Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
Orosz ira Égő berkenyék Halk hang hozza el nekünk a távolságot, szétteríti elénk gazdaságát. Mélységekkel teli hang ez, s bársonyosan barna. Puhán ránk tapad, simogat. Ukrán népdal. A színésznő hozza közénk. A pódiumon szék. rajta orosz vállkendő, a széknek gitár támasztva. A vállkendő- ből a műsorban jelmez lesz: szinte élni kezd a színésznő kezében, rózsákat dalol a vállán, vagy rejti fejét, homlokát. A gitár sem puszta zenei eszköz. Néha dob. Néha esőt kopog az ujj sárgásbarna fáján. Makor a távollevő szerelmest formázza karcsú nyaka, szép ívű válla, dobozteste. Oroszul és magyarul szólal meg Beregszászi Olga Égő berkenyék című műsorában az orosz líra. A verseket, dalokat Csehov Sirályának legszebb monológja fonja össze egyetlen szép, élő fonattá. A Csiky Gergely Színház fiatal művésznője novemberünnepre, ajándéknak szánta előadóestjét, melyet a megyében több helyen, több alkalommal is bemutat. »Én sirály vagyok — mondja Nyina. — Most már igazi színésznő vagyok, élvezettel, elragadtatással játszom, meg- mámorosodom a színpadom, és csodaszépnek érzem magam.-« Beregszászi Olga műsora mintha ezt volna hivatott igazolni: a versek, részletek sok színű képet adnak róla, a színésznőről. Segítségükkel egy órán belül lehet rút boszorkány, szép asszony, szerelmese után áhítozó .nő, ttcalány sorsára jutott szűz stb. Rajta kívül Szergej Jeszenyin a műsor főszereplője. Miféle titkos szálak kötik a holtában is fiatalnak maradt költőhöz? A legerősebb talán ez a kötés: soha senki úgy nem írt még a természetről, ahogy Jeszenyin, ősz tarolta tájak, csendvidékű mocsarak, folyóparti szent Iván-éj, boszorkány szülő tél — mind versbe íródott. A Nem siratlak és az Aránylik, őszül című költemény zeneszerzőt is meg- . hietett. Zsol- táros-szépen csendülnek föl Beregszászi Olga hangján. S élettel telten, drámai erővel a Kalinka. Tatjána levelét Puskin Anyeginjéből oroszul mondja. Értjük. Mert kiérezzük belőle a nagy elSzánást, a konvenciókkal való leszámolást: »Én írok Önnek ...« S belül reszket a lélek: Tatjána fél a választól. Cvetajeva versében eső zö- römböl. Lermontov Vitorla versét mi ebben a fordításban ismertük: »Távolban egy fehér vitorla, / Kék tenger ködén átragyog«. Magányosság, tisztaság csap meg a ler- montovi apró remekből a színésznő előadásában. Puskin újra. De most a mesék teli- szájúságával : Mese Szaltán cárról, részlet. A felismerés és a nagy mulatozás képe. A gitár most harang, ajtó, zenekar egyszál magában. És újra Nyina. Mintha önmagát, s bennünket is figyelmeztetne, hogy néha nézzünk vissza arra, amit a hátunk mögött hagytunk. Sikerült-e megőriznünk magunkban azt, amit ajándékul kaptunk. S ha nem: kegyetlenségeink ok-okozati összefüggéseit bogozva, tettünk-e azért, hogy teljesebbé váljunk, a tanulságokat erénnyé kovácsolva? Fiatal színésznő áll a pódiumon, talpig feketében. Térde körül sárgásbarna napok, a ruha mintái. Karcsú, mint a nyírfa, amelyről énekel. Szőke haja szálasodott aranyként omlik vállára. Tehetségét bizonyítja, s még valamit: milyen kimeríthetetlen kincses tárház az orosz líra! L. L. Kaposváron született Magyar internacionalisták A repülőgépen harmadszor is előre igazítottuk óráinkat, Omszkból Irkutszkig három óra a repülőút és három óra az időkülönbség. Délután három órakor ragyogó napsütésben búcsúztunk az omszki repülőtéren kedves, új ismerőseinktől és három óra múlva, éjszakai sötétségben, 9 órakor szálltunk le Irkutszkban. (Itthon akkor délután két óra volt.) Alacsony, széles vállú ember várt bennünket. Bemutatkozott : — Vlagyimir Ludvigovics Kolozsvári. Rákérdeztünk, jól hallottuk-e? Igen: Kolozsvári. Magyar származású, majd el- modja később, hogyan került ide, most siessünk vacsorázni. De miért nem beszél magyarul? Egy szót sem tud. Illetve valamit... de az bizonyára nem szép dolog ... nem tudja, mit jelent. Hát mondja! — kértük többen is, mert szabadkozott. Végül is mondta. Nevettünk. Hol hallotta? Az apja egy ideig cipészként dolgozott és akkor mondta ezt, ha véletlenül az ujjara ütött... Késő éjszakáig nem engedtük el, beszélt az apjáról, a maga életéről. Vlagyimir Ludvigovics apja Ludvig Alekszandrovics Kolozsvári, vagyis Kolozsvári Lajos, 1894-ben született Kaposváron. Hogy élnek-e még szülővárosában rokonai, ismerősei, nem tudja. Ö —- a fiatal Kolozsvári — nem járt még Magyarországon, Másnap az irkutszki Barátság Házába Kolozsvári kollégánk kísért bennünket. Ott volt a Szovjet—Magyar Baráti Társaság rhegyei vezetősége. Elmondták: húsz kollektív tagcsoportja van a megyében a Szovjet—Magyar Baráti Társaságnak és minden iskolában internacionalista klub. Ezek kutatják ma is és ápolják az internacionalista magyarok emlékeit és kapcsolatot tartanak magyar ismerősökkel. Kint élőkkel, dolgozókkal, az uszty-ilimszkiekkel, de itthoniakkal is. Képkiálli- tásokat rendeznek, előadásokat tartanak Magyarországról. Később új vendégek érkeztek: Eliksz Elikszejevics Mar- kusz és három fia. Eliksz Eiikszejevicset hatvan évvel ezelőtt Márkus Eleknek hívták. Hatvan éve... vagy hatvankettő, mert 1915- ben fogságba esett, azután 17- ben a vörösökhöz állt. De erről majd később..." Kétszáz kilométert utazott a burját—mongol lakosú Bajan- dal községből, hogy találkozzon velünk. Már vagy ötvenöt éve nem találkozott magyarul beszélő hazánkfiával, így hát mindent elfelejtett. Egyórai beszélgetés után azonban már megértette, lia magyarul kérdeztük, de csak oroszul tudott válaszolni. Meg a burját—mongolok nyelvén tudott volna. — És dalt, éneket sem tud már, Elek bátyám? — Da, znáju — mondta —, Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje — és mondta végig. — Mást? Magyar nótát? — Amerre én járok, még a fák is sírnak... Tudta végig. — De most már — kértük őt is és kísérőnket, Vlagyimir Kolozsvárit, Kolozsvári Lajos fiát — meséljenek a harcokról. Márkus Elek is, Kolozsvári Lajos is Csitában, Irkutszk- tól keletre voltak fogolytáborban, 1917 végén. Ott fogtak fegyvert a szovjethatalomért. Kemény harc folyt azon a vidékén. Szibériában abban a körzetben a legkeményebb : 1917. december 21-től 1918. január elsejéig. Másutt szinte harcok nélkül vették át a vörösök a hatalmat Irkutszk- ban és környékén ellenálltak a fehérek. A vöröskatonák parancsnoka Szergej Lazó, a csitai internacionalista osztag parancsnoka Lányi Imre volt. Az 1200 tagú osztag zömmel magyarokból állt, de voltak osztrákok, németek is. Kolozsvári kollégánk emlékszik, hogy apja Kovács Bélát említette közvetlen parancsnokaként. 1918. április közepétől (15- től 25-ig) tartották Irkutszk- ban a szibériai hadifogoly szervezetek kongresszusát. Megalakították Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista (szociáldemokrata) Pártját. Kolozsvári Lajos tagkönyvében a párttagság kezdetének kelte: 1918. Június közepén a magyar internacionalisták akkor is a várostól keletre harcoltak — lázadás tört ki a városban. Kiszabadultak a börtönből a feKolozsvári Lajos 1917 végén. hér tisztek. Vagy százan. Újabb hadifogolycsoport fogott fegyvert — és leverték a lázadást. De egy hónappal később, július 12-én, japán segítséggel — előrenyomult Szem jón serege, és elfoglalta a várost. A szovjet csapatok — köztük az internacionalisták — a Bajkál tó partjára vonultak vissza. Ott rendezkedtek be védelemre. Két jégtörő komphajót lövegekkel szereltek föl, megszervezték a bajkáli flottillát. A hajó legénysége a följegyzések ázerint »teljesen megbízható magyarokból állott«. Vagy három hónapig tartották magukat ezen a szakaszon az iszonyatos túlerővel szemben. — Apám és egy hadifogoly társa: Mészáros lózsef ott, a baj káli harcokban megsérült. Apám súlyosan. Mészáros kevésbé — mondta Kolozsvári barátunk. — Azután, hogy az ellenség rájuk ne találjon, egy család eldugta és ápolta őket. Mészáros hamarosan talpra állt, még megtalálta egységét és a Tunger folyón, tutajokon elindultak északra, a tajgába, hogy ott megvessék a lábukat és pártizáhharcokban okozzanak veszteséget Szemjon csapatainak, vagyis akkor már a Kolcsak által kormányzott fehérgárdistáknak. — Apám mesélte — folytatta elbeszélését Vlagyimir Kolozsvári —, hogy az a partizánosztag, amellyel Mészáros József tartott, különösen hősiesen harcolt. Amikor a tél beállt, elsáncoltálc magukat és onnan támadtak. De tavaszra nagyon elgyengültek és akkor egy japánokkal erősített ku- lákcsoport megtámadta őket. Nem tudtak ellenállni, elvesztek mind egy szálig. Később megtalálták a holttesteiket. Ezen a helyen emléktáblát helyeztek el... Apám e'gy füzetet talált Mészáros József zsebében, benne versekkel. Az utolsó egy szerelmes vers volt és bizonyos Bözsikének szólt. Szomorú .hangulatú volt, Búcsúzkodó. A füzet most a múzeumban van. — Mi lett az édesapjával? — Pontosan az, ami a regényekben történni szokott. Nem tudom, említettem-e már, hogy volt abban a családban, ahol ápolták, egy szép, fiatal lány is. Ö lett az anyám... — És mi történt a terület felszabadítása után? — Apám kolhozelnök lett északon, Alexandorkában. Az sem volt veszélytelen. Két bátyámat és egy nővéremet megmérgezték a kulákok. Kilencen voltunk testvérek. Apámat is megsebesítették, de túlélte. Később visszajött Csi- lába és folytatta a régi mesterségét. 1963-ban haït meg. 69 éves korában. — Hogy-én? Az nem nagyon érdekes. Műszaki mérnök lettem. Apámvarrta csizmában bevonultam. Sajnos, hamar megsebesültem. Őlyan légnyomást kaptam, hogy már csak a háború vége felé gyógyultam meg, akkor a japán fronton harcoltam. Százados lettem. Később a televízióhoz kerültem, a hírszerkesztőséget vezetem. Csaba Imre Kihasználják a sportlétesítményeket Szülök az iskoláért Nyári lendülettel kezdték meg ősszel a munkát a nagyatádi szakmunkásképző diákjai. A kazincbarcikai építőtáborban járt tanulóktól — akik aranyérmet hoztak haza a munka versenyben és a kulturális tevékenységben elért jó eredményért — senki sem akar lemaradni. A tanuláson kívül is sokat dolgoznak a diákok. Nemcsak á szakmunkástanulók, hanem az egész város örö** ^ ^av °któ\e\ Megyei döntő Kaposváron címmel vetélkedő sorozatot ' " hirdetett a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége a megyénkben tevékenykedő szocialista brigádoknak. Száz- ki lencvenegy en csatlakoztak a felhíváshoz, s versengtek hat fordulón keresztül, hogy ott lehessenek a megyei döntőn, , amelyet tegnap rendeztek meg Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központban. A rendezők az év során különféle történelmi, politikai, gazdasági, tudományos és művészeti kérdésekből álló feladványokat juttattak el a versenyző brigádokhoz, s a beküldött válaszok alapján a legjobb tizenkét csapatot hívták meg a döntőre. Így foglalhatott helyet a tegnapi vetélkedőn a Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat Latinca Sándor, a Kaposvári Villamossági Gyár Mező Imre, Tyereskova, Sajtoló és dr. Martin Luther King, a textilművek József Attila és Rejtő Sándor, a Kaposvári Cukorgyár műszerész és erőtele- ü Ifjúság, a Mezőgép Eötvös Lóránd, a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat Steinbacher Márton és a SÁÉV Ságvári Endre szocialista brigádja. Szocialista brigádok a Nagy Októberről Ritkán van olyan vetélkedő, amely akkora nézőközönség előtt zajlott, mint a tegnapi. Kollégák, munkahelyi vezetők jöttek el szurkolni. A kérdések nehezek voltak, igaz a rendezők a korábbi feladatok során is arra törekedtek, hogy a versenyzők mind jobban megismerkedjenek a Szovjetunió történetével, a szovjet emberek életével, a szovjet—magyar kapcsolatokkal. A döntő első fordulója után már csak hat csapat maradt versenyben. A második fordulóban három szovjet filmet kellett felismerniük a versenyzőknek öt-öt diafelvétel segítségével. Nem okozott senkinek sem különösebb gondot, hogy a jellegzetes kockákról ráismerjen Mihail Romm Hétköznapi fasizmus, Bondarcsuk Emberi sors és Grigorij Csuhraj Ballada a katonáról című alkotására. Hasonlóan jó válaszokat kapott a zsűri a többi kérdésre is. Nehéz volt eldönteni, hogy kik kerülnek az utolsó, harmadik fordulóba, hisz ott már csak három csapat szerepelhetett. A »döntő döntőseinek« három percben egy-egy várost — Volgográdot, Tasken- tet és Tallint — kellett bemutatniuk. Tizenöt köztársaság nevét és helyét jelölték be a vaktérképen, majd politikai jellegű kérdésekre válaszoltak. Így alakult ki a végső sorrend. A szocialista brigádok Nagy Október című vetélkedősorozatának győztese a Siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat Latinca Sándor szocialista brigádja lett. (Csupán érdekességként említjük meg, hogy alig két héttel ezelőtt a Betűk szárnyán a Szovjetunió körül című vetélkedősorozat megyei döntőjét ugyan e vállalat fiatal dolgozói nyerték meg.) Másodikak a textilmű- vek Rejtő Sándor szocialista brigádjának tagjai lettek, megelőzve a cukorgyári műcsapatát. Valaszerészek mennyien t utazási hozzájárulásokat nyertek, s így részt vehetnek a Volán Utazási Iroda által szervezett bármelyik hazai, illetve szocialista országba vezető túrán. A többi csapat könyvvásárlási utalványokat kapott, illetve a SZOT által kibocsátott kedvezményes színházbérletet vehette át. A Kaposvári Cukorgyár erőtelepi ifjúsági brigádja a KISZ, a SAÉV Ságvári Endre nevét viselő kubikos brigádja a Hazafias Népfront, a SEFAG csurgói Móricz Zsig- mond Szocialista Brigádja pedig a MEDOSZ megyei bizottságának különdíját nyerte el. Az ünnepélyes eredményhirdetés után a jelenlévő vállalati vezetők a munkahelyek különböző jutalmait nyújtották át csapataiknak. Nagy Jenő me, hogy az iskolával szemben megkezdték a tornacsarnok építését. Lapunkban többször hírt adtunk már az intézet sportkombinát-terveiről. Most Kiss János igazgató tájékoztatott, hogyan állnak: — A bitumenes kézilabda- pálya és a salakos pályák is készen vannak. Használják már a sportlétesítményeket az általános iskolások is. És bárki röplabdázhat, focizhat, futhat, kocoghat itt délután, mert nem kerítjük be a területet. Sok támogatást kaptunk hozzá üzemektől és máshonnan, így azt akarjuk, hogy a »sportparadicsom« az egész városé legyen. A tornacsarnok, építését egy kicsit később kezdtük meg, de nem ok nélkül halogattuk. Városrendezési szakemberek közreműködésével úgy tervezték meg, hogy később esetleg más célokat szolgálhasson, s ha idáig terpeszkedik a város, akkor se kelljen lebontani. A távlati elképzelések szerint az intézet egy nagyobb területet kapna valahol, ahol az iskola és a műhelyek együtt épülhetnének föl. Akkor a tornacsarnok sokféle célra átalakítható, lehet belőle például hangversenyterem is. Az alapok már készen állnak. Amikor ott jártam, épp tízegynéhány diák serénykedett, téglát rakott le teherautókról. Azt is megtudtam, soksok társadalmi munkával szeretnék elérni, hogy a csarnokot a jövő ősszel átadják. A diákok felhívására sok szülő jelentkezett, s munkát ajánlott föl. Egy-két napot dolgoznának az iskoláért. Tizenöten már dolgoztak is. Az építkezésen kívül mással is büszkélkedhettek az átádiak. A módszeres, jól szervezett pályaválasztást segítő munkával, az általános iskolák jó tájékoztatásával sikerült elérniük, hogy több hiányszakmába is találtak jelentkezőket. A tavalyinál kétszer többen kezdték meg a tanulást az építőipari szakmákban, és túlteljesítették a gépi forgácsolók beiskolázási tervét. A pályaválasztási munkából az iskola KISZ-szervezete is sokat vállalt magára. Kuzma Valériát, a KISZ-bizottság titkárát kérdeztem, hogy most mi- k^ . foglalkoznak az elsősöK- kel, miután megnyerni már sikerült őket. — Száznyolcvan Killián-kö- rös elsősünk van. Hét foglalkozáson ismerkednek meg a KISZ életével. A propagandistáink is az iskola sokat tudó ifjúkommunistái és tanárai, így eredményesen tudunk dolgozni. Az első foglalkozások már megvoltak, lassan kialakul a kép, hol, miről kell többet beszélgetni. Két ifjúsági vitakört sikerült szervezni a KISZ-en kívülieknek is, ez pedig nagy eredmény, mert korábban ezek a tanulók »elvesztek« számunkra. A politikai képzési év tehát jól indult, még titkárképző tanfolyamunk is van. — Az Edzett ifjúságért- mozgalommal hogyan birkóznak? Henézi Péter pártösszekötő tímár segítségével erről is biztató dolgokat tudtam meg. — Több iskolai kupát írtunk ki különböző sportágakban, a nagyszünetben mindenki tor- nászik, bicikli-, és gyalogtúrákat szerveztünk, az egyik alap- szervezet tagjai kihívták a többieket kézilabda- és atlétikai versenyekre. Már kidolgoztuk az edzett ifjúság követelményszintjének teljesítéséhez szükséges versenynap- tárt, az első túrákon, a »bemelegítésen« túl vagyunk. Távirati stílusban ennyi tehát a sport Nagyatádon a szakmunkásképzőben. Nem kell félni attól, hogy a sok munkával létrehozott sportlétesítmények kihasználatlanok maradnak. L. P. Somogyi Néplap
