Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
\ \ Két érem a Dózsa Kupán Felelősséggel és bizalommal A Rákóczi sportegyesület közgyűlése A «ajőszentpéterl ökölvívó- versennyel egyidőben Szegeden is rendeztek hasonló eseményt III—IV. osztályú versenyzők részvételével. A Dózsa Kupán a K. Dózsa több versenyzővel képviseltette magát Kettőjüknek sikerült éremmel hazatérniük. A légsúlyban Horváth L. egy debreceni és két Vasas-öklözőt győzött le, így nyert aranyérmet. A papírsúlyban Vatu- lik mérkőzésnyerés nélkül jutott ezüsthöz, mivel első ellenfele betegség miatt nem állt ki. Ezután a kaposvári fiú â győztes Nagy ellen »viszonozta« a gesztust — ő is feladta. Rajtuk kívül még hatan indultak kaposvári színekben, de egyikük sem ért el eredményt. Hétfőn délután megtelt Kaposváron a városi tanács nagyterme. Megyénk egyik legnagyobb sportegyesülete, a Rákóczi tartotta közgyűlését Az elnökségben helyet foglalt Tanai Imre, a megyei pártbizottság titkára, dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnök- helyettese, Szenes Imre, a megyei KISZ-bizottság első titkára, Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára, dr Balogh János, a városi tanács titkára, Gábor István, az OTSH képviselője, Kutasi Gyula, a megyei sporthivatal vezetője és Varga Gyula, a városi sportfelügyelőség vezetője. Embersics Sándor sportköri elnök megnyitó szavai után Szilvást József ügyvezető elnök számolt be a résztvevőknek a múlt év munkájáról. Részletesen ismertette az egyes szakosztályok tevékenységét. Leghosszabban a labdarúgók szereplését méltatta, hisz ez áll ma is nemcsak Kaposváron, hanem megyeszerte az érdeklődés középpontjában. 172 igazolt játékosa van a szakosztálynak, ebből mindössze 30 a felnőtt. Célkitűzésüket csak részben tudták megvalósítani a labdarúgók. Igaz, az elmúlt bajnoki évben sikerült a megkapaszkodás, de őszi tervét már nem tudta teljesíteni az együttes. Az utánpótlás nevelésében is vannak hiányosságok. A gyorsabb előrelépés érdekében személyi változásokra volt szükség. Most mindenki azon munkálkodik, hogy mielőbb sikerüljön a felzárkózás. A múlt év elején alakult meg az úszószakosztály. Több eredmény igazolja, hogy szép távlatai vannak Kaposváron az úszásnak, amely kiemelt sportág. Így kezelik a sportkörnél is. Az utánpótlás biztosítása érdekében januárban átvették a sportiskolától az úszókat. A cél, hogy mielőbb elérjék a B kategóriás szintet. Az asztaliteniszezők ismét visszajutottak az NB II-be. Sajnos náluk is az utánpótlás-neveléssel van baj. Mindössze 8 serdülő és ugyanannyi ifjúsági versenyzője van a Rákóczinak. A tájfutók egyenletesen fejlődnek. Sok versenyen szerepeltek a múlt évben. Jelenleg 20 minősített sportolójuk van. Most, hogy olimpiai sportág lett a tájfutás, még nagyobb figyelem és érdeklődés kíséri szereplésüket. A kerékpáros-szakosztály gondjait nem tudták megoldani. Kevés a versenyző, és a szakemberhiány is hozzájárult ahhoz, hogy a múlt évben egyetlen olimpiai pontot sem sikerült szerezniük. Az ügyvezető bejelentette, hogy ezt a szakosztályt megszünteti a Rákóczi. Máris folynak a tárgyalások, hogy melyik sportkörnek adják át. Helyette a VBKM Vasastól átveszik a férfi kézilabdacsapatot A távlati elképzelés az NB II. A megyei bajnokság tavaszi sorsolása Î. fordaló, március 5. Balatonboglár—Fonyód Nagyatád—Kadarkút Lengyeltóti-Marcali SE Szőnyi SE—Tabi MSC Csurgó—Kaposvári Vasaá Marcali Latinca—Balatonién© K. Táncsics—Lakócsa Barcsi SC—Zimányi Tsz SE Somogyszob—Balatonföidvár 2. forduló, március 12. Somogyszob—Balatonboglár Ximány—Balatonföidvár Barcs—Táncsics SE Lakócsa—Latinca SE Balatonlelle—Csurgó K. Vasas—Szönyi SF Tab—Lengyeltóti Marcali—Nagyatád Kadarkút—Fonyód 3. forduló, március 19. Balatonboglár—Kadarkút Fonyód—Marcali W agy atád—Tab Lengyeltóti—K. Vasas Szőnyi SE—Balatonlelle Csurgó—Lakócsa Latinca SE—Barcs Táncsics—Balatonföidvár Zimány—Somogyszob 4. forduló, március 26= Balatonboglár—Zimány Somogyszob—Táncsics Balatonföidvár—Latinca Barcs—Csurgó Lakócsa—Taszár Balatonlelle—Lengyeltóti K. Vasas—Nagyatád Tab—Fonyódi Petőfi 7. forduló, április lf. Balatonboglár—Tab Marcali—K. Vasas Kadarkút—Balatonlelle Fonyód—Lakócsa Nagyatád—Barcs Lengyeltóti—Balatonföidvár Szőnyi SE—Somogyszob Csurgó—Zimány Latinca—Táncsics SE I &. forduló, április 23= Latinca—Balatonboglár Táncsics SE—Csurgó \ Zimány—Szónyi SE ; Somogyszob—Lcng5’eltőti i Balatonföidvár—Nagyatád { Barcs—Fonyód ] Lakócsa—Kadarkút Balatonlelle—Marcali K» Vasas—Tab 9. forduló, április 30* i Balatonboglár—K. Vasas • Tab—Balatonlelle I Marcali—Lakócsa í Kadarkút—Barcs ! Fonyód—Balatonföidvár ! Nagyatád—Somogyszob ; Lengyeltóti—Zimány Szőnyi SE—Táncsics SF j Csurgó—Latinca ! 10. forduló, május 7.. ! Csurgó—Balatonboglár j Latinca—Szónyi SE i Táncsics SE—Lengye liée Zimány—N agy atád S omogyszob—Fonyód ! Balatonföidvár—Kadarkút ; Barcs—Marcali I Lakócsa—Tab Balatonlelle—K. Vtuma j 1L forduló, május 14* Balatonboglár—Balatonién© Ko Vasas—Lakócsa Kadarkút—Táncsics SE Fonyód—Latinca SE Nagyatád—Csurgó Balatonboglár—Lakócsa Balatonlelle—Barcs Lengyeltóti—Szőnyi SE 14. forduló, május 31. Balatonföidvár—Balatonboglár ' Barcs—Somogyszob " Lakócsa—Zimány Balatonlelle—Táncsics SE j K. Vasas—Latinca i Tab—Csurgó Marcali—Szőöyi SE Kadarkút—Lengyeltóti Fonyód—Nagyatád 15. forduló, június 4. Lengyeltóti—Balatonboglár Szőnyi SE—Nagyatád Csurgó—Fonyód Latinca—Kadarkút Táncsics SE—Marcal! Zimány—Tab Somogyszob—K. Vasas Balatonföidvár—Balatonlelle Barcs—Lakócsa 16. forduló, június 1L Balatonboglár—Barcs Lakócsa—Balatonföidvár Balatonlelle—Somogyszob K. Vasas—Zimány Tab—Táncsics SE Marcali—Latinca SE Kadarkút—Csurgó Fonyód—Szőnyi SE Nagyatád—Lengyeltóti 17. forduló, június IS. Balatonboglár—Nagyatád Lengyeltóti—Fonyód Szónyi SE—Kadarkút Csurgó—Marcali Latinca SE—Tab Táncsics SE—K. Vasas Zimány—Balatonlelle Somogyszob—Lakócsa Balatonföidvár—Barcs A beszámoló után Antal László, a számvizsgáló bizottság elnöke a számok tükrében mutatta be a sportkör gazdálkodását. Tízmillió feletti vagyonnal rendelkezik jelenleg a Rákóczi. Az évi saját bevétel megközelíti a kétmilliót. Sajnos a tagdíjbevételi tervtől messze elmaradnak. Több hozzászólás hangzott el. Dr. Balassa Tibor az egyes szakosztályok tevékenységéhez fűzte hozzá véleményét, majd arról beszélt, hogy mit vár a megye és különösen Kaposvár a Rákóczitól. Dr. Balogh János, aki egyben a labdarúgó-szakosztály elnöke is, a gondokról és a feladatokról szólt. Ismertette azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kátyúba ragadt szekeret igyekeznek kihúzni. »Hittel, felelősséggel és bizalommal kell dolgoznunk« — mondta. A mintegy kétórás közgyűlés Embersics Sándor zárszavával fejeződött be. Következik az MTK VM Ma a fővárosban szerepel a Rákóczi labdarúgó-csapata. A mostani bajnokságban nagyszerűen szereplő MTK VM- mel veszi fel a küzdelmet A hazai együttes a mérkőzés esélyese, csapatunktól csupán tisztes helytállást várhatunk Sokan azonban nem így látják. Kétségtelen, hogy a két utóbbi mérkőzés után msgnö- vekedett az önbizalom a Rákóczinál. Többen emlékeznek arra, amikor a Hungária úton győzni tudott a kaposvári tizenegy. Németh Lajos vezető edző azt mondta, hogy a szombatihoz hasonló helytállással nem esélytelen a Rákóczi. Kétségtelen, hogy elsősorban a hazaiaknak van vesztenivalójuk. A Rákóczinak bravúrra js szüksége van ahhoz, hogy bent tudjon maradni. Nos, ilyen bravúr lehet egy mai pontszerzés is. A kaposvári csapat ugyanabban az összeállításban kezdi a játékot, mint a Videoton ellen. Senki sem sérült, és íormaingadozás sem készteti az edzőt a változtatásra. Így kezd a Rákóczi: Buús — Németh, Gulyás, Petrák, Csorba — Kanyar, Hangai, Konrád — Karasz, Kiss, Túrái. Csere: Málics, Kovács és Duschák. A találkozó 14.30-kor kezdődik. Üjság még a csapatnál, hogy Zentai elkezdte a köny- nyebb futóedzéseket. Előreláthatóan azonban még több hétre van szükség ahhoz, hogy lemaradását pótolja. A mai forduló további mérkőzései : Haladás—Dunaújváros, Tatabánya—Vasas, Szeged—FTC, Csepel—Bp. Honvéd, Pécs—Győr, ZTE—Újpest, Békéscsaba—MÁV Előre, Videoton—DVTK. Marcali—Kadarkút 5. forduló, április 2. , Balatonboglár—Marcali Kadarkút—Tab Fonyód—K. Vasas Nagyatád—Balatonlelle Lengyeltóti—Lakócsa Szőnyi SE—Barcs Csurgó—Balatonföidvár Latinca—Somogyszob Táncsics SE—Zimány 6. forduló, április 9. Táncsics SE—Balatonboglár Zimány—Latinca SE Somogyszob—Csurgó Balatonföidvár—Szőnyi SE Barcs—Lengyeltóti Lakócsa—Nagyatád Balatonlelle—Fonyód K. Vasas—Kadarkút Tab—Marcali Tab—Barcs ! Marcali—Balatonföidvár Kadarkút—Somogyszob Fonyód—Zimány Nagyatád—Táncsies SE ; Lengyeltóti—Latiness Szőnyi SE—Csurgó 12- forduló, május 21= Szőnyi SE—Balatonboglár ; Csurgó—Lengyeltóti Latinca—Nagyatád Táncsics SE—Fonyód Zimány—Kadarkút Somogyszob—Marcali Balatonföidvár—Tab Barcs—K, Vasas Lakócsa—Balatonlelle 13. forduló, május zL K. Vasas—Balatonföidvár Tab—Somogyszob Marcali—Zimány MA K. Táncsics—Olajbányász Ma délután fél három órakor a Cseri sporttelepen a K. H Somogyi Néplap Táncsics barátságos mérkőzésen látja vendégül a Nagy- kanizsai Olajbányász NB II- es labdarúgó együttesét. A két együttes január 25-i találkozója l:l-es döntetlennel végződött, t Áruskála a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének fokozásáért. MEZÖGAZDASÄGI eszközök Árusítással egybekötött kiállítása az Agrotröszt, a SZÖVÄRU, a Hermes, a VASÉRT és a Vidia közreműködésével A SKÁLÁBAN . ________február 28-tól március 11-ig; ___________ M ÁRCIUS 1 SZERDA Albin A Nap kel 6.26 — nyugszik 17.28 órakor A Hold kel — nyugszik 9.43 órakor A várható időjárás: Változóan felhős idő — eső nélkül. BélelŐtt sok helyütt, délután csak egy-két helyen lesz köd, ködszitálás. Gyenge vagy mérsékelt szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán általában 11—16, a tartósan ködös helyeken 7—10 fok között alakul. — 450 ezer kacsát keltetnek az idén a Balatoni Halgazdaság atádi kacsafarxnján. Ebből százezret a háztáji gazdaságoknak adnak fölnevelésre, a többit pedig pecsenyekacsaként értékesítik. — 9 tonna marihuánát foglalt le a brazíliai rendőrség Bélén de San Francisco egyik ültetvényén. Több személyt letartóztattak. — Harmincán meghaltak. 70-en megsebesültek a pakisztáni Lahore közelében egy vonat és egy utasokkal túlzsúfolt autóbusz összeütközésekor. A busz egy robogó vonat előtt akart a kereszteződésben áthaladni. — Textilművészeti kiállítás nyílik holnapután Koppenhága belvárosi kiállítótermében, a híres Nikolaj-templomban. A 31 magyar művész 60 alkotását előzőleg az aalbergi modern múzeumban mutatták be, ahol rövid idő alatt több mint 15 ezren tekintették meg. — 235-tel gyarapodott tavaly a Vöröskereszt-alapszer- vezetek taglétszáma Nagyatádon. Jelenleg a város lakosságának 17,6 százaléka tagja a szervezetnek. — A fiatal filmművészek VIII. nemzetközi fórumán Nyugat-Berlinben hétfőn este mutatták be Dárday István és Szalai Györgyi »Filmregény — három nővér« című alkotását. A szakemberekből álló szép számú közönség elismeréssel fogadta. — A vajdasági Kanizsa község Ady Endre nevét viselő magyar nyelvű általános iskolájának tegnap adta át ünnepélyesen az Oktatási Minisztérium könyvajándékát Halász József belgrádi magyar nagykövet. — Meghalt Ján ronican, a hazánkban is ismert, neves szlovák költő, műfordító és közéleti személyiség. 75 éves volt 400 évvel ezelőtt, 1578. március 1-én született — és 32 éves korában, 1610- ben halt meg — Adam Elshei- mer német festő, a korai barokk festészet sajátos képviselője. A Majna melletti Frankfurtban született és szülővárosában kezdett el rajzolni, festeni. Hamarosan olasz földre került, s Velencében kis méretű réztáblákra bibliai és mitológiai jeleneteket festett. 1600-tól Rómában élt, s ettől kezdve korábbi korszakának sokalakos, különleges fényhatásokra törekvő, németalföldi hatású képeit tömör lombok közé vagy sötétebb környezetbe helyezte. Néhány évig a kevesebb, nagyobb alakos, szélesebb távlatú ábrázolásokat kedvelte. A részletek aprólékos. naturallzáló formálása, csendes költői hangulat jellemzi ebben a korszakában festett képeit. Egyik legmegkapóbb műve a drezdai Zwinger féltve őrzött kincse: Jupiter és Mercur Philemon és Baucisnál. Hatásos egyszerűséggel ábrázolt figurális és tájrajzai Remhradt rajzstílusá- nak közvetett előzményei. — Montágh Imre, a Film; és Színházművészeti Főiskola tanára vezeti a beszédtechnikái gyakorlatokat pénteken a versmondók kaposvári klubjában, szombaton pedig a színjátszó kategória szerző- tanfolyama hallgatóinak tar! előadást. Itt a helyzetgyakorlatokat Lengyel Pál, a Csiky Gergely Színház tagja vezeti. — A könyvesboltokba került a Budapest története című monográfia negyedik kötete is, amely a főváros modern világvárossá válásának történetét mondja el. — Az Andrej Vllnyickij nevű szovjet óceánkutató hajó személyzetének köszönetét mondott Görögország venezuelai főkonzulja — a Cassiopeia görög tankhajó legénységének megmentéséért. A szovjet hajó 29 görög tengerészt mer,tett ki. Emberölési kísérlet — Aranyhímzes Torzsokból. Tolsztoj születésének 150. évfordulója tiszteletére filmet készítenek a nagy orosz író Szergij atya című elbeszéléséből. A Moszfilm a Kalinyin a testvérmegyei Torzsok város aranyhímzőinél rendelte meg a korabeli ruhák díszeit. — Két nyári egyetemet rendeznek az idén Egerben. Mindkettő nemzetközi jellegű lesz: a műemlékvédelmi tagozat július 31-én nyílik meg, a filmművészetit augusztus 12—21. között tartják. — Szerencsés kimenetelű vasúti baieset történt hétfőn este Kaposváron a tüskevári sorompónál. A sínek mellett gyalogolt a 40 éves Apavári József tanító. A sorompókezelő figyelmeztette, hogy vonat érkezik, ő azonban nem törődött vele. A motorvonat vezetője is észrevette a sínek mellett gyaloglót, ám a szerelvényt már nem tudta megállítani. A vonat oldala elérte az ittas férfit. (Bevallása szerint 3 féldeci konyakot ivott.) A baleset következtében Apavári nyílt kéztörést szenvedett. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. miatt előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség az 52 éves, magyaregresi Horváti: József segédmunkást, aki vasárnap éjszaka — tévedésből — baltával fejbe vágta a volt felesége magyaregresi lakásából kilépő 42 éves Szűcs József kaposvári gépszerelőt. Szűcs életveszélyesen megsérült. Horváth eredetileg egy másik férfin akart bosszút állni, de mivel Szűcs előbb lépett ki a lakásból, őt érte az ütés. — Áramszünet. AT. Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit. hogy március 2-án 7-től 16 óráig a Gorkij utcában és a belőle nyíló mellékutcákban, az Ivánfa-hegyen a Schönhcrz Zoltán utcában és az abból nyíló mellékutcákban, a Som-hegyen, a Hagyásmál-hegyen. március 3-án 7-től 16 óráig pedig a Katona Józset utcában, a sírház utcában, az Akácfa utcában és a Tomoa M. utcában áramszíir net lesz. (15114) — Panorámás mélykocsi, kombinált gyermekkocsi és NDK- gyártmányú sportkocsi kapható — megfelelő választékban — a kaposvári sportszerboltban. (174S6) — Értesítem a tisztelt lakosságot, hogy Igáiban a Volán Vállalat a teheríaxi-fuvarozást újból megkezdte. Bárminemű fuvart vállal. Érdeklődni az igall áruháznál lehet. (15023