Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-09 / 33. szám

NÉGY FALU SOMOGYBÁN H főkönyvelő úgy kezd­te a négy falu útkeresésének felrajzolását, hogy annál ka­rakteresebben, szépen színe­zett, izzó vörös betűkkel még a régi krónikások sem tudták beindítani a pergamen köte­tekbe rajzolt miniatűr képe­ket! De nemcsak ő látja az emberi természet csodálatos szövevényeit. >>Üj az, amiben minden ben­ne van és még egy nagyszerű többletI« Ezt öregebb voltá­ból fakadóan több élménysze­rűséggel festi föl a hatvanöt éves nyugdíjas juhászunk, Marosi Ferenc. Igaz, van nála idősebb is a szövetkezetben: Teglovics János hatvankilenc éves, de a pusztakovácsi fal- kában még ma is dolgozik. Marosi Ferenc is nyugdíján túl még évente fölmegy hat­ezer forintig. A »nyírási tisz­taságban« ma is »versenyen kívül« a legjobb. Ha hatezer forintig fölmegy a jövedelme, az év hátralévő idejében meg­áll egy néhány hetet. Aztán újra munkába áll: forr benne az Egyesült Erő rendezett ter­vének túlteljesítési igénye. Birkái »húsbirkáknak« épp olyan jók, mint »gyapjúbir­káknak«. Vele különben nem a saját, szép otthonában ele­gyedtünk beszédbe. Sok szép fiúcska, unoka van nála: a teljes juhászfamília, a széles szakmai rokonság látogatta meg. Ma már van nő minisz­ter, de annyi nő juhász, mint náluk, sehol az országban ! Fiatalabbik húga. Marosi Er­zsébet is bojtár. Férje, Vékást Ferenc számadó juhász Bakó- ca-Godisán — honfoglalás ko­ri határrésznév! —, de Vékási Ferencné lánya is helyre ju­hászbojtár. »Én élt utálom!« — ilyen mondás soha nem hagyja el a száját. A rüh el­tüntetését is éppúgy érti, mint a büdössántaság megszünteté­sét. Nagy ponyván folytatja a »körmözést«, utána mind egy szálig elégeti, amit lebicská- zott. Mindez csupa népi játék a szemében, és nem vépes lát­vány! ősi foglalkozás erőmu­tatványa — mezei és nemzeti hagyomány... Marosi Ferencet az is­kolába vártuk egy-két szóra, így nem zaklattuk a juhász­família meghitt összetalálko­zását. Az igazgató szobája tá- ! gas. Itt kettőnk előtt tartotta a tisztes öreg juhász szép éle- I tének bemutatását. Élveztük is mind a ketten Marosi Ferenc életlátását; megszerettük egy idős juhász mesterségének, küzdelmének mélységét. Tol­nából jött ide ő is, mint Ber­zsenyi besenyő-leszármazott felesjuhásza annak idején, csak ő a mi századunk húszas éveiben, mint »künttanyászó kisjuhász« ért idáig. — Krrriga, krrriga — pici­kéim! — szóltam én a juhaim- hoz fekete éjszakákon, s ve­zettem rá sokszor a remek tarlómezőkre. Mind szót értett, mint a gyermek, és úgy ették az »idegen mezőt«, mint a cukrot. Egy óra alatt jól is laktak másnapra — mondja Ferenc bátyánk olyan öntu­dattal, mint az egykori főis­pánoknak volt, noha csak mint ügyes zarándok-vándor juhász szerezte meg a birkái eleségét. — Nem is voltak azok olyan oktondi állatok — folytatja szavát büszke hang­súlyozással. — Az ember ma­gához tudta őket szoktatni mint kezes jószágot... Tör­tem egy akácfaágat, azzal haj­tottam. Olyan szelíd volt mindegyik fia jószág, mint a gyermek. Utni-vemi a juhot nem lehet. A valamire való juhász nem vert akkor se... csak jól akarta tartani őket... Node azért fekete koroméjje­leken nem szeretnék még egy­szer a gyors felfogású birkáim­mal »lopatva-legeltetni« !... Én a vezérürü csengőjébe már soha életemben nem dugok szénacsomót, hadd zengjen a csengő, hadd legeljen a mi föl­dünkön a juhnyáj, amennyi neki kell... A hodályainknak meg »kibéleltük« mindnek a mennyezetét. A hideget nem ereszti be, a meleget nem en­gedi ki. Ez mostan itt új mód- I ja a juhászainak, az ürü- hizlalásnak, a pecsenyebárány- nevelésnek. Egyszóval ma is ébrékenynek kell lennie mind­nyájunknak! A rossz almolás miatt most is elromlana a kö­röm, de az ember rögtön jól bedörgöli égetett rézgáliccal, harmadnapra már sétál a jó­szág ... Egyszóval a feleségem, a lányom, az unokáim, a nő juhászok és a férfiak egyik a másiktól tanul, egyik a má­sikat tanítja. Ez a rendje ne­ki. Nem fejünk, mert akkor késik az ellés, viszont ezt visszanyerjük a pecsenyebá- rány-többleten. így hát egy évben két elles is begurul. Ezt ütemezte be a vezetőség, és így szaporodik belőle a forint. Babits költői mottójával kezü.u... ue van meg annak folytatása is. „Az em­ber voltaképpen nem a fele­désé, az élményeihez hű.« Ez az igazság Marosi Ferencékre is érvényes. Messze gyermek­évein át népe mélyébe ért le az emlékezete, mint gyökér a talajba. És a fő: újít is, a múl­tat a jelenbe fordítja át. Hig­gadt munkával viszi előbbre a mai világot. Az idős Maro­si Ferencben ma is elevenen tovább lüktet a magyar ember lelkiárama és ritmusérzéke. Szinte keveset mondó külse­je, középtermete, erős csonto­zató, szűkre szabott, rövid ar­culata, kékesszürke szeme aligha sugározza elő: ő a leg­jobb mintatáncos a négy falu temérdek más táncosa között. Van »munkahipotézise« az ürühizlaláshoz, de ismeri a magyar tánc ősi rétegeiből a máig elérőket is. Van itt hat fiatal táncospár — a vidám Somogy arcának formálói —, és ezek buzsáki kopogósát, verbunkosát, reagőcsárdását, »előtáncolja«. Ez a modell, akiről Berzsenyi így írt: »A magyar a szépet nézi s jól tudja, mi a szép. (Nézd bár condráját (ruháját) talpától fogva tetőig:) Látol-e rajta, ha még gyermek is, nem férfihoz illőt?« Ferenc bátya táncainak semmi máshoz nem hasonlít­Beilleszkedés gondokkal A legérdekesebb és legel- gondolkodtatóbb véleményt a balatonszabadi tsz szakembe­rétől hallottam a mezőgazda­ságban dolgozó fiatalok két hónappal ezelőtti ifjúsági par­lamentjén. Somogyi Gyula a gyakornoki rendszer megszű­nésének következményeiről és a fiatal szakemberek beillesz­kedésének gondjairól beszélt. Hozzászólásában azonnali éles­lövészethez hasonlította a pá­lyakezdők helyzetét. Mint mondta, ennek az éleslövé­szetnek a során sokan megse­besülnek ... A teremben mind­annyian értettük, mire gondol. Most mégis fölkerestem, mert érdekelt, milyen tapasztalatok alapján alakította ki ezt a vé­leményt. — Hat évvel ezelőtt hár­man kerültünk ide mi, fiata­lok, közülük ma már csak én dolgozom itt... Tavaly volt az ötéves találkozónk. Azon meg­tudtam, hogy az egyik évfo­lyamtársam már az ötödik munkahelyén van. Egy másik ifjú »mezőgazdász« pedig a Fűszértnél dolgozik ... — Mi az oka a hasonló ese­teknek? — Ha például a friss diplo­más helyi tapasztalatok, em­berismeret és vezetői adottsá­gok nélkül mint ágazatvezető kezdi. — De hiszen a gyakornoki rendszer ma is érvényben van ... — Valóban, csakhogy a pá­lyakezdők egy része magasabb bért követel. Ezt a gazdaság csak úgy tudja megadni, ha azonnal felelősségteljes beosz­tásba teszi. Én gyakornokként kezdtem, de már három hó­nap után megbíztak a sertés- üzemág vezetésével. Csak ké­sőbb értettem meg, ez a há­rom hónap kevés volt. Először a terveket kellett elkészíte­nem. Emlékeztem a tanult mintapéldákra, így természe­tesnek tartottam, hogy a napi 600 grammos súlygyarapodás könnyen elérhető. Végül elké­szült egy megalapozatlan terv, ezt persze nem sikerült való­ra váltani... Lassan megér­tettem, hogy a gyakorlat sok­kal több buktatót rejt, mint­sem hogy pusztán a könyvök segítségével ki lehetne kerülni azokat. Az efféle sikertelensé­gek miatt sok fiatal előbb el­kerül a pályáról mint ahogy kiderülne, mire képes. — Gondolom a szakmai ta­pasztalatoknál is jobban hi­ányzik az emberismeret. — Valóban. Első vagy má­sodik napomat töltöttem a ser­téstelepen, amikor az egyik embert megkértem, takarítsa ki az épületet. Mikor egy idő után visszamentem, még min­den úgy állt. Nagyon tanács­talan voltam. Mit csináljak, vegyem ki a kezéből a lapá­tot és csináljam meg magam, vagy erélyesen vonjam felelős­ségre ... Végül is ironikusan megköszöntem az el nem vég­zett munkát. Azt már akkor is éreztem, kiabálással vagy fenyegetéssel csak felszínes tekintélyt szerezhetek. Arra pedig egyetlen vezető sem épít­het. Évekre volt szükség hogy megtaláljam a hangot az em­berekkel. — Tapasztalata szerint ho­gyan fogadják az idősebb munkatársak a fiatalok ötle­teit, javaslatait? — Minden a hogyantól függ. A kioktató hang vagy a régi módszerek újbóli »fölfedezése« nyilván nem sok elismerést hoz. Számolni kell azzal is, hogy az idősebbek hajlamosak rá: egy újításban saját addigi munkájuk lebecsülését lássák... — Azért bizonyára vannak megalapozott és megfelelő mó­don tett javaslatok is. Ezek­nek mi a sorsuk? — Az újonnan jövők gyak­ran olyan nyilvánvaló hiá­nyosságokat is észrevesznek, melyeket az ott dolgozók évek alatt sem fedeznek föl. Amikor ide kerültem a kocák napra­kész nyilvántartását könnyítő javaslatot tettem. A telepve­zető berzenkedett: »Eddig is tudtuk, hol vannak az álla­tok.«. — Végül ml lett az ötlet sorsa? — Megvalósult. Két hónap­pal később ugyanis kineveztek telepvezetőnek. — Nem egyértelműen vidám ez a csattanó — kapcsolódott a beszélgetésbe Mezei Gyula üzemgazdász. — Szerintem vannak pályakezdők, akik el sem jutnak addig, hogy javas­latuk lehessen. Épp ilyen okból hagytam ott az egyik tolnai gazdaságot. Mikor oda kerül­tem, azt mondták először is­merjem meg a gazdaságot. Ez- ! után eltelt egy év, és én csak »ismerkedtem«, azaz lézeng­tem. — Milyen feladatokat ka­pott? — Voltam például a kerté­szetben a brigádvezető mellett. Én könyvelhettem a spárga­szállításokat. »Lelkesítő fel­adat« egy fiatal mezőgazdasá­gi közgazdásznak. — Véleményük szerint jut-e ma a fiatalok mellé segíteni kész és képes, idősebb szakem­ber? — Vannak jó példák, saj­nos, ezek a ritkábbak. — Ugorjunk előre az időben harminc évet. Maguk vállal­nák-e ezt a többletfeladatot? — Igen — kezdte a választ Somogyi Gyula. — A nyugdíj előtt két évvel biztosan vágy­nék arra, hogy valami módon átadjam a tapasztalataimat. — Hogyan fogna hozzá? — Az első héten magammal vinném. Ismerkedjen meg az én munkámmal. Utána pedig betartva a fokozatosságot — erőpróbát jelentő feladatokat is adnék. Vigyáznék hogy ér­telmesen teljen már az első év is. — És a beilleszkedés anyagi föltételei? — Az 1200 forint gyakorno­ki bér — amivel én kezdtem — aligha volt reális, különö­sen egy családos, de még la­kás nélküli fiatalnak. Ezzel kapcsolatban javasoltam az if­júsági parlamenten, hogy nagy- beruházás ne valósulhasson meg lakásépítés nélkül. A gaz­daságok ugyanis néha elfelej­tik. hogy a több tízmilliós lé­tesítmények csak akkor hoz­hatnak eredményt, ha azokat jól képzett szakemberek irá­nyítják. A lakás a beilleszke­dés egyik alapíöltétele. B. F. MAI KOMMENTÁRUNK hat# belső szerkezetét papírra is tudja vetni De ha a lélek még ifjú és ösztönei sugároznak belőle, akkor még nem elmélkedik, hanem mozgással, tánccal vagy rajzzal fejezá ki magát. És a négy falu fiataljai kö­zül erre is van egy különle­ges példa, persze az is a so­mogyi temperamentum külö­nös megnyilatkozása. Fehér László (a tanító) fia még isko­lába se jár, máris a rajzköl­tés mestere, éspedig ba’kezes. Fillanatok alatt ragyogó képek szaladnak elő rajzírónja alól. Ezen a tájon nem feled­hetik a munka modern örö­mei között sem. milyen gyö­nyörűség visszatérni a régi népszokásokhoz. Az itteniek kedvüket lelik a hétköznapok­ban, s megadják a piros betűs ünnepeknek is a módját! Olyan gyönyörű az új eskető­terem, hogy terebélyes üveg­ablakain örömében megcsillan a napfény. Sok felejthetetlen percet töltöttek itt már szé­pen megrendezett esküvőjü­kön a házasulandók, s a tö­mérdek lakodalmas nép. Lel­kes kísérőnk, Gárdos Katalin fotóművész de szívesen kap­ta volna lencsevégre őket! De hát puszta »szerepből« ki álla­na be esketőre! Mégis, ha már annyi vallo­más szólalt meg itt a végső »igen«-be összefoglalva, hadd zárjam magam is mondandó­mat, melyben elbeszéltem vonzalmamat e négy falu iránt. Nemsokára — magam is épp oly türelmetlenül várom, mint a helybeliek — elkövetkezik a zárszámadás ideje. Ott derül ki, mennyit gyümölcsözött a mezei szorgalom a múlt esz­tendőben, s a szórakozás sem hiányozhat maid a hat ifjú táncospár képében, akik — mesterük, az öreg juhász ta­nítása szerint — módosán és szépen táncolva járnak elöl a mulatságban. Erdős Jenö Számadás a A háztájival való törődés, gondoskodás váljon a szövet­kezeti gazdálkodás szerves ré­szévé. Az utóbbi hónapokban gyakran írtuk le, mondtuk ki ezt. Most, hogy megyeszerte folynak a zárszámadó köz­gyűlések, arra voltam kíván­csi, miként szerepel ez az ágazat az év végi összegezé­sekben. Űgy-e, ahogyan ré­gebben. vagyis csak »szőr mentén« érintett témaként, vagy tényleg szenteltek rá időt, fáradságot a gazdaság vezetői, és elemzik a háztáji árutermelés eredményeit, fo­gyatékosságait? Az elmúlt napokban ke­zembe került a kisbárapáti Kossuth Termelőszövetkezet vezetőségének a múlt évi gazdálkodást értékelő beszá­molója, az idei tervekről ké­szült összegezése, a pártveze- tőség állásfoglalása és a ta­goknak kiküldött — o meg­hívóhoz mellékelt — kivona­tos számadás. Kezdjük az utóbbival. Ebben olvastam: a háztáji áruértékesítés összege meghaladta a nyolcmillió fo­rintot! A pártvezetőség sze­rint a tsz vezetői megfelelő­en segítették a háztáji gaz­dálkodást, az állattartóknak abrakot, szálas és lédús ta­karmányt juttattak; önálló ágazatvezető irányítja szak­mailag a háztáji gazdaságo­kat, szervezi az értékesítése­ket. Mégis: a szarvasmarha­állomány hetvennel, ezen be­lül a tehénállomány huszon­öttel csökkent a múlt évben! Igaz, a sertéslétszám gyara­podott (tíz kocasüldöt helye­zett ki a tsz, az igényeknek megfelelően). ■ r j w • • r a e háztájiról is Hasonlóképpen összegezett a szövetkezet vezetősége is zárszámadási beszámolójá­ban. Az idei terv ismerteté­sekor már elhangzott, hol és miképp kell előrelépni. A pártvezetőség külön is meg­jelölte a háztájival kapcsola­tos tennivalókat: támogatni kell a háztáji , és kisegítő gazdaságok árutermelő tevé­kenységét, s ezen belül a jö­vőben jobban kell segíteni a szarvasmarha-tenyésztésre és -hizlalásra vállalkozókat, a sertéstartó és zöldségtermesz­tő gazdákat. A »hogyan«-ra a vezetőség tervismertetése adott választ. Nem hinném, hogy a ház­táji gazdálkodás év végi ősz- szegezése, elemzése bárhol is csupán formaság lenne. A tsz-ben magasabb vezetői munkakört betöltőknél pré- miumcsökkentő tényező, ha visszaesik a háztáji értékesí­tés — ám, ha csak ez ösztö­nöz ennek az ágazatnak a se­gítésére, minden bizonnyal elmarad a várt eredmény. Az említett szövetkezetben éppen a háztáji ágazat »zárszám­adása« nyitotta rá az ajtót azokra a tennivalókra, me­lyekre már az idén sort kell keríteni. Például az abrakon, szálas takarmányon, alom­szalmán kívül több vetett ta­karmányt igényelnek az ál­lattartók. Másutt talán más­ra win szükségük, de kéré­sük mindenképpen megsiív- lelendö. ök jövedelemkiegé­szítés végett tartják fontos­nak ezt az ágazatot, a nép­gazdaság pedig az áruterme­lésért számít rá — eredmé­nye éppen ezért senkinek sem lehet közömbös. H. F. Arany az ülés mögött mm Összefogás a siker titka Varga Béla törzsőrmester eligazítást tart. — Felhívom figyelmüket, hogy munkájukat nagy körül­tekintéssel végezzék... ! Varga Béla törzsőrmester eligazítást tart a gyékényesi forgalomellenőrző ponton a szolgálatba induló határőrök­nek. Nem szükségtelen ez a naponta többször is megismé­telt figyelmeztetés a szolgálat­ba menőknek. Erről beszél Csete Károly őrnagy, parancs­nok. — Évről évre több útiok­mányt kell ellenőriznünk. Ta­valy összesen 270 000 utas ok­mányait vizsgáltuk át. 40 ezer­rel többet, mint az előző év­ben. Nehéz és felelősségteljes ez a munka. Határőreinknek önállóan kell dönteniük, ha az okmányoknál valamilyen hibát tapasztalnak. Előfordul kaparás, radírozás, fénykép­esére. A múlt évben például 21 határsértést akadályoztunk meg. Az okmányokon kívül 230 000 teher- és személygépko­csit vizsgáltunk át. A vago­nok tetőterében, a kocsik alatt, a mosdófülkében és számtalan egyéb rejtekhelyen kísérelnek meg kiszökni vagy bejutni az országba az érvényes útlevél­lel nem rendelkezők. S a leg­különbözőbb helyekre dugnak el nagy értékű csempészárut. Tavaly például 608 000 forint értékű csempészárut fedeztek föl határőreink, egy utasnál 45 darab ezüstróka prémet. Nyáron, illetve a turista- szezon megkezdésekor napon­ta 3500—4000 utas okmányait ellenőrzik. Ezek a világ min­den tájáról érkeznek: 1976-ban 107 különböző ország állam­polgárainak útlevelét kezelték. Ha most kisebb is a forga­lom, az utasok száma napon­ta »csak« 1000—1500, a ten­nivaló nem kevesebb és a felelősség sem kisebb. Erre figyelmeztet az évből eltelt alig több mint egy hónap. — Január 19-én Lang And­rás és Turkevei Nagy János határőrök a gyorsvonat egyik kocsijában az ülés mögé rejt­ve »szerény« csomagot talál­tak. Két és fél kiló arany — nyaklánc, medál — volt benne. 1 millió 28 000 forint értékben — mondja a parancsnok. Most egy-egy nap 30—40 or­szág állampolgárainak okmá­nyait ellenőrzik a gyékényes) határőrök. Melyiküké lehetett ez a nagy érték, nem tudni mert a tulajdonos azóta sem jelentkezett. Bizonyára nem is fog, mint annak a több, kisebb csomagnak a gazdája sem, amelyet azóta fedeztek föl, s amelyben újabb 1 mil­lió forint értékű aranytárgy volt elrejtve! A napokban kedves ünnep­ség zajlott le a gyékényesi forgalomellenőrző ponton. A határkerületi parancsnokság képviselői ekkor adták át a kiváló cím elnyeréséről szóló kitüntetést, amelyet már má­sodszor érdemeltek ki. Ekkor vette át a kiváló határőr ki­tüntetést Nagy János százados, a parancsnok politikai helyet­tese és Meszlerics János fő­törzsőrmester. aki kétszeres ki­váló szakaszparancsnok. — Kívülük is többen végzik munkájukat kiemelkedően, mondhatom azt, hogy a forga­lomellenőrző pont valamennyi beosztottja. Közülük is kitűn­nek Bori János és Katona Er­vin határőrök. Bolgár János hadnagy, Lovrencsics István főtörzsőrmester, akik mint ok­mánykezelők több határsértést akadályoztak meg. Ez a má­sodszor is elnyert kiváló cím annak az összefogásnak az eredménye, mely a hivatásos és a tényleges határőrök mun­káját jellemzi. Nagy érdeme van ebben a párt- és a KISZ- szervezet következetes, politi­kai nevelő munkájának, amelynek eredményeként min­denki nagy felelősséget érez munkájáért — mondja Csete őrnagy. A forgalomellenőrző pont határőrei már megkezdték a felkészülést az idei turistasze­zonra. Tanulmányozzák a múlt évi tapasztalatokat, az okmány­hamisítók, a csempészek mód­szereit. Kommunisták, K1SZ- isták összefogva, együttműköd­ve a magyar és a jugoszláv vámőrséggel, munkájuk továb­bi javításával készülnek a várhatóan még nagyobb utas- forgalomra. Az a céljuk, hogy harmadszor és végleg kiérde­meljék a kiváló címet. Szál ai László

Next

/
Oldalképek
Tartalom