Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-16 / 89. szám
Kisplasztikái kiállítás nyílt Kisplasztikái kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban az Iparművészeti és a Szépművészeti Múzeum anyagából. A két országos múzeum kisplasztikái alkotásainak bemutatása tíz évszázadot ölel fel, a X. századtól a XIX. század kezdetéig. Képünkön : Herakles küzdelme a lemai hidrával (Alessandro Algardi olasz szobrász, XVII. század). Barcs Ján c Tavaszi széllel Rendezgeti gondos idő fölöttem az évek számlapját, vagyok mint a gyerek-hívő ki elvesztette anyját&pját. Bordám közt üres hely tátong; mintha ott a szél bukfencelne, kizuhant néhány barátom onnan s azóta futnak egyre. Rakok nekik sok köbméter csorba téglából tömör falat; a szabványtól az sem tér el: — s úgy sem látszik a habarcs alatt. Száll az olvadó hó szaga; jég-hűvösében csillag fénylik, tört cella a tél-éjszaka, tavaszi széllel szárnyal égig. Nekifeszült toltam alatt, friss papíroson új vers lépked, megfestem piros tavamat s a nádasomat acélkéknek. Somfát ültetek a kertbe, a klozet köré meg vadzabot, szilfám a szél kitekerte, abból ekeszarvat faragok! ii¥@lts@o és civilizáltság Szagaink, kifejezéseink az idő múlásával átértékelődnek. Annakidején, ha műveltségről volt szó, egyáltalában nem a fejlett országokra jellemző fogyasztási szokásokra, viselkedési módokra gondoltunk — ez utóbbiakat így foglaltuk össze: civilizáltság. Civilizált ember nem köp a padlóra, nem káromkodik, megmossa a nyakát, zsebkendőt használ, cipőt, visel és nyakkendőt, házban lakik, lepedő van az ágyában, villamoson, autón, vasúton utazik. E kifejezés — civilizáltság :— bizonyára azért kopott ki a szóhasználatból, s mindaz, amit régen jelentett, azért csúszott át a műveltség vagy kulturáltság birodalmába, mert szó szerinti fordítása: » po : gárosul tság« idegenül, majdhogynem ellenségesen csengett a mi társadalmunkat építő emberek között. Van azonban ennek az értelem-eltolódásnak egy másik, sokkal érdekesebb és fontosabb gyökere is. Ha a műveltségre, s az azt eredményező művelődésre gondolunk, akkor el kell ismernünk, hogy bizonyos szempontból minden emberi tevékenység művelődési tevékenység. Pontosabban: minden emberi tevékenység értelmezhető olyan szempontból, hogy milyen viszonyban van az emberi képességek kiművelésével, az egyén személyiségének fejlesztésével. Marx a társadalmi fejlődésfolyamatot úgy jellemezte, hogy az a munkában, a társadalmiságban, a tudatosságban és az univerzalitásban kifejeződő emberi lényég megvalósulási folyamata, azaz, közérthetőbben: ez a fejlődésfolyamat ad lehetőséget minden egyes embernek arra, hogy teljes önmagát létrehozhassa és tetteiben kifejezhesse. Ha így nézzük, akkor valóban művelődési tevékenység az izzó vasdarab kovácsolása éppúgy, mint az ügyészi munka, a gyermekorvoslás vagy éppen az olvasás, a zenélés, a világjáró utazás. Ehhez képest kissé pontosabban így fogalmazhatjuk meg ezt az előbbi, talán túlságosan általánosító gondolatot: művelődés, kulturálódás minden olyan tevékenység, amelynek szellemi vonatkozásai gyarapítják az ember tudományos, művészeti és mindennapi ismereteit, növelik erkölcsi, esztétikai és egyéb értékeit, az éppen uralkodó társadalmi szokásokhoz alakítják viselkedési normáit. Így már csakugyan belefér a »-művelt-«, a »kulturált« kifejezésbe mindaz, amit annakidején így fejeztünk ki: »•civilizált«. S tudományos szemlélődési alapként, a társadalomtudomány területén búvárkodó kutatók számára csakugyan hasznosnak és jónak látszik ez a meghatározás, mert akár deduktív, akár induktív módszert használjanak, akár szociológiai, akár társadalom-ontológiai módszerrel közelítsék meg kutatásuk tárgyát, kitűnően felhasználható és áttekinthető az így megrajzolt térkép. Am ami a hétköznapok életét illeti, nem vagyok biztos benne, hogy hasznos-e lemondani a »civilizált« kifejezésről. Lépten-nyomon halljuk és olvassuk az ilyeneket: »A kulturált utazásért... A kulturáltan viselkedő ember ... Az üzletek kulturált- / sága...« Figyeljük meg, hogy sehol és soha nem ezt mondják: »A művelt utazásért ... A művelten viselkedő ember... Az üzletek műveltsége (?)...« — így, magyarul beszélve, kultúra helyett az ugyanazt jelentő műveltséget mondva ugyanis nyilvánvalóvá válnék hogy egyáltalában nem a korábban említett tudományos vonatkozásban hangzanak el ezek a kifejezések hanem arról van szó, hogy a vonatok legyenek tiszták és fűtöttek, az emberek viselkedjenek tapintatosan és udvariasan, a boltokban szolgáljanak ki tisztességesen és gyorsan, méghozzá ne zsákból és szakajtóból, hanem konténerből és hűtőpultból és így tovább. Azaz: kár összetéveszteni az ismeretanyagbeli és erkölcsi műveltséget a régi szó- használat szerinti »civilizált- sággal«. Legalábbis a hétköznapi beszédünkben kár. Az említett kifejezések mindegyikében civilizáltságról volt szó és nem műveltségről, ezt az értelmi csúsztatást próbáljuk azzal leplezni, hogy műveltség helyett kulturáltságot mondunk. Mert így nem olyan kirívó a kifejezés értelmetlensége. Bizony nem csoda, ha az ember e kifejezések hallatán ilyesmit gondol: »Nekem a hentes szép húst mérjen, ahélyett, hogy Homéroszt idézi, a mozdonyvezető pedig tartsa be a menetidőt, .ahelyett, hogy a fűtőnek kiselőadást tartana Picassóró! vagy a Bernoulli-tétélről.« Javaslom a »civilizált« szó rehabilitálását! K. E. S ziráky Ede akkor már két éve élé állandó szerződés nélkül. Alkalmi feladatokból, amolyan »szabadúszó« módjára tengett a színészi pályán. Kis szerepeket játszott a filmnél, a tv-ben, a rádióban és egy brigádműsorral járta az országot Közben több színháznál ajánlkozott sikertelenül. Utoljára a Nagy Színház igazgatójának írt, ezért hát nagyon kapóra jött a váratlan találkozás Perc Adorjánnal A híres Perc Adorjánnal, a -Nagy Színház vezető színészével akivel jói^éhány évvel ezelőtt osztálytársak, barátok voltak a főiskolán. Egy presszóban találkoztak. Sziráky már fizetett és éppen menni készült, amikor feltűnt az ajtóban Perc Adorján. Fehér irhabundát viselt, talán a februári latyak ellensúlyozására és inkognito j át védve a kandi rajongóktól, napszemüveget. Ahogy észrevette Szirákyt, úgy robogott feléje kitárt karral, mintha csak tegnap váltak volna el. Sőt úgy, mintha egy rangos külföldi filmfesztiválról hazaérkezett Szirákyt üdvözölne, aki elnyerte a legjobb színészi alakítás díját és most elsőnek sietne hozzá gratulálni. — öregem — döngette a hátát —, te drága ősz öreg bölény! Te vén ordas, te csavargó! Így kell összetalálkoznunk, ilyen véletlenül, ilyen esetlegesen?!... Hát már elfelejtetted a sírig hű Perc Adorjánt?!... Soha egy telefon, soha egy bekukkantás a Nagy Színházba, hogy legalább a pofádat lássam?!... Ezt a kedves, ráncos, löttyedt csúnya pofádat? !... Szégyeld magad ! Perc Adorján ekkor már letelepedett Sziráky mellé. Kigombolta a bundáját, meglazította a salját és a napszemüveget letette az üres kávéscsésze mellé. — Csak egy pillanatra ülök le — nézte elérzékenyülve a másikat —, mert sajnos várnak a filmgyárban. De mit bánom én! Dűljön össze az egész rohadt kóceráj, ha én veled találkozhatom. Úristen, mikor is találkoztunk mi utoljára? — Nagyon régen — mondta Sziráky, és gyorsan két konyakot rendelt Ingre dúgott el ugyan kétszáz forintot, a levéltárcájába, a zálogcédulák mögé, de hát mit számít ilyenkor egy ing? — Csak a kedvedért — emelte a poharat Perc Adorján, mikor eléjük tették a konyakot —, mert sajnos vezetek. Dehát bánom is én most, ha elkapnak a zsaruit ha nekimegyek egy hirdetőoszlopnak, ha a világ összedűl ... Semmit se bánok ! Az a fontos, hogy látlak végre, te hűtlen bitang, te... Most pedig beszélj magadról! És Sziráky beszélt. Boldog mondott el mindent Perc önfeledtséggel, szinte gyónva Adorjánnak, azzal a régi főiskolás őszinteséggel, ahogy valamikor a Bástya éteremben két pohár sör és egy feltét nélküli babfőzelék melllett tárgyalták meg pillanatnyi helyzetüket. Természetesen kitért arra is, hogy írt a Nagy Színház igazgatójának. — Ha esetleg — nyögte —, szólnál néhány szót az érdekemben. .. Hiszen ismersz... tisztában vagy a képességeimmel ... Perc Adorján szigorúan leintette: ' — Elég! Ne többet! Ezt kémed is fölösleges! Neked már régen Pesten lenne a heMafcrisz ZM; Rovinii lyed. Olyan tehetséggel, amilyen neked adatott, megdöbbentő, hogy ilyent szemét módon gazdálkodtak. De te vagy a hibás; már régen szólhattál volna... Úristen, belezöldülök, hogy te szerződés nélkül, míg körülöttem, az a temérdek marhahólyag!. .. — Még egy konyakot? — kockáztatta meg Sziráky, mire Perc elkeseredve legyintett. — Nem bánom... Annyira megdöbbentett az állapotod, Tóth-Máthé Miklós hogy most egyszerűen muszáj inni. Igen, muszáj! Ezt másképp nem lehet elviselni. Szegény öregem, hát ez... ez valami rettenetes.., De most már vége! Vedd úgy, hogy már a kezedben a szerződés! Szirákyval aznap föl lehetett volna súroltatnd az egész várost és összesepertetni az eldobált borítékos sorsjegyeket. Áldotta a percet, amelyben összetalálkozott Perc Adorjánnal. Szégyellte, hogy sokszor karrieristának tartotta és hajlott azok véleményére, akik egy nagy patkánynak tartották. Most legalább saját maga győződhetett meg minden rágalom valótlanságáról. És Perc Adorján csakugyan állta a szavát. Már másnap beszélt az igazgatóval. — Dirikém — kezdte -—, tudod, hogy nem szeretek személyes problémákkal előhozakodni, de most kénytelen vagyok. Múltkor ugyanis elkapott egy Sziráky nevű kollégám és azóta nincs nyugtom ettől a fickótól. Állandóan rágja a fülem, hogy beszéljek az érdekében. — Ki az a Sziráky? — Színész. Amolyan Jámbor mesterember a pályán. És most azt vette a fejébe, hogy ide szerződik ... állítólag írt is neked... Sziráky !... Várj csak... igen, igen Ede... Sziráky Ede. .1 — Ja, most már tudom — bólintott az igazgató —, rémlik, hogy írt egy, ilyen színész. — Gondolhatod — ráncolta a homlokát Perc —-, nekem milyen kellemetlen. ValamiJ. Pslik Ni/Ui Tisztelt Potkovicskova úr! Engedje meg, hogy szeretettel üdvözöljük, s erőt, egészséget kívánjunk önnek és kedves családjának. És most térjünk a tárgyra! Kedves Potkovicskova, Önnek nem lett volna szabad így kibabrálnia velünk! Az szent és tény, hogy harcolnunk kell a tisztességtelen úton szerzett haszon ellen, pláne, ha az a közösség zsebéből vándorol át az ügyeskedőébe, de engedje meg, hogy megkérdezzük: miért éppen a mi lakótelepünkön kezdte el ezt a nemes harcot?! Most, amikor végre elkezdődött életünk első boldog periódusa, jön ön. és ezzel a fenenagy igazságszerete- tével újra félelmet lop a szívünkbe. Az egész lakótelep rettegéssel néz a. jövő elé. Ki sugallta önnek azt a végzetes ötletet, hogy panaszos ' levelet írjon a fensőbb kereskedelmi hatóságnak? Nem mondjuk, ha esetleg névtelenül önti ki szíve nagy búját, a zűrt talán sikerül elsimítanunk. De ön teljesen elvesztette az eszét, hogy aláírta a nevét. A fensőbb hatóság persze szabályszerűen megtette a szükséges intézkedést. Az igaz ugyan, hogy a lakótelepünk hentese 10 koronával többet számolt önnek, de higgye el: ez merő véletlenség, mondhatnánk figyelmetlenség. Mi bizonyíthatjuk, hisz mindany- nyian tőle vásároljuk a húst, hogy 2 koronánál sohasem számol többet. Az ön esete puszta véletlen, higgyen nekor évfolyamtársak vds»n* a főiskolán és persze ez elég jogcím, sajnos, hogy be- lecsimpaszkodjanak az emberbe. .. De mit tehetek? Miképpen magyarázzam meg egy fellegékben járó szerencsétlen kis flótásnak, hogy a Nagy Színház végül is nem szeretetotthon, ide nem lehet csak úgy bekéredzkedni?!.!. Még azt találná hinni féltékeny vagyok... — Mit akarsz ebből kihozni? — nézett rá az igazgató. — Idevenni úgyse tudnám ... — Idevenni?! Ugyan! — tiltakozott megrökönyödve Perc Adorján. Eszembe sem jutott, hogy erre kérjelek... de szeretném, ha valahogy finoman... emberségesen... Igen, ez a jó szó: emberségesen utasítanád el... Esetleg írd meg neki, hogy tisztában vagy a képességeivel és nagyon sajnáld, amiért státusznehézségek miatt... stb... stb... mert kérlek, mégis csak az osztály társam volt! Az igazgató megígérte, hogy emberségesen utasítja el, és Perc Adorján megnyugodva harsoghatott a telefonba: — Megnyomtam a dolgot, öregem! A fickó lelkére csomóztam, hogy nekünk úgy kell egy Sziráky akár a levegővétel. Kifejtettem a bugy- gyantagyúnak, hogy ordító gazság tehetséges embereket kallódni hagyni, akkor amikor egy csomó kontár, mint a szú, rágja-percegteti a színfalakat! Szóval én mindent elkövettem öregem, most már csak azon a bazaltfejűn múlik... De agyoncsapom, ha nem szerződtet! Esküszöm, hogy agyoncsapom! — Kösz, öregem.;: ■— hebegte Sziráky a könnyeivel küszködve —, és én még azt hittem... Nagyon köszönöm. És nem is tudom mivel... mivel hálálhatom meg ezt a... — örült vagy! — dörrent Perc Adorján. Gazember lennék, ha nem tennék meg érted mindent... De most már ne haragudj, rohannom kell a rádióba!... És föl a fejjel! Jövőre már itt leszel te is nálunk. Szó van róla, hogy újra kihozzuk a Bánkot.. Megpróbálom elintézni, hogy te légy Petur!... Nem, nem, inkább Tiborc... Sokkal há- lásabb szerep! S ziráky sokáig bámulta a visszaakasztott telefonkagylót és úgy tá- molygott ki a fülkéből, hogy még a visszapottyant érmét sem tette zsebre. Ennyi jóság teljesen levette a lábáról. És szívében újra több mázsa hit és több torma remény halmozódott föl az embereik iránt. levél künk! ö minden bizonnyal azt hitte, hogy ön nem a mi lakónegyedünkben lakik. Ezi ön, bizonyára furcsa viselkedésével provokálta kU Gondolkodnia kellett volna, megbeszélni velünk, a szomszédaival ezt az ügyet, mielőtt tollat ragadott. Ha így cselekszik, mi megtérítjük a kárát. Ránk is tekintettel kelleti volna lennie, szem előtt kellett volna tartania a mi érdekeinket is. Tudnia kell: # mi hentesünknek már van kocsija, háza, nyaralója, sőt a nyaralójában úszómedence is! A lányát férjhez adta, villát épitetett neki. Mindene megvan, amiről valaha i$ álmodott. Az a 2 korona, amivel minket általában megvág, csupán a hajdani múlt, a lakónegyed első éveinek kedves emlékszimbóluma. Most, az Ön fellépése széttörte ezt az illúziót. Mert tudja meg: a hentesünket elviszik. Jön helyébe egy új. Az egész lakónegyed mosi azt találgatja, milyen lesz... Egyet már sejtünk: ennek se háza, se nyaralója, se úszómedencéje, de talán még kocsija sincs. Így azon fáradozik majd. hogy mindazt megszerezze, ami az elődjének megvolt. Ebből következően sejtheti: kezdhetünk elölről mindent. Reméljük, ha legközelebb valami észrevétele támad, előbb kikéri a mi véleményünket, mielőtt valamit cselekedne. Az ön szomszédai Baraté Rozália fordítása „Beajáitlás”
