Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
Egy hideg város meleg színei A férfi nem tapsol Mától a Somogyi Képtárban II. dunántúli tárlat Most erzem először igazán, hogy Északon vagyok. A ködfelhők ugyan szétoszlottak, a hó sem kristályosodhar tott meg, a régen látott nap is előbújt,' a csontig iVódó hide^ azonban hűséges marad Leningrádhoz. A forradalom évfordulójának ünneplésére készülődő színpompás tömeg hangulatát mégsem képes elrontani. A Mojka, a Fontan- ka mentén kígyózó sorokból éneklés, harmonikaszó hallatszik. Néhányan már reggel nyolckor, a felvonulás kezdete előtti várakozás perceiben ropják a gopakot és a trepa- kot. Az ide vetődött idegen azt hihetné, valamilyen kedélyes népi mulatság közepébe csöppent. Tizenhétben bizonyára forróbb volt a levegő. A most uralkodó önfeledt jó kedély azoknak az izgalmas napoknak köszönhető. A Téli Palota némán mered az előtte elnyúló térre, amelyet most galambok népesítenek be. Töpörödött nénike szórja nekik az elemózsiát öblös zsákból. A téret átszelő gépkocsik lassítanak, óvatosan haladnak el a szelíd madárkák között, nehogy kárt tegyenek bennük. Ma ők járnak a kackiásra pödört bajuszú Romanov-cárok hintóinak a helyén. rú, hűvösen-lenyűgözően világosfejű Bjelinszkij — még nem volt negyvenéves, amikor meghalt —, a könyörtelenül gúnyos Hercen, — önkéntes száműzetésben hunyt el Londonban —, a hiszékenyen lelkes Piszarjev — őt vízbe fojtották a cári pribékek. Itt nyugszik a végítélet látomásaitól gyötört Biok — ma már megértjük, miért állíthatta a tizenként apostolt a vörös s zászló alá. Odább Mengyele- jev és Pavlov alusszák álmukat. Az iskolában gyűlöltem a periódusos táblát és idegesítettek a feltételes reflexek létét bizonyító kutyakísérletek, de most rettenetesen szégyellem egykori önmagamat... Legelöl az Uljanov-család; a csendes szimbirszki tanár és felesége, s a testvérek, köztük a húszévesen kivégzett Alekszandr, a jóhiszemű, ösztönös anarchista, aki, ha nem oly elhamarkodottan cselekszik, s nemcsak a cárra, hanem az egész rénd szerre és »céloz«, bizonyára nagyszerű segítőtársává válhatott volna véznaságában is hatalmas öcs- csének. Lehet, hogy az ö áldozata kellett ahhoz, hogy az akkor tizenhét éves Vlagyimir Uljanovból — Lenin legyen? A Péter-Pál erőd. Iszonyatosan hideg börtöncellák, melyekben egykor az orosz széliem legjobbjai senyvedtek. Kívül, a tágas főtéren valaha a felséges uruk ellen lázadó fiatal dekabrista tisztek kiáltották hóhéraik arcába: szabadság,’ egyenlőség, testvériség. Dosztojevszkij negyedszázaddal később »megúszta«; őt innen, már az akasztófa alól, Szibériába vitték. De javíthatatlanul álmodozó, mégis világosan látó kortársa, Cser- nisevszkij, évtizedekig csörgette láncait ebben a sivár, rettegett börtönben. A Téli Palota. Szobám a diákotthonban. Kopognak. Szakállas barátom, Zsenya lép be feleségével, Szvetlánával. A fiú kandidátus-aspiráns, jófejű történész, remek értője az orosz középkornak. »Eljöttünk hozzád vendégségbe.« Hoztak egy üveg vöröset és két hanglemezt — erről jut eszembe, hogy névnapom van. Egymást túllicitálva szidjuk a Bűn és bűnhődés új filmváltozatát (a naturalizmus idegen az orosz irodalomtól, állítja Szveta dühösen), miközben két javíthatatlanul nagyhangú szobatársam, az orosz Vologya és a kínai Van, irokézeket meghazudtoló csataüvöltéssel ront a szobába. »Akartok saslikot falni?« Hát persze. Hogy lehetne ellenállni az ürühús ínycsiklandozó illatának? Vologya büszkéi« kedik, hogy az éjszakai szénrakásért járó bérből vette, majd tíz perc múlva odasompolyog hozzám. »Lenne tíz rubeled egy hétre?« Kivételesen van. Így megy ez már hónapok óta; ma nekem, holnap neked. A Filharmónia nagyterme. A tömött széksorokból, melyekben egy-másfél százada Glinkát, Lisztet, Verdit, Csajkovszkij ünnepelték, most Fischer Anniét, Lehel Györgyöt és az MRT Szimfonikus Zenekarát köszönti a tapsvihar. Az egyik ráadás Soszta- kovics Leningrádi szimfóniájának utolsó tétele. Harminc éve vaksötétben mutatták be ugyanitt, közben kintről német repülőgépek zúgása hallatszott. A hatalmas csillárok most teljes fénnyel ragyognak, s látom, hogy szomszédom, egy élemedett korú férfi, kis híján, elsírja magát. De nem tapsol. Egyik karja hiányzik... Hazafelé, a vonaton. Feszülten várom, hogy megláthassam Szüléimét, barátaimat, ehessek végre rántott májat, túrós csuszát. Eszembe jut egy évfolyamtársam, akivel pár éve, amikor Párizsból visszatért, sokat évődtünk a francia főváros iránti, ahogy ő mondta, »honvágya« miatt. Hogy szerethettél bele ennyire egy idegen városba? — hitetlenkedtem akkor. Most én járok ugyanígy? Lengyel András Trischler Ferenc: Kirándulók. A hagyomány folytatásának a szándékával ismét megnyílt a somogyi megyeszékhelyen a dunántúli képzőművészek második seregszemléje, azzal a céllal, hogy rangos fórumon mutassák be a fél országrésznyi területen élő festők, grafikusok, szobrászok, iparművészek legjobb alkotásait. Hogy ezt nem érték el, az nem a helyi rendezőkön, hanem abe- idegződött gyakorlaton múlt. Persze, ezzel nem akarjuk sem a rendezők, sem a nézők kedvét szegni, ezért máris rátérünk arra, hogy mely művek emelkednek ki a II. dunántúli tárlat anyagából. Beszámolónkban kénytelenek vagyunk a festészeti anyagot másodsorban tárgyal- "ni, s ezt nem a hagyománytól való eltérés diktálja, hanem a rangosabb grafikai anyag. Végvári János esztergomi festő és grafikus a két műfajt egyforma intenzitással, jó) képviseli a IX. dunántúli tárlaton. Grafikái: Húsvéti impresszió, Asszimiláció. Táblaképe, az Ikonosztáz egy évfordulóra — Háború, Virrad, Béke — grafikáival összhangban, egy nagyon is körülhatárolható élmény alapján született, és az is a jellemzője, hogy jól tükrözi a morális és pszichológiai állapotokat. Tetszik Valkó László pécsi alkotó két grafikája is, az egyik Adorno üzenete alapján készült. »Auschwitz után nem lehet költészet« — a szöveg grafikai variációi olyan tettek ellen agitálnak, melyek a fasizmus talaján születtek. Do- kumentarista szemléletére másik példa egy betörés »helyszínrajza«, mely látszólag realista, de pszichológiai logika vezeti figyelmünket a két momentumból álló kép »megoldására«. Szekeres Emil ismert grafikáiról budapesti kiállítása kapcsán már elismeréssel szóltunk. Érdemes továbbá megemlíteni H. Bara- konyi Klára két grafikáját, melyből á Virágok átöltözése a női finomság mellett ötletes képzettársításával is sikerre számíthat. Az iparművészet köréből nem sok, de gazdag, értékes anyag került bemutatásra: Honty Márta gobelinje és négy tűzzománca maradandó értékű művek. Török János kerámiái szép formájúak. Szekeres Emil ugyan a festészeti anyagban is ismert művekkel szerepel, de hát a II. dunántúli tárlat fő feladata az értékek kiemelése. S ehhez hozzá tartozik, hogy esetenként ismerős művekkel ugyancsak találkozunk. A Balatoni táj Szekeres művészetéből is kiemelkedik, mert líraiságát közvetlenebbül tárja .elénk. Érdekes portrékat fest a budakeszi Bodoczky István, túlfűtött alakokat kelt életre. Orosz János Picasso- sorozatát Budapesten, a Nemzeti Galériában a maga teljességében láthattuk, most ebből három táblakép szerepel Kaposváron. Azt hiszem, így is meggyőző a festő szándéka és művészete. Ellenben a zsűri hibája, hogy Dohnál Tibor Szigetközi ének című triptichonjából csupán a »bal oldalt« állították ki, a hármas Gárdonyi szekrénye, Kodály partitúrája Emlékek egy gazdag életből kék sokasodnak. Újabb levelek, tárgyak, fényképek a múltból, pontos dátumok a történésekről. Egy barnára öregedett csipke húzódik meg az asztal szélén. — Tudja, honnan került vissza? dezte Happ József. — Dél-Afrikából, egészen túloldalon az Ermitázs klasszicistán kiegyensúlyozott tömbje bámul a Névára. Tíz- kopejkás diákjegyet veszek, és megpróbálok a tömegben besomfordálni, már vagy harmincadszor. Százharminc terem, telistele a festészet és a szobrászat legnagyobbjainak alkotásaival. A reneszánsz érzékiség és arányérzék, a cir- kalmas barokk fenségesség, a_ romantika áradó érzelmei, az impresszionisták ötletes-rikító színösszetétele elől ismét órákig nem tudok menekülni. Pedig szemem már káprázik, agyam magatehetetlenül vibrál. A Piszkarjovo-temető. Jeltelen tömegsírokban hatszázezer katona, asszony és gyermek holtteste. A németek ki- lencszáznapos ostromának áldozatai. Elestek, éhen haltak, megfagytak vagy elvitte őket a tífusz. A sírokon virágok erdeje, előttük megtörtén a semmibe révedő vagy megha- tottan toporgó emberek, idősek és fiatalok egyaránt. A sors különös fintora: fiatal pár lép hozzám, hogy a temetőről kérdezősködjön. Oroszul egy szót sem tudnak; az NSZK-ból jöttek. Miközben mesélek, a fiatalasszony elsírja magát, ö szégyelli, hogy honfitársai az emberi kultúra megóvásának jelszavával lőtték rommá a világ egyik leg- festőibb városának egyedülálló építészeti emlékeit, s gyilkolták halomra ártatlan emberek százezreit. A Lityeratorszkije Mosztki- temetö. Ércnél maradandóbb hatású olvasmányélményeim elevenednek föl bennem, miközben a sírok közt megbúvó ösvényeket rovom. íme, a szi- porkázóan szellemes Gogol, akinek »köpenye alól bújt ki« az egész orosz realista regényírás, s aki — sötét korának áldozataként — végül a ■ vallási tébolyba menekült. Mellette a kérlelhetetlenül szigoHatározott vonalvezetésű, könnyen olvasható, igazi taní- tóírás Happ Józsefé. Betűin nem látszik, hogy kilencvenkét éves kéz vezeti a tollat, pedig a Balatonlellén élő, volt karádi pedagógus sokat ír mostanában. Munkával eltöltött gazdag életének tapasztalatait, találkozásait, emlékeit veti papírra. Most éppen Karád történetén dolgozik, s ahogy mondja, nagyon az elején tart még. A leilei házban, ahol tanítólányának családjával él együtt, sok minden idézi a Karádon eltöltött ötvenegy év emlékeit. Az előszobában népművészeti tányérok a falon, alattuk roz- mairingos karádi hímzés. Ám a legmegbecsültebbeket a szekrények őrzik. Táskákban, irattartókban gondosan »csomagolt« írások, fényképek, melyek a beszélgetés során lassan az asztalra kerülnek. Tanítói oklevél 1904-ből. Rajta a csurgói képző pecsétje. Tablókép a végzősökről, az osztálytársak között Krénusz János. Az irattartóból egy féltve őrzött kotta kerül elő. A Karádi nóták eredeti partitúrája. Mellette az első kiadás, rajta a szerző kézírása és egy levél, amelynek feladója ugyancsak Kodály Zoltán. A faluban tett gyűjtőűtja emlékére kapott ajándékot köszönte meg a tanítónak. A tárgyak emlékeket idéz- j nek. — 1933-ban Dávid Gyula zeneszerző járt gyűjtőúton Karádon. Felvételeit meghallgatta a mester, majd le is utazott. Nálam szállt meg, gyakran elkísértem. Ajánlottam kiket hallgassan meg, kiket érdemes énekeltetni. Amikor visszautazott, interjút kért tőle Az Est című újság munkatársa. Kodály nagyon szűkszavú ember volt, és amikor az újságíró arról faggatta, hogy érdemes volt-e Karádra utazni, lejátszott neki a több száz felvételből egyet — az Elvetettem a lenemet feliből címűt, és azt mondta: »Ez a dallam megérte az utat.« Egy év múlva ünnepeltük Karád 800 éves jubileumát. Megkértük, utazzon le, készítsen egy csokrot népdalainkból. Megtette. Így születtek a Karádi nóták. A tanító kapcsolata nem szakadt meg később sem Kodállyal. Olyan ösztönző erő volt, amelynek hatására Happ József maga is gyűjtött, főként szokásokat; ezeket nagy sikerrel mutatta be együttesével. Először Karádon, azután Kaposváron, később eljutották Cannes-ba, Brüsszelbe, Bécsibe. Ismét egy kép: a karádi csoport & brüsszeli városháza előtt. A kullogó (párosító), a kérő, a kézfogó, a lakodalmas és a pinceszer története, szokásai mind dossziékba állnak. Másodpéldányaik pedig már a múzeumba kerültek. Az emlépontosan Cape Townból. Vasárnaponként gyakran jártak külföldiek Karádon. Egy ilyen alkalommal csipkét kértek tőlünk,^ amelyet el is küldtem Dél-Áfrikába, de a címzett közben elutazott, így visszakerült hozzám. Karádon Gárdonyi is tanított. Happ József az ő szobájában kezdte a pályát. — Minden a régi volt. A szekrény, az ágy, még a mosdótál is ugyanaz, amelyet ő használt. A szekrény belső oldalára üzenetet írt az utódoknak, melynek lényege: ha van kabátod, akaszd ide, de van hely a borosüvegeknek is... — Abban az időben a legényember tanító a főtanítónál ebédelt. De Gárdonyi idejében az. asszony igen gyenge szakácsnő volt, így a két szomszédnál enyhítette éhségét... — meséli a tanító híres elődjéről. A századforduló utáni negyedik évben sem sokat változtak a tanítási viszonyok Karádon. Happ Józsefnek volt olyan éve, amikor 132 gyerek ült előtte egy teremben, faltól falig lócákon. Akinek nem jutót hely, az ablakban kuporgott. — Időnként váltották egymást. Aki már ült a pádon, helyet cserélt az ablakosokkal. Tanította az egész falut. Legutolsó növendékei néhány éve ünnepelték az általános iskola elvégzésének negyedszázadát ... Símen Márta kép két másik tábláját nem tartották alkalmasnak a bemutatásra. Nem tudom, hogyan lehetséges ez? Jellegzetesen nőiesek P. Kovács Júlia érzékeny, színgazdag tájképei — ezek közül csupán az egyikre utalunk, a Balatoni hegyekre. Megfigyelhető, hogy milyen sokan, hányféle módon látják és ábrázolják a Balatont. A dunántúli tárlaton központi téma a tó. Jól, színvonalasan megoldott művek és kevésbé érdekesek születtek e tájról. Szabados János Balatonmel- lék című képe több mint tájkép. Tetszett Szikra János Badacsonyi pince, kiemelkedett Csiszár Elek Balaton című festménye. Érdekes színfoltja a kiállításnak a két Giczy-kép. Kertész Sándor Éjszaka című festményével bizonyítja csupán, hogy tovább érett, fejlődött. Krajcsirovits Henrik. Tavasz című, vegyes technikával készült alkotása is a jobbak közül való. Trischler Ferenc pécsi szobrász képviseli igazán a modern szobrászatot. A klasszikus hagyományok alapján áll tevékenysége. Az összkép vérszegény, ki-ki tálán nem is fog emlékezni arra, hogy szobrok is voltak a II. dunántúli tárlaton. Weeber Klára és Szabolcs Péter sem képes úgy hatni, hogy a műfaj kellő megbecsülést kapjon. Fontos, hogy a jövőben a rendezők 'igye’me külön is kiterjedjen a plasztikára, szobi ászatunk értékesebb alkotásaira. Horányi Barna
