Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-27 / 175. szám
Édesanyáknak — a meséről Igen sok édesanya ajkáról elhangzik: »Nem tudok mesélni !« »Nem tudom miről meséljek!« Ügy oldja meg a mese.ás problémáját, hogy bekapcsolja a rádiót, televíziót, vagy ha van telelőn, feltárcsázza a meseszolgálat.számát. Gondolja, ez is elég a meséből. Pedig téved, mert az anya ajkáról elhangzott mesének sokkal nagyobb a varázsa, mint a gépesített meseszolgálatnak. A mese témája is inkább egyéniséghez simuló lehet, s jobban megragadja _a gyermek képzelőerejét. A gépesített meseszolgálat százezreknek szól, viszont az édesanya által előadott mese csak saját gyermekének. Már egészen kicsi gyermekeket érdekel a mese csodálatos képzeletvilága és beleéli magát a mese szereplőinek sorsába. A képzelet erejével ő is végigéli a szereplők cselekedeteit, melyek érzelmi választóvízként hatnak, s meg- ' mutatják a helyes és nem helyes utat. Anélkül, hogy az édesanya a végén eszmei tanulságot vonna le, a gyermek érzi, hogy melyik a morálisan követendő út. Természetesen a mesetéma kiválasztásánál erre az édesanyának figyelemmel kell lennie, és akkor is, amikor a történet fonalát szövi. Honnan vegye a témát az édesanya a mesékhez? Az élet szüli a történeteket, de legtöbbet saját gyermeke szájából hallhat, amikor elmondja óvodai vagy iskolai élményeit Mennyi téma búvik meg ezekben a gyermektörténeíekben... Csak »oda kell figyelni!« Jó módszer az is, ha mesekönyveket vásárolunk és az abban olvasott meséiket — a gyermek egyéniségéhez igazítva — élőszóval adjuk elő. Van olyan gyermek, aki esténként hónapokig örömmel hallgatja ugyanazt a mesét, amit megkedvelt. Szereplői szívéhez nőnek, szinte kívülről tudja már minden betűjét, mégis jó az édesanya szájából hallani. Ilyenkor az örökmozgó gyermek megnyugszik, kellemesen elbágyad és fczinte átálmodja magát a valóságból a mese álomvilágába. A jól kiválasztott mese lelki »altatótabletta«, amely feloldja az egész napi események hatása alól a gyermeket, megpihenteti idegeit. Ne válasz- szunk olyan témát vagy szereplőket az esti mesében, amelyek fölizgatják a gyermeket, félelmet keltenek benne, válasszunk témát a mesevilág kedves vagy mulatságos figuráiból, az állat- vagy növényvilágból, de meseszerűen elmondhatjuk az életből vett mai történeteket is. F. 'K. Növényvédő szerek használata A növényvédő szerek kiméréséhez, adagolásához, hígításához, töltéséhez, kezeléséhez feltűnően megjelölt, biztonságos munkaeszközöket használjunk — kizárólagosan erre a célra! Két vagy több növényvédő szer együttes fel- használásakor a keverékben legveszélyesebb szerre előírt óvintézkedések betartása a kötelező. Esős időben — főleg méreggel — ne permetezzünk és ne porozzunk! Erős szélben és tűző napon sem szabad a növényvédő szereket használni. A permetlé készítése, illetve a permetezés ideje alatt tilos a dohányzás. Ne fogyasszunk szeszes italt a vegyszeres munka kezdése előtt, és befejezése után sem pár óráig. A védőruhát, védőkalapot, gumikesztyűt, gumicsizmát és védőálarcot — még a rövid ideig tartó permetezési, illetve porozási munkához is — vegyük föl. A munka befejezése ütán bő vízzel mosakodjunk meg, és azonnal váltsunk tiszta ruhát! A »méreg« jelzés nélküli szerek használatakor is legyünk óvatosak. Szembe és bőrre jutva ezek is könnyen gyulladást okoznak. JUdlíny, Minden alkalomra A nyári öltözékek kiegészítőjeként közkedvelt lett a mellény. Párizsban a legnagyobb divatházak is ajánlják; a fiatalok pedig kimondottan divatba hozták. Az úgynevezett lélekmelegítő formától a férfimellényen át a ruha hosz- száig érő, egyenes vonalú megoldásig igen bőséges a variáció. Mi az egyenes vonalú, csípőt betakaró hosszúsággal készült modellt választottuk ki. Derékig érően vagy térd alatti végződéssel is igen csinos. Minden korosztály és a telt alkatúak is hordhatják. 1. Farmer anyagból készült nadrágszoknya, magas nyakú pamutpulóverrel, amelyet a nadrágba bekötve is viselhetünk. A mellény élénk színű műszálszövet, horgolt paszpóllal a széleken, a zseb tetején és a karlyuk körül. 2. A mellény, ez esetben pontosan leolvasható rajzról. Hozzá ceruzavonalú nadrágot és megkötött nyakú, kézelőbe fogott, bő ingujjú tunikát hordhatunk. ' 3. Elegáns mintás selyem ruhának is lehet kísérője a csípőig érő mellény. A ruha ujjatlan, egyenes pánt fejezi be a vállnál. Pici gallér és körbe berakott, de vasalatla- nul hagyott szoknya a jellemzője. A mellényt természetesen színben és alapanyagában úgy kell megválasztani, hogy ruhatárunk darabjaihoz alkalmazható legyen. A mellény szabásminája Rebarbara-kása tejjel Fél kg rebarbarát megmosunk, egy cm hosszú darabokra vágjuk, negyed liter vízzel felöntjük, 10 percig főzzük, és szűrőn áttörjük. 8 dl fehér bort 15 dkg cukorral, egy csomag vaníliacukorral fölfor- ralunk; 8 dkg liszttel behintjük és megduzzasztjuk, amíg síma és egészen áttetsző lesz. Kis üvegtálakba öntjük és lehűtjük. Tálalásnál a rebarbara-kását fél liter friss tejjel leöntjük. Hogyan lassítsuk az öregedést? Az Öregedés mindenkit érdekel, legközvetlenebbül azonban a legtapasztaltabb és legtermékenyebb középkorú embert. Az életkon meghosszabbodása miatt az öregek száma állandóan növekszik, de az életkort még a legideálisabb körülmények között sem lehet a végtelenségig kiterjeszteni, Az öregedés tulajdonképpen természetes kifáradást, elhasználódást jelző folyamat. Mindannyian ismerünk 50 éves öregeket és 50 évesen már öregedő, de biológiailag még fiatal embereket. A biológiai kor pedig fontosabb az időbelinél. Az emberi szervezet — hasonlóan egy jó minőségű termékhez — ha karbantartják és gondoskodnak róla, hosszú ideig jól működik. Ha viszont visszaélnek teljesítőképességével, elhanyagolják, gyorsan romlik és öregszik. Az ember életének várható tartamában az öröklött lehetőségek nagy szerepet játszanak, de még ennél is fontosabb a test folyamatos gondozása. Megbízható kutatásqk eredményei szerint az öregedést — és a vele járó panaszokat — elsősorban a dohányzás, a mozgáshiány, az elhízás sietteti. Az öregedésnek az érelmeszesedés a legfontosabb jelzője. Ma a leggyakoribb halálokat az ezek talaján kialakult szív- és érrendszeri betegségek jelentik. Bár az érelmeszesedés a kornak már természetes velejárója, életmódunkkal gyorsítani és fokozni, illetve lassítani és csökkenteni tudjuk. Gyorsítani főként a gyakori dohányzással lehet. Közismert, hogy a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása és a halálozás sokkal nagyobb a dohányzók, mint a nem dohányzók között. Ezért ma már a szív- és érsebészek, ha az érelmeszesedést okozó feltételek kikapcsolása alapkövetelmény, a dohányzás teljes elhagyását javasolják. Ha a beteg mégis tovább füstöl, az ilyen műtétektől elzárkóznak. Érátültetésnél a dohányosok között háromszor több sikertelenséget, újbóli érelzáródást tapasztaltak. Vannak, akik azt mondják: a dohányzás káros hatása az öröklött hajlamoktól függ. Ez csak megszorításokkal lehet igaz. Egy 42 éves amerikai nőt — aki napi 2 doboz cigarettát szívott — a főverőér teljes elzáródásával szállítottak kórházba. -Ugyanakkor 82 éves édesapjának és 78 éves édesanyjának teljesen ép volt az érrendszere, de ők sohasem dohányoztak! A dohányzás az erek szűkületét, a véráramlás lassúbbodását okozza, fokozza a véralvadást, a vér zsírsavszintjét. A dohányzás a szívinfarktus kockázatát az elszívott cigaretták számától függően 3—6-szorosára fokozza, de aránytalanul magasabb a dohányzók között a szél- hűdések száma is. A nikotindús füst gátolja a tüdő oxigénfelvételét. Szerepét a tüdőrák létrejöttében ma már senki sem vitatja. A dohányzásnak szerepe lehet a szív-, az ajak-, a gége-, a nyelőcső-, a hólyag- és hasnyálmirigy-daganatok kialakításában. Sőt, a szív- és érrendszeri műtétek mellett az egyéb műtétek kilátásait is veszélyezteti. A mozgáshiány és mozgás- szegény életmód szintén sietteti az öregedést. Sajnos, ma ülő életmódot folytatunk, keveset gyalogolunk. Kétségtelen, hogy az életkor előrehaladásával az ember kissé kényelmesebb lesz, nyugalomra vágyik. De a kerékpározásnak, úszásnak, a napi rendszeres kocogásnak, a sétának még idősebb korban is komoly szerepe van az öregkori kórképek megelőzésében. Mozgásra a vérkeringés javulásával a vérnyomás és a vér zsírszintje I is csökken. Fontos a rendszeres , napi mozgás. . Előnyös lift helyett a lépcsőjárás is. Az óvatos séta még szívbetegeknek is jó, orvosi ellenőrzés mellett pedig rendszeressé tehető. A mozgás megelőző szerepére jó példa a londoni emeletes autóbuszok dolgozóinak megfigyelése. Az elkülönítve állandóan ülő autóbusz- vezetők között sokkal több szívbeteget találtak, mint az ugyan rosszabb levegőben, de állandóan le-föl járkáló kalauzok között. Az elhízás is elősegíti az öregedést, bár a dohányzásnál és mozgáshiánynál kisebb mértékben. Azt már régóta tudjuk, hogy a kövérek között a szív-, az epe- és a cukorbetegségek, sőt még a rosszindulatú daganatok is gyakrabban fordulnak elő. A mai kor embere nemcsak keveset mozog, hanem túl sokat eszik és iszik is. Németországban az emberek világháború után a rossz gazdasági helyzet miatt hiányosan táplálkoztak, többen éheztek is. Ennek következtében nem volt elhízás, csökkent a szív-, cukor-, epe- és rákos megbetegedések száma. A gazdasági helyzet javulásával azonban ismét emelkedett, s ma egyre tovább nő. Persze, ez nem az éhezésre, hanem az egészséges táplálkozásra hívja föl a figyelmet. Az elhízás ugyanakkor sebészeti 'kockázat is, mert gyakoribbak a sebszakadások és fertőzések, a tüdő- és szívkomp! ikációk, valamint a vivőeres érelzáródások. Az el- ; hízás elkerülése és a fogyasztás tehát a betegségek megelőzése és az öregedés késleltetése szempotjából is nagyon lényeges. Dr. Angel i István Elromlott a hűtőszekrény 150 cm széles anyagból 1 m szükséges. 1. eleje (2) 2. háta (1 bug) 3. eleje tisztázó (2) 4. háta tisztázó (1 bug) 5. zseb (2) 6. Háta karöltő tisztázó (2) 7. Eleje karöltő tisztázó (2) Rajz és szöveg: Nádor Vera Nyáron sokszor elhangzó panasz: elromlott a hűtőszekrény. Ennek oka igen gyakran az, hogy a fokozatkapcsolót állandóan a leghidegebb fokozaton tartjuk, s a gép nem bírja az állandó, fokozott terhelést. Megelőzhetjük a gép meghibásodását, ha időnként változtatunk a fokozatkapcsoló állásán. Leolvasztani akkor kell a jeget, ha fél centiméternél vastagabb. A hűtőtér tisztító sát csak akkor szabad végeznünk, ha az áramot kikapcsoltuk. A jeget nem szabad lekaparni, mert megsérthetjük a kényes hűtőtestet. Ha gyorsítani akarjuk a jég leolvadását, helyezzünk a hűtőrész alá forró vízzel telt edényt. A hűtőszekrény aljára is tegyünk edényt a lefolyó víz fölfogására! A hűtőszekrény kimosásához langyos ultrás vagy szódabi- karbónás vizet használjunk. Nem szabad a tisztításhoz szemcsés tisztítószereket használnunk, mert fölkarcolják a belső felületet. OTTHON CSALAD Egyszerű terítő Ez az egyszerű, szép hímzés orosz eredetű. Kompozíciója nagyon hasonló a Felső-Ga- ram vidéki hímzésekhez. Min-' tája annyira egyszerű, hogy még az is elkészítheti, aki nem rendelkezik nagy gyakori lattal. Legfontosabb a megfelelő színek, az alapanyagok és a hímzőfonal megválasztása. Sűrűn egymás mellé kell öl- tögetni az alapanyagon — mindig egy szállal tovább. Ezt a mintát szettekre is fölhasználhatjuk. A sima, lapos öltéseken kívül azsúrozás is díszíti a térítőt. 0 Somogyi Néplap Vágjuk ki panamaanyagból a négyszögeket; kiszámítjuk, hány szál fonalra lesz szükségük a rojthoz. Ehhez a kézimunkához magasságban negyven szál szükséges, s mindkét oldalon számítsunk hozzá még öt szálat. A panamán bal és jobb oldalon számoljunk meg 83 szálat, azután kezdjük el a hímzést! A tűbe fűzzünk rózsaszín molinót, és a panama felső széléhez erősítsük oda a fonalat. Most öltsünk a 40. szálba, fogjunk össze Öt szálat, és húzzuk át a tűt a munka színére. Szúrjunk a 8. szálba és kettőt fogjunk össze. Ezt ismételjük meg négyszer! Fönt megfordulunk, s ugyanígy haladunk visszafelé, csak fordí1 tott irányban. A végén a fonalat elszakítjuk. Ismételjük meg hatszor, kétszálankénti felosztással (lásd a rajzon!). Az első minta befejezése után másik színnel kezdünk dolgozni. A hímzést a kézimunka szélétől kezdjük — hasonlóképpen, mint az előző részt, csak most az öt szál ba öltünk, fölveszünk hat szá- felvétele után a második szállat, beleöltünk a második szálba, fölveszünk nyolc szálat, és megismételjük kétszer. Az anyagot fordítsuk meg, és ugyanígy hímezzünk visszafelé! A szálat a panama szélén eltépjük. Hogyha egy mintát mindkét Oldalon megcsináltunk, dolgozzuk ki a minta sarkát (lásd a rajzon!). Ennek a kézimunkának nem csupán a hímzett minta a dísze, hanem a rojtok is. A rojtok a minta ötödik szálánál kezdődnek. Azsúrral fogjuk hozzá a panamához, amely egyben díszítésül is szolgál. Ezt a panama szálából készítjük. Hogyha az azsúr már kész, a panama mind a négy oldalán húzzuk ki a szálakat a széléből, így háromszínű, szép, sű- ’ rű rojtot kapunk. Ha elkészültünk, a rojtokat keféljük Országjárás: Balatoni szállodák 1 2 3 4 $ 5 |6 7 8 9 10 |^[U 12 m 13 m 14 15 $ 16 17 m 18 19 20 » 21 22 $ 23 |$ 24 25 $ 26 27 28 29 30 1 » 31 » m 32 m 33 34 35 36 37 38 le. hogy a színes molinószálak a panama alapszínével jól öss zekevered jenek. VÍZSZINTES : 1. Lángolás, 5. Lisztgyára. 9. Megfejtendő. 11. Maró folyadék. 12. Váza egynemű betűi. 13. Tág. 15. A rádium vegyjele. 16. Félig sértés. 18. Tejtermék. 21. Megfejtendő. 23. Megszólítás. 24. Esztendeje. 26. Az ái* kialakítója. 29. Trikók. 31. Félig régi! 32. Asszonyok. 33. Görget. 35. Matyi madara. 36. Megfejtendő. 37. Kötőszó. 38. Helység Déva mellett. FÜGGŐLEGES : 1. Éva betűi — keverve. 2. Rögzítő kötés. 3. Érint. 4. Híres betyár. 5. E napon. C. Lányi Sarolta. 7. Megfejtendő. 8. Nép a népvándorlás korában. lü. Erős közepe.-14. Személyes névmás. 17. Köszörülöd. 18. Hosszabb időszak. 19. A tetejére tesz. 20. Ez a vas is. 22. Régi szép. 25. Megfejtendő. 27. öltözék — névelővel. 28. Ingyenes. 30. EEE . . . 33. . . .-gaz. 34. A Duna mellékfolyója. 35. Folyadék. 36. Személyes névmás. K. J. Beküldési határidő : 1977. augusztus 1., hétfő. Kérjük, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztréjtvény-« ! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Szarvas, Gyula, Sarkad, Battonya, Gyoma. Szalatnai Rezső »Kempelen, a varázsló« című könyvét nyerte: Borsodi Tünde (Inke). Papp Edina (Kaposvár), Szabados Éva (Kaposszerdahely), Varga Ildikó (Szentgáloskér). A könyveket postán küldjük el.