Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

Kiállítás az ifjúsági központban Október út.ián címmel teg­nap kiállítás múlt — az Ifjú­sági Lapkiadó vállalat rende­zésében — a kaposvári Killián György Ifjúsági és Üttörő-mű- velődési Központban. A tárla­tot Kálmán Katalin, a megyei KISZ-bizottság munkatársa nyitotta meg. Röviden meg­emlékezett az októberi forra­dalomról, és néhány szót mon­dott a nézőközönségnek a ki­állítás születéséről. Az érdekes képanyagból és dokumentumokból, valamint az Ifjúsági Lapkiadó és a Kossuth Könyvkiadó termé­keiből összeválogatott tabló­kon a nézők végigkísérhetik a Szovjetunió fejlődését a for­radalomtól napjainkig. Öt részre oszlik az anyag: az ipart, a mezőgazdaságot, a po­litikai életet, a tudomány fej­lődését és a magyar—szovjet barátságot mutatják be a pa­ravánokon. A képekhez min­denütt mellékeltek néhány újságkivágást, folyóiratoldalt — így is illusztrálva: miként kíséri figyelemmel a magyar ifjúsági sajtó a Szovjetunióban élő emberek életét, a fontos eseményeket'. A közös építőmur/:át mu­tatják be — képben és írás­ban — a kiállítás végén. Az" orenburgi gázvezeték és a töb­bi nagy beruházás építőiről szól ez a rész. A közeljövő nagy eseményére utal a VBKM által készített ered­ményjelző tábla fényképe, amelyen a moszkvai olimpia fölirata látható. Milvay Péter, Vontszemü Gábor, Polonyi Károly és Koz­ma Mihály az Ifjúsági Lapki­adó Vállalat grafikusai — egy szocialista! brigád tagjai — éj­szaka is dolgoztak, úgy készült el időre a kiállítás. Sok mun­kájuk van — több városban is rendeztek hasonló tárlatot. Egy hétig várják a látoga­tókat az ifjúsági házban. A kiállított könyvek közül töb­bet árusítani is fognak — jó időben az épület előtt. A ka­posvári egészségügyi szakisko­la KISZ-esei vállalták a kis könyvesbolt vezetését. AZ MSZHP SOMOGY, HEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 262. szám. Vasárnap, 1977. november 6. Nőtt a SZOT-beutaltak száma Jövőre többen üdülhetnek a f©idényben Jövőre csaknem 5600 szak- szervezeti beutalót vehetnek igénybe a somogyi szervezett dolgozók és családtagjaik: majdnem hatvannal többet, mint az idén. Ebben az évben az üdülőjegyek 20,6 százaléka szólt a főidényre, az arány 1978-ban már 23,5 százalékot tesz ki. Mindez kitűnik abból az előterjesztésből, amelyet legutóbbi ülésén jóváhagyott az SZMT elnöksége. Vannak szakmák, amelyek­nek dolgozói — például a vaskohászok, a bányászok, a vegyészek stb. — az átlagnál nagyobb arányban kapnak üdülőjegyet. Somogybán a szervezett dolgozók arányát tekintve a MEDOSZ vezet — megelőzve a vasasokat, a KPVDSZ-t, az ÉDOSZ-t és az építőipariakat. • Jövőre 972 üdülő jegyet jut­tatnak a szervezett mezőgaz­dasági és erdőgazdasági dolgo­zóknak. A legtöbbet ezúttal is a. felnőttek belföldi kedvezmé­nyes üdüléséhez osztottak szét az ágazati szakszervezetek me­gyebizottságainak, ahonnét majd az alapszervezetekhez jut. Családos jeggyel 666 fel­nőtt és 338 gyermek pihenhet jövőre a SZOT üdülőiben; sza­natóriumi jegyet majdnem 200-at, bel- és külföldi hajó­üdülésre szólót pedig 470-et kaphatnak. Külföldi csereüdül­tetésben több mint 160-an ré­szesülnek. A felnőttek belföl­di kedvezményes üdültetése főként gyógyüdülőkben törté­nik, ezenkívül 300 jegyet ad­nak ki a Balatonhoz, s több százat magaslati üdülőkbe. A jegyek turnusonkénti elosztá­sánál tekintettel lesznek a nagycsaládosok igényeire. Jö­vőre is gondoskodnak róla, hogy a gyermekgondozási se­gélyen levők gyermekeikkel együtt üdülhessenek, s az ap­róságok — a csecsemők is — megfelelő gondozást kapjanak a pihenés idején. 33 felnőtt és 27 gyermek tölthet így el együtt kellemes napokat. Az üzemi demokrácia fejlesztésének útjai A Béke és Szocializmus, a kommunista és munkáspártok elméleti-tájékoztató folyóira­tának októberi számában Tó­dor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztár­saság államtanácsának elnöke Október 60. évfordulóját kö­szönti és méltatja cikkében. Közli a folyóirat Alois Indra, a CSKP KB elnökségének tagja, a CSSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke A szocialis­ta parlament a népi hatalom eszköze című cikkét. Carlos Costa, a Portugál Kommunis­ta Párt PB és Titkárságának tagja a párt országos konfe-1 renciájának eredményeit is­merteti. Az olasz kommunistáknak a helyi önkormányzati szervek munkájában szerzett tapaszta­latait foglalja össze az az in­terjú, amelyet Nápoly, Torino, és más olasz városok kommu­nista polgármestereivel és egyéb tisztségviselőivel készí­tettek a folyóirat tudósítói. A Béke és Szocializmus szerkesztő bizottságának há­rom tagja Magyarországon járt, s tanulmányozta az üze­mi demokrácia fejlesztésének útjait, problémáit. Tapasztala­taikról részletesen beszámol­nak a folyóirat új számában. Q tervezettnél gyorsaiban A Dél-dunántúli Vízmű- és Közműépítő Vállalat tavaly októberben kezdte el az 541 milliós beruházást, a Kapos­vár és Fonyód közötti vízve­zeték építését. Ötvenöt kilo­méter hosszú vezeték épül az­beszt-cement, illetve acélcső­ből. Edde határában egy két­ezer köbméteres tárolómeden­cét építenek, Kaposváron pe­dig ötezer köbméterest fogadó- állomásnak, illetve üzemviteli épületeket. Az építkezés a tervezettnél gyorsabban halad. Fonyódon kezdték, s mór elérték So- mogyvár térségét. Három ki­lométerrel többet építettek, mint amennyit eddig az idő­szakig terveztek. A siker a szocialista brigádok munka- verseny-felajánlásainak kö­szönhető és olyan embereknek, mint például Horváth Tibor nehézgépkezelő, Zöld Lajos raktári munkás, Francsics Ist­ván kubikos és Gombai László vasbetonszerelő. Rájuk és a hozzájuk hasonló munkásokra támaszkodva a vállalat terve­zett 87 milliós termeléssel szemben az év végéig eléri a 108 milliót. Az Országos Vízügyi Hiva­tal beruházási operatív bizott­sága két hete ellenőrizte a Kaposvár és Fonyód közötti vízvezeték építését. Akik ott voltak, elismeréssel szóltak a látottakról. — Munkásaink áldozatválla­lásán kívül az is segített ben­nünket, hogy áprilisban szo­cialista szerződést kötöttünk négy vállalattal .— mondja Holl Lajos, a vízmű- és köz­műépítő Vállalat igazgatója —, s az eredetileg 1981 végére ter­vezett határidőt 1980. június 30-ra előre hozzuk. Házépítés - összefogással A Dunántúli Regionális Víz­mű és Vízgazdálkodási Válla­lat gépészeti osztályának öt szocialista brigádja — a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tisztele­tére — vállalta a bér-munka- terv 700 ezer forintos túltel­jesítését (az év végéig), smár most egymillió forintnál tar­tanak. A túlíeljesítési vállalás túlteljesítése végett különösen sokat tett a vákuumos talaj- vizszint-süllyesztő brigád, amelynek 7 tagja személyen­ként 370 ezer forint termelési értéket hozott létre. A gépészeti osztály szocia­lista brigádjainál hagyomány, hogy segítenek egymásnak a családiház építésében. Leg­utóbb a Hunyadi brigád egyik cigány dolgozója kapott 120 ezer forintos kölcsönt, s az építkezéshez a vállalat is hozzájárult. Ennek ellenére hiányzott még 40 ezer forint; a gépészeti osztály brigádjai elhatározták, hogy az említett összeg értékének megfelelő társadalmi munkát végeznek az építkezésen. Szocialista szerződést kötöttek a siófoki tanács költségvetési üzemével (jelenleg négy cigány család­nak épít házat az üzem), s október elsején megkezdték az alapozást. Most már a te­tőszerkezeten dolgoznak. Az év végére a család beköltöz­het siófokkiliti házába. Csapatotthont arattak Ünnepélyes csapatotthon- avatásra sorakozott föl teg­nap a kaposvári kisegítő is­kola 3037-es Ságvári Endre úttörőcsapata. Fölcsendült az ének, majd versek, következ­tek; a pajtások novellákat, elbeszélés részleteket olvas­tak föl. Megelevenedett a múlt, a hatvan évvel ezelőtt forradalmi események egy- egy pillanata. • Ezután az úttörők köszön­tötték azokat — s velük együtt ünnepeitek —, akik hosszú hetek fáradságos mun­kájával lehetővé tették, hogy most az évfordulóra emlékez­ve csapatotthont avathassa­nak. Kamper Antal igazgató mondott köszönetét az Agro- ber tervezőinek, az egyik hon­védségi alkulat KlSZ-szerver zetének, az MHSZ-nek, a Ka­posvári Lakberendező Ipari Szövetkezetnek és főként a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalat fiataljainak. Ë vállalat tanulói vállalták a KISZ-védnökséget, s három hét alatt az elhanyagolt alag­sori pincehelyiségekből ba­rátságos csapatotthont vará- aoltak. Több tízezer forint értékű jtársadalmi munkával, az úttö­rőszövetség anyagi segítségé­vel s:i;pen berendezett, ba­rátságos és kényelmes csapat­otthont teremtettek a pajtá­soknak. Ez lehetővé teszi, hogy tanáraik irányításával' az eddiginél is eredménye­sebb közösségi munkát vé­gezhessenek. A csapatotthon-avatást lát­ványos tornabemutató zárta. A helyiségekben a tanulók rajzaiból és kézimunkáiból rendeztek állandó kiállítást. Orvosi rendelők a körzetekben Kaposváron már korábban elhatározták, hogy csökken­tik a megyei rendelőintézet zsúfoltságát — úgy, hogy a körzeti orvosokat lehetőség szerint kihelyezik a körze­tekbe. A gyógyítómunka ha­tékonyságát növeli, ha a kör­zeti rendelő a lakosság meg­határozott részéhez közelebb kerül; így az orvos jobban megismerheti a gondjaira bí­zott embereket. Nemcsak a betegeket, hanem azokat is, akiknél még a megelőzés is segíthet. A gyógyítómunka ugyanis az orvosi feladatok­nak csak egyik része: mind jobban növelni kell a meg­előzésre fordítható időt. A kaposvári körzeti orvosi- rendelő-hálózatot folyamato­san telepítik ki a megyei ren­delőintézetből. Már korábban megnyitottak egyet a Cukor­gyár közben, s ezt követte az Ezredév utca. A hálózat fej­lesztésének újabb állomása: a napokban megnyílt a Latinea Sándor utcai új körzeti orvosi rendelő. Ez a 7. számú kör­zetben lakókat menti meg a megyei rendelőintézet zsúfolt­ságától. Három körzeti .orvosi ren­delő működik még a megyei rendelőintézet falai között. A jó hírre, hogy ők is sorra ke­rülnek, már nem kell sokat várniuk; a jövő év első ne­gyedének végére átadják a Béke—Füredi-tömbben a 14. számú rendelőt is. Igaz, ez egyelőre átmeneti jellegű lesz, de — ha nem is végső meg­oldásként — segít a gondn­kon. Célegyenesben a KITE taggazdaságai A nádudvari termelési rendszer somogyi taggazdasá- gai jól kihasználták a kedve­ző őszi időjárást. A hét végé­ig mindenütt befejeződött a jövő évi kalászosok vetése. Összesen csaknem 12 ezer hek­táron került földbe a mag. A legnagyobb feladatot je­lentő kukoricabetakarítást hat taggazdaságuk — köztük a göllei, a kaposmérői, a nagy­atádi és az osztopánj tsz — már befejezte, a többi kilenc pedig az ünnepet követő na­pokban végez. A következő hét végére mind a tízezer hektár termése biztonságban lesz. A termésátlag eddig 52 mázsa — hárommal kevesebb a tervezettnél. Száz hektár híján befejező­dött az 1147 hektárnyi cukor­répa szedése is. A 350 má­zsás termésátlag itt is alatta marad a tervezettnek, a répa cukortartalma azonban jóval magasabb a korábbi években mértnél. Négy gazdaság már befejezte ezt a munkát, köz- zülük a somogyszili Ráksiban segít nagy teljesítményű gé­pével. <s§mn Három mosoly — Miért olyan sok a boldogtalan ember? — Mert száz boldog em­ber közül legalább nyolc­van nem tudja magárul, hogy boldog. * * • Az oroszlánkölyök egy embert kerget a fa körül. Az anyja rászól: — Hányszor mondtam, hogy ne játssz az enni­valóval ! * * * — • Nem hallotta, hogy kiáltok magának? — kér­dezi a rendőr a gépkocsi- vezetőt. — Hallottam, de azt hittem, hogy az kiabál, akit elütöttem. Menfőötlet Az utasszállító hajó dió­héjként süllyed a hatal­mas viharban. A helyzet kétségbeejtő. A kapitány ekkor az utasokhoz for­dul: — Van önök között olyan mélyen hívő ember, aki még tud igazán imád­kozni ? — Igen, én! — kiáltja egy férfi. — Nagyszerű! — mond­ja a kapitány megköny- nyebbülten. — Ugyanis egy mentőövvel kevesebb van. Panasz Egy asszony panasza: — Azt hiszem, megcsal a férjem, mert négy gyer­mekünk közül egyik sem hasonlít rám. Üzletben Cipőüzletben hallottuk: — Olvastam az újság­ban, hogy kaptak száz párat a legújabb modell­ből. — Kaptunk. — Felpróbálhatnám őket? A pincér nyeresége A gazdag vendég meg­szokott vendéglőjében mindennap busás borra­valót ad a barátságos pin­cérnek. Egy napon azon­ban másik pincér szol­gálja ki. Megkérdezi tőle: — Hol van a kollégája? Csak nem beteg? — Nem, de mától fog­va nem ő fogja önt ki­szolgálni — sugárzik az új pincér. — T\'nap este ugyanis kockajátékban1 elnyertem tőle önt! Koncert ) Az énekesnő koncertje a vége- felé közeledik. A hölgy nagyvonalúan rá­adást akar adni, habár senki nem követeli. — Befejezésül éneklek egy bölcsődalt — mondja. Egy kritikus odasúgja a kollégájának: — Minek? Már úgyis alszik mindenki. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: > JÁVORI BÉLA. Eőszerkesztő-h. : Paál pásztó Szerkesztőség: Kaposvár, Patines Sándor u. 2. Postacím : 7401, Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Papkiadf Vállalat. Kaposvár, Palinca Sándoi utca 2. Postacím : 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-51G. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünK meg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és posláskézbestlőknél. Előlizetési díj egy hónapra 20 PL Index : 25 557. ISSN 0133—0508. Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár. Május 1. u. HU, Felelős vezető:

Next

/
Oldalképek
Tartalom