Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-09 / 265. szám
Díszszemle a Vörös téren A kommunista párt vezetőivel tanácskozott az olasz kormányfő Kísértetj árás az NSZK-ban Na bevonulnak a biztonsági Szárkisz elnök felhívása Litumon népéé*s Katonai díszszemle a Vörös téren. (Folytatás az 1. oldalról) részén. Ez pedig megköveteli, hogy a szocialista országok jól fölszerelt hadseregeket tartsanak fenn, melyek képesek a szocialista vívmányok megvédésére.. Befejezésül hangsúlyozta: a szovjet hadsereg — más szocialista országok hadseregei-' vei együtt — kész hazafias és internacionalista kötelességeinek teljesítésére. A különböző fegyvernemek után a rakétacsapatok zárták a moszkvai díszszemlét. A külföldi megfigyelőknek feltűnt, hogy idén a leghatalmasabb és legnagyobb pusztító erejű interkontinentális ballisztikus rakéták nem vonultak föl. A tömegpusztító fegyverek _ bemutatásától való tartózkodás annak a szovjet politikának a megerősítéseként értékelhető, amely az ENSZ- ben, a genfi leszerelési konferencián, a szovjet—amerikai tárgyalásokon és az összes többi nemzetközi fórumokon elsőrendű feladatának tekinti a stratégiai fegyverek korlátozását, az általános és telies leszerelés feltételeinek mielőbbi megteremtését. Ezután a sportolók hűszper- ces, színes — szemet gyönyörködtető — bemutatója következett, majd egy órán keresztül a moszkvai dolgozók vonultak föl a Vörös téren — az enyhülés, a szocialista országokkal való internacionalista együttműködés: a béke, a biztonság, az eredményes szocialista építőimunka jelszavaival. Brezsnyev köszöntője A szovjet kormány vasárnap ünnepi fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájában. A megjelent vendégeket — köztük dr. Maróthy Lászlót, az MSZMP PB tagját, a KISZ tcb első titkárát — Leonyid Brezsnyev üdvözölte. Pohár- köszöntőjében még nagyobb sikereket kívánt a dolgozó és alkotó, a hazát védő szovjet embereknek, az SZKP_nak és a szovjet kormánynak pedig új eredményeket a biztonság védelméért, a tartós békéért, a népek barátságáért és függetlenségéért, a haladásért vívott harcában. »Bátor tervek, hatalmas arányok« — így jellemezte az SZKP főtitkára a Szovjetunió X. ötéves tervét, amelyet végső formájában az SZKP Központi Bizottságának októberi plénumán, majd a legfelsőbb tanács ülésszakán hagytak jóvá. Kifejezte meggyőződését, hogy ez a terv új fellendülést hoz majd az ország gazdasága számára s új lendületet ad a szovjet emberek életszínvonalának emeléséhez. Egyszersmind hangoztatta, hogy az 1980-ig kitűzött feladatok végrehajtása megfeszített, kemény munkát igényel az ország minden dolgozója részéről. — A párt és a kormány vezetőit — mondotta — különösen megörvendeztették ebben az évben a mezőgazdaság dolgozói, akik új rekordokat értek el áldozatos munkájukkal és az egész szovjet nép támogatásával. Táviratok, fogadások November 7-e alkalmából a testvéri kommunista és munkáspártok vezetői, a szocialista országok államférfiai táviratban üdvözölték a szovjet vezetőket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából fogadást rendeztek a Szovjetunió berlini, budapesti, varsói, prágai, a szófiai, ulánbátori, hanoi, bukaresti, belgrádi és /■ havannai nagy- követségen. A párizsi szovjet nagykövetség november 7-i fogadásán a többi között Raymond Barre miniszterelnök, Washingtonban Henry Kissinger külügyminiszter, Bonnban Georg Leber hadügyminiszter is megjelent. Folyamatosan érkeznek most is a szovjet vezetőkhöz az üdvözletek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulója alkalmából. »örülünk és őszintén büszkék vagyunk azokra az óriási eredményekre, amelyeket a Szovjetunió elért a gazdaságban, a tudományban és a technikában, a védelmi képességben, a fejlett szocialista társadalom gyarapításában és erősítésében« — írják például táviratukban a kubai vezetők: Fidel Castro és Os- valdo Dorticos. Todor Zsivkov és Sztanko Todorov — a bolgár vezetők — üdvözletükben hangsúlyozzák, hogy október eszméi diadalt arattak a reális szocializmus, a kommunista, a munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalom sikereiben. A Lengyel Népköztársaság nevében Edward Gierek, Henryk Jablonski és Piotr Ja- roszewicz, a vietnami nép nevében Ton Duc Thang, Le Duan, Truong Chink és Pham Van Dong küldött meleg, testvéri üdvözletét. A Kínai Országos Népi Gyűlés és a Kínai Népköztársaság államtanácsa is üdvözletét küldött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökségéhez és a Szovjetunió Mi nisztertanácsához. Mint a táviratban olvasható: az októberi forradalom útja, amelyet a nagy Lenin feltárt, világos út a proletariátus, a világ minden elnyomott népe és elnyomott nemzete felszabadulásához. Az ünnep alkalmából Jo- szip Broz Tito a szovjet vezetőkhöz küldött üdvözletében kifejezte azt a mély meggyőződését, hogy erősödni és fejlődni fog a két ország baráti viszonya. Andreotti kormányfő hétfőn megkezdte a kétoldalú tanácskozásokat a kormányát támogató pártokkal és a szak- szervezetekkel, hogy megvitassa a tervezett újabb gazdasági intézkedését. A tanácskozásokra — mint ismeretes — úgy került sor, Berlingucr, a kommunista párt főtitkára, levélbeij szólította fel a kormányfőt és a KDP-í: vitassa meg tervezett intézkedéseit a döntések közös meghozatala érdekében. E felszólítás elől a KDP kitért, de Andreotti úgy határozott, hogy miután a kormány már meghozta döntéseit, tájékoztatja ezekről a többi pártot és kikéri véleményüket. A miniszterelnök elsőnek az Olasz Kommunista Párt képviselőit fogadta hivataláfliomfegyver Izraelen Vasárnap 12 amerikai szenátor érkezett Tel Avivba azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok által Izraelnek történő nukleáris technológia szállításáról tárgyaljon. A küldöttség fő feladata az, hogy »tanulmányozza Izraelnek két amerikai atomreaktor iránti igényét«. Az amerikai—izraeli tárgyalások újabb fordulója arról tanúskodik: a Tel Aviv-i katonai rendszer, ’ kihasználva Washington jóindulatát, már nem tartja szükségesnek, hogy leplezze stratégiai fegyverzetének növelését. A New York Daily News »megbízható Tel Aviv-i forrásokra hivatkozva azt írja: Izrael jelenleg 20 atombombával rendelkezik. ban. Az OKP részéről Ber- linguer főtitkár, Natta és Per- na, a parlamenti csoportok vezetői, és Napolitano, a kb gazdaságpolitikai kérdésekben illetékes titkára vett részt a kormányfővel folytatott megbeszélésen, amely azt volt hivatva eldönteni, hogyan foglal állást a baloldal vezető ereje a tervezett intézkedések ügyében. Előzőleg a kommunista és a szocialista párt egyeztette álláspontját. A találkozó után a kommunista vezetők nevében nyilatkozó Napolitano kijelentette: »A kormányfő által ismertetett konkrét elképzelések és a kérdésekre adott válaszok csak részben minősíthetők kielégítőnek.« Hozzátette azonban, hogy az OKP nem szán dékozik a kormány ellen szavazni. s ezzel lemondásra késztetni a jelenlegi kabinetet. Az OKF vezetői után a kormányfő találkozott Craxi szocialista pártvezetővel, majd a nap folyamán a szociáldemokrata, republikánus és liberális párt képviselőivel is. (MTI) Gierek Moszkvába utazott Edward Giereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága titkárának vezetésével hétfőn lengyel párt- és kormányküldöttség utazott hivatalos baráti látogatásra a Szovjetunióba. A delegációt az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet minisztertanács hívta meg. Véres hétvége Bejrútban erők Bejrútban, valamint az észak-libanoni Tripoli körzetében vasárnap már negyedik napja folytak a meg-megúju- ló harcok. A főváros sűrűn lakott negyededben, a keleti és a nyugati szektorban egyaránt rakéták robbantak, ágyúlövedékek és aknák csapódtak be — jelentette az AFP. Szárkisz elnök felhívást intézett Libanon népéhez, s ma megkezdődik a rendfenntartó erők felvonulása. Eliász Szárkisz libanoni államfő vasárnap este beszédet fenntartó erőkkel. Szárkisz mondott a rádióban és a tévében; felszólította a népet: működjön együtt a tizenkilenc hónapja tartó polgárháború megszüntetése végett érkező arabközi békehangsúlyozta: »ha a hazai belbiztonsági szervek újjáalakultak, ők is segíteni fognak az arabközi csapatoknak a béke fenntartásában.« Közben az arab világ diplomatái állandó tárgyalásokat folytatnak. A Damaszkuszban tartózkodó Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára kijelentette: attól tart, hogy külföldiek zsoldjában álló ügynökök megpróbálják el mérgesíteni a libanoni helyzetet. Rövid látogatásra Kairóba érkezett Nadzsi Dzsamil tábornok, szíriai hadügyminiszter-helyettes, a légierő főparancsnoka, s Hafez Asszad szíriai államfőtől levelet vitt Anvar Szadat egyiptomi köz- társasági elnöknek. Faruk Kaddumi, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet politikai osztályának Kuvaitban tarEliász Szárkisz libanoni elnök vasárnap este — szeptember 23-án történt hatalomra jutása óta első ízben — üzenetet Acélipari trösztök a függetlenség ellen Nyugat-Európa acéliparának kartellesítési 'törekvéseiről, a dolgozók érdekeit súlyosan sértő tendenciák elleni közös harcról tanácskoztak a hétvégén Luxemburgban a belga, a francia, a luxemburgi és a német kommunista párt képviselői. A tanácskozáson megállapították: az acélipari trösztök kartelljeinek létrehozása nem csupán a munkásosztály szociális—gazdasági helyzetét veszélyezteti, hanem ténylegesen fenyegeti Belgium, Luxemburg, Franciaország és az NSZK függetlenségét is. intézett a libanoni nemzethez. tőzkodó vezetője megerősítette: a Palesztinái ellenállási mozgalom határozott szándéka, hogy maradéktalanul végrehajtja a rijadi és a kairói csúcstalálkozó határozatait. J as szer Arafat a-z egyiptomi államfővel konzultált, s szombaton — két hét alatt már harmadik alkalommal — ismét a líbiai Tripoliba utazott. Szárkisz libanoni elnök vasárnap esti felhívása után — a hírügynökségek jelentése szerint — Bejrútban szinte teljesen helyreállt a nyugalom, hétfőre virradóan nem került sor katonai akciókra. Máshonnan sem érkeztek harci cselekményekről szóló jelentések. Az elnöknek a nerrizethez intézett felhívását megelőzően Bej rútban és a frontvonal más pontjain is igen heves összetűzések zajlottak le. Bejrúti tájékozott forrásból származó értesülések szerint a Szárkisz elnök által ismertetett béketerv keretében ma, kedden megkezdődik az arabközi biztonsági erők felvonulása, amely valószínűleg 72 órát vesz igénybe. (Teiefotó: AP—MTI—KS) SS-indulókat játszik a zenekar egy tágas teremben, a lábak ritmusra dobognak. Pezsdítö ritmusra, hiszen az indulókat menetelésre írták. És a jelen levők a legszívesebben újra menetelnének ... Nemcsak úgy egyszerűen az p,tcán. Legalábbis nemcsak a nyugatnémet városok utcáin. Ha tőlük függne, újra keresztülmasíroznának a legázolt Európán. Sokan közülük öregecskék már, de tartásuk erőszakoltan feszes. Es kidiillesztik mellüket: hadd látszanak még jobban a jól szabott zakókra biggyesztett hitlerista kitüntetések. Ha valaki belép a terembe, a karok elő- relendülnek: »Heil...!« Nem, nem a 30-as vagy a 40-es évekből való dokumentum —, netán játékfilm képei ezek, hogy fölidézzék a rettegés birodalmának átkozott légkörét. Nem, az a birodalom« már a múltté — a »légkör« viszont igaz. Ami itt látható, valóban fölidézi a történelem legszörnyűbb korszakát — és nem filmkockákon, hanem valóságban. A színhely ezúttal Mannheim, az rNSZK egyik legnagyobb városa. Az idő: 1976. november 8. Mannheimben ugyanis — teljes rendőri védelem alatt — nagygyűlést tartottak a fasiszták. Nem is akármilyen céllal: Egy Peiper nevű SS- ezredes emlékére, aki egykori vérengzéseinek színhelyén, Franciaországban nemrég különös körülmények között halt meg. Peiper természetesen csak ürügy volt. A lényeg: annak a demonstrálása, hogy több mint 30 esztendővel a fasizmus összeomlása után is léteznek a »kísértetek«. Legutóbb a nürnbergi per évfordulóján hallattak magukról: »kiáltványban« minősítették »jogtalannak« a népek ítéletét. Néhány napja egy ismeretlen anyagi erőforrásokkal dolgozó cég horogkeresztes játékokat hozott forgalomba — hadd tanuljanak a gyerekek ... Vannak, akik legyintenek: néhány ember komolytalan akciója. Valóban? De akkor mi a legfrissebb Bundeswehr- botrány? Krupinski tábornok, a légierő főnöke engedélyt adott arra, hogy Rudel tábornok — Hitler egykori kedvenc pilótája — a demokrácia ellen lazítson. Egy mai laktanyában, mai fiatalok előtt. Krupinskit ugyan nyugállományba ^helyezték, de búcsúzóul még kimondta: minderről Schmidt államtitkár, a hadügyminiszter-helyettes is tudott ... Mint ahogy a frankfurti »emlékgyűlésről is tudni- uk kellett magas köröknek. Hiszen másként hogy állhatott volna a felháborodott antifasiszták elé a rendőri védőgyűrű?! Mert »kísérteni« sem lehet már Európában — hivatalos segítség nélkül. Felső-loirei választás fi baloldal több szavazatot szerzett Francia politikai körökben nagy érdeklődés előzte meg a vasárnapi Felső Loire megyei képviselőválasztást, amely a független köztársasági párti Jean-Claude Simon augusztusban történt halálos balesete nyomán alkalmat nyújtott a közvélemény hangulatának fölmérésére. Az .eredmény hozzávetőlegesen igazolta a közvélemény-kutató intézetek fölmérését, melyek szerint a baloldal kapná meg a szavazatok többségét, ha most rendeznék meg a parlamenti választásokat. Noha egyik jelölt sem érte el a megválasztásához szükséges többséget, a baloldal több szavazatot szerzett, mint a jobboldal. Jövő vasárnap tartják meg a szavazás második forduló- l ját. A most lezajlott szavazáson legnagyobb arányban a szocialista jelölt növelte vok- sainak számát, így a második fordulóban ő lesz a baloldal közös jelöltje. Nemzetgyűlési választásokra — a politikai naptár szerint — csak 1978 tavaszán kerül sor, viszont már a jövő tavasszal megrendezik a községtanácsi választásokat. Itt a baloldali pártok, ahol csak lehet, már az első fordulóban igyekeznek közös listát indítani. ( MTI) Vadászbaleset Ausztria kormánya sajnálkozását fejezte ki Párizsban a jugoszláviai tragikus vadász- baleset miatt, amelynek következtében Pierre Sebilleau, Franciaország jugoszláviai nagykövete életét vesztette. Sebilleaut szombaton reggel egy — diplomaták számára rendezett — vadászaton legjobb barátjának, Alexander Ottónak, Ausztria belgrádi nagykövetének véletlenül elsülő fegyvere sebezte hálálj».