Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-07 / 287. szám

A MAGYAR SAJTÓ NAPJÁN Mo§zoi'iiz»§i ünnepség* Gábor Andor szobránál űdbor Andor szobra előtt emlékeztek meg tegnap a ma­gyar sa.itó napjáról a Somogy megyei Lapkiadó Vállalát, a Somogyi Néplap Szerkesztő­ségének és a Magyar Távirati Iroda megyei szerkesztőségé­nek a dolgozói. Ötvenkilenc évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első legális kommu­nista lap, a Vörös Űjsdg. Az ünnepségen dr. Horváth Sán­dor, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott be­szédet. — Ma emlékezünk és emlé­kezte ünk — mondotta. — Az új típusú magyar sajtó meg­szülés ének körülményeit idézzük ftl. és a magyar kommunista újságírás egyik legjelesebb képviselőjének szobra előtt , tisztelgünk. A sajtó, amelyet ezen a napon ünnepelünk, létrejöttekor forradalmi láng volt, amely­ről — annak idején — a kró­nikás így emlékezett: “-19X8. december 7-én Budapesten, a XIII. kerületben, egy bérház IV. emeletéről a nyomdába küldték az utolsó kéziratot is. Ezt követően napvilágot lá­tott Magyarországon az első kommunista lap, a Vörös Új­ság« Az új szellemet, a forrada­lom eszméit sugározták a betűk. A Vörös Újsággal — emlékezett dr. Horváth Sán­dor — egy olyan lap került hazánkban az olvasók kezébe, mely a néphez intézte szavait, és nagyszerű harci progra­mot hirdetett hasábjain. Megemlékezésében kitért a haladó magyar sajtó történe­tére, és többek között ezt mondta : — A haladó magyar sajtó­nak voltak tiszteletre méltó elődei és nagy követői, Kos­suth lapjától az illegális Sza­bad Népig. A szocialista ma­gyar sajtó első fejezetét azon­ban az alig néhány ezer pél­dányban megjelenő Vörös ÚjT ság írta meg. Az újságírók, a lapkiadó dolgozói, mindazok, akik részt vesznek a Somogyi Néplap előállításában, tisztelettel adóznak a Somogy megyei Vörös Újság emlékének. Meg­különböztetett tisztelettel em­lékezünk a magyar újságírás egyik kiemelkedő .alakjára, szűkebb hazánk nagy szülöt­tére, Gábor Andorra. Elisme­résünk szól a kitűnő tollú író­nak, az elméletileg, eszmeileg magas fokon dolgozó publi­cistának, a pártszervezőnek és agitátornak egyaránt A nagy elődről, az elköte­lezett újságíróról így szólt dr. Horváth Sándor: — Gábor Andor sokszor megfogalmazta, mi az ő írói kötelessége. Izgatószernek hirdette magát a proletárok számára, hogy újult küzde­lemre serkentse őket Egész életét, egész munkásságát egy gondolat hatotta át: az elkö­telezettség. Az utódoknak ne­mes hivatásuk, megtisztelő feladatuk, hogy az ilyen elő­dök útját folytassák. Elköte­lezetten és felelősséggel hir­dessék a kommunisták poli­tikai igazságát, a szocialista építőmunka nagyszerűségét, az alkotó, értékteremtő em­berre figyelve. Az ünnepi megemlékezés után Jávori Béla főszerkesz­tő, Dómján Sándor igazgató, Szalai László párttitkár, Ho- rányi Barna szb-elnök és Káplár József, az MTI me­gyei szerkesztőségének veze­tője megkoszorúzta Gábor An­dor szobrát A koszorúzás után a So- nogyi Néplap Szerkesztőségé­nek klubjában bensőséges hangulatban folytatódott a sajtónapi megemlékezés, me­lyen részt vettek a posta és a nyomda vezetői is. A házi ün­nepségen kiválódolgozó-jel- vényt, jubileumi aranygyűrű­ket és jutalmakat adtak át. Köszöntötte a résztvevőket dr. Horváth Sándor, a me­gyei pártbizottság osztályve­zetője, aki a sajtó dolgozói­nak átadta Varga Péternek, a megyei pé*:tbizottság első tit­kárának az üdvözletét és jó- 1 kívánságait. Emlékplakett a legjobbaknak Befejeződött a Népszabad­ság őszi előfizetésgyűjtése. Somogy megyében számosán vették ki részüket az MSZMP Központi Bizottsága lapjának Eredményes év után tervmódosítás Az év elején adtunk hírt a szentgáloskéri tsz mellékter­mék-hasznosító terveiről. »►Szalmából takarmányt...« — mondta az akkori cím, amelyet jó néhány kérdőjel is követett: Gazdaságos beruhá­zás lesz-e a szalmapeletüzem? Eredi tény es lesz-e az új ta­karmány etetése? Elfogad­ják-e a szakemberele, lesz rá vevő? Azóta csatát nyert a pelei, mégis zátonyra ' futott az el­képzelés. A már meglevő zöldliszt- üzemükben — kis átalakítás­sal — augusztus óta termel­tek kísérletként »takarmány- pogácsát-«. Az első eredmé­nyek: javult az állatok ter­mékenyülése (ezekben a na­pokban már 190 vemhes te­hén van az istállókban), csök­kent az abrakfelhasználás és nőtt a tejtermelés (tehenen­ként 800 literrel magasabb a tejátlag az előző évinél), emelkedett a tej zsírszázaléka (3,9). Mindemellett 150 hektárnyi silókukorica »alakulhatott át« jövedelmet hozó árunövénnyé. Most, hogy műszaki hiba miatt néhány napja szünetel a termelés,,a szakemberek ag­gódnak, mi lesz, ha újra ha­gyományos takarmányt kell etetni... Minden fal leSmlott tehát, a tervezett 13 milliós beruhá­zás mégsem kezdődik meg... Talán, ha a gazdaság vezetői a nyáron gyorsabban dönte­nek, talán ha az Agrober szeptemberig elkészítette vol­na a terveket... A szabályozók legutóbbi módosítása a 30 százalék sa­ját erő mellett 20 százaléknyi tartalék képzését is előírja, ez pedig azt jelenti, hogy a gaz­daságnak több mint hatmilli­ót kellene »letennie« ahhoz, hogy hitelkérelme zöld utat kapjon. A gazdaság vezetői szerint, bár eredményes évet zártak (költségeik 5, ugyan­akkor jövedelmeik 15 száza­lékkal növekedtek), a jövő évi költségvetés túlfeszítése koc­kázatos lenne. így hát a na­pokban elkészült tervek egye­lőre az íróasztalfiókba kerül­nek. Mi lesz a sorsuk? »Az új, nagy termelésű faj­ták megbízható takarmányo­zása elképzelhetetlen magas fehérjeértékű, nagy szárazto- meget is adó takarmány nél­kül« — így az elnök. — Az új módszert ismertető, a pele­tet népszerűsítő szakmai esz­mecseréket már a következő hetekben megkezdjük. Az új üzem felépítése talán késik egy-két évet, mégis ez a jö­vő útja.« Somogy élenjáró lehetett volna az új módszer elter­jesztésében. A feltételes módért csak részben kárpótol, hogy a szentgáloskéri gazda­ság továbbra is úttörő «szere­pet vállal. Jövőre újabb 100 hektár takarmánytermelő te­rületük adhat árut, borjúvá­sárlóból eladóvá lépnek elő, tejtermelési átlaguk pedig meghaladja a háromezer li­tert. B. F. népszerűsítésében. Munkáju­kat siker koronázta, s ez nemcsak az előfizetők számá­nak növekedésén mérhető. Az előfizetés szervezéseben néhányan kiemelkedő munkát végeztek. Ennek elismeréséül tegnap emlékplakettet és ok­levelet vehettek át. A megyei pártbizottságon rendezett ünnepségen Iványi Béla, a Kaposvári Járási Pártbizott­ság propaganda- és művelődé­si osztályának vezetője, Han- pó Ferenc, a Kaposvári Váro­si Pártbizottság munkatársa, Takács József, a karádi és Varga Alajosné, az öreglaki postahivatal vezetője dr/ Hor­váth Sándortól, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődésügyi osztályának vezetőjétől vette át a plakettet. Lángi János, a marcali és Tóth János, a csurgói posta- hivatal vezetője Pécsen, a postaigazgatóságon kapta meg a Népszabadság emlékplakatt- jét és az ezzel járó oklevelet Meleg" export a Dráva partjáról Amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója közeledett, beszá­moltunk róla, milyen nagy lelkesedéssel teljesítették vál­lalásaikat a barcsi Dráva Ipa­ri Szövetkezet dolgozói : kom­munista szombatokon, szabad Idejüket feláldozva munkál­kodtak a szövetkezet előtt álló feladatok végrehajtásán. Becsülettel eleget tettek fel­ajánlásaiknak, s most már bi­zonyosra vehető, hogy 73 mil­lió forint értékű évi terme­lési tervük december 15-ig valósággá válik, s a további fél hónapban mintegy két­milliós többletet érnek el. A hazai és a külföldi felhaszná­lók ' elégedettségét tanúsítja, hogy állandóan nő a megren­delés. Saját anyagú termékként állítják elő a barcsiak a bőr­kabátokat és a műbőrkabá‘’o- kat szovjet exportra, s hazai megrendelésre készülnek bár­sonyból és farmeranyagból a kamasznadrágok. Gyártanak itt ezenkívül — ugyancsak sa­ját anyagból — téliesített munkazubbonyokat, ágyne­műket is. Számottevő annak az árunak az értéke, melyet bérmunká­ban állítanak elő különböző megrendelők részére. Ezpk közül csak néhány példát em­lítünk. Ilyen a téliesített — szőrmés — bőrkabát, a mű­szőrme kabát, melyből há­romezer-ötszázat készítenek egy osztrák cégnek. Termé­keik azonban nemcsak a Szov­jetunióba és Ausztriába jut­nak el — szállítmányokat küldtek a Német Szövetségi Köztársaságba és Hollandiába is. Az osztrák cég által meg­rendelt háromezer-ötszáz műszőrme kabátból a múlt héten 1250 várt szállításra. Kilátás van rá, hogy jövőre ennek a cégnek már tizenöt­ezer darabot készítenek az említett téli holmibói. Ha nem akadozna az alap­anyag-ellátás, még jobban ki­elégíthetnék a hazai kereske­delem és a külföldi partne­rek igényeit, mondták a szö­vetkezetnél. A bejföldi keres­let például sertésvelúrra sok­kal nagyobb, mint amennyit a barcsiak adhatnak, mivel nem rendelkeznek elegendő alap­anyaggal. A jövő évi feladatok telje­sítését jelentősen segíti az a beruházás, melynek révén, az eddiginél nagyobb alapterüle­ten folyhat a termelés. Az üzemcsarnok bővülése nem azt jelenti, hogy ezáltal töb­ben dolgoznak majd, és na­gyobb élőmunka-ráfordítás­sal állítják elő az ideinél ma­gasabb termelési értéket, ha­nem azt, hogy a dolgozók korszerűbb munkakörülmé­nyek között tevékenykedhet­nek. Így az új üzemcsarnok fokozottan elősegítheti a ter­melékenység növelését. Erre azért is szükség van, mert a jubileumi munkaversenyek idei lendülete — ezt mond­ták ottjártunkkor a barcsiak — nem hagy alább a követ­kező években sem. II. F. Feszültség H a a cím jelentésén töprengve a fizikára gondolok, akkor a »szilárd és rugalmas testekben külső ha­tásra keletkező felületi erőről«; ha a villamosságra, akkor »az erőtérben két pont villamos potenciálja közötti különbségről«; ha az emberekre, akkor valamiféle »feszült állapotról, viszonyról« van szó, amelynek úgy gondolom: nincs és nem' lehet társadalmi gyökere a mi országunkban. Ma mégis feszültségről fogok beszélni. Nem , »világot ren­gető« bajokról, nem az egész társadalmat érintő hibákról. Csupán egy történetet mondok el, amelyből úgy gondolom: kinek-kinek lesz alkalma levonni a tanulságokat. De hagy­juk ezt későbbre. Beadványok. Tisztelettudó, segítséget kérő írások. Vég­ső következtetéseiket így köthetem csokorba: »Örömmel fo­gadtuk a rendelkezést, dg. méltánytalannak érezzük«... érthe­tetlennek tartjuk«; sérelmes a számunkra«; »nem értjük, hogy ha egységesítés a cél, akkor miért ez a különbségtétel»; »kérjük, hogy ...«, »elvárjuk, hogy ...«, »elkeseredést vál­tott ki, hogy ...«, »fölhívjuk a figyelmet arrra, hogy ...«, »nem felel meg a munka szerinti elosztás elvének, hogy...«, — és végül: »Bízunk kérésünk kedvező elbírálásában«. A fölidézett mondattöredékeket egy alapjában jó, időszerű, s az emberek egy csoportjának életkörülményeit javító rendel­kezés váltotta ki. De mintha valami kimaradt volna a számításból. Nem feszítem tovább az érdeklődést. Arról van szó, hogy az Egészségügyi Közlöny XXVII. évfolyamának 21. számában megjelent néhány rendelkezés az egészségügyi dolgozók béremeléséről. Húsz százalék egy társadalmi réteg életkörülményeinek változásában csak az egyetértés, a lel­kesedés húrjait pengetheti. Nincs is vita, nincs elégedetlen­ség, nincs kifogás, csak köszönet, elismerés; »íme, észrevet­ték bennünket, fölismerték, hogy mit vállaltunk, s mit te­szünk«. örülnek és elégedettek főként az ápolónők. De be­adványokat szült a kisebbség, amely méltánytalannak érez­te háttérbe szorítását. Kaposvárról egyszerre öt vagy hat helyre indultak út­ba a levelek, s hogy félreértés ne essék: szerkesztőségünkbe egy sem érkezett közülük. Hozzánk egy másik értelmiségi réteg nyugdíjas képviselőjétől jutott el a hír: zavart okoz a rendelet, méltatlanul háttérbe szorít olyan embereket, akik legalább annyit, de néha többet, magasabb színvonalút nyúj­tanak a társadalomnak, az egészségügynek. Hamarosan be­igazolódott: a jelzés nem volt alaptalan. Mi történt hát? Bennem mindössze az a kérdés merült föl: Vajon hány gyakorlati szakembert kérdeznek meg egy-egy születő ren­delet érlelése közben? Hány — mondjuk vidéki vagy fővá­rosi — kórházigazgatót, párttitkárt, szakszervezeti titkárt hallgattak meg a főhatóságná!, mielőtt végső formát öltött a rendelkezés? Választ nem tudok adni rá, de gyanítom: néha »íróasztal-közeiből« születik egyik-másik döntés. Kár értük, mert ha feszültség van a társadalom különböző ré­tegeiben, rendszerint ez okozza a feszültségeket... Beadványokról beszéltem az előbb. Tisztességes és sze­rény hangvételű, jogos észrevételekről, összesen hét van a birtokomban, s hatvanöt aláírást olvastam meg rajtuk. Az emberek választ kértek és intézkedést vártak a sérelmükre. Megfogalmazásaik lényegét már összefoglaltam jegyzeteim elején. M dyen kérdések foglalkoztatták őket? Ilyenek: »Ha a vállalati gyógyszerészeket érinti a bérrendezés — » ez nagyon jó —, akkor miért, nem vonatkozik a kórház gyógyszerészeire, akik azonos fölkészüitségűek. sok­szor nagyobb, tudományosan is igényesebb feladatot látnak el, és eddig is 2—300 forinttos lemaradással »dicsekedhet­tek:?« (Ráadásul »szerencsétlen körülmény«, hogy éppen ez­zel egy időben — egyetlen ember visszaélése miatt — ké­szenléti szolgálatot szerveztek az eddigi ügyelet helyett, ami pénzben is tetemes veszteséggel jár.) Miért van az, hogy beadvány készül a kórbonctanon, a balesett osztályon, a vérellátó alközpontban, a röntgenasszisztensek körében és a rendelőintézetben, ahol azonos felkészültségű és felelősségű műtősnőkre, asszisztensekre, illetve más beosztású dolgozók­ra nem vonatkozik ugyanaz a rendelet, ügyeleti díj stb. Vi­tatom, hogy méltánytalanságról van szó. Vizsgálódás közben inkább azt gondoltam: felületesség idézte elő a feszültséget. Azóta persze sok minden kiderült. Elég hivatkozni a Köz­ponti Bizottság legutóbbi döntésére, mely szerint 1978-ban azok az egészségügyi dolgozók is kapnak béremelést, akik az idén kimaradtak belőle. A megyei kórház és rendelőintézeti egység állami, párt­ós társadalmi vezetői — úgy tetszett — mindent megtettek: tájékoztatták az érintetteket a rendeletről, már amennyire a közlönyön kívül volt információjuk. Nem tudhattak még az 1978. évi elképzelésekről? Miért nem? De ami ennél jobban felizgatott: a főhatóságnál néhá­nyan szóban lázongásnak, írásban »szervezett akciónak« mi­nősítették a beadványokat. Elmarasztalták az osztályvezető főorvosokat* akik dolgozóik leveleire ráírták a nevüket egyetértésük bizonyítékaként. Főbenjáró »bűn« lenne, ha egy vezető támogatja beosztottai jogos észrevételeit? Nem értem. Tisztában vagyok azzal, hogy ha bármelyik társadalmi réteg fizetéséi rendezik, ez egyúttal feszültséget hordoz a másik réteg számára. De nem tudom fölfogni: mi indokolja, hogy egyazon társadalmi — vagy foglalkozási — rétegen belül mesterségesen teremtsünk feszültségeket. Ha bérekről van szó, rendszerint okkal mondjuk: ennyit bír el a népgazdaság. Még nem volt rá példa (és nem is lesz), hogy valaki Somogybán akarná eldönteni: mennyi juthat a közös kalapból. De talán mégsem »szentségtörés« elmonda ni, hogy a rendelkezésre álló összeget akkor is úgy szokták felosztani, hogy az azonos ’kategóriákban dolgozó emberek azonos felkészültséget és felelősséget igénylő munkaterüle­ten egyszerre részesüljenek belőle, s a legközelebbi béreme­lés a másik kategóriákban dolgozókat illesse. Ezzel ugyan­is minimálisra csökken a feszütség lehetősége. Azt olvastam egy levélben: »Az ország más részéből nem tapasztaltunk ilyen arányú akciót.« Hozzáfűzöm: ha csak Kaposváron merték kimondani az emberek észrevéte­leiket, ebből arra következtethetek: mintha mifelénk vala­mivel fejlettebb lenne a szocialista demokrácia ... A beadvány-írók nem szegték meg a törvényt, nem vol­tak fegyelmezetlenek. Nem szervezkedtek és nem hagyták abba felelősségteljes munkájukat. Nem acsarkodtak, nem áskálódtak, csupán — nagyon tisztességesen — politikánk szellemében — elmondták a véleményüket. S ezt »szervez­kedésnek, irányított föllépésnek« minősíteni 1977-ben, eny­hén szólva... Meggvőződésem: nincsenek lázongó emberek Somogybán, az országban sincsenek; mi okuk volna rá? De akadnak még olyanok, akik néha a népgazdság teherbíró képességére hivatkozva próbálják megmagyarázni hibáikat. S zületett egy jó intézkedés, amely fölöslegesen szült feszültséget. Ez az igazság. S ha netán mondaniva­lóm miatt »védőügyvédre« lenne szükségem, akkor ígérem, nem mást, csak a szó és a tett egységének szocia­lista alapkövetelményét fogom segítségül hívni. Jávori Bél*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom