Somogyi Néplap, 1977. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-18 / 41. szám

A múlt többre kötelez Marcali és a birkózás össze­fonódásának csaknem negyed- százados múltja van, s me­gyénk vidéki városai között ma is legerősebb fellegvára ennek a szép sportnak. A szakosztály történetét 1953- tól írja a krónikás. A Traktor SE néven újjászervezett mar­cali sportegyesület gyűjtötte akkor szárnyai alá a sportág híveit. Az első bemutatkozás A K. Rákóczi és a PMSC nyerte a HDN Kupát Még egy mérkőzés hátra­van, ennek eredménye azon­ban már nem befolyásolja a Hétfői Dunántúli Napló Lab­darúgó Kupa végső sorrend­jét. Már eldőlt, hogy a Keleti csoportban a PMSC, a Nyu­gatiban pedig a K. Rákóczi a csoportelső, és ezzel a kupa győztese. A pécsiek korábban biztosították első helyüket; a Rákóczi szerdán délután a Nagykanizsai Olajbányász vegyes csapata ellen elért — eléggé vérszegény — győzel­mével jutott a kupa birtoká­ba. Igaz, csak azért, mert a sellyeiek vasárnap 0:0 arányú döntetlent harcoltak ki a PVSK ellen. így a pécsi vasu­tasok — 11-es rúgásokkal — hiába győzték le a K. Rá­kóczit, a kaposváriak a végén azonos pontszámmal, de jobb gólkülönbségükkel az élre ke­rültek. A rendezők gyorsmérleget készítettek az idei HDN Ku­páról. Az első kép bizony nem a legjobban fest. Nem emelte a küzdelmek színvo­nalát, hogy a PMSC meg az Olajbányász is épp csak be­mutatkozott a tornán, aztán a továbbiakban, a tartalék vagy — mint a nagykanizsaiak — az ifjúsági csapatukkal kép­viseltették magukat. Elég sok baj volt a mérkőzések idő­pontjával is — ezeket a sport­körök ilyen vagy olyan okok folytán megváltoztatták. S a csapatok egy része bizony na­gyon »tág« értelemben hasz­nálta ki, hogy a rendezők e kupával a dél-dunántúli csa­patok tavaszi fölkészülését szerették volna szolgálni. Tehát a pécsi NB Xl-es és a kaposvári NB I-es csapat lett a kupagyőztes. Laptár­sunk, a Dunántúli Napló áp­rilis 4-én rendez ünnepélye­sen díjkiosztót a nyertesek­nek. Annyit máris közöltek Pécsen, hogy jövőre megrefor­málják a HDN Kupát, amely — az említettek rmaitt — nem mindenben szolgálta az ere­deti célt. Magánál a Rákóczinál ter­mészetesen örülnek a végén mégis csak elnyert serlegnek, de egy pillanatra sem fele­dik, hogy a csapat nem NB I-es formában szerepelt a ku­paküzdelmekben. Gondoljunk csak a Sellye elleni verejtéke® és elég szerencsés győzelemre! Aztán a kanizsai ifik legyő­zése sem volt valami ragyogó fegyvertény. A Rákóczinál en­nek ellenére úgy értékelik ezt a tornát : a mérkőzéssorozat segítette a csapat fölkészülé­sét, s Mathesz Imre vezető edző — no és mindenki, akit illet — még jobban láthatja, hogy két héttel a bajnoki rajt előtt, hol szorít a cipő. Túljutva a HDN Kupán a kaposvári zöld-fehérek újabb nemzetközi mérkőzésre ké­szülnek. Mint hírül adtuk: szombaton egy jugoszláv csa­pat látogat Kaposvárra. A Jadran Porecs együttese már hazánkban is tartózkodik, s Zalaegerszegen a ZTE ellen be is mutatkozott. Ezen a mér­kőzésen 3:0-ra nyertek a há­zigazdák. A jugoszláv csapat Kaposváron igyekszik majd javítani! Most már végleges: a mérkőzés a Vasas füves pá­lyáján lesz és szombaton 14.30 órakor kezdődik. K. S. Döntetlen a Motagua (Honduras) ellen Eddig 7:7-es gólarány A Közép- és Dél-Ameriká- ban túrázó magyar labdarúgó- válogatott lejátszotta 5. mér­kőzését. Az együttes ezúttal is Hondurasban lépett pályára, s 30 000 néző előtt 0:0 arányú döntetlent» ért el a Motagua nevű csapat ellen. A magyar válogatott így kezdett : Kovács L. — Török, Kere- ki, Bálint, Tóth J. — Rab, Ebedli, Pintér — Fazekas, Tö- röcsik, Váradi. A 26. perében a könnyeb­ben megsérült Török helyére Kereki állt be; a 36. percben Rab is kisebb sérülést szen­vedett. A 45. percben á hon- durasi játékvezető Töröcsiket kiállította. Csereként játszott még Pusztai és Magyar is, az előbbi Ebedli, az utóbbi pe­dig Váradi helyén. A magyar válogatott túrá­jának eddigi mérlege: 2 győ­zelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 7:7-es gól arány. Most kisebb pihenő követ­kezik, majd legközelebb feb­ruár 22-én Mexikóval mérik össze tudásukat a válogatott tagjai. Két naooal később Guatemalában szerepel az együttes, február 27-én pedig Argentina lesz az utolsó el­lenfél. Raktári munkásokat éves állásra fölveszünk Jelentkezés : Siófoki Áfész, Siófok, Kálmán Imre sétány 4. (Ügyintéző: Nyíri) Telefon: 10-814. (14576) — 1954. augusztus 20. — je­lentős dátum. Ki ne emlékez­ne Zóka Lajos, Jávori Béla, Farkas József, Garai Imre ne­vére? Ök — talán akkor ma­gúk sem gondolták — »törté­nelmi« napokat teremtettek a marcali birkózóéletben. Sike­reiktől szárnyakat kapva egy egész generáció nőtt fel, amely rövid idő alatt ország­szerte ismertté vált. Az ország egyik legnagyobb szaktekinté­lye, Matúra Mihály is több­ször ellátogatott a somogyi községbe és nagy elismeréssel nyilatkozott az ott folyó mun­káról. Az országos MEDOSZ-baj- nokságon az ifjúsági mezőny­ben már aranyérmet nyert a csapat, a magyar bajnokságon pedig Kovács Árpád és Rábai Gyula nevét ismerték meg a sportkedvelők. A csúcsot talán az jelentette, amikor fölénye­sen, 17:3 arányban legyőzték a marcali birkózók a Bp. Spartacus első osztályú csapa­tát. Az ellenforradalom törést okozott a marcali sportéletben is. Történtek ugyan próbálko­zások a birkózás újjáéleszté­sére, de kevés eredménnyel. A hatvanas évek elején for­málisan is megszűnt a szak­osztály, s csaknem tízévi kényszerszünet után szervez­ték újjá. Az alapoknál kezd­ték. Szecsődi Imre vezetésé­vel 30 fiatal látott munkához, s kiderült, hogy tehetségek­ben nincs hiány. Területi és országos jellegű versenyeken adták le névjegyüket birkó­zóik. 1974-ben az országos út­törő-olimpián Pintér András arany-, Böle László ezüstér­met szerzett. A várt folytatás helyett azonban újabb megtorpanás következett. Ezúttal az anyagi gondok fektették két vállra a szakosztályt. A birkózókat át­adták a Latinca SE-nek; ez a »kirándulás« azonban csak rö­vid ideig tartott, mert az egy­séges marcali sportkör ismét visszahívta birkózóit. Nagy Géza, Werb Antal és Szecsődi Imre vállalta a* irányítást. Mindenki úgy érezte akkor, hogy új szakasz kezdődik. De napjainkig megmaradtak a nehézségek. Szecsődi Imre sem látott már távlatokat, és így eltávozott. A ma is edzeni és verse­nyezni kívánó harminc fiatal szakosztálya Marcaliban szin­te vándortársulathoz hasonlít. Mert nincs otthona Marcali­ban a sportágnak ; edzésről edzésre vándorolnak a ver­senyzők — fölszerelést, sző­nyeget cipelve a hátukon. Az utóbbi évben edzettek az ál­talános iskola tornatermében, a művelődési otthonban, a nagyközségi tanács tanácster­mében, sőt a sporttelep kézi- labdapályáján is. A szakosz­tályvezetés már szinte csak papíron létezik, s a két edző — Tombor György meg Hart­man János — igyekezete ke­vés az előrelépéshez. A mos­toha körülmények között töb­ben megálltak a fejlődésben; jelenlegi lehetőségeik között talán két fiatal ha tud egy­szerre edzeni — a többi né­zőnek kényszerül. Csoda-e, ha észrevétlenül elfogy a szak­osztály? És hol vannak a régi sikert elért fiatalok? Jelenleg egyet­len felnőtt versenyzője van csa'k a szakosztálynak. Talán hiábavaló volt hosszú évek munkája? Az utóbbi hetekben azon­ban mintha ismét megmoz­dult volna valami Marcali­ban. Az egyesület elnöksége napirendre tűzte a birkózók ügyét. Legelőször a feltétele­ket akarják megjavítani. A nagyközség szélén megürese­dett egy művelődési ház, s ez csekély átalakítással fellegvá­ra lehetne a birkózásnak. Marcali igényli a pezsgő bir­kózóéletet, s tehetségek ma is vannak szép számmal. Szabó István, Orbán Imre, Horváth László neve az új nemzedéket fémjelzi. Bizonyára sok köve­tőjük lenne. Most már csak ez kell, hogy az igény talál­kozzon a segíteni akarással. Jutási Róbert Felszabadulási Kupa-mérkőzések Sashalom—Kiss J. SE 1:0 (1:0) Kapoly, 50 néző. V.: Jukker. Végig támadott a hazai együttes, de a kínálkozó hely­zeteket nem tudta kihasznál­ni. A lelkes vendégek a 30. percben lőtt góllal nyertek. Siófok—Bábolna 4:1 (1:1) Bábolnán kitűnő pálya vár­ta a csapatokat. Az első fél­időben kiegyenlített volt a já­ték, a szünet után a hazaiak fokozatosan elfáradtak, és a siófokiak nagy fölénybe ke­rültek. Ajkai Alumínium— Rákóczi II. 3:0 (2:0) Ajkán szétesően játszott a Rákóczi tartalékcsapata. Első­sorban a támadósor volt erőt­len; alig tudott helyzetet te­remteni. Jól szerepeltek a kaposvári siketnéma úszók Budapesten nemzetközi jel­legű úszóversenyt rendeztek a siketnéma úszók részére. A versenyen svéd sportolók is rajthoz álltak, s ez amolyan felkészülés volt az idén nyá­ron Bukarestben sorra kerülő »Siketek olimpiájára.« A budapesti viadalra meg­hívták a kaposvári úszófiata- lökat is, s ők ez alkalommal is jól szerepeltek. Király Ju­dit a 100 méteres gyors és a 100 méteres hátúszásban egy­aránt első lett. Fodor Ágnes a 100 méteres pillangóban, Both Mária pedig a 100 m-es hátúszásban harmadik. Az egyik legjobb úszólány, Fodor Erika a közelmúltban műté­ten esett át, de a felsoroltak mellett ő is tagja a bukaresti versenyekre készülő magyar keretnek, amely Kaposváron készül föl a siketek olimpiá­jára és a négy nemzet (szov­jet, NDK-beli, lengyel, ma­gyar! varsói versenyére1. Keresünk nagy gyakorlattal rendelkező, melegkonyhás vendéglátóipari üzemvezetőt, évi 16 millió Ft-ot forgalmazó — éttermet, bisztrót és büféket üzemeltető — kaposvári egység csúcsvezetői beosztásába Az állás f. év második negyedében elfoglalható. A pályázatokat — részletes önéletrajzzal — „Rekonstrukció 78” jeligére a 68045. szám­ra, írásban, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérjük. (68045) FEBRUÁR A várható időjárás: 18 PÉNTEK Kanrád Nyugat felől megnövekvő felhőzet, majd újabb eső. Megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 4—9 fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig) : Eleinte változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül, majd megnövekvő felhőzettel több helyen eső, havas eső. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3 és plusz Z fok között lesz. — Jubileumot ünnepelt tegnap a magyar filmművé­szet: 30 éve mutatták be a budapesti Vörös Csillag Mo­ziban a »Valahol Európá­ban«-^ az első nemzetközi sikerű magyar filmet. — Kilencedszer rendezik meg májusban az Életünk országos fotókiállítást Nagy­kanizsán, az új művelődési központban. A fotók bekül­dési határideje: április 25. — Szobrot állítanak föl Pécsen Ady Endre tiszteleté­re, a költő születésének 100. évfordulóján. Az alkotást Melocco Miklós készíti. — A világ legnagyobb áramfejlesztő turbinájának építését is befejezik a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójára a le- ningrádi Elektroszila villa­mosgépgyárban. Az 1,2 millió kilowattos generátor próba- üzemelése már megkezdő­dött. — Emlékestet tart ma a budapesti Kossuth Klubban a magyar írószövetség és a TIT irodalmi szakosztálya — Darvas József születésének 65. évfordulója alkalmából. — A gyermekalkotások ga­ériájába, Zánkára küldik március első napjaiban az úttörő képző- és iparművé­szeti pályázat legjobb alko­tásait. Ezen csapatokban és egyénileg indulhattak a kis­dobosok és úttörők. — Elhunyt Péter Rózsa akadémikus, Kossuth- és Ál­lami-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadé­mia levelező- tagja. 72 éves volt. — A Vasas Amatőr Szín­pad Vihar Bélának A kék tündér hídja című darabját mutatta be tegnap a SAÉV kaposvári munkásszállójá­ban. — A mohácsi busójárásra a hét végen nyolc autőbusz- szal 335-en utaznak Kapos­várról, a Volán és az Express szervezésében. A többi uta­zási iroda az idén nem visz csoportokat. — Victor Vasarely, a Pá­rizsiban élő, világhírű mű­vész 450 felvételből álló szí- nesdia-sorozaíot ajándéko­zott a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak. A diaképeket a Káptalan utcai múzeum ke­zeli. —■ 3700-zal gyarapodott ta­valy a megye takarékszövet­kezeti tagságának létszáma, így az év végén takarékszö­vetkezeteink több mint 66 ezer főt számláltak. Vízzé! hajtott gépkocsi A Moszkvics odagördült a nagy vízcsaphoz, s megkezdő­dött a tankolás. Miután a tar­tály megtelt, a vezető a kor­mányhoz ült, és ... a gépkocsi lítnak indult. Ilyen, tudomá­nyos-fantasztikus elbeszélésbe illően kezdődik a Nauka i Zsizny (Tudomány és Élet) cí­mű szovjet folyóirat egyik cik­ke, amely beszámol a levegőt nem szennyező üzemanyagokkal végzett szovjet kísérletekről. A szovjet tudósok előállították az EAV elnevezésű szert, amely a vizet hidrogénre és oxigénre bontja föl, s a kocsi hajtóműve a vízből nvert hidrogén elégeté­sével működik. Csunán az a bökkenő, hogv egyelőre az EAV előállítása csillagászati össze­gekbe kerül. k A mai ügyeletes: Bíró Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. 15 évvel ezelőtt, 1962. február 18-án halt meg 78 éves korában — Madarász Emil költő, író, újságíró, a magyar kommunista mozgalom kiemelkedő harcosa. A tanító­képző elvégzése után Budapest egyik magániskolájában lett pedagógus. Első versei a szá­zad elején, a Népszavában je­lentek meg. 1908-tól volt a Ma­gyarországi Szociáldemokrata Párt tagja; 1918-ban beválasz­tották a gödöllői katonata­nácsba, 1919-ben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcolt: a Vörös Katona című lap politikai megbízottja volt. A proletárhatalom vérbe foj­tása után Bécsbe emigrált, majd 1923-tól 1946-ig a Szov­jetunióban élt, ahol a Sarló és Kalapács, valamint az Üj Hang című laook munkatársa­ként dolgozott. Hazatérve az Üj Sző. majd a Népszava munkatársa lett. Számos szov­jet regényt fordított magyar­ra. Csihajda című. népies, lendületes hangvételű elbeszé­lő költeményében a . magyar tanácshatalom katonáinak állí­tott szép em'éket. Legjobbak azok az írásai, emelvek a hét­köznapi élet, a jövőért harcoló nép névtelen hőseit ünnepük. — Több szakelőadás! is szervez az idén a kisüzemi zöldség—gyümölcstermelés fejlesztése érdekében a bala- ton'ooglári áfész. A napokban dr. Fischer Irén, a Kertészeti Kutatóintézet tudományos munkatársa Zöldségtermesz­tés a fólia alatti zöldségter­melésről tartott szakelőadást. — 550 millió tonna kőolajat fognak kibányászni az idén a Szovjetunióban. 30 millió tonnával többet, mint 1976- ban. A Szovjetunió már évek óta a világ legtöbb kőolajat termelő országa. — Tengeri gabonakikötő épül a várnai tó mellett, bolgár—szovjet tervezés alap­ján. Itt lehetővé teszik a tengeri hajókon érkező szál­lítmányok gyors, gépi átra­kását is a folyami hajókra. — Hat fiatal eladó vett részt a megyei élelmiszer- kiskereskedekni vállalattól a Ki minek a mestere? pécsi, területi elődöntőn. Kardos Eta az élelmiszer, Cvekán Ferenc a húsipari szakmában ért el 3. helyezést. — A solti adó 2000 kilo­wattos teljesítményű, és nem 200 kilowattos — mint az lapunk tegnapi számában té­vesen megjelent. — Ütra kel 21 ezer kiscsi- be holnap reggel a Balaton- nagybereki Állami Gazdaság kaposvári keltetőüzeméből. Veszprém megyébe, a rezi- várvölgyi tsz-be szállítják őket. — A Demus Lakberende­zési Áruházat Kaposváron a Mártírok terén építik föl. A több mint 50 millió forintos beruházás a jövő év első fe­lében indul. Életmentő orvosi táska A betegellátás javítása cél­jából az idén sürgősségi or­vosi táskával látják el a kör­zeti orvosokat. Világviszony­latban hazánkban vezetik be először ezt az ellátást. Az orvosok rendkívüli három­napos tanfolyamon sajátít­ják el az életmentő táska adta betegellátási módokkal kapcsolatos ismereteket. — Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy II. 19-cn 7-től 11 óráig áramszünet miatt Kaposváron, a toponári városrészben, a vízszol­gáltatás szünetel. Somogy me­gyei víz- és Csatornamű válla- !•*«• (0271)

Next

/
Oldalképek
Tartalom