Somogyi Néplap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-19 / 246. szám

Negyedszázad a fogyasztói érdekek védelmében Több mint 600 ezer vizsgá­lat — ár- és minőségellenőr­zés, az értékesítési tevékeny­ség, a vállalati munka, az ipar és a kereskedelem kap­csolatának ellenőrzése stb. — szolgálta a lakosság jobb, za­vartalanabb áruellátását, a fo­gyasztói érdekvédelmet, a ke­reskedelmi munka színvona­lának fejlesztését — közölte keddi sajtótájékoztatóján Lu~ gosi Lajos, az Országos Ke­reskedelmi Főfelügyelőség ve­zetője, aki megemlékezett a kereskedelem állami ellenőr­ző szerveinek negyedszázados tevékenységéről. Bejelentet­te. hogy ' a jubileum alkalmá­ból rendezett kétnapos ta­nácskozáson megvitatják a fogyasztói érdekvédelem ed­digi tapasztalatait, további tennivalóit. Elmondta azt is, hogy az idén 9 hónap alatt ország­szerte 19 -fezer vizsgálatot tar­tottak, ellenőrizték egyebek között a hatósági árváltozás végrehajtását, a zöldség-gyü- mölcskereskedelmet, a kerék­pár- és motorkerékpár-értél kesítést, az idegenforgalmi területek kereskedelmi és vendéglátó hálózatát. Az el­lenőrzések kedvező tapaszta­lata: javult a kereskedelem munkája, kevesebb a sza­bálytalanság. A magyar idegenforgalom A turizmus hatása és haszna Amikor az idegenforgalom elterjedéséről és fejlődéséről beszélünk, a tárgyi és techni­kai feltételek mellett egyen­rangú, igen fontos tényező­ként említjük a politikai té­nyezőket. A turizmus csak békés körülmények között, a háborús hisztéria oldásával, illetve felszámolásával fej­lődhet Az emberek kapcsolatainak szélesedése, az a törekvés, hogy minél többet ismerhes­senek meg egymás életéből, történetéről és kultúrájáról, csak békében valósulhat meg A nemzetközi enyhülés és kö­zeledés elősegítésére nyilvání­totta az ENSZ a béke évé­nek például az 1966-os eszten­dőt, s adta ki a jelszót: »-Az idegenforgalom útlevél a bé­kéhez.« Nem véletlen, hogy az európai békéről és biztonság­ról szóló Helsinkiben aláírt egyezmény úgynevezett har­madik kosár tervében az ide­genforgalom is nagy szerepet kapott. A turizmus segíti a két- és sokoldalú, politikai, társadal­mi és gazdasági együttműkö­dés bővítését, elmélyítését. Segíti a kölcsönös megisme­rést Amikor 1957 után kez­dett kiterebélyesedni a ma­gyarországi idegenforgalom, az I Eredményes munka a barcsi OTP-fiókban A napokban Barcson a nagyközségi közös tanács a helyi OTP-fiók munkáját ér­tékelte. A fiók tevékenysége kiter­jed az egész járásra. Mint­hogy nemcsak a lakossági igé­nyek kielégítése, betétek gyűjtése és hitelek folyósítása a feladatuk, hanem a járás összes községi tanácsa költ­ségvetési és fejlesztési szám­láinak vezetése, az intézmé­nyek költségvetési számlái­nak a kezelése is, a takarék- pénztárt nyugodtan lehet —a lakosság bankja mellett — »a tanácsok bankjának« is ne­vezni A munka legfontosabb fok­mérője: a betétek alakulása. A barcsi OTP-fiókban a múlt év végén 276 millió 500 ezer forint volt, s a cél az, hogy ez év végére újabb 30 mil­lióval növeljék. Legnagyobb mértékben a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek száma nőtt. Megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak az ifjúsá­gi takarékbetétre. Nemcsak a takarékszövetkezetek, a pos­ták és a máshol dolgozó akti­visták, hanem az OTP-fiók munkatársai is állandóan szervezik az ügyfeleket Csak így érhették el, hogy eddig minden évben teljesítették e betétfajtánál a tervüket. Ebben az évben készült el az OTP beruházásában Bar­cson 75 lakás, amelyből hú­szat az OTP értékesít, a többi szövetkezeti lesz. Természe­tesen más módon is készül­nek a lakások, s a fiók ada­tai szerint az utóbbi évekből jelentősen nőtt a lakosság be­ruházási kedve. Emelkedett a kölcsönigénylők száma: 1977- ben eddig 200 kölcsönt enge­délyeztek, mintegy 13 millió forint értékben. Jellemző az is, hogy az OTP-fiókon ke­resztül a tanács ebben az év­ben 24 telket értékesített, ám többen is vásároltak volna családi ház építésére alkalmas területet, s igény van társas- háztelekre is. A barcsiak szeretnek ját­szani — és természetesen nyerni is. Többek között ezért nőtt a gépkocsinyeremény-be- tétkönyvek száma, s ezt bizo­nyítja az is, hogy a totó, a lottó és a borítékos sorsje­gyek hordozta nyerési lehető­ség sok ember fantáziáját mozgatja. Ami a számok nyel­vére fordítva azt jelenti, hogy a barcsi OTP-fióknak eddig nem volt gondja az ebbe a körbe tartozó tervszámok tel­jesítésével. Általában 10—15 •zázalékkal teljesítik túl a tervüket. Ez 1 millió 100 ezer j szelvény és 35 ezer borítékos sorsjegy eladását jelenti. Minek köszönhető a sikeres, zökkenőmentes munka a bar­csi OTP-fiókban? A taná­csokkal és az intézmények­kel kialakított jó kapcsolat­nak, a zavartalan munkahelyi légkörnek. Mindez már szer­vezetten is jelentkezik: a fiók dolgozói megalakították a Zrí­nyi Miklós szocialista brigá­dot, s eddigi munkájukkal már harmadszor nyerték el a bronzkoszorús fokozatot. Állandóan bővítik a lakos­ságnak nyújtott szolgáltatások körét. Az alap ehhez a szak­mai felkészültség, a munka színvonalának állandó emelé­se. Az ügyfélszolgálat kereté­ben minden csütörtökön to­vább tartanak nyitva, mint ahogy más munkahelyeken általában befejeződik a mun­ka Ezzel és az átutalási beté­tek kezelésével — ugyancsak a közelmúltban bevezetett új szolgáltatása a barcsi fióknak — már megelőzték Marcalit és Fonyódot is. első nyugatról érkezett turis­ták a »vasfüggöny« mögötti élet megismerésének izgalmá­val érkeztek. Kíváncsiak vol­tak egy szocialista országra. Az eltelt két évtized tízmillió­kat győzött meg fejlődő, vál­tozó életünkről, növekvő élet- színvonalunkról. A személyes tapasztalat és a szájpropagan­da nagyban hozzájárult a ró­lunk terjesztett hamis vélemé­nyek eloszlatásához. Kormányunk és pártunk külpolitikája világos. Megte­remteni a békés egymás mel­lett élés feltételeit és lehető­ségeit a tőkés országokkal, együtt dolgozni a fejlődni a többi szocializmust építő test­véri országgal. Nyílt politi­kánk van. Célunk, hogy minél többen ismerjenek meg ben­nünket, s minél több országgal építsünk ki egyenlő feltételek mellett kulturális, gazdasági kapcsolatokat. A közeledés fontos láncszeme a turizmus. Ezért mondja ki határozatá­ban az MSZMP XI. kongresz- szusa: »Hazánkba sok külföl­di látogat, és számuk tovább növekszik. A többségükben szocialista országokból jövő látogatók itt-tartózkodása a kölcsönösen jobb megismerést, a kapcsolatok fejlesztését, bensőségesebbé tételét szolgál­ta. Az idegenforgalom hozzá­járul, hogy a kapitalista or­szágokból érkezők körében hazánkról a valóságot hűen tükröző kép alakuljon ki. Tá­mogatni kell az idegenforgal­mi célokat szolgáló szállodák, intézmények bővítését. Segí­teni kell a magyar állampol­gárok kollektív és egyéni uta­zását.« Az idegenforgalom pénzbe kerül, de hoz is pénzt. Még­hozzá nem is keveset. Kinek mennyit, azt országa válogat­ja. Függ a fogadókészségtől, a felkészültségtől, az ország ter­mészeti adottságaitól. Auszt­riában a devizabevételek 40— 45 százalékát, a bruttó nem­zeti jövedelem 7—8 százalé­kát a turizmus szolgáltatja. Nálunk a devizabevételek 3— 4, a bruttó nemzeti jövedel­mek kb. egy százalékát teszi ki az idegenforgalom. A világ kereskedelmi for­galmának 7 százaléka az ide­genforgalomból adódik. A ve­zető turisztikai országokban ez az ágazat tartja fenn a gaz­dasági egyensúlyt, s ad mun­kaalkalmat az embereknek. Mi sohasem érhetjük el pél­dául Spanyolország, Olaszor­szág, Görögország vagy akár Svájc idegenforgalmi eredmé­nyeit (nem is törekszünk rá), de így is hasznot hajtóan ka­matoztatjuk a világturizmus­ból nekünk jutó bevételeket. A turizmust láthatatlan ex­portként szokták emlegetni. Ez azt jelenti, hogy gazdasá­gosabban szerezhető meg a deviza, mint az iparban, az áruforgalomban s főként az ebből eredő exportból. Tavaly népgazdasági átlagban 50 fo­rintért termeltek meg egy dollárnyi bevételt eredménye­ző exportterméket, az ide­genforgalom pedig 28—34 fo­rintos költséggel hozta ki ezt az eredményt. A tavalyi tu­rizmusból származó bevételek megközelítően olyan összeget képviseltek, mint például a híradástechnikai gépek ex­portja a rubel elszámolású országokba, vagy a növényi eredetű anyagok exportja a tőkés országokba. A külföldi látogatóktól szár­mazó bevételek nemcsak a külkereskedelmi mérleg javí­tását szolgálják. Devizasze­gény országunk ebből fedezi a kiutazó magyar állampolgárok költségeit is. Minél több te­hát a vendég, annál több ha­zánkfia látogathat el más or­szágokba. 1976-ban például a tőkés deviza 49 százalékát, a rubel bevétel 57 százalékát kapták vissza a magyar turis­ták. S hogy ez sok vagy kevés, attól függ, hogy mihez vagy kihez hasonlítjuk. A szocialis­ta országokba utazók szinte korlátozás nélkül kaphatnak pénzt. Növekedik a dolláröve­zetbe utazók száma, bár itt a fokozódó kedvezmények mel­lett is szűkösebb a felhasznál­ható devizakeret. A magyar kiutazó — szak­nyelven: passzív — idegenfor­galom (turizmus) méretei bi­zonyára sokakat meglepnek. Különösen azokat, akik ke­veslik az utazási lehetősége­ket. Tavaly 3 millió 900 ezer magyar utazott külföldre, a felnőtt korú lakosság fele. Az európai országok közül Svájc­ból és az NSZK-ból évente minden második, Angliából minden negyedik lakos jut el külföldre. Ausztria és Francia- ország minden harmadik ál­lampolgára utazik, s most már ebbe a jó helyezést elért társaságba sorolhatjuk Ma­gyarországot is. (összehasonlí­tásul: a dél-európai országok­ból csak kb. minden tizedik lakosra jut egy külföldi uta zás.) A modem népvándorlás fo­kozódik. Politikai és gazda­sági hasznát hazánk továbbra is igyekszik okosan, társadal­mi érdekeinek megfelelően kamatoztatni. Erre utalnak Kádár János szavai is, aki bé­csi sajtóértekezletén a követ­kezőket válaszolta az újság­írók kérdéseire: »Mi folytat­juk a turizmus terén a nyi tott ajtó politikáját. A turiz­must azonban még nem tud» juk gazdaságilag kellően ki használni, ezt még csak most tanuljuk.« Kapalyag Imre (Folytatjuk) Vetőmagbúza négyezer hektáron Hazánk legnagyobb vetőmagtermesztő gazdaságában, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát­ban négyezer hektáron vetik a búzát, amelyből vetőmag lesz jövőre. A gabona jól elő­készített magágyba kerül, s a korszerű gépek segítségével rövidesen befejezik ezt a munkát is. fi fák összehajolnak A közéleti munkastílus mozzanatának is nevezhetném azt a jelenséget, amely gyakran vitatéma, vala­hányszor középvezetőkkel találkozom. A gondolat foglalkoztatja őket. Hangjukban sohasem tapasztaltam vá­daskodást, túlbuzgó okoskodást, netán az ellenségeskedés leghalványabb jelét Tisztesség, felelősség — s nem az el­lenlábasok felhorkanása — jellemezte szavukat. Rokonszen­ves okfejtésük viszont arra késztetett, hogy egyszer együtt is beszéljünk a témáról. A gyűjtőfogalom félreérthető len­ne, ha nem mondanám el, hogy középvezetők alatt nemcsak az üzemi brigád-, műhely- és művezetőket értem, hanem a személyzeti - munkával foglalkozót éppúgy, mint a mező­gazdászt, a politikai munkatársat, a gazdasági osztályveze­tőt, sőt mindazokat az üzem-, hivatal- és intézményvezető­ket, akiknek a megyében felügyeleti hatóságuk; felsőbb ve­zetőjük van. Témánk szerint ők is e kategóriába tartoz­nak. Beszélgetésünk közben — amikor már oldódott a lég­kör, s felszabadultabban, mélyebbre áshattunk — egyikük szenvedéllyel jegyezte meg: »A nagy fák néha összehajol­nak a fejünk fölött. A kis fák sokasága ugyan erőlködik, próbál véleményt mondani hittel, felelősséggel. De odafönt mintha más szelek fújnának; más irányból érkezik a hír, az információ, s nemegyszer az ad alapot a döntésekhez. Ilyenkor azután nehéz meghallani a kis fák suhogását...« Egyfajta felfogásról, munkamódszerről, munkastílusról, néha a szubjektum túlzott előtérbe kerüléséről van szó. S ez gyakran elfogult ítéletekhez, a valóságról, a tényekről tudomást venni nem akaró szemlélethez vezet. A gyökér az egyénben, az egyéniségben lelhető fel. »Ha első számú vezetőhöz nyit be valaki, rendszerint ünnepi arcot ölt. Nyíltnak mutatkozik ugyan, de szépít — akár egyéni ér­dekből, akár a közösség vélt érdeke szerint. — Tájékozta­tóját nem nevezném hamisításnak, mégis rendszerint egy­oldalú. Az első számú vezető — a bizalom légkörében — természetesen hisz neki, s a »megismert tény« meghatá­rozza állásfoglalását. Pedig sokoldalúbban, a másik oldalt is megismerve kellene tájékozódnia.« Izgalmas téma. Magam is ismertem olyan intézményve­zetőt, aki lealacsonyítónak tartotta volna, hogy felügyeleti szervének munkatársával, netán osztályvezetőjével váltson szót munkahelye gondjairól, ö csak az ágazatban legfelsőbb politikai vezetőt tartotta erre méltónak. Ment is, sündör- gött, valahányszor dolga akadt; eszébe sem jutott a »szol­gálati út-, a sorrend, a hatáskör. Azok pedig, akik munká­jáért felelősek voltak, semmit sem tudtak elérni vele. Pe­dig ők ismerték jobban emberi, vezetői gondjait, magatar­tásának visszahúzó hatását, törekvéseinek egyoldalúságát. Mégis, amikor ezt szóvá tették, egyedül maradtak, mert fe­jük fölött összehajoltak a fák. Évek teltek el, míg végül kenyértörésre került a sor. Meg lehetett volna előzni... Tudom, »sündörgök és behízelgők« mindig voltak, talán so­káig lesznek is. Módszerük »leblokkolásához- egyetlen út van: csak akkor szabadna fogadni őket felsőbb szinten, ha felügyeleti szervükkel már nem tudnak »dűlőre jutni-. Ak­kor is csak együtt hallgatnám meg őket. S hogy mennyire mai téma ez, mennyire keserítheti életünket, arra jó példát egyik pártbizottságunk po­litikai munkatársa mondott — sok tapasztalattal a tarsolyában —: »Ma is vannak emberek, akiknek a kapcso­lat a fontos és nem a munka. Ha valaki jó, emberi kapcso­latot alakít ki felsőbb vezetőjével, aligha felhözi be bármi is e viszonyt. Hiszen az összeütközések a munkában szület­nek, nem a kapcsolatokban. A hétköznapi munkához nem nagyon illik az ünnepi arc. A középvezető mindig többet tud a részletekről, azokból alakítja ki a véleményét. De neki már alig hisznek, néha meg sem hallgatják. Ha össze­ütközés keletkezik közötte és egy intézményvezető között, megoldás nincs. A fák ugyanis összehajolnak. S ilyenkor óhatatlanul összezsugorodik a középvezető munkakedve és ambíciója.. .­Nem kétséges: a látszat és a valóság konfliktusáról van szó. És hányszor lehetünk tanúi annak, hogy nemcsak az első számú vezetők, hanem a testületek asztalára is a valóság leegyszerűsített képe jut el. Valakinek, valakiknek »érdekük« megszépíteni a valóságot. S ilyenkor — ha vé­letlenül nincs személyes és sokoldalú tapasztalat — a hi­bás ítéletalkotás sincs kizárva. Nem jó, hogyha mindig összehajolnak a fák, s a kis fák suhogásának kedvét szegik... Ne higgyék, hogy felületességről, felelőtlenségről beszé­lek. Csak egy rossz szokásról, s arról, hogy mindenkinek legyen hitele, aki munkája révén méltó rá. Hiszen akkor átfogóbb, értékelhetőbb lesz a társadalmi összkép. Ha pa­naszt hallunk vagy dicshimnuszt, hívjuk oda azt is, akiről, akinek szól. Tisztázhatóbb a valóság, s a gondolat hitelét is megbecsülik az emberek. De beszéljünk egy olyan példáról, ahol nem a rosszat kellene kiiktatni módszereink közül, hanem a jót továbbfejleszteni. Csak azért, hogy a szél egy irányba fújhassa a nagy és a kis fák lombjait... Hallot­tam, és lelkesedem a módszerért ma is, miszerint a megyei tanács elnöke területenként beszámoltatja a nagyközségi ta­nácsok elnökeit közművelődési tevékenységükről. Az elszá­moltatás mindig növeli a felelősségérzetet, tettekre buzdít, s ebben az ágazatban igazán van okunk rá. Az elnökök szóltak, mondták a maguk tapasztalatát, gondjait, örömeit, amelyek másokat is érintettek volna. Miért ne lehetne ott egy ilyen összejövetelen a múzeum, a levéltár, a könyvtár vezetője is? Hogy közvetlenül hallja a gondokat, hogy kér­dezhessenek tőle, és válaszolhasson rá; hogy terveit ismer­tesse és segítséget ajánljon; hogy kiigazítson átfogóbb isme­retei révén, vagy helyben hagyjon megállapításokat. Csak azért, hogy azután egy irányba gördüljön a szekér. Már nem születhetne dicséret oktalanul, már nem érhetne elmarasz­talás senkit, csupán a valóság teljes ismerete nyomán... A módszer azért is könnyen követhető, mert ugyanezt meg­tették a tanácselnökök fonyódi továbbképző tanfolyamán. S csak jót tudnak mondani róla a résztvevők. Nemcsak a művelődési életre gondolok, amikor azt mondom: lehetőleg egy irányba — s ne a széllel szemben — hajoljanak a fák. Nem lenne jó, ha felsőbb szinteken bármiről is úgy alakulna ki vélemény, hogy a lényeglátás alapvető feltételét sem biztosítanák. Nem vagyok híve a »szakemberkultusz- eltúlzásának, e korábbi felfogásnak amúgy is gyökere veszett. Úgy válto­zott az élet — s nem is változhatott volna másképp —, hogy minden poszton képesített szakemberek hada áll rendelke­zésre. A politikai vezetők ma már szakkérdésekben is leg­alább olyan felkészültek, mint a végrehajtásban részt vevő társaik. Nem szembeállításként, hanem a valóság ismereté­ben mondom ezt. Így hát még érthetőbb: soha semmit ne ítéljünk meg. ne hozzunk döntést a szakavatottak, a tisztes­séges és becsületes munkájuk révén erre hivatott középve­zetők és irányítók meghallgatása nélkül. Nemcsak azért, mert ők látják jobban a részleteket is; nemcsak azért, mert a vezetői utánpótlás legbiztosabb tartalékai egyben, hanem azért, hogy mindig valósághű helyzetkép vezérelhesse tet­teinket. Á fák összehajolnak — mondta a középvezető, s mon­dandójának lényegét úgy fogtam föl: néha eltakar­ják. vagy »lakkozott- információik révén megszé­pítik a valóságot. Azt a valóságot, amely egészében szép és lelkesítő, de részletei még igencsak adnak munkát vala- mennyiük számára... Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom