Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-09 / 263. szám

Koszorúzás a Szabadság parkban A kaposváriak százai gyü­lekeztek hétfőn délelőtt a Szabadság parki szovjet hősi emlékműnél, hogy részt ve­gyenek a koszorúzási ünnep­ségen. Díszszázad tisztelgése közepette érkeztek a motoro­sok: a sántosi emlékműtől hozták a lángot — közben ko­szorút helyeztek el a Keleti temetőben nyugvó szovjet hő­sök sírjánál és a Vörös Had­sereg úti iskolánál —, hpgy itt, a Szabadság parkban is magasra lobbanjon az emlé­kezés tüze. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után történelmi igazság vers­be foglalt szavai idézték a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat: -Ama távoli éj­szaka lángja nem sápad a kor felett...« tattá az emberiség fejlődésé­nek irányát, megteremtette i a kapitalizmusból a szocializ­musba való áttérés alapját, elősegítette a marxizmus—le- ninizmus eszméinek széles kö­rű elterjedését. ’ — Az októberi forradalom óta eltelt évek a szovjet nép számára a hősi harc, az ön­feláldozó munka évei voltak. A Szovjetunió hat évtized alatt több évszázadnyi utat tett meg: olyan új társadal­mat hozott létre, amelyhez hasonlót még nem ismert az emberiség. A szovjet társa­dalom válságmentes, gazdasá­gi élete folytonosan fejlődik, benne a tudományos mate­rialista világszemlélet uralko­dik. Olyan társadalom ez, amely előtt nyitva állnak a sokoldalú haladás határtalan lehetőségei. E társadalomban formálódott az a szovjet em­bertípus, amely a kivívott sza­badságot a legnehezebb kor­szakban is meg tudta védeni; amely építette a jövőt; amely nem sajnált semmilyen áldo­zatot; amely tanült, rnúvelő­\ bér nyitotta meg az utat az új élethez, a nemzeti újjá­születéshez, a szocializmus­hoz. — Október szülötte, a Szovjetunió az első két évti­zedben még sziget volt a ka­pitalizmus óceánjában, így ün­nepelte létrejöttének évfor­dulóit — mondta Klenovics Imre. — Hatvanadik születés­napját már együtt ünnepük vele a különböző földrészek szocialista országai, s ez egy­ben 'testvéri egységük jelké­pe is. Október zászlaja előtt tisztelettel hajtanak fejet a fejlődő országok milliói, mindazok, akiknek Október példát adott és akiket a Szov­jetunió — a szabadság és a népek egyenlőségének eszméi­hez híven — minden erejével segít. A békedekrétum köz­zététele után hosszú idő telt el. A Szovjetunió az évtizedek folyamán mindent megtett azért, hogy nemzetközivé vál­jék a béke és az együttműkö­dés gondolata. A forradalom évfordulója nemzetközi ün­Elsőként Tanai Imre, az MSZMP Somogy megyei Bi­zottságának titkára és Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára helyezte el az em­lékműnél a megyei és a vá­rosi pártbizottság koszorúját, majd a hazánkban ideiglene­sen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviseleté­ben Alekszej Alekszejevics Lozovik és Vitalij Anatolje- vics Tröszt koszorúzott. A So­mogy megyei és a kaposvári városi tanács koszorúját Böhm József, a megvei tanács elnö­ke, Somogyi József, a megyei tanács pártbizottságának tit­kára és dr. Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke; a Ha­zafias Népfront megvei és vá­rosi bizottságáét Varga Ká­roly megvei és Novák Ferenc városi titkár: a fegyveres erő­két és testületekét dr. Berki Mihály ezredes, a magasabb egvség parancsnoka, dr. Bö- röcz István ezredes, megyei i rendőrfőkapitány és Zsók Fe­renc, a munkásőrség megvei ; oaranrsnnka: a Szakszerveze­tek Snmo<*v megyei Taná­csáét dr Szerénái János ve­zető titkár és Suhajda János. az SZMT párttitkára helyez­te el. Koszorút tettek az em­A megyei és a városi pártbizottság koszorúját Tanai Imre. a megyei pártbizottság titkára és Deák Ferenc, a városi párt- bizottság első titkára helyezte el a szovjet hősök emlékmű­vénél. lékműre a KISZ megyei és városi bizottságának, a Volári 13. sz. Vállalatának, a topo- nári Egyesült Erő Tsz-nek, a Kaposvári Ruhagyárnak. a Kaposvári Villamossági Gyár­nak a párt- és gazdasági ve­zetői. a IV. számú területi pártalapszervezet vezetőségi tagjai. Az 503. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet, a Tán­csics Mihály Gimnázium, a Bartók Béla Általános Iskola képviselői ugyancsak megko­szorúzták a Szabadság parki emlékművet. Ezeknek az is­koláknak a fiataljai az emlé­kezés es a hála virágait he­lyezték el a hősök síremlé­kein. A Szabadság parki koszorú­zás befejezéseként a dísz­század katonái össztűzzel és diszmenettel tisztelegtek a nagy Október emléke előtt. — A forradalom megren­gette az egész világot. Győ­zelmével olyan korszak kez­dődött, amelyben százmilliók számára nyílt meg az út, hogy lerázzák az elnyomás, a rab­ság bilincseit, és kiszabadul­va a tőke szorító markából, maguk vehessék kezükbe sor­suk irányítását. Mi. akik sze­replői, boldog élvezői és to­vábbfejlesztői vagyunk Októ­ber szellemének, 60 év távla­tából tisztelettel adózunk for­radalmi elődeink harcainak, sikereinek és küzdelmes éle­tüknek. Hálával és tisztelettel emlékezünk az októberi bari­kádok hőseire, a szovjet nép­re, felszabadító katonáira, akik Október szellemét, az igazi szabadságot hozták el képünknek 1945-ben, az új rügyfakadás tavaszán. Hálá­val és szeretettel emlékezünk a Szovjetunió Kommunista Pártjára és központi bizott­ságára, amelynek vezetésével a forradalom első napjaitól kibontakozott a harc a béké­ért, a szabadságért — mondta «z ünnepség elnöke. Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYÉI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 263. szám 1977. november 9., szerda LENIN SZELLEMÉBEN Tiszteletté! adózunk forradalmi elődeink harcainak Ünnepség a Csiky Gergely Színházban Fellobogózva, ünnepi deko- • rációval fogadta a kaposvári Csiky Gergely Színház no­vember 6-án, vasárnap este a meghívottakat. A megyei és a városi pártbizottság, a megyei és a városi tanács, valamint a Hazafias Népfront megyei, városi bizottsága nagygyűlést rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójának tiszteletére. A magyar és a szovjet Him­nusz elhangzása után Kiss Jenő, a Csiky Gergely Szín­ház művésze tolmácsolta Isza- jev Kommunisták című költe­ményét. Deák Ferenc, a kaposvári városi pártbizottság első tit­kára nyitotta meg az ünnep­séget, külön tisztelettel kö­szöntötte Alekszej Alekszeje­vics hozovikot, az ideiglene- ' sen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselőjét. Tanai Imrét, a megyei pártbizottság titkárát, Böhm Józsefet, a megyei ta­nács elnökét, Varga Károlyt, a Hazafias Népfront megyei titkárát s az elnökségben he­lyet foglaló veteránokat, in­ternacionalistákat. Ezután Klenovics Imre, a megyei pártbizottság titkára mondott ünnepi beszédet. — Hatvan esztendővel ez­előtt, 1917. november 7-én, a világtörténelem legnagyobb sorsfordulója zajlott le Orosz­országban: győzött a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom. Üj korszak kezdődött, amely gyökeresen megváltoz­ást, hogy felkészültségét hasznosíthassa, s amely for­rón szereti a hazáját. A Szov­jetunió az egész világ népei­nek szemében a béke táma­sza és zászlóvivője. Hatvan évvel ezelőtt kialakította és megvalósította a maga útját: a szocializmus és a kommu­nizmus útját. A megyei pártbizottság tit­kára adatokkal, tényekkel tá­masztotta alá a Szovjetunió fejlődését. Ez az az alap, ame­lyet az új szovjet alkotmány úgy rögzít, mint a kommu­nizmus útján elért új, törté­nelmi határvonalat, a fejlett szocialista társadalom felépí­tését. A szovjet állam leg­főbb célja, hogy minél tovább jusson el a kommunizmus felé vezető úton. I Klenovics Imre hangsúlyoz- I ta, hogy az októberi forrada- : lom természetesen elsősorban : Oroszország életét alakította át,- azóta azonban szerte a világon milliók tartják ma­gukat Október örököseinek, elsősorban azokban az orszá­gokban, amelyek már a szo­cialista világrendszerhez tar­toznak. Meggyőződéssé! vall­ják, hogy számukra is Októ­neppé vált. Ez a legjobb bizo­nyíték arra, hogy az 1917-es fordulat valóban a XX. szá­zad legfontosabb eseménye volt, egyetemes emberi jelen­tőségű mind az eredmények, mind pedig a jövendő szem­pontjából. A megyei pártbizottság tit­kára ezután arról szólt, hogy az első proletárforradalom példát, mutatott nekünk, ma­gyaroknak is. A nagy példa segítette a megyei forradalmi erők megerősödését. Így 1919. március 10-én, tizenegy nap­pal a Tanácsköztársaság ki­kiáltása előtt, Somogy megye élére munkásvezetés, három­tagú direktórium került. A fiatal szovjetállam megtáma­dása után csaknem százezer magyar önkéntes ragadott fegyvert a nép szabadságá­nak védelméért. Minket, so­mogyiakat büszkeséggel tölt el: mintegy 280—300 somogyi hadifogoly harcolt a Vörös Hadsereg soraiban. (Folytatás a 2. oldalon) • Színpompás felvonulás a Vörös téren Milliók ünnepelték — szerte a világon Nagj^szabású katonai dísz­szemlével, színpompás felvo­nulással köszöntötte a szocia­lizmus első országa, a Szov­jetunió fővárosa, Moszkva a nagy ünnepet, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulóját. A jubileumra minden eddi­ginél po-mpásabb díszbe öltö­zött a város : nagy méretű pla­kátok, hatalmas zászlók, ün­nepi feliratok mellett valósá­gos kis kiállítás volt jó né­hány főúrimnál. A Béke su­gárút például a lenini Kom- szomol csaknem hat évtizedes útját jelképezte dekorációival, ünnepi tablóival. fényképei­vel. A Lenin sugárút — ahol a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának épülete áll — a szovjet tudomány fejlődé­séről, eredményeiről adott ké­pet. Moszkva egyik legszebb útvonala, a Kalinvin sugárút, az új szovjet alkotmány je­gyében kapott ünnepi deko­rációt. A fagypont körüli időben, az enyhe havazás ellenére is vidáman gyülekeztek a kora reggeli órákban a felvonulás részvevői, s zeneszóval, ének­kel köszöntötték az évfordu­lót. A várakozás ideie alatt rögtönzött műsorokkal szóra­koztatták a felvonulókat. Közben megteltek a Vörös tér dfsz.emelvényei. A szov­jet főváros központiát egy­szerű. mégis ünnepélyes mó­don díszítették föl a nagy al­kalomra: fő ékessége Lenin hatalmas arcéle volt. amelyet a forradalom vezérének mau­zóleumával szemben helyez­tek el, s mellette hatalmas évszámok: 1917—1977. A Kreml falát a Szovjetunió és a szövetséges köztársaságok címerei, zászlói díszítették. A Vörös téren fölsorakoztak az ünnepi díszszemlén gyalog felvonuló alakulatok. — a gépesített egységek pedig a tér bejáratánál. Mire a moszkvai ünnep megkezdő­dött, a Szovjetunió keleti ré­szében már be is fejeződlek a jubileum fő eseményei. Vla­gyivosztokban például a ha­ditengerészeti egységek fel­sorakoztak az Aranyszarv öbölben, a szárazföldön a ten­gerészet, a tengerészgyalogság és a határőrség alakulatai tartottak díszszemlét. Az ün­nepi felvonulásban tíz- és százezrek vettek részt. Szibé­ria városaiban hasonlóan nagy lelkesedéssel köszöntöt­ték az évfordulót. A nagysza­bású építkezés, a Baikál— Amúf vasútvonal építői a munka jelenlegi fővárosában, Tindaban tartották meg ün­nepségüket. Röviddel tfz óra előtt fog­lalták el helyüket a Lenin- mauzóleum mellvédjén a Szovjetunió Kommunista Pártia és a szoviet állam ve­zetői — élükön Deonyid Brezsnyevvel. Velük voltak a szocialista országokból érke­zett párt- és kormánykvldöp- ségek vezetői, köztük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar küldöttség vezetője. A mauzóleumon és a mellet­te levő tribünökön foglaltak helyet az októberi forradalom hatvanadik évfordulójának megünneplésére érkezett kül­földi küldöttek: több mint tOO országból jött el párt, il­letve állami küldöttség, hogy a szovjet emberekkel együtt köszöntse a történelem új korszakát megnyitó esemény évfordulóját. A meghívott vendégek sorában volt számos állam- és kormányfő, köztük volt Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke is. (Folytatás a 2. oldalon) A lény alvilági időn, kontinenseken

Next

/
Oldalképek
Tartalom