Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-01 / 51. szám

NEVELÉSRŐL Gyermekeink napirendje Elég Sok feltételtől függ az, hogy milyen eredményeiket ér el gyermekünk a tanulásban: az idegrendszeri alkattól, az emlékezet, a gondolkodás egyé­ni fejlettségétől, a munkaszere­tettől, a helyes tanulási mód­szerektől, a nyugodt környezet­től. Mindezeken kívül döntő jelentőségűvé válhat az ered­mények elérésében a gyerme­kek napi munkaidejének meg­szervezése. Sajnos sóik családban jelent­keznek téves elvek, amelyek rossz következményekkel jár- naík. Az egyik lényege a drákói szigor, a tanuló gyermek életé­nek aprólékos szabályozásával, a másik jellemzője a »teljes szabadság« elve, mely rend­szertelenséget, értelmes napi­rend nélküli helyzetet szül. Pe­dig nem lehet lényegtelen szá­munkra, hogy gyermekeink mi­ként használják fel azt a napi 6—8 órát,, amelyet iskolán kí­vül töltenek. A helyes napirend nem épülhet a »teljes szabad­ság« elvére, megalkotásában érvényesülnie ikell a szabad­ságnak és a kötelességnek egy­aránt. Ugyanis a tanuló gyer­mek, ifjú fejlődésében egyfor­mán fontos a munka és a pi­henés, a szórakozás, az egyé­ni időtöltés. Mivel kisiskolás kortól egészen az egyetemiga gyermek, az ifjú fő tevékeny­sége a tanulás, ezért a napi­rendnek is ezt kell elsősorban szolgálnia. Az iskolai órarend mellett természetesen vegyük figye­lembe a különböző délutáni is­kolai és iskolán kívüli elfoglalt­ságokat is. A gyermekkel kö­zösen készített napirend leg­alapvetőbb feltétele, hogy min­dig konkrét legyen. Így példá­ul legyen a napnak egy olyan szakasza, melyet a tanuló sza­badon, saját tetszése szerint használhat fel. Ebben az idő­ben hadd játsszon, szórakoz­zon szíve szerint, mert ez pi­henést is jelent számára azon túl, hogy ezek a tevékenysé­gek is hozzájárulhatnak sze­mélyiségének sokoldalú fejlő­déséhez. Ezek a szabadidő-te­vékenységek segítik az ered­ményesebb tanulást is, mivel a más jellegű munkánál, szóra­kozásnál az ún. aktív pihenés elve érvényesül. Ha szerveze­tünk elfárad egy meghatározott munkában, akkor egy teljesen másféle tevékenység (munka, játék, tanulás) pihenteti, épp­úgy vagy még jobban, mint a passzív pihenés, a semmitte­vés. Gyermekeinknél — bármilyen életkornak is — alapvetően fontos a változa­tosság érvényesülése az életük­ben. Ezt a napirend összeállí­tásánál vegyük figyelembe. Ar­ra is ügyeljünk, hogy a nehe­zebb feladatokat könnyebbek kövessék, az ülőmunkát amoz- gásos tevékenység. Külön gon­dunk legyen arra, hogy a leg­nehezebb feladatok csak az ebédet követő pihenés, játék után kerüljenek sorra, amikor még eléggé friss, »pihent« a gyermek. Semmi esetre se en­gedjük a késő estébe, éjszaká­ba nyúló tanulást, az ebédtől a lefekvésig tartó munkát, mert ez bizonyos idő eltelte után kimerültséghez, Idegrendszeri károsodáshoz vezethet. Persze nem mindegy, hogy milyen életkorú gyermekiek számára készül a napirend, mert a kis­iskolásoknál elegendő kell le­gyen a napi egy—másfél órai tanulás, ennél többet ne enged­jünk, főleg ne erőszakoljunk a gyermekünkre. Ez a nagyob­baknál jelentősen megnőhet, de nem töltheti ki az egész ott­honi időt Megengedhetetlen, hogy napi 10—11 óránál töb­bet tanuljon a gyermek, az if­jú — az iskolai és az otthoni tanulást együttvéve. Hiszen így is jobban meg van terhel­ve, mint sok felnőtt, pedig szervezete nem fejlődött ki teljesen,. kisebb az állóképessé­ge, gyorsabban elfárad stb. Előfordul, hogy még a na­gyon ideálisnak tetsző napi­rendet sem akarja betartani a gyermek, nyűűgnek érzi, s ha teheti, kibújik alóla. Ez főleg akkor fordul elő, ha nem von­tuk bele a gyermeket a napi­rend, a napi életmód megterve­zésébe, ha nincsenek benne az ő tervei, az ő elképzelései Többször előfordul, hogy a fel­nőttek mosolyognak, ha napi­rendről hallanak, mert nem tartják »komoly dolognak«. Máskor meg ők borítják fel különféle megbízásaikkal, me­lyeket gyermeküknek adnak. Miért nem helyes egyik nézet sem? Több okbóL A napirend betartása helyes tanulási szo­kásokat alakit ki a gyermek­ben, rászóktatja idejének ered­ményes, tervszerű felhasználá­sára, a rendszeres életvitelre. Mindezeknek a megtanulása, begyakorlása a későbbi időben különösebb elhatározás, aka­rati erőfeszítés nélkül tanulás­ra, munkára készteti őt. S ak­kor lesz ideje tanulásra, szó­rakozásra, önművelésre — mindenre. Természetesen tanuló gyermekeink hasznos életrend­jéhez a helyes napirend meg­tervezése csak az első lépés, a megvalósításához állandó gya­korlás és ellenőrzés, értékelés szükséges, hogy vérükké váljon az értelmes életrend, hogy tud­ják biztosítani saját személyi­ségük állandó továbbfejleszté­séhez a szükséges időt is. Dr. Szeléndi Gábor főiskolai adjunktus Fílmjegyzet KÁLVÁRIA Igényt ébresztő műsor A Táncsics kaposvári gimnázium estje Irodalmi és zene! estre gyűltek össze tegnapelőtt a kaposvári Táncsics gimná­zium tanárai, tanulói, a diá­kok szülei és az iskóía ven dégei a Latinca Művelődési Központ színháztermében. Az előadók között nem voltak »nagy nevek«, a gim­názium művészetkedvelő diákjai léptek föl, a nézőté­ren töltött időt mégsem talál­ta senki elveszettnek. Még az iskola esti tagozatos felnőtt hallgatói közül is eljöttek né­hányat!, bizonyítva, hogy az eseményt jó hírverés előzte meg, és azt is, hogy a Tán­csicsban pár éve megkezdett közművelődési program jó úton halad. A szünetben azt kérdezte valaki: mi a véleményem a látottakról? Akkor még csak egyetlen dologban voltam bi­zonyos : a gyengébb produk­ciókat sem marasztalom el. Nem elfogultságból, hanem azért, mert... De miért is ? Kevés bátorság és szűklá­tókörűség is elég ahhoz, hogy bárki nekirontson néhány jól, esetleg közepesen és néha rosszul verset mondó, éneklő, táncoló gyereknek. Műértőnek álcázva elemezni lehetne egy- egy melléütést a zongorán, néhány rossz fuvolahangot vagy egy tévesen értelmezett verset Pedig elég annyi, ilyen is volt Ügy gondolom, egy ledorongoló kritikával — fon­toskodva ilyet is lehetne ír­ni — csak azt tudnám bebi­zonyítani, hogy az egész est­ből egy kukkot sem értettem meg. Pedig a lényeges dol­gokat látni lehetett. Amikor a diákszínpad pódiumon levő tízegynéhány tagja közül egy­nek, kettőnek, ötnek egymás­ra nézéséből, tiszta tekinteté­ből, apró mozdulatából észre- veszem, hogy olyan belső tűz van a gyerekekben, amely soha nem engedi elszakadni őket az irodalomtól. Adytól, József Attilától — akiket megszólaltatnak —, akkor el­törpül minden helytelen i hangsúlyozás vagy más hiba. És, hogy ne csaik az utóbbia­kat emlegessem, el kell mon­danom azt is, hogy volt a két színpadi játéknak néhány olyan mozzanata, amely »egy­szerűen és vidáman« nagysze­rű volt. Így például a kedves, közismert — ».. .elmegyek hát keresni / szeretnék már sze­retni« végű József Attila ver­set ilyen meglepő, felfokozott előadásmóddal újjáértelmezve még sohasem hallottam. Az Adyt játszó fiú köré guggoló lányok és a halkan gitározó fiú színpadi együttese is fe­lejthetetlen. Ugyanígy a zon­goristák, a fuvolások, az énekkar, a táncosak műsora közben is észre lehetett ven­ni, hogy ezek a diákok talál tak valamit, amitől az életük míndi érdekes, színes, hasz­nos marad. Lehet, hogy egyi kükből sem lesz világhírű művés, értelmes életet élő ember azonban bizonyára. Itt kell megemlítenem a zömmel diákokból álló közönséget. Fi­gyelmükkel, lelkes tapsukkal sokat segítettek szereplő, ke­ményen dolgozó társaiknak. A »kulisszák« mögé ezen az előadáson nem lehetett belát­ni, de egyetlen unott, sértő­dött gyerek- vagy felnőttar­cot sem vehettünk észre. Mindannyian együtt dolgoz­tak, izgultak a sikerért Mindezek miatt volt nagy élmény az est. Persze, a ba- kizóknak nem kell azt mon­dani, csak így tovább, de ez­zel együtt is tapsot érdemel­tek, hiszen volt miben »té­vedniük«. Nem az igénytelen­ség mondatta mindezt velem. Azért tartom szükségtelennek egy-egy kevésbé kiemelkedő produkció elmarasztalását, mert szerintem ennek a mű­sornak nem a »világsiker« volt a célja. Az emberek óriási többsége »csak« befogadó, művészet­kedvelő olvasó, hallgató, még akkor is, ha bizonyos szinten alkotó is néha. Ha minél többen »próbálnák: belskontárkodni« a nagyok dolgába, akkor ta­lán még jobb, még nyíltabb befogadókká válnak. Ezt az igényt ébresztette a Táncsics- est, és ezért volt a maga ne­mében nagyszerű. Lathár Péter A filmbarátok régóta vár­ták Larisza Sepityko Arany Medve-díjas filmjét, mely el­nyerte a FIPRESCI és a kato­likus zsűri kitüntetését is ta­valy a nyugat-berlini feszti­válon. A fiatal rendezőnő ne­ve nem ismeretlen a magyar mozinézők előtt sem. Szár­nyak, valamint Te és én cí­mű munkáit nálunk is vetí­tették. Filmet forgatott Csin- giz Ajtmatov egyik elbeszélé­séből, Forróság címmel, de színésznőként főszerepeket is játszott. Vonzó, érdekes egyé­nisége a nemrég véget ért pé­csi filmszemlén ' szintén köz­ponttá tette. Vaszil Bikov belorusz író 1970-ben megjelent Szotnyi- kov című kisregényéből for­gatta a díjnyertes Kálváriát, melyet a kaposvári Vörös Csil­lag Filmszínházban vetítenek ezekben a napokban mérsé­kelt érdeklődés mellett. Ebben talán szerepet játszik az is, hogy a film csak az első elő­adáson szerepel. Dovzsenko ta­nítványa nagyobb figyelmet érdemelne. Az írót sem kell bemutat­nunk. Pályáját 1955-ben kezd­te, s műveit a valóság minden oldalú feltárására vállalkozó, új szemléletű háborús próza legnagyobb hatású alkotásai között tartják számon. 1962- ben magyarul is megjelent A harmadik rakéta című kisre­génye, 1965-ben írta A halot­taknak nem fáj című művét. Jellegzetes műfaja a kisre­gény. Az Európa Kiadó ezek­ből adott ki egy kötetre valót Obeliszk címmel, s olvashat­tuk a Hajnalig égni című re­gényét is. A Kálvária »dupla« film. Két jól elválasztható részre különül. Az elsőben két par­tizán reménytelen küzdelmét figyelhetjük. A külső ténye­zőkkel viaskodnak: hóval, né­mettel, golyóval. A második részben önmagukkal is meg kell küzdeniük. Azzal, amit a regény egy részletével így fe­jezhetünk ki: »Szotnyikov hallgatott. Rosszul volt, arcát kiverte a veríték, gúnyolódó kedvének vége szakadt. Meg­értette, hogy ez nem üres fe­nyegetés, nem beugratás — ezek mindenre képesek. Hitler felmentette őket a lelkiisme­ret, az emberiesség, még a leg­elemibb erkölcsi törvények alól ás, s ettől barbár ösztö­neik csak meghatványozód­tak. ö viszont ezekkel szem­ben is ember, öt köti az em­berekkel és az országgal szem­ben érzett számos kötelesség, így alig van lehetősége arra, hogy bármit is bizonyítson vagy elhitessen itt. Világos, hogy nem egyenlő eszközök­Anatolij Szolonyicin a rendőrnyomozó szerepében. kel harcolnak, az ellenség fö­lényben van, mindazt, amit Szotnyikov állít, a nyomozó hallatlan könnyedséggel ta­gadja.« Csapdahelyzet ez. A megméretés kínkeserves al­kalma, Szotnyikov emberül felel, tehát a halált választja. Tár­sa, Ribak a halálnál rosszabb életet: árulóvá válik. Köréjük rajzolta Bikov, s a neves ren­dezőnő is a többi alakot. A falufelelősi szerepet nem ön­ként vállaló sztarosztát, a par­tizánokat bújtató asszony fi­guráját, az elfogott zsidólányt. ■ Mindnyájan a választás ke­gyetlen szorításában. A kisre­gény lélektanilag árnyalja, ki­munkálja a konfliktust. Már a kezdet kezdetén, embertele­nül nehéz menetelésükkor érezzük: két típussal találkoz­tunk;. Akkor még úgy látszik, hogy Ribakot faragták kemé­nyebb fábóL A tudatosság és az ösztönösség kerül szembe egymással. A helyzetet tovább mérgesíti az, hogy Szotnyikov betegen vállalkozik az éíel- miszerszerző útra. Sepityko filmje ezt a kezdett konflik­tust nem élezi ki úgy, mint a regény. A közös helytállást fényké­pezted a nagyszerű V. Csnh- novval, hogy azután még drá­maibb legyen az »egypetéjű ikrek« szembekerülésének konfliktusa. Közben megis­merkedünk egy, az aljasságot szinte ideológiává fejlesztő nyomozóval, akit Andrej Rubljov egykori alakítója, Anatolij Szolonyicin formál meg emlékezetesen. Szotnyi­kov kálváriát jár tehát, a rendezőnő evvel utal a konf­liktus örökérvényűségére. A film némi vontatottsága ellenére is fontos alkotása a szovjet filmművészetnek. I* L. Szalacska védettséget igényel Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal fejlesztési elképzelései szerint a szalacskai löszdombok vé­detté nyilvánítását csak az 1980—81-es évekre irányozták elő. Látszólag rövid az addig eltelő idő, a somogyi szakem­berek azonban megállapítot­ták: a terület kultúrtörténeti, növénytani, tájképi értékei napról napra csökkennek. A megyei természetvédelmi al­bizottság elismerésre méltóan végzi a munkáját, s a védett értékek fenntartására elő-, irányzott összegeket a kezelők a szabályoknak megfelelően és eredményesen használták fel. Nyilván meg tudnak bir­kózni ezzel a területtel is. Nem véletlen, hogy ezzel a munkával kapcsolatban na­gyon gyakori a kifejezés: megmenteni. Valóban Somogy egyedülálló, ritka természeti értékeinek néha az utolsó pil­lanatban való megmentéséről van szó. Ebből a szempontból külön figyelmet érdemel Sza­lacska. Maga a táj is érde­kes, s — az ismeretek szerint — már a rómaiak meghonosí­tották itt a szőlőművelést. A dombtetőkről körbepillantva pedig »gyanúsan« szabályos alakú halmokat fedezhet föl a hozzáértő. Nyilvánvalóan temetkezési hely is lehetett itt, hiszen ezek az apró, ke­rek kis dombok halomsírok. Ezek önmagukban is indokol­ják a minél előbbi védettsé­get Szapudi András A BESENYŐ Másnap civilbe öltözött rend­őrök mentek az uramért a munkahelyére. Mindent beis­mert. A húgomat el kellett vinnem szembesítésre. Iszo­nyú voit... Törő sajnálta az asszonyt, és nagyon kívánta. Zsuzsi egy madzaggal ösz- szekötözött csomagot emelt ki a sarokból. — Elküldte a szennyesét — mondta. — Volt pofája... Ki sem bontom, elküldöm a nő­vérének. Törő kivette a kezéből a csomagot, és visszahajította a sarokba, ölébe vonta az asz- szonyt és megcsókolta. Aztán simogatni kezdte a combját. Zsuzsi párás szemekkel né­zett rá. — Most ne — mondta. — Olya« nem jól vagyok... — De összezárt combjai szétnyíl­tak, és a feje a férfi melléi-e hajlott. Azután fölállt, sóhaj­tott, és elindult a szoba felé. Odabent megigazította a söté­títő függönyöket, és szétbon­totta az egyik ágyat — Hol van most a húgod? — kérdezte Törő. — Az apjánál — mondta az asszony. — Egy hétig lesz nála. .Vetkőzni kezdett. Nem volt itthon az anyja, emlékezett Törő. Valahol szomszédolt, de bármelyik pil­lanatban megjöhetett »►Nem ... ne...« vacogott a lány, és összeszorította combját. A te­nyere sohasem érzett puhasá­gok között bújkált, aztán a lány sziszegni kezdett majd sírt is egy “kicsit Törő az inge elején piros foltot fedezett fel aznap este. — Gyere — mondta az asz- szony, és úgy emelte a kar­ját, mintha röpülni akarna. A hajdani kislány fojtott suttogását sziszegését most elnyomta az asszony szerelmes éneke. Ügy szerette, mint a szél. Olyan hangokat is halla­tott mint a szét amikor el­szabadul a pusztán. Néha ki­nyitotta boldog szemét és megmutatta könnyeit — Jaj... Vendi... jaaaj — dúdolta a férfi fülébe. És száguldott tovább. — Maradj itt éjszakára — mondta később. Törő nemet intett Felöltö­zött, rágyújtott Az asszony hálóingbe bújt A konyhában még egyszer megnézték egymást Az asz- szony szeme alatt félhold kék­lett. Törő az asztalon hagyott fényképek között matatott, elkezdett kötözködní, lökdö­sődni, asztalt verni, Konkoly csak odanézett. Nagy elszánt­ság kellett ahhoz, hogy ezt a pillantást valaki semmibe ve­gye, és megvárja, amíg Kon­koly arcán kivörösödnek a régi sebhelyek. Konkoly fellépésének leg­jobban az asszonyok örültek, de a tanácsiak is. Az elnök el­határozta, hogy a legközelebbi sorozáskor felkéri Konkolyt reg ru t akis érőnek. Mert addig, ha maga az úristen ült volna a cserbesel regruták szekerén, az sem tudta volna a botrányt megakadályozni. A legények rendszerint már kora hajnal­ban tökrészegre itták magu­kat, útközben lepotyogtak a szekérről, volt, aki kezét-lábát törte. Kapuváron a nép kicső- dült az utcára a cserbeseiek hírére, és döbbenten nézte a tépett, összetört, hőbörgő csa­patot. A tanácselnök pedig — akinek hivatalból kellett kí­sérnie a regrutákat — szé­gyenében minden sorozás után le akart mondani a tisztségé­ről. Törő szerette Konkolyt. Gyerekkorában sokszor meg­csinálta vele azt a bravúrt, hogy a tenyerére ültette, és földobta a szalmakazal tetejé­re. A füle mellett süvített a levegő, és egy-egy pillanatra felülről láthatta a fákat, az épületeket Jó érzés volt. Fe­ledhetetlen. (Folytatjuk) egyEkre-másikra felületeser rápillantott Aztán felemeli közülük egyet mert úgy tűnt régebbi, mint a többi. A kép a szegény embert és a sze­gény asszonyt ábrázolta. Ai asszony árnyékként kucorgót az ember mögött, aki kidül- lesztette a mellét, és katona­ruhát viselt — Az apám — mosolygott Zsuzsi. — Szegényt már réger megették a molyok... Törő megcsókolta az asz- szonyt, és elment a kocsmába, Tíz-tizenöt fröccsöt is meg kellett innia, mert sok régi cimborájával találkozott A meghívást meghívással viszo­nozta, beszélgettek, daloltak. Papp Pislával elhatározták, hogy másnap kimennek va­dászni. — De nem a Cserbe, ha­nem a Hanyba — mondta Tö­rő. Papp Pista bólintott — Motoron fél óra alatt odaérünk. Konkoly, a kocsmáros elé­gedetten pislogott bikaerős vállán majd szétrepedt a fe­hér köpeny. Ha egy szakasz rendőr mérné a fröccsöt, ak­kor sem lenne itt olyan rend, mint amióta Konkoly áll a sontésben. Valamikor ő volt a leghíresebb verekedő a kör­nyéken, negyvenöt előtt még az újságok is írtak róla »»Kon­koly, a haramia« címmel. Két csendőrt vert meg akkor. Bi­ciklistől, puskástól beletiporta őket az árokba, pedig azok sem voltak akármilyen legé­nyek. A kocsmárosságot nem­rég vállalta, de azóta nem volt itt verekedés. Ha valaki megfeledkezett magáról, és

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom