Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-02 / 52. szám
A MINŐSÉG NYOMÁBAN Új lakásban Ha jő a minőség, kevesebb a panasz A nyák lonlbM első helyre került a minőség. Életünk gazdagodása nemcsak az anyagi és szellemi javak mennyiségétől, hanem minőségétől, korszerűségétől is függ. A tárgyi feltételek a követelményeknek megfelelő munkához megvannak, vagy könnyen létrehozhatók. .a jó minőségnek azonban vannak emberi, személyi feltételei is: a gondosan végzett tevékenység, a pontos, lelki- ismeretes munka nélkül elképzelhetetlen a fokozódó követelmények teljesítése. Munkatársaink üzemekben, festékillatú lakóházakban és javítóműhelyekben kérdezték: miként értékelik a minőséget* H állottak panaszt a másik ember munkájára, s voltak közvetítők az iskola és a munkahely között, amikor az oktatás minőségéről, az ismeretek korszerűségéről érdeklődtek. Sok minőségi mutatószámot ismertek meg, leginkább azonban azokra a beszédtöredékekre figyeltek föl, amikor az emberek azt részletezték: mit tesznek ők a jobb minőségért. Gyakan halljuk egy-egy öreg szakmunkás szájából a panasz! : a friss oklevéllel az üzembe érkező szakmunkások tanítását jószerével elölről kell kezdeni, mert a bonyolultabb technológiai folyamatokkal, sőt, olykor a legalapvetőbb fogásokkal sincsenek tisztában, némelyik új géptípus működéséhez pedig még csak nem is konyítanak. A szemrehányás valóságalapjának ellenőrzését ezúttal a Mezőgép Vállalat kaposvári gyárának zajos, zsúfolt forgácsolóműhelyében kíséreltük meg, csupán egyetlen szakmával — az esztergályos munkakörrel — kapcsolatban. Kezdjük hát azokkal, akik saját bőrükön érzik — vagy nemrégiben érezték — a szakmunkásképzés rendszerének hiányosságait. Hoffmann Ferenc fiatal ember; hat éve dolgozik jelenlegi munkahelyén. A műhely közösségének egyik legmegbecsültebb tagja Csakhogy ez nem volt mindig így! A tekintélyért meg kellett izzadni! — A szakmát egy másik vállalatnál tanultam, ahol a műszáki követelmények egészen másfélék — és lényegesen alacsonyabbak — voltak, mint itt Amikor ide kerültem, a legtöbb munkafolyamatról sejtelmem sem volt Rengeteg se lej tét termeltem, amiért a munkatársak néha »jól leszidtak, de önzetlenül segítettek az újabb gépek megismerésében és a fogások elsajátításában. Mindezekre diákéveimben, heti három nap tessék-lássék gyakorlati foglalkozás alatt nem lehetett alkalmam. Akkoriban még kést köszörülni sem tanultam meg rendesen. Koch Róbert egy éve dolgozik a foygácsolóműhelyben. — Én is kizárólag az öregeknek köszönhetem, hogy tisztességes képzettségű munkás lett belőlem. Elméletből rengeteget tudtam ugyan, amikor bizonyítványt kaptam, a gép mellett azonban ügyetlenül kapkodtam. A szakmát most kapisgáló gyerekek még többet tudnak elméletből, és még kevesebbet gyakorlatból. Egyiket-másikat egy pillanatra sem szabad egyedül hagyni a gép mellett. Tóth Géza, a műhely arany- koszorús szocialista brigádjának a vezetője csaknem negyedszázada dolgozik esztergályosként. Se szeri, se száma azoknak a szaktársaknak, akiknèk a mesterük volt. — Ifjú munkatársaim önbírálatát teljesen megalapozottnak érzem. A szakmunkásképzés rendszere szerintem is elavult, a gyerekek sokszor olyan elméleti ismereteket sajátítanák el, amelyekre utoljára tíz éve lehetett volna szükségük. Rendszeres gyakorlati munkára csak az utolsó tanévben van lehetőségük, összesen 140—150 napon át — ennyi rutin pedig kevés ahAz első hét végét töltötték az új lakásban Kunvári Ká- rolyék. Csetlő-botló apróságai között a feleség fogad. — Milyen az új lakás? — kérdezem. A fiatalasszony örömtől sugárzó arccal mondja; három évig vártak minőségi cserére, végre jó beosztású, tágas, világos lakásuk van. Apránként kerül csak szóba a sok kicsi bosszúság. — Amíg a fiam nem löveti be a kampókat a mennyezetbe, nem tudjuk föltenni a csillárt — veti közbe az anyós. Aztán bevezet az egyik szobába, s mutatja a libegő tapétát Az, hogy az előszobában hullámos a takaróléc, föl sem tűnik, de a vendégeskedő sógor szóvá teszi; — Ha nem értenénk a szereléshez, a testvéreinek villany nélkül töltötték volna a hét végét Többen segítettünk a költözésnél, és szerencsére hoz, hogy lelkiismeret-furda- lás nélkül a munkapadhoz állíthassuk őket. Fizika] állóképességük évről évre gyengébb; némelyikük fél műszak után kifullad. Ezzel a döntő hiányossággal az oktatásban senki sem törődik. Munkavédelmi, biztonságtechnikai ismereteik hallatlanul hézagosak. Nem ők tehetnek róla: az iskolában elenyészően csekély óraszámban tanulnak ilyesmit S a végeredmény? Voltam már szemtanúja — igaz, nem ennél a vállalatnál — olyan súlyos üzemi balesetnek, amely nyilvánvalóan a munkavédelmi szabályok nem ismeréséből keletkezett. S bármilyen sokat tapasztaltunk is már mi, idősebb dolgozók, egy- szer-egyszer kénytelenek vagyunk felhorkanni, amikor a tanulóknak a legegyszerűbb mérőeszközök használatát kell mutogatnunk. Csak egyetlen kérdésre nem válaszolhat Tóth Géza — ahogyan senki sem. Mennyi selejtest lehetne kiküszöbölni, mennyi pénzt, hiábavaló fáradságot megtakarítani, menynyi balesetet elkerülni egy korszerűbb, gyakorlatiasabb szakmunkás — adott esetben esztergályos — képzéssel. Mi erről a véfeménye az iskolának? Pintér Kálmán, az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző igazgatója: — Az országos szakmunkásképzési jegyzékben alapszakmaként a gépi forgácsoló szerepel. Ebből ágazik ki az esztergályos, a marós és a köszörűs. A tanulók az első két évben alapképzést kapnak az iskolában, és a harmadik esztendőben szakosodnak. Ez tulajdonképpen a vállalatnak Is jó, hiszen egy profilváltozás esetén könnyebben át tudja állítani dolgozóit egyik szakmáról a másikra. A képzés rendszeréből viszont az is következik, hogy a frissen végzett szakmunkás teljesítményben sem, speciális ismeretekben sem éri el a begyakorlott szakmunkás szintjét. A végzősöktől a vizsgán a felnőtt szakmunkás teljesítményének csak a háromnegyedét követeljük meg. Hangsúlyozni kell azonban azt is, hogy a szakmunkásnevelésben, ismereteik elmélyítésében fontos szerepük van az üzemeknek. A harmadik évben — az ágazati képzés idején — a fiatal a tanműhelyből a brigádokba vagy a gyakorlott szakmunkások mellé kerül: tőlük tanul szakmai igényességet, speciális ismereteket Tapasztalatunk az, hogy a szakoktatók irányítása nélkül folyó harmadéves képzés intenzitása csökkent. Sok okát látom ennek, közülük az egyik a harmadévesek nevelésével megbízott szakmunkásoknak nem az az érdekük, hogy a fiatalok alapos gyakorlati ismereteket szerezzenek. Ez ugyanis sok magyarázattal, türelemmel jár, a norma viszont szorít, volt közöttünk olyan, aki előkapott egy reszelőt, s addig bajlódott vele, amíg a biztosítékot be nem tudta helyezni a dobozába. Az anyós nevetve meséli, hogy a kádban gyorsan kell fürdeni, mert a lefoiyó gyűrűje mellett szökik a víz. Arra terelik a szót, hogy milyen jó, amióta a kicsiknek is külön szobájuk van. Ki figyel oda, hogy hiányzik egy polc a beépített szekrényből, s hogy amelyik megvan, az leesik, mert a tartó pöcök hiányzik vagy rossz. Az előszobában a beépített szekrény ajtaja csak oda volt támasztva, s maguknak kellett fölszerelniük. A fürdőszobában pedig törött villanybúrát találtak. .. A Béke-Füredi lakásépítő terület frissen átadott új házában, a 48-as ifjúság útja 43. szám alatt vagyunk. Becsöngetek a szomszédba: a házfelügyelőhöz F ellai Ká- rolyné a bejelentés adminisztrációját körmöli a 47. számú ház első emeleti lakójának társaságában. Amíg a fiatal- asszony jegyezget, mi a szomszéddal néhány szót váltunk. — Ötödik napja, hogy beköltöztünk. Nálunk hét-nyolc kisebb hiba volt, ezt meg is javították az építők, mindösz- sze egy nagyobb akadt: az előszobaszekrény ki akart esni. Délelőtt meg is nézte egy asztalos, aztán elment, hogy hozza a szerszámokat Most négy ótra, eddig még nem érkezett meg. Kellemetlen, hogy a lépcsőházban nincs világítás. Hogy nincs központi antenna, az nem nagy baj. Rendezkednek a lakók, talán időnk se lenne televíziózni... A házfelügyelő másolatos átírótömbbe vezeti a hibákat, melyeket a lakók jeleznek, s megy az építők művezetőjéhez. — Folyamatosan javítanak, azzal nincs baj. A 49. és az 51. számú házban már egy hónapja laknak, velük kevés a gond, s mi, a 43. szám alattiak is lassanként helyrerázódunk. Éppen csak olyan bosszúságaink vannak. mint például az, hogy az egyik falon ki kellett cserélni a tapétát s bizony nem egyforma a »Égnek-« a csomagolás előtt szúrópróbaszerűen összeválogatott csövek az elektroncsőgyárban. Ezer órán keresztül terhelik, hogy megállapítsák: megfelelnek a minőségnek? Ez az ezer óra körülbelül annyit jelent, mintha egy évig tv-készülékbe szerelve vizsgázna a cső. — Az elektroncső bonyolult termék — hallom az első ismertetőt a gyárban. — öt- ven-hatvan alkatrészből áll, és több száz munkaműveletre van szükség, amíg elkészül. A műveletek egy része rendkívül pontos munkát igényel: elég egy rossz mozdulat, és selejtbe megy a cső. Az elromlott alkatrészt ugyanis nem lehet javítani. — Gyártás közben száz csőből tíz tönkremegy — mondta Gerber András főtechnológus. — Ez nagyon magas arány. — Ahogy vesszük: semmivel sem rosszabb, mint a világ bármelyik elektroncsőgyárában. A selejt okainak elemzésével külön csoport foglalkozik a gyárban. Vizsgálataik eredménye bizonyítja, hogy a legtöbb hiba az üvegbúrával kapcsolatos. Ellene nem tudunk mit tenni. A szerelési hiba jóval kevesebb, és befolyásolható, mert szerepe van az embernek. A szerelési hibák két csoportba sorolhatók: az egyikbe a rossz minőségű munka tartozik, a másikba a hanyagság. Ha nem másik falon levővel. Lassanként kitapasztaljuk azt is, hogyan bánjunk a fürdőkád dugójával, s a többiekkel megbeszéljük, nehogy eláztassuk egymás lakását. A házfelügyelő a Kanizsai út 20. alól költözött ide. Másfél évig lakott ott, s nem tapasztalt olyan hibákat, mint a most átadott lakásoknál. — Bevallom, elkeserít, hogy a 45. számú ház alagsorában áll a víz. A negyedik emeleti üres lakásból folyik lefelé a csövek mellett. Pénteken beírtam az építők füzetébe, de ma hétfő van, s még nem jöttek. Bementem az irodájukba. Azt mondták, hogy ma nincs vízvezeték-szerelő. Farkas Istvántól, a városi tanács terv- és munkaügyi osztályvezetőjétől kérdeztük: hogyan változott a kaposvári lakások minősége? — A tíz évvel ezelőttihez képest javult. Akkor középblokkos házak épültek, 1972— 73-ban jelentek meg az első paneles házak. Jobb tervek alapján építenek, a lakástípusok egészségesebbek, jobb elrendezésűek. Például régen egybeépítették a fürdőszobát a WC-vei. Ilyen évek óta nincs már. Korábban pvc- padlóval, majd durva padló-- szőnyeggel készültek a szobák, ma pedig csak habalátétes szőnyegpadlókat csinálnak. Bővült a tapéták szín- és mintaválasztéka; pár évvel ezelőtt ismeretlen volt a tapéta. Az előző ötéves tervben 51,5 négyzetméteres lakások épültek. Most ennél egy négyzet- méterrel nagyobbak. Az utóbbi három-négy évben javult a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat munkája is, bár 1976-ban jobb lakásokat adtak át — és terv szerint —,-mint 1977-ben. — Mindent összevetve, mostanában mintha egy hajszálnyival jobbak lennének a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat lakásai, mint a SÁÉV-é. Persze, erre magyarázat lehet, hogy a SÁÉV panelüzemében a negyedik-ötödik paneltípussal kísérleteznek. Keresik a jobbat, s ez kockázattal jár — mondta az osztályvezető. letet, a cső nem hozza, amit várunk tőle. Az is előfordul, hogy kimarad például egy hegesztés, és emiatt rossz a cső. Megelőzni az előbbit csak fokozott figyelemmel lehet, a második esetben pedig a be- . rendezések pontos beállításával. A figyelem minden munkásnak érdeke, hiszen teljesítményébe csak a minőségileg megfelelő cső számít bele. — A minőségért viszont célprémium jár — teszi hozzá Kontli Péterné. A végellenőrzésben beszélgetünk. Itt »gyúrják«, terhelik a csöveket. Mindegyik egyforma: a tv-képernyőn felvillanó körök is ugyanolyanok. — Ha rossz a cső. megállapítható, hogy ki követte el a hibát? — Minden csőnek van egy száma: ebből kiderül, hogy mikor és melyik szalag készítette. Ha a vevő reklamál, akkor ennek alapján keressük meg a felelőst. — Gyakori a reklamáció? — A múlt évben egy sem volt. A gyárban összesen 180 fizikai munkás foglalkozik a minőség ellenőrzésével: szinte nincs olyan fázisa a szerelésnek, amelyet ne ellenőriznénk. Ennek is része van abban, hogy hibás elektroncső nem kerül ki a gyárból. A minőségi követelmények ellen mi is vétünk, de felfedjük a hibát, és a rossz árut kivesz- szük a csomagból. Ez nekünk Noyc szervize, három fiók- szervize és hat begyűjtő, címfelvevő helye van megyénkben a Gelkának. Domokos András, a megyei kirendeltség vezetője: — Tavaly összesen 24,6 millió forint értékű munkát végeztünk — ez 38,9 százalékkal magasabb az előző évinél —, ebből 15,1 milliót tesz ki a lakosság részére közvetlenül végzett szolgáltatás értéke. Gyakori anyaghiány nehezítette — s gátolja jelenleg is — munkánkat. — Hány ügyfél volt elégedetlen? — Felettes hatóságainkhoz, a sajtóhoz és más szervekhez a múlt évben összesen 37 panasz érkezett az 1976. évi 56-tal szemben. Ez a csökkenés azzal magyarázható, hogy a minőségi ellenőrzésére igen nagy gondot fordítunk. Kirendeltségünk évente 600—700 különböző készüléket ellenőriz, még mielőtt azokat az ügyfeleknek kiadják. A munkalapok alapján ellenőrizzük a már elvitt készülékeket is. Ezt feladatul szabtuk a szervizek, fiókszervizek vezetőinek, művezetőinek is: a náluk javított készülékek 50—60 százalékát a vevőnél ■ újra ellenőrzik. A Gelka régóta ajánlja az átalánydíjas javítást: rendszeresen csak az vállal fizetési kötelezettséget, aki elégedett a munkánkkal. Tavaly 52 százalékkal emelkedett, s elérte a 4,5 millió forintot az átalánydíjas javítótevéMi lesz a rossz áru sorsa? Kutatják a hiba okát. Azt mondják, hogy az esetek 60— 70 százalékában bizonyítani lehet, 'ki vétett a műszaki előírások ellen, hol követték el a hibát. Ennek alapján intézkedni lehet a hasonló esetek megelőzésére. A maradék 30—40 százalék a »senki földje«: a gyáron belül nem lehet választ adni arra, hogy miért következett be. Ilyenkor mindig az alapanyag vagy a más gyártól érkezett alkatrész kifogásolható minősége teszi használatra alkalmatlanná a csövet. Hibát az ellenőrzés is véthet, s a következmény leg- gyakrabban csőtörés. Javítani már nem lehet rajta: a nemesfémet visszanyerik belőle, a többi alkatrész a hulladékba megy. — A végellenőrzés is anyagilag érdekelt a eelejt csökkentésében, a törés éppen ezért egyre kevesebb. Jelenleg egy tized százalék körül van. — Milyen a kapcsolat a szerelő és az ellenőr között? — Lehet, hogy ismerjük egymást, de az is. hogy nem. Ha hibát találunk, a típusfelelősnek adjuk át: ő tárgyal, elemez, s együtt keresik a hiba kiküszöbölésének lehetőségét. Az a fontos, hogy a hiba okát találjuk meg, jó érdekeltségi rendszer mellett ez kizárja az ismétlődését A minőségért mindig tenni toellí kenységünk. Ezt a szolgáltatásunkat a jövőben még 20—25 százalékkal kívánjuk fejleszteni. Új ügyfeleket megnyerni csak jő minőségű munkával lehet — Nemcsak a munka minőségét, a gyorsaságot is számon kérik Gyakori panasz, hogy érdekesebb tv-adások, nagyobb ünnepek előtt nehéz telefonon hívni a szerviz ügyeletesét. — Tíz éve, hogy bevezettük a gépi adatfeldolgozást, így rendszeresen figyelemmel tudjuk kísérni a forgalom alakulását. A legtöbb szolgáltatást tavalyi 5,2 milliós forgalmával a kaposvári szervizünk végezte, ezt követi a marcali, illetve a siófoki. Tudjuk mi is, hogy a gyakori telefonok miatt a panaszfelvevő nem tud az ott levő ügyfelekkel foglalkozni. Ezért Kaposváron még az idén üzembe helyezzük az automata telefonos címfelvevő szolgálatunkat. Ez éjjel-nappal és vasárnap is rögzíti a bejelentéseket Megyénk két ilyen berendezést kap. Azt, hogy a kaposvári mellett melyik szervizünket látjuk el vele, még nem döntöttük eL A gyorsasághoz megfelelő hálózat is kell. Nagyhajómban szeretteik volna — a lakosság érdeke megkívánná — fiókszervizt létesíteni. Még decem- ! berben tárgyaltak a helyi tanács vezetőivel, ám a mai napig nem érkezett válasz. így szerviz helyett, bérelt helyiségben begyűjtő, címfelvevő helyet létesítenek majd. Terveik szerint a jövőben még 25—30 ilyen lesz megyénkben. — Törekszünk olyan korszerű műszerek beszerzésére is, amelyek segítségével jobb minőségben tudjuk elvégezni majd a javításokat. Ez főként a színes televízió és a sztereo készülékek javítására vonatkozik — mondta a kirendeltség- vezető. Például a licenc alapján gyártott Bosch hűtőgépek agg- regátját 'nem lehet kiszerelni, ezért a javítása a szállítás miatt nehéz. Jelenleg csak Kaposváron van megfelelő berendezés. A balatoni idény kezdetéig hasonló berendezéssel látják el a fonyődi és a siófoki szervizüket, s 1979-ben a nagyatádit is. Ennek segítségével kisebb kereskedelmi hűtőgépeket is tudnak majd javítani A minőség javítását szolgálja, hogy az idén valamennyi műszerészüket kiképezik színes és sztereo készülékek javítására. Megfelelő műszerek azonban csak Kaposváron és Siófokon vannak. Központjuknál most készítenek száz darab sztereo-generátort, ebből hármat kap a megye. Ezeket azokban a szervizekben helyezik el, amelyekben színes televíziót javítanak. A helyszínre kiszálló, szerelőiket tavaly 22 hordozható generátorral látták el. E készülék lehetővé teszi, hogy a hibás készüléket az adásidőn kívül is megjavítsák. Az idén újabb 25 ilyen hordozható generátort kapnak; így kevesebb készüléket kell a szervizbe szállítani. Somogyi Néplap végzik el jól az előírt aaűve-iis, a gyárnak is jó. „Még kést sem tudtam köszörülni” Mindig tenni keil !