Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-25 / 72. szám
Nagykanizsa, 1978. március Gondolatot! egy mánránytábla előtt Fehér márványtábla, aranybetűs felirattal: »-Hősi halottal nk-. Nevek, évszámdk: Szávák István, 1957, Nagy Lajos, 1958, Kutasi Imre, 1959 ,.. Azután a két legutolsó: Gruber József, Csere János, 1977... összeszoruló szívvel nézem a táblát, olvasom a neveket a határőrkerület parancsnokságának főépületében. Határaink védelmében, szolgálatteljesítés közben hősi halált halt hűsz-huszonkét esztendős fiatalembereknek állít emléket. — Egy fiatal határőr véste ki ezt a márványtáblát. Hamarosan virágtartóikat és kandelábereket helyezünk el itt. S nemcsak a folyton égő tűz emlékezteti, lelkesíti kerületünk határőreit a szolgálat kiváló ellátására. Őrsök, ifjúsági klubak vették föl nevüket, s most, hogy kerületünk fennállásának 33. évfordulójára készülünk, s ez ösztönzi a szocialista versenyben részt vevőket is minél jobb eredmények elérésére — mondja Xémeth László alezredes, a kerület parancsnoka. Szépen gondozott, hatalmas fenyőktől díszlő park mellett megyünk el Pál János őrnagy, politikai osztályvezető ■ társaságában, aki végigkísér bennünket g laktanyában. Kellemes t zene szól, kávézgató, melegítőbe öltözött, pihenő határőröket találunk a kiváló címmel kitüntetett Kutasi Imre ifjúsági klubban. Könyvekkel zsúfolt szekrény — néhány an olvasnivalót válogatnak, mások az asztalifocit állják körül. Van színes televízió, rádió, lemezjátszó. A sarokban presszópult. Kávét, üdítő italokat lehet kapni. A pult, a falakon tevő kovácsoltvas virágtartók, hangulatlámpák mind az ügyes kezű, barkácsoló határőröket dicsérik, akik ezt a klubot, csakúgy, mint a laktanya többi he- Zi’iségét is, második otthonuknak tekintik. — Ismertesse a járőr kötelmeit ... — Ha az ellenőrzött gépkocsiban gyanús személyeket látok... Az egyik hálószobából hangzik ki ez a párbeszéd. Benyitunk. — Kulcsár Ferenc tizedes jelentkezem. Szolgálatba indulás előtti eligazítást tartok, azt ellenőrzőm, kellően ismerik-e feladatukat. Ez a hálókörlet is arról tanúskodik, hogy a katonai szolgálatukat teljesítők nagygonddal törődnek környezetükkel. Tisztaság, rend, virágok, színes sötétítő függönyök, szőnyegek, szépen bevetett, sar- kos ágyak. Igaz, már nem kell szalmazsákkal vesződni ; matrac a derékalj. Gázkonvektor adja a meleget, s szolgálat után ott a fürdő, ahol éjjelnappal van meleg víz. Délben kétféle ételből válogathatnak. Hamarosan átépítik az étkezdét, önkiszolgáló rendszerűvé alakítják át. Szabad időben nemcsak a klub áll rendelkezésükre, hanem a hatalmas sportpálya is; lehet futballozni, röplabdázni, kézilabdázni. S akinek esetleg kedve van a lövészetet gyakorolni, van klspuskalőtér is. Statisztikát készít Ecsedi Sándor őrnagy, az egyik alegység parancsnoka. Az ide beosztott határőrök ellenőrzik Nagykanizsán a pályaudvart, a forgalmasabb utakat, a vasúti szerelvényeket. Feladatuk a tiltott határátlépések megelőzése. — Jelentősen csökkent az ilyen esetek száma. Főként körözött bűnözők, börtönbüntetés elől menekülők kísérlik meg titokban átlépni az államhatárt Meg a rossz iskolai bizonyítvány miatt, a szülői felelősségre vonástól félő tanulók. Munkánkhoz nagy segítséget nyújtanak az állomásokon dolgozó és a szerelvényeken szolgálatot teljesítő vasutasok, akiknek többsége önkéntes határőr. Közreműködésük nélkül nem dolgozhatnánk ilyen eredményesen. Szalai László A gyógykovács \ Idős Kőműves László szeri véri kovácsmester nagy gondot fordított az állatok lábának ápolására. Ha sebes lábú állatot kellett patkolni, gyógy- patkóval védte a fertőzéstől a beteg patát. Varga Imre, egykori tanítványa tőle leste el ezt a tudományt, melyet a valamikor oly nagyra tartott szakma képviselői közül is csali kevesen tudnak ma már. Eredeti szakmáját továbbfejlesztve a mezőgazdasági főiskolán lett gyógykovács, és a Katej termelési rendszer több mint 80 gazdaságának állományát bízták a gondjaira. A somogyszili termelőszövetkezetben találkoztunk a harminc év körüli fiatalemberrel. Tolna, Vas, Bács megye után most itthon dolgozik. De ha végzett a somogyi gazdaságokban, más megyék következnek. „Valóságos zsonglőrök" Bihari Sándor és Tófh Imre a Zselic Áruház megnyitása óta együtt dolgoznak: ők a hentesek. Hetenként tizennyolc sertést négy mázsa marhahúst dolgoznak föl és adnak el. Ezenkívül 450 kiló csirke és mintegy háromszáz kiló belsőség fogy el a pultról. Kezük sebesen jár. Egy kucsmás férfi, aki családja számára rendszeresen a két fiatalembernél szerzi be a húst, azt mondja róluk: — Kérem, ezek a fiúk valóságos zsonglőrök. És figyelje csak, kapásból mondják, hogy például mennyi 58 deka comb ára. Egy asszony: — Ha itt vásárolok, soha nincs olyan érzésem, hogy becsapnak. Teljesen megbízom bennük, és szívesen jövök ide, mert udvariasak velem. Ja, és még egy: elmondom neki!:, hogy mit szeretnék főzni vagy sütni, s ők tanácsot adnak, javasolják, ebből vagy abból a húsból ajánlatos készíteni. Eddig még sohasem bántam meg, hogy hallgattam rájuk. Bihari Sándort — Egy kislányom és egy kisfiáim van. A vasárnapi ebéd elkészítése kedvenc feladatom. Társa örömmel mondja, hogy hamarosan lakáshoz jutnak, s akkor ő is kiélheti szakácsszenvedélyét, amelyet egyelőre az anyós konyháján mérsékelnie kelL — Hogy jönnek ki a vevőkkel 7 — Kilencven százalékuk rendszeresen visszatér. Az ízlésüket' már kitapasztaltuk, s jó ismerősként üdvözöljük egymást. Bihari Sándor harcsabajszát húzgálva hozzáteszi: — Igyekszünk mindenkivel kedvesek lenni, de bizony csak szívjuk a foguníkat, ha egy futóvendég hat darab húst leakasztat, aztán faképnél hagy bennünket Szombaton zárás előtt szokott előfordulni, hogy kifogásolják a vevők, amiért csak karajt tudunk adni. Tóth Imrén nem a megszokott fehér színű, hanem farmersapkát látok. — Sok bajom van a sapkával — neveti el magát. — A KÖJÁL-osok meg is büntettek, mert nem viseltem. Elárulom, hogy egy kicsit kopaszodom, és szerintem azért, mert sapkában dolgozom. Na, persze belátom, hogy igazuk' van, s a büntetést én sem szeretem. Hát most viselem. Ezt a farmert kedvelem is. Így ünnepek előtt — mint rendesen — már szerdán elkezdték a túlórázást, s készülődnek a harmadikai rohamra is. A környék lakóinak zöme harmadikén kap fizetést. A két fiatalember ilyenkor van elemében. — Mitől népszerűek? Egyszerre válaszolják: — Szeretjük a szakmánkat G. J. Pintér htvSn Gyilkosság — a „szeretőt jegyében” A banda tagjait viszonylag könnyen összeszedték. Utoljára a főnököt, találták meg. A fürdőszobában, fedezték fel, egészen kicsire ösz- szekuporodva a mosdó alatti szekrénykébe bújt. Hosszú haja részben kilógott, ez árulta el. Manson, aki az índepedence-i börtön törzskönyvében »Manson Charles M., alias Jézus Krisztus, alias Isten« néven szerepelt, Iáhallgatása során semmit nem volt hajlandó tudni a gyilkosságokról. Csupán a »szerétéiről« beszélt. Egykedvűséget mutatott, mint akit nem lep meg, hogy őt, akit eredetileg gyújtogatásént os lopásért tartóztattak le, most hirtelen gyilkosságokkal is vádolják. Megszokhatta már, hogy rendőrök, ügyészek hallgatják ki. Csaknem egész életét javítóintézetekben, börtönben töltötte. Anya szőtte őt Is, 1934, november 12-én. Anyja egy bizonyos Kathleen Maddox, 16 eves volt akkor. Utcalányként élt, de sikerült egy idősebb férfival, William Mansonna idejében házasságot kötnie hogy fiának neve legyen Chanlie tizenhárom éves volt amikor először került javító- intézetbe. Tíz hónap után megszökött, visszatért anyjához, aki még mindig eredeti foglalkozását űzte, s egyre többet ivott. Üjabb gyerekotthon, újabb szöikés következett Azután újra elfogták, ismét megszökött, de közben már lopásokat, betöréseket követett el. 1951. március 9-én már a fiatalkorúak fogházának volt a lakója. írni, olvasni nem tudott, bár négy osztályt járt, soha nem tanult meg. Az ottani feljegyzések szerint nagyon hamar kitanulta a börtönéletet, ügyesen mozgott a foglyok világában, sikerült előnyökre szert tennie mások rovására. Egyik nap borotvapengét szegezett társa torkának, hogy így kényszerítse kívánsága .teljesítésére. 1952 januárjában egy szigorúbb intézetben helyezték eL Augusztusban egy még szigorúbb büntetés-végrehajtási intézetet kellett keresni a , számára. Azután hirtelen »megbánást« és »javulási szándékot« mutatott. Tizenkilenc éves korában, 1954 má~ Manson, már bilincsben. — A körmöt mindig is kellett vágni — mondja. — Azelőtt, a hagyományos módszerrel, öt-hat ember fogta le az állatot, míg a 'kovács dolgozott Kiváltképpen, ha lóról volt szó. Rúgott egyet, aztán nemegyszer röpült a segéderő... Az állat láb- termája, körömnagysága meghatározza a testi állapotát Ha nagy a köröm, megváltozik a szarvas- marha tartása, fáradékony, lesz, s mert nem tud kényelmesen. állni, lassan egész szervezetét- igénybe veszi ez a szerencsétlen helyzet A mezőgazdasági főiskolán kimutatták, hogy napi fél liter tejjel ad kevesebbet a rossz lábtar- tású szarvasmarha ... — Akkor nagy a becsülete a szakmájának. — Érdemes ezt csinálni, hiszen nagy nyereségtől esünk el, ha ^figyelmen kívül hagyjuk ezeket a látszólag nem is olyan fontos dolgokat Sorban megmutatja az állatokat: — Nézze meg ennek a tehénnek a lábát görbe, gacsos, alig tud állni Leromlott az egész szervezete, össze sem lehet hasonlítani azzal, amelyik mellette áll — Ezeket a lábhlbáfeat tudja-e korrigálni a gyógykovács? — Valamelyest igen. Például a patát úgy alakítom, hogy kifelé fordult lábtartással minél szélesebb helyen fogjon földet Még a karikalábú tehénen is lehet segíteni — Egyéb betegsége van-e a lábnak? — Ait Is tudjuk gyógyítani Az állatorvossal megbeszéljük mire van szükségem, tőle kapok gyógyszereket, fertőtlenítő szereket — Mit tapasztalt a megyéket, tsz-eket járva? — Az állatok állapota — nemcsak a lábuké —, nagyban függ attól, hogy hozzáértő embereik dolgoznak-e körülöttük. Maradjunk az én szakmámnál Évente kétszer kellene elvégezni ezt a munkát Ehelyett: volt olyan tsz, ahol négy éve nem járt kovács az istállóban. így fordulhatott elő, hogy az egyik tsz-ben két ember noszogatott egy tehenet hogy menjen már odább. De csak nem mozdult Egy idő után megrökönyödve tapasztalták: persze hogy nem mehetett, hiszen egyikük rajta állt az állat hosszúra nőtt patáján... Simon Márts A fémek hangja A fémek tulajdonságai ismételt terhelői hatására megváltozhatnak, repedések keletkezhetnek, és a repedések a szerkezet töréséhez vezethetnek. Angliában a kifáradás okozta változások feltárására akusztikai módszert dolgoztak ki, amely arra a felismerésre épül, hogy a károsodást szenvedett fém gyenge hangot hallat, amikor megreped. E hang elemezhető. Az új módszert főleg a repedések feltárására, terjedésének az ellenőrzésére használják. Alkalmazzák nyomásnak kitett edényeknek, hegesztett szerkezeteknek, továbbá csővezetékeknek vagy gépek forgó részeinek, valamint hegesztendő miHikadaraboknak az ellenőrzésére, ha szükséges, hegesztés közben is, s végül ragasztott kötések minősítésére. Az új eljárással számos katasztrofális törés megelőzhető. A kifáradás közben keletkező hang ugyanis a repedés megjelenésétől kezdve jelzi a veszélyt A repedés megjelenése és a szerkezet törése között pedig az esetek döntő többségében jelentős időkülönbség van. Felvételre keresünk kaposvári munkahelyre 2 víz-GÁZSZERELŐT, 2 ÉPÜLETASZTALOST, 2 TETŐFEDŐT Jelentkezni lehet: Ingatlankezelő Vállalat telephelyén, Kaposvár, Nyár u. 23. építésvezetőnél, továbbá 2 KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐT, Jelentkezni lehet: Ingatlankezelő Vállalat központjában, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. jósában .szabadlábra helyezték. Megnősült, egy 17 éves lányt vett el. Rövid ideig dolgozott, egy országúti autóspihenőben pincérkedett. Autókat lopott, letartóztatták, próbaidőre » szabadon engedték* újra bíróság elé került autólopás miatt, s aztán 1958. szeptemberéig ült. Szabadulása után folytatta, amit abbahagyott. 1960 júniusában 10 évi börtönre ítélték. A börtönben ‘ kezdett gitározni. Dalokat írt, Amikor 1967. március 21-én kiengedték, a börtönigazgatóságon azt jegyezték fel, hogy gitárosként vagy dobosként kívánja megkeresni a kenyerét. Amfg Manson börtönben volt, a világ megváltozott. Manson már hallott a hippikről, de még soha nem találkozott eggyel sem. A bűnöző, aki pályafutása során kerítőként és selyemfiúként is szerzett már némi gyakorlatot, tudott bánni a nőkkel, hamarosan feltalálta magát ebben a környezetben. Haight Ashbu- ryban, San Francisco egykori polgári negyedében, amelyet akkor teljesen a hippik tartottak megszállva, alapította meg »saját családját«. A »szereteted« és a »civilizáció pusztulását« prédikálta ő is. Néhány fiú és sok lány csatlakozott hozzá, kevesen hagytak el. Bllátla őket kábítószerrel, dalolt és gitározott nekik, szex-orgiákat rendezett. (Folytatjuk)