Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-19 / 246. szám

1 Tita—Scares találkozó Magyar—afgán közlemény a látogatásról A mogadishui megoldás tosították azokat az erőfeszí­téseket, amelyek ezeknek a céloknak a megvalósítására irányulnak, összhangban a szervezet alapokmányával. A két fél a jelenlegi nem­zetközi gazdasági helyzet átte­kintésekor kifejezte azt a re­ményét, hogy meggyorsul az igazságos nemzetközi kapcso­latok kialakítása. Kifejezték reményüket, hogy az egyetér­tés és együttműködés szelle­mében intézkedéseket hoznak annak érdekében, hogy a nemzetközi gazdasági kapcso­latok az igazságon és a mél­tányosságon alapuljanak. A két fél hangsúlyozta a tengertől elzárt országoknak a földrajzi helyzetéből fakadó sajátos problémáit és külön­leges igényeit, s kifejezte óha­ját, hogy késlekedés nélkül érvénybe lépjenek azok az intézkedések, amelyeket ezen országok érdekében hoztak. A két ország képviselői a következő okmányokat írták alá a látogatás során: az egészségügyi, a közúti fuvaro­zási és a polgári légügyi egyezményt, a műszaki—tudo­mányos együttműködési meg­állapodást és annak végre­hajtási munkatervét, valamint a kereskedelmi kapcsolatok továbbfejlesztéséről szóló jegyzőkönyvet. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke hivatalos, bará­ti látogatásra hívta meg Ma- garországra Mohammed Dau- dot, az Afgán Köztársaság el­nökét. A meghívást Moham­med Daud köszönettel elfogad­ta. (MTI) Joszip Broz Tito, a Jugosz­láv Szocialista Szövetségi Köztársaság államfője — aki hivatalos látogatáson tartóz­kodik Portugáliában — ked­den Lisszabon környékén levő szálláshelyén, a Queluz-palo- tában megbeszéléseket folyta­tott Mario Soares portugál miniszterelnökkel a közel­keleti helyzetről, Dél-Afriká- ról, valamint a kétoldalú kap­csolatok állásáról. Tito ezt követően E anes portugál államfővel és Soafes miniszterelnökkel magánjelle­gű ebéden vett részt. Az utolsó órákban a fe­szültség nemcsak a közvet­len érdekeltek számára, ha­nem a világ számára is el­viselhetetlen volt. A megol­dás — legalábbis ebben az esetben — jórészt megtör­tént: öt kontinensen százmil­liók lélegeztek föl a hír hal­latán. Nem nehéz megjósol­ni, hogy az esetet — a körül­ményeket, a részleteket és a tanulságokat — még sokáig taglalják, elemzik a megfi­gyelők. Néhány alapvető konzekvencia azonban talán már most levonható. Kezdjük a kevésbé fontos tanulsággal! Már régebben várható volt, hogy a külön­böző országok kabinetjei 1. egyre kevésbé lesznek engedékenyek a terroristák követeléseivel szemben és 2. a szakemberek előbb­tFolytatás az í. oldalról) Mindkét fél nagyra érté­kelte azokat az erőfeszítése­ket, amelyek az enyhülési fo­lyamat hatékonyabbá tételé­re irányulnak. Kifejezték azt a nézetüket : a nemzetközi kapcsolatokban fokozni kell az erőfeszítéseket annak ér­dekében, hogy az enyhülés fo­lyamatos legyen "’és kedvező hatása kiterjedjen a világ minden térségére. Az enyhü­lésnek megfelelően kell szol­gálnia az emberiség egészé­nek törekvéseit és szükségle­teit. Fontos, hogy minden ál­lamnak lehetősége legyen egyenjogúan részt venni eb­ben a folyamatban. Mindkét fél sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi erőfeszítések el­lenére a fegyverkezési hajsza folytatódik. Aláhúzták annak szükségességét, hogy a haté­kony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósuló általános és teljes leszerelés felé veze­tő lépésként megállítsák a fegyverkezési versenyt, bele­értve a nukleáris fegyverek további elterjedését. Kifejez­ték továbbá azon reményüket, hogy az ENSZ-közgyűlés rend­kívüli leszerelési ülésszaká­nak 1978-ban történő összehí­vása fórumot teremt ahhoz, hogy hatékony intézkedések szülessenek az általános és teljes leszerelés érdekében, és hogy kedvezőbb légkör jöjjön létre a leszerelési világérte­kezlet összehívásához. Mindkét fél pozitívan érté­kelte az el nem kötelezettségi mozgalom gyarmatosítás- és imperialistaellenes jellegét. A mozgalmat a nemzetközi kapcsolatok olyan fontos és pozitív tényezőjének tekintik, amely elősegíti a békét és az államok közötti együttműkö­dést. A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának elnöke elismeréssel szólt az Afgán Köztársaság következetes, el nem kötelezettségi politikájá­ról. A közel-keleti helyzetet át­tekintve a két fél aggodalmát fejezte ki a válság elhúzódása miatt, és megállapította, hogy addig nem lehet igazságos és tartós béke a Közel-Keleten, amíg Izrael ki nem vonul va­lamennyi megszállt arab te­rületről és amíg nem állítják helyre a palesztin nép elide­geníthetetlen jogait, beleértve az önálló államalapításhoz va­ló jogát. Ezzel kapcsolatban a két fél kifejezte reményét, hogy a genfi békekonferencia összehívására irányuló erőfe­szítések eredményre vezetnek, és azon a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet teljes jog­gal vesz részt. A két fél megerősítette, hogy határozottan elítéli a fa­ji megkülönböztetést és a gyarmati uralmat mindenütt a világon, és hangsúlyozta, hogy fokozni kell a jelenlegi erőfe­szítéseket ahhoz, hogy fel­gyorsuljon a gyarmati viszo­nyok felszámolásának folya­mata. Ebben az összefüggés­ben a két fél megerősítette szolidaritását a dél-afrikai népekkel, amelyek a gyarmati és idegen uralom, valamint a szégyenletes apartheid, a faji megkülönböztetés ellen har­colnak. Szilárd támogatásukról biztosították Zimbabwe, Na­míbia és Dél-Afrika népeit jo­gaik biztosításáért folytatott törvényes harcukban. A két fél hangsúlyozta az ENSZ szerepe további erősí­tésének szükségességét, mint a világbéke és biztonság meg­őrzésének nélkülözhetetlen eszközét. Támogatásukról biz­A brit kormányfő Bonniban tárgyalt Tegnap délelőtt egynapos látogatásra Borúiba érkezett James Callaghan brit minisz­terelnök. A brit—nyugatné­met csúcstalálkozó napirend­jén három fő témakör szere­pel: a gazdaságpolitika ösz- szehangolásának lehetősége, az NSZK-ban állomásozó brit csapatok fenntartási költségei­nek megosztása és a nukleáris energiával kapcsolatos nyu­gat-európai kutatóközpont (az úgynevezett JET-prog- ram) színhelyének kijelölése. A gazdasági ellentétek a két ország között az utóbbi hetekben némileg enyhültek. Callaghan még szeptemberben élesen bírálta az Egyesült Ál­lamok és a szövetségi köztár­saság kormányát, amiért nem tesznek meg mindent saját gazdaságuk (és ezzel a töb­bieké) föllendítésére, nem tartják be a vezető nyugati államok májusi londoni csúcs- találkozóján tett ígéreteiket... Az angliai Corby város a nemzetközi kapitalista acél­válság újabb áldozata. Az EGK-tagállamok brüsszeli döntése értelmében nagy­mértékben csökkentik a ki­lenc kapitalista tagország Időközben — mint bonni hi­vatalos körökben rámutat­nak — az NSZK kormánya több ösztönző jellegű költség- vetési és beruházási döntést hozott, s ezzel az ellentétek egy részét sikerült elsimítani. Változatlanul nyitott azon­ban, hogyan koordinálhatja a rendkívül különböző gazdasá­gi helyzetben levő két kor­mány jövőbeli terveit. Hosszas huzavona után dön­tés várható az NSZK-ban ál­lomásozó angol katonai egy­ségek, az úgynevezett rajnai brit hadsereg fenntartási költ­ségeinek ügyében is. A kétoldalú megbeszélések a két kormányfő négyszem­közti tárgyalásaival kezdőd­tek. Párhuzamosan a két kül­ügyminiszter találkozójára is sor került; délután plenáris ülést tartottak, majd közös közleménnyel zárult az egyna­pos brit—nyugatnémet kon­zultáció. acéltermelését, ezért Corby- ban — amely Anglia egyik legjelentősebb acélipari köz­pontja — a következő hetek­ben 1200 munkást elbocsáta­nak. utóbb megteremtik azokat az eszközöket, amelyeknek se­gítségével legalábbis megne­hezíthető a bűnözés e sajátos fajtájának további terjedése Első pillantásra úgy tű­nik, a Mogadishuban táma­dó különleges határőrkom­mandó úgynevezett vakító­gránátja ilyen eszköz. De is­mételjük: nem ez az igazán érdekes és nem is az, hogy például milyen körülmények között történt a négy terro­rista elképesztően időzített öngyilkossága az állítólag szuperbiztonságos cellákban. Az igazán fontos ezúttal is a tömény politikai tanulság. A nyugatnémet Baader— Meinhof bandára az volt a jellemző, hogy közönséges bűncselekmények egész sorát hajtották végre, mindig és mindenkor politikai jelsza­vak kíséretében. Részletkér­dés, hogy ők maguk meny­nyire hittek ultrabaloldali frázisaikban, a lényeg az: ki­nek használt ez a tevékeny­ség. A válasz egyértelmű és világos: egyedül és kizárólag a jobboldalnak. Miért? Egy­részt azért, mert a politikai­lag iskolázatlan emberek egy része valóban összekapcsolta az effajta bűnözést a balol­dallal, másrészt azért, mert a terrorhullám egyenes követ­kezménye az »erős kéz« kö­vetelése. Hogy ez mit jelent az igazi, a valóban politikai baloldal számára németföl­dön, azt megtanulhatta a vi­lág. Corby az újabb áldozat Dolgozó hadsereg Vietnam felszabadított területein a katonák első feladata az aknák fölszedése volt. Ma már mind több harcos vesz részt a mezőgazdasági és az ipari munkában. Így a képünkön látható katonák is, akik az 5. katonai körzet 775. ezredében szolgálnak, egy kávéültetvényt művelnek meg. (Fotó — VNA—MTI—KS) A Kaposvári Ruhagyár fölvesz központi gyáregységébe 1 villanyszerelőt 1 festőt 2 lakatost 3 raktári munkást 1 portást valamint nagybajomi telephelyére — olajtüzelésű kazánhoz — 2 fűtőit és kadarkúti telephelyére-r- olajtüzelésű kazánhoz — 1 fűtőt Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. (16733) Hétperces tűzharc, hat halál (Folytatás az 1. oldalról) »Életem legnehezebb tíz perce volt« — mondotta a nagy válságcsoport egyik irá­nyítója később. Negyed egy után három perccel ismét megcsörrent a telefon a kormánylö asztalán: »A munkát elvégeztük, három terrorista halott, egy GSG- katona megsebesült, a többiek már a járművekben vannak.« A kancellári hivatalban és szerte az NSZK-ban nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul a jelentést. Az amerikai, a brit és a francia kormány a hajnali órákban szerencsekívánatait fejezte ki. A bonni kormány reggel újabb fölhívással fordult Hans Martin Schleyer elrablóihoz. »Engedjék szabadon foglyukat, értsék meg végre, hogy a ter­rorizmus útja az önpusztításba vezet« — hangzik a felhívás, amely megerősíti* hogy a ha­tóságok továbbra is mindent elkövetnek a gazdasági vezető életének megmentéséért. Kedden délután. néhány perccel két óra előtt, megér­kezett Frankfurtba a Lufthan­sa különgépe — a csütörtökön extérített és kedden hajnal­ban kiszabadított utasokkal. A repülőtéren nagy tömeg várta a Mogadishuból érke­zett 80 embert. (A gép koráb­bi utasai közül hatot kórhá­zi ápolásra Szomáliában tar­tottak.) A takaróba burkolt, rendkívül kimerült, de boldog utasokat Holger Börner, hes- seni tartományi miniszterel­nök és a szövetségi kormány öt tagja fogadta. Autóbuszokkal a Lufthansa éttermébe szállították őket, ahol az NSZK minden részé­ből összesereglett mintegy 400 hozzátartozó várakozott. A gépet utolsónak az eltérített gép legénységének négy tagja hagyta el. Kapitányuk, a légi­kalózok által meggyilkolt Jür­gen Schumann holttestét ugyanez a gép szállította ha­za. A nyugatnémet határőrség különleges akciócsoportja, amely a kiszabadítási művele­tet Mogadishuban végrehaj­totta, a délután folyamán ér­kezett meg. a kőin—bonni re­pülőtérre. Ugyancsak ide ér­kezett Hans-Jürgen Wisch- newski, a kancellári hivatal parlamenti államtitkára, ál­lamminiszter, aki péntek óta a gépeltérítési dráma külön­böző helyszínein irányította a tárgyalásokat. A DKP állásfoglalása A Német Kommunista Párt (DKP) elnöksége nyilatkozat­ban ítélte el az NSZK-ban dúló terrorizmust. »A DKP elítéli ff terroris­ták barbár eljárását. A párt mély együttérzéséről biztosít­ja a meggyilkolt Lufthansa- pilóta hozzátartozóit.« »A terroristák, akik ártat­lan férfiak, nők és gyermekek életét fenyegetik, hidegvérű gengszterként viselkednek. Módszereik semmiben sem különböznek a bérgyilkosoké­tól, az újfasiszta fajüldöző erők gyakorlatától — hangzik a DKP nyilatkozata. — A ter­roristák a legjobboldalibb, de­mokráciaellenes erők kezére játszanak. A terroristáknak semmi köze a demokratikus, haladó mozgalmakhoz, az im­perializmus elleni harchoz.« »Mi, kommunisták, megbé­lyegezzük az egyéni terrort, és küzdünk ellene« — hang­súlyozza a nyilatkozat. A Német Kommunista Párt ismételten a demokratikus közvéleményhez fordul, hogy őrizze meg éberségét, határo­zottan keljen a demokratikus jogok és szabadságjogok vé­delmére, elszántan szálljon szembe az antidemokratikus hangulatkeltéssel. A Baader-csoport öngyilkossága A baden—Württemberg! tar­tományi igazságügyminiszté­rium kedden reggel bejelen­tette: a Stuttgart—stammhei- mi börtönben fogva tartott nyugatnémet terroristák közül négyen öngyilkosságot kísé­reltek meg. A tferroristacso- port két vezetője, Andreas Baader és Cudrun Ensslin meghalt, két társuk, Jan Carl Raspee és Irmgard Möl­ler életveszélyben van. A Baader—Meinhof csoport tizenegy tagjának kiszabadítá­sát követelték Schleyer elrab­lói és a Lufthansa-gép eltérí­tői. A stuttgarti öngyilkosság percekkel azután történt, hogy hivatalosan bejelentették: a nyugatnémet határőrség kü­lönleges akciócsoportja Mo- gadishuban kiszabadította a Lufthansa-gép utasait, meg­ölve három és megsebesítve egy elfogott géprablót. Nem sokkal később a baden —württembergi igazságügy­minisztérium bejelentette: Jan-Carl Raspee, a Baader— Meinhof csoport harmadik tagja is meghalt egy stuttgar­ti kórházban, ahová közvet­lenül a börtönben elkövetett öngyilkossági kísérlet után szállították. A stuttgarti tartományi igazságügyminisztérium — Kurt Rebmann szövetségi fő- államügyésszel egyetértésben — kedden bejelentette: az ön­gyilkos Andreas Baader és Jan-Carl Raspee »az első vizs­gálatok szerint« pisztollyal ve­tett véget életének, Gudrun Ensslin fölakasztotta magát. A közvetlen életveszélyen idő­közben túljutott Möller pedig felvágta nyaki ütőerét. Hivatalosan meg nem erősí­tett hírek szerint Baader és Raspee egyaránt egy-egy 7,65 milliméteres pisztollyal lőtte agyon magát. Az államügyészség azonnal vizsgálatot indított annak ki­derítésére, hogyan juthatott az NSZK legjobban őrzött börtönébe, a két terrorista cellájába fegyver. Annyi is­meretessé vált, hogy ez a fegyver nem tartozik a bör­tönben bevezetett szolgálati fegyverek közé, hanem kato­nai. Időközben döntés született arról, hogy a három öngyil­kos boncolását egy stuttgarti kórházban egy nemzetközi or­vosszakértői bizottság végzi majd. Ebbe a testületbe eddig egy svájci, egy svéd és egy francia orvosprofesszor ka­pott meghívást. A marxizmus klasszikusai mindig is elítélték az anarmißi chísta egyéni terrort — a múlt századi Oroszországban éppúgy, mint másutt. Jelké­pes megállapítássá vált az az igazság, hogy »II. Sándor cár megölése után III. Sándor következett«. Most hatvan esztendeje megtanulhatta a világ, hogy a, zsarnokság el­len mi a valóban célraveze­tő módszer. A tömegeket mozgósító politikai küzde­lem! Ebben a küzdelemben bi­zonyosodott be újra a terro­rizmus tarthatatlansága. A mogadishui fejleménye­ket természetesen a nyugat­német jobboldal is üdvözli (egyszerűen nem tehet mást). A CSU és egyéb ultrareakci- . ós szervezetek vezetői azon­ban jól tudják: a történtek a jelenlegi szociáldemokrata —szabaddemokrata kdbinet esélyeit erősítik. Márpedig ez is a nem lebecsülendő tanul­ságokhoz tartozik. Fölveszünk egy nőt adminisztrációs munkakörbe, valamint egy férfit árukísérőnek, PIÉRT Kereskedelmi Vállalat kaposvári lerakata, Jutai út. (16766)

Next

/
Oldalképek
Tartalom