Somogyi Néplap, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-16 / 166. szám

Fűtőegység — buszokhoz Teljes ii'ést Tartottak a belgrádi Találkozó elökesziíöi A jugoszláv fővárosban pénteken folytatta munkáját az őszi találkozót előkészítő tanácskozás. A 35 ország kép­viselői délelőtt és délután is plenáris ülést tartottak. Pén­teken a kilenc európai semle­ges és el nem kötelezett or­szág hivatalosan is előterjesz­tette javaslatát. Mint ismere­tes : eddig a semleges és el nem kötelezett országok el­képzeléseiről csak nem hiva­talosan tárgyaltak a részve­vők. A kilenc ország javaslata az őszi találkozó napirendjéről, szervezeti kérdésekről, a ta­nácskozások időbeosztásairól és egyéb feltételeiről szól. A részvevők szerint a pén­teken- lezajlott teljes ülések jó alapot szolgáltatnak a to­vábbi tárgyalásokhoz és az előkészítő találkozó munkájá­nak eredményes befejezéséhez. Titkos fegyverszállítások a pretoriai rezsimnek Jelentés a zimbabwei felkelők tevékenységéről Nagy vihart kavart Wa­shingtonban az a kongrcsz- szusi tanúvallomás, amely szerint a tőkésországok. — köztük az Egyesült Államok — a Dél-Afrika ellen életbe léptetett fegyverembargót ki­játszva, titokban évek óta nagy mennyiségű és hatásos fegyverekkel, háborús anya­gokkal látják el Pretoriát. A washingtoni képviselőház afrikai ügyekkel megbízott albizottsága jelentést kért a CIA-tól és a külügyminiszté­riumtól a fegyverszállítások­kal kapcsolatban, de a state department szóvivője cá­folni próbálta az embargó megsértését. Az ügyben az Egyesült Államok, Olaszor­szág, Franciaország és Nagy- Britannia egyaránt érintve van. A botrányt Scan Gervasi közgazdász pyilvános kong­resszusi tanúvallomása rob­bantotta ki. Eszerint — a tő­késországok segítségével — Dél-Afrika minden eddig be­csültnél nagyobb készletet halmozott föl veszélyes fegy­verekből. Gervasi — aki egyébként tudományos kutató — elmondotta: a dél-afrikai - ak mintegy háromrriiUiárd dollár értékű jegyven kaptak tíz év alatt, bár hivatalosan egyetlen szállító sem kapott engedélyt Washingtontól, hogy fegyverrel lássa el Pretoriát. Az angolai hírügynökség csütörtök esti jelentése szerint a dél-afrikai fegyveres erők lelőtték az Angolai Népi Köz­társaság egyik szállító repü­lőgépét. amikor kedden le­szálláshoz készülődött Cuan- gar körzetében. Az akció kö­vetkeztében 12 angolai éleiét vesztette. A terror éjszakája New Yorkban Közelharcban űzték el a rendőröket Három és fél ezer letartóztatott Deltái András, dúsítja jelenti: az MTI lu­New Yorkban és környékén — ahol a csütörtökre virradó éjjel mintegy tízmillió ember maradt áram nélkül — 24 óra elteltével jórészt helyre­állt az energiaszolgáltatás, de a múlt éjszaka maradandó nyomokat hagyott, *A terror éjszakáját éltük át-« — mondotta a sajtó kép­viselőinek Abraham Beam, a legnagyobb amerikai város polgármestere. A New York-i rendőrök — az erősítések el­lenére — egyes negyedekből szabályos közelharcban kiszo­rultak: a fosztogató, gyújto­gató alvilági elemek kövek­kel, üvegekkel támadtak a rendőrökre, a tűzoltókra. Az utóbbiaknak mintegy 500 tűzhöz kellett kivonulniuk a város nyomornegyedeibe, ahol amúgyis mindennapos a gyúj­togatás. A rendőrségnek azon­ban nemcsak Brooklyn ben avagy Harlemben akadt dolga — a teljes sötétség leple alatt föl törték, kifosztották* az üzle­teket a város központjában, a Times Square-en is. Az áramhiány nehéz hely­zeteket teremtett. Egyes föld­alatti szerelvények utasai órákat töltöttek az alagutak­ban, — 35—40 fokos hőségben —, mire a kocsikat a követ­kező állomásig tolatták és ki­szabadultak. Súlyos gondokkal küzdöttek a kórházak: nem egyben a lé­legeztető készülékeket kézi pumpálással helyettesítve tar­tottak életben súlyos betege­ket. New York vezetői súlyos vádakkal illették az elektro­mos társaságot, amely nem vette elejét az üzemzavarnak, bár 1965-ben New York egy­szer már 13 órán át áram nél­kül volt. Akkor nagy ígére­tek hangzottak el,, a számítá­sok szerint a város 20 millió dollár bevételtől esett el az áramkimaradás miatt. A rab­lások, a tüzek okozta kárt, a termelés kimaradása okozta veszteségeket és a zárva tar­tott üzletek veszteségeit sok száz millió dollárra becsülik. A letartóztatottak száma egyes jelentések szerint elérte a 3400-at. (Az előző, 1965-ös New York-i áramszünet ide­jén száznál kevesebb embert kellett őrizetbe venni.) A rab­lókkal vívott utcai csatákban több mint négyszáz rendőr megsebesült. Az áramszünet sújtotta te­rületen van az ENSZ székháza is. A világszervezet központ­jában szintén megállt a mun­ka: el kellett halasztani a Biz­(Folytatás a 2. oldalon) A dél-afrikai újságok szin­tén beszámoltak az angolai repülőgép lelövéséről, de azt állítják: a gépet az egyik sza- kadár angolai szervezet, az Unitá (Nemzeti Unió Angola Teljes Függetlenségéért) fegy­veresei lőtték le. A Zimbabwei Népi Hadse­reg CZIPA) Maputóban nyil­vánosságra hozta féléves te­vékenységéről készített beszá­molóját. E közlemény szerint a Robert Mugabe irányítása alá tartozó harcosok sok ered­ményes akciót hajtottak vég­re az utóbbi hónapokban, s a fehértelepeseknek nagy vesz­teségeket okoztak. Január és május között a Z1PA 61 ízben hajtott végi-e rajtaütésszerű támadást vagy ellentámadást. Fegyveresei 65-ször követtek el különböző szabotázscselekményeket és 35-ször csalták tőrbe ellenfe­leiket. Az akciók során 851 rhodesiai katona életét vesz­tette, több százan megsebesül­tek. A ZIPA fegyveresei 8 katonai repülőgépet lőttek le és megrongáltak 58 járművet. A közlemény szerint a »leg­nagyobb összecsapásra április 27-én került sor, amikor az északkeleti hadműveleti öve­zetben két ZIPA-osztag gya­korlatilag teljesen fölszámolta a fehértelepesek egyik fontos stratégiai bázisát. Az autóbuszoknál az utastér szellőzését és fűtését ma már a legkorszerűbb technikai megoldások szolgáljál;. Ilyen például a képen látható, gázolajjal üzemeltethető fűtöegy- ség, amelyet az NDK-ban készítenek a K.GST-országok jár­műveihez, többek között a magyar Ikarusokhoz. Az autó­buszokban és nagyobb munkagépeknél jól bevált a motor­tól független, úgynevezett állóhelyfűtés — egybeépítve egy több fokozatú ventillátoros légmozgató' egységgel. A megfe­lelő fűtés a vezetés biztonságát is szolgálja: a hideg év­szakban az ablakokról leolvad a hó és a jég, s nem csapó­dik le a pára. Azokban az autóbuszokban, amelyek rászol­gálnak a »szuper-luxus« minősítésre, a pontosan szabályoz­ható fűtésen kívül akár hűvös nyári napokon is bekapcsol­ható légkondicionált levegőellátás van: az ülések fölött el­helyezett levegöfúvókák révén, akár csak a repülőgépeken. Így az utasok egyénileg szabályozhatják a tött levegő áramlását. hűtött vagy fű­Új pályákat építenek Megkezdődött a teriliegyi repülőtér fejlesztésének első üteme Az Állami Tervbizottság a múlt hónapban jóváhagyta a Ferihegyi repülőtéri fejlesztés első ütemének beruházási ja­vaslatát. A tervekről a köz­lekedés- és Postaügyi Minisz­tériumban tájékoztatták az MTI munkatársát. A légikikötőt különféle dön­tések alapján kisebb mérték­ben 1972—1976 között is fej­lesztették — új radarrendszert Ma indul Moszkvába az úí törők iildöttsé» A csillebérci nagytáborban pénteken délután ünnepi mű­sorral búcsúztatták a Szov­jetunióba, az I. nemzetközi gyermekiesztiválra utazó 70 fős magyar úttörőküldöttséget. Az eseményen megjelent öe- recz János, az MSZMP KB osztályvezetője, Gosztonyi Já­nos oktatásügyi államtitkár, Deák Gábor, a KISZ KB tit­kára, SZ. V, Mazarkin, a Szovjetunió budapesti nagy- követségének titkára, Szűcs Istvánne, a Magyar Úttörők Szövetségének főtitkára, vala­mint politikai, társadalmi és kulturális életünk számos képviselője. A köszöntő szavak után a delegáció tagjai — a győri Arabona együttes, a KISZ Központi Művészegyüttesének úttörőegyüttese, az országos zenekari fesztiválon első he­lyezést elért tótkomlósi zene­kar és a ki mit tud gyermek- szereplői — mutatták be mű­sorukat, amellyel a fesztivá­lon is szerepelnek. Ezután a búcsúztató pajtások műsora következett, majd Nemes Pé­ter, az úttörőszövetség titká­ra intézett néhány szót a fesztivál résztvevőihez. A fesztiválon több mint 100 ország 3000 úttörője tölt majd minden bizonnyal felejthetet­len 35 napot. A ma utazó gyermekseregnek gazdag poli­tikai, kulturális és sportese­ményekben lesz része. A fesz­tivál a moszkvai nyitóünnep­séggel kezdődik, amelyet fi­gyelemmel kísérnek a világ minden részéből érkező bé­keharcosok, neves szovjet köz­életi személyiségek, űrhajósok, olimpikonok. Nagyszabású gyermekünnepet tartanak: megemlékeznek a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójáról. Ezután a pajtások Artyekbe utaznak, ahol megrendezik a chilei if­júsággal és gyermekekkel vállalat szolidaritás napját. A fesztivál fontos előkészítő eseménve az 1978-as havannai VIT-nek. Energiaközpont a Várban telepítettek, korszerűsítették a légiforgalmi irányítórendszert, bővítették az indulási és az érkezési csarnokot stb. —, mindezek azonban korántsem elegendőek a forgalom növe­kedésével, a repülés biztonsá­gával kapcsolatos követelmé­nyek kielégítéséhez. A légiki­kötő gépforgalma például az utóbbi tíz évben csaknem kétszeresére növekedett, a nyári csúcsidényben ma már egyre több órán át kell a ka­pacitást kimerítő forgalmat le­bonyolítania. Mindezek indo­kolták a nagyberuházás mi­előbbi kezdését, amelyet a népgazdaság V. ötéves terve is 1977-re irányzott elő. A beruházás első üteme az ország egész területére kiter­jedő műszeres légiforgalmi irányítási rendszer építésével, valamint a repülőtér folyama­tos üzemeltetésével kapcsola­tos építkezésekkel — a prog­ram szerint — megkezdődött. A jövő év elején — a mosta­nival párhuzamos vonalon, at­tól 1.6 kilométeres távolság­ban — megkezdődik az új fel- és leszállópálya építése, amely a kiegészítő műszeres leszállító berendezésekkel együtt 1982 közepén készül el. Ez felszabadítja majd a régi pályát a második ütemben tervezett rekonstrukcióhoz, amelynek során felújítják, szerkezetét megerősítik, s a követelményeknek megfele­lően az újhoz hasonló beren­dezésekkel szerelik föl. A két pálya — amelyek egyébként egyidejűleg egymás forgalmá­nak zavarása nélkül használ­hatók majd — az 1990. után várható nagyobb forgalmat is bírja, és a mostaninál lénye­gesen kisebb lesz a zajhatás a repülőtér, környékén. Egy év múlva kezdődik a kétállá­sos korszerű hangár műszaki bázis építése; a beruházás el- , ső ütemének végére teremtik meg az ország területére ki­terjedő műszeres irányítási rendszert, amelyhez a kőrös- hegyihez hasonló radarkomp­lexumot létesítenek Püspök­ladányban is. Ac. repülőtéri irányítási rendszer fejlesztésé­vel, tökéletesítésével függetle­nítik az időjárástól a forgal­mat, például a legnagyobb ködben is megfelelő bizton­sággal fogadhat és indíthat gé­peket Ferihegy. Az állami nagyberuházás­ként, összesen 4.8 milliárd fo­rinttal — a mostani tervidő­szakban 2,7 milliárd forint felhasználásával — megvaló­suló repülőtéri fejlesztés első üteme 1982-ben fejeződik be. Eredményeként a Ferihegyi repülőtér műszeres repülésirá­nyítással, korszerű műszaki bázissal rendelkező, első osz­tályú nemzetközi légikikötővé fejlődik. (MTI) A budai Várban épül föl az ország elektromos energia­ellátásának irányítóközpontja. A többszintes — környeze­tebe jól illő — épületben két vasbeton »héjú« tornyot Is emelnek. Ezeken kapnak majd helyet az erőművekkel és más üzemviteli központokkal rádiókapcsolatot biztosító an­tennák. IMTI-Xotó — Csikós Gábor felv. — KS) Megalakult üzsibuti első kormánya Dzsibutiban — pénteki lentések szerint — megalakult a független állam első kormá­nya. A kabinet 16 tagú. A je-'j külügyminiszter Abdallah Mohamed Kamii lett, az, aki 1977 májusáig a miniszterel­nöki teendőket lalta le. XXXIII. évfolyam 166. szám 1977. július 16., szombat Ara: 80 fillér AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom