Somogyi Néplap, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-03 / 207. szám
Képek a Magas- Tátrából A Magas-Tátrában nehéz az építkezés. A turistaházakai helikopter segítségével építik. A Csorba-tó közelében építik az 1984-es téli olimpiára a síugró sáncokat, a sífelvonókat, a Icsiklópályákat stb. A vendégeket modern szállókban helyezik el. Tátralomnlcról egyszeri átszállással lanovka visz föl a 2634 méteres csúcsra. A kiszálió utasok elé csodálatos panoráma tárul. A Magas-Tátra és a turistaparadicsom elnevezés közölt egyenlőségi jelet lehet húzni. Az útjeizések annyira jók, hogy turistatérkép nélkül is könnyen , eligazodik a kiránduló. Közművelődési dijat kapott Hogy Sámson még izmosabb legyen Vida Ferenc, a somogysám- soni közös tanács elnöke egyáltalán nem nevezhető sámsoni termetű embernek. Sohasem küzdött filiszteusok- kal — annál többet filiszte- rekkel. Alkata, beszédmodora eltökéltséget sugároz, ám a biztonság mindig higgadtsággal, csendes bölcsességgel párosul — ami szintén sámsoni erény. A fiatalos arcon egyre- másra megjelenő mosoly és a halk hangiiordozás sok élet- tapasztalatot sejtet, s az életrajz igazolja is a feltételezést. — A felszabadulás előtt néhány esztendeig szakmunkásként dolgoztam Ferencvárosban, ami elsősorban azért emlékezetes, mert gyakran élvezhettem a Fradi ragyogó játékát. Sajnos, manapság kevesebb örömet lelek benne ... A szülőföld mégis visszahúzott. 1950-ben végleg felhagytam tanult szakmámmal, és tanácselnök lettem a szülőfalumban, Sávolyon. Később a járási tanács alkalmazottakén! tevékenykedtem Marcaliban, éltem Nemesviden is, de a szülőfalu vonzásának ott sem tudtam ellenállni, s tizenhat évvel ezelőtt elvállaltam a somogysámsoni tanács vezetését. Szüleim, gyermekkori barátaim közelségét semmiféle más előnnyel sem tudtam ,volna pótolni. Igaz, feladataim azóta alaposan megnövekedtek,. hiszen hét éve nemcsak Somogysámson, hanem Csákány és Somogyzsitfa irányítása is a mi kötelességünk, azonban a többletmunka több lehetőséget is jelent. Az, hogy lényegében jómagam is »bennszülött« vagyok, előnyt jelentett a közművelődési munkában; zömmel egykori gyermekkori pajtásaim és ismerőseim tevékenységét kellett csupán összehangolni és támogatni. Nélkülük, az áldozatkész pedagógusok, áfész- és téeszvezetők nélkül sohasem kaphattam volna meg a közművelődési díjat. A mondás — senki sem lehet próféta a saját hazájában — nem bizonyult igaznak itt, a főútvonalaktól távol, Somogy északnyugati csücskében. A három kisközségben — a lehetőségekhez képest — élénk művelődési élet folyik, s bár a tárgyi feltételekkel nehéz lenne dicsekedni, a tanácselnök egyetlen szóval I sem panaszkodik a létesítmények hiányára, nem hivatkozik a »körülmények hatalmára«. — Nincs ugyan mutatós, nagy összegekből fölszerelt művelődési házunk, de ami van, legalább nem áll üresen. Egy szabaddá vált áíész- irodában hangulatos klubtermet rendeztünk be, mely a község lakosságának — főleg a fiatalságnak — szinte második otthona. Az asszonykó- rus és a citerazenekar működését sem akadályozza a jó akusztikájú próbaterem hiánya. A 150 főt befogadó sámsoni kultúrterem és a még nagyobb és szebb somogyzsitfai létesítmény, ha nem is teljesen, de kielégíti az igényeket. A könyvtárhálózattal sem állunk már olyan rosszul, mint néhány éve. Sikerült »lecsapnunk« száz négyzetméternyi megüresedett helyiségre, mely kényelmes otthont ad a 3500 kötetnek és a sámsoni olvasónak egyaránt. Somogyzsitfán és Csákányban összesen ötezer kötetből válogathatnak az érdeklődők. s Szőcsénypusztán is érdemes volt fiókkönyvtárat létesítenünk. Persze, az eredményekkel nem lehetünk elégedettek. Most az iskola bővítése van soron. Ez pedig nemcsak pénzügy, de lelkiismereti kérdés is; a gyermekintézmények fejlesztése nélkül később az egész közművelődési tevékenység elsorvadna. Az újságíró jegyzetfüzetében egymást követik már a tények a cigánygyerekek meglepően eredményes marótpusztai iskolaelőkészítő tanfolyamáról, a sámsoni és a csákányi citerazenekar, az asszonykórus sikeres szerepléseiről a járási szemléken, az újonnan létesült szép pedagóguslakásokról, az oktatásra és a közművelődésre felhasznált summákról, egyes szám első személyű igealak azonban alig fordul elő. Végül nagy sóhaj bizonyítja, hogy Vida Ferencnek nehezére esik a személytelenségből való kilépés. — Sajnos, én sohasem voltam tagja egyetlen együttesnek. művészeti közösségnek sem. Ennek ellenére, ahova csak lehet, elkísérem a három község műkedvelő csoportjait, s igyekszem rendszeres kapcsolatot fenntartani mindenkivel, aki a közművelődésnek hasznára válhat. Nagyon fontos. hogy a pedagógusok, könyvtárosok, népművelők, s általában a lakosság szemében ne csupán hivatalos személy, tanácselnök legyek. Feleségemben önzetlen segítőre találtam a 'közéleti tevékenységben, s két fiam — az egyik Budapesten, a másik Dunaújvárosban üzemmérnök — szintén nem tagadta meg szülei társadalmi érdeklődését. Nyolcadikos kislányom is jó úton jár. Szenvedélyeim? A műnkéi, mindenekelőtt a köz- művelődés. Másra alig marad időm. A sámsoni erő tehát nem más, mint a szenvedély ereje. A tanácselnök szenvedélyéé, mely a lakosok többségére is átragadt. Tanulságul mindazoknak, akik csupán a »tárgyi feltételekben« látják a sikerek nyitját. L. A. Évnyitó a mezőgazdasági főiskolán A tizenhetedik évnyitót tartotta tegnap a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola a Vörös Csillag filmszínházban. Dr. Fehér István kari igazgató köszöntője és megnyitója után dr. Guba Sándor főigazgató szólt a főiskola eredményeiről, a tanárok, a kutatók és a diákok előtt álló feladatokról, lehetőségekről. A főiskolán ebben a tanévben összesen 1380 mezőgazda- sági szakembert képeznek — ebben természetesen benne vannak a levelező hallgatók is, akik munkájuk mellett szereznek magasabb képesítést, vagy meglévő diplomájuk mellé még egyet. A nappali tagozaton 355 hallgató készül a mezőgazdasági pályára általános állattenyésztő, valamint baromfi- és egyéb kisállattenyésztési szakon. A diákok tavaly 1 millió 500 ezer forint támogatást kaptak ösztöndíj, tanulmányi és szociális segély formájában. 13 hallgató kötött társadalmi szerződést valamelyik közös gazdasággal; ők még külön 550 ezer forintot kapnak az ösztöndíj mellé. A főiskola a kutatás mellett természetesen a hallgatók képzését tekinti elsődleges feladatának. A gyakorlati foglalkozáshoz szükséges eszköztár az idén is gyarapodott. Újabb előadótermekkel gazdagodott az épület, több a kollégiumi hely. A közeljövőben bővítik a konyhát és az éttermet, a munka a tanév végére készül el. A főigazgató beszámolt a kaposvári főiskolások tanulmányi munkában, sportban elért sikereiről. Különösen nagy öröm — mondta —, hogy többen értek el első helyezést dolgozataikkal a tudományos diákkonferenciákon. Az iskolában nemrégiben díjat alapítottak, melyet jó tanulással, közéleti társadalmi munkával, politikai aktivitással és a közművelődésben végzett kiemelkedő tevékenységgel lehet elnyerni. Elsőként Kishegyi Simon, a tánccsoport egyik létrehozója kapta. A főiskola életében először fordult elő, hogy egy diákja népköztársasági ösztöndíjat kapott: ezt Nagy Imre harmadéves hallgató érdemelte ki. Az elsőévesek fogadalomtétele után Kocsis Tamás tanársegéd, az iskola KISZ-tibkára köszöntötte a hallgatókat. A tanév gyakorlattal kezdődik: a diákok kéthetes mezőgazdasági munkán vesznek részt. Megszólalnak kövek és emberek > A kék lábú ló Sajnos, novemberben jártunk Alma-Atában. A kancák teje már elapadt, a víg kumiszkorszak véget ért. Iható helyette a Kazahsztán nevű konyak meg a magyar riz- ling. Mindez a birkaebéd közben. amihez a birkát barátunk, Tumanbej Moldagaliev saját kezűleg vágta le az Al- ma-Atához közeli auiban, az Alatau egyik völgyében, ahol szülei élnek. A birka különböző részeiből öt fogás készült. De nemcsak ételt készítenek a valaha állattenyésztő nép egyik legfontosabb jószágából, hanem különböző eszközöket, sőt, a gerinccsigo- lyákból a legrégebbi gyerekjátékot, egy kézügyességet fejlesztő céldobót. A pontos célzás, a jó kéz a sztyeppéi íjász létfontosságú harci és élelemszerző adottsága volt. Moldagaliev legkisebb fia a gyerekszobában a sok modem játék helyett inkább ezzel játszott akkor is, amikor vendégségbe érkeztünk. A nagyobbik fiú rövid nógatás után elővett egy kéthú- ros hangszert, a dombrát. Játékát nem lehet elfelejteni. A I kék lábú ló című dalt, »küit« I játszotta először. A küi egy lóról azólt, amelyik minden versenyben elsőnek vitte célba gazdáját. Mintha több hangszer szólt volna egyszerre, oiyan ördögien kezelte a kéthúros kis dombrát. Hallatszott a ló vágtája, az öröm, amint célba ért. Azután bajba került a család, s csak úgy tudták megváltani magukat, ha eladják a lovat, a kék lábú lovat. Hallani a zenéből, amint új gazdája nyergeli fel, s hallani, hogyan toporzékol alatta a Jó, mert csak a régi gazdáját akarja vinni ezután is. S mindezt szöveg nélkül, mert a »küit« csak nagyon ritkán énekelték. Nem is lehet igazán magyarrá fordítani a »küi« jelentését; a dal nem ezt jelenti. Az orosz nyelv inkább átvette magát a szót. Hosszú évszázadokon át‘ a dombrán játszott »küi« volta kazah nép nyomorúságának egyetlen kifejezője. Ma modern zeneszerzői vannak, tanítják az alma-atai zénemű- vészeti főiskolán. Az új zenészek a régi mesterek, Abaj, Birzsán, Mahambet, Munit hagyományaira támaszkodnak, a sztyeppe sátraiban született dallamokra. Állattenyésztő nomád, fél- , nomád tartományból Kazahsztán iparosodott köztársasággá vált. Az októberi forradalom óta hatvanhárom új városa született, s különösen a Karagandai-medence fejlődött nagyot. Itt hatalmas szénbányák vannak, de jelentős vas-, réz- és más színes- fémbányái, kohászati ütemei termelnek. S a Karagandai- medencében áll egy kis városka is, Bajkonurnak hívják. Kevés kisváros szerzett akkora hírnevet a világban, mint ez. Mellette épült fel a Szovjetunió űrrepülőtere. A köztársaság természeti, föld fölötti és alatti gazdagságának okáról Tumanbaj Moldagaliev elmondott egy régi legendát. Az Úristen, itt Állatinak hívják, csak akkor vette észre, hogy Kazahsztánról megfeledkezett, amikor már bevégezte a teremtést. Hegyet, völgyet, síkságot, folyót, tavat, patakot és az érceket már arányosan elosztotta a földön. Nem volt mit tennie, markába fogta a maradékot, és mind leszórta Kazahsztánra. Asztaltársaságunk tagja, sőt, akszakálja egy NDK- beli író, Karl Kokoschka volt. Az akszakál egy közösség, társaság, akár véletlenül ösz- szeverődött kompánia öregje, kora miatt tisztelt, vezetőnek elfogadott rangidőse. Kazahsztánban nagy tekintély az akszakál. Az lett hát kora szerint Karl Kokoschka is. I Az ebéd utolsó aktusaként Tumanbej Moldagaliev behozta a birka megfőzött fejét, ahogy ezt Kazahsztánban azelőtt minden díszebéd végén megcselekedte a házigazda. Akszakálsága miatt Kari Kokoschkára hárult a feladat, hogy a fejet elossza a vendégek között. Szellemes és megszívlelendő szavak kíséretében osztotta el a fej részeit, s adta mindenkinek a neki járót. Az orrával kezdte. — Az orrát azért adom, hogy mindig jó szimata legyen. A következőnek már vágta is a fület. — A fülét azért adom, hogy mindenre füleljen, s mindent úgy halljon meg, ahogyan mondták. Ezután a birka szájából vágott ki egy darabot. — A száját magának adom. Azért adom, hogy amit látott, hallott, ne tartsa magában, hanem mondja el, hogy mindenki okulhasson belőle. Utoljára hagyta a nyelvet. — Utoljára hagytam a nyelvet. Nem véletlenül. Jusson eszébe róla, hogy jól kell beszélni, de jusson eszébe a kivágott nyelvről az is, hogy hallgatni is tudni kell. A tanulságos és vidám vacsora után éjjel hazafelé menet havazott, s a hegyekből erős szél fújt, pedig Alma- Ata, az »Almák Atyja« nevű város a legkevésbé szeles vidéken fekszik. Kinn a sztyeppeken télen, tavasszal és őszszel szinte mindig viharos a levegő mozgása. A szél sebessége a harmincöt-negyven métert is eléri másodpercenként. A repülőgép felszállását megakadályozhatja a szeles havazás, holott hosszú út áll még előttünk. A kazah fővárostól Moszkva 33Ï0 légi kilométer. Jó négyórás repülőút. A Moszkvától Pestig repülés már csak rövid kirándulásnak tűnt ezután. Zelei Miklós
