Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-01 / 77. szám
Játék és statisztika Egy-egy labdarúgó-méricöaé« értókelésénál nagyon sok szubjektív tényező közrejátszik. Szinte minden szurkolónak külön-külön is megvannak a sajátos szempontjai, s ezek figyeiembe-vóteíLével értékeli a mérkőzést. Ezektől nem mentesek még a szakvezetők sem. A Rákóczinál megpróbáltunk olyan utat keresni, ahol bizonyos szempontok felsorakoztatásával statisztikai adatok Sporthírek, sporteredmények Siófoki sikerek a kézilabda MNK-ban Tizenegy hétig tartó, helyenként színvonalas mérkőzések után befejeződött az idei kétcsoportos férfi- és női teremkézilabda-bajnokság. Mint ismeretes: a találkozókat a taszári és a balatonbog- lári tornacsarnokban játszották. A megyei szövetség újszerű, jónak mondható megoldást választott a befejezéshez. A két csoport legjobbjai alkották azt a mezőnyt, amelyek megküzdhettek a megye MNK-bajnokad címért. 4—4 férfi- és női csapat alkotta a két mezőnyt. Elsősorban a Siófok—Csurgó férfimérkőzést kell kiemelni, amely egységes vélemény szerint másodosztályú színvonalon mozgott. A női mezőnyből a Siófok és a K. V. Lobogó emelkedett ki. A nagyatádiak — eredményeiken kívül — azzal is felhívták magukra a figyelmet, hogy (nyolc) csapattal képviselték városukat a döntőben. Sajnos nem tudták valamennyi mérkőzésüket lejátszani, mivel a tíz kilométerre lakó balatonsaemesi lányok »elfelejtettek« megjelenni a tornán. A felnőtteknél mind a férfiaknál, mind a nőiméi kiemelkedett a Siófoki Olajbányász. Ök lettek a torna, s egyben az MNK győztesei. (A férfiak Nagyatád ellen csak kétszer ötperces hosszabbításban tudták kiharcolni a győzelmet.) Eredmények, férfiak: Nagyatád—Fonyód 15:14, Csurgó— Siófok 14:17, Siófok—Nagyatád 17:17 (hosszabbítás után 23:19), Fonyód—Csurgó 18:21, 1. Siófoki Bányász. 2. Nagyatád, 3. Csurgó, 4. Fonyód. Nők: K. V. Lobogó —K. V Izzó 10:8, Siófok—Csurgó 20:12, Siófok—K. V. Lobogó 16:12, K. V. Izzó—Csurgó 10:7. 1 Siófok, 2. V. Lobogó. 3. K V. Izzó, 4. Csurgói Spartacus. A fiúknál az ifjúsági bajnokságot a nagyatádi gimnázium, a lányoknál a Marcali SE csapata nyerte. A serdülők mezőnyében mindkét nemnél a baüatonbogláriak végeztek az élen. • • • Foly tatódott a megyei saikk- esapatbajnokság. A hétvégi forduló eredményed : Nagybajom—K. Spartacus 3,5:8,5, Tab —Barcs 5.5:6,5. Marcali—K. V. Izzó 4:8, Barcs—K. H. Vasutas 5,5:6,5. A bajnokság élcsoportja: 1. K. Spartacus 35 pont 2. Marcali SE 23 pont, 3. K. V. Izzó 21,5 pont • « • A forradalmi ifjúsági napok i programjának egyik színfoltjait j jelentette Siófokon a városi futónap. Az időeredményeket és a helyezési sorrendet nem jegyezték — ezúttal valóban csak a részvéted volt a döntő. A 800 méteres távot 300-an futották végig. Valamennyien emdéklapoft kaptak »igazodásul-“. Serdülő fiúk a siófoki futónapon. As-zlalitenisz-seregszeinle volt Kaposváron. A régiek indultak. és a várt eredmények születtek. A verseny lényegében a Vasas házi seregszemléje volt. Fiú egyéniben (28 induló) Varga János, a serdülő leányoknál (8 induló) Auguszt Andrea végzett az élen. A fiú- és a leánycsapatok versenyét is a Vasas fiataljai nyerték. Területi labdarúgó-bajnokság DRÁVA CSOPORT Eredmények: Felsőbogát— Somogytarnóca 0:4, Homok- szantgyörgy—Kutas 3 ;0, Bolhás—Nemesvid 2:0, Tapsony— Szén vér 2:1, Vése—Babócsa 2:0, Szabás—Somogyudvarhely 3:3, Péterhida—Somogyi B. SE 0:3, Nagyatád II.—Lakócsa 4:2. BALATONI CSOPORT Eredmények: Balatonberény—Zamárdi 2:3, Buzsák— Nagyberény 1:0, Balatonszárszó—Táska 0:1, Kéthely—Sző- lősgyörök 3:1, Kötcse—Bala- tonszentgyörgy 4:1, S. ME- DOSZ—Balatonföldvár 1:3, Karád—Ordacsehi 3:1. Bala- tonendréd—Balatonién wes 1:1. KAPOSVÁRI CSOPORT Eredmények: Patalom— Gölle 2:4, Igái—Somogysárd 1:3, Hetes—Nagyberki 1:1, Mesztegnyő—Zimány 3:1, Bö- hönye—Kiskorpád 4:3. Somogyiad—K. V. Lobogó 3:3, Nagybajom—K. Gazriász 4:3. Kézilabda Öt gól hátrány a visszavágóra Kevesen, voltak csütörtökön ( délután a budapesti körcsarnok lelátóin, amikor megkezdődött a női kézilabda KEK- ben a magyar és az NDK kupaegyüttes mérkőzése, a dön- tóbejutásért. TSC BERLIN—CSEPEL 19:14 (10:7) A magyarok lőttek az első gólt, de utána a vendégeik egymás után ötször találtaik a1 , csepeli kapuba, így biztos vezetést szereztek. Sok eladott labda, elkapkodott támadás jellemezte a magyarok játékát. A 35. percben már 14:8-ra vezettek a vendégeik. Ezután úgy látszott, többé-kevésbé megadta magát a magyar csapat, mindössze az utalsó percekben lángolt fel újra a lelkesedése, s némiképp csök- 1 kerítette hátrányát. Kiss és Pál harca a bavas »légtérben«. Pintér, Kozma és Konrád figyeli a jelenetet. tükrében értékeljük a mérkőzéséket A Kaposvári Tanítóképző Főiskola test névírási szakkollégiumának hallgatói a Ferencváros, a Csepel és a Budapesti Honvéd elleni mérkőzésen papírral és ceruzával a kézben nézték a találkozót Az előre megadott szempontok alapján készült felmérések elemzése azóta megtörtént. Ennek néhány részletét adjuk most közre. — A középpályások játékában azt figyeltük, hogy a mérkőzések alatt hánvszor tudják visszaszerezni a labdát az ellenféltől, illetve az ellenfelek a Rákóczi csapatától. A kaposvári középpályások ebben a »csatában«, sajnos, többnyire alulmaradtak. Az említett három mérkőzésen — összesítve — középpályásaink 78-szor szerezték vissza a labdát, ugyanakkor az ellenfelek 114-saer. Egy másik szempont alapján azt vizsgáltuk, hogy középpályásaink milyen pontossággal indítják a támadásokat. Ezt párhuzamba állítottuk az ellenfelek hasonló sorainak támadásíndításaival. Nos, ebben a »játékban« is megelőztek bennünket. Mi három támadásból kétszer sikertelenül próbálkoztunk, ugyanakkor ellenfeleink ugyanennyi támadásból csak egyszer hibáztak. Vizsgáltuk azt is. hogy csatáraink hányszor igyekeztek kapura lőni. Ebben a versenyben is háttérbe szorulunk, a vizsgált ellenfelekkel szemben. A távolról történő kapu- ralövési próbálkozásaink pedig még siralmasabb képet mutatnak. Legkritikusabb időszaka középpályásainknak a második félidő első 25 perce. Ebben az időszakban mutatkozott meg leginkább passzivitásuk. A Ferencváros és a Csepel elleni mérkőzés statisztikai adatainak összegezése után már a tapasztalatok figyelembe vételével próbálta a szakvezetés a csapatot felkészíteni a Bp. Honvéd ellen. Most már tudjuk kevés eredménnyel. Ez utóbbi találkozóval kapcsolatban két gondolatot emelnénk ki. El kell ismernünk, hogy csapatunk ezen a találkozón elsősorban taktikai vereséget szenvedett. A fővárosiak együttese nagyon okosan visszahúzódott saját térfelére, s így nem adott területet a mi támadásaink kibontakozására. Csapatunkat a lövidpasszos játékra kényszerítette, s ez a próbálkozás mindannyiszor a hóba fulladt Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a Honvédnak egy teljes térfél állt rendelkezésére, hogy ellenakciókat vezessen. Öle ezzel jól is »élték«. S ami a statisztikából nem mutatható ki : a mérkőzést ázva-fázva szemlélő szurkolók a szünet után jobban kitettek magukért, mint egyes játékosok. Rajtuk igazán nem múlott ez a vereség. Pandurics István SAKK Játszani tudnak, csak versenyezni nem Naplóval, könyvvel és füzettel a kezében lépett be a terembe. Megállt a katedra mögött és végignézett rajtunk. Szeretettel, mint apa a gyermekein. így maradt meg bennem Ázsóth Gyula tanárom képe abból az időből, amikor még a szárszói iskola padjait koptattam. Most tíz-tizenöt év után ülünk egymással szemben, és szokatlan dologról beszélgetünk. Illetve szokatlan lenne, ha nem szeretnénk mindketten a sportot. Ázsóth Gyula nyugdíjas korára sem hagyta abba a sakkozást Fiatalokat nevel, szervez, irányít és maga is játszik. A környéken nélküle nem is lehet elképzelni valamirevaló sakkversenyt. Lelke mélyén mégis kissé- szomorú. Úgy érzi, volna még mit tenni a szellemi sportért A sakk iránt érdeklődők évek óta megfigyelhették, hogy néhány község (pl. Ga- más, Nagybajom, Lakócsa, Balatonszárszó) versenyzői rendszeresen jól szerepelnek a megyei úttörőversenyeken. Ázsóth Gyulától kérdeztem meg, milyen elgondolása van. hogyan lehetne előrelépést biztosítani ebben a sportban. — Három módot látok az úttörősakksport fejlődésének biztosítására. A napközikben sok helyen sakkoznak, csak nem mindenhol figyelnek föl a nevelők erre a lehetőségre. Szerintem jó lenne a napközik ] munkatervébe házi sakkbajnokságokat beiktatni. Az előrelépés másik fontos mozzanatának a sakkszakkörök ihdí- : tását látom. A harmadik az, hogy járásonként (területen- j ként) 2—3 napos edzőtáborozásra kellene meghívni — a téli vagy a tavaszi szünetben I — azokat a tehetséges kisdo- I bős és úttörő sakkozókat, akik előreláthatólag a megyét fogják képviselni. — Ügy tudom, hogy megyénk úttörő-válogatottjai rendszeresen közepes eredményeket érnek el az országos versenyeken. Van-e valamilyen javaslata, hogyan lehet kitörnünk ebből a középszerűségből? — Helyesnek tartanám, ha a megyei úttörőversenyen kialakult lány- és fiúcsapatot (összesen hat tanuló) a versenyre indulás előtt 2—3 napos edzőtáborozásra hívná meg a megyei úttörőelnökség. Többször is tapasztaltam,, hogy versenyzőink pontokat hullattak el azért, mert játszani ugyan megtanultak, de versenyezni nem. — Hogyan látja a fejlődés biztosítását az általános iskolákból kikerült fiataloknál? — Javasolnám, hogy a siófoki járás gyakorlata szerint a felnőtt-sakkcsapatok mellett legalább 2—3 ifjúsági versenyző is vegyen részt a csapatbajnokságban. Gy. L. ÁPRILIS A várható időjárás: 1 PÉNTEK Hugó Időnként felszakadozó felhőzet, ismétlődő ha* vazással. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon napközben még erős lesz. Az évszakhoz képest hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken plusz 1 és plusz 6 fok között alakul. A távolabbi kilátások (szerdáig) : Időnként kissé felszakadozó felhőzet, ismétlődő havas eső, eső. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3 éa plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2 és 9 fok között lesz. — Hazaérkezett Moszkvából a Karakas László munkaügyi miniszter vezette küldöttség. A Szovjetunió minisztertanácsa munka- és szociálisügyi állami bizottságával együttműködési megállapodást is aláírtak. — Egyéves szakszervezeti tevékenységet tett mérlegre tegnap a KPVDSZ megyed bizottságának kibővített ülése. Ez alkatommal adták át a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény arainy fokozatát Sándorfi Ferencné- nek, a Vendéglátó Vállalat szb-tagjának és Veigen Gyulának, a Zöldért szb-titkárának. Hárman az ezüst fokozatot, kilencen a KPVDSZ emlékplakettet, tizenöten oklevelet vettek át eddigi kiemelkedő szaíkszervezeti tevékenységükért. — A tsz-ben végzett példás, odaadó munkájáért a kaposvári járás 16 gazdaságából érkezett 42 dolgozó vette át tegnap a Mezőgazdaság kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést. — Kun Bélának és a Tanácsköztársaság leverése után a Szovjetunióban élő magyar internacionalistáknak legendás történetét örökíti meg a Mafilm híradó- és doku- mentumstúdi ójának legújabb filmje. Forgatását a napokban kezdték meg. — Emléktáblát avattak tegnap Kállai Éva, a magyar forradalmi munkás- mozgalom kiemelkedő személyisége tiszteletére Pécs újmecsekaljai városrészben. — A költészet vérszerződése — ez a címe Somlyó György új könyvének, amely a napokban lát napvilágot a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. — Gyermekrajzkiállítás nyílt tegnap Tokióban. A nemzetközi verseny egyik fődiját, a japán külügyminiszter díját Mezei Mária hajdúnánási tanuló nyerte. Ezenkívül négyet arany, hetet ezüst éremmel jutalmaztak a magyar gyermekek alkotásai közül. — Hatvan év 40 képben címmel Szovjetuniót bemutató kiállítás nyílik holnap a ■ barcsi művelődési központban. — Magyar—portugál műszaki-tudományos egyezményt írtak alá csütörtökön Budapesten. Ez lehetőséget nyújt a szakemberek kölcsönös látogatására is. — Képeslaptörténeti kiállítás nyílt tegnap a marcali ifjúsági házban. 1870-től mutatja be a levelezőlapok fejlődését. — 78 filmet küldtek be az alkotók a VII. országos reklámfilmszemlére. Tegnap ítélték oda a szemle külön- diját : a mozikban már gyakran látott bontottesirke-rek- lámsorozatnak. — Véradönapot tartott szerdán Balatonbogláron a Magyar Vöröskereszt nyolc községi alapszervezete. 286- an 99,5 liter vért adtak. A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. 170 évvel ezelőtt, 1807. április 1-én halt meg — 57 éves korában — Révai Miklós nyelvész, költő, a nagyar nyelvtudomány egyik legnagyobb alakja, az első rendszeres magyar stilisztika szerzője. Apja jobbágyszármazású, szegény falusi csizmadia volt, aki tehetséges gyermekét csak papi iskolában tudta neveltetni. Révai Miklós továbbtanulásának biztosítása érdekében kényszerűségből belépett a kegyesrendbe, s 1769-ben szerzetes-tanár lett. A papi életet kezdettől súlyos tehernek érezte, lázadozva viselte egész életében. 1778-ban jelent meg magyar verseinek első gyűjteménye; 1781-ben, lemondva nagyváradi akadémiai tanárságáról, nekivágott a világnak. Előbb Bécsben, majd Sopronban és Grazban neve- lősködött, 1784-től pedig tíz éven át Győrött volt házitanító. Sokat fáradozott egy magyar tudós társaság létrehozásán. A régi magyar irodalom egyik első kutatója és kiadója volt. 1802-ben végre elnyerte a pesti egyetemen a magyar nyelv és Irodalom tanszékét. Nagy kedvvel, fáradhatatlanul dolgozott, de Irodalmi munkásságának értékét messze túlhaladják a nyelvtudomány művelés terén elért eredmények — Elmarad a tábornyitás ma Balatonföldváron, az Exp- ressben és nem tartják meg a háromnapos ifjúsági találkozót sem, a hideg idő miatt. Talán két hét múlva sor kerül rá. — Az idén 860 kamion korül le a szerelőszalagokról a győri Rába-gyárban. A közel-keleti országokon kívül Afrikába és Dél-Amerikába is szállítanak belőttük. — Jelentősen nő megyénkben a napraforgó vetésterülete. Három éve még csak 600, az idén pedig 2500 hektáron termelik ezt a fontos növényt a tsZ-ek. — 8530 borjú látott napvilágot tavaly a somogyi mezőgazdaságii nagyüzemek szakosított tehenészeti télepein. A száz tehénre jutó szaporulat jelentős javulást mutat az 1975. évihez képest A nyeremény-betétkönyvek sorsolása Az OTP csütörtökön Budapesten tartotta a nyereménybetétkönyvek 1977. első negyedévi sorsolását, amelyen a március 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő betétkönyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1977. első negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték: 029 50 067 23 07' 25 153 25 1 ' 100 198 25 227 25 253 25 268 25 319 25 362 25 396 25 432 25 475 25 506 25 559 200 616 50 685 25 706 25 768 25 815 25 837 25 875 25 918 25 957 25 A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP-fiók vagy postahivatal április 18-tól fizeti ki. (MTI) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy április 3-án Kaposváron országos állat- és kirakodó-, valamint autó- és motorvásár lesz. (148361