Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-09 / 34. szám
yiLAC PROLETÁRJAI, E G Y E S 0 L J E T E K I Ara: 80 fillér | AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam 34. szám 1978. február 9., csütörtök Púja Frigyes befejezte * brüsszeli látogatását Púja Frigyes külügyminisztert szerdán fogadta Leo Tin- uemans belga miniszterelnök. Találkozójukon kétoldalú kérdésekről és időszerű nemzetközi problémákról volt szó. Púja Frigyes ezután találkozott a belga sajtó képviselőivel és válaszolt kérdéseikre. Szerdán délelőtt folytatódtak és befejeződtek Púja Frigyes és Henri Simonét hivatalos tárgyalásai. A magyar külügyminiszter belgiumi látogatásáról közös közleményt adtak ki. Púja Frigyes szerda este hamérkezertt. Púja Frigyes fogadására a Ferihegyi repülőterein megjelent Ráez Pál külügyi államtitkár, valamint a Külügymi- n' ztéfrium több vezető munkatársa. (A közleményt s 2. oldalon közöljük.) Újabb fejezetet nyitott az űrhajózásban Megsemmisült a Progressz—1 Romanyenko és Grecsko megemlékezése A 305 kilométeres magasságból két nap alatt 220 kilométeres magasságba vezényelte a földi irányítóközpont a világ első teherszállító űrhajóját, a Progressz 1-et. Az űrhajó a légkör sűrűbb rétegeibe kerülve elégett. Azok a részei, amelyek nem semmisülnek meg, a Csendes-óceánba zuhantak — néptelem térségben. A Csendes-óceán fölött, a légkör sűrűbb rétegeibe lépett és megsemmisült a Progressz—1, a világ első teherszállító űrhajója. Az űrhajót eleve úgy tervezték meg, hogy az ne térjen vissza a Föld légkörébe. Mint emlékezetes: a Progressz—1 január 20-án indult az űrhajózás történetének újabb fejezetét megnyitó útra. Mintegy másfél tonna terhet és több kilogramm súlyú üzemanyagot juttatott el a Szaljut—6 űrállomásra, amely- lyet január 22-én találkozott, s automatikusan összekapcsoBelgrádi találkozó Nem hivatalos tanácskozások lődott vele. 15 napos együttes keringés után a kiürült teherűrhajót — amelybe az űrállomás személyzete elhelyezte fölöslegessé vált tárgyait, a kicserélt berendezéseket, leválasztották a Szalj útról. A visszatérés során a Progressz segítségével még további vizsgálatokat is végeztek a légkör felső rétegeiről, s »több lépcsőben« vezényelték vissza a légkör sűrűbb rétegeibe. Mivel az űrhajóra eleve nem szereltek visszatérő-berendezéseket, a súrlódás., következtében elégett, s amennyiben egyes nagyobb darabjai elviselték ezt az égést, az óceán néptelen vidékének vizébe zuhantak — úgy, ahogyan azt a szovjet szakértők jóelőre bejelentették. tésnapot ünnepeltek az űrhajósok: Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko a tudományos-fantasztikus irodalom nagy alakja, Verne Gyula születésének 150. évfordulójáról emékeztek meg. A földre sugárzott »ünnepi megemlékezésükben« mindketten elmondották: Verne művei gyermekkoruktól nagy hatással voltak rájuk. »Talán mi sem dolgoznánk most a világűrben, ha nem lett volna Verne« — mondotta Grecsko, Romanyenko pedig emlékeztetett rá, hogy a modem űrtudomány megalapítója, Konsztan- tyin Clolkovszkij is nagyra becsülte Verne fantáziáját A ma tudománya persze messze túlhaladta Verne elképzeléseit Az ő hőse nyolcvan nap alatt járta körül a földet a mi űrállomásunk alig három óra alatt kerüli meg — mondotta Romanyenko. Korszerű termékek Az Idén 27 millió méter alsó- és felsőruházati anyagot, különleges közbélést és egyéb kelmét gyártanak a kőbányai tcx- tiiművekben. A szövődé rekonstrukciója során 182 szovjet CTB-szövőgépet állítanak mun kába — 131 már termel is (képünkön). A beruházási program a korszerűbb termékek gyártását segíti elő. 8,6 milliárd forintért vásároltunk A Belkereskedelmi Minisztérium és a megye vezetőinek tanácskozása 9 százalékkal nőtt a dolgozók A belgrádi találkoaó részvevői folytatják intenzív, nem hivatalos tanácskozásaikat a találkozó záróokmányáról. Ä rzocialista országok küldófte ’ alamennyf murétacsoport- íján amellett foglalnak állást, 1 .ogy a belgrádi találkozó 1 jirgyszerű légkörben, pozitív eredménnyel végződjék, és hogy ezt az elfogadandó záróokmány is tükrözze. Ehhez fazonban feltétlenül szükséges, hogy szüntessék meg a tárgytól eltérő vitákat. Rögzíteni kell azokat a pon tóikat is, amelyeknek 'ékinleiében már általános egyetértés alakult kl, s amelyek alkalmasak arra, hogy a helsinki záróokmány szeremével összhangban hozzájáruljanak az európai enyhülési folyamat elmélyítéséhez- A záróokmány kiegyensúlyozott jellege a mostani belgrádi tanácskozások alapja. Mind nyilvánvalóbbá vá'lk, hogy egyes NATO-országok a munkacsoportokban továbbra is elfogadhatatlan követelések felvetésével akadályozzák az előrehaladást. Ennek láttán a megfigyelők fölteszik a kérdést: vajon az illető országok egyáltalán érdekeltek-e a találkozó sikerében és a komoly párbeszédben. ‘ A Pravda szerdai száma közli a Progressz teherűrhajó részletes műszaki leírását A világ első teherszállító űrhajója 7020 kilogrammos összsúlyában 2300 kilogramm volt a szállított hasznos teher, ebből mintegy 1000 kilogramm súlyú volt az űrállomáshoz eljuttatott üzemanyag, illetve az űrhajó feltöltésére szolgáló gáz, amely az üzemanyag át- pumpálására szükséges. Az űrhajót a Szojuz űrhajók elemeinek fölhasználásával készítették el, s ez nagyban megkönnyítette a munkát, ! csökkentette a költségeket is; I számos megoldása azonban lé- [ nyögésén eltér az ember által irányított űrhajóétól, mivel sok feladatot teljesen automatikusan kellett végreA somogyi kereskedelem és vendéglátás múlt évi forgalma meghaladta a 8,6 milliárd forintot. A forgalom :— mint a Belkereskedelmi Minisztérium és a megye vezetőinek tegnapi tanácskozásán megállapították — közel az országos átlagnak megfelelően alakult. A tanácskozáson — amelyen részt . vett Lautlián Ferenc miniszterhelyettes, Sebők Eva, a KPVDSZ titkára, valamint Böhm József megyei keresete. A vállalatok a bér- fejlesztéseik adta lehetőségeket kihasználva törekedték arra, hogy az új bértáblázat előírásainak megfelelően emeljék a fizetéseket. A dolgozók fele érié el eddig az alsó határt, az idei bérrendezéseket felnasználva kívánjál; biztosítani, hogy a jövő év elejére minden dolgozó elérje ezt a szintet. teszi a fejlesztést. Jelenleg Daíatonber.nyben épül kemping, s az Express Ifjúsági és DÍák- u.tazási Iroda növe i 2Í0 hely- lyel üdü ('házainak befogadó- képességét. Az Országos Idegen forgalmi Tanács várja a pályázatot az 1500 vendég elhelyezésére alkalmas siófoki kemping építésére, Balatonszárszón, Földváron, Fonyódon és Barcson pedig motel építését támogatja pályázat ú ján. Brezsnyey—Kreisky találkozó Az osztrák kancellár sajtóértekezlete Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke szerdán fogadta dr. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellárt, aki munkalátogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A baráti légkörű megbeszélésen Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió ein vi, következetes politikát folytat a semleges Ausztriához fűződő hagyományosan jó kapcsolatai elmélyítése érdekében. Leonyid Brezsnyev kiemelte, hogy a Szovjetunióban megértésre és rokonszenvre talál a semleges országoknak, köztük Ausztriának az a törekvése, hogy konstruktívan hozzájáruljanak az államok közötti bizalom megszilárdításához és az enyhülési folyamat továbbfejlesztéséhez. Dr. Bruno Kreisky rámutatott: az Európa és a világ békéje és biztonsága megszilárdításának . kérdéseiben elfoglalt osztrák álláspont megfelel a helsinki záródokumentumnak és a Szovjetunió felfogásával megegyezik, vagy ahhoz közel áll. Mindkét fél kifejezte eltökélt szándékát, hogy a független, demokratikus Ausztria helyreállításáról szóló államszerződés megingathatatlan. alapján bővítse a politikai, kereskedelmi-gazdasági és egyéb területre kiterjedő egy üttműködést. Bruno Kreisky az osztrák szövetségi elnök nevében ausztriai hivatalos látogatásra szóló meghívást nyújtott át Leonyid Brezsnyevnek, aki azt köszönettel elfogadta és megerősítette, hogy alkalmas időpontban ellátogat Ausztriába. hajtania. Miközben a Progressz a megsemmisülés felé tartott, a Szaljut űrállomáson folytatták a munkát. Kedden sziiletanácselnök, Kovács Bála, a megyei pártbizottság titkára és dr. Kiss József, a Mészöv elnöke — Tamás József, a kereskedelmi osztály vezetője értékelte a somogyi kereskedelmi és vendéglátó-vállalatok, fogyasztási szövetkezetek munkáját. Elmondta: a műszak- pótlék bevezetése 3200 kereskedelmi dolgozót érintett a A tanácskozáson megállapí tották, hogy — néhány hiánycikktől eltekintve — ió volt a megye áruellátása. A kereskedelem és a vendéglátói színvonalasan megoldották a Balaton-parti vendégek kiszolgálását. A felkészü'ést jól szolgálta az a szemle, amelyet a megye és a minisztérium közösen szervezett. A BalatonRepülőgépes növényvédelem Fokozódó teljesítmény Jól kezdődött az idei év a mezőgazdasági repülőgépes szolgálat számára: kedvezett az időjárás, s a helikon terek és a repülőgépek a múlt év januárjához képest ötszörié nagyobb területre juttattak műtrágyát, összesen 130 ezer hektár kapott a levegőből *a- lajerősítést. Február első napjaiban szünet nélkül munkában voltaic a mezőgazdasági légiflotta egységei. A repülőgépes szolgálat az elmúlt évben rekord eredményt ért el: összesen mintegy 4 millió hektárnyi területet — az ország összes szántóterülete 5,6 millió hektár — láttak el vegyszerekkel, műtrágyával és növényvédő anyagokkal- Növekedett a munka termelékenysége is : 1976-hoz képest az egv légiórára jutó teljesítményt több mint 10 százalékkal fokozták Az idén a tavalyinál öt százalékkal nagyobb területre szórnak ki kémiai anyagoka-,, s a repülőgépes^ szolgálat új technológiákat is alkalmaz. Egyebek közt a gabonák virágzása idején »egy menetben« szórják ki a levéltrágyát I és a gombaölő szereket, s ily módon csökkenthetik a költ- I ségeket. megyében, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a tervezettnél nagyobb mértékben, mintegy 7— parti vendégfogadás azonban nem gond nélküli: a kempingek túlzsúfoltsága szükségessé Erősítik a töltéseket, újabb gátakat építenek A vízgazdálkodási ágazat újabb fontos beruházásokkal iejleszti az árvíz és belvíz kártételeit megakadályozó védőműveket. Nemzeti vagyonúnknak, épületállományunk • nak tekintélyes része árvízvé- lelmí rendszerek hiányában víz alá kerülhe'ne. hiszen az ország mintegy kétharmada árterület- Ezért a több mint 4000 kilométer hosszú fővédelmi töltésrendszer erősítésére, újabb gá'szakaszok építésére, a folyók és patakok szabályozására. belvízrendezésre az idén 13 milliárd forintot irányozták elő az Országos Vízügyi Hivatal, a tanácsok és a társulatok beruházásában. Folyóink mentén 16 kilométer új töltést építenek az idén, 46 kilométer hosszú szgkaszcr, pedig erősítik a gátakat. Egyebek között befelezik Győr és Árpás között a Rába töltésének erősítését, a drá va: gátépítés harmadik szakaszát, és Szeged belvárosi parsaiénak kiépítését. A Duna mentén Baja és Dunapataj között, valamint Nakádnál erősíúk a töltéseket, a Felső-Dunán folyamszabályozási munkáig, o- kat végeznek, s megkezdi'« a hartai Duna-kanyar szabályozását is. Ugyancsak ebben az évben kezdődik a töltésépítés a Tisza jobb partján — Le- ninváros, valamint Szeged térségében —, a Mura bal partján Molnárinál. A Rába bal partján, Körmendnél, Szeatgotthárdnál pedig hozzáfognak a Rába szabályozásához. A belvízvédelmi rendszert« I fejlesztését Békés, Csongrád.l Szolnok, valamint Borsod és Szabolcs megye legjobban veszélyeztetett térségeire koncentráljákGyakran okoznak gondot a szinte órák alatt megduzza ló és kiáradó patakok. Ezért az idén mintegy 30 százalékká1 többet költenek az ilyen kisebb vízfolyások rendezésére. Egyebek között befejezik a Karasica ‘patak rend ezését, folytatják a munká’.atokit a Tárná patak alsó szakaszán , a Gvöngyös-pataknál, s megkezdik a rendezési műnk hatokat a Nógrád megyei Feketevíz mentén. Értékelték a hálózatfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységet is. A mos'ani tervidő- szakbaç — különböző forrásokból — eddig 48 létesítmény építéséhez kapott támogatást a megye, s így számottevő az előrehaladás Kaposváron, Siófokon és a Balaten- parton. Most az a feladat, hogy a megkezdett beruhá~á- sok az ütemnek meg felelően elkészüljenek. A siófoki Sió Áruház bővítésinek előkészítése például nem volt gond nélküli, és nehezen megy a kivitelezés' is. A Balaton-pari városban korábban két önki- szolgáló étterem építését tervezték; lehetőség most csak a városközpontban épülőnek a megvalósítására van — igaz, ennek a tervezettnél nagyobb lesz az alapterülete. Több olyan kereskedelemtechnikai beruházás is megvalósult, amely csökkenti az élőmunka-felhasználást, növeli a kulturáltságot. Ezekre — pályázat útján — támogatást kaptak a vállalatok: például automaták fölszerelésére, Tüzép-telepek gépesítésére, valamint a konténeres szállítás és árusítás bevezetésére. A tanácskozás után a vendégek megtekintettek néhány épülő kereskedelmi létesítményt.