Domonkos. Csere: Agócs, Witz, Mester. Tabi Videoton: Nagy, Szabó, Horváth, Gás­pár, Csizmadia, Dobos. Csere: Lőczi, Borsányi. 41 percig tartott a mérkő­zés. A Dózsa az első két játsz­mában a tartalékait szerepel­tette. A tabiak a vártnál könnyebben megadták magu­kat; játékukon érződött hogy az előző napokban két nehéz mérkőzést is vívtak. bati edzésen még csak »kós­tolgatták a terepet«; jól kita­pasztalták, hogy melyek a kri­tikus pontok, hol vannak azok a veszélyes szakaszok, ahol a többség óvatossá válik, vi­szont a jó technikájú verseny­ző tetemes előnyhöz juthat. Az ötszázas gépekkel érkező szov­jet versenyzők győzelmét sej­tették az edzéseredmények, bár a Németh Kornél — a maga »kis kettőötvenesével-“ — is állta a sarat, sőt néhány másodperccel jobb időt is fu­tott, mint riválisai. Azzal azonban ő is tisztában volt, hogy az »igazi futamok« va­sárnap következnek. Balaskó László — Németh edzője — a rajt előtt optimis­ta volt. Elmondta, hogy most »sokkal gyorsabb« a szarka­vári pálya, mint korábban, s ez nem véletlen, mert a vb-n, ahol Németh is indul, »hason­ló gyors pályán« kell szere­pelnie. Bízott a motorokban is (ki tudja, miért?), és úgy ítélte meg, hogy összesítésben Németh megpályázhatja a má­sodik helyet. Rofricsot a kö­zépmezőnybe várta, Hegedűst és Pált pedig kategóriájában egyaránt az ötödik helyre ... Nos, Balaskó — aki kitűnő ed­ző — rossz jósnak bizonyult: mint tegnap már beszámol­tunk róla, valamennyi kapos­vári versenyző motorja »be­dobta a törölközőt«. Tehát nem a versenyzők, hanem a gépek okoztak csalódást A verseny végén kíváncsiak voltunk ismét a tréner véle­ményére. Csüggedten tárta szét karját, »s csak ennyit mon­dott: »Hiába, még nincsenek meg nálunk a megfelelő mű­szaki feltételek ...« Vajon meddig kell erre hi­vatkoznia? • * * Ovcsinyikov nevét nem egy­hamar felejtik el a nézők. A rajtját még inkább nem! Ügy kilőtt a startnál, mintha ra­kétát szerel t ; volna a kerekek fölé. Motorja, mint egy szilaj paripa, fölágaskodott, és leg­alább ötven méteren a hátsó keréken • repítette »lovasát«, míg az jó pilótához illően le tudta tenni a »gép orrát«. Bár óriási porfelhőt kavart, az ámulattól mégis sok nézőnek tátva maradt a szája ... De azoké is, akik a pálya felső szakaszán helyezkedtek el : egy »bukkanót« ugyanis, ahol a legtöbb motoros visszavette a gázt, ő egyszerűen keresz­tülrepült, majd egy 75 fokos lejtőn leereszkedés helyett úgy »szállt alá«, mint egy landolni készülő vitorlázóre­pülő.. Ráadásul még ahhoz is volt bátorsága, hogy a leve­gőben hátrapiilantson, hogy ki követi e vakmerő produk­cióban. A versenybíróság so­kat megért »öreg rókái« is kérdően pillantottak egymás­ra: »Ilyen is létezik?«... És ez az »ördöglovas« végül is »csak« harmadik lett. Miért? Öt is megtréfáilta a motorja: leesett a lánca, s olyan hátrányba került, hogy azt még a legbriliánsabb tech­nikával, a legvakmerőbb mo­torozással sem tudta behozni. Nem 'véletlenül, mert honfi­társa, Uzumskij alig kisebb nála. No, nem centiméterek­ben, hanem tudásban. » * * Néhány szót a lebonyolítás­ról... Ennek az egyébként kitűnő versenypályának egyik legna­gyobb fogyatékossága, hógy bárhol helyezkednek el a né­zők, csak egy kis szakaszát láthatják a versenynek. S kétségtelen, hogy ez sokat el­vesz a verseny izgalmából. A több ezres nézősereg megfele­lő tájékoztatása évek óta nincs kellően megoldva; a célban levő hangosító csak a legszű­kebb környezet informálására alkalmas. A nézők szerint is megoldásra vár az egész terü­let »hangosítása«. Egyébként első ízben vették körül jól látható nylonszalag­gal a pályát, s ez a korábbi­nál lényegesen nagyobb fe­gyelemre ösztönözte a nézőket. A négy és fél órás sport- esemény — összességében — zökkenőmentesen zajlott le, igazolva, hogy Kaposváron nemcsak jó versenyzők, ha­nem jó versenyszervezők is vannak. Most már valóban csak hasonló »színvonalú« versenymotorok kellenek. J. R. A Magyar Tv közvetítései Argentínából A Magyar Televízió sport­osztálya elkészítette pontos közvetítési rendjét az argen­tínai labdarúgó-világbajnok- ságróL Szerepel ebben a ma­gyar csapat 3 mérkőzése is az első fordulóból. Ha Baróti La­jos együttese bejut a legjobb nyolc közé, akkor a tv eze­ket az összecsapásokat is 'köz­vetíti; ellenkező esetben ké­sőbb kijelölendő 90 perceket láthatnak az érdeklődők a képernyőn. A harmadik he­lyért sorra kerülő mérkőzést és a döntőt is egyenes adás­ban sugározza a tv. A részletes műsor így fest; Barátságos labdarúgó-mérkőzés Rákóczi-Megyei iigaválogaiott 6:2 (3:1) Tegnap délután a Rákóczi- pályán barátságos mérkőzést játszott az újjászervezett Rá­kóczi a megyei labdarúgó­bajnokságban szereplő csapa­tok játékosaiból összeállított együttessel. A megyeiek he­lyenként jó játékkal lepték meg rutinos ellenfelüket, s 3:2-ig közel azonos »súlycso- portúaknak« tűntek. Meglát­—1 SOK ÉVI SZÜNET után az idén ismét hamisítatlan majálishangulat volt május 1-én Balatonszemesen a lab­darúgópályán. Kovács Boldi­zsár testnevelő tanár irányítá­sával az általános iskolások több órán át különböző ügyes­ségi játékokkal szórakoztat­ták a közönséget. Pályára léptek a női futballisták is. s összemérték erejüket labdarú­gásban a kövérek és sová­nyak is. szott rajtuk az összeszokottság hiánya és az erőnléti fogyaté­kosságok is kiütköztek. Né­hány jó képességű labdarúgó azt is megmutatta, hogy a megyeiben is találhatók kifor­rott játékosok. A gólokat Dus- chák (3), Kiss (2), Tóth. illet­ve Gulyás 11-esbőt és Gacs szerezte. A két csapat össze­állítása: Rákóczi: Málics (Horváth) — Németh, Zentai, Petrák (Pethő), Csorba, Rékási (Kü- cher). Bódis, Kon-rád, Karasz (Czabula), Kiss (Tóth), Dus- chák. Megyei ligaválogatott: Tóth (Barcs) — Pintér (Barcs), Pataki (VBKM Vasas), Várhe­lyi (Szőnyi SE), Bodó (Len­gyeltóti), Gulyás (Barcs). Sza­bó Gy. (Tab), Gacs (Balaton- földvár), Nagy L. (Kadarkút), Mohácsi (Nagyatád), Kurdi (Balatonföldvár). Cserék: Szabó G. (Tab), Máli (VBKM Vasas). Június 1., csütörtök: 18.30— 20.50 megnyitó: NSZK—Len­gyelország. Június 2, péntek: 17.35— 19.30 : Francia ország—Olasz­ország, 23.00—01.00: Magyar- ország—Argentína. Június 3, szombat: 17.35— 19.30 : Svédország—Brazília, 21.55—00.00: Peru—Skócia. Június 4. vasárnap: 15.55— 17.55: Összefoglaló. Június 6, kedd: 17.35—19.30: Olaszország—Magyarország. 23.00—01.00: Argentina—Fran­ciaország. Június 7, szerda: 17.35— 19.30: Brazília—Spanyolor­szág, 21.30—23.30: Ausztria— Svédország. Június 8, csütörtök: 21.30— 23.30: összefoglaló. Június 10, szombat: 17.35 —19.30: Franciaország—Ma­gyarország. 23.00—01.00: Olaszország—Argentina. Június 11, vasárnap: 17.35— 19.30: Svédország—Spanyolor­szág vagy Brazília—Ausztria. 21.35—23.35: Skócia—Hollan­dia II. félidő, utána Svédor­szág—Spanyolország vagy Brazília—Ausztria II. félidő és az I. félidő góljai. Június 13, kedd: 21.40— 22.40 : Összefoglaló. Június 14-én, 18-án és 21-én este egy később kijelölendő mérkőzés kerül adásba. Ha a magyar csapat játszik, akkor a közvetítési idő 20.35—22.30. Június 15-én, csütörtökön és 20-án, kedden, illetve 22-én, csütörtökön 17.40—19.10 óra között összefoglaló látható. A további program : Június 24, szombat: 18.50- től mérkőzés a harmadik he­lyért, június 25. vasárnap: 18.50- tól a döntő közvetítése. (Ha a döntőt meg kellene ismételni, akkor azt 27-én 18.50- töl adja a tv. (MTI) MÁJUS A Nap 4.23-kor kel, 18.55 órakor nyugszik. A Hold 3.12-kor kel, 16.06 órakor nyugszik. 4 A válható időjárás: 1 elhőátvonuláso k — egy-ket helyen rövid ideig tartó záporesövcl. Csak lassan mérséklődik az CSÜTÖRTÖK északnyugati—északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütör- Flól'ián tökön 15—20 fok között alakul. — Nemzetközi konferencia kezdődött tegnap — Marx születésének 160. évfordulója alkalmából — Berlinben, az NSZEP KB mellett működő, a tudományos szocializmus megalapítójának nçvét viselő pártfőiskola rendezésében. — Tíz új filmet, köztük a leningrádi tv-filmfesztivál el­ső helyezést nyert alkotásait mutatták be a Komszomol kongresszusának napjaiban az évszázad építkezéseként em­legetett Bajkál—Amur vas­útvonal nyugati szakaszán. — Továbbjutott a VIT-ve­télkedő országos elődöntőjé­ből a Somogy megyéi Tanács öttagú csapata. A televíziós középdöntőben láthatjuk majd őket. A Tatán megren­dezett versenyen 36 csapat indult. A megyénket máso­dikként képviselő Munkácsy gimnazisták a középmezőny­ben végeztek. — Idei közgyűlését május 8—10. között tartja a Magyar Tudományos Akadémia. Az első napon adják át az aka­démiai aranyérmet és az aka­démiai díjakat. — Írországi vendégszerep­lésre utazott a szolnoki Ko­dály Kórus. A 65 tagú együt­tes Cork városában a 25. nem­zetközi ezüstfesztiváíon kép­viseli a magyar körusmüvé- szetet. — Sikeres költői estet ren­deztek Párizsban a francia főváros magyar irodalomba­rátai Juhász Ferenc tisztele­tére. A Kossuth-díjas költő több versét is ' fölolvasta a Châtelet kávéház különtermé­ben összegyűlt magyarok előtt. — Kiállítás nyílt szerdán a berlini Magyar Kultúra Há­zában — a Medicina és az Akadémiai Kiadó egészség- ügyi , témájú egyetemi tan­könyveiből. — K'irügyezett az idén is a hédervári 800 éves Árpád-fa. A famatuzsálem a szigetközi kis falu idegenforgalmi lát- t ványossága. — Nyugat-európai turnéra í indult — Ferencsik János ve­zetésével — az Állami Hang­versenyzenekar. A száztagú együttes ezúttal háromhetes ausztriai és olaszországi hang- versenykörúton vesz részt. — Tízmillió dollár értékű exporttöbbletre számít az idén a Chemolimpex a termelő vállalatoknak korábban át­engedett fejlesztési alapok nyomán. Csak tavaly 40 mil­lió forinttal járult hozzá, hogy igazi partnerei növel­hessék exporttermelésüket. — A Volkswagcn-míívck bejelentette: személygépko­csi-típusaik árát átiag 3,5 százalékkal emelte. Az in­tézkedést a termelési költsé­gek növekedésével indokol­ták. A mai ügyeletes: Combos Iólán *> » Telefon: 11-510, este 8-ig. 150 évvel ezelőtt, 182S. május 4-én született Pes­ten — és 76 éves korában, 19u4- ben halt meg Pozsonyban — Beck János magyar operaéne- íves. Egész fiatalon zenével kez­dett foglalkozni. A svéd Ito- minger növendéke volt Pes­ten. ltövid bécsi szereplése után, lt>47-ben nagyobb német­országi turnéra indult; egye­bek között Hamburgban, Bré­mában, Kölnben, Düsseldorf­ban, Würtzburgban, Wiesba­den ben, Frankfurtban és Ma- inzban lépett színpadra, min­denütt nagy sikerrel. Kiváló tehetségét a közönség és a hivatalos körök egyaránt nagy­ra értékelték. Életpályája több mint há­rom évtizedig Bécshez kötöt­te. 1853 és 1884 között itt volt a bécsi Udvari Opera ünne­pelt művésze, Mozart, Verdi es Wagner operáinak avatott előadója. — 300-nál több új gyárt­mányt mutat be a tavaszi BNV-n a magyar kohászat és gépipar. Közülük 90 ter­mék pályázik vásárdíjra. — Tovsztonogov, a világhí­rű szovjet rendező a lenin­grádi Drámai Nagyszínház­ban színre vitte Dickens Picwick-club című regényét. A színpadi átdolgozás is az ő munkája. — Az Intervizió zenei mun­kacsoportjának háromnapos tanácskozása szerdán kezdő­dött Budapesten a Fészek klubban. A tagországok ki­emelkedő zenei eseményeiről, új zenei műsorok készítéséről hangzanak el tájékoztatók. — Juhász Jácint, a Ma­dách Színház művésze adott műsort tegnap délután a Ka­posvári Elektroncsőgyárban — Ady Endre és József At­tila verseiből. Befejeződött a nemzetiségi pedagógusok I. országos konferenciája Az óvoda döntő szerepét emeltók ki- az anyanyelvi ne­velésben a nemzetiségi pe­dagógusok I. országos konfe­renciájának szerdai szekció­vitáiban. Felhívták a figyel­met arra is, hogy a nyelvtu­dás megalapozása még haté­konyabb, ha már a kiscso­portban elkezdődik. A kétnapos tanácskozás zá­rónapján a 210 nemzetiségi — délszláv, német, román és szlovák — oktatásügyi dolgo­zó,' pedagógus négy szekció­ban vitatta meg a következő évek tennivalóit, majd a s -ckcióviták tapasztalatait teljes ülésen összegezték. A nemzetiségi iskolákra is érvényes, hogy korszerű ne­velőiskolákká kell válniuk, s ennek egyik legfontosabb fel­tétele maga a pedagógus. A konferencia Gosztonyi János oktatási államtitkár zárszavával ért véget. — A Somogy Aruház ballagá­si előzetese: Sztár magnós rá­dió, MK—27-es és MK—122-es kazettás magnók, B—DO-es sza­lagos magnetofonok, férfi- és női márkás karórák nagy vá­lasztékát ajánlják a földszinti vegyesiparcikk-osztályon. (17856) 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom