Somogyi Néplap, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-27 / 201. szám

Jó ebédet, fiatalok! Megkésett séta az ízek és az adagok körül . Ha hivatalos tárgyalásra ül­tünk voina össze, s annak rendje és módja szerint jegy­zőkönyvvezető rögzítette vol­na az eseményeket, a beveze­tőben minden bizonnyal ezt írja: »Helyszín: a KISZ So­mogy megyei Bizottságának balatoníenyvesi vezetőképző tábora. Időpont: 1977. augusz­tus 23. Jelen vannak: Fóth Gyula, a balatonmáriai áfész vendéglátóipari osztályveze­tője; Lengyel János az áfész előadója; Tamási Lajos, a tá­bor konyhafőnöke, továbbá Fülöp Lujza és Kozári Mik­lós táborvezető-helyettesek. Tárgy: a táborlakó fiatalok ét­keztetésével kapcsolatos ta­pasztalatok értékelése-'. Így. Az újságíró csupán mellék- szereplő, mondhatnánk, össze- hozója a véleménycserének. Talán még az kívánkozna a jegyzőkönyvbe, hogy nemcsak a közelmúltra vonatkozó, ha­nem hónapokra visszamenő tapasztalatokról van szó. — Holnap új szakácsot ho­zunk ide a jelenlegi mellé. Szakképesítettet. És gondosko­dunk róla, hogy az ebédlőben , ott legyenek a fűszerek, bárki hozzáférhessen ezekhez, és íz­lése szerint fűszerezhesse az ételét.. Az áfész osztályvezetője részletesen taglalta, miért fon­tos az, hogy jó tapasztalatok­kal távozzanak a tanfolyamok részvevői. Lényegében az itt szerzett kellemes benyomások évek múltán is hatnak, s sze­retnénk, ha vendégként visz- szatérnének majd az áfész egységeibe azok, akik itt most fiatalon megfordultak. Bizo­nyos, hogy így is lesz, hiszen semmi ok sincs arra, hogy a tábori ellátásból bárki is ál­talános következtetésre jusson. De hát milyen gondok kerül­tek felszínre? Mindenekelőtt, a máriai áfész nem az első »cég«, mely a fenyvesi táborlakók étkezte­téséről gondoskodik. Egy-egy nyáron négy-ötezer fiatalt ré­szesítenek itt képzésben, illet­ve továbbképzésben, s olykor külföldieket is vendégül lát­nak. Az áfész tartja fenn a konyhát, az étkezdét, és adja ezek személyzetét. Egy sze­mély napi élelmezése 26,60 fo­rint, ennyiből kell kihozni a reggelit, az ebédet és a va­csorát, sőt olykor az uzsonnát is. — Természetesen, ez nem mindig sikerül — mondta a konyhafőnök. — Ha például virslit adunk reggelire, ennek az ára már »belenyúlik« az ebédbe. Vagy itt van, tessék nézni, a mai ételösszeállítás. Hogyan futná erre az említett összeg? Tényleg, hogyan? Reggelire szalámi, vaj, zöldpaprika, tea. Természetesen ebből is, abból is kevés, csak a tea fogyaszt­ható »határtalanul«. Ebéd: tejfölös sertéspörkölt, kézi tar­honyával, vegyes savanyúság. Vacsora: rakott burgonya, cse­megeuborka, szőlő. Ezt a »me­nüt« is, csakúgy, mint a hét többi napjára szólót, a tábor­lakók igényei szerint állították össze. Ugyanis így próbáltak az általános ízlés felé köze­ledni ... — A dolgozók semmilyen konyhai maradékot nem vihet­nek haza, így a személyzet nincs érdekelve abban, hogy sok étel maradjon — érvelt a konyhafőnök, aki egyébként több mint négy évtizede dol­gozik a szakmában. Hogy most érvelnie, indokolnia kellett, s hogy egyáltalán magyarázatra szorult, hogy mit és mennyit esznek a táborlakók, azt a beszélgetésen részt vevő két táborvezető-helyettes így indo­kolta: — Kevés a kaja, és a mi­nőség is kifogásolható. Hogy mitől van ez, nem tudjuk, de a probléma nem mai keletű. Gyakran cserélődik a konyha­személyzet. Talán, ha állandó­an ugyanazok lennének a kony­hán, állandó beszerzővel, ak­kor változna a helyzet, hi­szen ez kihat az étel mennyi­ségére és minőségére is... — Persze, nekünk is jelez­nünk kellett volna a konyhán, ha valamivel elégedetlenek vagyunk. Emlékszem, volt rá eset, hogy valamiért szóltam, és akkor a panasz oka egy nap múlva megszűnt. — Tudomásom szerint men­Ék Sándor hetvenöt éves Hetvenöt évvel ezelőtt, 1902. augusztus 27- én született Ék Sándor Kossuth-díjas grafi­kus és festőművész, főiskolai tanár. Egész fiatalon ismerkedett meg a haladó politikai mozgalmakkal; 1919 óta vesz részt a munkásmozgalomban. A Magyar Tanács- köztársaság idején Uitz Béla szabadiskolájá­ban kezdte el képzőművészeti tanulmányait. A Tanácsköztársaság vérbefojtása után Né­metországba emigrált, ahol Alex Keil néven dolgozott és ért el megérdemelt művészi si­kert. Később a Szovjetunióba települt át, és onnan tért haza 1945-ben. Ék Sándor 1933 előtti grafikai munkássá­ga szorosan összefonódott az akkori német munkásmozgalommal. Elsősorban a fasizmus • elleni harc idején és a felszabadulás után készült agitatív plakátjai, továbbá rajzsoro­zatai — Szabadságunk köszöntése, Memento — tették ismertté nevét. Festményei a mun­kásmozgalom történetéből és a szocialista építés hétköznapjaiból merítik mondanivaló­jukat. Ismert képe például a Felszabadulás. Anya gyermekkel. tdc a konyhára panasszal, csakhogy hiaba! A konyha rendel az áfász-től, az áfész a Zöldért-től. a tejipartól és másoktól, ám hogy mindig minden idejében itt legyen, arról az áfész nem kezesked­het. Így például a múlt hét csütörtökére kért szőlőt most kedden este ették meg a fia­talok ... Az áfész előadója két föl­jegyzést mutatott. Az egyik a megyei Élelmiszer-ellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet, a másik a Köjál véleményezése egy bi­zonyos, fogyasztásra még al­kalmas gyulai kolbászról. Mindössze ennyi van — egyéb jelzést az áfész nem kapott sehonnan a konyhai készítmé­nyek minőségéről és mennyi­ségéről! Azaz egy észrevétel érkezett, emlékeztek a részve­vők, valamilyen étel fűszere­zését érte panasz. Nem volt elég ízletes ... Eljnúlt jóformán az egész nyár, s az áfész most hall elő­ször arról, hogy a konyha munkájával úgyszólván végig elégedetlenek voltak! 7— Ha nem hiszi el, hozhat­juk a gyerekeket sorban, akik elmondják a Véleményüket! Miért nem kérdezi meg soha senki az étkező csoportoktól, hogy ízlik-e, elegendő-e az étel? így abban a tudatban vannak, hogy minden a leg­nagyobb rendben van ... A táborvezető-helyettesek igazát senki sem vitathatja. A sorra elhangzó, egymásra lici­táló ötletek — rendszeres étel­kóstolás, napi »kívánságmenü« összeállítása, a megye egyes vidékeinek jellegzetes ízeiből készített ételek stb. — több­sége nem valósítható meg. Csak egy valami teljesíthető: a 26.60 forint szabta keretek között legyen az étel — jóízű! Turnusváltások idején a tá­borvezetők jelentést küldenek a KISZ megyebizottságának a tapasztalatokról — köztük az ellátás, az élelmezés tapaszta­latairól is. Ahogyan a tábor- vezető-helyettesektől hallottuk, a koszttal kapcsolatos gondo­kat eddig is rendre így jelez­ték. Most már csak sajnálhat­juk — a már rég hazatért tá­borlakók helyett is —, hogy ezeket az észrevételeket a me­gyei KISZ-bizottság nem jut­tatta el oda, ahol gondoskod­hattak volna a problémák megszüntetéséről : a máriai áfész-héz... Propagandisták és ifjúgár­disták lakják ezen a héten a fenyvesi tábort. Tanulnak, s persze marad idő a sportolás­ra, szórakozásra is. A közér­zetet és a kondíciót is befo­lyásolja, mit és mennyit esz­nek. Fiatalokról lévén szó, az étvágy eleve adott, méghozzá fokozott mértékben, s hogy ezt kielégíthessék — igyekeztünk I segíteni. A gyors intézkedések alapján bízhatunk a tartós ja­vulásban. Hernesz Feren(. Lemezfigyelő A sokaság fia Megszólalnak kövek és emberek Népszerű költő volt Váci Mihály. De az is bizonyos, hogy népszerűsége ellenére költészete a befogadást illető­en a felszínen maradt, nem merült mélyre. Hamar ellobbanó élete gaz­dag művet hagyott maga után. Ez a nagylemez, ez az értő válogatás — A sokaság fia — is ezt bizonyítja Avar István szép, fel-felizzó tolmácsolásá­ban. 1824-ben született Váci Mihály, s kezdettől vállalta a »nyilvános összeesküvő« — ő nevezte így —, azaz a tanító sorsát. Tanyai sorsot vállalt, s ha kedve támadt, harmoni- kázott a tanítványoknak. Be­tegség gyötörte, többször ke­rült az élet és a halál perem- nyi választóvonalára. 1955-ben jelentek meg első versei az Űj Hangban. Majd a kötetek: Ereszalja, Nincsen számodra hely, Bodza, Mindenütt otthon stb. A harmadiknál felfigyel­tek rá, a negyediket már vár­ták. Egyre inkább megtalálta hangját: közéleti költészet volt az övé, nyílt, egyenes beszéd a líra foglalatában. Volt iro­dalmi folyóirat szerkesztője, képviselő : mindennek egész emberként felelt meg. A láng­ját éreztük, s nem tudtuk, hogy füstje is van. Befelé el­bizonytalanodott, kétségek gyötörték. Nem tudta: nem hiábavaló-e a szava? Negyven­hat éves korában halt meg. Észak-Vietnamban, költői-po­litikusi küldetésben. A jegenyét választotta sors­szimbólumául a Jegenye — fényben című versével, mely a nagylemez nyitóverse. Irány­mutató a pusztában. Az is lett; Avar István versmondá­sában a bólintást is érezzük. Szelíden győzött, mint a szél, ahogy kívánta egy másik köl­teményében. Kis egységet al­kotnak a nagylemez első ol­dalán gyermekkort idéző ver­sek. Szinte látjuk, ahogy a sínek mellett áll, lenyűgözve a vonatisten átrobogásától (Gyermekkoromból jönnek mindig). Apja vasutas volt; nyomorodottan is szolgálatte- * vő. Vád lírájában gyakorta felbukkan alakja, gazdagítva a családi költészetet a magyar iordalomban. Szerepel József Attila is. Hol egy idézet tőle, hol a Váci-vers hangulatában, hol pedig mintha egyenesen a nagy elődnek címezte volna válaszul saját munkáját A Te vagy, mintha az Ódával lenne rokon. Az Édes hazám pedig a József Attila-i Hazám költői leltárának jelenkori vál­tozata. S bíztat Építs tetőt című kis remekében: »Foglald el hazádat«/ A haza fogalma ál­landóan jelen volt költészeté­ben: kulcsszó. »Építsd világod: — lenn a mélyben / tervezi lombját a gyökér; / tudatos rendszere készen, / mire győz­tesen fénybe ér.« Kevésbé ismertek azok a versei, melyekben kétségei táplálta dühgúnya szólal meg. Látja, hogy a komfortossá vált életnek veszélyei vannak; a kispolgári jólét és kényelem a közösségi érzést lúgozhatja ki (Leg-korszak, Staccato). Avar István ezekkel a versekkel mintha a saját véleményét is mondaná. Aki az elöl járó sze­repét vállalja, az gyakran egyedül van. Váci versei — talán nem eléggé figyeltünk erre — beszélnek nekünk e vállalásairól is. Te bolond cí­mű versét egyszer elmondta a kaposvári tanítóképzőben; sze­retett és tudott verset monda­ni. A Még nem elég! című költeményét az ő hangján hall­juk a lemezről, mely szép ajándék a versbarátoknak. Ér­tő, pontos elemzést Váci köl­tészetéről Berkes Erzsébettől olvashatunk a lemezborítón. ' U Az olvasó írja és segítséget vár Hogyan kell képet n^zni mutatva. Természetesen a Tretyakov testvérek vásároltak nyugat-európai képeket is, s azóta is gyarapszik a külföldi képek állománya, de a Tre­tyakov Galéria elsősorban a hazai képzőművészet kincstá­ra. A következő teremben Ve- rescsagin Sipka-szorosi ütkö­zet című képe előtt beszélge­tünk Nem hangosan, de nem is halkan. Ahogy egy múzeum­ban még épp illik. Egyszer csak udvariasan, ám erélyesen ránk szól egy harmincöt­negyven körüli nő: — Kérem, ne beszélgesse­nek! Már épp reprikáznélt, mi az, hogy csak úgy rászólnak az emberre egy zsongó-bongó nyilvános helyen, amikor a terem közepén észreveszem a széksorokat, s a bennük ülő húsz-huszonöt embert. Vala­melyik képzőművészeti főis­kola hallgatói lennének? Ah­hoz túlságosan vegyes a tár­saság. Jó néhány arcon lát­szik, hogy ebben a korban már nem lehet elkezdeni a művészinaskodást. Férfiak és nők öregek, fiatalok vegye­sen. Elnézést kérék azért is, mert a beszélgetésünkkel zavartunk, s azért is, hogy újból zavarog- ni akarok a kérdezősködésem- mel. Az egyik moszkvai gyár dol­gozói ültek a Tretyakov Galé­ria termében. Kulturális vál­lalásukat nem úgy teljesítet­ték, hogy a brigádnaplóba a portán beüttették a múzeum pecsétjét, hogy legyen mivel elszámolni a művelődési bi- ■zottságnak is, és otthon is a képre. A negyvenhárom kis vászon is a legszínvonalasabb képtári anyag, szinte egy élet­mű. Ivanov halála előtt mégis azt mondta, hogy csak egyet­len képe van — a nagy. A többit nem számította műnek, holott mind kiérlelt, mesteri darab. Az összpontosított alkotó — ha tetszik, a munkaképesség példájaként állhat mindenki előtt, aki bármibe is fog. És az önértékelés, az önbírálat szigora is! Hisz már maga az a tény, hogy a Tretyakov Ga­lériában látható a negyvenhá­rom, csupán vázlatnak szánt vászon — a művész önmaga iránti túlzott szigoráról be­szél. Tretyakov sokszor első­ként adott polgárjogot egy- egy miatal, még nem elfoga­dott művésznek. A múlt század közepén kezdte el a gyűjtést testvére segítségével Pavel Mihajlovics Tretyakov, s halálakor, 1898. december 4-én szinte napra­készen adományozta Moszkva városának orosz festészeti gyűjteményét. Negyvenkét esztendei munkával, óriási szellemi, fizikai és anyagi be­fektetéssel alkotta meg az orosz nemzeti művészet mú­zeumát. P. M. Tretyakov ha­lálakor az orosz művészek több mint kétezer-kétszáz al­kotását őrizte falai közt a képtár — az orosz képzőmű­vészetet az első lépésektől be délutáni sörözést — ahogy ná­lunk, Magyarországon ez gya­korta megesik. Valóban tanul­tak, gazdagodtak. — A következő hónapban — mondta egyikük — megint jö­vünk. Csak úgy értékes iga­zán, ha folyamatosan, elmé- lyülten foglalkozunk egy-egy korszakkal, nagyobb témakör­rel. Az előadó pedig nem a fes­tő életével, lexikoni adatokkal traktálta őket, hanem a kép kompozíciójáról beszélt, arról, hogyan valósulnak meg, s ho­gyan módosulnak a klasszikus szabályok a ' Verescsagin-kép esetében, de főleg arról, ho­gyan kell képet nézni. Közben beleszőtte a szükséges irodal­mi adalékokat, a történelmi események okait, összefüggé­seit, s egy lemezjátszót is megszólal tatott. — Nem akart soha festő vagy grafikus lenni? — kér­dem a legfiatalabbat, aki fü­zetébe ràjzolgatja a kép rész­leteit, s rádásul jól. — A, nem tudok én rajzol­ni. Legalábbis úgy nem, ahogy egy művésznek kell — mond­ja a fiú. — Technikus vagyok, egy kicsi, három rajzolóból álló műszaki csoport vezetője, vagy inkább irányítója, szer­vezője, s elég sokat rajzolok. Kifejlődött hát egy kis kéz­ügyességem, s ha ezeken a művelődési foglalkozásokon reprodukálom, amit látok, sok­kal közelebb kerülök a kép­hez, a látvány titkához. Köz­ben fejlődik a rajzkészségem is, aminek viszont a gyárban látom hasznát. Zelel Miklós (Folytatjuk) Udvarias idegen vagyok. Ha valahol külföldön járok, tisz­tességtudó igyekezettel törek­szem arra, hogy megnézzem mindazt, amire az ország, amelyben épp járok, büszke, mert a kötelező »hogy érzi rpagát nálunk« — kérdés után, rögtön sorra veszik nevezetes­ségeiket, jártam-e ott, lát­tam-e? S ilyenkor nemmel vá­laszolni egy kicsit érdektelen­séget sejtető, de mindenképp kényelmetlen. Úgyhogy ma kötelező kirán­dulásként következik a Tre­tyakov Galéria megtekintése. Ballagok is békével a hosszan kígyózó sorban a képek előtt, egész addig. míg Ivanov »Krisztus a nép között« című képe megállásra nem kénysze­rít. Nem hagyom magam sodor­tatni a képtári tömeggel. Ha az ember eléggé szívós, s tü­relmesen kivárja a megfelelő időpontot, hosszú percekig nézhet egy képet egymagában is. Ivanov 1837-től 1857-ig, húsz éven át dolgozott a körül­belül ötször-hat méteres fest­ményen. Közben negyvenhá­rom kisebb vásznat készített, hogy kiválogathassa, külön- külön is láthassa a figurákat, mielőtt fölfestené őket a nagy. A Balatonszéplak, Klára u. 62—98., illetve 63—115. szá­mok közötti lakók panaszá­val fordulok a Somogyi Nép­laphoz. Az utcának ez a sza­kasza pontos felmérés szerint 550 méter. Megközelítően a középtáján foíyik keresztül a Cinege-patak. A patak bal partján a Klára utca és a Ba­bits Mihály utca közötti sza­kaszt a lakosság évtizedek óta utcának használta, mivel ez volt a legrövidebb közlekedé­si lehetőség. A pataktól nem messze a siófoki tanács egy helyi köz­pontot alakított lei, ahol ABC- áruház, büfé, zöldséges, hal­és lángossütő, kemping és a városban közlekedő 1. sz. he­lyi autóbuszjárat megállója van. Ugyanezen az úton kö­zelíthető meg részünkről az Ezüstparton kialakított szabad strand is. Ezt az utat évtize­dek óta használta a lakosság, és ellene semmiféle kifogás nem merült fel. A múlt év őszén jutott tu­domásunkra, hogy ez a terü­let állami tulajdon ugyan, de a Budapesti Harisnyagyár ke­zelésében van, melyet a váro­si tanács műszaki osztálya a telek bekerítésére szólított fel. Ez év júniusában elkezd­ték a kerítés építését, ezzel megszüntetve az átjárást. La- Kotársaink többször fordultak a műszaki osztályhoz, hogy tegye lehetővé az átjárást. Ké­résükre azt a választ kapták, hogy a harisnyagyár kérelmé­re adtak engedélyt a kerítés- építéshez, a határozat — mi­vel határidőn belül nem fel­lebbeztek — jogerőre emel­kedett. Megírták azt is, hogy az átjárást az ingatlan tulaj­donosa (kezelője, használója) megtilthatja vagy megenged­heti. Javasolta a műszaki osztály, hogy kérelmükkel keressük meg a Budapesti Ha­risnyagyárat ; az viszont az osztállyal való egyetértésre hivatkozva visszautasította a kérelmünket. Az előző válasz- szal kapcsolatban a követke­zőket kívánom megjegyezni: A műszaki osztály értesíté­se több helyen részben sza­bálytalanságot, részben rossz- indulatot mutat. 1. Ha a műszaki osztály a kerítés építésére szabályszerű építési engedélyt adott, akkor erről a közvetlen szomszédo­kat fellebbezési lehetőség közlésével tájékoztatni kel­lett volna. Ha pedig van olyan rendelkezés, mely sze­rint ez nem szükséges, akkor a műszaki osztály miért hi­vatkozik arra, hogy a határ­időn belüli fellebbezés híján jogerőre emelkedett a dön­tés? 2. A Budapesti Harisnya­gyár leveléből kitűnik: eluta­sító álláspontjukat a műszaki osztállyal közösen, egy hó­nappal előbb kialakították, ennek ellenére a műszaki osz­tály javasolja, hogy kérel­münkkel az ingatlan kezelőjét keressük meg. 3. Feltehetően a műszaki osztálytól nyerte a Harisnya­gyár azt a tájékoztatást is, hogy a Klára utcának ez a szakasza egyik irányban sincs 200 méter. Ezzel szemben, mint már írtam, a távolság 550 méter, ami — tekintve, hogy a Babits M. utcán ugyanennyit visszafelé is meg kell tenni — megkétszerező­dik. Tekintettel arra, hogy Ba­latonszéplak területén ilyen hosszú — keresztezés nélküli — utcaszakasz nincsen, és a helyi központ éppen ennek a szakasznak a közepén lé­tesült, mintegy háromszáz em­ber, részben üdülők, részben állandó lakosok, az eddigi 3 —4 perc helyett 25 percet kénytelenek gyalogolni akkor, amikor kérésünk megoldásá­ra több lehetőség is van. Kérjük tehát a lap segítsé­gét abban, hogy a műszaki osztály akár kisajátítással, akár szolgalmi jog telekköny­vi bejegyzésével továbbra is biztosítsa az átjárást. Ez an­nál is inkább megoldható, mi­vel a patak bal partján hú­zódik az állami gazdaság ön- lözőcsöve és az elektromos vezeték is, ennélfogva ez a terület amúgy is alkalmatlan az építésre. Lakótársaim megbízásából: Kozáry Vilmos Siófok, Klára utca 80.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom