Somogyi Néplap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-19 / 90. szám
Győzelemmel rajtolt a Dózsa ökölvívócsapata Az ökölvívó CSB első fordulójában a Budapesti Építők ellen lépett szorítóba a fővárosban a K. Dózsa ökölvívócsapata. A lila-fehérek kitűnően vették az első akadályt: az igazi CSB-hangulatban lezajlott összecsapáson biztos győzelmet arattak. A Dózsa öklözői különösen az alsóbb súlycsoportban szerepeltek meggyőzően, de valamennyi versenyzővel elégedettek lehetünk. A színvonal is az alsóbb súlycsoportokban volt magasabb. K. Dózsa—Bp. Építők 13:7. Bp. EVIG-kultúrterem, 300 néző. Vezette: Cseh és Somos. Pontozott : Barabás, Cselkó, Kovács I. és Molnár. Eredmények (elöl a kaposváriak) : Papírsúly: Vladár—Kiss L. döntetlen (1:1). Vladár okosan öklözött, kül- és belharcban egyaránt megelőzte ellenfelét. Közelebb állt a győzelemhez. Légsúly: Nagy Z. pontozással győzött Takács Gy. ellen. (3:1). Nagy Z. nemcsak bátran, hanem okosan is bokszolt. Harmatsúly: Ferstek pontozással győzött Balogh ellen (5:1). A kaposvári öklöző régi jó napjaira emlékeztetőén, higgadtan küzdött. Egyhangú pontozással nyert. Pehelysúly: Rajczi ellen Kertai a 3. menetben föladta (7:1). Rajczi jó erőben, jó taktikát választva küzdött. Könnyűsúly: Varga Z.—Mészáros döntetlen (8:2). A kaposvári fiú mérkőzésén érződtek felkészültségbeli hiányosságai, ennek ellenére jobb volt ellenfelénél. Kisváltósúly: Bogyó ellen Faragó a 3. menetben föladta (10:2). Bogyó lelkes és nagyon harcos küzdőmodort választott. Váltósúly: Rákosát és Hoff- nert a 3. menetben leléptették. Rákosa némi fölénye után mindkét öklözőt egyszer megintették a 2. menetben, ezután azonban dulakodni kezdtek, és Somos vezető bíró mindkettőjüket leléptette. Pontot egyikük sem kapott. Nagyváltósúly: Lévai—Ekker döntetlen (11:3). Lévai a szokott formájában öklözött. Habár a pontozók 2:2-re hozták ki a találkozót, ő állt közelebb a győzelemhez. Középsúly: Istiván az első menetben föladta Csizmadia ellen (11:5). A kaposvári fiú bátran kezdett, ezután azonban Csizmadia testre megfogta és Her- gert edző föladta a mérkőzést. Félnehézsúly: Rigó pontozással vesztett Szabados ellen (11:7). Előbb Szabados sérült meg, a mérkőzésvezető azonban tovább engedte öklözni. Utána Rigó is megsérült, s ezért a mérkőzésvezető befejeztette a küzdelmet. Az addig látottak alapján hozták ki a pesti versenyzőt győztesnek. Nehézsúly: Túri ellen Marosi az első menetben föladta (13:7). Túri nagyon aktív és harcos volt, így gyors feladásra késztette Marosit További eredmények: Bp. Vasas—Steinmetz SE 19:3, Kun B. SE—SZIM Vasas 18:0. A bajnokság állása: NB III... NB ///.„ Siófoki győzelem a somogyi rangadón fi várt eredmények születtek az HB li-íien Kossuth KFSE—PMSC 1:1, Komló—Eger 3:1, Volán— Ganz-MÁVAG 1:0, MÁV DAC—Fűzfő 3:1, Székesfehérvár—Debrecen 2:1, BVSC— Budafok 3:0, Vasas Izzó— Oroszlány 4:1, Szolnoki MÄV —Szekszárd 2:0, Nagykanizsa —Ózd 2:0,, Várpalota—Szolnoki MTE 2:1. Az NB II. állása: 1. PMSC 29 17 9 3 69—24 43 2. V. Izzó 29 15 8 6 56—33 38 3. Sz. fehérvár 29 14 8 7 48—41 36 4. Nagykanizsa 29 13 8 8 45—37 34 5. SZMTE 29 14 5 10 56—46 33 6. Budafok 29 12 8 9 63—51 32 7. Debrecen 29 12 8 9 38—32 32 S. Eger 29 13 6 10 53—51 32 9. Volán 29 11 9 9 41—31 31 10. BVSC 29 10 11 8 46—44 31 11. Szekszárd 29 11 9 9 32—33 31 12. MÁV DAC 29 12 5 12 44—47 29 13. KKFSE 29 11 5 13 46—45 27 14. Komló 15. G.-MÄVAG 29 9 6 14 30—40 24 29 7 10 12 39—51 24 16. Ózd 29 9 5 15 37—46 23 17. Várpalota 29 7 9 13 32—42 23 18. Fűzfő 29 7 8 14 30—47 22 19. Sz. MÁV 29 6 7 16 24—44 *9 20. Oroszlány 29 4 8 17 31—75 16 A héten négy pontot szerezhettek csak a somogyi NB III-as csapatok, mert az egyik találkozó — a siófoki — hazai rangadó volt. A Balaton somogyi fővárosában a várt eredmény született: az S. Bányász biztosan nyert a Barcs ellen. Igaz, hogy ez a győzelem csak a második félidő játéka alapján született meg. Nagyon fontos mérkőzést nyert a Kiss J. SE, amely a véméndieket késztette megadásra. A kaoolyiak újból biztatóan futballoztak, de szükség is van erre, mert a bajnoki táblázat közepén a kiesőhelyek elkerüléséért borzasztóan nagy a tülekedés. E pillanatban a Siófok 8., a Kiss J. SE 10. és a Barcs sereghajtó. A forduló legváratlanabb eredménye egyébként a BKV Előre veresége a Pénzügyőrtől. Ennek ellenére a közlekedésiek 9 pont előnnyel vezetnek a bajnokságban. ~ Siófok —Barcs 4:0 (1:0) Siófok, 1200 néző. V. : Má- tyus. ' Siófok: Málics — Tillinger, Szilágyi, Bőzsöny, Babán, Kékesi, Fiath, Sabjan, Csépán, Bihari, Bo- csev. Edző: Puskás Lajos dr. Barcs: Tóth — Kele, Orsós. Kutast, Kompi (Takács), Gazda (Hunyadi), Otártics, Bátori, Karsai, Szilágyi, Petrinovics. Edző: Lend- vai Miklós. IS. pere: Egy Gazda—Bihari összecsapásnál a Fonyódról Barcsra igazolt Gazda a lábát törte. 34. perc: Babái) a barcsi 16-os sarkáig vezette föl a labdát, középre adott, s Biharinak arra is ideje volt, hogy egyet igazítson rajta, aztán 14 Ar> : . ■ A negyedik siófoki gól a hálóban. méterről a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtte. 1:0. 58. perc: Bőzsöny a saját kapuja elől indult el, 30 méterről lövésre szánta el magát, és a jól eltalált labda a bal felső sarokban kötött ki. 2:0. 66. perc: Csépán 18 méterről rúghatott szabadot, Va labdát Tóth csak kiütni tudta, s a berohanó Bihari közelről a hálóba fejelt. 3:0. 89. perc: Biharit a 16-oson belül feltartották a barcsi védők. A 11-es magasságából, oldalról rúghatott közvetlen szabadot a Bányász. Bihari legurította a labdát Bocsevnek, aki a hosszú sarokba bombázott. 4:0. Az első 30 percben bizony nem olyan volt a kép, hogy könnyen nyer majd a Bányász. A barcsiak lelkesen és jól játszottak, s még Gazda sérülése után is jól tartották Á Marcali SE legyőzte a VBKM Vasast Kaposváron Barta megszerzi a labdát a Vasas támadói elől. A megyei labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulójában a legnagyobb figyelem a Kaposváron lejátszott VBKM Vasas—Marcali találkozót kísérte. Az első hely szempontjából fontos mérkőzésen — ha némi szerenésével is — győztek a marcaliak, s így továbbra is a tálázat élén állnak. Marcali—VBKM Vasas 1:0 (Iá)) Kaposvár, 500 néző. V.: Kulcsár. r Marcali: Barta — Filagics, Kosz, Pék, Kiss, Sándor (Darnyi), Szántó, Domsa, Borsfái, Izsák, Sfeá- fár. Edző: Borsfái Géza. Vasas: Heuthaler — Weisz, Pataki, Kurdi, Horváth (Szaiai), Mali, Biró, Borbély, Ernyes, Huszár, Kiss. Edző: Fülöp János. Nagy iramú, izgalmakban bővelkedő mérkőzést hozott a rangadó. Az első félidőben a mezőnyben egyenrangú erők küzdöttek, de a marcaliaknak sikerült vezetést szerezniük. A szünet után a Vasas végigtámadta a találkozót, de a hőseiesen védekező vendégek védelmét nem sikerült feltörni. Horváth a 20. percben lábfejtörést szenvedett. Góllövő: Borsfái. Jók: Kusz, Sándor, Szántó, Borsfái, illetve Kurdi, Borbély, Szaiai, Máli. VBKM Vasas ifi — Marcali ifi 1:0 Csupor Gyula 0 Somogyi Néplap Táncsics SE—Tab 2:1 (2:0) Kaposvár, 200 néző. V.: Bálint Táncsics: Bank — Somogyi, Ko- vács, Dóczi, Méhes, Vinkler, Mar- kovics (Jezeri), Burcsa, Molnár, Farkas (Iván), Lauer. Elző: Zsoldos László. Tab: Kiss — Reichert. Fehérvári, Mireider, Bán, Szabó G., Puha, Berki, Szabó Gy. Kovács, Vendl. Edző : Czabula Miklós. ? A lelkes tabiak 40 percen át jól védekeztek, ezután azonban két perc alatt két gólt kaptak. A szünet után a Táncsics a mezőnyben tetszetősen játszott. Góllövők: Burcsa, Farkas, illetve Puha, 11-esből. Jók: Kovács, Burcsa, illetve Szabó G., Puha, Kovács. Rákóczi ifi III.—Tab ifi 1:1 Erdei György N agyatád—Lengyeltóti 3:2 (3:1) Nagyatád, 250 néző. V.: Du- csat Nagyatád: Zsobrák — Czár, Varga, Grezsák, Harcz (Simon), Roz- nik, Brezovszki, Kovács, Vidák, Jlics, Pólyák (Szabó). Edző: Fuisz János. Lengyeltóti: Benkő — Bo- dó, Riba, Hosszú, Balogh, Nagy, Smida, Vacsi, Komócsin, Túli, Pasztusics. Edző : Haszon Lajos. Jó iramú, élvezetes mérkőzést láthattak a nézők. Kezdetben az atádiak irányítottak, és kétszer is vezetéshez jutottak. A szünet után — a vendégek második gólja után — már ők vették át a kezdeményezést. A döntetlen igazságosabb lett volna. Góllövők: lile* (2, egyet ll-e*ből), Vidák, illetve .VacsL Jók« Kovács., Roznik, illetve Bodó, Túli, Riba. Nagyatád ifi—Lengyeltóti ifi 3:0 Tóth Ferenc Somogyszob—K. H. Vasutas 1:0 (0:0) Somogyszob, 200 néző. V.: Bognár. Somogyszob: Kovili — Varga, Bálint, Deák (Perjék), Bicsáki, Bakonyi, Fehér, Hóka, Pintér L. (Bó- di), Birkás L., Pintér Edző: Simon István. KH. Vasutas: Dör- nyei — Steller, Berkes, Harczos, Méreg, Deák (Csajági), Bakos, Szrnkä, Varga (Szaiai), Laczko- vics, Kaszás. Edző: Laczkovics Lajos. Az alacsony színvonalú találkozón szerencsés körülmények között értékes két pontot szerzett a hazai csapat. Góllövő: Bicsáki 11-esből. Jók: Kovali, Bálint, illetve Laczkovics, Berkes. Somogyszob ifi—K. H. Vasutas ifi 2:1 Birkás József Balatonlelle—Csurgó 3:1 (2:1) Balatonlelle, 400 néző. V. : Vajda. Balatonlelle: Both — Sülé, Bol- la, Kenéz, Brunner, Berdán (Széles), Csepregi, Vass, Makai, Takács, Basics. Edző: Cser László. Csurgó: Kollár, Kovács I., Kovács n., Péntek, Polgár, Endrődi, C. Kovács (Tamás), Hosszú I., Harmadás, Baja, Hosszú II. Edző: Horváth János. Végig a lelleiek irányítottak. A csurgóiak kemény, helyenként durva játékkal igyekeztek megakadályozni a hazai rohamokat. Endrődit a 63. percben, Harmadást a 69. percben szándékos durvaságért kiállították. Erélytelen játékvezetés! Góllövők: Takács (2), Csepregi, illetve Kovács I. (11-esből). Jók: Sülé, Berdán, Vass, Takács, illetve Péntek, Polgár, C. Kovács, l Hosszú I. Balatonlelle ifi—Csurgó ifi 2:1 Hajas Gyula Latinca SE—Gyékényes 4:0 (2:0) Marcali, 250 néző. V.: Sudár. dár, Mónus (Belicza), Rusznák, Bélák, Bán (Kun). Edző: Kisborsó Imre. Gyékényes: Horváth — Nemes, Mándi, Bosnyák, Molnár, Sinkó (Hegyi), Takács, Rozs, Földes!, Szabó, Kiss'. Edző: Mándi István. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a hazai együttes technikai és erőnléti fölényét csak részben kamatoztatta. A Latinca rengeteg gólhelyzetet kihagyott. Góllövők: Bán, Rusznák, Bélák, Kádár (11-esből). Jók: Batki, illetve Mándi, Molnár, Szabó. Rákóczi ifi TI.—Gyékényes ifi 14:0 Kozma Nándor Fonyód—Balatonboglár 1:0 (0:0) Fonyód, 250 néző. V.: Kiss E. Fonyód : Fenyvesi — Sipos, Gyu- ricza, Horváth I., Fejes, Vecsera, Landor (Béres), Zámbori, Kocsis (Bonevác), Horváth G., Nagy. Edző: Nagy Tibor: Balatonboglár: Gelencsér — Pintér I., Kalász, Pa- szér, Bánhegyi, Osváth, Pordán, Koszics, Pető, Pintér II., Muszti. Edző: Bolla László. Alacsony színvonalú, kemény belemenésekkel tarkított mérkőzés volt. A kapukat ritkán veszélyeztették. A 35. percben Kalászt, a 70. percben Horváth I.-et tiszteletlenségért, a 60. percben Bánhegyit és Zámborit durvaságért kiállították. Jó játékvezetés ! Góllövők: Horváth G., illetve Koszics. Jók: Sipos, Gyuricza, Fejes, Illetve .faszér, Pordán, Muszti. Fonyód ifi—Balatonboglár ifi 0:0 Zákány! Kálmán Kadarkút—Szőnyi SE 1:0 (1:0) Taszár, 200 néző. V. : Perger. Kadarkút: Tráj — Csernus, Gelencsér, Schwindt, Bakonyi I. (Sze- mán), Koltai, Horváth, Kiss, Ma- ián (Bakos), Miovecz, Nagy. Edző: Matán József. Szőnyi SE: Kaipl — Kalmár, Balogh, Érsek, Kolozsvári, Horváth (Máté), Pintér, Várhelyi, Kiss, Sárkány, Kovács (Budalik). Edző: Balatoni Sándor. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a kissé öntelten kezdő hazaiakat gyors góllal lepték meg a kadarkútiak. Ezután hiába kerültek fölénybe a taszáriak, gólt nem tudtak lőni. Baloghot a 70. percben utánrúgásért kiállították: Góllövő: Nagy. Jók: Gelencsér, Horváth, Nagy, -illetve Kalmár. Kadarkút ifi—Szőnyi SE ifi 3:1 Vadas Tibor A forduló válogatottja: Kovali (Somogyszob) — Bodó (Lengyeltóti), Kusz (Marcali), Kurdi (Vasas), Batki (Marcali), C. Kovács (Csurgó), Szántó (Marcali), Berdán (Balatonlelle), Borsfái (Marcali), Burcsa (Táncsics), Nagy (Kadarkút). A forduló játékvezetője: Bognár Béla A bajnokság állása: 1. Marcali 21 19 1 1 73—21 39 2. Táncsics 21 17 3 1 73—15 37 3. K. Vasas 21 13 4 4 64—33 30 4. Nagyatád 21 12 3 6 34—19 27 5. Balatonlelle 21 12 2 7 46—32 26 6. Latinca 21 11 2 8 53—37 24 7. Kadarkút 21 9 4 8 43—38 22 8. Tab 21 8 3 10 40—36 19 9. Fonyód 21 7 4 10 41—00 18 10. Lengyeltóti 21 7 2 12 36—56 16 11. Csurgó 21 6 3 12 30—39 15 12. Somogyszob 21 6 3 12 30—41 15 13. Szőnyi 21 6 3 12 23—50 15 14. B.-boglár 21 6 3 13 29—47 13 15. KH. Vasutas 21 4 5 12 23—44 13 16. Gyékényes 21 2 3 16 26—96 6 K; Fodor — Batki. Borid, Tóth, VMBJter, Paiask», KáT o t ó A 16. játékhét 13 plusz 1 találatos szelvénye: 112 12 I 2 1 1 1 2 1 i plusz x. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közleménye szerint a 13 plusz 1 találatos szelvényekre 59 761, a 13-asok- ra 27 246, a 12-esekre 718, a 11-esekre 68, a 10-esekre 20 forintot fizetnek. magukat. Ebben az időszakban a Bányász nem tudott kibontakozni. Az első gól után viszont .változott a kép, s a szünet után a jól játszó hazai együttes biztosan nyert a sportszerű mérkőzésen. Jók: Tillinger, Szilágyi, Bőzsöny, Babán, Fiath, illetve Orsós, Kutasi, Szilágyi, Karsai. Molnár József Kiss /. SE — Véméné 2:0 (1:0) Kapoly, 500 néző. V. : Dra- vecz. Kiss J. SE: Rá ez — Lakos, Rékási, Csatári, Mód, Gergeiics, G. Kiss (Palotai), Fábián, Nagy, Tóth- Bagi, Landek. Edző: Kétszeri Ferenc. Véménd: Poszpoth (Antal) — Barta, Rótt, Kajtár, Fiochsz, Acs, Pál, Törjék, Borovácz, Gruborics, Kiss. Edző: Szám Frigyes. 38. perc: Landek a bal oldalon futott el, remek beadását Fábián öt méterről véd- hetetlenül továbbította a vé- méndi kapuba. 1:0. 70. perc: Fábián jobb oldali szögletét Nagy szorongatott helyzetben is a jobb alsó sarokba tudta fejelni. 2:0. Jó iramú, küzdelmes mérkőzés volt, amelyet a magára talált kapolyi csapat végig irányított. A vendégek jól küzdöttek, de nem tudták megakadályozni a Kiss J. SE győzelmét. A jó mérkőzésen a lesek megítélésénél feltűnően sokat tévedett a játékvezető. Jók: Mód. Fábián. Tó+h-Bagi, Landek, illetve Rótt, Brovácz,. Kiss. Kálmán Ferenc További eredmények az NB III. délnyugati csoportban: Pénzügyőr—BKV Előre 2:1, Volán Szállítók—Bp. Építők 2:0, Bp. Spartacus—Alba Regia 2:1, EMG Sashalom—Lőrinci Fonó 1:0, Perbál—Dunaújvárosi Építők 1:1, Enying— Paks 2:1, PVSK—Szigetvár 4:2, Sárisáp—Mázaszászvár 1:0. A bajnokság állása: 1. BKV Előre 29 22 3 4 68—18 47 2. PVSK 29 15 8 6 62—31 38 3. Pénzügyőr 29 14 7 8 61—40 35 4. Bp. Spart. 29 12 11 6 53—36 35 5. Perbál 29 12 11 6 49—37 35 6. Véménd 29 12 10 7 50—36 34 7. EMG SK 29 11 12 6 30—29 34 8. Siófok 29 12 9 8 44—32. ?3 9. Dunaújváros 29 10 13 6 36—26 33 10. Kiss J. SE 29 12 9 8 46—43 33 11. Volán Sz. 29 ti 9 9 35—29 31 12. Enying 29 11 9 9 47—48 31 13. Bp. Építők 29 : 10 8 11 34—29 28 14. Szigetvár 29 10 8 11 36—44 28 15. Paks 29 9 8 12 47—56 26 16. Alba Regia 29 5 11 13 29—52 21 17. M.-szászvár 29 4 : 11 14 37—52 19 18. L. Fonó 29 3 10 16 22—51 16 19. Sárisáp 29 4 8 17 28—64 16 20. Barcs 29 2 3 24 19—80 7 Sporthírek Reytkja/viikiban a Szpaszkdj— Hort sakkvilágbajnoki negyeddöntő utolsó Írét játszmája közül Szpaszkij az elsőt a 40. lépésben megnyerte és így összesítésben 8:7 arányban vezet. ... Szép magyar s iker : Göteborgban a junior kézilatod a világbajnokságon döntőbe jutott a magyar válogatott. Az együttes utolsó mérkőzésén 28:19 (10:11) arányú bravúros győzelmet aratott Lengyelország ellen és végül jobb gólarányával lett csoportgyőztes. A kedd esti döntőben a Szovjetunió az eUeufél.