Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-08 / 107. szám
Eseménytelen mérkőzés Diósgyőr—Rákóczi 0:0 Wősgyőr,' 7000 néző. Vezette: lUohácsi (Fehér, Bodó). DVTK: Szabó — Teodoru, Salamon, Váradi, Kutasi — Oláh, Tóth, Tatár — Borostyán, Fekete, Görgei. Edző: Szabó Géza. Rákóczi: Bnús — Petrák, Agfalvi, Zentai, Duschák — Konrád, Englóner, Nagy — Túrái, Kovács, Máté. Edző. Mathesz Imre. Csere: Teodoru helyett Kerekes, Tóth helyett Szalai. Kovács helyett Karasz, valamennyi a 70. percben. Nagy helyett Németh a 75. percben. Szögletarány: 7:1 (4:1) a DVTK javára. A DVTK már az első percekben magához ragadta a kezdeményezést. Jobbára a Rákóczi térfelén pattogott a labda, de különösebb esemény nélkül. A Rákóczi védőknek sem ekkor, sem később nem okozott gondot a sok hibával játszó hazai támadók szerelése. Fél óra elteltével csupán annyit változott a kép, hogy ez idő tájt egy-két Rákóczi támadás is eljutott már a diósgyőri 16-osig. Az első félóra eseménytelenségét. a 31. percben követte egy Ígéretes diósgyőri lehetőség, de a párban kiugró Tatár és Fekete elől Duschák elvitte a labdát. A második félidőben sokkal erőteljesebb támadójátékot produkált a DVTK. Ekkor azonban a legszebben és legprecízebben kidolgozott hazai helyzetek sem kerültek eredményes befejezéshez. Ebben már nemcsak a Rákóczi védelemé volt csak az érdem, hanem a hazai csatárok megkopott célzókészsége is szerepet játszott. Az 53. percben Buús nagyszerű vetődése őrizte tovább az egyik pontot, miután Oláhnak sikerült átlőnie 16 méterről a sorfalat. A kapus szögletre tudott hárítani. Az 57. percben adódott a mérkőzés első és egyetlen lehetősége a Rákóczi előtt, de Máté hiába várta középen a jól elfutó Túrái beadását, Teodoru az utolsó pillanatban közbelépett. Ismét a Rákóczi védelme következett, egy három érintéses korszerű diósgyőri támadás végén Agfalvi hasonlóan csak az utolsó pillanatban tudta szerelni Görgeit. Az utolsó negyedórában már | lanyhult a hazaiak támadás- ] sorozata, s ez időben inkább a j cserék és egy sérülés adott té- ( mát a közönségnek. A DVTK j támadójátékát szerette volna feljavítani, de a csere későn jött. A Rákóczi cseréjénél először a 11-es táblát mutatták fel, Máté azonban nem jött le A játék egy percig folytató• dott, addigra már a 9-es I tábla emelkedett a magasba. I s így sor kerülhetett Karasz beállására. 5 perc múlva Ta. tár és Nagy összefejelt, a ka posvári játékos fejbőre felre- pert, s ezért őt Németh váltotta fel. Amikor a csapatok az öltő zőbe vonultaik, a közönség hazaiakat kifütyülte, és lelke, sen megtapsolta az értékes pontot szerző Rákóczit. A DVTK-ban Teodoru és Kutasi. játékát lehet kiemelni A Rákócziban a hátvéd né gyes játszott átlagon felül Buús azonban valamennyi társa fölé nőtt. Mohácsi játékvezető jól kéz ben tartotta a mérkőzést, egyedül az előnyszabályok megítélésében tévedett néhányszor. Horváth Kálmán Tartalék bajnoki mérkőzés DVTK—RÁKÓCZI 1:0 (0:0) További eredmények: BP. HONVÉD—Ü. DÓZSA 2:2 (1:0) MTK-VM—SZEOL AK 3:0 (0:0) HALADÁS VSE— RÁBA ETO 2:0 (0:0) VASAS—BÉKÉSCSABAI ELŐRE SPARTCUS 3:2 (2:1) ZALAEGERSZEG— SALGÓTARJÁN 4:1 (2:0) DUNAÚJVÁROS—■ VIDEOTON 0:0 TATABÁNYA—DOROG 2:0 (1:0) CSEPEL—FERENCVÁROS : 3:3 (1:1) Látványos mérkőzések a SI0T0LR Kupán Tegnap délután ünnepélyes keretek között megnyitották a SIOTOUR Kupa nemzetközi vízilabda torna kaposvári döntőjét a Csík Ferenc uszodában. A hideg, szeles idő ellenére több mint háromszázan jöttek el, hogy megnézzék a nemzetközi élmezőnyhöz tartozó csapatokat és a világhírű játékosokat. Elsőként a M'.a- dost Zágráb és Vasas Izzó játékosai szálltak vízbe. MLADOST ZÁGRÁB— VASAS IZZÓ 5:4 (0:1, 2:3, 1:0, 2:0) Vezette: Samu és Kiss. Az első negyedben amolyan tapogatódzó játék folyt, mindkét csapat sokat hibázott. Később az Izzó pólósai belelendültek és sorra dolgozták ki a jobbnál-jobb helyzeteket. A második negyed vége felé már 4:l-re vezettek, s ekkor még kevesen gondoltak arra, hogy ezzel a mai napra be is fejezte a gólgyártást az Izzó legénysége. A töbDszörös Európa Kupa győztes Mladost egyre jobban belelendült, s a 275- szörös válogatott Bonasics vezényletével felzárkózott, majd a vezetést is megszerezte az utolsó negyed végén. Az eredmény alakulásában döntőnek bizonyult, hogy a Vasas Izzó öt emberelőnyös helyzetéből csak egyet használt ki, míg a jugoszlávok három előnyükből, kettőt. Góldobók: Bonasics (2), Pavljak, Franjkovics, Polies, illetve Molnár (2), Hídvégi (2). ÚJPESTI DÖZSA— DINAMÓ KITEV 8:6 (2:1. 2:1, 1:3, 3:1) Vezette: Marjai és Bíró. Kétségtelenül a nap legrangosabb eseményének ez az összecsapás ígérkezett, s mint később kiderült, itt láthatták a nézők a legjobb játékot, a legszebb, leglátványosabb megoldásokat. Az újpestiek szerezték meg a ráúszásnál a labdát, de támadásukat nem kísérte szerencse. Az ellenakciót Cservenvák parádés védéssel hárította, s nem sokkal később megszületett a magyarok vezető gólja is. Sárosi dr. egyedül felúszott, a szovjet védők beadást vártak, ám az újpesti karmester a hálóba vágta a labdát. 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, de ekkor Mát&ik kétszer »meg rázta magat", s máris két góllal elhúzott ,az újpesti gárda. A harmadik negyed végén — elsősorban Rozskovnak köszönhetően — 5:5-re alakult az eredmény. Az uto'só negyed végén már sok volt a szabálytalanság, a szoyietcsat \ .. 1 mH H W-ft « ; PlPSiÖlSí Sárosi dr. jobb sarokba tartó lövését nem tudta Zaharov. hárítani patból hárman, a magyarból pedig ketten kerültek a partra. Sárosi dr. rutinja ismét döntőnek bizonyult, két csodaszép gól lőtt, s így biztosan nyert a magyar csapat. Elsősorban Cservenyák. Sárosi dr., Wolf és Mátsik dicsérhető, míg a szovjeteknél Zaharov és Rozskov játszott kiemelkedően. Góldobók: Sárosi dr. (3), Mátsik (2), Székely. Wolf, Kiss, illetve Rozskov (3), Boskovszkij (2), Vojtovics. BVSC—DUBROVNIK 7:6 (3:2, 1:2, 2:1, 1:1) Vezette: Martin dr. és Gulyás. Az első negyedben a két válogatott kerettag, Kiss és Hel- tai mutatott szép dolgokat. Különösen Kiss megúszásai jelentettek izgalmat. A második negyedben a magyarok részéről ismét Kiss volt eredményes, ám a jugoszlávok Szta- nisics révén egyenlíteni tudtak. Feltűnő volt, ' hogy a BVSC pólósai mennyire idegesen játszottak, s hogy a jónál, még jobb helyzeteket kerestek. A harmadik negyedben Kiss kétszer is eredményes volt, de őlis elpuskázott néhány nagy helyzetet. Izgalmasan alakult az utolsó negyed. A jugoszlávok egy gó’"a megközelítették a magyarokat, s kevesen múlt, hogy ijem lett pontosztozkodás a mérkőzés végén. Kapkodás, idegeskedés nélkül jóval eredményesebb lehetett volna a BVSC. A ma gyarok közül Kiss és Ileltai játéka emelkedett az átlag fölé. míg a jugoszláv együttesből Szavinovics, Ruso és Sztancsics nyújtott jó teljesítményt. Góldobók: Kiss (5), Heltai (2), illetve Ruso (3), Sztanisics (2), Dabrovics. A tornán pontveszteség nélkül vezet a BVSC, két pont hátránya van a Mladost Zágrábnak és az Újpesti Dózsának. Ma délelőtt 10 órától a sorrendben a • következő mérkőzésekre kerül sor: Vasas Izzó —Dubrovnik, BVSC—Dinamo Kijev, Újpesti Dózsa—Mladost Zágráb. Cser Kovács Gábor Járási labdarúgó-bajnokság Nagyatádi járás: Ötvöskónyi —Lábod 1:1, Mike—Kisbajom 5:1, Háromfa—Örtilos 2:0, Ri- nyaszentkirály—Tarany 0:2, Berzence—Beleg 5:0. Marcali járás: Somogvszent- pál—Lengyelóti II 5:2, Vitya— Somogyvár 2:1, Marcali II— Balatonkeresztúr 2:4, Sávoly Somogyzsitfa 3:6. Nagyszakácsi—Pusztakovácsi 2d). Barcsi járás: Rinyaújiak— Heresznye 2:5, Csokonyavista I— Barcs II 1:2, Szülök—Ist- vándi 12:1, Csokonyavisonta II— Bélavár II 1:2, Kálmáncsa —Vízvár 4:2. Siófoki járás: Ságvár—Kőröshegy 3:3, Látrány—Nágocs 0:0, Somogymeggyes—Somogy- babod 8:1, Balatonszabadi— Kisbárapáti 0:2, Ádánd—Kiss J. SE II 2:2, B. Vasas—Bala- lonszemes 0U). MÁJUS A várható időjárás: 8 VASÄBNAP Mihály Eleinte túlnyomóan, majd változóan fethós idó. Szórványosan előforduló eső, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 20 fok körül alakúk Nincs ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. játékhéten 5 találatos szelvény nem akadt. Négy találatos szelvénye 142 fogadónak volt, nyereményük egyenként 47 753 forint. Három találatot 11 755 fogadó ért el, nyereményük egyenként 288 forint. A két talála- tos szelvények száma 307 244 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. — Pogány Judit is játssza Marja grófnő szerepét — Molnár Piroska helyett — a Merszi, avagy Sipov kalandjai című színmű további előadásain. — A nyári ifjúsági park holnap este nyitja kapuit a kaposvári. Park étteremben. Az első táncesten a budapesti Orkán együttes játszik. A park szeptember végéig hétfő esténként várja a fiatalokat. — Somogyi napot tartanak holnap este a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán, a somogyi diákklub szervezésében. Fellépnek a legnépszerűbb amatőr művészeti együtteseink is— Járási Ifjú Gárda-szemlét tartanak ma Csurgón. Ez a verseny egyben főpróba lesz a megyei szemléhez; azt is Csurgón rendezik. — Kovács József amatőr festő kiállítását nyitja meg holnap este Nagyatádon a SÁÉV munkásszállásán Vallató Géza költő. — Munkavédelmi vetélkedőt rendeztek tegnap a Kaposvári Mezőgép Vállalatnál. Tíz csapat mérte ősszé tudását. Az első helyezett mernyei gyáregység négytagú csapata jutalmul Kalinyinba utazhat az ősszel. — A kaposvári nyári klub június másodikán nyitja kapuit. Az őszig minden csütörtök este színes programmal várják a fiatalokat a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központba. — Gyermek matinét rendeznek ma délelőtt Kaposváron, a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központban a barcsi gyermekszínpad közreműködésével. — Másfél millió forint bevételre számít kertészetéből az idén a mesztegnyői tsz. Ez több, mint kétszerese a tavalyinak. — 850 vagon zöldségfélét várnak a kistermelőktől — a tavalyi 500 vagon helyett — a megye fogyasztási szövetkezetei. Az idén mintegy 500 munkás és értelmiségi kertbarát kapott 100—150 négyszögöl földet, s ez várhatóan szintén javítja az ellátást. — EXPRESS-HÍREKÉ Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Somogy megyei Kirendeltsége társasutazást szervez Marianske Lazne—Prága útvonalon. Időpont: 1977. július 4-től 12-ig. Részvételi díj : 17041 Ft. Korhatár 33 év. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Ady Endre u. 7. sz. alatt. (16005) A hétfői ügyeletes: Horányi Barna Telefon: 11-510, este 8-ig. Kié legyen a Guernica? Picasso: Guernica című híres festményének visszaadásáról kezdődtek tárgyalások a New York-i Modern Művészetek Múzeumának és a barcelonai Picasso Intézet vezetői között. Az amerikai szakemberek azzal érvelnek, hogy a kép — a nagy festő végrendeltének értelmében — addig nem kerülhet vissza Spanyolországba, amíg jtt vissza nem állítják a köztársaságot. A spanyol művészet- történészek viszont azt vallják, hogy nem a negyven évvel ezelőtti államforma visz- szaáliitása a döntő, hanem a demokráciáé, s ez mar megtörtént. — Fórumot tartanak kedden délután öt órakor a megyei könyvtárban. Az intézmény vezetői a nyári átalakí- j tással, az újfajta tájékoztatási rendszerrel és a kölcsönzés változatosabb módszereivel ismertetik meg a fórum részvevőit. — Csehszlovákiai meghívásnak tesznek eleget május- ; ban a megye zöldségtermesz- | tő szakcsoportjainak vezetői, tagjai. Négy napig Nyit- rán tanulmányozzák majd az ottani zöldségtermelési módszereket. Szerencsés somogyiak — Holta napjáig hálás lesz J munkatársának az a kaposvá- | ri OTP-dolgozó, aki nyakig lévén a ( munkában, a városba induló kollégáját kérte meg; vásároljon egy borítékos sorsjegyet. A szerencsés kezű hivatalnok 10 ezer forintot érő sorsjegyet vitt megbízójának, aki ekkor már szakított annyi időt, hogy fölvegye a kötegnyi pénzt. Ugyancsak borítékos sorsjegyen nyert 10 ezer forintot az a siófoki férfi, aki 4-én szurkolt le az árusnak 4 forintot. Az összegnek több mint tízszeresét nyerte a 17. játékhéten egy fonyódi lottózó^ aki négyes találatot ért el. Az illető öt tásával hosszabb ideje kollektív szelvénnyel lottózott. A többiek azonban éppen a 17. héten fölhagytak a próbálkozással... — A Kaposvári Városi Tanács V. B. Igazgatási Osztálya értesíti a lakosságot, hogy a 1 Magyar Néphadsereg alakulatai 1977. május 15-től 31-ig éjjel-nappal éleslövészetet hajtanak végre a sánto- si katonai lőtéren. Kérjük a város (község) lakosságát és az erdészet dolgozóit, hogy a fenti időben a lőtéren, a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert tilos és életveszélyes. A biztonsági őrök felszólításának tegyenek eleget. — Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy 1977. május 10-én (kedden) 8-tól 16 óráig a IV. vízműtelep áramszünet miatt nem üzemel. Az északi városrészben (az északnyugati lakótelep kivételével), a Beloiannisz, Füredi és Virág utca által határolt területeken időszakos nyomáscsökkenés várható. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. (117239) — A Somogy Áruház ajánlata: NDK import női fehérnemű-garnitúrák 125 Ft-os áron kaphatók az áruház divatáruosztály án ! 75 évvel ezelőtt, 1902. májas 8-á« született Szolnokon a néhány éve elhunyt Somló István Kossuth-dfjas kiváló művész, ismert színházi szakíró, a Vígszínház igazgatója. A Színművészeti Akadémia elvégzése után Bárdos Artur a Renaissance Színházhoz szerződtette, majd ennek megszűnésével 1926-ban a Vígszínházhoz került; ott alakult ki egyéni stílusa is. A felszabadulás után megnyílt új Vígszínház első bemutatóját — Gorkij : Éjjeli menedékhely — ö rendezte, s nagy sikerrel játszotta el benne Szatyin szerepét. Az államosításig Tolnay Klárival és Benkő Gyulával vezette a színházat, majd a Belvárosi, 1951 és 195«) között pedig a Nemzeti Színház tagja volt, s 1959-től 1962-ig, nyugállományba vonulásáig a Vígszínház igazgatójaként tevékenykedett. Jellegzetes színészi stílust képviselt. Az elegáns megjelenés, a könnyed gesztusok, a ragyogó beszédtechnika külső tényezői mögül is mindig kitetszett érzékeny, töprengő alkata, önmaga iránti igényessége. Intellektuális fegyelme, műveltsége révén tökéletesen uralkodott szerepein. Diákszemmel a mezőgazdaságról — Tizenöt somogyi általános iskolás diák részesült az elismerésben a Hazánk mezőgazdasága diákszemmel című pályázaton. Valameny- nyien kaposváriak és mindannyian a rajz kategóriában szerepeltek. Első díjat kapott ■Gadár István, másodikat Gábor István és Csiger Gabriella. Jutalomban részesült Kosa Ágnes, Márton Gabriella és Vörös Gyula. Kiállításon mutatják be Poós Csaba, Horváth Gábor, Melter Krisztina, Szörényi Péter, Kujbus Ildikó, Mahlik Mario, Krisz- tics Katalin, Varga Renáta, Drézer Melinda és Gadár István rajzait. — Értesítjük olvasóinkat, hogy a folytatásos regényünk anyagtorlódás miatt maradt ki lapunk mai számából. — Brecht-központot hoztak létre Berlinben a nagy költő és drámaíró szellemi hagyatékának ápolására. Ugyanakkor újjászervezték a mostanában sokat bírált Berliner Ensemble-t, Brecht egykori színházát. — Megyei konzultációs bizottság alakult a módosított tsz-törvény egységes értelmezésének és végrehajtásának elősegítésére Kaposváron. A bizottság a megyei tanács, a bíróság, az ügyészség, a földhivatal és a tsz- szövetség dolgozóiból, szövetkezeti jogtanácsosokból áll. — Jubileumi röntgennapok kezdődnek holnap Siófokon. A rendezvényen számos neves radiológus és klinikus vesz részt az ország különböző részéből. — Tűz a labdarúgópályán. Eddig ismeretlen okból kigyulladt tegnap reggel Kaposváron a Vasas labdarúgó- pályájának öltözője. A kaposvári tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhető, hogy a kár csupán három ezer forint. A tűz okának vizsgálata tart. — Az Áramszolgáltató vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1977. május 9-én 8.00—15.30 óráig a Honvéd u., Petőfi u. és az északnyugati szolgáltatoház által határolt területeken, 1977. május 10-én 7.00—16.30 óráig, az Arany János utcában, a Hunyadi j. úttól a Lenin utcáig, a Lenin utcában, a 48-as iíjúsági úttól az Arany János útig, a Hunyadi J. utcában, a 48-as ifjúsági úttól és a Fácánosban, a Buzsáki utcában és az Arany úttól a Bem utcáig, valamint a Puskin utcában, a Virág utcában. az Árpád utcától és az abból nyíló mellékutcákban, 1977. május 11-én 7.30—15.00 óráig, a Gábor Andor téren, a Hunyadi J. utcában, a 48-as ifjúsági utcáig. a Kovács S. Gy. utcában, a Damjanich utcában, a Lenin utcától a Pázmány P. utcáig, a Lenin -utcában a Beloiannisz utcától a 43-as ifjúság utcáig. 1977. május 12-én 7.30—13.00 óráig a Berzsenyi utca mindkét oldalán. a József A. utcától a Kanizsai utcáig, a József A. közben, a Rózsa F. utcában. Füredi utcában a vízmű bejáróig, a Petőfi utcában és a Béke—Füredi lakótelepen a Füredi utcai épületekben. 1977. május 13-án 7.30—15.00 óráig a Kinizsi lakótelep 14—10—1«. számú és a velük szemben lévő épületekben áramszünet les*.