Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-14 / 191. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara; 1 forint SomomNéplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 191. szám 1977. augusztus 14., vasárnap Etióp ellentámadás Frontok Ogadcnben A Szomália támogatta szer­vezet, az úgynevezett Nyugat- szomáliai Felszabadítási Front, a Szomáliái hírügynökség ál­tal közzétett katonai közle­ményében bejelentette: egysé­gei az eltelt napokban az ogadeni területen vívott har­cokban elfoglalták Oda váro­sát. A front állítása szerint a Bale tartományban lezajlott összecsapásokban — Ogaden sivatagi térsége nagyjából négy etiópiai tartományra ter­jed ki — 400 etiópiai katona életét vesztette, a szervezet nagy mennyiségű felszerelést zsákmányolt, és ellenőrzése alatt tartja Ogaden 90 száza­lékát. most pedig Bale tarto­mányban offenzívát készíte­nek elő észak-északnyugati imnyban. Közlések szerint már harcok folynak az Addisz Abebátó] csak lf>0 mérfölddel délkeletre eső vidékeken is. Addisz Abebában azonban pénteken bejelentették, hogy a kormánycsapatok Ogaden északi részén ellentámadást intéztek két körzetben: Dire- dawától nyugatra és északke­letre. A hadműveletek célja az Addisz Abebát Dzsibutival összekötő vasútvonal két cso­mópontjának visszafoglalása a Szomáliái gerilláktól. Országos méretű tiltakozás a neutronbomba ellen Világszerte és hazánkban is élénk visszhangra talált a Bé­ke Világtanácsnak a békéért síkraszálló nemzeti és nem­zetközi szervezetekhez, poli­tikai pártokhoz, a világ köz­véleményéhez kibocsátott fel­hívása: augusztus 6—13. kö­zött tartsanak nemzetközi ak­cióhetet az új, borzalmas tö­megpusztító fegyver, a neut­ronbomba ellen. Az Országos Béketanács ügyvezető elnöksége, csatla­kozva a nemzetközi akcióhoz, tiltakozó nyilatkozatot adott ki. A magyar nép széles réte­gei tiltakozó gyűléseken, bri­gádértekezleteken, röpgyűlé- seken. ifjúsági és egyéb meg­mozdulásokon fejezték ki fel­háborodásukat az amerikai katonai, hadiipari komple­xumnak, a Carter' kormány­nak a fegyverkezési hajsza új szakasza megindítására irá­nyuló terveivel kapcsolatban. Az Országos Béketanács tit­kárságára folyamatosan érkez­nek a tiltakozó levelek, az ál­lásfoglalások. a táviratok. Fel­emelték hangjukat az új tö­megpusztító . fegyver ellen a Ganz-MÁVAG, a Zrínyi Nyomda, a Sárvári Baromfi- feldolgozó Vállalat, a Villa­mosberendezés és Készülék Művek, a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár 3. számú gyáregysége, a Mecse­ki Szénbányák, a Győri Va­gongyár dolgozói, szocialista brigádjai, a harkányi »-Népek Barátsága« nyári egyetem u'z országból érkezett hallgatói és még számos ipari, mezőgazda- sági vállalat, tudományos in­tézmény dolgozói. Szövetke­zeti parasztságunk a nyári mezőgazdasági munkák köze­pette is aktívan vesz részt az akcióban. A budapesti 62-es számú posta irányító osztályának Radnóti Miklós és Martos Fló­ra szocialista brigádjai fel­hívással fordultak az ameri­kai édesanyákhoz: az élet, az emberiség nevében tiltakozza­nak a neutronbomba gyártása ellen. Hitet tettek a Beke Vi­lágtanács felhívása mellett a különböző társadalmi szerve­zetek, egyházak is. Az akcióhéten a Hazafias Népfront és a KISZ szervezé­sében Monoron nagygyűlést tartottak. A monori járás csaknem egész felnőtt lakos­sága aláírásával fejezte ki til­takozását a neutronbomba el­len. A békéscsabai városi KISZ bizottság tiltakozó leve­lezőlapokat bocsátott ki, ame­lyeket több mint 30 ezer fia­tal írt alá. A levelezőlapokat Békéscsabán, a Tégla- és Cse­répipari Vállalatnál nagygyű­lés keretében adták át az Országos Béketanács képvise­lőjének. A neutronbomba el­leni tiltakozást sokhelyütt azokon a ‘ megmozdulásokon fejezték ki, amelyeken Hiro­sima és Nagaszaki atombom­bázásának 32. évfordulójára emlékeztek. Helikopteres mentők A lengyel Tátrában a hegyi mentők a helikoptert is alkal­mazzák munkájukban. Most, hogy a tetőpontjára ért a turis­taszezon, sajnos gyakran van szükség a bajba került amatőr alpinisták megsegítésére. (Foto — CAF—MTI—KS) Majái isi hangulat Trybuna ünnepe Varsóban szombaton dél­után megkezdődött a Trybuna Ludunak, a LEMP KB lap­jának immár szokásos évi ün­nepe, amelyet hatodszor ren­deznek meg. Az ország leg­nagyobb, már egy millió há­romszázezer példányban meg­jelenő újságjának majálisi hangulatú ünnepén várható­lag az idén is százezrek vesz­nek részt. A program kereté­ben újságíró—olvasó találko­zókat kiállításokat, sportver­senyeket, vitafórumokat és hangversenyeket rendeznek, és nagy népszerűségre számít­hat a kaszkadőrök nemzetkö­zi bemutatója is. A rendezvé­nyek során bemutatják és megvitatják az ország fejlő­désének eredményeit, a fejlő­dés programjának fő irányait, és jelentős figyelmet szentel­nek a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom közelgő hat­vanadik évfordulójának. A rendezvények most először nem korlátozódnak a fővá­rosra — a két napos varsói eseménysorozat folytatódik a jövő héten Kaliszban, Konin- ban és Poznanban. A hagyományoknak megfe­lelően az ünnepségeken részt vesznek a testvéri kommunis­ta és munkáspártok lapjainak — köztük a Népszabadságnak — képviselői. Kevesebb géphiba, jobb alkatrészellátás Az aratási ügyelet gyorsmérlege Az aratással egyidejűleg be­fejeződött a Mezőgéptrösztnek az ország valamennyi megyé­jében megszervezett nyári ügyelete, s most összegezték a június 27-e óta tartott szolgál­tatás tapasztalatait. A kalászosok betakarítására a Mezőgéptr.öszt vállalatai 1019 kombájnt újítottak fel. illetve szereltek össze a gaz­daságok, szövetkezetek részé­re. Közülük mintegy 200 új típusú szovjet SZK—5 és SZK —6-os. valamint lengyel és NDK-beli gépeket állítottak folyamatosan munkába. Vala­mennyi berendezés jól bevált az idei aratáson. A szezon előtt és alatt a szerelők csak­nem 16 ezer szerkezeti egysé­get újítottak fel. beleértve egyes esetekben a fődarab­cseréket is. Az aratási ügyeletben rend­szeresen 150 jól fölszerelt szervizkocsi és 500-náI több szerelő, műszaki szakember járta az országot. Összesen 11 456 szerelőórát fordítottak a bejelentett több mint 1200 hi­ba kijavítására, amit általá­ban a bejelentéstől számított egy-két napon belül elvégez­tek. A tapasztalatok szerint ebben az évben sokkal keve­sebb dolga volt a hét minden napján ügyeletet tartóknak, s a korábbi évekénél jobban szervezett és folyamatosabb volt a pótalkatrész-ellátás is. Ehhez hozzájárult, hogy a Mezőgépvállalatok saját rak­táraikban is tartalékoltak a legfontosabb részegységekből, alkatrészekből. A napokban ■ Mezőgép­trösztnél megkezdték a felké­szülést az őszi idényre, a be­takarítási ügyeiéi »egsaerve- zéséra. v Befejeződött a Ili. anyanyelvi konferencia Szombaton utolsó tanácsko­zási napjához érkezett és zá­rónyilatkozat közreadásával befejezte munkáját a Buda­pesten megtartott III. anya­nyelvi konferencia. Az egyehetes tanácskozás utolsó ülésén újjáválasztották az anyanyelvi konferencia védnökségét : a fele-fele arány­ban hazai, illetőleg külföldi tudósokból, akadémikusok­ból, professzorokból, írókból, egyházi személyiségekből és más szakemberekből, külföldi magyar egyesületek vezetőiből álló mintegy félszáz ' főnyi testület elnöke Lörincze La­jos lett. Szabó Zoltán, a Ma­gyarok Világszövetségének fő- I titkára köszönte meg befeje­zésül az eredményes munkát a konferencia részvevőinek, akik a Himnusz eléneklésével búcsúztak egymástól. Munkásőrök verseny# Méltóan köszönten! az évfordulót A csepeli kezdeményezés után az év elején jelent meg a munkásőrség országos pa­rancsnokságának felhívása; Hogy munkásőreink is mél­tóan köszöntsék a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom hatvanadik évfordulóját. »Mi, magyar kommunisták, mun­kásőrök saját ünnepünknek, saját ügyünknek tekintjük a Nagy Októbert, s népünkhöz nagyon közelállónak« — hang­súlyozta a felhívás. Ennek nyomán indult meg a munkásőr egységekben a háromfordulós verseny. Célja hogy az országszerte kibonta­kozó versenyben becsülettel helytálljanak az üzemekben és példát mutassanak a kiemel­kedő munkasikerek elérésé­ben. A másik — ezzel szoro­san összefüggő — cél pedig, hogy a testület tagjai, barát­ságban, és érzelmekben még közelebb kerüljenek a szovjet néphez. Ide tartozik még, hogy az idei kiképzési felada­tokat minél magasabb színvo­nalon hajtsák végre. Az első szakasz sikerrel zá­rult. A munkásőrök nagy lel­kesedéssel vettek részt a bri­gádok munkájában, az ipari üzemekben és a mezőgazda­ságban. Ezzel segítették az első féléves tervek teljesíté­sét, s az időszerű mezőgazda- sági munkák befejezését. Ta­nulmányozták a Szovjetunió történelmét, a Nagy Honvédő Háború eseményeit, s az SZKP XXV. kongresszusa ha­tározatainak végrehajtását, a békés, kommunizmust építő munka eredményeit. Ezekben a napokban zajlik a jubileumi emlékverseny má­sodik fordulója. A kaposvári Latinca Sándor egységnél La­ki János és Hanti István lö­vész, s Lukoveczki Pál hiradó raja bizonyult legjobbnak a Szovjetunió történelmének, a munkásőrség szabályzatának ismeretében. Már befejeződött a verseny a marcali Kovács József munkásőregységnél. Ma kerül sor az emlékversenyre a kaposvári járás Szalma Ist­ván egységénél, holnap a bar­csi Gábor Andor, azt követő­en pedig a siófoki, s végül a nagyatádi egységeknél. A legjobb rajok szeptem­berben területi döntőn mérik majd össze tudásukat. Félév után a barcsi áfész Kétszeresére nőtt a zöldségfelvásárlás Oriásdaru Brazíliának r-m A Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységében brazil megrendelésre készül az első 200 tonnás óriás úszó­daru. Már a vízen szerelik a hatalmas szerkezet elemeit. (MTI-fotó — Bara István felvétele — TELEFOTO — KS) Barcs lakossága átlagos na­pi zöldségigénye 15 mázsa. Idén az áfész nemcsak meny- nyiségben, de választékban is képes volt eleget tenni ennek az igénynek. Zöldségből két­szer annyit vásároltak föl, mint a tavalyi év első felé­ben. Az átlagban az is benne van, hogy a tavalyihoz képest hétszeresére nőtt a vöröshagy­ma fölvásárlás. Szembeszökően javult a barcsi körzet zöldségellátása. A legfontosabb zöldségfélék­ből, paprikából és paradi­csomból például a tavalyinak duplája került az üzljefekbe. Lemaradás csak zöldborsónál és az óburgonyánál volt A gyümölcsösöket ért tava» szí fagyok hatása jól nyomon követhető a felvásárlás mé­rőszámaiban is. A legtöbb koranyári gyümölcsből átvett mennyiség még a tíz mázsát sem éri . el. Lényegesen több volt viszont a tavalyinál — igaz még az Alföldre is el­mentek az áruért — almából és őszibarackból. A járás területén több mint ötszáz termelővel van szerző­désük. Fóliás primőrtermelő szakcsoportjuknak 23, kertba- rátkörüknek 35 tagja van. Mindkettő taglétszámát sze­retnék megduplázni, hogy így a nagyközség’ teljes ellátását saját termelői hálózatukkal biztosíthassák. Különösen a primőrellátásban akad még hiányosság. Az áfész kedvez­ményei és sokoldalú támoga­tása várhatóan tovább javítja a termelői kedvet és ezzel megalapozza az ellátás továb- / bi javulását. Felhőszakadás Somogybán Beázott a vasúti töltés Felsőitiocsoládnál A pénteki napsütést szom­bat délelőtt váratlanul nagy espzés követte Somogy me­gyében. A délelőtti órákban elsötétült az égbolt, s Belső- Somogyban és a Balaton .tér­ségében valóságos felhőszaka­dás zúdult le. A Kaposvár— Balatonlelle közötti 67-es úton olyan víztömeg hömpölygőit, hogy a gépjárművek csak lé­pésben tudtak haladni. A balatonföldvári hagyomá­nyos dél-dunántúli néptánc- fesztivált emiatt nem is tud­ták megtartani a szabadtéri színpadon. Ezért a résztvevő együttesek a siófoki, dél-ba­latoni Kulturális Központban mutatták be műsorukat. A yihar, illetve a sűrű vil­lámcsapások sok gondot okoz­tak a tűzoltóságnak is. Kis- bárapátiban a Kossuth Tsz szérűjében 200 mázsa alom­szalma gyulladt ki. A kár be­csült értéke 10 000 forint. Sió­fokon pedig a Fő utca 182. szám alatti házban keletkezett 5000 forintnyi kár a villám- csapás következtében. A vihar zavart okozott a vonatközlekedésben is. Ka­posvár—Siófok között Felső- mocsolád és Tab között csak­nem 5 órán át szünetelt a forgalom. Átmenetileg autó­buszok szállították az utaso­kat. A MÁV szakemberei a délutáni órákban elhárítottak az akadályokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom