Somogyi Néplap, 1977. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-02 / 51. szám

Segített a Bikali Állami Gazdaság Szakosodás és koncentráció a somogyi halgazáálkodásban Somogy vadban és halban gazdag megye — mondhat­nánk teljes joggal, ha vadá­szati eredményeinket és — a térképre tekintve — szÜkebb hazánk természetes és mester­séges tavainak rendszerét nézzük. Ami azonban a »hal­termést« illeti, csalóka a kép. Vannak ugyan tavaink, de a Balatontól eltekintve igencsak aprók: a tsz-ek tavainak át­lagfelülete például mindössze 27 hektár. Ez egyben sok hát­ránnyal is jár, s érthető, hogy a szakemberek »szemügyre vették«: a szomszédos Tolna megyében hogyan, milyen módszerrel kamatozik egyre eredményesebben a Bikali Ál­lami Gazdaság és néhány üzem együttműködése a hal­gazdálkodásban. A végered­mény: tavaly megállanodtak abban, hogy öt somogyi ter­melőszövetkezet teljes j tóterü­letével, egy közös gazdaság pedig tavainak egy részével csatlakozik a bikali együtt­működéshez. A múlt évben összesen 200 hektár somogyi halastóterületen, az idén már 420 hektáron — a részvevő gazdaságok kö­re nyolcra bővült — folyik a halgazdálkodás a rendszer keretében. Ez azt jelenti, bogy a termelőszövetkezeti ta­vak háromnegyedén már így folyik a termelés. Giczi Frigyes, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának szak- felügyelője mondja: — A rendszerhez való csat­lakozást indokolta, hogy a kis tófelületeknél hiányoznak a termeléshez nélkülözhetetlen műszaki Ó3 agronómiái felté­telek. így viszont a bikaliak rendszeres szaktanácsadással szolgálnak, a problémákra mindenütt a helyszínen keres­tünk megoldást. A rendszer keretében javul a technológiai fegyelem, szakosodik a terme­lés, a bikaliaktól származó tenvészanyagot kihelyezzük a tavakba — mindebből a jö­vőben még jelentősebb fejlő­dés következhet. Nézzük, hogyan jelentkezett számokban a bikali rendszer­ben való részvétel a múlt év­ben. Mint említettük, a somo­gyi taggazdaságok kétszáz hektáros tófelülettel vettek részt benne. Az 1971—1975-ös évek állagában az évi hozam hektáronként 530 kiló hal volt, tavaly ezekben a tsz-ekben már meghaladta a 832 kilót. A termelési és hozomeredmé- nyek javulása mellett keve­sebb takarmányt használtak fel egy-egy kiló halhús előál­lításához, mint a rendszeren kívüliek. A továbbiakban a tavak műszaki állapotának rendbetétele az egyik legfon­tosabb cél —■ az intenzív hal­termelés érdekében. A Bala­toni Halgazdaság 450 hektár­nyi tófelület felújítására — ennek a beruházásnak az ér­téke 15 millió forint — nyúj­tott be pályázatot, emellett 30 milliós költséggel komplex halfeldolgozó, mélyhűtő és hű­tőtároló létesítését is tervezi. A termelőszövetkezeteknél — jóllehet igehcsak sürget a fej­lesztés — a szűkös anyagi le­hetőségek határt szabnak a felújításoknak, a halgazdasági beruházásoknak. — A múlt évben megvizs­gáltuk azoknak a halastavak­Egy nagyhcrekiasszony A Balatonnagybereki Álla­mi Gazdaság nyolcszázhar­minc dolgozója közül kétszáz- húszon kilenc a nő, A gazda­ság vezetői nem tartják ezt rossz aránynak, hisz a mun­kahelyek többsége férfierőt kí­ván. A nők elsősorban az ál­lattenyésztésben. illetve az adminisztrációban dől gnzn ak. Az állami gazdaságban ki­emelten foglalkoznak a nők helyzetével. Néhány feleség jobban keres, mint az ugyan­itt dolgozó férje. Ha szót kap, többek között erről is beszélni fog az orszá­gos nőkan,ferencián a balaton- fenyvesi Simon Istvánná, az egyik somogyi küldött. Hu­szonhat éves, de jó ismerője a bereki embereknek, az állami gazdaságnak, ahol a fácánkel­tetőben dolgozik. A gazdaság szomszédságában nőtt fel. Ka­posváron született, s amikor édesapja fenyvesen lett fö­lverté,z, a családdal együtt ő is költözött. Hat éve munkahelye a Ba- Xatonnagybereki Állami Gaz­daság, ebből csaknem három évet gyermekgondozási segé­lyen volt. — Még két hónapom volt vissza a gyes-bői. amikor hív­tak. Akkor indult be a fá­cán,keltető üzem. Tavaly har­mincezer fácáncsibét keltet­tünk ki. Hat hónapig működ­tek a gépek. Néhány nap múl­va újból Indul a szezon ... — Ha nincs keltetés, mit csinálnak? — Ne higgve. hogy olyan­kor nincs munkánk. A vad- kamra rendbetétele, a takarí­tás a mi dolgunk. Amikor találkoztunk, az utolsó fácánvadászat napia volt a Nagvberekben. Beszél­getésünk miatt maradt le. Az-* mondta, n-pn bánja, hiszen zord az Idő. én azonban sül­tem. hogy sziveién tartolt vol­na kollégáival. Feewert méz nom fogott a kezébe, de a vadászat élményt jelent szá­mára. — Édesapámmal mindig el­mentem a vadászatokra. Ha másért nem. hát a kocsikázás kedvéért. Nagyon jó dolog barangolni ezen a vidéken, Ma már csak ritkán tehetem. A család, a kisfiam sok idő­met leköti. Olvasni és .hímez­ni is szeretek. Sokszor járunk kirándulni. Van egy Traban­tunk. Tavaly tíz napig utaz­tunk. Jártunk Szegeden, az Északi-Középhegységben. Kül­földre egyelőre nem kívánko­zom. Van bőven látnivaló még itthon is. Simon Istvánné most jelent­kezett párttagnak. Tagja a szakszervezeti tanácsnak és a vállalati szakszervezeti bizott­ságnak. Mondják róla: édes­apja nyomdokaiba lépett, aki párttagként is, munkásonként is kivívta a bereki emberek megbecsülését. Közülük in­dult el. közöttük vizsgázott rátermettségből, emberszere- tetből. N. J. nak az állapotát, melyeket nem használtak. 364 hektár ilyen terület volt a megyé ben, s minthogy ennek nagy részénél nem biztosították az üzemeléshez szükséges anyagi feltételeket, mentesítést ad­tunk a rendeltetésszerű hasz­nálat alól. Mindössze 78 hek­tár halastóterület rendbe ho­zását vállalták. Persze, a mentesített tavak egy részé — mintegy száz hektár — mégiscsak szolgál valamiféle célt, így üzemi vagy árvízi tározónak használ­ják, s a jövőben számításba jöhetnek, mint horgászóhelyek. Horgászcélú halgazdálkodást alakítottak ki, a hetest, a ku­tast és a somogytarnócai víz­tározón. A múlt évben összességében 25ÜÜ hektár halastóterületet használtak üzemszerűen a gaz­daságok, ebből a zöm — majd­nem 2000 hektár — az állami szektorhoz tartozik. Itt ha­lászták kl a legnagyobb mennyiségű halat is, csaknem 2560 tonnát. A termelőszövetkezetek tavai­nak halfogása 322 tonna volt (a tsz-ek és egyéb üzemi víz­tározók haltermelése 65 ton­na, ez 11 tonnával több az előző évinél.) Együttvéve az évi termelésnövekedés 6,8 százalékos, s ez az ütem nem rossz, hiszen az V. ötéves terv első évére szóló előirányzat 6 —8 százalékos növekedést tar­talmaz. Természetesen vizeink közül legjelentősebb a Balaton, mely a halgazdálkodásban is meghatározó szerepet játszik A múlt évben csaknem 7,2 millió forint értékű halat te­lepítettek a tóba. A halgaz­daság üzemi halászatának eredménye 1042 tonna volt. A horgászvizek összterülete So­mogybán 290 hektár, ezek gazdálkodásának korszerűsí­tésével az országos Szövetség a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemet bízta meg. Ennek keretében megyénkben kísér­letek kezdődtek: öt »minta­egyesület« száz hektáron dol­gozott a keszthelyi alapelvék szerint. Még két-három év kell ahhoz, hogy a munkák eredményeit érdemben érté­kelhessék. A tógazdasági haltermelés és a természetes vizeken tör­ténő halfogás együttvéve 4117 tonna zsákmányt eredménye­zett a múlt évben, 165 ton­nával többet az előző évinél. A fejlesztés módszerei, eddigi tapasztalatai biztosítéknak lát­szanak arra, hogy á növeke­dés a jövőben még nagyobb legyen. H. F. Hatékonyság A napokban hallottam az egyik kaposvári nagyüzem munkásaitól, hogy reggelente bosszankodva látnak munka jükhöz: a rosszkedv oka mind­össze az, hogy a szűk öltöző­ben tolonganiuk kell, s gyakran sorba is állnak. Egy vidéki »középüzem« dolgozó! azért panaszkodnak, mert ebédjüket — kényelmes, ízlé­ses helyiség helyett — kiesi, s nem érmen tiszta étkezdé­ben kénytelenek elkölteni. Egy elsősorban női munkaerőt fog1 alkottató, tisztességes nye­reséggel termelő gyár dolgozói érthető elégedetlenséggel ve­szik tudomásul, hogy náluk a munkáslakás-évités elégqé »mostohagyerek«. Pedig en­nek »szőrmentén« való keze- ését az adott vállalatnál sem­miféle pénzszükség som indo­kolja. Nincs elég pénz szociá­lis juttatásokra — mondják —, mert a legfőbb cél: a ha­tékonyság növelése. Valóban, talán egyetlen szó. egyetlen fogalom sincs, mely az utóbbi évben annyira meg­gyökerezett volna közgazdasá­gi nyelvezetünkben, mint a hatékonyság. Növelésére a szakkönyvek jó néhány mód­szert ajánlanak, s a gyakorlat is számos eljárás helyes vol­tát bizonyította be. Ezek közé tartozik többek köziött az ész­szerűbb szervezés, a munkain­tenzitás, a munkafegyelem ja- < vitása, a jövedelmezőbb gép- kihasználás. az anyag- és energiatakarékosság, az imp­roduktív létszám csökkentése. Ezért tetszik különösnek, hogy egyes vállalatok — indokolat­lanul — a szociális költségve­tést nyirbálják meg. ha új be­ruházások létesítéséről, a ha­tékonyság növeléséről van szó. A gazdasági hatékonyság minden ipari állomban alap­vető dolog: javítása nélkül elképzelhetetlen az életszín­vonal fejlődése. Ehhez azon­ban korántsem elegendő a szűkén értelmezett közgazda- sági módszerek alkalmazása. A szociális juttatások elmaradás­sá vagy az igények ímmel- ámmal való kielégítése ugyan­olyan veszélyeket rejt magá­ban, mint a munkafegyelem lazulása, vagy az új technoló­giai eljárások nélkülözése. A szociális biztonságon alapuló munkakedv. a vállalati lég­kör alapvetően befolyásolja a dolgozók termeléshez való Vi­szonyát, ezért a hangulat, a megfelelő munka- és életkö­rülmények a hatékonyság fon­tos fundamentumai. L. A. Több mint 4600 ouióbuszalváz A Csepel Autógyárban az alvázgyártás korszerűsítésére hegesztőüzemet létesítettek. A svájci OerliUort-eégtől vásárolt védögázas hcgesztőberendczésekkel as idén már több mint 4600 városi autóbusz alvázát fogják elkészíteni. Láncszemek K emények, szorosan egymásba kapcsolódók. Napjaink-: ban az én számomra erőt fejeznek ki és folyama­tosságot. Megkapó fordulat ez, hiszen izgalmas fo­galomváltozás tanúi vagyunk. Az idősebb nemzedék — ol­vasmányélményein kívül — nagyrészt személyes életének, régvolt társadalmi környezetének mozzanataiból is tudja, hogy évszázadokig a rabságot, a röghöz kötöttséget, a vá­gyak elfojtását jelképezte a lánc Magyarországon. Ma már emberi kötődést is kifejezünk átlala. A szabadságvágy be­teljesüléseként a társadalmi viszonyok megváltozásával esz­mei és cselekvési egységet, a folyamodok egymásba kapcso­lódását, a tevékenység összefüggő sorát és erejét értem a láncszemek egymásba kapcsolódásán. S bár sokszor mond­juk, hogy itt meg ott hiányzik egy láncszem; a folyamatos fejlődés feltartóztathatatlan. Inkább csak vézna, erőtlen láncszemekre bukkanunk néha, ezért figyelünk rájuk. Meg azért, mert nem is pótolni, hanem erősíteni akarjuk őket. Furcsamód két beszámoló taggyűlés után formálódott bennem ez a gondolatsor. Mert tanúja voltam, hogyan ed­zik a láncszemeket, s annak is: hol szakadna könnyen a lánc, ha nem figyelnénk gyengébb pontjaira. A kórház­rendelőintézeti »■egység-' 1-es számú pártszervezetének, majd két héttel később a három alapszervezet összevont taggyűlésének részvevője lehettem, s úgy érzem, nem cse­kély tanulságokkal tériem haza. Nem szándékozom beszá­molni e két taggyűlés részleteiről. Inkább megkísérlem el­mondani: mire gondoltam ott, s az után, hogy zúgó fejjel, de mégis csupa jó érzéssel kiléptem a kórház kapuján. A cselekvésre való készséget (amit gyakran az aktivitás szóval igyekszünk kifejezni) sohasem azzal mérem, hogy hányán szólalnak föl, hanem azzal, hogy mit mondanak, milyen szenvedéllyel és elkötelezettséggel, mennyire mély meggyőződéssel. És mit tesznek azután? Aktívak voltak a taggyűlések. És sokan mondták el a véleményüket. Az első tanácskozás után bizonytalan voltam: mit gondoljak róla? Ügy éreztem: az egészségügy kommunistái túlságosan szer­vezeti oldalról közelítgették a lényeget, s föltűnt, hogy ez a fogalom: »integráció« — ami a múlt évben meg kellett ha­tározza az egész gondolatvilágukat és cselekvésüket — el sem hangzott. Utána azt mondták: »hiszen erről beszéltünk egész évben; ez vezérelte a véleményeket, az indulatokat, a vitákat és a cselekvést is.« Most hallgattak róla, ■ pedig o múlt évről kellett beszámolniuk. Tudtak volna mit monda­ni. Nemcsak azért, mert természetszerűleg van véleményük, hanem azért is, mert azóta vannak figyelemre méltó ered­ményeik. Szerénységből titkolták? Nem hiszem. Inkább egy vézna láncszem gyengélkedéséről van szó. A taggyűlés mégis izgalmas volt, mert kutatta a lánc­szemeket. A beszámolóban ugyan nem beszéltek róla, de annál többen tették szóvá: nincs minden rendben a tájé­koztatással. Elakadnak az információk, s ez tetteket fékez, az egységes cselekvést gátolja. A pártszervezet volna a fe­lelős? Nem! A kommunisták! És ez a tanulság már túlmu­tat a kórház—rendelőintézet falain. Ebben lelhetők a fel­tűnően vékony, kezdetleges és erőtlen láncszemek. M ;ről van szó? Lelkesen — sokan lelkendezve — be­széltek arról, hogy a pártszervezetek titkárai — és a kommunisták közül többen — részt vesznek a főigazgatói tanács ülésein. Tehát első kézből tájékozódnak. Tovább is adják értesüléseiket — a kommunisták gyüleke­zetében. A pártcsoportok, amelyek, mint mondták, meg­gyengültek az integráció következtében — s hogy félreér­té# ne essék, hozzáteszem: csak u létszámukról van szó! -—, már alig viszik tovább az. információt. Gyenge láncszemek? A kommunisták sem tudnak mindenről, amiről tudniuk kellene, hát még a kórház valamennyi dolgozója! S hogy mennyire így van, azt bizonyítja a következő —< és több más — vélemény is! »Egyes munkahelyeken még ma sem ismerik az integráció lényegét, s ez mindenképpen feszültségforrás az egészségügyben.« Javítani kell a tájé­koztatást. Ehhez ném férhet kétség! Az összevont taggyűlésen a pártvezetíség sokkal mé­lyebben, érthetőbben elemezte a helyzetet, s ezernyi siker­ről: az eszmei, politikai egységről, a képzés és továbbkép­zés eredményeiről, a szervezeti élet tökéletesedéséről szá­molhatott be. Mindezt megerősítették a felszólalók. Ügy gondolom: nemcsak »önértékelésről« volt szó. A megyei pártbizottság már az értelmiség helyzetének tárgyalásakor és az egészségügyi aktívái) is úgy foglalt állást: hallatlan nagy változás tapasztalható az egészségügyi értelmiség, s kiváltképp a kommunisták magatartásában, munkájában, közösségért vállalt tevékenységében. Erős láncszem ez, s edzik tovább. A tájékozatlan látogató azt hihette volna: nagyrészt panasznap volt az összevont taggyűlés. Izgató hiányokról hangzottak el vélemények — nem vitatom. A műszerezett- ség elmaradottságától a betöltetlen álláshelyekig; az után­pótlás megteremtésétől a középkáderek magatartásáig, a kórházi rekonstrukció igenlésétől és sürgetésétől a takaré­kosságnak is ellentmondó helyzetekig, a társadalmi munka fokozódásától a nem kellő megbecsülésig, sok mindenről szó esett. Nem »kívülről szemlélődő« panaszáradat volt ez, hanem a kommunista orvosok és egészségügyi dolgozók kommunista felelősségérzetének megnyilvánulása! Tehát mindenképpen érdemes a figyelemre. ' Szóba hozták például a dolgozók megszerzésének és megtartásának ellentmondásait. Felelősségérzetük nyilván­való; megbecsülés jár érte. Más kérdés, hogy bizonyos he­lyeken nehéz volna gondoskodni a dolgozók megtartásáról, tudniillik nincsenek is! Hogy beszéltek a munkahelyi lég­kör és a túlterhelés összefüggéseiről? Ki vitathatná az iga­zukat? Hogy a politikai képzésben, az ideológiai, eszmei egység megteremtésében óriási eredményeket értek el, még akkor is, ha ma sincs minden teljesein rendben — ez a pártszervezetek, o pártvezetőség elkötelezettségének, hiva­tástudattól fűtött tevékenységének biztos jele. A lánc tehát egyre erősebb még akkor is, ha Vannak gyenge szemei. Azt mondta az egyik felszólaló: a legértékesebb politi-, kai tett az, ha a kórház—rendelőintézeti egységben javul a gyógyító munka színvonala, s ez nem valami befelé for­duló szakmai kinyilatkoztatás volt, hanem a lényeglátás terméke. Mit tapasztaltam e két taggyűlésen és a mindennapi életben? Azt, hogy tartalmas a pártszervezetek belső élete; azt, hogy az egészségügyi dolgozók — köztük különösen a KISZ-esek — egyré termékenyebben vesznek részt a város közéletében függetlenül attól, hogy sportról, egészségügyi felvilágosí.ásról, politikai rendezvényekről és különböző megnyilvánulásokról vagy bármilyen fórumon a szocializ­mus igenléséről van szó. E gyetlen kérdőjel mégis maradt bennem, mert »kér­désemre- egyik taggyűlésen sem kaptam választ. Hogyan politizálnak — és politizálnak-e — orvo­saink, kommunista egészségügyi dolgozóink házon belül, saját közösségükben? Az eszmei tisztánlátás, az azonosulás törekvéseinkkel — nem vitatható. A közéleti cselekvés — házon kívül is — értékes és tovább fokozható. Iga^., hogy a legfőbb ideológiai, politikai siker a gyógyítás és megelő­zés színvonalának további javulása. Ez azonban nemcsak az épületektől, nemcsak a műszerektől, nemcsak a tárgyi feltételektől függ. Kell hozzá az ember! S ehhez az egész láncnak, minden láncszemnek — politikai értelemben is — keménynek, erősnek, szorosan egymáshoz kapcsolódónak kell lennie. Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom