Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

I  hallgatag bognár Ismered az öreg Bitót Csokonyavisontán? Hidd el, megérné neked is, és ő is örülne, ha egyszer rákopog­nál. Tizenhétben, a forrada­lom idején ott volt ő is — hadifogolyként — Oroszor­szágban, sok mindenről me­sélhetne. Nem tartozik a bőbeszédű emberek közé, de ha szóra bírod, sok érdeke­set hallhatsz tőle. (Egy Cso- konyavisontáról elszárma­zott párttitkár jelzése.) Nemrég töltötte be a nyolc­vanötödik évét. Csöndes sza­vú, arcvonásaiban örökös mosolyt bújtató ember. Hosz- szú élete folyamán rendre úgy hozta a véletlen, hogy az évek második felére estek a neve­zetesebb, sorsának további alakulását igencsak befolyá­soló történések. Már az indu­lásnál — születésénél — őszi dátum került az anyakönyv­be, tizennégyben a behívót augusztusban kapta meg... Vaskos, dípzes kötésű köny­vet tesz elém az asztalra. Az egyetlen látható-tapintható emléke a hosszúra nyúlt, mozgalmas katonaidőnek. Pontosabban még egy akad: elmosódott gyorsfénykép, an­nak az eredetije, amelyik itt, ebben a könyvben megtalál­ható. A pécsi 19. honvéd gya­logezred történetét tartalma­zó, sok-sok képpel illusztrált házi kiadvány is megfakult, *nár, lapjáit sárgára festették az évtizedek. — Tizennégy augusztusá­ban bevonultam, és még azon az őszön kivezényeltek ben­nünket az orosz frontra. Mozs- gón éltünk akkoriban, s egy év múlva, hogy betegség mi­att leszereltek, oda mentem vissza — meséli. Várom, hogy a felesége segítsen neki, ami­kor az időpontok után kutat az emlékezetében, de nincs rá szüksége. Pontosan tudja, mi­kor mi történt. Mindenre em­lékezik ... — Nem sokat időztem ott­hon, tizenhatban újra bevo­nultattak, és még abban az évben, szeptember 4-én fog­ságba kerültem. Ez Bukoviná­ban esett meg velem, a ma­gárai magaslaton. Tábori őr­ségben voltam éppen. Vártam az esedékes rumos teát, de mindhiába. Aztán, hogy már nem győztem tovább türelem­mel, elindultam egy gyalog- úton, és pipára gyújtottam. Honnan sejthettem volna, hogy akkor már orosz, ponto­sabban szólva ukrán katonák között járkálok __ Két nap m úlva az egész zászlóalj fog­ságba esett. Előbb Csernovic- ba kerültünk, egy huszárka­szárnyába, majd Kijevben gyűjtöttek össze bennünket. A nyakunkban lógó »halálcédu­láról« könnyen eligazodtak, megtudták a nevünket mega civil foglalkozásunkat, és a mesterség szerint csoportosí­tottak. Az iparosok item me­hettek falura, hanem gyári munkára osztották be őket. Vagyis hát bennünket, mert közöttük voltam én is, mivel hogy a papíron az állt: ke­rékgyártó bognár vagyok. Ki- jevből később továbbVitt az utunk Uraiba. Itt egy vas­gyárban dolgoztunk. Nem mondhatnám, hogy a szakmá­hoz közel álló feladatokat kaptam, ugyanis bádogot ci- neztem... De még jóformán bele se jöttem az új mester­ségbe, amikor azzal bíztak meg, amit legénykoromban ta­nultam: bognárkodhattam, ko­csialkatrészeket készíthettem egy fuvarosgazdánál. Tizenhét februárjában, ami­kor a cárt megbuktatták, en­nek a híre hozzánk is eljutott. Hogy azután miképp lesz, de­hogyis tudtuk. Ősszel az ipa­rosokat összegyűjtötték, és elvittek bennünket Moszkvá­ba. Ott újra munkát kaptunk, de azt is mondták: aki akar, álljon be vöröskatonának! Ha előbb megtisztítjuk az orszá­got a fehérektől, gyorsabban fordul jobbra az orosz embe­rek sorsa, és dolgunk végez­tével mi is elindulhatunk ha­zafelé. Sokan beálltunk és harcoltunk. Voltak közöttünk horvátok meg tótok is. Leg­közelebbi ismerősöm is ott volt velem: a szomszéd köz­ségből, Rinyaújlakról való Ta­kács József. Irkutszkig men­tünk Kolcsakék után, ahol az­tán a kozákok megadták ma­gukat. — Lenint Moszkvában lát­tam. Igen barátságos volt mindenkihez. Aki tudott né­metül, azzal beszélgetett is. Megkérdezte tőlük, honnan valók, mit dolgoznak, és mi­lyen volt a sorsuk odahaza civilben. És arról beszélt, hogy mi zajlik Oroszországban. Többnyire akkor láttuk, ami­kor dolgozni mentünk. Volt ott nekem egy nagyon jó barátom, akivel még akkor ismerkedtünk össze, amikor én Mozsgóról jártam a bog- nárságot tanulni Szigetvárra. Ö akkor a hentesmesterséget tanulta. No. Szibériában talál­koztunk, és mindjárt nagy újsággal szolgált. Ö bizony megnősül, mondta. A lány, akit asszonyának szán, egy irodában dolgozik. Kérdezte, lSnnék-e én az egyik esküvői tanú? Hát persze, örömmel, mondtam. És akkor, 1920-ban, Szibériában én voltam Jancsi legközelebbi hozzátartozója a hazaiak közül annál a házas­ságkötésnél. Laci bácsi még abban az év­ben, októberben hazakerült. Asperjánék, János és a mesz- sziről hozott asszonyka, ugyan­csak magyar földre léptek. S mi volt akkor itthon? — Félelem és szegénység — emlékezik az öreg bognár. — Miközben távol voltam, a csa­lád Mozsgóról Ceokonyavison- tára költözött. Hallgattam én is, az újlaki Takács is arról, ami odakint történt, amiben részt vettünk. Ha kitudódott volna, nem ússzuk meg szá­razon ... így aztán a hadi­fogság egész idejére vissza­menően megkaptam a zsoldot, amiből egy öltönyre futotta.. Dolgoztam a mesterségemben. Asperjánnal gyakran találkoz­tam Szigetváron, amíg meg nem halt. Á. felesége tanár­nő volt és tolmácskodott is, vele akkortájt beszélgettem utoljára, amikor Szigetvárt várossá avatták. Jancsi akkor már nem élt... Lgci bácsi tervezgeti, hogy ha ereje és egészsége engedi, még egyszer fölkeresi majd a szibériai asszonyt, akit a ma élő itthoniak közül ő ismer legrégebbről. Ápolja magában a régi-régi emlékeket. Ha ké­rik, mesél azokról az időkről. Szerény-csöndesen, évtizedek távolából visszapillantva. Mintha nem is történelmet idézne. Asperján Jánosné? Az orosztanámő, aki hosszú évekig Pécsre járt tanítani? Meghalt az már pár éve, aranyoskám. Hogy ismer­tük-e? Hát hogyne! Mind­annyian ismertük, akik itt lakunk a környéken. Meg­mutatom, melyik volt a há­za. (Szigetvári asszonyok válasza a kérdezősködésre.) Kár, hogy a tervezett talál­kozás reménytelenségéről kell tudatnom a csokonya- visontai hallgatag bognárt. Hernesz Ferenc Lelkiismeretlen italmérők, veszélyeztetett családok Részlet a Sávoly Közsé­gi Közös Tanács szabálysérté­si bizottságának határozatá­ból: »A kaposvári Vám- és Pénzügyőrség jogosulatlan ke­reskedés miatt szabálysértési följelentést tett Hajdú János­né sávolyi lakos ellen, mert a lakosság részére rendszeresen mérte a pálinkát... Általá­ban olyan személyek fogyaszt­ják Hajdú Jánosnénál az al­koholt, ahol az egész család, valamint a gyerekek veszé­lyeztetve vannak. Azok isz­nak itt, akiket már az ital­boltban nem szolgálnak ki. Utána az italozók éjjel az ut­cán lármáznak, meg nem en­gedhető módon viselkednek, közbotrányokat okoznak, ma­gatartásuk sérti a közerköl­csöt.« Hajdúné a tárgyalás során beismerte, hogy lakásán »bög­recsárdát« üzemeltetett. A sza­bálysértési bizottság végülis 6000 forintra bírságolta az asszonyt. Egyetlen eset a föl­derítettek közül. Tavaly ki­lenc zúgitalmérőt lepleztek le megyénkben, az idén eddig ti­zenkilencet. Hogy valójában hány helyen mérik titokban a cukrozott gyümölcsből készült, gyakran tilosán főzött vagy máshonnan vásárolt pálinkát, az megállapíthatatlan. Varga Imre főhadnagy, a Somogy megyei Vám- és Pénzügyőr­ség parancsnokhelyettese sze- rint az ilyen házi kocsmák felszámolása az egyik legne­hezebb feladat. — A legjobb lenne tetten érni az italmérőt, ám ez elég ritka dolog. Hiába tudjuk, hogy ki méri titokban a pá­linkát, a bizonyításhoz tanúk is kellenek. És tanúkat nehéz találni. Hiszen aki reggel vagy este egy ilyen háznál pálinká- zik, az nem árulja el a házi­gazdát, mert úgy gondolja, ő veszít vele, ha megszűnik a féldecizés. Sokan, ahogy meg­kapják a fizetésüket, nem ha­za, hanem ezekbe a zúgital- mérésekbe viszik, és csaknem az egészet ott is hagyják. Mert itt hitelbe is lehet inni, azután fizetéskor kiegyenlítik a számlát. Persze, ki tudná ellenőriz­ni, hogy mennyivel tartozik tulajdonképpen? Ki tudja, hogy a házigazda mit írt fel a kis füzetbe? Ám ez érdek­li legkevésbé azokat, akik itt emelgetik a poharat. A lé­nyeg, hogy alkoholt kapjanak, mindegy milyet, mindegy mennyiért, csak bőven legyen' és mindig hozzá lehessen jut­ni. Mire az italbolt kinyit, a bögrecsárdákból már részegek távoznak. Amikor este az ital­bolt bezár, a házi italmérések forgalma fellendül. És itt iga­Azután ott volt Bíró Lajos, aki Nagyváradról jött Budapestre éppen azért, hogy megint Ady Endrével dolgozhasson egy szerkesztőségben. Vágyuk tel­jesültével közös lakást bérel­tek, és oly tökéletesen megér­tették egymást, hogy még a kasszájuk is közös volt. Mon­dani sem kell, erre rendsze­rint Bíró Lajos fizetett rá, mivel Adÿ a legegyszerűbb gazdálkodást gyakorolta: ad­dig költött, míg kj. nem adta az utolsó fityinget, leszámítva? azt az arany húszkoronást, amelyet Krúdy Gyula szerint legvégső tartaléknak a mel­lényzsebben őrzött. Állandó baráti kompániájá­hoz tartozott még Szép Ernő, Kabos Ede, Révész Béla, te­hát a liberális toliforgatók legjobbjai közül valók. Ké­sőbb tágult á kör, mindenek­előtt Ignotussal, Hatvány La­jossal, Fenyő Miksával. De ez utóbbiak nem tartoztak az Operaház melletti Három Hol­ló nevezetű vendéglő állandó látogatói közé. Ebben azAnd- rássy úti vendéglőben volt ugyanis Ady Endre szeparéja, ahol éjszakáit rendszerint írással töltötte az asztaláról soha nem hiányzó borosüveg mellett, s ■ ahol legmeghittebb barátaival beszélgetett. Futó ismerős, hívatlan vendég, bá- mész zsenicsodáló be nem te­hette a lábát abban a szepa- réba. Ez volt a keret, a látvány, amely oly hamar legendás hírre tett szert a magyar fő­városban. Lássuk hát, mit vitt véghez faltörő kosként — el­sősorban a verseivel — buda­pesti fellépésekor. Váratlan és heves indula­tokat keltő politikai esemény fogadta itthon. Óriási megle­petésre alulmaradt az orszá­gos parlamenti választásokon gróf Tisza István, Szabadelvű Pártjával együtt. Győzött az ellenzék. A király nem egye­zett abba bele, hogy ellenzé­ki kormány alakuljon, ezért Fejérváry Gézát bízták meg ügyvezető kabinet alakításával. Tisza István bukott minisz­terelnök és pártja az úgyne­vezett közjogi alapról dirigál­ta az Országot. E közjogi alap az 1867-es kiegyezési törvény­ben, a dualista államszerkezet okmányában fogalmazódott meg, és doktrínává tette az úgynevezett történelmi osztá­lyok vezetési jogát a Habs­burgok jogara alatt. Vele szemben állott az ellenzék, az 1848-as Függetlenségi Párt, amely ugyancsak a feudális keretek között törekedett a hatalom megragadására, de a kiegyezésnek azokat a meg­szorításait, amelyek csorbítot­ták Magyarország önállóságát, soha nem fogadta el. Ferenc József császár és király nem engedhette át a kormányzást az osztrákellenes nacionaliz­musnak, ezért kényszerült ha­talmi szóval hivatalnok ügy­vezetőkre bízni Magyarország belső irányítását. Fejérváry Géza és kabinet­je ilyenképpen politikai boj­kott alá került mind a vá­lasztásokon győztes, mind pe­dig a vesztes párt részéről. Szükséghelyzet állt elő. Meg­történhetett az a furcsaság, hogy a darabontkormánynak csúfolt kabinet a liberális vá­rosi erők pártfogására szorult, és a hazai progresszió gyen­geségét, belső ellentmondásait mutatja, hogy időlegesen a darabontkormány szolgálatá­ba állt. Vészi József lett a kormány sajtóirodájának fő­nöke. Lapja, a Budapesti Nap­ló ennek szellemében műkö­dött. Amiért is mindazok, akik a legkülönbözőbb okok miatt nehezteltek Bécsre, áru­lónak kiáltották ki. A vád Adyra is vonatkozott, hiszen a költő teljes szolidaritást vállalt szerkesztőségével, rá­adásul szorgalmasan, írt cik­keket a Vészi vezette sajtóiro­dának is, amely azután meg­küldte az így szerzett publi­cisztikai írásokat a darabont­kormányt támogató vidéki la­poknak. Ady elutasította a fejére hulló vádakat. Neki semmi köze nem volt a feudalizmust konzerválni akaró erőkhöz. Hazafisága a legcsekélyebb rokonságot se mutatta a na­cionalizmussal. (Folytatjuk) zán nem számít, mennyire ré­szeg az, aki betér: még rá- tölthet néhány pohárral. A kis titkos kocsmák tulaj­donosai közül sokan maguk főzik a pálinkát. Az idén ed­dig 52 készüléket foglaltak le, mintegy 350 liter pálinkát ko­boztak el a pénzügyőrök. A legtöbb pálinka, amelyet egy .helyen találtak, .110 liter volt. A zúgkocsmákban gyakran állandó a nyitvatartás. Ahol pedig nem, ott a »nyitási idő« igazodik a helybeli- italbolt »programjához«, hiszen a cél: minél nagyobb legyen a nye­reség. Az, hogy közben- csalá­dok mennek tönkre, hogy a férfi fizetés után üres zseb­bel és »teli fejjel« tér haza* kit érdekel? Hiszen a zúgital- mérő éppen rájuk számít, rá­juk, akik már nagyon mélyre süllyedtek, ök a legjobb ven­dégek, a mindig visszatérők. Az egyik andocsi lakos vég­ső elkeseredésében tollat ra­gadott: »Kérem, segítsenek rajtunk, hogy ne legyenek ál­landó reszketősek, szüntessék be ezt a rohadt butikot/« Az eredmény: a »butik tulaj­donosát« jogosulatlan kereske­dés miatt vonták felelősségre, ugyanakkor egy balatonbog- lári férfi ellen tilos pálinka- főzés miatt indult eljárás. Egy marcali asszony — fér­je ugyancsak a bögrecsárda állandó vendége volt — szin­tén tollat fogott, és azt mond­ta, ha kell, az életét teszi rá hogy megszűnjön a házi kocs­ma. »Évtizedeken át zúgitálmé- rést folytatnak, veszik, litere- zik, decizik a szeszt. Ebből sok helyen családi botrányok támadnak, sajnos, nálunk is mindennaposak az ilyen ve­szekedések.,« Az első ellenőrzés Marcali­ban nem járt eredménnyel. Az asszony azonban újabb té­nyeket írt le, s azok meg­könnyítették a zúgitalmérés felszámolását, ahova »úpy mennek már az emberek, mint a kocsmába.-« Jól szerve­zett, komoly üzleti vállalko­zás volt ez a marcali italmé­rés. »A bort kocsival hozzák Zalából, a pálinkát Meszteg- nyőröl.« Itt még választék is volt és az üzlet havonta hoz­závetőlegesen 5000 forintot jö­vedelmezett. A második ne­kirugaszkodás azonban siker­rel járt. A házi kocsmát »be­zárták«. Ezt bezárták és bezárták a másik tizennyolcat. De vajon hànÿ üzemel, hány helyen ömlik titokban a szesz? A pénzügyőrség, a rendőrség, az alkoholellenes társadalmi bi­zottság egyre nagyobb erőfe­szítéseket tesz azért, hogy fel­számolják ezeket az italméré­seket. Egyre többet tesznek a községi tanácsok is. Az ered­mények már számokkal mér­hetők, ám a siker, ennek a munkának az igazi sikere, még nagyon távoli. Mert az erőfeszítések ellenére különö­sen virul ez az »iparág« a nagyatádi és a marcali járás­ban. És hiába szűnnek meg egyre-másra a rossz emlékű italboltok, hiába tesznek meg mindent azért, hogy a kisven­déglőkben elsősorban üdítő italokat, ételt árusítsanak és munkakezdés előtt ne mérje­nek szeszt. Ezzel a zúgméré- sek nem szűnnek meg. Sőt, úgy látszik, hogy mindez in­kább nekik kedvez. Aki jogosulatlan ke­reskedést folytat, tízezer fo­rintra büntethető. És a bün­tetések általában ehhez a fel­ső határhoz közelítenek. Ám úgy látszik, ez sem elég. Hi­szen a lebukás veszélye nem túl nagy, annak ellenére, hogy a tisztességes emberek köré­ben népszerűtlenek ezek a bögrecsárdák. Ám üzemelnek és talán sokkal szigorúbb büntetésre lenne szükség ah­hoz, hogy egyszer végleg meg­szűnjenek. Dán Tibor Beszámolnak a tanácstagok Mint ismeretes, a tanács- törvény előírja, hogy a ta­nácstagoknak minden évben legalább egyszer be kell szá­molniuk választóiknak a ta­nács, illetve önnön tevékeny­ségükről. Siófokon hétfőtől december 19-ig negyvenkét körzetben találkoznak a ta­nácstagok választóikkal. Ezek­nek a gyűléseknek a célja az említetteken kívül, hogy a la­kosság hasznos, közérdekű bejelentéseket, javaslatokat tegyen a várospolitikai célki­tűzésekkel kapcsolatban. A tanácstagok felkészülten ér­keznek a beszámoló gyűlések­re (amelyek megszervezésé­ben a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága is segít), hogy a tanács terveiről, munkájá­ról kielégítően tájékoztathas­sák a választókat! A beszámolók után elhang­zott bejelentéseket, javaslato­kat összegyűjti, tódolgozza a végrehajtó bizottság, s néhány héten belül minden felszólaló választ kap az illetékesektől. A beszámoló gyűlések fóru­mán arra is lehetőségük lesz a tanácstagoknak, hogy a leg­fontosabb várospolitikai fel­adatok megvalósítására moz­gósítsák a társadalmi erőket. Az elmúlt évek tapasztala­tai azt bizonyítják, hogy sok közérdekű haszonnal jártak a tanácstagi beszámolókat kö­vető eszmecserék. Tavaly pél­dául hatvanhárom helyen 2700-an jelentek meg a gyű­léseken, s mintegy 500 közér­dekű bejelentést, megszívle­lendő javaslatot tettek. KAPOSVÁRI IPARI VÁLLALAT közgazdasági főosztályvezetői es igazgatási osztályvezetői munkakör betöltésére a • szaknak megfelelő egyetemi végzettségű dolgozókat keres Jelentkezéseket a 138199. számra kérjük — írásban —, a , Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom