Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-08 / 107. szám

„Esztendőszámok millióival"

A szennai tulipánok

Idegenforgalmi látványosság és művészettörténeti vizsgálódás tárgya a szennai templom famennyezete, kórusa. Az egyszerű, fehér épület festett, esztergált belseje ma a XVIII. századi egyházi faépítészet egyik legszebb magyar emléke. 1785—87 között készítette »Nagypalbalao XNagy- I pálba való) Nagyváti János asztalos mester ember«.

Ki volt ez a boszorkányos ügyességgel doglozó mester, s miben áll vonaljátékos, színekben pompázó művészete?

A XVIII. században Magyarországon mindenütt újjáépültek a török időkben elpusztult templomok. A hitközségek szaporodó megbízásai külön szakember rétegnek adtak megélhetést, nyitottak tért a művészi-mesterségbeli fejlődéshez. Festő asztalosók voltak e céhen kívüli iparosművész mesterek. Előrajzolás nélkül, hihetetlen ügyességgel, temperával közvetlenül festettor, kísérletező szellemű ember lehetett, hiszen a református egyházak merev képtilal- ma (lemeszelt freskók stb.) ellenére több kazettán is megfestette a sellőt, a csábító gonoszság jelképét. E rút arcú, félig haltestű, virágkoronás, jobb kezében egyenes, baljában görbe kardot markoló lény középkori, nemzetközi szimbolikus alak. Talán a Kapós-menti évszázados, nehezen járható mocsárvilág és a XVIII. században is élő mesehagyományok emléke ez a fura figura.

Több kazettán megjelenik a páros madár alakja is. A galambhoz hasonló két szárnyas szembefordulva fog közre egy virágos ágat. A táblák azt a folyamatot is jelzik, amikor a tanult iparos találkozik a népművészet formavilágával. Egyébként a páros madár- és állatalakok ábrázolása — gyakran kozmikus jelentéssel

mokból, s ősi eurázsiai formákból születnek a színek, díszek, alakok. Egységes stílussá a későreneszánsz ízlés és formakultúra ötvözi a különböző eredetű elemeket. A kor művészetének — barokk, rokokó — hatása csekély.

A XVIII. században Európa- szerte népszerűek voltak a gazdagon díszített, festett asztalosmunkák. A szennai (és a többi magyarországi) templom famennyezete a német, osztrák, szlovák, lengyel, svájci és skandináv munkákkal rokon, ezekhez áll közel. Mégis sajátosan magyar. Míg a külföldi, sőt a magyarországi nemzetiségek lakta területeken készült díszítéseknél a barokk elemek túlsúlya figyelhető meg, a magyar mesterek kezét a reneszánsz ízlés vezeti. A nem-magyar munkákon másfelől teljesen hiányoznak a

ték az indás, levél- és virágdíszes, ötlet- és fantáziadús ornamentikát. Megrendelés mindig akadt. A templomok újjáépítése idején olcsóbb volt a beomlott boltozatokat deszkamennyezettel pótolni, és az nem maradhatott díszítetlen..

Szennán II. József híres türelmi rendelete ösztönözte a falusi elöljáróságot templombővítésre, díszítésre. A református templomépítők nagy méretű táblán nyilvánítják hálájukat a kalapos királynak. Az építkezést 1785-ben fejezték be, ezután két évig dolgozott még a vakolatszagú falak között Nagyváti mester. Az elkészült kék, sárga, zöld, halványvörös, fehér színű, léckeretekkel tagolt famennyezet, a faragott-festett karzat (esztergált oszlopokkal és balluszt- ráddal) a szószék és a papi szék e kétszáz éve virágzó szépmíves mesterség legjobb alkotásai. Nagyváti mester bá— egészen a népvándorláskon művészetig nyúlik vissza,

A kettősséget végig ott találjuk a tulipánokon, a gránátalmákon, a rózsadíszeken, az egymásból bontakozó akan- tuszleveleken, játékos rajzokon és a gazdag sziromstilizálásokon. Nagyváti mester kiforrott, egységes formakultúra alapján dolgozott. A festett mennyezeten nincs pipacs, árvácska, ibolya, hóvirág, tehát a közvetlen környezetben illatozó, másolható virág. Az akantuszlevelek, gránátalmák és tulipánok a magyar festőasztalos mesterek hagyományos formakincsének részei. Évszázadokon át hagyományo- [ zódtak, formálódtak, alakul- j tak. A szennai templom meny- nyezetén és karzatán is török és dél-európai (gránátalma) műveltségelemekből, motívumagvarlakta vidékeken stiláris elemmé vált oszmán-török (tulipán) motívumok és az ősi, keleti örökségünk műveltség- elemei.

Szennán ma is szép, megragadó Nagyváti mester spontán természetességgel indázó- burjánzó növénydíszes munkája. A festett díszek épségét, hatásos egységét több tábla 1949-i felújítása is segített megőriznf.

A szennai festett karzat és mennyezet nem egyedüli emléke e több mint másfélszáz éve elsorvadt, kihalt díszítő- művészetnek. Ilyen van Drá- vaiványiban, Abonyban, Kóroson, Mezőcsáton, Hódmezővásárhelyen, Rudabányán is.

Csupor Tibor

A korán született

Pályája hosizű, íve/ leírhatatlan. Még nem volt húszéves a keskenyprcú, szikár fiatalember 1847-ben, amikor feltűnt a pesti Pilvax kávéháziján. Apai engedetem nélkül, úgyszólván szökve érkezett Pestre. Ott élt már Petőfi, az irodalmi és politikai életben ott morajlott a forradalom .. A váli iőerdész fia lángoló tettvággyal vetette magát a közéletbe. Még nem üstökös, de lelkesedése már határtalan. »... Bennem forr a vér Megvívni sorsod ördögivel...«

Nem maradt más, csak jégkristály hited és süvöltő zabo- látlanságod. A kettő szította büszkeségedet. Büszke voltál, mert megaláztak és megaláztak, mert büszke maradtál.

A szabadságharccal együtt a nemzeti és demokratikus törekvések is elbuktak. Keserűség és fájdalom fogta el, olyan mély, amilyenbe csak a legragyogóbb hit magasából' lehet zuhanni. Szédítő volt a zuhanás, pokoli a fájdalom. ! amit érzett. Ekkor jegyezte el magát örökre a keserűséggel és az elveszített csillagokkal.

»Fönn az égen, lenn a földön

Semmi sincs tökéletes.

Hitvány volt és lesz az ember,..

Egyél, igyál és nevess.«

A fegyverletétel után büntetésből katonának sorozták. Itáliába vitték, a fejlett iparú velencei tartományba. Döbbenten látta, hogy egy ország politikai függetlenség nélkül is lehet gazdag és művelt. Amikor hazatért, rövid idejű állami szolgálat után az írást választotta.

Budán lakott Kratochwill fodrász, nála bérelt szobát a fiatal költő. Leánya Zsuzsa, — vagy ahogyan Vajda nevezi: Georgina — híres volt szépségéről. A költő beleszédült és a kezét kérte, A lány azonban az alacsony, beteges, de dúsgazdag Eszterházy herceg kedvese lett, s vele Bécs- be költözött. A költőt politikai kudarca után most kudarc érte a magánéletben is. Kegyetlenül fájó valóság, szomorú gyönyörűség az utókornak a méltatlan imádottra ontott csillagtűzű Szenvedés.

»Mert te vagy az úr, te a minden,

Minek nevét nem nevezi,

Kit nem ismer, csak sejt a lelkem,

Mert nagy hatalmad érezi.«

Vajda nem tudott szabadulni íékezhetetlen képzeteitől, szerelmi kudarca fényében megint a társadalmi igazságtalanságot ismerte fel. Bezárult a kör, s a magányra ítélt költő elindult a hófödte Mont Blanc felé.

Két ragyogó Nap közt suhanó árva üstökös! Gyászoltad a csatában elesettet és ismeretlen-tudatlanul szikra- ' zott égi íved a másik, a héjjá- j szívű jelé. Mintha ő hullott volna vissza a csorbult fényű századba. Csak a magány a I tiéd, és a szenvedés megtani- j tott igazat jósolni.

»Vörös az ég alja Szélvihar lesz holnap:

Azok a vén romok, Mind-mind .leomlanak.«

Újságot szerkesztett, röpira- tokat bocsátott ki, s a rövid ideig többszörös föszerkesztöVajda János

ként becsült költő magára haragította a közvéleményt. A köznemesség elleni támadásai miatt nemcsak állását veszítette el. de még egv cikket sem tudott sehová elhelyezni. Éhhalál fenyegette, a szó szoros értelmében. Évekig tartó hányódás után lelt végül állandó cikkírója a Vasárnapi Újságnak, s megmaradt ott haláláig.

188í)-ban mégis megnősült, feleségül vette a húszéves Bar- tos Rózát. Másfél évi együttélés után azonban Becsbe vitte és otthagyta feleségét. Az asszony itt évek múlva fellelte a már öreg és szegény Ginét. Módját akarta ejteni, hogy a költő találkozzék egykori szerelmével, de Vajda nem ment be a megbeszélt cukrászdába, csak messziről nézte a két nőt. Harminc év telt el a szomorú nap óta, harminc év szenvedése tünékeny szépséggé nemesült:

»így ül a hold ádáz vihar után

Elcsendesült nagy tornyos fel legen.

És néz alá a méla éjszakán Bánatosan, de szenvedély leien,

Hallgatva a sírbolt!

csöndességet

A rémteli sötét erdő alalt. Amíg a fákról nagy, Rehéz könnycseppek Hervadt levélre halkan hullanak .. .«

»Csillagvilágok fénylő táborán át« férfias nyugalommal viselte magányát, mint egy tragikus szépséget.

Bcncsik András

AZ Ü STÖ KÖ S

Az égen fényes üstökös; uszálya Az ég felétől le a földre ér.

Mondják, ez ama „nagy", melynek pályája Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át A végtelenséggel versenyt rohan.

Forogni körbe nem tud, nem akar, hát örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,

A kacéron keringő csillagot;

Fenséges Niobéja az égboltnak,

Lobogó gyász, én neked hódolok.

A szomorú csillag, életátkom képe, Sugárecset, mely festi végzetem,

Akárhová mégysz a mérhetetlen égbe,

Te mindenütt egyetlen, idegen!

Kelemen Lajos

Anyák ünnepe, május

Hova tart végleg, mosdatlan tereken is át, a tördelődző év; másolja fémre, kőre, fára jeleit a

késes pillanat; halotti csönd abroncsában mit ér az elragadtatás; araszoló sugarak sokasága mégis fölgyűl, a vakság nyíltan fenyeget,

de leszünk megint a májusé, s anyánk arcáról a bűnbocsánat, világít ránk a vallató szeretet, sorsra váltható örökségével játszunk, míg megyünk felé vaskos, nagy nyár alatt.

Bencze József

Kovács

A kovácsműhely csillagmeséje büszke mesterség lelt álmaim cje. Acélkalapácsok kipikopácsa, felizzott vasak piros varázsa, keresni jöttek, estig elnéztem, kormos kiskováccsá engem itt igéztek. Azóta folyton szítom a szikrát, verseim égő, csillogó titkát. Csillagtánc ejtett ott bűvöletbe, segédnek mégis egy kovács vett be. Sóhajom szisszen, égetnek lángok, szivemben örök dalt kalapalokl

K

anállal n veszet elem a

menühöz járó csontleves kőkemény daraga- luskáját a kisváros éttermében. Egyedül ülök egy hatszemélyes boxban, és ezt észreveszi az a két idősebb nő is, aki bátortalanul helyet keres a foglalt asztalok között. Invitálom őket. le is ülnek. A mellém kerülő tarka kendós, szemüveges, apró nénikét, 50— 60 év közötti nek nézem.

— Lekéstem a tizenegyes buszt, most várhatok fél háromig — mondja, aki szemben ül velem, fiatalabb a másiknál.

A néni nem szól, vacog. Rendelnek.

A box tervezője büntetést érdemelne. A keskeny asztaltól a szélen húzódó padok jó félméterre vannak, ennyiről kell kanalazni a levest. A néni rövid karjával még könyökölni sem tud ilyen távolságról. Szeme nyugtalan a csillogó üveg mögött.

— Húzzuk közelebb az asztalt — javaslom.

Szomszédnőm tekintete kissé elíátyolosodik.

— Biztos van édesanyja, hogy ilyen figyelmes az öreggel — néz rám, s végígsimo- gat a tekintetével.

Érzem, elpirulok. A pincér nekik is kihozza a levest. A néni praktikusan, késsel vágja szét a kemény gombócot.

— Otthon is előfordul, hogy nem sikerül puhára — mentegeti a szakácsot, s az utolsó cseppig kitakarítja a tányért.

Néha találkozik a pillantásunk. szomszédom már-már közeli hozzátartozójának tekint.

— Azért reszketek, mert ebben a hidegben három nap dolgoztunk a hegyben. Trágyáztuk a szőlőt. Képzelje; ülök a kis hazban, egyszerEBÉD

csak bumm, ropogás, csörömpölés, rám esik az ablak. A tsz robbantotta a megfagyott trágyát, a környéken minden ablak kitört.

— Megcsináltatják biztosan — vetem közbe,

— Tudja, mikor! Nyáron...

Legyint, s mielőtt hozzákezdene a pörkölthöz, a szaftot gondosan összekeveri a no- kedlivel.

— Hány éves a néni?

— Hatvanhárom.

— És még dolgozik a szőlőben?

— Persze. Magam ásom fel minden évben a 220 négyszögöles kertet is. Ezt csináltam egész életemben, öt gyereket neveltem, taníttattam 18 éves korukig, apa nélkül. Sokat hordtam a permetező kannát, nemcsak a magam földjén.

Beszéd közben komoly gondot okoz a néninek, hogy melyik kézbe való a villa, melyikbe a kés.

Már nem bánom. Tovább tart az evés, marad idő beszélgetni. Megtudom, hogy a gyerekekből népművelő, kereskedő, könyvtáros lett. még Amerikába is jutott belőlük.

— Nem jönnek néha segíteni a szőlőbe?

— Jönnek azok!

— De meg is isszák, ami terem, ugye?

— Nem mondhatnám, talán a kis vejem az, aki szereti. A többi nem issza a bort.

A vőről kiderül, hogy tanár az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen. A néni lelkesen mesél.

— Most írja a diszperzáció- ját, kandidátus lesz, azt. hiszem. Az unokám is 18 éves,

de már van vizsgája oroszbűi, meg angol nyelvből. * I

Hosszú sora van annak, míg valamennyi gyermek életének summáját meghallgatom. Jó gyerekek, édesanyjuk most

I egy kis házat épített nekik a hegybe, hogy bármikor jöhessenek, helyük legyen, jól érezzék magukát.

— Ugye, már mind megházasodtak?

— A legkisebb fiamnak most lesz az esküvője — jön a válasz, lialk hangon, mintha tapintatlant kérdeztem volna. Nyoma sincs egy örömanya bujkáló boldogságának. Egymásra nézünk, kérdeznék, de nem merek.

— Nagy az én bánatom — buggyant ki a nénibm.

Nem tetszik a kislány?

— próbálkozóm óvatosan,

— Ök élnek egymással, ez az ő dolguk — mondja igen keserűen.

— Akkor mi a baj?

Nem szól.

— Nem mennek a templomba esküdni, ugye?

Az anyából kitör a zokogás, könnyei a tányérba potoyog- nak.

, — Pedig olyan rendesen neveltem, mindent megtettem érte — hallom a zsebkendőn keresztül.

— Rájuk kell bízni, néni

— próbálom vigasztalan!, de csupa közhely jut eszembe. Mit Is mondhatnék? Világnézeti nevelésnek itt már nincs helye.

Az étel rég elfogyott előlünk. A fizető többször kér- , dón néz rank, szándékosán J

nem vesszük észre. A néni már kissé megnyugodott.

— Azért lehetnek boldogok — mondja ki az önvigasztaló mondatot —, a nagyobbik lányom elvált egyszer, most mégis jól megvannak az urával.

— Pedig az első ura se volt ám rossz ember — fűzi tovább a gondolatot —, csak szerette a nőket. Mennyit fizettem utána titokban! Egyszer még kölcsön is kértem, mert egy fiatalkát hozott bajba. De szeret is engem, azóta is. Anyák napján még táviratot is küld, és meg is látogat.

Aztán megint könnyek jönnek.

— Most kértem a felvételemet a szociális otthonba. A tanács' mindenféle népeket odarakott a szomszédomba. Rossz nők, csavargók, mindenféle alakok járnak oda, hozzám is becsöngetnek, zörögnek. meg éjjel eltévesztik az ajtót. Elmegyek én innen, be az otthonba.

A másik nő. a-t egész ebéd néma résztvevője, felkapja a fejét.

— Azért ne az otthonba menjen, ha öt gyereke van!

A

ztán ő elmegy, a néni meg egész életrajzát kiteríti elém, a keskeny tölgyasztalra. Eredetileg tervbevett riportalanyom hiába vár a megbeszélt helyen.

— Nyugdíja van? — kérdezem végül.

— Hogyne lenne! 950 forint — mondja kissé rátartian. — Melyik vállalattól?

— Az uram után kapom. Saját jogon nincs!

Kézfogással búcsúzunk. Érdes, ráncos, agyon dolgozott kezet érzek. Nem szorít, inkább simogat.

Czingráber János