Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-03 / 2. szám
Újév a világűrben Greesko és Romanyenko szovjet űrhajósok a világűrben ünnepelték az újévet. , Romanyenko és Grecsko or- ruhát felöltve a vosí kísérletekkel kezdte meg 4. munkahetét Az űrhajósok a »Bíbic-“ elnevezésű vákuumszív és véredényrendszer működésével kapcsolatos kísérleteket végezték eL Szadat újabb segítségre számít Elítélték Begin „bibliai érvelését** Egyiptom arra számít, hoe- Carter amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő szerdai asszuáni megbeszélései segítenek majd áthidalni az egyiptomi és izraeli elképzelések közötti jelentős különbségeket Az A1 Ahram hétfői jelentése szerint e tárgyalásokon Szadat szorgalmazni akarja, hogy az Egyesült Államok vállaljon tevékenyebb szerepet a jelenlegi akadályok elhárításában. Az izraeli rendezési tervet bírálta Husszein jordániai uralkodó is a Carter elnökkel szombaton Teheránban folytatott tárgyalásai után adott nyilatkozatában. Hangoztatta: csak akkor hajlandó bekapcsolódni a közel-keleti rendezésről folyó tárgyalásokba. ha Izrael kivonul a megszállt arab területekről, s hozzájárul, hogy Kelet-J eruzsálemben helyreállítsák az arab fennhatóságot. Hat államtitkár az 1978. évi fő feladatokról hogy a rendezés keretében meg kell tárgyalni a Jordán folyó nyugati partján létesített izraeli települések jogi státusát és az izraeli csapatok kivonásának menetrendjét A jordániai rádió vasárnap energikusan elítélte Begin izraeli kormányfő »bibliai érvelését“, s rámutatott: az ősi jogokra való hivatkozás nem vezet el a közel-keleti válság békés rendezéséhez. Az izraeli kormány közben propagandaakcióba kezdett, hogy a megszállt arab területeken állami ösztönzésre léte- Hozzáfűzte,1 süit zsidó települések lakosságát megnyugtassa a területek jövőjét illetően. (Folytatás az 1. oldalról) ) indokolatlan munkaerőtöbblet foglalkoztatására kényszerítik, s kezdeményezzük az elavult kötöttségek felszámolását. Növeljük a karbantartás szervezettségét vállalatainknál, s ennek eredményeként a karbantartással foglalkoztatottak számának tíz százalékos csökkentésével számolunk a tervidőszak végéig Intézkedünk a termelékenység növelésére ösztönző érdekeltségi és bérezési formák kiterjesztéséről. A múlt évben tőkés exportunk 27 százalékkal emelkedett, értéke meghaladta a 450 millió dollárt, s az idén már félmilliárd dolláros exportot irányoztunk elő. Ennek teljesítése érdekében a Nehézipari Minisztérium külkereskedelmi partnereinek hatékony közreműködésével tovább javítja az export növelésének feltételeit, különösen dicséretes a vegyipar és az alumíniumipar kivitelének dinamikus fejlődése, amely szerint az idén éppen kétsze* annyi terméket szállítanak tőkés exportra, mint 1975-ben. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár: — A szerződéses fegyelem terén sikerült ugyan már előbbrelépni, tavaly mégis előfordult, hogy a szerződésen kívül érkező tételek miatt felborult a felvásárlás és a feldolgozás átvételi programja. Amikor a korábbi időszakban a MÉM előírta, hogy a termelők minden kínálatát fogadni kell, gyakran kereseti jellegű volt a piac, a kormányrendeletek nyomán fellendülő termelés levezetése azonban éppen a nagyobb árumennyiségek miatt csakis úgy képzelhető el, ha megszilárdul a termékforgalmazás szerződéseken alapuló rendje. Pontosabb és egyeztetett áruszállításra van szükség; szerződéseket semmibevevők ellen következetesebben alkalmazzuk majd azokat a szankciókat, amelyeket a termékforgalmazás új rendszere értelemszerűen megkövetel. A fogyasztói érdekek érvényesítésére a minőség tekintetében is egész sor intézkedést tettünk. A következő időszakban az állami szabványok körét kisebb mértékben kibővítjük, a fokozódó bel- és külföldi igényekkel összefüggésbe. A minőségi ellenőrzések tavalyi tapasztalatai alapGyorslista rr. 1978. január 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 49. heti szelvények vettek részt 6 305 411 p • 795 «2 3 M HM 300 3 6 219 429 g 6 803 377 h «1 105 807 1 6 254 400 3 6 81« 667 Je «1 1Ű1 896 t 6 .263 236 i 0 827 104 d 51 133 47« i 6 2164 Oöl 1 6 836 925 n 61 143 539 j 6 269 637 e 0 840 966 n 61 145 080 i 6 274 291 d 6 857 072 m 61 147 461 g 6 290 356 i 6 863 300 c 61 158 029 k 6 29® 328 j 6 870 041 3 61 156 268 h 6 331 271 h 6 874 951 h 61 164 823 i 6 333 734 h 6 389 031 k 61 162 730 p Ü 336 500 1 6 893 362 t 61 196 297 p 6 336 295 h 6 903 323 j 61 223 445 g 6 337 618 h 6 911 392 j 612Q3 883 j 6 381 007 j 6 915 860 j 81 245 937 j 6 362 508 f 6 900 109 m 61 25Ö 671 f 6 365 087 g 6 9G7 607 e 61 260 279 g 6 385 854 k. 6945 335 h 61 260 328 h 6 394 775 j 6 952 116 h 61 264 741 g 6 426 L16 i 0 996 736 g 61 307 205 f 6 437 287 1 6 974 613 j 01 269 913 k 6 439 790 fc 6 975 704 # 61 269 928 h 6 447 137 p 7 6 235 846 p 61 279 345 h 6 467 406 k 44 426 927 f. 61 349 519 j 6 468 600 ll 44 679 418 k 61 360 377 d 6 496 340 3 44 695 217 b 61 380 924 i 6 311 390 g 55 437 079 3 61 383 342 d 6 519 4il7 i 55 679 667 ! 61 383 357 j 6354 48ö e 35 681 965 k 61 388 829 Í 6 355 704 p 55 688 733 g 81 389 059 f 6 570 287 g 55 693 165 g 61 400 981 j 6 S775 107 h 35 702 296 n 61 416 453 g 6 579 814 1 55 706 043 k 61 423 478 g 6 621 403 g 61 018 253 3 61 439 163 i 6639 631 j 61 019 363 h 61 440 018 g 6 660 488 g 61 028 891 j 61 441 511 k 6 693 875 e 61 035 486 k SI 445 980 h 6 729 391 j 61 037 404 g 61 474 822 g 6 755 485 1 61 049 338 n 61 47*5 042 i 6 764 532 P 61 083 233 e 61 503 378 J «794 921 h 61 087 706 p 61 506 549 g A gyorsUstábon ■* alábbi rövidítéseket használtuk : a) Zsiguli személygépkocsira utalvány ____ b ) Trabant személygépkocsira utalvány c) IS ezer forintos lakberendezési utalvány d) 20 ezer forintos zenesarok utalvány e) 50 ezer forintos ötlet utalvány í) színes tv . g) io ezer forintos vásárlási utalvány h) 9000 forintos -ki mit választutalvány 1) 7000 forintos »tetőtől talplgutalvány J) 9000 forintos vásárlási utalvány k) 4000 forintos -konyhaielszerelés« utalvány l) 10 ezer forintos értékhatárig televízió vásárolható m) 9100 íorint értékhatárig televízió vásárolható n) 7500 forint értékhatárig hűtőgép vásárolható. o) 16 »00 forint értékhatárig háztartási felszerelések p) 3000 forintos textllutalvány. A nyertes szelvényeket 197*. Január 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-ílőkok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (187S Budapest V., Münnlch Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorsllsta közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. ján több élelmiszer gyártási technológiájának felülvizsgálására kerül sor 1978-ban. Az élelmiszerek szavatossági idejének feltüntetését, a fogyasztók számára is egyértelmű jelzés alkalmazását az áruk csomagoló anyagán megköveteljük, és ellenőrizzük, hogy a gyártók az áru megjelölésére megtették-e a szükséges műszaki intézkedéseket. Szabó János építésügyi és városfejlesztési államtitkár: — A minisztérium legfontosabb intézkedéseinek egyike a budapesti építési gondok megoldásának szorgalmazása. Az idén állami erőforrásokból mintegy 11 000 fővárosi lakást kell felépíteni a járulékos kereskedelmi, egészségügyi, oktatási és szolgáltató létesítményekkel együtt Ez önmagában is jelentős követelmény, de ezt a feladatot növeli, hogy a múlt évről elmaradt átadások pótlásáról is gondoskodni kell. Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár: — A legfőbb követelmény számunkra, hogy a lehető legnagyobb mértékben fokozzuk termékeink versenyképességét, vagyis korszerűek, jó minőségűek, megbízhatóak legyenek a magyar áruk. Az exportválaszték alakulása természetesen elsősorban az iparban dől el, nem kisebb azonban a külkereskedelem felelőssége sem. Minisztériumunknak tehát igen fontos feladata, hogy a piaci munka javítására ösztökélje vállalatait. Ezért valamennyi kereskedelmi kirendeltségünk számára megfogalmaztuk, hogy miben kell segíteniök a vállalatokat külpiaci munkájukban, hogyan támogathatják őket a legeredményesebben az eladásban és a vásárlásban. Alaposabban meg kell ismer- niök az egyes piacok sajátos igényeit, hogy az igények változásait, az új követelményeket gyorsan, rugalmasabban jelezhessék és azokra maguk is azonnal reagálhassanak. Az is hasznos lehet, ha elemzik a konkurrens cégek üzleti módszereit, fogásait, hiszen versenyképes árukat is csak akkor tudunk értékesíteni, ha kellő időben megtaláljuk a vásárlót és termékeinkre fel tudjuk hívni figyelmét. Bátrabban kívánunk létrehozni külföldön magyar vállalati irodákat, vegyesvállalatokat, bővíteni a' kooperációt. (MTI) Dajan külügyminiszter és Sáron mezőgazdasági miniszter vasárnap a Sínai-félsziget északi részén levő Szádot település lakosai számára tartott gyűlésen a zsidó telepesek aggodalmaira megnyugtatásul közölte: ha visszautasítják is az egyiptomi szuverenitást, az ott létesített izraeli települések továbbra is az izraeli hadsereg védelmét fogják élvezni. Dajan ugyanakkor kijelentette: a kormány nem kívánja módosítani azt a Szadatnak tett javaslatot, miszerint egy izraeli—egyiptomi megállapodás keretében visz- szaadja Egyiptomnak az 1967- ben elhódított Sinai-félszige- tet. Ali Abdesszalam Triki líbiai külügyminiszter vasár- nao Damaszkuszba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson a szíriai vezetőkkel a Szadat kezdeményezései elítélő arab államok közös álláspontjáról. Carier Indiában Indiai látogatásának második napján Carter amerikai elnök a törvényhozás tagjai, valamint más hivatalos személyiségek előtt beszédet mondott az indiai parlamentben. Beszéde jelentős részében az indiai belpolitika kérdésével foglalkozott, párhuzamot próbált vonni a két országban közel egyidejűleg lezajlott kormányválság: a Wa- tergate-botrány, illetve a Gandhi-kormány bukása között. Hosszan taglalta azt a véleményét, amely szerint Indira Gandhi .veresége a márciusi választásokon azt bizonyította, hogy »egy fejlődő ország haladását demokratikus eszközökkel is el lehet érni“. A volt indiai miniszterelnök-asszonyról Carter elítélően nyilatkozott. Carter bejelentette: India és az Egyesült Államok kedden diplomáciai jegyzékváltással erősíti meg, hogy amerikai műholdról időjárási és más adatokat továbbítanak majd egy indiai tulajdonban levő és az ország szakemberei által kezelt földi vevőállomásnak. James Carter amerikai elnök hétfőn késő délelőtt virágot és koszorút helyezett el Mahatma Gandhinak, India atyjának sírjánál. A modern India megalapítóját épp harRÖVIDEN Ellenforradalmár bandát számoltak fel a fővárosi lakosok és a biztonsági erők támogatásával etiópiai önkéntesek. A banda Addis Abeba egyik kerületében tevékenykedett. Több, reakciós propagandát kifejtő személyt is letartóztattak. Edward Kennedy vasárnap Pekingben megkezdte tárgyalásait kínai vendéglátóival. A szenátor pekingi látogatásával a kínai—amerikai kapcsolatok normalizálását kívánja előse gíteni. > A pártsztervezetek kiépítésé nek éve kezdődött Mozambik- ban. Február 3. és szeptember 25. között a Frelimo Központi Bizottságának határozata alapján a mozambiki dolgozók ezreit veszik fel a párt tagjainak sorába. Samora Marchel elnök vezetésével egy munka- csoport már megkezdte az átépítést. Értesítjük t. fürdővendégeinket, hogy tisztasági fürdőnk 1978. JANUÄR 2—16-IG TATAROZÁS MIATT NEM ÜZEMEL. A VÁROSI TANÁCS KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME, (138980) NAGYATÁD mine évvel ezelőtt, 1948 januárjában gyilkolták meg. Carter és Deszai hétfőn reggel másodszor is találkozott és véleményt cserélt számos nemzetközi kérdésről. A közel-keleti válsággal kapcsolatban az indiai kormányfő közölte vendégével: a térség tartós békéje csak akkor válik lehetségessé, ha Izrael kivonul a megszállt arab területekről, s az Egyesült Államok nem fog fegyvert szállítani sem Szomáliának, sem pedig Etiópiának. A kínai—amerikai kapcsolatok kérdésében reményüket fejezték ki, hogy azok javulása folytatódhat a más országokhoz fűződő kapcsolatok károsodása nélküL A leszerelés kérdéseiről szólva Carter és Deszai egyaránt hangsúlyozta: az ENSZ- közgyűlés májusban esedékes rendkívüli leszerelési ülésszaka előtt konzultációkat kell folytatni. Amerikai repülőgépgyár âSÛ “ Egy a sahnak, egy a sejknek (Internat. Herald Tribune — KS) I Munkánk és a nagyvilág Az óév vége a számvetés, az újesztendő az előretekintés ideje. A két dolog nemcsak időrendi, hanem logikai összefüggésben is áll egymással, hiszen az előretekintés — legalábbis a realista, a megalapozott előretekintés — alapja éppen a számvetés. Ahhoz, hogy ha nem is tudjuk, de legalábbis sejtjük, mit hozhat a világ számára 1978, tisztában kell lennünk azzal, mit hozott 1977. A külpolitikának nincs, nem lehet köze az esztendő fordulópontján oly divatos jövendölésekhez. Az emberiség mindig csak oly reménytéglákkal építkezhet, amelyeket neki magának sikerült megteremtenie. És éppen ilyen alapon van mit várnunk az előttünk állá esztendőtől. A lenini békedekrétum óta a szocialista politika tudja, pontosan tudja, mit akar elérni a nemzetközi porondon. A történelemben először létezik a nemzetek olyan közössége, amelynek hivatalos külpolitikája a békevágyon, ezen a talán legősibb emberi motívumon alapúk Hogy honnan indultunk és hol tartunk, jórészt mindenki tudja. A szocialista országok szívós erőfeszítései nyomán a hidegháborútól eljutottunk az enyhülésig, és ebből az alapvető tényből következnek a további feladatok: a folyamat elmélyítése, kiszélesítése és visszafordíthatatlanná tétele. Mindezt sok erőfeszítés előzte meg és most, amikor a visszapillantás már megtörtént és előre tekinthetünk, jó arra gondolnunk, hogy hazánk, a Magyar Népköztársaság, ezen a téren is megtette azt, ami erejéből, lehetőségeiből telt A magyar külpolitika — a Szovjetunióval, a többi szocialista országgal együtt — tevékenyen kivette a részét a békés együttélés megteremtéséből. Ugyanakkor eredményesen dolgoztunk hazán belül is. Az enyhülés elmélyítésének ugyanis nemcsak külpolitikai, hanem belső feltételei is vannak. Minél jobban dolgozunk idehaza, minél erősebb, tekintélyesebb egy-egy szocialista ország, annál erősebb a szocialista közösség — és minél erősebb a szocialista közösség, annál jobbak a valóban tartós béke esélyei. Ez a modell. Ilyen egyszerű — és ilyen bonyolult. Minden gondunk és problémánk ellenére a szocialista országok gazdasági-politikai, önvédelmi erejének növekedése derűlátásunk döntő motívuma. Amilyen mértékben meghatározóvá válik a világ- politikában a szocialista közösség, úgy nő a lehetőség arra is, hogy megállapodás szülessék a tömegpusztító fegyverek korlátozásáról, a leszerelésről, a világ még meglevő tűzfészkeinek kioltásáról. »Szürke“ hétköznapi munkánk igy kapcsolódik szervesen a földkerekség nagy kérdéseinek megoldásához. H. E. AZ A FIT XIV. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT MARCALI ÜZEMÉBE gazdasági vezető munkakör betöltésére pályázatot hirdet Feltételek: közgazdasági technikumi vagy mérlegképes tanfolyami végzettség és több éves gyakorlat. Jelentkezéseket írásban — az eddigi tevékenység ismertetésével a vállalat személyzeti és oktatási osztályára — Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. — kérjük küldeni. (17175)