Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
I Káldi Ián os ŐSZIKE Emlékszel-e a volí-időre, amikor itt jártról veled? A táncos, mélyzjíd fűzfasorra, amit elfújtak a szelek? A virágszirom két fecskére? Verset írtak a víz felett. Emlékszel-e a gyalogútra, ami minket a Napba vitt? A f>vors hullámzó, futó rétre, ahogy fölverte habjait? A vakító, kis pipacslángra? Minden éjemben az virít. Bencze József Búzaszem Parasztok zsákjából kiestem, cingár kis búzaszem. Ezüstgyökér szép lábaim hantdombokra másztak. De megkent fénnyel a harmat kis búzaagancsot, szarvat, és az ég sátoros árnyat ígért. Most sárkányszelek dértaraja, cicka szelek kakas-zaja csipked, vagdos, rubintkarmos vadborona kínnal. Mégis: ó, tavasz, nyár! Csak addig kibírjam. Zsámbék. Borbély László festménye. (KS-toto : Koppány György leivé tele) Temesi Ferenc I indenki kinn volt, aki számított valamit az uszodában. Azok hatan már fenn álltak a rajtkőn. Integettek, vigyorogtak. Egy botrsózöld úszósapkás férfira vártak: a tus vízsátrában álldogált. — No, mi lesz már, Bényi- kém? Mindjárt indítják a számot! Kilépett a vízsugárból, ráérősen elzárta a csaptot. Néhány • maiomkörzést csinált. Oldalazó járásával a hármas rajtkő felé indult. Szőrös karjai szinte a nyakából nőt-' ték ki, komoly szertartásossággal haladt. Minden évben övé volt a hármas. — Bízunk magában, mester! Néhány térdropogtató guggolás után fölllépett a rajtkőre. A tömeg fölmoraj lőtt. A hangszóró : — Hagyományos évadzáró versenyünk utolsó száma következik, a 100 méteres fér- f (gyors-úszás. Indulnak: az egyes pályán Benkő SZVSE, a kettesen Kasza Kinizsi, a hármason Bényi, egyesületen kívüli, a négyesen Büky SZAK, az ötösön ... Üszósapkáját igazgatta, fakó fecskéjének a madzagjával babrált. Az indítót figyelte; járomcsontján megfeszült a bőr. ... A verseny indítása a legújabb olimpiai versenyszabályzat alapján történik! A versenyzők (zsinegen- rángatott rongybábuk) izmaikat lazították. Ötven évének egész szánandóságában állt ott a napbarnított, fiatal testek között. Az indító hangja harsant: — Fölkészülni, vigyázz! Egy, kettő, három, négy... most! A kinizsid Kasza háromnál belevetette magát a vízbe. Fütty, taps, vihogás. Visszamászott a rajtkőre. Hiába ez az új szabály! Kasza széttárta a karját. A második rajt már sikerült. Végre, igen. Ö ismer engem — gondolta. Behunyt szemmel úszott. A többiek most ugrottak a vízbe. Valaki egy labdát dobott be nekik a tribünről. Passzolgatva haladtak fölfelé, három-négy test- hósszai mögötte. Ö csak úszott. Kimérten, kanokul. — Mindent bele, mester! — Bényikém, mutassa meg nekik!... Ott ül az asztalnál, és gépel. Fáradt, szürke arc. Most az órájára néz. Még tíz perc, iktatja magában a tényt. Tovább gépel. Kat-kat-kat-kat. Szavak, számok, rubrikák. Kat-fcat-kat. Gyakorlott ujjak. Kat-kat-kat. Havi ezer- kilenc a levonásokkal. Kat- kat-kat-kat ... Az ajtó rés- nyire nyűik. Kimért hang a í olyaséról; — Bényi kar társ! Nem hallja, gépel tovább. A kinti hang ingerülten ismétli : — Bényi kartárs! Fölkapja a fejét, riadtan körültekint. Észreveszi a nyitott ajtót, a félbe tört mozdulat. Föláll. Az ajtó még jobban megnyílik. Egy szögletes fej jelenik meg a nyílásban: — Az osztályvezető kartárs hivatja. Zavartan gombolja a zakóját. — Igenis, azonnal... Fújtat, mire fölér a negyedikre. Sajánlja a liftre a pénzt. »-Egy sportembernek ez meg se kottyan, a rendszeres tréning teszi ; tudja Balogné, az a legfontosabb!-« Az ajtó előtt áll, mélyeket lélegez. Bentről kaparászás, csahol ás hallatszik. — Jó napot! Mi újság? — jön elébe a főbérlőnő. Mintha ő csaholt volna az imént. — Jó napot, Baloghné! — Indul a szobája felé." Azelőtt úgy éltek, mint a házasok. Mosott, főzött rá az özvegy, és illedelmesen fölfölnyik- kant a savanyú, kutyaszagú ágyon. Most maga varrja meg az alsóit, stoppolja a zoknikat. A vállalati koszt is tűrhető; csak ne lenne olyan nehéz beletalálnd abba a fránya tűbe. — Bényi úr! — kocogtat- ja meg az özvegy az ajtót. — Tessék! — Ne haragudjon, hogy szólok, de tegnap megint égve felejtette a villanyt a vécében. — Maga meg ma is beengedte a szobámba a kutyáit. — Mi baja velük? Ne olvasson a vécében, azt mondom! — Semmi köze hozzá! Én viszont megtiltom, hogy beengedje ide azokat a húgyos, bolhás dögöket! Érti?! Bevágja az asszony előtt az ajtót. — Finis, Bényikém! Fini-i- i-is! — A lábtempó, erősítse a lábtempót! Szinte fájt a víz. A gyomorszája összeszorult a megerőltetéstől. Istenem, segíts, hogy kibírjam! A karjai akaratától független, makacs evezőként működtek. — Ha most valaki rámúszik! Lehetetlen, hogy ne én... Elsőnek fordultam, és az időmérő is ... — Nem mert körülnézni; a szemhéja görcsösen léhunyva. A célnál beleütötte a keze- fejét a medence falába. A többiek ekkor gyorsítottak. A hátára feküdt, krallozott egy kicsit. Szaggatott sóhajokban szakadt ki belőle a levegő. Krétafehér arccal, a nyálát köpködve, elindult kifelé. A versenyzők még a vízben gratuláltak, ahogy szokás. — Jobban megszorítottál, mint tavaly — veregette meg az egyik vállát. Csak tudod, •ahogy a vízért nyúlsz, nem jó a szög... Majd megmutatom egyszer. — Köszönöm, mester — mondta Benkő az SZVSE- bőL A parton kezek, virágcsokrok, mosolyok. Valaki a vállára terítette a fürdőköpenyét. — Fantasztikus! — jött a versenybíróság elnöke. — Üj Eurázsiái csúcsot úszott a mester! Fantasztikus! Gratulálok. — Az idő? — kérdezte tétován. A rtok táncottak féléje mindenhonnan. A kezét rángatták, mint egy fogantyút. * — Köszönöm, igazán semmiség — rebegte sugárzó arccal. — Már benne volt — bólogatott a SZAK Béla bácsija. — Már a múltkor ,is benne volt ez a nagy idő. Én tudtam. És aztán a dobogó. Az érem az egyik kezében. Sorra kezet rázott a vezetőkkel. A helyezetteknek gratulált. Vaku villant, földübörgött a taps. Vaku villant, feldübörgött a taps. Mindenki fölött áltt A vizet nézte. A tömeg nevetve körülfogta a dobogót; a vállukra vették. — Ha ezt a Baloghné látná — gondolta. Új könyvek Az Európai Könyvkiadónál látott napvilágot Robert Mu- sill A tulajdonságok nélküli ember című hatalmas művének három vaskos kötete. Az osztrákok klasszikus írójának születési centenáriuma alkalmából megjelentetett mű szerzőjét eddig csak a Törless iskolaévei című regénye és néhány elbeszélése alapján ismerhettük. Most megjelentetett főművének címadó hőse a valóságot à lehetőségek egyik variánsaként értelmezi, s így válik az összefüggések változása szerint alakuló, változó emberré ő maga is. A regény; amely nem könnyű olvasmány, az Osztrák.—Magyar Monarchia művészi korképe, s az általános polgári válság irodalmi értékű modellje. A nálunk is ismert és népszerű Bemard. Malamud A lakók című regénye a Modern Könyvtárban látott napvilágot. Kis könyvében a szerző többet mond el a mai amerikai társadalmat feszítő valódi ellentétekről, és a társadalomra jellemző tragikus álellentétekről, mint sok szociológiai tanulmány. Ugyancsak a Modern Könyvtárban jelent meg Ljuben Petkov Zöld keresztek című kisregénye, a fiatal bolgár író egyik legsikeresebb alkotása. Megjelent Ivan Slamnig Bátorságunk jobbik fele cimű kötete, a középnemzedékhez tartozó horvát költő első regénye; a Vidám zsebkönyvek sorozatában Martti Lami Az, elsősziilött című könyve, a híres finn humorista elgondolkoztató »-gyermeknevelési elveivel«; a horvát költészet élő klasszikusának, Gustav Krklecnek Feketerigó című lírai válogatása. Az Űj Pegazus sorozatban a háború után indult szovjet költőnemzedék egyik tehetséges tagjának, Jurij Levitansz- kijnak verses kötete. Ismeretterjesztés, közösség Mi a kultúra? A szó azokhoz az angyonkoptatott kifejezésekhez tartozik, amelyeket nyakra-főre használunk, anélkül, hogy jelentésükön elgondolkoznánk. Leginkább talán Németh László közelíti »A kultúra nem tudás, nem művészi produkció, hanem valami életet szabályozó elv, amely egy embercsoport minden tagjának belső mágnese, irányítója«. Az Értelmező Szótár szerint: »azoknak az anyagi és szellemi értékeknek az összessége, amelyeket az emberi társadalom létrehozott történelme folyamán«. Csakhogy az »emberi társadalom« társadalmakból áll, és állt a múltban még inkább: kisebb közösségekből, melyeknek kultúrája a maga zártságában teljes volt, és a közösség minden tagja számára megközelíthető, míg a mai ember a távolságokat legyőző információs eszközök birtokában időben-térben teljességre vágyik, s kulturáltságához az emberiség egész anyagi-szellemi műveltségének legalább nagyvonalú ismerete hozzá tartozik. A kultúrál ódás könyebb és egyben nehezebb. Mert kulturált volt — saját körén belül — a hajdani pásztor, ha írni, olvasni nem is tudott, de környezetének anyagi-szellemi kultúráját birtokolta. A zárt közösségek feloldódásával az egyéb az egyetemes felé indul, ám annak befogadása — még a kellő eszközök birtokában is — sokkal nehezebb feladat, épp a befogadni vágyott javak mérhetetlen mennyisége miatt. (Ráadásul a sokféleség, a gazdagság, a memória gyöngülésével' járt együtt: az említett pásztor a népköltészet egész gazdagságát hordta a fejében.) Mi viszont könyvekben tartjuk a memóriánkat, és főként arra törekszünk, hogy mindig tudjuk: mikor melyik könyvhöz kell folyamodnunk. Mindazonáltal memória 'nélkül nincs műveltség! Akin átpereg a tudás, mint szitán a liszt, annál az újabb ismeretek — nem tudván mihez kapcsolódni — elillannak. Memória pedig nincs rend nélkül; a kapcsolódás, a fölidézés alapja az ismeretek belső rendezettsége tudatunkban. Ezt az elrendezést lehetőleg fiatalon kell elsajátítani, többek közt erre való az iskola. Az iskolát nem pótolhatja a művelődés. S ez fordítva is áll: az ismeretek szüntelen bővülésének idején fokozottan érvényes a »holtig tanulás« elve. Ám az ismeret- szerzés módjaira és a rendszerezésre az iskola tanítja meg az embert. Nem véletlen, hogy újabban közművelődésről beszé- lürlk, s nem népművelésről. Az utóbbi tevékenység valamilyen kívülről bevitt tudást sejtet, s nevelőt hozzá, aki megfelelő »pedagógiai távoiAI egan *4 mi Lakógyűlésen vettünk részt., melynek témája a lift volt. A lift önműködő, nem kell hozzá kulcs, bárki szabadon használhatja, különösebb formaságok nélkül. Csupán jegyet kell venni a liftfelelös- nél, aki a földszinten kis asztalkánál ül. A felsőbb emeletről lefelé utazók a kiszállás után veszik meg a jegyet. A jegyek olcsók, a kisebb havi jövedelemmel rendelkezőket sem terhelik túlságosan. Különben is a ház lakói havibérletet használnak. Csak át kell adni a bérletet a liftkezelőnek, az kilyukasztja és kész. A lakók látogatói jelentéktelen összeget fizetnek, majd beírják magukat a »lift me-1 netrendbe«. A postás díjtalanul használhatja a liftet, természetesen csakis indokolt esetekben: vagyis ha táviratot, ajánlott levelet visz valakinek. A gyűlés a lakóbizottság társalgójában volt, melynek falát díszes felirat díszítette : »Tiszteld a liftes munkáját/« A lakók csodálkozására az első felszólaló Kaszon lakótárs volt, ki foglalkozására nézve költő. — Nem kell ide semmiféle liftjegy! — mondta Kaszon. Mi a fenének vesszük ezeket a jegyeket!? Egyik házban sem kell jegyet venni a liftre. Minek ez a bürokrácia? Hirtelen csend támadt a teremben. A költő javaslata olyan meglepetést keltett, hogy az már majdnem a megdöbbenésbe csapott át. — Hogy jegy nélkül használjuk a liftet? — kérdezte rémülten a kultúrfelelös Plemien. — Ügy van — felelte a költő Kaszon keményen. — Használni fogjuk a liftet jegy nélkül. Valaki fölzokogott a teremben. — Nem kell semmiféle jegy! — kiabálta hisztérikusan Pataszonska lakótársnő. — Nem érzik, hogy ez az egész jegyvétel milyen abszurd? — Haszonnak igaza van — kiabáltak a teremben. — őrültség az egész! Néhányan szólóban, mások kórusban szólaltak fel, de mindenkinek egyezett a véleménye a liftüggyel kapcso- latbani Győzött a józan ész (ezt illik örömmel feljegyezni), a lakógyűlés befejeződött. Továbbra is jegyváltás el- | lenében utazunk a lifttel, mert nem tudunk mit csinálni a liftkezelővel. Varga Magdolna fordítása Ságból« vezeti a nála gyöngébbeket. Holott a felnőtt embernek önmagát, önként kell művelnie, és közösségi kultúrához' is csak ezen az önkéntes, öntevékeny cselekvésen keresztül vezet az útja. A művelődés munkásainak feladata a lehetőségek biztosítása, a megfelelő segítség nyújtása, A lehetőségek adottak, s gazdag változatokat kínálnak. A nemrégiben megjelent Kulturális Lexikon (Kulturális intézmények és szervezetek Magyarországon) adatai szerint a művelődési otthonok rendezvényeit évente 50 millió ember látogatja (ez évi öt alkalmat jelentene fejenként, ha a csecsemőket, s a nagyon öregeket is számítjuk, nélkülük sokkal többet; a közművelődési könyvtáraknak a lakosság 22 százaléka beiratkozott tagja). Ám az olvasó ennél több: sokszor;, a beiratkozott egész családja forgatja a könyveket, s ezenkívül vannak, akik csak tudományos könyvtárakba járnak, vagy csak saját könyveiket olvassák. Az ismeretterjesztő előadások látogatottak — akár a TIT, akár más szervezet rendezi őket; a múzeumok évi 12 millió látogatóval dicsekedhetnek; a színházak, hangversenytermek estéről estére megtelnek; qsjipán a filmszínházaknak jelent sikeres versenytársat a televízió. Fény mögött az árnyék: az eredmények nyomában is járnak gondok. A bőség zavara az iskolázott elméket is fenyegeti, a kényelmesebbek pedig köny- nyen átadhatják magukat a szórakoztatás hullámverésének: »fogyasztják« válogatás nélkül, ami a legkönnyebben elérhető vagy befogadható számukra, szétaprózva figyelmüket és semmit meg nem őrizve emlékezetükben. Még netn is nyugtathatják magukat a »sokoldalúan fejlett személyiség« jelszavával. Pedig ‘a sokoldalúság nem szétforgácsoltság! Mindenkinek magának kellene tudnia, mennyit, mennyi ' félét képes tudatában integrálni, mi érdekli igazán, s legjobban, mert csapongás esetén csak kusza morzsahalmaz marad a fejében és növekvő zűrzavar. A kultúra nem fogyasztási cikk. Nem beszerezhető áru, hanem a teljes embert átható erő; csak a szívyel-ész- szel-szenvedéllyel közelítőnek adja meg magát. De furcsa mód nem kedveli az önző magánművelődőket sem. A kultúra olyan, mint a jó anya, aki családi körben érzi jól magát; közösség kell neki, csak onnan nem szökik meg, ahonnan többen húzódnak melegébe. Ahol a közösségek meglazulnak, ahol emberek és családok egymástól elzárkózva élnek, ott hiába igyekszik az egyén, végül már maga sem tudja, miért igyekszik, mert ellaposodik körülötte a szellemi élet. (Könyvtári felmérések bizonyítják: sokkal többet olvasnak azok, akiknek van kiknek beszámolniok könyvélményeikről. Bár az olvasás a kultúra magános megközelítése: a nyomában születő gondolat már kikívánkozik, közlésre vágyig.) E tény megérzéséből következik, hogy mind többen — elsősorban fiatalok, de mások is — kisebb közösségekbe törekednek, ‘ klubokat, szakköröket (honismereti, irodalmi, turisztikai, szakmai stb. köröket) hoznak létre, kisebb-nagyobb kollektívák körében közelítenek a műveltséghez. Művelődünk, szellemiekben gazdagodni vágyunk. De hogy valóban áthasson minket' a kultúra, hogy sajátos, hazai, szocialista kultúránk — és amibe az beletartozik az egyetemes emberi egységbe foglaljon bennünket, ahhoz közösség kell. Tudatosan vállalt, összetartozástól fűtött közösség, amely kis körökön keresztül a nagy egészhez csatol. És itt már többről van szó, mint az ismeretek terjesztéséről. Ez már emberség kérdése. Bozóky Éva
