Somogyi Néplap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-22 / 119. szám
Sirályok Somogysámsonban Somogysámson. Szelíd lankák, buja1 erdők közt meghúzódó község. Délelőtt érkezünk « faluba, s alig néhány emberrel találkozunk; mindenki végzi a maga munkáját — ki a földeken, ki valamelyik marcali üzemben. A tanácselnök, Vida Ferenc mai- várt bennünket. — 1961-ben kerültem a faluba, s akkor mát javában folyt a munka az MHSZ- klubban. Hamarosan a klubtanács tagja lettem. A klubtitkár, Bakó Béla testnevelés- fizika szakos tanár; az általános iskolában tanít. Most épp nincs itthon; két modellezővel Zánkán van továbbképzésen. — Sok tagja van a klubnak? — Több mint ötvenen járnak az MHSZ-lövészklubba. Jórészt fiatalok, akik vagy a termelőszövetkezetben dolgoznak, vagy bejárnak valamelyik üzembe. — A bejárók hogyan kapcsolódnak be a munkába? — A hétvégeken. Általában már pénteken este hazajönnek, s szombaton meg vasárnap ök is járnak a foglalkozásokra. — Nagyon sok honvédelmi tömegversenyt rendeznek az itteniek — szól közbe Fehér János, az MHSZ járási titkára. — Tavasszal, nyáron, őszszel a legtöbbet a lövészettel ■ foglalkoznak, télen pedig honvédelmi vetélkedőiket rendeznek. Ezt nagyszerűen csinálják, sokan követhetnék a példájukat ... A fiataloknak tesztlapokat adunk, amelyeken időszerű külpolitikai, belpolitikai és katonapolitikai kérdésekre kell válaszolniuk. Ezenkívül persze még ügyest Eégi feladatokat is kapnak. Jó kezdeményezés a honvédelmi lövészkupa verseny is. Hat fordulója van. Mindegyiken rövid — 10—15 perces — megemélkezést tartanak, majd következik a lövészet, az értékelés és a díjazás. A klub elsőrendű célja, hogy a fiatalokat mind elméletileg, mind fizikailag felkészítse a haza védelmére, és hogy a hazaszeretetére tanítsa őket. — Milyen a klub kapcsolata az általános iskolával? — Nagyon jó. Ennek egyik meghatározója, hogy a klub titkára. Bakó Béla ott tanít. Vida Ferenc tanácselnök. A járás egyik legjobb modellezőszakköre a mi iskolánkban működik. A gyerekeket két csoportra osztották: az egyikbe kerülnek a kezdők (minden évben 20—25 új jelentkező van), a másikban a »haladók«. a két-három éve modellezők dolgoznak. A kezdők is, a haladók is repülőket készítenek: az előbbiek Sirályokat és lökhajtásos gépek modelljeit, a nagyobbak az A— 1-es kategóriába tartozó vitorlázó-repülőket. Mindhárommal indulhatnak versenyeken is. Ezeket a modellezőversenyeket általában Marcaliban rendezik az ottani gyerekekkel közösen. Heti négy órában foglalkoznak a diákok modellezéssel. de nem ritka az sem. hogy »különórákat« vesznek. — És a lövészeten meg a modellezésen kívül? — Hivatásos gépjárművezetői tanfolyamokat is szervezünk. Itt is megmutatkozik a helyi szervekkel, a munkaadókkal való jó kapcsolat, hiszen ahhoz, hogy valaki erje a tanfolyamra jelentkezhessen, a munkahely hozzájárulása is szükséges . . . Nemrég az MHSZ és a helyi szervek közösen szerveztek gépkocsi - vezetői tanfolyamot. Negyvenen jelen Hkeztek erre, s azt hiszem nem bánták meg; az oktatók jönnek ide. Somogy- sámsonba. itt tartják meg az előadásokat, s csak a gyakorlatira, a vezetésre kell Marcaliba vagy Kaposvárra menni. — További terveik? — A lőterünk már régóta kész, csupán az a baj, hogy rossz időben és télen nem tudnak gyakorolni a fiatalok. Most. ezen igyekszünk segíteni: befedjük a Mállásokat. Ehhez a termelőszövetkezet, a tanács és természetesen a klubtagok adnak segítséget éppúgy, mint a lőtér építésekor, amikor több. mint ötvenezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Remélem, az őszre ez is elkészül. Cser Kovács Gábor Szép József és Hegedűs József három éve tagja már a szakköröknek, Henger György pedig két éve készíti a modelleket. Hamis vád »Figyelmeztetem, hogy csak az igazat vallja. A hamis ta- núzást a törvény börtönnel bünteti.« Minden bírósági tárgyaláson elhangzanak ezek a szavak, és a tanúk a törvényes figyelmeztetés után válaszolnak a kérdésekre, elmondják, amit az ügyről tudnak. Illetve néha azt, amit az ügyről tudni szeretnének. Időnként megpróbálják úgy előadni a dolgot, hogy a vádlottnak ártsanak vagy kedvezzenek. Egyszóval hazudnak. Sajnos, sok olyan ügy kerül a bíróság elé, amikor hamis vád, vagyis hamis tanúzás miatt kell perbe fogni valakit. A dolog általában a rendőrségen kezdődik. A 26 éves kaposvári Oláh Lajos 1973-ban följelentette egyik ismerősét — súlyos testi sértésért Azt állította, hogy az ismerős férfi őt egyik este a 31 éves Komlósi Józsefné lakásán — ahol egy keresztelőn voltak együtt — vállon szúrta, karóval megütötte. Eltört a kulcscsontja, súlyosan megsérül. Oláh Lajos igazát bizonyította KomlÓ6iné és Csonka Ferenc is. A dolognak azonban egész más vége lett, mint azt Oláh elképzelte: a bíróság ugyanis a megvádolt férfit — bizonyítékok hiányában — fölmentette, és Oláh, valamint két társa ellen vádat emeltek, hamis vád és hamis tanúzás miatt. Csonka Ferenc és Romlási - né a rendőrségen a szembesítés során beismerte, hogy korábban, amikor Oláh mellett tanúskodott, valótlant állított Az ügy tehát megfordult: Oláh Lajost a Kaposvári Járásbíróság tízhónapi szabadságvesztésre ítélte, 3 évre pedig eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Komlósi József n ét 6 hónapi, Csonka Ferencet pedig 4 hónapi szabadságvesztésre ítélték, s mindkettőjüket 2 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. (A vádlottak enyhítésért föllebbeztek.) Mire számítottak ők, amikor valótlan állításaikkal bajba akartak sodorni valakit? Arra. hogyha mindenki ugyanazt állítja, nincs ember, aki kideríti. mi az Igazság? Nem így . történt. Az igazság nagyon kényes dolog, előbb-utóbb mindig kiderül, hogy mi az igaz, és mi a hamis. Ugyanígy pórul járt a 31 éves csombárdi Fekete János is, aki egy falubelijét jelentette föl a hetesi körzeti megbízottnál, mondván: megpróbálta ellopni a paprikáját. Fekete János úgy tette meg a följelentést, hogy még ő maga sem győződött meg arról, valóban így történt-e a dolog. A vége az lett, hogy a följelentő 2 hónapi — 2 év próbaidőre fölfüggesztett — szabadságvesztést kapott, és 2000 forintra büntették rrieg. A 35 éves kaposvári Szűcs István, az MHSZ egyik gép- kocsiok ta tóját vádolta meg munkahelyen. Ebben az eselben is kiderült, hogv a vád hamis; Szűcsöt 3000 forint pénzbüntetéssel sújtották. Tucatszámra lehetne sorolni a példákat. Olyanokat, amikor valaki a haragosa ellen tesz följelentést, gondolván, hogy majd így »megfizet« az ötért sérelemért. De olyan is akad, amikor egyszerűen könnyelműségből vagy elfogódottságból vállalja valaki, hogy hazudik— így akar »segíteni« a barátján, ismerősén. Nem is számol minden esetben a kő vetkezményekkel. nem is gondol rá, hogy ebből neki baja származhat. Nem veszd komolyan, hogy »csak az igazgat vallja«. S mikor kiderül, hogy korábban hazudott, már késő a bánat. Mert szigorúan megbüntetik azt. aki az igazságkeresőket megpróbálja félrevezetni. D. T. 99 Kötőszavak 99 Az óvónő panaszkodik: — Néha olyanokat mondanak a gyerekeim, hogy belepirulok. Pedig ök még tiszta beszédűek lehetnének, mert a szép magyar szó is ragad rájuk. Mindent megjegyeznek. De egyre többször mondják, néha még pöszén, rosszul kiejtve az itt-ott fölszedett trágár szavakat. Persze még egyiket sem értik ... Nem kell hozzá sok idő. Hamarosan tudni fogják. Igazolásul idézem a tanítónő szavait: — Vidéki iskolában tanítok. Néhány túlkoros gyerekem is van. Az ő »mondásaikon« már meg sem lepődöm. A többiek utánozzák a »nagyokat«. De a kiá elsősök szókincse sem tiszta. Egyszer rákérdeztem, tudják-e, miről beszélnek. »Megnyugtattak« : pontosan. Azaz: nagyimis pontatlanul, mert máskéjpp nem mondanák. ' I Gyerekek jönnek mögöttem a parkban. Lassan kihámozom mondataikból, hogy a tegnapi focimeccsiről beszélnek : — Hu, te az ... ott nagy helyzet volt, ... meg ! Ha az a ... nem tolyan hülye, ... meg, akkor nem kapunk ki. A kipontozott szavakat ugyan megtűri a nyomdafesték, mert irodalmi művekben már találkoztunk velük. De miért ne tűrné, amikor mi is tűrjük? Roark Bradford Ádám apánk és gyermekei című vidám könyvében mondja az Úr Noénak: — Az csak természetes, hogy egy jó gőzhajókapitány olykor-olykor méregbe jön és káromkodik... En is szeretek jó káromkodást hallani, akárcsak bárki más. Amit nem szeretek hallani, az az ízetlen, rossz káromkodás. Nézzük meg ezt a gyakorlatban ! — Uram, kérdezem én, hol van már az az idő, amikor a papok dirigáltak, hogy nem szabad csúnyákat mondani? No persze. Ezek szerint — legalábbis alkalmi ismerősöm út... Mindenki ismert a hagyományt. hogy a kocsisok sokat káromkodnak. Kocsisa válogatja! Az én 'sörözgető ostorosom viszont a típus »reklámja«. Még örült is, hogy bemutathatja nekem tudását... Mit mondjak? Nem volt nagy. — Mondj^: mi a fenének beszél ilyen rondán? — De hát egy-egy jóízüt csak kell káromkodni. Néhány szó különböző sorrendben. A jóízűség? Hát ez az amiben egyetértek a könyv néger prédikátorával. Ügy néz ki: már káromkodni is elfelejtettünk. Csak az ízetlen, rossz »dumát« hallottam. Ismerősöm különösen tiszta beszédű ember. A megyei takácson dolgozik, felelős be- osEtásban. Mindig csodáltam: nem csúszik ki trágárság a száján. Pedig jónéhányszor mérges »hivatalból«. — Erre még nem is gondoltam, hogy-én szépen, beszélek. Magyarul, egyszerűen mondom el, amit akarok. Ez természetes. Nem? —■ Viccelsz? És a kollégád, a szobátokban? Vagy te csukott fülekkel jársz? — Hát igen. Ha így vesszük, szépen beszélek. A többiek? Talán azt hiszik ez a sikk. Így fejezik ki, hogy jóban vannak. Én olyankor ki szoktam menni. Valahogy nem bírom . . . Apám és anyám egyszerű emberek voltak, falusiak. Otthon az ilyesmiért pofon járt volna. A minap együtt dolgoztam az öregemmel a szőlőben, és hallom ám, amint cifrázza. Megállt a villakapa a kezemben. Apám meg elszégyellte magát. A falusiak, úgy veszem észre, még ma is szebben beszélnek. »Értelmiségi sikk« lett a »népieökedés«; a. gyerekeim szókincsén is ész- reveszem. Nem ütöm meg őket, nem lenne helyes. Kisiskolások még, de valahogy megmagyaráztam nekik, miről is beszélnek. Elkerekedett sízemmel hallgattak. Azóta ritkán hallom tőlük a »kötőszaészjárásával — szabad az I vakat* Mert ezek szinte már a kötőszók, a helytöltő szavak szerepét töltik be. Izé, vagyis, hát helyett »kiválóan«, megteszik. Barátom azt is elmondta: tudatosan gyarapítja szókincsét, nehogy belesüllyedjen a hivatali nyelvbe. Így könnyű ... Miért fogtam tollat? Magamon is észrevettem a »fertőződést«. Ragad az ocsmányság, mint a bogáncs. És közben elfelejtek magyarul, mert »néhány száz« rendes és tíz- húsz ronda szóval is megélek. Megpróbálok úgy harcolni önmagam ellen, hogy — miként a gyerekeknek magyarázza a barátom — végiggondolom, mit mondtam. Megdöbbentő. Próbálja meg, akinek van rá ideje ! A kismamákról sok szépet tudok, de egy »élményt« szívesen talonba tennék. Épp csak beléptem a kórházi folyosóra, amikor az egyik nagy- pocakú asszonyka így szólt i a társának: — Hé, te p..., gyere ide! Ennyire gondolat nélkül beszélünk? A szexualitás, a leendő élet, és a trágárság »tárgyköre« nagyjából ugyanaz. Kit érdekel, ha már őket sem? A gyerekek tőlünk tanulják először, és csak utána egymástól. Mi meg nyugodtan kiállítjuk magunkról a szegénységi bizonyítványt. És a nyelvszegényiségit is. Mert közben szép, tiszta magyar szavakat felejtünk el. Ha ritkán, hébe-hóba hallanánk csak a »csúfságokat«, még gazdagítanák is szókészletünket. Nem kell különösebb erkölcsi magaslat ehhez. Elég, ha ugyanúgy sért az ocsmány beszéd, mintha azt hallanánk egy értekezleten: infrastrukturális szinten a problémák le- gyűrűztetése... A két »betegség« okát valahol ugyanott kell keresni. Luthár • Péter Hagy szavak nélkül A kaposvári Villamossági- Gyár Kossuth műhelyében legalább tízzel kevesebben dolgoznak, mint amennyien előállíthatnák azokat az alkatrészeket, amelyekre a többi műhelynek szüksége van. Nemrég a munkaügyi osztály az újonnan jelentkező egyik asszonyt oda küldte: nézze meg leendő munkahelyét. Amint a Kossuth műhely közeiébe ért, mindkét kezével a füléhez kapott, és sarkonfor- dult. — Az újakat nem tudják megfogni — legyint a Sajtoló szocialista brigád egyik tagja —, de mi, tíz-tizenhárom éve itt dolgozók nem adjuk föl. Pedig de sokan kaptak már itt orvosi igazolást arról, hogy olajérzékenység, megromlott hallás miatt el kell menniük.. . Dübörögnek, kattognak a sajtoló- és présgépek. Rázkódik alattuk a föld. Hatalmas orsóról vörösréz szalag tekere- dik a gépbe; biztosítékok al katrésze hullik ki a másik ol dalon. A villamossági gyárban mindenki tudja, hogy < tervet csak akkor tudják tel jesíteni, h*á ebből a műhelyből időben — és kellő mennyiség ben — érkezik tovább szere lésre az alkatrész. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a Vasas Szakszervezet centenáriuma tiszteletére az itt dolgozók vállalták, hogy a szaka- szológyártáshoz (a gyár egyik kiemelt terméke) szükséges alkatrészekből a tervezettnél 30 százalékkal többet készítenek és az egy főre jutó termelési értéket 6 százalékkal növelik az alkatrészgyártásban. Drága színesfémek forognak a kezünkben, s ők a megmondhatói, mennyit lehet »spórolni«, ha ésszerűen helyezik a szerszám alá. Még drágábbak azok a gépek, amelyekkel dolgoznak — Stadler József azt a hidraulikus présgépet kezeli, amelyik a gyár termelésben levő gépei közül a legértékesebb —, s mindannyian jól tudják, milyen fontos, hogy ezek minél kevesebbet álljanak. Riskó Sándor, a nyolctagú közösség vezetője: — Tavaly volt a legtöbb meló, de erre az évre sem jött új ember, hát nekünk kell megtennünk minden tőlünk telhetőt. Ha meg lehetne toldani a napot legalább nyolc órával, az lenne jó . . . A brigádban betanított munkások, szakmunkások, -lakatosok, gépbeállítók dolgoznak. Kitüntetett nyúltenyésztő (Tudósítónktól.) Szálai István, a csurgói áfész gépkocsivezetője a hús- nyúltenyésztésben elért eredményeiért megkapta a Báldy Bálint-emlékjelvény arany fokozatát. Tizenegy éve »hódol« ennek a szenvedélynek. Egy kihasználatlan istállóban 1 tartja a nyulakat, maga készítette ketrecekben. A nyulak gondozásával az egész család foglalkozik. A múlt évben 850 darabot adott el az alusznak m uj-zelancü i a Somogyi Néplap fehér fajtából. Az áfészon keresztül szerzett be a Gödöllői K isál 1 a tten y észt ő-ku ta tói ntézet - tői tíz anya és két apaállatot. Tavaly aztán 32 anyával elérte a 850 darabos szaporulatot, súlyban pedig 2180 kiló nyúl értékesítését. Szalai István nyulainak híre van a környéken, ezért tenyészállatokat is vásárolnak tőle a szövetkezeten keresztül. Természetesen ő is tagja a csurgói nyúl tenyésztő-szakcsoportnak. 11 év alatt sok hasznot tapasztalatot gyűjtött. Amint elmondta: télen és nyáron táppal, kukoricával és szénával eteti az állatokat. Jó tanácsaira érdemes figyelni. A szövetkezet fölkérésére 12 nyúltenyésztő szakcsoport ülésén vett részt, és tenyésztési tapasztalatait is átadta a jelen levőknek. Különösen a kezdő nyúlászok voltak ezért hálásak. Szalai István véleménye — könyvelést vezet a bevételekről. kiadásokról —, hogy megéri a nyúltenyésztéssel való foglalkozás, pedig sok gonddal és munkával jár. Valamennyien ismerik a m<i- hely összes munkamenetét és gépét, s ahol a legnagyobb szükség van rájuk, ott dolgoznak. — Egyiküknek sem kell mondani, hogy »hajts már« — I pillant föl nagy 1 gépe mellől az apró termetű Hegedűs Zoltánná. — Egyszerűen tudomásul .vesszük, hogy az egész gyárnak súlyos kára lenne abból, ha mi nem túlóráznánk. Ezen a héten például reggel hattól este hatig dolgozunk. Míg a szereidében csak ügyességre van szükség, ebben a műhelyben erőre is. A brigád órabérét április 1- től emelték, a közelmúltban pedig ketten kaptak kiváló dolgozó kitüntetést. — A tavalyi évünk elúszott a munkaversenyben. Pedig rengeteget dolgoztunk; ameny- nyit csak bírtunk. Az történt, hogy a sok munkától sem idejük, sem erejük nem jutott már a tollforgatás- ra. A mozgalom hármas jelszavából csak kettőnek tudtak eleget tenni, mert kihullott kezükből a könyv, nem jutottak el színházba, moziba vagy éppen múzeumba. — Hiába, az már csak olyan év volt — mondja Hegedűs- né. — Ráadásul családosak vagyunk valamennyien, legtöbben kétgyermekesek. Magam nevelem a két fiamat... Az idén is hadilábon állnak a termelésen kívüli vállalásokkal, mert most sincs kevesebb dolguk. Mégis tervezik, hogy részt vesznek a Nagy Október című vetélkedőn és segítik a zimányi óvodát. S a két nagy évforduló ismét jó alkalom arra, hogy a »hajtösnak« nevezett Sajtoló szocialista brigád hozzájáruljon a gyár exportjának határidőre és jó minőségben teljesítéséhez. Gombos Jóié»