Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-09 / 34. szám

Bées és Moszkva Folytatják a közvetlen tárgyalásokat Váratlan „támogatás" Szadatnak Izraeli vezetők „előadói” körútja közép-európai idő szerint ma, csütörtökön 02-25 órakor uta­Közös közlemény Púja Frigyes külügyminiszter hivatalos belgiumi látogatásáról A temleges Ausztria kancel­lárjának moszkvai látogatása iránt érthető érdeklődés mutat­kozott nemcsak a két ország­ban, hanem azok határain túl is. Miként az várható volt: a kormányfői tárgyalások baráti légkörét hangsúlyozzák a tu­dósítások- Arra pedig a dr. Bruno Kreiskyt Moszkvába el­kísérő küldöttség összetételé-, hői is lehet következtetni, hogy a megbeszéléseken a gazdasági együttműködés fo­kozását állították a közép­pontba. Mind a világpolitika, mind pedig a kétoldalú kapcsolatok összefüggésében külön hang­súlyt érdemelnek a szovjet— osztrák tárgyalások. Bées a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgya­lások színhelye; az örök idők­re semleges Ausztria, a leendő ENSZ-város azonban nemcsak így vonja magára a figyelmet. Azzal is példát mutat, hogy külpolitikájában minden vi­lágfórumon — így az európai biztonság és együttműködés kérdéseiről Belgrádban folyó konferencián is — a leszerelé­sért, a különböző társadalmi és gazdasági berendezkedésű országok együttműködéséért, a vitás kérdések békés — tár­gyalásos — megoldásáért száll síkra. Világpolitikai tekinté­lyének kétségtelen jele, hogy egykori külügyminisztere: Kurt Waldheim az ENSZ fő­titkáraként sok jelentős kez­deményezéssel segítette elő a válsággócok leküzdését, a konfliktusok elsimítását. Ilyen körülmények között az osztrák kancellár és a kö­vetkezetes békepolitikát foly­tató szovjet vezetők találkozó­ja mindenképpen alkalmat nyújt a nemzetközi élet elem­zésében bizonyos azonos kiin­dulópontokra- így például mind Bécsből, mind Moszkvá­ból növekvő aggodalommal tekintenek a neutronbomba esetleges rendszerbe állhásá- ra, s kölcsönösen kívánatos­nak ítélik meg a feszültség enyhítését, a fegyverkezési hajsza megszüntetését. Auszt­ria — akár csak a Szovjetunió — megkülönböztetett jelentő­séget tulajdonít az ENSZ-köz- gyűlés május-júniusi rendkí­vüli (leszerelési) ülésszakának. Csakis a békés időszak ked­vez a gazdasági együttműkö­dés fokozásának. Ebből kiin­dulva a szovjet és az osztrák államférfiak megállapították: a kétoldalú kapcsolatokban még tömérdek kiaknázatlan lehetőség kínálkozik. Jó jel, hogy az osztrák kancellár egyik pohárköszöntőjében el­mondta: néhány vitatott kér­désben sikerült kölcsönös megértésre jutni, s ezzel a megfelelő talajt előkészíteni a konkrét tárgyalásokhoz­Ma még a szovjet—osztrák kölcsönös árucsere-forgalom és a gazdasági kooperáció lehető-, ségei távolról sincsenek ki­merítve. Kreisky kancellár moszkvai látogatása nyomán azonban bizonyosra vehető, hogy mind a gazdasági, mind a politikai kapcsolatok szoro­sabbra fűződnek a két ország között — híven a 23 éve alá­írt osztrák államszerződés szelleméhez. A% amerikai kormány vá­ratlanul »-megtámogatta« Szá­dat egyiptomi elnöknek az Egyesült Államokban folyta­tott propagandakampányát, amelynek kettős célja van: az Egyesült Államok egyrészt erőteljesen segítse Szadat kö­zel-keleti politikáját, más­részt szállítson Egyiptomnak korszerű hadfelszerelést, így F—5-ös vadászgépeket, vala­mint F—15-ös és F—16-os sugárhajtású vadászbombá­zókat. Pontosan akkor, amikor Mo­se Dajan izraeli külügyminisz­ter tíznapos »előadói körútra« érkezett az Egyesült Államok­ba, az amerikai külügyminisz­térium közleményt adott ki, a Fehér Ház szóvivője pedig új­ságírók előtt nyilatkozott ar­ról, hogy a Carter-kormány helyteleníti új izraeli települé­sek létesítését a megszállt arab területeken­A State Department tájé­koztatása szerint a múlt hó­napban- Carter elnök szemé­lyesen három alkalommal fe­jezte ki aggodalmát Izrael te­lepítéspolitikája miatt és kül­dött »kemény hangú« üzene­tet Menahem Begin izraeli miniszterelnöknek. Az AFP szerint nem vélet­len, hogy a Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium épp Szadat elnök egyesült ál­lamokbeli látogatása idején hozta nyilvánosságra Carter elnökinek az új zsidó telepü­lések létesítésével kapcsolatos állásfoglalásait. Szadat elnöknek egyébként egyesült államokbeli látogatá­sának utolsó napján zsúfolt programja volt. Szerdán szál­láshelyén, a kormány vendég­házában fogadta Nelson Ro­ckefeller volt a’elnököt, Ernest Beet és Bane Ki: klandet, az AFL—CIO szakszervezeti szö­vetség vezetőit, majd Michael Blumenthal amerikai pénz­ügyminiszterrel tanácskozott. Ezt követően Cyrus Vance amerikai külügyminiszter munkaebéden látta vendégül az egyiptomi elnököt. Az utol­só Carter—Szadat találkozót közép-európai idő szerint szerdán 21 órakor tartották a Fehér Házban. Szadat és kísérete — a hi­vatalos program szerint — Cenfben tegnap ismét ülést tartott a hadászaiti támadó- fegyver-remdszerek korlátozá­sáról tárgyaló szovjet és ame­rikai küldöttség. Nyilatkozatot tett közzé a Szakszervezeti Világszövetség prágai irodája; tiltakozik a »paraguayi terror és az embe­ri jogok megsértése eilen«. E nyilatkozat felszólítja a világ dolgozóit és szervezeteit: fo­kozzák a harcot a paraguayi politikai bebortonzöttek sza­badon bocsátásáért. zott el az Andrews légitá­maszpontról Londonba. Egyes nyugati hírügynöksé­gek lehetségesnek tartják, hogy — ha hóviharok nem akadályozzák a légiközlekedést — Szadat útba ejti New Yor­kot is, hogy ott találkozzék Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kárral. Menahemr Begin izraeli mi­niszterelnök szerdán három­napos magánjellegű látogatás­ba utazott. Elutazása előtt a Tel Aviv-i repülőtéren derű- 'átóan nyilatkozott az egyip­tomi—izraeli tárgya’ások fel­újításának esélyeiről. »Alános remény van rá« — mondotta —, hogy a két or- 'zág külügyminiszterei között folytatódnak a közvetlen tár­gya’ások. Hozzátette: ha fel­újítják a politikai tárgya1 ásó­kat, akkor azoknak színhelye ismét »Jeruzsálem kell le­gyen«. Az izraeli kormányfő végül j közölte: Genf ben ta1 átkozik az európai zsidó közösség vezető képviselőivel, s ievek- szik adományokat gvűitenj Izrael belpolitikái problémái­nak megoldására«­Mose Dajan izraeli külügy­miniszter, ugyancsak ado­mánygyűjtő és propagandaút- ra ment — kedden éjjel az I Egyesült Államokba. Katonai bíróság elé állítják azt a négy karabinierit. ak egy római katonai kórházban Herbert Kappler volt SS-tisz- tet, háborús bűnöst őrizte. Mint ismeretes: Kappler múlt év augusztusában szökött meg a börtönből és Olaszországból. 5200 rendőr tart — öt napja — részleges munkabeszünte­tést Montreal városában. A kanadai rendőrök 1978-ra 7 százalékos, 1979-re 9 százalé­kos béremelést követelnek. Több ezer tüntető csapott össze a rendőrséggel a spa­nyolországi Pamplonában. A rendőrök gumilövedékekkel tüzeltek — a szakszervezeti felhívásra felvonuló tömegre. Az összeütközésre azután ke­rült sor, hogy a hatóságok nem engedélyezték a szakszer­vezetek kezdeményezte tömeg- megmozdulást. Bonnban a látogatóban le­vő Simon Peresz, az ellenzéki Izraeli Munkapárt vezetője ki­jelentette: nincs kizárva, hogy az NSZK-ham találkozik An­var Szadat egyiptomi állam- főveL Halálbüntetés kiszabását fogja -érni a török állam­ügyész a titkosszolgálat volt főnöke, Sabahattin Savas man ezredes éllen indított perben — íelentette az Anatolia hír- ügynökség. Savasmant, akit az Egyesült Államok javára tör­tént kémkedéssel vádolnak, február 24-én állítják katonai bíróság elé. Magyar—líbiai gazdasági tárgyalások Budapesten A magyar—líbiai gazdasági együttműködési vegyes bizott­ság IV. ülésszakára Abu Bakr Ali El Serif kereskedelmi mi­niszternek, a líbiai tagozat elnökének vezetésével gazda­sági küidö'.tség érkezett Bu­dapestre. A tárgyalásokon a magyar delegációt Bíró József külkereskedelmi miniszter, a vegyes bizottság magyar tago­zatának elnöke vezeti. A vegyes bizottság áttekinti a magyar—líbiai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok, va­lamint a műszaki-tudományos együttműködés fejlesztésének lehetőségeit és kijelöli a so­ron következő fontosabb fel­adatokat. Szíria Népszavazás Szerdán a kora réggé] i órákban Szíriában megkezdőd­tek az elnökválasztások, ame­lyeket — tekintettel arra, hogy az egyetlen jelölt Hafez Asszad, a jelenlegi államfő — népszavazásnak nyilvánítot­tak. 4 millió választó jogosult szavazásra. A hivatalos végeredményt ma, csütörtökön hozzák nyil­vánosságra. A római katonai ügyész most több mint ötveri oldala vádiratában a szolgálati uta­Bejrút keleti szektorában szerdán reggel ismét kiújultak a harcok a libanoni hadsereg és a szíriai többségű arabközi rendfenntartó erők alakulata: között. Libanoni jobboldal’ források szerint a két fél ne­héztüzérséget és rakétákat is bevetett. Az előző napi súlyos össze­csapásoknak 22 halálos és legalább 35 sebesült áldozata van­A WAFA palesztin hírügy­nökség szerdán újból megerő­sítette: az izraeli csapatok kedden megszállták és elvág­ták a külvilágtól Jarunt, a határtól két kilométerre fekvő dél-libanoni, települést. Tel Avivban ismételten cáfolták ezt a hírt. Jól értesült források szerint több tüzérségi gránát csapó­Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügymi­nisztere Henri Simonetnek, a Belga Királyság külügyminisz­terének meghívására 1978. február 6-a és 8-a között hi­vatalos látogatást tett a Bel­ga Királyságban. Belgiumi tartózkodása során a magyar külügyminisztert fogadta I. Baudouin belga király. Púja Frigyes megbeszélést folyta­tott Leo Tindemans minisz­terelnökkel. A két külügyminiszter be­ható eszmecserét folytatott a magyar—belga kapcsolatok­ról és az időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalások szívélyes légkörben folytak. A külügyminiszterek meg- álapították, hogy Belgium és Magyarország kapcsolatai kedvezően fejlődtek. Kívána­tosnak tartják, hogy a két kor­mány illetékes tagjai között találkozókra kerüljön sor, s a külügyminisztériumok rend­szeres eszmecseréinek gyakor­lata folytatódjék. Nagy figyelmet- szenteltek a magyar—belga gazdasági kap­csolatok vizsgálatának. Az a szándékuk, hogy folytatják erőfeszítéseiket a két ország gazdasági kapcsolatainak bő­vítésére. Az időszerű nemzetközi kér­désekről folytatott eszmecsere sítások megszegésével és sú­lyos mulasztással vádolja a négy karabinierit. dott be szerdán délután Bej­rut egyik külvárosában, Baab- láhan az elnöki palota köze- ’ében. A palotától nem mesz- sze, a libanoni hadsereg egy -aktanyája körül immár má­sodik napja folynak a harcok a főként szíriaiakból álló arab rendfenntartó erőkkel. Hafez Asszad szíriai elnök szerdán újságírók előtt kije­lentette: »Nem lep meg ben­nünket, hogy . időről időre ilyen incidensek robbannak ki Libanonban, de ezeknek nem kell túlzott jelentőséget tulaj­donítani.« Közölte, hogy haté­kony intézkedések történnek az incidensek megakadályozá­sa érdekében a törvényes li­banoni hatóságokkal együtt­működve és velük teljes egyetértésben. során a külügyminiszterek is­mételten állást foglaltak az enyhülés, a nemzetközi biz­tonság és együttműködés el­mélyítése mellett. Azt kíván­ják, hogy a belgrádi találko­zó a Helsinkiben meghatáro­zott céloknak megfelelően konstruktívan járuljon hozzá kontinensünkön a biztonság és együttműködés erősítésé­hez, a záróokmány összes ajánlásai maradéktalan vég­rehajtásának meggyorsításá­hoz. , Síkraszálltak a nukleáris fegyverek elterjedését megtil­tó megállapodás minden pont­jának végrehajtásáért. A két fél véleménycserét folytatott a közel-keleti hely­zetről. Ismételten megerősítet­ték, hogy a konfliktus igaz­ságos és tartós rendezésének a Biztonsági Tanács 242. és 338. számú határozatain, to­vábbá a palesztin nép törvé­nyes, nemzeti jogainak elis­merésén kell alapulnia, bele­értve az önrendelkezési jogot is. Púja Frigyes magyar kül­ügyminiszter hivatalos ma­gyarországi' látogatásra hívta meg Henri Simonét belga kül­ügyminisztert, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Bonni karnevál A Rajna menti karnevál napjaiban a bonni kormány különös erőfeszítéseket tesz, hogy fölvidítsa a gyakran ko­mor politikai hétköznapokat. Az akcióban élen jár Helmut Schmidt kancellár: januárban évi kormánynyilatkozatát zár­ta azzal a felhívással, hogy a bonni parlamentbe vigyenek több vidámságot a képviselők, most pedig — a főváros pol­gármesterével együtt — 5000 márkás díjat alapított egy »bonni népszínmű-pályázat« javára. A kormányfő szerint a bon­niak »híresek jó kedélyükről« és tréfáikról, ezért minden előfeltétele megvan a színpadi vidámságnak is- A díjnyertes művet a bonni városi színház a hagyományos »bonni nyár« ünnepségsorozatán mutatná be. A politikai élet megfigyelői között máris találgatások in­dultak meg arról, hogy a ve­zető politikusok közül ki pá­lyázhatná meg a legnagyobb eséllyel a »viccösztöndíjat«. A többség Franz Josef Strauss- ra, a bajor Keresztényszociá­lis Unió elnökére adja vok- sát; ő közéleti kijelentései és halmozódó botrányai nyomán ugyanis gyakran kerül komi­kus megvilágításba. A jobbol­dal szerint viszont maga a frissen átalakított kormány kaphatná meg a »viccdíjat« — azokért a gazdaságpolitikai és szociális elképzelésekért, ame­lyekkel az ország jelenlegi gazdasági nehézségeit próbálja megoldani. Gy. D. Értesítjük vevőinket, hogy az 1/1 literes szikvíz gyártását gyáregységünk üzemeiben (Kaposvár, Fonyód, Siófok) 1978. MÁRCIUS 31-EL MEGSZÜNTETJÜK. Helyette 0,5 literes koronazáras kiszerelésű szénsavas ivóvizet hozunk forgalomba, melynek fogyasztói ára palackonként 1,50 Ft. Az 1/1 literes szikvizes göngyölegeket 1978. június 30-ig veszi vissza gyáregységünk. Nagykanizsai Sörgyár Somogy megyei Ásványvíz - és Üdítőital Gyáregysége (17266) A Siófoki Afész garázst keres bérbe közeli telefonlehetőséggel előnyben mmm a vmcBöL Katonai bíróság elé állítják az őröket A ház, ahol Kappler jelenleg tartózkodik. i Libanon Kiújultak a harcok 17364

Next

/
Oldalképek
Tartalom