Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-10 / 264. szám
Egy grúz ajánlotta a pártba Röplapokkal indult haza Moszkvából A hangját előbb ismertem, mint őt személyesen. Amikor telefonon hívtam a textilmüveket, gyorsan, pontosan és udvariasan ő kapcsolt. Később a nevét is megtudtam, azután mások azt is elmondták Scherer Jánosról, hogy internacionalista. Emlékszem, hogy a tíz évvel ezelőtti ünnepségen milyen büszkén vette át társaival együtt a szovjet kitüntetést. A hatvanadik évfordulóra már csak néhányan maradtak közöttünk az októberi forradalom somogyi tanúiként. Szikár, erős ember, sok vihart átvészelt. A kilencvenket- tedik évét tapossa, a párttaggyűlésekre azonban most is eljár, s mindennap veszi a botját, az éthordóját, bemegy a textilművekbe. Szüksége van erre a kapcsolatra, hiszen nyolcvanéves koráig dolgozott, s úgy ment nyugdíjba, hogy meggyőzték: János bácsinak is szüksége van a1 pihenésre, a nyugalomra, mint mindenki másnak. Régtől fogva a Kanizsai utca 85-ben lakik Kaposváron. Innen nincs messze az üzem ahol az indulástól ő ült a telefonközpontban. Szobája falán oklevél, a szekrény üveges részében politikai művek, például Zsukov Emlékek, gondolatok című kétkötetes visz- szaemlékezése. János bácsi már nagyon gyengén lát, régebben azonban gyakran olvasgatta a jutalomként kapott könyveket. Most leginkább a rádió igazítja el az ország és a világ eseményeiben. Ül a széken, fején kék kötött sapka; csillog a sokdiopt- riás szemüvege. Lelkesen beszél életéről. Széles kézmozdulatokkal kíséri a szavait. Még szaval, sőt énekel is. oroszul az Internacionálét. Üjra átéli a gyermekkorát, azt, amikor a negyedik osztály után a vasa- si Tommen-fiknán reggel hattól este hatig tologatta a csilléket a kötélsodronypályára. Késpbb suszterinasnak állt. Az első világháború hozta élete legnagyobb élményét. Amikor szerbiai sebesüléséből fölépült, a 44-es gyalogezreddel Galíciába került. A szekrény tetejéről nylonba csomagolt fényképeket vesz le, s az egyiken megmutatja, milyen nyalka, bajuszos ember volt harmincéves korában. A lánya — aki sokat segített a beszélgetésben is — akkor még ölben ülő kisgyerek volt. Ismerkedés a fával Harminckét fiatal sajátítja el az épületasztalos-szakmát a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság barcsi panelparkettagyárának korszerű tanműhelyében. ,A gyár a nagyközség több üzemének is képez szakembereket. — Fogságba estem. Nem én egyedül, voltunk ott jócskán. Tizenegy napi gyaloglás után vonatra ültünk, s mentünk, mentünk Szibériába, egészen Nyizsnyij-Udinszkig. Nem sokáig maradt a . fogolytáborban. Amikor kiderült, hogy cipész a szakmája, először a javítóműhelybe került, majd állami üzletbe felsőrészkészítőnek. A városban dolgozott, így jobban eljutottak hozzá a hírek az októberi forradalom utáni változásokról. Meghívták gyűlésre is, mert nagyon szerették, mint ügyes kezű, józan gondolkodású iparost. Egyre többször hangzott el az a szó, hogy konrevolució, azaz ellenforradalom. — Szerettek, számítottak rám. Egy Hurusvili Mihály nevű grúz volt a vezetőnk a műhelyben, az ő révén lettem párttag. Akkoriban már a foglyokat is szervezték. Azután egy nap távirat érkezett a nevemre: pártiskolára küldtek Irkutszkba. Háromhónapi tanulás után kerültem Moszkvába. Sok-sok apróság ma is elevenen él benne, egy-egy évszámot azonban már keresgélnie kell az emlékezetében. — Hiába, na, papírom, ceruzám nem volt, annyi maradt meg, amire most vissza tudok emlékezni. Dokumentumok azonban maradtak róla is. Úgynevezett regisztrációs lapja most is megvan Moszkvában, mégpedig 1921 áprilisi dátummal. A bolsevik pártban akkor töltötték ki, amikor hazatérésükkor különféle megbízatásokat kaptak. — Jól kijátszottam a Hor- thy-rezsimet — mondja görögve. — Sohasem tudták meg, hogy pártiskolát is végeztem Szovjet-Oroszországban ! Még röplapokat és kiadványokat is vittem Németországba. Idehaza pedig tíz évig az volt a pártmegbízatásom, hogy adatokat szolgáltassak a katonai raktárakról, mint a honvéd- kórház cipészműhelyének alkalmazottja. János bácsi befejezi a visz- szaemlékezéseit. Fogja a botot, az ételhordót, s elindul a textilművekbe. A közösség tisztelettel, megbecsüléssel veszi körül az internacionalistát Lajos Géza Egy baleset jegyzőkönyve Október elsején, kora reggel egy munkába igyekvő dráva- szentesi traktoros felborult motort és kissé távolabb egy eszméletlen fiatalembert talált az út menti árokban, Dráva- szentes és Komlósd között a komiósdi temető közelében. Hat óra után pár perccel értesítette a mentőket és a rendőrséget. A motoros a 22 éves, babócsai Lóján Gábor — aki az orvosi szakvélemény szerint erősen ittas állapotban ült járművére — az árokba hajtott. A baleset következtében életveszélyesen megsérült, s a kórházban meghalt. A nyomozás és az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a baleset előző este 18 és 19 óra között következett be. A helyszín azonban még valamiről árulkodott. Nem a balesetet bejelentő traktoros járt ott először. Már korábban rábukkanhatott valaki az eszméletlen fiatalemberre, hiszen egy kupacba gyűjtötte a szétszóródott holmikat. Ki vagy kik találtak rá először Lóján Gáborra, és ha rátaláltak, miért nem értesítették a mentőket, a rendőrséget? Rövidesen ezekre a kérdésekre is választ kaptak a nyomozást végzők. A kerékpáros, aki azt hitte, mindent megtett Csányi Vilmos Drávaszen- tesről kora hajnalban indult munkába kerékpáron. A vasútnál dolgozott, a fél ötkor induló vonatot kellett elérnie. Koromsötét volt, egy kis köd borította a mélyebb részeket. A kanyar után a fiatalember valamit észrevett. '—. Láttam, hogy az árokban fekszik egy motor. Azt gondoltam: valaki bukott, azután itt hagyta a gépet. Ám rövidesen észrevettem a néhány méterrel távolabb fekvő fiatalembert. Próbáltam élesztgetni, de csak a kezét mozdította. összeszedtem a szétszóródott szerszámokat, és vártam, hogy arra jöjjön valamilyen jármű. Először egy kenyeres kocsi jött, integetett neki, de nem állt meg Azután a barcsi fűrészüzem autóbusza érkezett. Éppen a munkásokért indult. — Intésemre megállt a busz. Én a kocsi jobb oldali ajtaján kopogtam, a buszvezető azonban nem nyitottaki az ajtót. — Kiabált neki? — Nem, csak kopogtam. — Lehúzta maga mellett az ablaküveget? — Lehet, hogy ' lehúzta, de nem láttam. Én a jobb oldalon voltam. — Amikor á gépkocsivezető nem nyitott ajtót, maga mit tett? — Csak vártam. A busz egy darabig állt, majd továbbhajtott. Még maradtam — több jármű is ment arra —, majd elindultam Komlósdra, hogy ott szóljak valakinek. Éppen akkor jött ki a házukból Kovács József a Skodájával. Megállítottam, és mondtam neki, hogy egy motoros felborult, legyen szíves intézkedjen. Azt felelte »jól van«, és elment Én is kerékpárra ültem,, úgy gondoltam, most már minden rendben. Az autóbuszvezető, aki csak várt Göcsei István hajnali háromnegyed négy körül ért a baleset helyszínéhez a fűrészüzem autóbuszával. Amikor elhagyta a kanyart, egy integető alakot vett észre. Reflektorral jött, a lámpa nagy területet bevilágított. — Nem látta az út menti árokban fekvő motort és fiatalembert? — Nem, mivel amikor az egyenesbe értem, s láttam, hogy valaki integet, így már csak rá figyeltem. Megállítottam a buszt Az integető a kocsi jobb oldalánál volt. Én nem nyitottam ki az ajtót, mert ez munkásszállító busz, idegent nem vehetek föl. Lehúztam magam mellett az ablakot és kiszóltam, hogy mi van. Nem kaptam választ. Közben a fiatalember, aki megállított eltűnt Nem láttam hol van, sötét volt a tükörből nem lehetett látni. Egy darabig vártam, majd megnyomtam a dudát, mert azt hittem, hogy az ajtóhoz kapaszkodott fel, és elindultam. — Egyedül volt a kocsiban? — Igen. Máskor is előfordult, hogy valaki fel akart ké- rezkedni a kocsira, most is ilyesmire gondoltam. Ezért miután a fiatalembert már nem láttam, nyugodtan továbbmentem. A skodás semmit sem vett észre — Barcsra indultam kocsival — mondja Kovács József. — Amikor az udvarról kifordultam és elindultam, egy kerékpáros jött, megállított. Látásból ismerem is, régebben nálunk dolgozott. Azt mondta, figyeljem az utat, mert egy motoros feldőlt. Ezzel továbbhajtott. — Nem kérte, hogy szálljon be a kocsiba, mutassa meg hol történt? — Nem. Negyedórával korábban hallottam, hogy egy motoros megy el a házunk előtt. Ismertem, minden reggel találkoztunk. Azt hittem, ő borult fel. Figyeltem az utat, de semmit nem láttam. Amikor a temetőhöz értem, egy busz jött velem szembe. A lámpái kicsit elvakítottak. Az úton nem volt senki, azt hittem a motoros már továbbment. — Tudta, hogy körülbelül hol történt a borulás. Miért nem állt meg és nézett körül? — A fiú nekem azt mondta, hogy a motoros az úton bukott, de az út üres volt — Amikor reggel elvitte a munkásokat, és hazafelé jött, ki volt ott a balesetnél? — Ott volt a tsz-elnök és mások. Én megálltam, odamentem. Beszélték mi történt. Akkor úgy mondták, cserbenhagy ásos baleset. — Nem szólt, hogy tudott erről, magát értesítették először? — Semmit nem mondtam. Senkinek nem beszéltem róla. Mindhárman nyugodtan továbbmentek. Mintha mi sem történt volna. Az egész falu a balesetről beszélt, azt is tudták, hogy valakit vagy valakiket ker es a rendőrség, és ők csendesen »lapultak«. Pedig a balesethez nem volt közük. Ám azt érezték, hogy elmulasztottak valamit, és furdalni kezdte őket a lelkiismeret. A rendőrség néhány nap múlva már tudta, ki találta meg a sérült motorost, kik voltak azok, akik először értesültek a szerencsétlenségről. És most már nem mint tanúkat, hanem mint gyanúsítottakat hallgatták ki őket. A vád: segítségnyújtás elmulasztása. Nem kellett volna sokat tenniük, csupán annyit, ami elvárható egy, embertől. Dán Tibor Otthon nem lelkesedtek a tervéért, de nem is próbálták lebeszélni róla. Megszokták, hogy a számukra különös hivatást művelő fiú úgyis keresztülviszi akaratát Erejükhöz mérten, sőt erejük felett segítették előteremteni az úri igényeknek megfelelő útipoggyászt. Nem volt ez kis dolog. Sok egyéb mellett drága fehérneműk, még drágább öltönyök kellettek, ideértve az Érmindszenten ismeretlen frakkot, plasztront, lakkcipőt cilindert. Helyi fogalmak szerint ekkor már majdnem gazdag embernek számított Ady Lőrinc, takaros majorja volt 100 hold földjéhez, de nagyobb összegű készpénz fölött soha nem rendelkezett. Mivel a birtokot az anya örökölte, az ő nevére kaptak kétezer korona jelzálogkölcsönt. Ekkora summa valóságos vagyont jelentett. Mégsem sajnálták az áldozatot mert ha kútba esett is a jogászi karrierhez fűzött reményük, aggódó szeretettel óhajtották a szülők, hogy fiúk sikeres ember legyen a maga választotta életpályán. Kemény télben, 1904. január 27-én indult Ady Endre első párizsi útjára. Érmindszeníről édesanyja és Lajos öccse kísérte el a nagykárolyi pályaudvarra, ahol a Budapest felé közlekedő gyorsvonatra kellett felszállnia. Elfogódott, szomorú hangulatban kocsiztak keresztül az Érmelléken. Nagy hó, csikorgó hideg. Nagykárolyba érve az állomás előtti téren koporsókkal megrakott társzekér keresztezte útjukat Ady Lőrincné keserves sírásra fakadt. Ütra készülő fia alig tudta megvigasztalni. A költő mókázott jókedvet színlelt, szinte dicsekedve bizonygatta, hogy azt a fát még el sem ültették, amelyikből aző koporsója készül majd. Pedig az a fa már javában növekedett valahol. A nagykárolyi búcsúzkodás után csupán tizenöt évig élhetett. Mindjárt a csúcson Egyik nagy titka Ady zsenijének, hogy soha semmiben nem kellett inaskodnia. Csak ahhoz volt kedve, amihez tehetsége, s amihez kedvvel fogott hozzá, azt azonnal értőként, rövidesen pedig magas fokú mesterként művelte. Ezzel magyarázható, hogy alig került ki Párizsba, sokkal hitelesebb, izgalmasabb, eredetibb tudósításokat küldött onnan, mint bárki más, aki az akkori világ nagy színpadáról tájékoztatta a hazai közvéleményt. Munkájához természetesen nem nélkülözhette a segítséget. Kezdetben Léda szegődött szellemi kalauzául, majd hamarosan mellette találjuk Bölöni Györgyöt, hogy azután örökre Ady Endre barátjaként, harcostársaként tartassék számon a minden heyzetben hűséges segítő, a költő mellett jóban-rosszban kitartó földi. Bölöni György ugyanis szintén a Pariiumból származott, az Érmindszent- hez közeli Sziiágysomlyón született, és Ady Lajos osztálytársaként ugyanabban a zilahi református kollégiumban érettségizett, ahol Ady Endre. Amikor a nagyváradi poéta-zsurnaliszta kikerült Párizsba, ő már ismerte a franciaországi viszonyokat, szintén újságíróskodott a Világ című budapesti szabadkőműves újság megbízásából. Az igazsághoz tartozik, hogy Ady inkább gyakorlatias segítségre szorult. Igényelte, elvárta, hogy ügyes-bajos intéznivalóiban készséges emberek vegyék körül. Témáiban fölényes biztonsággal igazodott el, politikai, világnézeti, esztétikai kérdésekben *a saját kútfőjére támaszkodott. A Budapesti Hírlapnak, a Pesti Naplónak és a Budapesti Naplónak küldött cikkei hatalmas szellemi körképet rajzolnak elénk. S miközben éber figyelmét egy pillanatra sem kerülték el a világhelyzet, az európai nagy politika alakulásának legfontosabb összefüggései, a hazai viszonyokat is egészen pontos ítélőképességgel vigyázta. Hírlapi írásai nagy hányadáról alig állapítható meg, a külhely- zetteí foglalkozik-e inkább, avagy a magyarországi hivatalos politika bírálatával, mert szemléletmódját a teljes szintézis jellemezte. A külföldi jelenségek soha nem érdekelték öncélúan, hanem azzal a szenvedélyes szándékkal fogalmazta példáit, elemzéseit, hogy azokkal a hazai politikai és társadalmi konzervativizmust siettesse eltakarítani a polgári haladás útjából. Nagy szociális érzékenységgel vívott minden jogtalan megkülönböztetés ellen. Elszánt ellensége volt a hatalmi önzésnek, bárhol jelentkezett is az. Megbélyegezte az antiszemitizmust, leleplezte a dolgozó osztályok jogfosztottsá- gát, mélyen átérzett internacionalizmussal mondott ítéletet a nacionalizmus felett. Lankadatlan támadásai elsősorban a magyar uralkodó osztályoknak szóltak, végtére is haladó magyar íróként elsősorban erre érezte magát illetékesnek. De a nem magyar nacionalizmust sem kímélte. (Folytatjuk.) * Növényvédelmi tájékoztató A gyümölcsfák időszerű növényvédelmi munkái A gyümölcsfák lombhullásának előrehaladásával szembetűnővé válnák a galagonyapille és az aranyfarú pille fákon maradó hernyófészkei. A galagonyapille fiatal hernyói tömegesen telelnek a finom szövedékszállal felerősített hernyófészkekben, melyek a fán maradnak. A következő év tavaszán rügyfakadáskor kezdik meg károsításukat (kis téli hernyófészek), együttesen pusztítva a lombfelületet. A lomb nélkül maradt fgk vékonyabb gallyain, vesz- szőin több levélből összeszőtt, ököl nagyságú levélcsomók szövedéke az aranyfarú pille hernyóinak telelőhelye (nagy téli hernyófészek). Kora tavaszi károsításukra a fakadó rügyek, levelek és virágok elpusztítása a jellemző. Eleinte csoportosan, majd szétszéledve károsítanak. Mindkét kártevő jelentős egyedszámban kezdte meg a telelőre vonulását, tavaszi megjelenésük ezért megyénk minden részén — főleg házikertekben — várható. Kártételükre fokozottabb mértékben kell számítani az erdők menti házikertekben. A téli fatisztogatási munkák során a hernyófészkeket szedjük le és égessük el. Ha ezt nem tettük meg, akkor márciusban, rügyfakadáskor kémiai védekezéssel (Ditrifon 50 WP, Ditrifon 40 WSC, Unitron 40 EC 0,2 százalékos oldatának valamelyikével) lehet a táplálkozásukat megkezdő hernyókat eredményesen pusztítani. Ismételten felhívjuk a termelők figyelmét az araszoló lepkék tömeges rajzására. A lepkék repülésének az enyhe idő rendkívül kedvez. Vizsgálataink szerint a lepkék repülése a Zseiicség — Barcs — Kadarkút — Marcali — Böhönye — öreglak térségében különösen , nagymértékű. A nőstények »gyaloglása« a fák koronája felé az esti órákban folyamatos. A fák törzsére helyezett hernyófogó övékkel (felületüket her- nyóenyvvel bekenjük) köny- nyen összefoghatok és még a tojásrakásuk megkezdése előtt elpusztíthatok. Az öveket december közepéig, végéig hagyjuk a fákon (az enyv szükség szerinti felfrissítésével), majd égessük el. Az Üj Barázda Mg. Tsz (Mernye) fölvesz 2 villanyszerelőt, valamint 2 kazánfűtőt AK—0 50—2 típusú olajtüzelésű kazánhoz. Jelentkezés: a tsz műszaki vezetőjénél.
