Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-19 / 272. szám
E gy vidéki Özemben a közéletiségről beszélgettünk. Egyebek között arról is szó esett, hogy a mozgalmi hagyományaira büszke gyárban különösen feltűnő a nők idegenkedése mindenféle közéleti tevékenységtől. Pedig meglehetősen sok asszony és lány dolgozik ott, részben fizikai, részben adminisztratív munkásként »A jövőben sokat kell tenni azért, hogy a nők előbbre lépjenek, szükségét érezzék a közösségi munkának, s néhá- nyan közülük hangsúlyteremtő módon »vetessék észre magukat« a közéletben., Persze csak a fizikai munkásnőkről van szó, az adminisztrátorokra nem lehet számítani,« Valahogy így hangzott egy vélemény. S erre a másik vitatkozó azt mondta: »Nem értem. Miért mondunk le eleve az adminisztrátorokról? Hát kik azok az adminisztrátorok? Netán gróf kisasszonyok? Tudomásom szerint a legtöbben munkások, sőt kommunisták gyerekei. Miért tételezzük fel róluk, hogy politikai értelemben fejlődésképtelenek, s eleve alkalmatlanok a közéleti tevékenységre? Ezt, kereken kimondom, előítéletnek érzem .. .«> Érdekes vita kerekedett, s bennem tovább gyűrűzött. Mert nem véletlenül hangzott el ez a két vélemény — szélsőségesen, ellentmondásosan. Vizsgáljuk meg az utóbbi álláspontot! Az adminisztrátorok gimnáziumot vagy technikumot végeztek, diákkorukban — valószínű — részt vettek az ifjúsági mozgalomban; politikai gazdaságtant, történelmet tanultak, esetleg marxista szakkörre, KISZ-oktatásra jártak. Mi indokolja hát az első számú vitázó álláspontját? Nem más, mint — sajnos — a tapasztalat Mert kétségtelen: a legtöbb asz- szony és leány amint helyet foglal szerény kis könyvelői Álarcok íróasztala mellett, igyekszik megfelelni valamiféle, az adminisztrátor közösségekben elfogadott »ideálnak«, amely helyenként kísértetiesen hasonlít egy régi (különösen szatirikus ábrázolásban megörökített) típushoz: a fontoskodó, könyökvédőjére rátarti, fölfelé alázatos, lefelé kíméletlen kispolgári hivatalnokhoz. Tudom, ma már nem divat a könyökvédő, helyette azonban káprázatos kollekciója tündököl a mindenkori női divatnak — és ez a »minden«. Félreértés ne essék, nem általában a divatosan öltözött, ápolt nők ellen szólnak e sorok — nem erről van szó; ez esetben azért fordul a figyelmem a küllemre, mert a szóban forgó típusnál — sajnos — ez a lényeges jegy, bár általában lényegtelen. »Ápol és eltakar« — szokták mondani selymesen csillogó köpenyekre az adminisztrátor nők. Ápol? Említettem a köreikben elfogadott adminisztrátorideált. Az egymáséról másolt álarcokat. Eltakar? Mit? Hát először is a »betöretés kínját«, amely csak akkor csillapul és szűnik meg egészen, ha az illető szokni kezdi, illetve megszokja, meggyőződésévé( teszi a társak, az idősebbek álláspontját, életstílusát. Aztán: eltakarja (legalábbis leplezni igyekszik) az általános műveltség foghíjait. Mert a középiskola útravalója csak »háromnapi élelem«, s tudjuk, ha az ismeretek nem nyernek megerősítést, a tudatból kihullanak. Sokan közülük nem olvasnak, elfelejtik például, hogy ki volt Radnóti Miklós, de mások (és egymás) szemében művelteknek, olvasottaknak akarnak látszani.,. Új gépek, új technológia Jövőre kezdik Marcaliban a Levi’s Straus farmerek gyártását À farmerszerződés 120 oldalas: a Levi’s Straus cég meg a Május 1. Ruhagyár ebben foglalta össze az együttműködés elveit. A megvalósítás a marcali gyáregység munkásaira és termelésirányítóira vár. A fiatal üzemben még a »régi« munkát végzik: exportra készítenek felsőruházati cikkeket. Egyre több szó esik azonban a farmerről, amely a következő hónapokban alaposan megforgatja a megszokott rendet. A farmer ugyanis nemcsak más munkát jelent, hanem új — eddig ismeretlen technológiát és munkaszervezést. A Levi’s Straus cég által alkalmazott technológia tetemesen meggyorsítja a munkát. Jelenleg hatvan-hetven perc alatt készül el Magyarországon egy farmernadrág, az új módszerrel huszonöt percre lehet csökkenteni a gyártási időt. — Az új technológia_nem a fizikai termelést növeli — mondta Székely Andor, a Május 1. Ruhagyár műszaki igazgatója —, hanem a holt időket szűri ki a gyártás folyamatából. Ennek alapja azonban az,-hogy sokkal nagyobb lesz a fegyelem a szalagok mellett. Azzal is számolni kell, hogy az emberek többsége más munkaműveletet végez majd. Az, hogy tulajdonképpen melyiket kapja meg, attól függetlenül, mit tud a legjobban csinálni. A termelékenyebb munka meglátszik majd a béreken is: számításaink szerint a marcali gyáregységben az átlag- kereset háromezer forint körül alakul, s ez jóval magasabb a jelenleginél. A hónap végén készülnek már — a farmerszerződés alapján — az operatív tervek is a gyártás megszervezésére, a munkások betanítására. A következő négy hónapot arra használják föl, hogy — az előre elkészített szervezési terv alapján — a régiek helyére fölállítsák az új gépieket. A munkások betanítása három hónapot vesz igénybe: egy részük a Levi’s Straus cég valamelyik európai gyárában sajátítja el a munka fogásait és a technológia parancsolta új rendet. Mások Marcaliban tanulják meg a farmervarrás mesterségét. Ezt követően kezdődik csak az üzemszerű gyártás. A Levi’s Straus cég technológiája alapján, külföldi alapanyagból jövőre 300—400 ezer farmernadrágot készítenek. Ennek a mennyiségnek a negyven százaléka az országban marad és a hazai igényeket elégíti ki. A szerződés szerint Marcalban mindig a | divatnak megfelelő anyagból | — és a legújabb szabásminták alapján — varrják majd a farmert. A mennyiség ál« landóan növekszik. A végső cél: évente egymillió farmer- nadrág. Ebből négyszázezer kerül majd a magyar boltokba. A farmerről ma már nagyon sok szó esik Marcaliban. Farmernadrágot azonban még a Május 1. Ruhagyár nemrég nyitott új boltjában sem lehet kapni, pedig ott a vállalat valamennyi gyára által készített termékekből — a mintadarabokból is — kínálnak a vevőknek. A Levi’s Straus cégjelzésű farmerre csak a jövő év közepétől lehet számi tani. Az említett vitán is ezeket a tapasztalatokat éreztem az adminisztrátorok elzárkózó életmódját hangoztató álláspont mögött. Ehhez még hozzá kell tennem: az imént vázolt típus kialakulása hivatalaink atmoszférájának a következménye. Miről van szó? A »szamárlétrával« kapcsolatos izgalmakról például, és a szervilizmus elképesztő eseteiről. A társadalomban jelenleg nincs még egy olyan réteg, amelynek tagjait eny- nyire nyomasztaná a kis és nagy főnökök egymás fölé és alá rendelt hierarchiája; amelynek tagjai oly magától értetődőnek éreznék az őszinte bírálat elhallgatását és a főnöki szó megvétózhatatlan szentségét. Szóval, ez is van. Miért? — kérdezhetné valaki, hiszen az adminisztrátorok zöme becsülettel elvégzi munkáját, s aki eredményesen dolgozik, nem szorul kegyekre. Ezt a megállapítást vonatkoztathatjuk más munkaterületekre, de a kis fizetésű adminisztrátorokéra nem. Egyrészt mert — mint a szállóige mondja — »sok az eszkimó és kevés a fóka«, vagyis: sok az íróasztalra pályázó érettségizett lány, s kevés (legalábbis a pályázók számához képest) az íróasztal; másrészt: egy beosztott könyvelőnek a többi beosztott könyvelő között nem sok lehetősége van arra, hogy kitűnjék, hogy olyan szintű elismerést vívjon ki magának, amely segíthetné a »szükség van rám« öntudat kialakítását s ennek velejáróját, a szavak és a tettek egyértelműségének igényét. B oncolhatnánk e társadalmi réteg pszichológiai és szociológiai jellemzőit, amelyek a fent említett vitatkozó pesszimista megjegyzéseit igazolnák. Ennek ellenére hangsúlyozom: nem értek egyet én sem az olyanféle megállapításokkal, hogy az adminisztrátor nők eleve alkalmatlanok a közéleti tevékenységre ; hogy lehetetlen őket megszabadítani közegük nyomasztó terhétől. Csak oda kell figyelni a munkájukra, körülményeikre; törődni kell velük, s tenni értük. Mert valóban: ők sem grófkisasszonyok (még ha annak is akar látszani némelyik), hanem munkások, parasztok, értelmiségiek gyerekei. Akik az új világban nőttek emberré. Szapndl András Összefogva az MHSZ-szel Sokoldalú fiatalokat nevelnek A középrigóci fenyvesek között, nagyszerű környezetben található az Erdészeti Szakmunkásképző Iskola. Kilencven fiatal tanulja itt — három éven át — a szakmát: ismerkedik az erdővel, a gépekkel, technikai eszközökkel. Amikor az iskola munkájáról és a tervekről beszélgetünk, Cseresznyés Géza igazgató egy füzetet mutat. Ezt megküldték az általános iskoláknak, s ismertetik benne iskolájuk körülményeit. Gyere Rigóéra! — hívja a kiadvány az általános iskolát most végző fiatalokat. Jönnek is — Soprontól Berettyóújfaluig. És várják őket vissza az erdészetek, a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok. Somogy bői az idén tizenket- ten jelentkeztek: a legtöbben, mióta az iskola megkezdte a működését. — Sokoldalúan képzett fiatalokat akarunk nevelni; olyanokat, akik nemcsak saját szakmájukat ismerik, hanem más területen is képesek helytállni — mondja az igazgató. Az iskola növendékei megtanulják az erdészeti növényvédelmi feladatokat: ebből vizsgáznak, s oklevelet is kapnak — még a szakmunkásvizsga előtt. S nem csupán a kifejezetten erdészeti munkához szükséges gépek találhatók itt. Az idén 3,5 millió forintot kaptak erő- és munkagépek beszerzésére, gépparkjuk egyebek közt vontatóval és 2000 kilónyi súlyt emelő daruval is gyarapodott. Mert vontatóvezetésből, daruismerkedés a vontató kormányszerkezetével. kezelésből is vizsgát tesznek a fiatalok. Ám darut csak az kezelhet, akinek megvan a gépjárművezetői jogosítványa, így erre is megteremtették a feltételeket Harminc tagú az iskola MHSZ lövészklubja. A környező községek és a barcsi iskolák, üzemek fiataljaival rendszeresen tartanak lövészversenyeket. Hamarosan megkezdik — társadalmi munkában — egy tízállásos lőtér építését. — Nemcsak erre fordítunk gondot. A fiatalok hazafias nevelése érdekében közös terGyakorlati óra — darukezelésből. vet készítettünk az MHSZ járási vezetőinek segítségével. Katonapolitikai tárgyú előadásokat tartunk, a hadsereg és a határőrség életéről szóló filmet vetítünk a tanulóknak, a katonai szolgálat előtt álló fiatalok ismereteinek gyarapítására. Szeptemberben jól sikerült ifjúsági napot rendeztünk; ezen iskolánk tanulóin kívül a barcsi gimnázium és az 525-ös ipari szakmunkás- képző diákjai is részt vettek — mondja Pach Imre testnevelő tanár, az MHSZ-klub vezetője. — Az MHSZ-szel készítjük elő a tanulókat (ők is adnak ígép jármű vet, oktatókat) a hivatásos személy-, teher- és vontatóvezetői jogosítvány megszerzésére is. A sokoldalú szakmai ismeretek, a hazaíiság eszméjének elmélyítése mellett az életre nevelést sem hanyagolják el. Ennek része a társadalmi munka. A tanulók építették a bitumenes pályákat, amelyeket a barcsi üzemek, intézmények dolgozói szintén rendszeresen igénybe vesznek; a barcsi ifjúsági park építésénél földmunkát végeztek, a nagyközség utcáit, tereit parkosították.’ Virágokat ültettek, s több más munkát is elvégeztek Komlósdon, Dráva- szentesen és Drávatamásiban, Darányban és más községekben. Nemrég, amikor az igazgató átvette a nagyközség tanácselnökétől a Barcsért végzett társadalmi munkát jutalmazó kitüntetést, hangsúlyozta is: ezzel nemcsak az ő, hanem az Erdészeti Szakmunkásképző Iskola valamennyi tanárának és tanulójának munkáját is elismerték. Sz. L. összehangolatlan tervek A választékbővítés ára Két-három éven belül sokat javul Csurgó kenyérellátása, talán túlságosan is sokat... — A megyei tanács mezőgazdasági és élelmiszergazdasági bizottságának októberi ülésén a megyei sütőipari vállalat igazgatója, Talpai János fejlesztési terveikről, köztük a 21 milliós beruházással 1980-ra felépülő csurgói kenyérüzemről akart szólni. Beszámolóját azonban némiképpen módosítania kellett: az újságból ugyanis hírét vette, hogy Csurgón a helyi áfész is sütőüzem építését tervezi... Talán volt a megyei tanácson, aki tudott a csurgói áfész elgondolásáról, annyi bizonyos, hogy a mező- gazdasági osztály illetékesei csak Talpai János aggodalmas szavaiból értesültek róla ... Mint az igazgató elmondta: nem a versenytárstól fél. — Az áfész nem vállal felelősséget Csurgó ellátásáért, csupán egv ABC-áruház részére akar sütni. Ezzel tervezhe- tetlenné teszi a többi üzem kenyérigényét. Lesznek napok, amikor még távolabbról is többen mennek kenyérért az ABC-be máskor, például egy esős napon kevesebben. Az előbbi esetben a többi üzletnek nyakán marad az áru, az utóbbiban esetleg nem jut mindenkinek. Ezekért a feszültségekért pedig nem az áfész-nek kell majd felelnie, hanem a megyei sütőiparnak. Ennél is nagyobb gond, hogy épp a csurgói körzetben a legrosszabb a sütőipar »szakemberellátottsága«. Az áfész- üzem nyilván alacsonyabb munkanormákkal dolgozik, s így »elcsábítja« az ő dolgozóikat. Ezzel újabb gondokat "teremt. Az igazgató szerint luxus az ilyen párhuzamos fejlesztés. A csurgói áfész elnöke, Ángyán József másként látja: — Mindössze egymilliós kis üzem építését tervezzük. Célunk nem a sütőiparral való versengés, hanem a választék bővítése, a minőségi termelés. Tervünk korántsem ötletszerű: része szövetkezetünk ötéves tervének, csakúgy, mint az új ABC, amelynek jobb ellátásáért épül ez a sütőüzem. — A sütőipari vállalat nem volna képes az üzlet ellátására? — Mennyiségben nyilván igen... — A vállalat számára gondokat okoz az Önök »színre lépése«... — Én egyetlen emberüket sem fogom hívni. Az viszont tény, hogy a mi normáink alacsonyabbak, és az is, hogy egy péknek több örömet ad a munka, ha jó és kapós kenyeret süthet. Ha akarja, előkeresem, évente hány vagon kenyeret kell »leírnunk«. Kérdezem én, ha megyei vagy népgazdasági szinten nézzük, mi jobb: csak a mennyiségre ügyelni és közben vagonszámra etetni állatokkal a kenyeret, vagy mint néhány példa bizonyítja, jó árut adni, olyat, ami el is fogy. Ángyán Imre érvelése látszólag cáfolhatatlan. Aligha vitatható, hogy az említett pazarlás tűrhetetlen. Az viszont már kérdéses, hogy jutna-e kenyér minden család asztalára, ha csak a »minőségi üzemelte« sütnének. Az első a közellátás, a választék bővítése csak ezután következhet. — Nem tartja ésszerűtlennek ezt a párhuzamos fejlesztést, miközben vannak a megyének területei, ahol csak nagy erőfeszítésekkel biztosítható az ellátás? — Nekem saját területem ellátásának javítása a fő gondom. Ugyanígy a helyi tanács elnökének is, aki szerint a két üzem jól megférhet egymás mellett. A megyei tanács illetékes munkatársa, Giczi Frigyes szerint a csurgói áfész szükségesebb létesítményre is fordíthatná azt az egymilliót. — A község lakossága persze csak jól jár vele. Az ellátás ilyenfajta javításának azonban ára van, ide tartoznak a Talpai János által említett feszültségek is. — Mit tehetnek önök? — Megpróbáljuk lebeszélni tervükről a csurgói áfész vezetőit. A megyei sütőipar még azt is vállalta volna, hogy kézi sütésű kenyérrel látja el a szóban forgó új ABC-t. Hiába. A beszélgetés során kiderült, hogy az egyre szigorúbb gazdasági szabályozók nyomán a sütőipari vállalatnak újra meg kell vizsgálnia: adott körülmények között megépítse-e a korszerűtlen régi helyett az új üzemet. Az igazgató erről csak annyit mondott: ha meghiúsul a terv, nem rajta fog múlni. — Végül is fölvetődhet az egyeztető felelőssége — így Giczi Frigyes. — Ha tudtunk volna idejében a csurgóiak tervéről..., de hát nem tudtunk. Sőt ők, sem az ügyet támogató Mészöv nem értesített. Meglehet, hogy itt, nálunk is túl távol esnek egymástól a különböző osztályok ajtói... Ügy tetszik, ez a kettős fejlesztés egyelőre bizonytalanabbá tette Csurgó holnapi ellátását. Bíró Ferenc Somogyi Néplap
