Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-09 / 265. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. E G Y E S 0 L J E T E K ! Ara: 80 fillér 1 Közlekedési tükrök AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 1976. november 9., kedd November 7-én Koszorúzás a Szabadság parkban vájev alezredes helyezte el a kegyelet koszorúját; a megyei és a városi tanács nevében Böhm József, a megyei és Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke, a Hazafias Népfront nevében pedig Varga Károly megyei és Kovák Ferenc városi titkár. A fegyveres erők tiszteletadását jelképező koszorút Évin Sándor vezérőrnagy, helyőrség-parancsnok, dr. Böröcz István ezredes, megyei rendőr-főkapitány és Zsóic Ferenc, a munkásőrség megyei parancsnoka helyezte el, a fiatalok háláját és tiszteletét kifejező koszorút Szenes Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Cseresznyés István, a KISZ városi' bizottságának főtitkára, a szakszervezetek koszorúját Klenovics Imre, az SZMT vezető titkára és Róna Imre, az SZMT elnöke. Koszorúval tisztelegtek a szovjet hősök emlékművénél a gyárak, vállalatok, intézmények és a kaposvári iskolák Megható volt, amikor a város úttörőinek nevében a Krénusz iskola piros nyakken dós diákjai virágot helyeztek el az elesett hősök sírján. A koszorúzási ünnepség az Intemacionálé hangjaival ért véget, majd a katonai egység díszmenetben vonult el az em- i cióján. Pártküldöttség utazott Lisszabonba A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével hétfőn Lisszabonba utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, hogy részt vegyen a portugál testvérpárt kongresszusán. A küldöttség tagja Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. (MTI) Hazaérkezett Moszkvából KISZ delegáció Hétfőn délután hazaérkezett Moszkvából a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség delegációja, amely dr. Ma- róthy Lászlónak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ központi bizottsága első titkárának vezetésével részt vett a szocialista országok ifjúsági vezetőinek konzultáVarga Péter és Deák Ferenc koszorúzott a megye és a város kommunistáinak nevében. Ä kellemes őszi napsütésben ezrek gyűltek össze Kaposváron a Szabadság parkban, hogy részesei legyenek a szovjet hősök emlékművénél katonai tiszteletadással lezajló koszorúzási ünnepségnek. Kürtszó jelezte az elöljáró érkezését; Huszti János százados, díszegységparancsnok tett jelentést Évin Sándor vezérőrnagynak, aki üdvözölte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából a koszorúzási ünnepségre fölsorakozott katonákat. Ä magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után Komáromi Veronika, a Táncsics gimnázium tanulója szavalta el Várnai Zseni Élet, szabadság című versét, majd a gyászinduló hangjai mellett kezdetét vette a koszorúzás. A megye és a város kommunistáinak nevében Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára és Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára koszorúzott. Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonák nevében A. A. Lozovik és Ny. M. Rozulékmű előtt. A Szabadság park a koszorúzást követően sem néptele- nedett el: szülők, gyermekeikkel, nagyszülők unokáikkal jöttek az emlékműhöz, ahol katonák, rendőrök, munkásőrök és ifjúgárdisták álltak díszőrséget A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Szűcs Istvánná, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Űt- törők Szövetségének főtitkára fogadta. Jelen volt Félix Petrovics Bogdanov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosa. (MTI) Közlekedési tükröket gyártanak a Vörös Október Tsz soroksári részlegében — évente 300 darabot. A legnagyobb tükör átmérője egy méter, a legkisebbé 50 centiméter. (MTI-fotó — Várhegyi Péter felvétele) Ünnepélyes zásilólevonás a Parlament elölt és a Gellérthegyen Hétfőn délelőtt a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással levonták a Magyar Népköztársaság állami zászlaját, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójának tiszteletére lengett az árbocon. A gellérthegyi felszabadulási emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással vonták le a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. (MTI) A béke és az enyhülés jegyében Díszszemle a Vörös téren Dmitrij Usztyinov marsall beszéde — Üdvözletek a világ minden tájáról Brezsnyev Romániába látogat Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy L eonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkára november második felében Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt KB főtitkárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének meghívására baráti látogatás301 vagon répa Rekord a cukorgyárban Fennállásának 60. esztendejébe lépett vasárnap a szovjethatalom, s a kommunizmus építésének világszerte elismert gazdasági—politikai sikereinek jegyében ünnepelte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóját. Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere méltatta a szocialista közösség országainak ideológiai össze- forrottságát, s megállapította: az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány következetesen végrehajtja a békéért és nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért vívott harc programját. November 7-én reggel már tudták: történetének legnagyobb rekordját érték el a Kaposvári Cukorgyárban. Szombaton és vasárnap éjjel összesen 301 vagon répát dolgoztak föl, — ilyen tömegű' nyersanyag feldolgozása egy nap alatt eddig még sohasem sikerült. Külön értékes ez a csúcs azért is, mert sem előtte, sem utána nem csökkent lényegesen a feldolgozás üteme. November 7-én sem sokkal maradtak el a rekordtól: 294 vagon répát nyeltek el a gépek. A “rekordnap-“ nem volt Megszületett az első gép, amelyet a KOST-országok közösen gyártanak és használnak. Az »elsőszülött«; az SZTB-tipusú orsó nélküli szövőgép. öt éve kötött szerződést a Szovjetunió, Bulgária és Magyarország, majd Lengyelország és Csehszlovákia: a világ legkorszerűbb, orsó nélküli szövőgépeinek közös gyártására. A részvevő országok nagy szériában, megosztva gyártják az alkatrészeket, amelyet a Csuvas Auvéletlen. Az új berendezések üzembe állítása, a jobb répaminőség és a szakszerű karbantartási munka eredményeként ebben a kampányban átlag 247 vagon nyersanyagot dolgoztak föl naponta. A sikerhez minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy november 7-ére egymillió forint jutalmat osztottak ki a dolgozóknak, s húszán kaptak gazdasági és társadalmi munkájukért kiváló dolgozó kitüntetést. A feldolgozásban elért rekord része a november elején kezdődött dekádnak. tonóm Szovjet Szocialista Köztársaság Volga menti fővárosában, Csebokszariban szerelnek össze. Tavaly már ezer SZTB készült. Az idén fokozódik az ütem, és 1980-ig évi ötezer darab orsó nélküli szövőgépet szerelnek össze Csebokszariban. Hazánkban — a textilipari rekonstrukció keretében — már ötszáz SZTB dolgozik. A tervidőszak végére mintegy kétezer működik majd. Moszkvában a katonai díszszemlén részt vevő egységek vasárnap reggel fölsorakoztak a zászlókkal, transzparensekkel, a szovjet köztársaságok címereivel díszített Vörös téren, s mire a Szpaszkij-to- rony órája elütötte a tízet, zsúfolásig megteltek a tribünök is a meghívott szovjet dolgozókkal, külföldi vendégekkel. Pont tíz órakor elfoglalta helyét az emelvényen Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin, Mihail Szuszlov, valamint az SZKP és a kormány több más vezető személyisége. A díszszemlét, amelyet valamennyi szovjet tv-állomás, az Intervízió és az Eurovízió is közvetített, Govorov vezér- ezredes, a moszkvai katonai körzet parancsnoka vezényelte. Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere a jelentés fogadása és a felsorakozott egységek üdvözlése után rövid beszédében üdvözölte a csapatokat. Noha szavait katonáihoz intézte, mondanivalójában a békés építőmunka fontosságának. han^sulyozasa dominált. — A szovjet nép — mondotta a miniszter — a forradalmat követő hatvanadik évben, pártja vezetésével azért határozatait és új, jelentős sikereket érjen el az élet minden területén. Hangsúlyozta: a Szovjetunió és a szocialista országok, s a világ haladó erői tevékenységének eredményeként kedvezőbbé váltak a feltételek a nemzetközi enyhülés, a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködése számára. Ugyanakkor ez ellenlépésekre készteti az agresszív imperialista köröket: a katonai kiadásokat fokozzák, s különböző provokatív akciókat hajtanak végre a világ több ra Romániába utazik. (MTI) 16 békelisrcos a vádlónak padján Az Egyesült Államok vezető körei számára továbbra is bűnnek számit, ha valaki harcot folytat a fegyverkezési hajsza, a fajüldözés és a szociális elnyomás ellen. A Washington melletti Alexandria városában hétfőn bírósági tárgyalást tartottak az országban nemrég lezajlott nagyszabású leszerelési menet több részvevője “-ügyében-". Október 8-án a lakosság széles rétegeit képviselő nagy tömeg gyűlt össze a hadügyminisztérium épülete előtt az ország minden részéből, hogy tiltakozzék a katonai költségvetés állandó emelkedése ellen. A nagygyűlés után a leszerelési menet részvevőiből álló küldöttség indult a Pentagonba, hogy átnyújtson egy nyilatkozatot. A rendőrség azonban elzárta az utat a delegáció előtt, s több mint 60 embert letartóztatott. A most lezajlott bírósági tárgyaláson 16-an i.ltck a vádlottak padján. Mir.d a 16 “vádlottat* pénzbírságra -és hat hónapig terjedő, felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. "úgy vegrenajisa az SZKP XXV. kongresszusának (Folytatás a 2. oldalon) Nyikolaj Podgornij. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke cs Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára üdvözli a szovjet főváros felvonuló dolgozóit. '(Telelő to; AP—MII—KS) Mái* működnek aas első KGST-gcpek