Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

Lépésről lépésre

A koppányi begyek alatt

— Soha semmi közöm nem volt a néptánchoz. Azt is mondhatnám, hogy botlábú vagyok — mondta Vida Irén törökkoppányi tanárnő, nem sokkal azután, hogy tanítványaival visszatért a televízió Röpülj, páva műsorának felvételéről.

Geiger Mária kolléganője, a kis csoport másik vezetője helyeselt. Neki sem volt különösebb köze eddig a tánchoz. Akkor hát hogyan csinálják? Miért? És főként kinek?

A szűk folyosójú koppányi iskola egyik tantermében beszélgetünk. Szerencsénk van, eppen sikerült találni egy üresét. Nem túl gyakran fordul ez elő, mert ide járnak a környékből is a gyerkek. Zsúfolt, mint ahogy a napközi meg az ebédlő is. Most épül viszont mellette egy tornatereplés izgalma hajtotta őket: érezték, hogy amit gyűjtenek, énekelnek, táncolnak, az az övék.

Vida tanárnő a gyakorlati kivitelezésre emlékszik.

— A koppányi menyecskeruha nagyon díszes, majdcsak- nem hivalkodó. De a gyűjtés során kiderült, hogy ez a későbbi viselet. Az eredeti egy sokkal szerényebb, puffos, fehér blúzos, kötényes, kevesebb szoknyás öltözék volt. A néprajzosok azt tanácsolták, ha már csináltatunk a kislányoknak, ezt varrassuk. így amikor föláll a színpadra a felnőtt- és a gyerektársaság, a kicsik olyanok a felnőttek mellett, mint valami hamupipőkék ...

— Hányán szerepeltek a televízióban ?

— Harmincán.

Vida Irén

rém és a művelődési terem funkcióját betöltő létesítmény.

— Koppány nagy hagyományú község. A dal él — megmentette, terjeszti az asszonykórus. A tánc azonban — amely ugyan szorosan kapcsolódik a dalhoz — nem tudott meggyökeresedni hosszú évek óta. Egyetlen oka van: nem volt, aki tanítsa. Az, hogy mi most csináljuk, a véletlen műve. Csikvár Józseffel beszélgettünk. Elmondtuk neki, hogy szeretnénk egy gyermekegyüttest — de nem vagyunk szakemberek. ő ismerte a táncokat, azóta rendszeresen kijár hozzánk. Lépésről lépésre, mozdulatról mozdulatra mi is megtanultuk a táncokat, és gyakoroljuk a gyerekekkel — foglalja össze a történetet Vida tanárnő.

— Mindössze másfél éves múltunk van — egészíti ki kolléganője. — Ezt a mi »produkciónkat-“ nem lehet összehasonlítani például a karádi gyerekek rutinos, kidolgozott táncával. Hogy mégis bejutottunk a Röpülj, páva műsorába, annak az az oka, hogy eredeti, ismeretlen anyagot mutatnak be a gyerekek.

Visszaemlékeznek a kezdeti időre.

— Nem tudtuk, mit vállaltunk. 'En néha olyan dühös voltam magamra. Miért kellett nekünk ezt az egészet elkezdeni? Az óráink, a társadalmi elfoglaltságaink adnak éppen elég munkát. En vagyok az iskolai úttörővezető. Aki egyszer is csinálta, annak nem kell mondani, mennyi időt vesz igénybe — meséli Vida Irén.

Géiger Mária folytatja:

— Szervezni kellett a próbákat. Nekünk is megtanulni a lépéseket. Ruhákat szerezni. Vállalni a fellépések izgalmát úgy, hogy tudtuk: ez csak a kezdet. Azután jött az öröm. Érmek az úttörő kulturális bemutatókon, elismerés — és a legfontosabb: a gyerekek öröme.

— Szívesen táncolnak?

— Boldogan. Bármikor rendezünk próbát, akárhányszor gyakoroljuk, jönnek, csinálják. Szívesen. Úttörőfeladatként gyűjtöttük a község nép- haevományait, dalait. A gyerekek dolgozták fel, amit sikerült összeszedni, magnóra vettük, hallgattuk, őriztük. Észrevettük: nemcsak az érdekes elfoglaltság meg a szeA gyerektánccspporttal együtt felnőttcsoport is alakult. A tagok többsége fiatal házas. *

— Érdekes, hogy ők is milyen szívesen jöttek, sőt kifejezetten igényelték ezt a csoportot. Meglepett bennünket, mert éppen a családalapítás idején szoktak kimaradozni másutt az együttesekből, hogy ez miért van így nálunk? Azzal magyaráztuk, hogy kevesebb a szórakozási lehetőség, mint másutt. Távol vagyunk a járási és a megyeszékhelytől. De ez csak részben igaz. Egyre többen vesznek kocsit, és az autókkal nemcsak vásárolni járnak Kaposvárra. Színházba, moziba is. De miként a

Geiger Mária

gyerekek, ők is örülnek annak, hogy a maguk tudományát művelik. Ezt érezzük mi is, amikor gyakorolunk velük. Több mint tíz éve dolgozunk a községben. Minden ideköt bennünket. Magunkénak érezzük a falut — a hagyományát is.

Simon Márta

Verseny

Csámpás, szemüveges kislány ment előttem az utcán. Kelekótyán lóbálta iskolatáskáját. valamit rágcsált, és időnként énekelgetett.

Az órámra néztem, és észbe kapva sietősre fogtam a lépést. Először balról akartam megkerülni. Hátrasandított, elém lépett. Jobbról indultam »rohamra«, úgy látszik, ott akart utat adni. Megint hátrasanditott, ' megint elém kacsázott.

Ejnye no, rosszindulatú gyereket ritkán látni, de most találkoztam éggyei, gondoltam, és a gólyalábamtól telhető légnagyobb sebességemet vettem elő. ö is szinte futva kapkodta kis cipőjét, és meg- gint elállta az utat. Már a nyelvemen volt valami kemény rendreutasítás, amikor alig észrevhetően maga mögé pillantott: ott vagyok-e. Kópé arca kipirult, és utolsó erőfeszítéssel. erőlködve távolodni kezdett.

— Ezt én nyakon vágom — horpadt föl bennem a felnőtt. De lassan kapkodóvó vált, bizonytalan, nagyon sebesnek szánt léptei valamit eszembe juttattak. Nem, nem rosszindulatú. Versenyez, ö akar első lenni. Volt egyszer egy kisfiú ... Mintha én lettem volna. Híres távgyaloglónak képzeltem magam, és sorban előztem az utcán a járókelőket Ha senki sem volt már előttem, boldogan robogtam át a célon. De az utcán mindig megy valaki, kilép egy kapuból, és alattomosan elém vág. Nem futja végig a távot! Amikor már-már győztem'.

Lelassítottam hát. Az útkereszteződésben elváltunk. Egyenesen mentem tovább. Legyőzőm besortílt a járdzji várakozók közé. Elsőnek lépett a zebrgra, és a keresztutcában slalomozva előretört.

Persze, elkéstem a hivatalos helyről a lassítás miatt. És hiába magyaráztam a dolgot, nem értették.

L. P.

Sportpálya

társadalmi összefogással

Kaposváron, a Vörös Hadsereg útján levő szövetkezeti ipartelepen az OKISZ, a SZÖ- VOSZ és a megyei szervek segítségével, társadalmi munkával, sportpályát építenek a megye ipari szövetkezeteinek dolgozói. Tegnap kezdte meg a területen egy fölösleges, öreg épület elbontását a Bala- tonboglári Vas-műszaki és Hűtőgépjavító Szövetkezet 30

K

iatal dolgozója, ma pedig a )elta Sportáru és Bőrkonfekció Szövetkezet tizenöt dolgozója folytatja. Később a Kaposvári Közúti Építő Vállalat gépeivel egyengetik el a terepet, ahova ugyanettől a vállalattól salakot is kapnak.

RÖPÜLJ, PÁVA

Üj formában jelentkezik a televízióban a népszerű Röpülj, páva sorozat. A 14 részből álló műsor Magyarország jellegzetes tájegységeinek népművészetét mutatja be vetélkedő formájában. Képünk a kalocsai műsor felvételén készült a piíjgáló asszonyokról.

Körzetesítés ellentmondásokkal

Ki ne sajnálkozott volna már a Móra-novellák gyermekhősein, akik — hátukon az iskolatáska terhével — kora reggelenként havas úton baktatnak a szomszédos faluba, hogy azután tudománnyal melegíthessék föl elgémberedett tagjaikat? A helyzet azóta természetesen alapvetően megváltozott. Sok kisdiáknak ma jóval nagyobb távolságot kell megtennie az ábécé és az egyszeregy elsajátításáért, csakhogy már nem gyalogszerrel, hanem kényelmes, fűtött autóbuszokon. Vagy rendelkezésre állnak a nagyobb községek diákotthonai is.

A naponta közlekedő vagy »bentlakó“ diákok száma a következő években igencsak megnövekszik megyénkben. Az idén kezdték el ugyanis annak a megyei tanácsi határozatnak a megvalósítását, amelynek célja az alapfokú szakrendszerű oktatás továbbfejlesztése, és — ennek legfontosabb részterületeként — a nehezen megközelíthető kisközségek általános iskoláinak megszüntetése. 1985 nyaráig 65 ilyen kedvezőtlen helyzetű iskolát számolnak fel.

A legfontosabb irányelv: a »bázisiskolákat“ a közigazgatási körzetek központjaiban kell létrehozni, hiszen itt alakulnak ki az ipar, a mező- gazdaság alap- és középfokú központjai, ezért a demográfiai növekedés ds itt a legszámottevőbb. Az apró falvak oktatási intézményei közül is

Béndekpuszta, Akasztódomb, Lébény

A longobárd nő

A küszöbön találkozom a csenddel. Hűvös, ködszínű, matt, akár egy népvándorlás kori korsó.

A régész kövek, könyveik és korsók között dolgozik. Körülötte időtlen csend. Magas, vékony arcú, első látásra megállapíthatatlan korú férfi. Halkan és lassan beszél. Az egész valója ilyen halk, s egy kicsit ráérős. A váratlan zajok idegesítik., A felgyorsult idő elkeseríti.

— Csak azt ne! — jajdul fel, amikor előveszem a jegyzetfüzetemet. Szívesen eljön velem a kelták közé. Ha kívánónk, egymaga kiás harminc avar sírt, három-négy római őrtornyot, elvezet a longobárd hercegek pannóniai szálláshelyére, s hetekig kísér a bronzkorban, vagy éppen Árpád népének sátrai között. Csak azt ne kelljen éreznie, hogy amit mond, cselekszik, az a nagy nyilvánosság elé kerül. Félreértés ne essék! Tudását nem rejti véka alá. Csak a szerepléstől irtózik. Megértem. A túlhangos riport esetleg összetörne itt valamit. .. Elteszem a jegyzetfüzetemet. Kegyes csalás. De csak így tudom rávenni, hogy induljon el, vissza az időben, s most kivételesen ne az avarok szálláshelyére, hanem a Pécs környéki dombokra, ahol fiatal bölcsészhallgatóként először találkozott a csenddel.

Igv mondja: véletlen. Sétálgatott a Basamalom dűlőben, s különös formájú köveket gyűjtött, amelyeket valamikor nagyon régen, szerszám gyanánt használtak az emberek. Később, amikor már budapesti egyetemen foglalkozott ősrégészettel és népvándorlás- kori régészettel, vissza-vissza- járt a Basamalom dűlő környékére. Szakdolgozatában is ennek a tájnak régészeti településeivel foglalkozott.

— Ott ástam először — mondja Pusztai Rezső. — Az újabb kőkor végéről, a lengyelt kultúra időszakából egy földbe mélyesztett házalapot tártam £gl. Az ásatás helyén II. világháborús futóárok húzódott, alóla kerültek elő a csodálatos kerámiák. Emlékszem, az egyik agyagedény füle művészien kidolgozott kecskefejet ábrázolt. Mire a diplomámat megszeretem, hét-nyolc rézkor végi, kora bronzkor eleji települést kutattam fel a Dél-Dunántúlon, kultúra időszakából. Dombvégen voltak ezek az erődített települések, s addig mindössze két ilyet ismertek Pécs vidékén a Szakemberek.

Az egyetemről Mosonmaazokat számolják fel elsőként, melyekben a gyermeklétszám húsz alá csökkent, sok a képesítés nélküli pedagógus, és a technikai fölszereltség sem megfelelő.

Az 1977—78-as tanév első napjaiban öt iskola felső tagozatát irányították át más intézménybe, illetve öt negyedik osztályt »körzetesítettek“. Az elképzelésekkel ellentétben 14 helyett csupán 11 iskolát ürítettek ki : a gyöngyöspusztai, a kaposújlaki és a somogy- bükkösdi gyerekeket — helyhiány miatt — egyetlen iskola sem tudta befogadni.

Különösen fontos a negyedikesek megfelelő elhelyezése, hiszen 1981-től — az új tantervek teljes bevezetésétől — ők is tanulnak orosz nyelvet, s mivel a kisközségek iskolái — enyhén szólva — nem dúskálnak a képzett szaktanárokban, elengedhetetlen a körzetesítés. Az elképzelések szerint a következő négy évben 62 negyedikes tanulócsoport kerül más intézménybe; jövőre 13 — és remélhetőleg az idén »kimaradt“ három is —, 1979-ben öt, 1980-ban 21, 1981-ben 23. Ez a különös, a legkevésbé sem arányos elosztás mindenképpen ellentmondásosnak látszik, ha figyelembe vesszük, hogy Somogybán a következő három évben öt iskolát adnak át rendeltetésének — többségüket természetszerűleg a városokban. — A hatodik ötéves

terv iskolaépítésre, -bővítésre vonatkozó tervei pedig még nem készültek el. A több mint négytucatnyi apró iskola 1985-ig történő megszüntetése így inkább óhajnak látszik, mint tényeken alapuló, kidolgozott tervnek. Mert a kisközségek elnéptelenedése talán még az iskola- és diákotthon-építésnél is lassúbb folyamat. Ily módon a körzeti iskolák egyetlén lehetősége a délutáni oktatás bevezetése vagy kiterjesztése, ami szintén számos akadályba ütközik.

Az új körzetek létrehozása a képesítés nélküli pedagógusok számának csökkentésével jár együtt, s ez az oktatás színvonala szempontjából .fölöttébb üdvös dolog. Ug'ya: - akkor nem kevés gondot ol •: majd a körzeti iskolák szé' - helyére költöző képzett pedagógusok lakáshoz juttatása. \ következő három évre kilátásba helyezett 24 új otthon úgy-ahogy megközelíti az igényeket. de — bár a körzetesítés ütemterve 1985-ig elkészült — a hatodik ötéves terv lakásépítési lehetőségei "cl egyelőre szó sem esett. Holott éppen akkor kerülne sor a kis iskolák körülbelül kétharmadának felszámólására. Az pedig alig hihető, hogy pedagóguslakások, tantermek,

diákotthonok ügyében a középtávú tervezés elegendő ienne, ha a körzetesítésről hosszú távú terv készül.

Lengyel András

gyaróvárra került 1951-ben. Majd Kaposvárra helyezték, onnét 1958-ban költözött ismét Mosonmagyaróvárra.

— Mi jut eszébe Somogyor- szágról? Ásatásokra gondolok természetesen.

— Mindenekelőtt Béndekpuszta. Nehezen megközelíthető, erdős helyen ástam ott, az úgynevezett Akasztódombon, V. századi germán sírokat (vagy harmincat) találtain. Értékes leletek, ezüst és arany ékszerek kerültek elő a földből. Még ma is ritkaságnak számítanak.

— Akasztódomb. Jó név.

— Hiedelemből származik. A pusztaiak azt hitték, hogy valamikor vesztőhely volt, mert összebilincselt kező halottakat találtak. Persze, azok a bilincsek karperecek voltak, V. századi germán nők ezüst karperecéi.

— Van-e a régésznek »gyengéje«? Úgy értem, kedvenc kora, egy-egy kor sajátos kultúrája, amelynek hagyatéka különösen megdobogtatja a- szívét.

— Nem tudom, másoknál ez hogy van. Én az őskort és a népvándorlás korát nagyon szeretem. Ügy általában. De talán mégis a legizgalmasabb számomra az V—VI. századi germán kultúra. Persze, ha

munkáról van szó. akkor min-' dig az a legizgalmasabb, amit éppen csinálok.

— Mégis, melyik munkájára emlékszik vissza a legszívesebben?

— Talán a longobárd hercegi sírok föfedezésére. Avar sírokat tártunk fel a jános- majori kavicsbányában. Vagy hatvan sírt. Ez is roppant érdekes munka volt, de ehhez még hozzájöttek a longobárd sírok. Három lakóhelyszerű sírkamra. Ezek alapján a korabeli földfelszín építkezésről1 is sokat megtudhattunk. A sírok leletekben is gazdagok Voltak. Találtunk elefánt- csontból kifaragott játékkészletet, frank eredetű bronz kézmosótálat, üvegpoharat, aranyozott gombokkal díszített pajzsalkatrészeket és favödröt bronzveretes díszekkel. Effélék csak a Rajna vidékén kerültek elő.

Ásatásairól napokig beszélhetne. Sokat ásott, és sokféle ritka leletet mentett meg Dél- és Nyugat-Dunántúlon. Csak néhány emlékezetes ásatását idéztük. A gâtai kultúra (kora bronzkor) időszakából feltárt ötvennyolc sírt Hegyeshalomnál. Ennek a temetőnek az volt az érdekessége, hogy a közepén tisztást alakított ki a bronzkori ember szertartási célokra. A hegyeshalmi ásatásokig az ittenihez hasonló leletre csak szórványosan volt hasonló példa hazánkban. Az Árpád-kori

templomárok híres Lébény: kelta település az őskorból. Magyarországon ez volt g legelső teljesen restaurálható kelta település. Barátföldpusztár. : római kori villa, falfestmény- töredékekkel. Mosanszentjá- noson: a Kecske dűlőben római fürdőépület, kőkerítéssel, gazdasági épületekkel.

Folytathatnám. De inkább azt kérdezem meg Pusztai Rezsőtől — aki immár a szülőfalumhoz közeli Mosonmagyaróvár múzeumának az igazgatója —. hogy ásatáskor általában milyen a lelkiállapota? Akkor is ilyen cende.» 'töpregő és magába forduló? Vagy nyugtalan, ingerült? Tud-e olyankor aludni például?

Mosolyog.

— Nem figyeltem meg magamat — mondja. — Az bizonyos, hogy olyankor nemcsak a helyszínnel, a leletekkel foglalkozom, hanem az emberek is mejelennek előttem.

— A longöbárdok?

— Például. Magam előtt látom őket. Korabeli öltözet- tekben, fegyverekkel. Egyszer (de ezt azonnal felejtse el) álmomban is megjelent egy longobárd nő. Sárga selyem- ruhában. arany csatokkal, és művészien faragott fésűvel a hajában...

Szapudi András

Somogyi Néplap