Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-13 / 241. szám

XXXIII. évfolyam 241. szám ' 1977. október 13., csütörtök Ara: 80 fillér Megkezdődött a nemzetközi békemozgalmi találkozó A század műm fontos folyamata összefügg Október vívmányaival Tizenegy ország képviselői Debrecenben — Berend T. Iván előadása Szerdán délelőtt a részt vevő nemzetek lobogóival, vala­mint vörös zászlókkal és a béke kék zászlajával díszített liar- tók-tereinben megkedödött Debrecenben az Országos Béketa­nács és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett nemzetközi békemozgalmi találkozó. A kétnapos tanácskozáson részt vesznek Ausztria, Bulgá­ria, Csehszlovákia, Jugoszlá­via, Kuba, Lengyelország, Mongólia, a Német Demokrati­kus Köztársaság. Románia és a Szovjetunió békemozgalmá­nak képviselői. A találkozó té­mája: -a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. évfor­dulója, a békedekrétum, a Szovjetunió és a szocialista országok békepoliíikája. A debreceni gyerekek 140 tagú kórusa békedalokat éne­kelt, majd Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke, köszöntötte a béketalálkozó részvevőit, köztük Péter Já­nost, az országgyűlés alelnö- két. Kiss Károlyt, a SZOT al- elnökét. Péter János, az or­szággyűlés alelnöke mondott megnyitó beszédet, s bevezető­ben tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottságának. az országgyűlésnek, a magyar kormánynak az üdvözletét. Utána így folytatta: — Olyan ügy érdekében ta­lálkoztak Debrecenben a kü­lönböző országok békemozgal­mának képviselői, amely a je­lenlegi és a jövendő nemzedé­kek sorsát érinti, az elmúlt évtizedekben oda jutott el a békéért vívott harc mozgal­ma, hogy már nem elég egy­szerűen jelszavakat hangoztat­ni, hanem össze kell gyűjteni a gazdag tapasztalatokat és annak alapján kijelölni a to­vábbi utat. a tennivalókat. A megnyitó után Berend T. Iván akadéihikus, a Béke-vi- lágtanács elnökségének tagja, az Országos Béketanács tudo­mányos bizottságának alelnö­ke tartotta meg bevezető elő­adását A nagy októberi forra­dalom és a XX. század cím­mel. — Az orosz forradalom — mondotta bevezetőjében — a XX. század forradalmává vált, mert a jövő 1917 őszé­től a bolsevizmushoz kapcso­lódott. Ez jutott kifejezésre mindenekelőtt századunk leg­főbb, a 60 évvel ezelőtti októ­berben elindult társadalmi-po­litikai folyamatában, a szocia­lizmus megállíthatatlan térhó­dításában. Az I. világháborút követő j évtizedben nyílt és véres ösz- j szecsapásban mérkőztek a ka­pitalizmus és a szocializmus erői, s az utóbbiak még álta­lában vereséget szenvedtek Megmaradt azonban a szocia­lizmus első hídfőállása: a Szovjetunió, amely le tudta győzni az ellene zúduló roha­mokat, az ellenforradalom külső és belső erőit. (Folytatás a 2. oldalon) Lázár György fogadta Mihai Marineseut Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke szerdán a Parla­mentben fogadta Mihai Mari' nescut, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnök­helyettesét, az állami tervbi­zottság elnökét. A szívélyes ba­ráti légkörű találkozón részit vett Huszár István, miniszter­elnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke, valamint Victor Bolojan, Románia buda­pesti nagykövete. A finn parlamenti delegáció második napja A finn parlament elnöke. Veikko Helle vezetésével ha­zánkban tartózkodó parlamen­ti delegáció Csongrád megyei látogatásának második napján, szerdán délelőtt, Szegeddel ismerkedett. Elsőnek egy most elkészült diákotthont kerestek föl. A diákotthon avató ün­nepségén részt vett Apró An­tal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja. Szeged ország- gyűlési képviselője, jelen volt Kaarlo Juhana Yrjö-Koskinen, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete, valamint a társa­dalmi és közélet több Csong­rád megyei és szegedi veze­tője. A munkaverseny egész évre szól A cciiicnlgyáriús gondjai Világszerte óriási építkezés figyelhető meg mindenütt: la­kások, üzemek, erőművek, autósztrádák, repülőterek nőnek ki a földből, s akár hagyományos, akár korszerű módszerekkel folyik az építkezés, hallatlan mennyiségű cementet használnak föl. 15 év alatt a világ cementtermelése megkétszereződött. Sok más iparággal ellentétben a cementgyártásnál nem a nyersanyag — a mészkő — jelenti a szűk keresztmetszetei, hanem a gyáftás rendkívül nagy energiaigénye, és a kör­nyezetet súlyosan veszélyeztető porszennyezós. A cementgyárakban a klinkerégetés fajlagos kalóriaszük­séglete 1504 kilokalória kilogrammonként, amelyhez nagy mennyiségű, magas fűtőértékű és kis hamutartalmú szén, il­letve fűtőolaj vagy földgáz kell. De a cementtermelés fajlagos viUamosenergia-szükséglete is igen nagy. Az utóbbi években az új technológiai berendezések jóvoltából az egyre jobb ha­tásfokkal dolgozó üzemek fűtőanyag-szükséglete 15 év alatt mintegy 45 százalékkal csökkent. A villamos energia megta­karítására azonban vajmi kevés a lehetőség. A cementgyárak a széntüzelésű erőművek után a leg­több port kibocsátó üzemek, s nagymértékben szennyezik kör­nyezetüket. Ma a környezetvédelem — ezen belül a levegő- szennyezés meggátolása — napról napra sürgetőbb, ezért a portalanítás a cementgyárak kiemelt feladata lett. Képün­kön: ebben az évben kezdte meg működését a lengyelországi Gorazdze-ben Európa egyik legnagyobb cementgyára, amely­nek építésénél környezetvédő berendezésekről is gondoskod­nak, hogy minél kevesebb szennyeződés jusson a levegőbe. (MTI — Külföldi Képszolgálat — KS) C'j jogszabály az értékelési rendszerről — Sajtótájékoztató a SZOT székházban A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának Petőfi Sándor szocialista brigádja a norma túlteljesítését és a mi­nőség 4,3 százalékos javítását vállalta az októberi forrada­lom 60. évfordulója tiszteleté­re tett munkaverseny-fel- ajánlásban. Időarányos nor­májukat eddig 103 százalék­ra teljesítették: pótolták azt a ' termeléskiesést is, amelyet a betegség miatt távol töltött idő okozott. A termékek mi­nőségét pedig 4,5 százalékkal javították. A SZOT közgazdasági osz­tálya és a KISZ KB tények­ben gazdag példatárat állított össze, amely tükrözi a csepe­li felhívás nyomán kibonta­kozó széles körű munkaver­seny eredményeit, s ebben szerepel a kaposvári brigád teljesítménye is. A Szakszer­vezetek Országos Tanácsának székházában tegnap megtar­tott sajtótájékoztatón Juhász Ottó, a SZOT titkára azt hangsúlyozta, hogy a közös­ségek vállalásai megfelelő ütemben valósulnak meg és jól szolgálják a termelés mi­nőségének javítását, a gazda­sági hatékonyság növelését. A jubileumi munkaverseny kedvezően hatott a termelé­kenységre: mind. több brigád vállalta több gép kezelését, a rokon szakmák elsajátítását. Egyre nagyobb szerepet kap a minőség is: több ágazatban a közösségik garanciát vállal­nak munkájukért. A helyiipa­ri szolgáltató vállalatnál pe­dig terjed “A munka mellé add a neved!« elnevezésű módszer. A SZOT titkára hangsúlyozta : egyre többen felismerik, hogy nemcsak a végtermék, hanem a részmű­veletek minősége is alapvető szempont a vállalásoknál. Előtérbe került — népgaz­daság törekvéseivel összhang­ban az import anyagokkal való ésszerű takarékosság. A közösségek nem egy-két évre szóló kampányfeladatnak te-, kintik a munkavérsenyt, ha­nem a gazdálkodás szerves részének. Közölte a SZOT tit­kára, hogy a jubileumi mun­kaverseny során több újszerű kezdeményezés született. Ki- efnelkedik ezek közül a Va­sas Szakszervezet elnökségé­nek, a Kohó- és Gépipari Mi­nisztériumnak, valamint a Nehézipari Minisztériumnak, a centenáriumi pályázati fel­hívása, amely az üzem- és munkaszervezés színvonalá­nak fejlesztését, a jobb minő­séget, a takarékosságot, vala- miht a munkaerő hatéko­nyabb foglalkoztatását tűzte ki célul. Eddig 1500 egyéni, illetve brigádpályázat érke­zett be, s ezek 80 százalékát elfogadták. A várható gazda­sági eredmény meghaladja az egymilliárd forintot, és 88 ezer munkaóra megtakarítást jelent. (Folytatás a 4. oldalon) B tegnapra virradó éjszakán Meggyilkolták a jemeni államfőt Feldühödött tömegek vonultak az utcákra A tegnapra virradó éjsza­kán ismeretlen merénylők Sanaában. a Jemeni Arab Köztársaság fővárosában meg­gyilkolták Ibrahim Mohamed El Hamidit, a Jemeni Arab Köztársaság államfőjét. A Hetven folyóirat és tízezer kötet Megnyitották a műszaki könyvnapokat Kaposváron, a megyei könyvtárban tegnap megnyi­tották a műszaki könyvnapo­kat. Több nélkülözhetetlen és régen várt kézikönyv, szak­munka és műszaki kiadvány jelent meg ezekben a napok­ban, s megyeszerte előadáso­kat tartanak, szakírók talál­koznak olvasóikkal. A MTESZ Somogy megyei szervezetének rendezvényén Pap János, a kaposvári városi pártbizottság titkára tartott előadást A mű­szaki szakirodalom jelentősé­ge a termelésben címmel. — A műszaki könyvnapok ma már nemcsak a kiadók­nak jelentenek a szokásos munkából kiemelkedő ese­ményt — mondotta egyebek között —, hanem mindazok­nak, akik a könyvek, folyó­iratok, publikált szellemi ter­mékek forgalmazását, az ol­vasóhoz való eljuttatását szervezik. Esemény ez a mér­nököknek, technikusoknak, szakmunkásoknak is. A mű­szaki könyv munkaeszköz a technikai feladatok megoldá­sán dolgozó ember kezében. Ismereteket gyarapít, tájékoz­tat a tudományos-technikai forradalom legújabb és már alkalmazott eredményeiről ; ötleteket ad, segíti más szak­területek megismerését, s al­kalmat ad a véleménycseré­re, a vitára is. A műszaki könyvnapok egyes termékei ma esetleg csak fantáziánk határait bővítik, s lehet, hogy mindennapi lehetőségeinket messze meghaladó gondola­tokra ösztönöznek. De a me­rész gondolatok, a távlatokat jelző szemlélet ma már szinte ésszerűség szabta követel­mény. A társadalmi-gazdasági haladás gyors üteme miatt már holnap, holnapután elő­fordulhat, hogy valóságos igény lesz, ami tegnap még megvalósíthatatlan elképze­lésnek látszott. Somogy megyét az utóbbi évtizedben a dinamikus fej­lődés jellemezte. A fejlődés­nek mégis vannak olyan olda­lai, amelyeket ma jobban kell hangsúlyoznunk; olyan vonásai, amelyeknek fejlődé­sét jobban kell segítenünk, mint korábban. Ilyen például a termelékenység. A munka termelékenysége évek óta nö­vekszik, de üteme és színvo­nala mégsem kielégítő. A gépesítés fokozására, magas szintű munkaszervezésre, vagyis az ipar technológiai rekonstrukciójára van szük­ség. S ez nem lehetséges fej­lett műszaki kultúra, korsze­rű műszaki gondolkodás nél­kül. Ennek pedig nélkülözhe­tetlen eszköze a jó könyv. Évről évre mind több mér t nők, technikus hagyja el ai egyetemek, főiskolák padjait. A mindennapi munkában csakhamar tapasztalják, hogy a frissen szerzett ismeretek­nek újakkal bővítésére mi­lyen nagy szükség van. Aki ismereteiben lemarad, képte­len a nagy hatékonyságú, műszakilag fejlett eszközök eredményes alkalmazására. A megyei könyvtár sokolda­lú segítséget tud nyújtani a műszaki könyvek használatá­hoz. Tízezer kötetes szak- könyvtára van jelenleg, s mintegy 70—80 féle folyóirat szolgálja ezt a munkát. A könyvtárban körülbelül ezer ember keresi rendszeresen ezeket a műveket. Sokat se­gített az idén az átrendezés: szakrészlegeket alakítottak ki, s az öt szakrészleg közül egy csak műszaki könyveket tar­talmaz. A kutató és az érdek­lődő itt mindent megkaphat, kezeügyében vannak a leg­fontosabb anyagok. A műszaki könyvnapokon sok új, friss mű jut el az ol­vasókhoz. Reméljük, akad köztük egy, a szervezéssel foglalkozó munka is, s ez a megnyitó rendezőinek is kezé­be kerül. Akkor talán jövőre nem tízegynéhány. hanem sokkal több ember vesz részt a rangos, közérdekű rendezvé­nyen. Cs. T. kormány rádiója mártírként beszél a meggyilkolt elnök­ről, akinek életét «-bűnös ke­zek« oltották ki. A sanaai rádió jelentése szerint az ország irányítását egy háromtagú elnöki tanács vette át, amelynek vezetője Ahmed Husszein Al Ghasmi vezérkari főnök, immár a fegyveres erők főparancs rloka; tagjai: Abdel Aziz Abdel Gha- ni miniszterelnök és Abdul­lah Abdel Aalim őrnagy. Az országban 40 napos nemzeti gyászt rendeltek el; a kor­mányhivatalokat egy hétre bezárták. Páncélozott katonai jármű­vek, elit ejtőernyős alakula­tok szállták meg szerdán a Jemeni Arab Köztársaság fő­városának stratégiai fontossá­gú pontjait — azt követően,, hogy El Hamidi államfőt és testvérét, Abdullah Mohamed El Hamidi ezredest meggyil­kolták. A hírügynökségi jelentések szerint Sanaában, a főváros­ban rend és nyugalom van. Csupán az iraki hírügynök­ség jelentette: feldühödött tö­megek vonultak az utcákra, hogy a gyilkosság megbosz- szulását követeljék. Az új államfő, Al Ghasmi első nyi­latkozatában hangsúlyozta: a meggyilkolt El Hamidi politi­káját kívánja folytatni, s nyu­galomra, valamint önuralom­ra intette a jemeni népet. A kormány mindeddig nem adott semmilyen tájékoztatást a merénylet körülményeiről. A Jemeni Népi Demokrati­kus Köztársaság rádióadója a keddi gyilkosságot a jemeni nép elleni imperialista össze­esküvés egyik lépésének nyil­vánította. (Kommentárunk a 2. oldalon.) Ma kezdődik az idegenforgalmi újságírók budapesti kongresszusa Magyarország másodszor ad otthont az Idegenforgalmi Új­ságírók és írók Nemzetközi Szövetsége (FIJET) kongresz- szusának, amely október 13— 20 között Budapesten a Hilton szállóban ülésezik -majd. A FIJET XXI. kongresszusán 23 ország képviselői tekintik át az ifjúsági turizmus helyzetét, s az ezzel kapcsolatos újságírói feladatokat. Az Idegenforgalmi Újságírók és írók Magyar Szövetségének (AHJET), valamint a nemzet­közi szervezet kiadóvállalatá­nak szervezésében sorra kerülő események belső tanácskozá­sokkal, a vezető szervek ülései­vel kezdődnek. Az újságírók jobb felkészítésén, szakmai is­mereteik gyarapításán munkál­kodó FIJET kongresszusának pénteken megnyíló plenáris ülésén szakmai előadások és korreferátumok hangzanak el. A kongresszus résztvevői fölke­resik hazánk több idegenfor­galmi nevezetességét ja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom