Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-02 / 258. szám
As egyesületi munka öröme Mennyi az ember szabad ideje? Amennyit kiszakít magának az egymás után pergő napok sorából. A nyolc órai munka és a nyolc órai pihenő közé eső ugyancsak nyolc óra eltöltéséről a legnehezebb számot adnunk. Ez a legkevésbé ritmikus, leginkább szabálytalan. Időtöltés... Van ebben a szóban valami fáraót fásultság. bizonytalan téüenkcdés: mindegy mivel — csak teljék- az-idő hangulat. Pedig e század egyik legnagyszerűbb vívmánya éppen ez, a sokasodó, a test és a szellem okos építésére alkalmas szabad idő. Oly váratlanul jött, s oly gyorsan gyarapodott, hogy bennünket már-már zavarba hoz. Most azokról szólnék, akiknek ez a szabad idő is kevés. Az örökké njüzsgókrol, szervezőkről, a lótó-futókról, a percig is tétlen ülni képtelenekről. Akiknek a család mellett élelelemük az a nagyobb emberi közösség, amelybe — a munkahelyen kívül — szakmai. hajlambeli. vagy más okokból maga is tartozik. A társadalmi szervezetekről van szó, amelynek sok száz, ezer, Sőt tízezer tagja, aktivistája él, dolgozik, jobbít, értekezik fáradhatatlanul. Az országban ma igen sok egyesület, társadalmi szervezet működik, sok-sok szervezett taggal. Közöttük vannak tessék-lássék módra szervezett, langyos állóvízként létezők, de vannak élő, mozgékony. a napi gyári, vagy hivatali munkát nagyban — akár közvetlenül — segítő egyesületek is. Pedig nem is ez a fő feladatuk. A tudományos, vagy műszaki egyesületeknek mind-mind egyedi és sajátos, meghatározott célja van. Az ott végzett munkának mégis van egy közös jellemzője. Legfontosabb a testülethez tartozás hamisítatlan emberi élménye, öröme. Napjaink gigantikus vállalati szervezetében, a nagyvárosok lüktető, forgalmas életében óhatatlanul elsikkadnak, lefokozódnak az apró, igazán örömteli személyes emberi célok. A naponta végzett munka eredménye közvetlenül csak roppant nehezen érzékelhető, az embernek kevés örömet, divatos szóval sikerélményt ad. S ezért is vannak a társadalmi szervezetek. Szakmai (tudományos és műszaki) klubok. társaságok, egyesületek fogják össze a hasonló érdeklődésű embereket, teremtenek érdeklődésükhöz hasznos és tartalmas kereteket. Rendszeresen célokat tűznek ki, amelyeket a tag belát, elfogad, s együtt dolgozik a másféle előképzettségű, neveltsé- gű, és világnézeti tudatosságban is különböző társával. A tagságnak az e szervezetekhez való tartozás fontos: valamiféle egyediséget, személyi közelséget jelent — a jól működő szervezetekben. Nemcsak a kisebb, belátható célokért való munkálkodás miatt. Az itt, általában társadalmi alapon, szabad időben végzett munka a közélet iskolája is. Az egyesületek tagjai megtanulják a szereplést, szükségletükké válik a közéleti aktivitás. A társadalmi szervezetek tagjainak tevékenysége hozzájárul a személyiség sokoldalú kibontakozásához. S ezt segítik Somogybán a ma kezdődő műszaki hónap rendezvényei. Cs. T. A magyar párt- és kormányküldöttség Moszkvában A Moszkvában tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség, amelyet Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezet, látogatást tett a központi Lenin Múzeumbapr A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 6U. évfordulójának ünnepségei alkalmából Moszkvában tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség — élén Kádár Jánossal, az MSZMP Központi Bi- zóttságának első titkárával — tegnap delben fölkereste a moszkvai Központi Lenin Múzeumot; Küldöttségünket a múzeum bejáratánál Leonyid Szmirnov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, az SZKP KB tagjai, továbbá a múzeum vezető munkatársai fogadták. Kádár János, hosonczi Pál, Lázár György és a többi magyar vendég Olga Krivosejna igazgató kalauzolásával megtekintette a Lenin életét, harcait szemléltető gazdag anyagot. Elidőztek azoic előtt a tárlók előtt, amelyele a lenini forradalmi eszmék terjedéséről számolnák be különböző dokumentumokkal, köztük a Népszava egykori számaival, amelyek az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt kongresszusáról és az 1905. évi orosz forradalom eseményeiről adtak hírt. Az egyik teremben rövid dokumentum- íilm-összeállítást vetítettek le — a régi filmkockákon megelevenedtek 1919. május elsejének eseményei, feltűnt a filmen a moszkvai Vörös téren Lenin társaságában Szamuely Tibor is. Egy másik egykori híradórészleten Kun Béla látható, amint a-Magyar Tanácsköztársaság győzelmes napjaiban egy tömeggyűlásen beszédet mond. A múzeum tárlóiban sok olyan becses dokumentum is sorakozik, amely tükrözi, hogy a magyar népben mélyen élnek a lenini eszmék és hogy az októberi forradalom kitörölhetetlen hatást gyakorolt Magyarország dolgozó tömegeire. Ezt jelképezi az a vörös selyem zászló is, amelyen arannyal hímzett betűkkel a Csepel Vas- és Fémművek neve áll — a lobogót az SZKP XXV. kongresszusának küldte ajándékként a csepeli gyáróriás munkáskollektívája. Egy másik zászlót a Lenin Múzeumnak küldték a forradalom nagy vezére születésének 100. évfordulóján a Lenin nevét viselő magyar üzemek Látható a kiállításon az a szoborkompozíció is, amellyel az MSZMP köszöntötte a XXV. kongresszust: az, alkotás a Téli Palota megrohamozására induló munkásokat és katonákat ábrázolja, szép és beszédes jelképként. Az egyik teremben kedves jelenet tanúi lehettek a múzeum magyar vendégei : ünneplőbe öltözött apró fiúk és lányok sorakoztak föl, hogy letegyék az úttörő esküt és megkapják életük első vörös nyakkendőjét. fogadalmukban arra tettek ígéretet, hogy méltóak lesznen Lenin emlékéhez. A látogatás végén Kádár János a következőket írta a múzeum díszes emlékkönyvébe: »■A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulója — közös nagy ünnepünk — alkalmából eljöttünk e gazdag, nagy múzeumba, hogy tisztelegjünk a halhatatlan Lenin emléke előtt«. Az emléksorokat Kádár János mellett a magyar delegáció többi tagja is aláírta. Ezt követően a magyar párt- és kormányküldöttség a Vörös téren a kíséretében lévő szovjet személyiségekkel együtt felkereste Vlagyimir Iijics Lenin mauzóleumát. A mauzóleum falán hatalmas vörös rózsakoszorút helyeztek el. szalagján a magyar és orosz nyelvű felirattal : -A nagy Leninnek — a magyar párt- és kormányküldöttség.« A meuzóleum belsejében, ahol örök álmát alussza a forradalom lánglelkű vezére, némán tisztelegtek Lenin emléke előtt. Innen az ismeretlen katona Magyar felszólalás Belgrádban Tanácskozások a munkabizottságokban SZMBT küldöttség Budapesten A belgrádi találkozó részvevői tegnap munkabizottságokban folytatták tanácskozásukat. Ezúttal mind az öt bizottság ülést tartott. A gazdasági kérdésekkel foglalkozó munkacsoport, az úgynevezett közös érdekeltségű tervek végrehajtását, a főbb nyers- és fűtőanyagok kitermelése és hasznosítása, továbbá az energetika és szállítás egyes területein megvalósuló együttműködés témakörét vitatta meg. A vitában felszólalt Zolet- nik Sándorné, a magyar küldöttség tagja. Rámutatott arra, hogy ez a hosszú távra szóló együttműködési forma szilárd kapcsolatok kialakítását tételezi fel. Felhívta a figyel pxet, hogy a záróokmány idevágó rendelkezései végrehajtásának meggyorsítása szempontjából kiemelkedő jelentőségű a Szovjetunió által javasolt magas szintű összeurópai konferenciák összehívása. A további haladás jelentős mértékben a belgrádi találkozó részvevőinek konstruktív állásfoglalásától függ. A magyar küldött röviden beszámolt arról az eredményes együttműködésről, amely a szénkitermelés és hasznosítás, a kőolaj, földgáz, illetve bauxitbányászat és fel do! go- l zás, a villamosenergia-gazdál- kodás és szállítás bizonyos területein az utóbbi két év során megvalósult Magyarország és a nyugati államok között. A humanitárius és egyéb kérdésekkel foglalkozó bizottságokban a jugoszláv küldött javaslatot terjesztett elő a különböző országok hírügynökségei közötti együttműködés további bővítésére. Losonczi Pál Mexikóba és Ecuadorba látogat hosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. José Lopez Portillo mexikói elnöknek és Alfredo Poveda Burbanónak, az Ecuadori Legfelső Kormányzótanács elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatást tesz a Maxikói Egyesült Államokban és az Ecuadoiú Köztársaságban. (MTI) Szocialista szerződés a 750 kilovoltos távvezeték magyar szakaszának építésére Egy év múlva. 1978. októberében kell üzembe helyezni az Albertirsa és Viny- nyica közötti 750 kilovoltos villamos távvezetéket, amelynek beruházásában hat KGST ország — Bulgária. Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió — vesz részt. A létesítményeket a Szovjetunió és Magyarország építi fel saját területén, a többi tagország pedig áruszállításokkal — Csehszlovákia a leágazó 400 kilovoltos távvezeték egyik szakaszának megépítésével — egyenlíti ki a beruházásban vállalt kötelezettségeit. A magyar szakasz építésében érdekelt vállalatok és Aczél György Dusán Csbrebics-la'álkazó A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására kedden Budapestre érkezett a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttsége Szerge) Szergejevics Novozsilornak, az SZMBT alelnökének. . a szovjet minisztertanács szociális és munkaügyi bizottsága első elnökhelyettesének vezetésével. A küldöttség részt vesz a Nagv Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére rendezett magyarországi ünnepségeken. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Dusán Cskrebics szerb kormányfőt. (MTI-fotó — Torma Andor "felvétele — Telefotó — KS) felügyeleti szervek együttműködési szerződést kötöttek, amit tegnap írtak alá a Vasas Szakszervezet székhazában. összesen 66-an: 18 vállalat igazgatója, párt- és szak- szervezeti titkára, valamint 12 irányító és ellenőrző szervezet — öt minisztérium, több pártbizottság, tanács és különböző főhatóság — képviselői látták el kézjegyükkel a szerződést. Ebben magas színvonalú összefogásra, kölcsönös segítségnyújtásra vállaltak kötelezettséget, hogy a csaknem 5 milliárd forint értékű beruházási feladatot kifogástalan munkával, késés nélkül, pontosan az előírt határidőre teljesítsék. A 750 kilovoltos villamos távvezeték-összeköttetés létrehozása lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió 1978. és 1980. között 1300 megawattal növelje a KGST-országokba irányuló villamosenergia-ex- portját, amelyből 600 megawattot kap Magyarország — mondta a szerződést méltató ünnepi beszédében Semlyén András, a Nehézipari Minisztérium távlati tervezési és beruházási főosztályának helyettes vezetője. Az együttműködés eredményeként Magyarország villamosenergiaimportja csaknem megkétszereződik. A KGST komplex programjának megfelelő közös beruházással megvalósuló 750 kilovoltos távvezetékkel a világ egyik legnagyobb egyesített energiarendszere 1 jön létre. sírjához vezetett a küldöttség útja. A Kreml falának tövében lévő, nemesen egyszerű emlékmű, amely előtt állandóan ott ég az emlékezés lángja a második világháborúban a népek szabadságáért, a szovjet hazáért életéi áldozott sokmillió szovjet katonának állít emléket. »Dicsőség az elesett hősöknek« — ez a felirat áll a koszorún, amelyet Kádár János és a küldöttség többi tagja gyászzene hangjai közben helyezett el a , sírnál. A kegyeletes aktuson részt vett Vlagyimir Szerih altábornagy. Moszkva város katonai parancsnoka is. A Kőbányai Könnyűfémmű a jövő évtől kezdve csak fólia- gyártásra rendezkedik be. 900 millió forintos beruházással új alumíniumfólia-gyártó üzem épül. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére a gyár brigádjai vállalták, hogy az ez évi beruházást november 7- re, a folyamatos termelés mellett, teljesítik. • (MTI-fotó — Hadas János felvétele — KS) Y41AG PROLETÁRJAI; EliYESOLjElEjCJ Ara: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 258. szám 1977. november 2., szerda Csak fóliát! Látogatás a Lenin Múzeumban és mauzóieniban