Somogyi Néplap, 1977. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-14 / 11. szám
GTASZJELENTfiS Mély megrendüléssel «ndatjttkj kogy NIESELBERGER MÁTYÁS, szövetkezetünk alapító tagja, első elnöke, hosszas betegség után elhunyt. Emlékét szeretettel megőrizzük. A Szolgáltatóipari Szövekezet vezetősége és dolgozói. (14420) • * • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, DR. BELSŐ JÓZSEF orvos életének 25. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése január 17-én du. 3 órakor lesz a komlói temetőben*. A marcali járási kórház igazgatósága. (14422) • • • Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, apa, após, nagyapa és dédapa, LD. INGOLA JÓZSEF antalmajori lakos rövid szenvedés után, 81 éves korában elhunyt. Temetése január 17-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (U7579) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk az EIVRT pártszervezetének, szakszervezetének és összes dolgozójának, az ismerősöknek és rokonoknak, mindazoknak, akik fiunk, férjem, testvérünk, KONKOLY BÉLA temetésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. (117505) * • * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. barátoknak. akik szeretett édesapánk, nagyapánk, REICHERT JANOS temetésén részt vettek, s ezzel is fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. A gyászoló Vogel család (1174Ő4) * • * Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, és a MÁV dolgozóinak, aíkik szeretett férjem, MOLNÁR LÁSZLÓ temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Molnár és Herczeg család (117474) • * • Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága édesanyánk. özv. HAJNAL ANDBASNE temetésén részt vettek, virágot hoztak vagy bánatunkban bármilyen módon osztoztak. A gyászoló család (11957) • • • Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak. a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, a Vas-Nagy- ker vállalat és a Lakberendező Ktsz dolgozóinak, akik SZOMMER ANTAL elhunyta alkalmával a mély gyászban együttéreztek velünk. A gyászoló család (117560) Kaposváron kétszobás. összkomfortos családi ház eladó vagy kisebbért elcserélhető. Kunííy utca 10. (Donner) Ugyanott 352 négyszögöl szőlőföld is eladó. (1174B4) Kaposszerd&helyen az Árpád u. 27/b sz. alatt házhely eladó építési anyaggal. Érdeklődni : Mosdós : Hunyadi u. 42. (3328) Eladó Polányban a Temető u. 17. számú háromszobás ház, gazdasági . épületekkel, 800 négyszögöles telekkel. Irányár : 70 000. Érdeklődni: Ba- latonlelle, Arany J. u. 24. _______________(117480) K isebb telket, esetleg megoszthatót vennék Balatonfenyvesen. Ajánlatokat: Kiss Árpád. Mohács, Felszabadulás-lakótelep 1.. 1/2._______________058435) B alatonkeresztúri, új, háromszobás családi ház melléképületekkel eladó, vagy hasonló marcaliért elcserélném. Érdeklődni: Marcali, szigetvári u. 74. Horváth. (11962) Háromszobás, komfortos házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár. Tóth Lajos utca 12/a. Telefon : 12-017. ___________(117497) E ladó 188 négyszögöles telek Kaposváron a Nyugat-lvánfa-hegy- alja utcában. Érdeklődni: Honvéd ii. 30.. L lph., IV. emelet 1. ______________(117491) N agy berény ben a Zrínyi u. 28. sz. alatti új, három és fél szobás, központi fűtéses családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Kozáréknál. _________________(14303) B alatonlelle központjában új, kétszintes ikervilla eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Léva köz 2. Vassné. _______________(U7517) K aposváron a Hegy- alja út 41. szám alatt házhely eladó. Érdeklődni: Gyár u. 61. (délután^__________(117531) Z aporozsec-motort vennék váltóval. Marcali, Kaposvári u. 11. ______________(11880) Z siguli Combi Igényesnek eladó. Telefon : Kaposvár, 11-629. _________(117948) B öhönyén az Ady Endre u. 64. sz. családi ház eladó. Érdeklődni: mindennap a helyszínen, Szabó Józsefnél.__________(11961) M arcaliban három és fél szobás családi ház eladó. Érdeklődni: a Baglas étteremben. _________________(1195-8) O rdacsehiben kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Erdőszélen, méhészetre is alkalmas. Érdeklődni: Takács Ferénc, Bartók Béla u. 8. ________________(11956 B alatonboglártól 3 kilométerre háromszobás ház 600 n-öles telekkel eladó. Érdeklődni : Balatonboglár. Szabadság u. 53. _________________(11955) K isebb családi ház eladó. Várda, Meggyes u. 41._____________(3344) A z igali fürdő közelében szép fekvésű telek elfogadható áron eladó. Érdeklődni: délelőtt, Kaposvár, Veszprém tu 9. ________________(117499) N agyatádon, a Táncsics u. 17. sz. háromszobás ház 1400 négyszögöles telekkel eladó, fele részben is. Víz. villany van. _________________(117498) Fonyódon présház mellett 200 négyszög- öles saroktelek — építőanyaggal vagy anélkül — sürgősen eladó. Érdeklődni : Fonyód, Bástya u. 51. (117499) Kaposfüreden a 273. számú összkomfortos ;aládi ház — 630 égyszögöles telekkel - eladó. OTP-átválla- xással is._______(117539) K aposváron a Buzsáki u. 17. sz. alatti háromszobás. összkomfortos, alápincézett, kertes — két család részére is alkalmas — ház beköltözhetően eladó. Megtekinthető : egész nap. __________________(3360) K aposváron a Rákóczi tér 1. számú háromszobás házrész (üzlethelyiséggel) beköltözhetően eladó. Érdeklődni : a fenti címen.____________(3363) E ladó Balatonmárián a Birka csárda mellett egy 351 négyszög- öles telek. Víz-. villany van. Érdeklődni: Takács Imre, 7027 Pécs, Hét vezér u. 2. _________________(505680) B arcson a Barátság u. 48. s2. alatti családi ház eladó. (11954) P. Fiat alkatrészenként eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Buzsáki u. 47. Vajda Ferenc. Egész nap ! (117566) LAKAS Elcserélném egyszobás, összkomfortos. Hl. emeleti, gázos lakásomat hasonló 2 szobásra. Ajánlatokat: «■Sürgős« jeligére i 117510. számra, a hirdetőbe kérek. _______________(11751-0) K aposvári kétszobás, komfortos, tanácsi lakásomat elcserélném balatoniért. Minden megoldás érdekel! Cím a kiadóban. ______________(3352) n kw-os villanymotor, 60-as Grénó terménydaráló dupla felvonóval eladó. Érdeklődni : Huszár, Kaposvár. Tüskevári út 16. ________________(117450) H árom bikaborjú eladó 4—6 hónaposak. Kaposvár, Kapos-rét sor 69. sz. felett, lapos tetős épület. Érdeklődni : szombatvasárnap Huber. _________________(3335) K ét 4 mázsás bika eladó. Szabadi. (Orbán. ____________(117477) A ntik, nagy méretű állótükör eladó. Kaposvár. Marx K. u. 11. ________________(117476) 6 0 mázsa jó minőségű széna és vöröshere eladó; FusztakováKaposváron a Füredi utcában, az AKÖV mellett — buszállomáshoz két percre — 2400 (kétezer-négyszáz) négyszögöl szántóföld eladó, megosztva is. Érdeklődni: Vörösmarty u. 40. 17 óra után. (117493) Két és fél szobás, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Hermann Ottó u. 12. ________________(117559) K aposváron a Bocs- kay u. 11. sz. házhely téglával, építési engedéllyel együtt eladó. Varga Mihályné Sántos, öreghegy u. 3.________________(117557) Fonyódligeten a Roz- gonyi u. 46. sz. nyaraló eladó. Vállalat részére is megfelel vagy magánosnak fele részben megosztható. Kaposvári lakást beszámítok. Érdeklődni Kaposvár, Kassa u. J5. Tel.: 12-486. ________________(117594) K aposvár aß km-es körzetében beköltözhető házat vennék. 130 000-ig. Ajánlatokat a 117951. számra, a Magyar Hirdetőbe kérek._____________(117551) 2 0i négyszögöles házhely eladó. Kaposvár, Micsurin u. A Kecel-hegy elején, a buszmegállótól 10 percre. 2-es helyi Járat. (117547) Gyakorlott gyorsfölveszünk. Fizetés : szerződés szerint. SZÖVTERV. Kaposvár, Május 1. u. 7. MESZÖVsz ékház. __________ (117481) M ezőgazdasági gépszerelőket a kaposvári műhelyünkbe, valamint udvari és műhelyi segédmunkásokat, portásokat a szántódi műhelyünkbe fölveszünk. Műszaki Erdészet. Kaposvár, Cseri út 20. Szántód, Csemetekert.______(117563) ~ Az AFOR Ásvány olaj forgalmi Vállalat III. sz. Tájegységi Központjának műszaki osztályára fölveszünk gyakorlott, gyors- és gépírni tudó adminisztrátort, valamint az AFOR Jutai úti anyagraktárába egy raktárost. Fizetés megegyezés szerint. jelentkezés: az AFOR m. sz. Tájegységi Központjában, Kaposvár, Noszlopy G. u. .4. sz. alatt, a műszaki vezetőnél._________________________(14408) A Somogy megyei Élelmiszer-. Háztartási- és Vegyiáru-kiskeres- kedelmi Vállalat számlaellenőri munkakörbe fölvesz dolgozókat (meghatározott időre) és szakképzett hentes eladókat határozatlan időre. Az utóbbi munkakör betöltéséhez erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: a vállalat központjában, Kaposvár. Május 1. u. 57. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. (14406) és gépírót I A Mecsek-vidéki Vendéglátó Vál- a kollektív i lalat fölvesz élelmiszereladókat boltvezetői munkakörbe, valamint konyhai dolgozókat kaposvári egységekhez. Jelentkezés : Kaposvár, Május 1. u. 57. Építő étterem. (14383) I Kaposváron a Liszt Ferenc u. 22. szám alatt nagyméretű iker lakóház fizetési köny- nyítéssel eladó. Érdeklődni : szombatvasárnap, egész nap. ___________________(3364) Eladó háromszobás, központi fűtéses. kertes családi ház. Dombóvár, Kisfaludy u. 42 (517734) A kaposvári nagymalom fölvesz lisztcsomagoláshoz női munkásokat. Jelentkezni az üzem vezetőjénél lehet. ___________________(14396) T akarmánykeverő üzemünkhöz villanyszerelőt, rakodómunkásokat és segédmunkásokat fölveszünk. Jelentkezés: Mernyén, az üzem vezetőjénél. Gabonaforgalmi Vállalat. (117528) Elcserélném kaposvári. belvárosi. egy és fél szobás. összkomfortos, gázos, földszintes, udvari IKV-Iakásomat 2vagy háromszobásra, megegyezéssel. Érdeklődni: 19—20 óra között, a 13-854-es telefonon. (117462) Kaposváron belvárosi, két és félszobás, III. emeleti, központi fűtéses lakás — kevés OTP-kölcsönnel — nyári beköltözéssel eladó. Megtekintése : előzetes megbeszélés után. Telefon : Kaposvár, 12-120. Levélcím.: Kaposvár, Németh István fasor 23. Egry. (3358) Kaposvári, távfűtéses, másfél szobás, tanácsi lakást fonyódira cserélek. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 34., IV. 35. (117509) Két és fél szobás belvárosi öröklakás beköltözhetően eladó. »Pontos cím« jeligére, a pécsi Sallai utcai hirdetőbe. (505673) Kaposváron a Szombathely u. 5.. 1/3. sz alatt beköltözhetően eladó háromszobás, központi fűtéses, gará- zsos, kertes lakás. (117956) esi 15/d. (11959) Eltartási szerződést kötnék egyedülállóval — balatoni ingatlanért —, aki otthonunkba jönne, »családtag« jeligére, a veszprémi Magyar Hirdetőbe. (0Q935) Vennék 3 vagy 4 személyes, műanyag motorcsónaktestet, 25 lóerős motorral. Cím : Saramó György, Tolna. Battyhány u. 4. (192886) Szakszerű húsfüstölést vállalok. Kaposvár, Május 1. u. 60. __________________(3122) G arázs eladó. Érdeklődni : a kaposvári 15-269-es telefonon, munkaidő után. 117564) Háromlángos gázrezsó reduktorral együtt eladó. Kaposváron. a Keszthely u. 8. sz. alatt. (117562) Eladó jó állapotban levő gázpalack reduktorral, tűzhellyel, valamint olaj kályha, hordó, fürdőhenger, cserépkályha. Érdeklődni mindennap 5 óra után. Kaposvár, Bem u. 49. sz. alatt. ________________(117549) M ekalor olajkályha eladó. Kaposvár, Mező Imre u. 85. (3365) Kaposvári, belvárosi, háromszobás. I. emeleti lakás lakottan eladó. Érdeklődni : a 14-334-es telefonszámon. (117553) 90 ezer készpénzzel + OTP-átvállalással szövetkezeti vagy OTP-s lakást vennék Siófokon. Leveleket »Viktória« Jeligére, a kiadóba. (14410) A Vízkutató és Fúró Vállalat Kaposvári Üzemvezetősége fölvesz fúrási segédmunkásokat — állandó vidéki munkahelyre. Jelentkezés: Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2. Munkaügy. (117535) CZ-s 850-es Fiat eladó. Taszár 36. ép. II. em. 2. Műszaki vizsga másfél év múlva. ________________(117471) M B 1000-es Skoda üzemképes állapotban eladó. Oldalkocsis motorért cserélek, esetleg alkatrészenként is. Hencse, Petőfi S. u. 12. Nemes. Érettségivel rendelkező, gépírni tudó női dolgozót fölveszünk. Jelentkezni az Univerzál Vas- és Faipari Szövetkezet főkönyvelőjénél lehet: Kaposvár, Achim A. u. 2. Telefon: 13-690. (14402) A Zrínyi Ilona Általános Iskola takarítónőt keres. Jelentkezés az iskolában : Kaposvár, Pázmány Péter u. 32/b. (117505) A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru-kiskeres- kedelmi Vállalat fölvételre keres szakképzett hentes eladókat. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: a vállalat központjában. Kaposvár, Május 1. u. 57. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. (14398) A Barcsi Járásbíróság végrehajtói munkakör betöltésére középiskolái végzettségű férfi dolgozót keres. Jelentkezni a kaposvári Megyei Bíróság elnökénél lehet. (14389) A somogyvári Dózsa Mg. Termelőszövetkezet megvételre keres 1 db seLejt kormos traktort (G 35-ös tip.) (14412) Gyakorlattal és szakképesítéssel rendelkező házaspár vállalná vendéglátóipari üzlet vezetését. »Vendéglátás« jeligére a veszprémi hirdetőbe. _________________(06932) Beteg mellett 4 órás állást vállalok. Ajánlatokat a 117532. számra, a hirdetőbe. (117502) Esküvőiruha-kőlcsönző nyílt a Délinél, vadonatúj árukészlettel vidékre is. Budapest XII.. Greguss u. 6.________(8893) Eladó egy 8 éves magyar kanca ló. Kadarkút. Hódosi u. 31. ____________ (117437) E ladók hízott sertések, 140 kg-osak. Kaposvár, Pázmány Péter u. 100. (3329) 1977. február 5-én, 19 órától hagyományos svábbál lesz a Kapos összes helyiségeiben. A műsorban föllép: a miklósi német népi együttes Erős Lénárt vezetésével és a szuloki nemzetiségi német tánccsoport Haracsi Imre vezetésével. Zene: himesházi és a nagyárpádi fúvószenekarok. Tánc reggelig. A bál napján délután 5 órakor vidám farsangi felvonulásra kerül sor, fúvószenekarok kíséretében. Gyülekező a Széchenyi téren. Helyfoglalás a Kapos étterem üzletvezetőinél: Kaposvár, Kossuth tér 2. SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT A Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola azonnali hatállyal fölvesz gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírőnőt adminisztrátori munkakörbe. Jelentkezni személyesen lehet, a személyzeti vezetőnél. (14399) Eladó egy 8 hónapos bikaborjú. Zse- lickisfalud, Külső út 105. Schmidt Jánosné- (117486) nál. (117456) tőfi u. 23. Megismerkednék házasság céljából özvegy- vág elvált asz- szonnyal. aki szeretettel fogadna otthonába egy józan életű, 50 éves. 175 cm magas, középműveltségű szakmunkást. Leveleket »Hűség« jeligére a 117494. számra, a hirdetőbe kérek. ________________(117-494) 4 0 éves, 173 cm magas, nőtlefi férfi házasság céljából megismerkedne — 3« éves korig — leánnyal vagy özvegyasszonnyal, aki saját lakásába jönne. Leveleket a 14400. számra, a kiadóba. (14400) BÚTOR Eladó egy sötét hálószobabútor, ágybetét nélkül. Kaposvár. Csalogány u. 3. (1171483) ALBÉRLET Üres lakás kiadó. Hergovics József, Kaposvár, Egyenesi út 42. sz. alatt. (117496) f UlN«UU.f!l Félautomata mosógép — centrifugával — üzemképes állapotban eladó. Kaposvár, Veszprém u. 9. Dél- előtt. _______(117500) 3 011-es új Zetor-fŐ- tengelyt csapágyakkal együtt és csonka bok- szermotort veszek, jó állapotban levőt, ármegjelöléssel. Bgkefi László. Csákány, Pe- (11968) Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy jáftiiíífavító részlegünk szakad kapacitással rendelkezik Gépkocsik és motorkerékpárok javítását, közületeknek I-es szemlék végzését vállaljuk. Kaposvárt Vasipari- és Műszaki Ktsz, Kaposvár, Achim A. u. 12—16. (117546) A Dél-somogyi Állami Gazdaság lábodi ipari kerülete minden méretű, minden fajta {Qrészrönköt vásárol nagy tételben. Levélcím: 7551 Lábod, telefon: Lábod 9. (14381) A tamási Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat (SZÖVÄL) felvételt hirdet főkönyvelői állás betöltésére FELTÉTEL: felsőfokú végzettség+3 év gyakorlati idő, vagy mérlegképes könyvelői végzettség és 5 év gyakorlati idő. Fizetés: a 12/1971. (X. 13.) MéM. — rendelet szerint. További felvilágosítást a vállalat igazgatója ad. (192890) Csiky Gergely Színház: 19 órakor: A VÁLLALKOZÓ. Komor István-bérlet. 19 órakor: PIROS BUGYELLARIS. Nagyatádon. Kaposvár. Vörös Csillag: du. 5 órakor: FILMKLUB, este 7 órakor: HERK ULESFÜ RDÖI EMLÉK (14). S-zabad ifjúság: de. io, du. 4 és este 7 órakor: DERSZU UZALA Gregor József énekel. 15.44: Morva-szlovákiai évszakok. 15.59 : Hallgatóink figyelmébe! 18.00: Útközben. 16.05 : Művelődés. 17.00 : Hírek. 17.07: Két Mozart-szonáta. 17.45: Népzenei magazin. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 13.28: Hallgatóink figyelmébe! 13.30: Esti magazin. 19.15: Slágerek a Ray Conniff- együttes előadásában. i9.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Liszthangver- senye az ifjúságnak. Kb. 21.35: Népdalok. 22.00: Hírek. 22.15: Tudósítás az FTC—Ü. Dózsa jégkorong-mérkőzésről. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Könnyűzene I II. Rákóczi mozi: du. fél G ! Gyulai Gaál János szerzeményeinrakrtr- A izXrw vatoma /,on käi . _, . I; *7 ó rakor: A KÉK KATONA (18). Siófok: este 7 órakor: A STRUCC KÁVÉHAZ VENDÉGEI ,(14) TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik . . . 8.05— 10.45: Iskolatévé. 11.00—11.40: Házról házra. 12.05—13.35: Iskoiatévé. 14.05—16.30: Iskoiatévé. 18.43: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Folytatás. 17.15: öt perc meteorológia. 17.20: Perpetuum mobile. 18.10: Mindenki közlekedik . . . 18.30: Életút félidőben. 19.05: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik ... 19.39: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.26: Hegymászók. Csehszlovák film. 21.40: Operabarátok magazinja. 22.30: Tv-híradó 3. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Zene, zene, zene. 20.30: Utazás a kalandok földjén. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Händel: Tűzijátékzene. 21.40—23.05: A burok. Tv- film. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mágnes. 18.15: Társadalmi témák. 18.45: A falu közepén. 20.00 : Van szerencsém meghívni öaöket. Szórakoztató zenei adás. 2r.00: San Francisco utcái. 21.50: Arcképek. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 9.30: Az első 3>65 nap a gyermek életében. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Seniorklub. 11.00: Zorro jegyében. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Tv- konyha. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30 : Tv-híradó. 20.00 : Derrick. 21.05: Dokumentumfilm. 21.50: Az űrből Jöttek. Film. 23.10: Hírek. Sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorzárás. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Bach és Händel műveiből. 9.34: Szállj le. pille... 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió 10.35: Óda a kispolgárhoz. 10.40: Prokofjev: Téli tábortűz. 10.59 : Lottóeredmények. 11.00: Gondolat. 11.45: Verdi: Don Carlos. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20; Lakatos Antal népi zenekara játszik. 13.56: Helsinki politikai dalfesztivál. 14.25: »Nyitnikék«. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Kalmár Magda és bői. 23.10: A századforduló operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: Nedbal operettjeiből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Romantikus kórusművek. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Hírek. 8.33: Négy ország — négy énekes. 9.15: Kié a találmány? 9.30: Hírek. 9.33: Bilitis dalai. 9.53: Lotcósor- solás. 10.00: A zene hullámhosz- szán. 11.48: Szemforgatás nélkül. 11.59: Az élő népdal. 12.06: A fúvószene története. 12.30 : Hírek. 12.33: zenekari muzsika. 13.30: Hírok. 13.33: Weiner: Könnyű kis zongoradarabok. 13.45: Időjárásés vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Hangszóró. 18.00: Mindenki iskolája. 18.3ö: Hírek. 18.33 : 3x3. 19.03: Cigánydalok. 19.25: Reklám. 19.27: Jó estét, gyerekek! 19.35: Könyvklub. 2C.30; Hírek. 20.33: A rádió dalszínháza. Egy éj Velencében. 22.08: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 22.30: Hírek. 22.33: Dvorzsák: A-dúr zongoraötös. 23.10: Buddy Rich és együttese játszik. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.03: Magvar előadóművészek Brahms-felvételei- ből. 16.58: Az 1976. évi Newport Dzsesszfesztivál felvételeiből. 17.30: A váltás kora? 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Ettore Bastia- nini Verdi operáiból énekel. 18.45: Rádióhangversenvekről. 19.15 : Iskolarádió. 10.30 : Hírek. 19.33: Mahler: A fiú csodakürtje — dalciklus. 20.27: Pajzán históriák. 21.37: Űj Bach-lemezeinkből. 22.30: I Elektronikus zene 23.00 ; 23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés. Hírek. 17.05: Hétvégi programjavaslat. 17.45: Nyelvművelő ötperc. 17.50: Szkladányi Péter fuvolázik. 18.00 : Dél-dunántúli híradó. 18.15: Jákó Vera és Kiss Károlv nótákat énekel. 18.25; Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.09— 19.30: Német nyelvű műsor.