Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-23 / 277. szám
A TÖRVÉNY ÉS VÉGREHAJTÁSA Levél a minisztertől Fiatal pedagógusok, népművelők fóruma Jobbító szándékkal Tizenhat éves, sovány le- gényke Hajdú János, a batéi tsz juhásza. Tizenöt éves korában a hatodik osztályig jutott el. — Miért? — Sokat hiányoztam. —Szülei? — Azt mondták, ha már úgyse megy a tanulás, inkább dolgozzam. — Még tanköteles. Fölmentették? — Igen. Hogy majd elvégzem a hét-nyolcat estin, fgy év alatt. Szándékához nem fér kétség, hiszen a beszélgetés a dolgozók iskolájának óraközi szünetében történt. A valóságos eredmény azonban enyhén szólva, kétséges. Szomszédja — erőteljes, 23 éves fiatalember, nevét nem kívánja szerepeltetni — ugyancsak a hatodiknál szakította félbe a tanulást. A kaposvári Petőfi iskolából maradt ki. Akkor tizennégy éves volt... — Sokat hiányoztam, betegség meg minden ... Azután már röstelltem hetedikbe menni. Ők ketten folytatják. Legalábbis valószínű, hogy rövidesen az általános iskolát végzettek kategóriájába tartoznak. És a többi? Az évente ötödikből, hatodikból kimaradók? Vagy másodiknál tovább nem jutók? Nem csökkenő számukat Somogybán is százakkal mérik. Fél évvel ezelőtt az oktatási miniszter drámai hangú levélben kereste meg az általános iskolák igazgatóit, nevelőit. Ebben számokkal, százalékos arányokkal bizonyította: súlyos baj van az iskola kötelező jellegével! A beiratkozott gyerekek mintegy tíz százaléka nem jut el a nyolcadikos végbizonyítványig. Megállapítja ugyan, hogy sokféle tényező játszik szerepet a riasztó arányú lemorzsolódásban, az igazolatlan mulasztások magas százalékában, a fölmentések indokolatlanul nagy számában, de hangsúlyozza: semmiféle intézkedés nem pótolja a pedagógusok jó munkáját. Mielőtt továbbimennék, hadd fűzzek az utóbbihoz annyit: magam is ezt vallom, és vizsgálódásain^ során is rendre igazolódni láttam e megállapítást. Csakhogy ezt elismerni önmagában nem elégséges! Hiszen a jó iskolai munkához jó pedagógusokra van szükség. Az ilyen nevelők száma pedig nem emelkedik a növekvő igényeknek megfelelően általános iskoláinkban. Most ne firtassuk az okokat. Az állapotokra azonban hadd álljon itt egy tényszerű közlés: oktatási intézményeinkben a kényszerűség olyan érettségizett fiatalokat is beenged osztályt, tárgyakat tanítani, akik néhány hónappal ezelőtt a bukás szélén táncoltak a gimnáziumban, magatartásukkal riasztó példái voltak a rossz, hanyag diákoknak. Ez a megjegyzés természetesen nem gátolhat meg bennünket abban, hogy a jelenlegi helyzet és az okok felvázolásával, a jobbítás őszinte szándékával, a kiútkeresés fe- lélősségével áttekintsük: mi a helyzet Somogybán? Mit tettek és tesznek a tanügyi szervek, a tanácsok, az iskolák azért, hogy változatos eszközökkel, következetesebb nevelési munkával érvényt szerezzenek a miniszteri levélben foglalt kérésnek, vagy ha úgy tetszik, utasításnak; elismerve annak minden szavát és a felelősséget is azért, hogy valamennyi tanköteles korú fiatal végezze el a nyolc osztályt, és lehetőleg már tizennégy éves koráig. Bállá Lőrinc, a Nagybajomi Általános Iskola igazgatója azt mondta-: — Rengeteg az objektív akadály, a családok életkörülményeiben rejlő visszahúzó erő, melynek ellensúlyozása szervezeti megoldásokat követel. Nálunk ennek érdekében sok minden történt az elmúlt években. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: óvodai hálózatunk minden gyereket be tud fogadni; diákotthonunkban — melynek többsége cigány tanuló — az idén a tantestület legjobb nevelői közül vállaltak munkát. És végül: hatvanegy gyerek jár kisegítő osztályba, a létszám tizenhárom százaléka. Meghökkentően nagy szám ez, még .akkor is, ha figyelembe vesszük: a cigánycsaládok aránya itt jóval magasabb, mint általában a megyében. De a somogyi összegezés is lehangoló: a tanulók — 5,1 százalékát minősítették az idén értelmi fogyatékosnak, és ez jóval magasabb az országos aránynál. Gyógypedagógiai osztály pedig nem mindenütt működik. Így azokat a tanköteleseket, akikről megállapította ugyan az áttelepítő bizottság, hogy nem érettek még a normál iskolára, az elsősök nevelője naponta egyórás korrepetálással próbálkozik előkészíteni az iskolára. Az óvodai ellátásban sem olyan szerencsés minden somogyi település, mint Nagybajom. A kimaradottak részére azonban évenként iskolaelőkészítő foglalkozásokat szerveznek, a helyi igényeknek megfelelően az év végén 72, illetve egész éven át heti hat órában. így végeredményben minden leendő elsős valamilyen formában felkészül iskolai tanulmányaira. Ez igen figyelemre méltó szervezeti itézkedés, melynek eredménye a következő években látszik majd meg. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy ebben a tanévben 1283 tanuló osztályt ismétel — közülük 900-an elégtelen osztályzat, 153-an mulasztás és 230-an fölmentés miatt. Paál László (Folytatjuk.) Á megye fiatal tanárait, tanítóit, óvónőit, népművelőit, könyvtárosait képviselték a járások, városok küldöttei a megyei parlamenten. Az ifjúsági fórumon sok szó esett a fiatal tanárok, népművelők munkahelyi gondjairól, beilleszkedésükről a szakmai közösségekbe és egy-egy lakóterületen kifejtett munkájukról. Négy szekcióban tanácskoztak: óvónőik, általános iskolai nevelők, középiskolai tanárok és szakmunkásképzőben dolgozók, valamint a népművelők alkottak egy-egy véleménycserélő csoportot. Az egész napos tanácskozáson mindenki ott volt, akinek címezni lehet a kéréseket, észrevételeket: a megyei tanács elnökhelyettese, a párt- bizottság osztályvezető-helyettese, a művelődésügyi osztályok vezetői, munkatársai, a tömegszervezetek képviselői jegyezték a fiatalok fölvetéseit, gondjait, kéréseit. A kérdezők közül, sajnos, sokan csupán az egyéni gondokra való válaszkeresésig jutottak el, némelyik szekcióban alig kapott hangot az az igény, mit kérnek, tesznek annak érdekében, hogy tanítói, nevelői munkájukat jobban végezzék. A négy szekció beszélgetéseit hallgatva úgy látszott, az óvónők vannak a legnehezebb helyzetben. A mindenes óvónő Gondjaik tulajdonképpen nagyon kedvező jelenségből fakadnak: több gyerek született az utóbbi években. Azonban a népesedéspolitikai határozat óta óvodás korúvá cseperedett gyermekeknek nincs mindig elég hely az intézményekben. Nem olyan körülmények között dolgoznak az óvónők sem, ahogy az kívánatos lenne. Egy-egy óvónőre — főként vidéken — harminc-harmincöt gyerek jut, sőt az is előfordul, hogy több csoportnak tart foglalkozást. A Spanyolok Bartókja volt Manuel de Falla centenáriuma »Korunk legnagyobb spanyol komponistája, ma talán az egyetlen nyugat-európai muzsikus, aki- valóban mélyre tudta szívni a népzene friss levegőjét.« Tóth Aladár írta le ezt az értékelést Manuel de Fóliáról. A spanyol zeneszerző születésének századik (1876. november 23.) ép halálának harmincadik évfordulójáról (1946. november 14.) most emlékeznék meg a világ hangversenytermeiben és színházaiban. Manuel de Falla — cpaládi nevén Falla y Matheu — Ca- dizban született. Édesapja kereskedő volt, anyja pedig igen művelt és zeneileg is képzett katalán asszony, aki korán fölismerte fia tehetségét. Beíratta a madridi konzervatóriumba. A fiú tizenhét éves korában, Beethoven ép Grieg műveinek megismerésekor határozta el, hogy a zenei pályát választja hivatásának. az Alhambra közelében dől- l gozott, azután Kasztília felé fordult, hogy ismét újabb színekkel gazdagítsa zenei palettáját. 1939-ben egy szerződés ürügyén, de valójában a Franco-uralommal való ellentéte miatt Argentínába költözött. Ott hunyt el anélkül, hogy befejezhette volna L’ Atlantida című oratóriumát. Bartók Béla személyesen is jól ismerte Manuel de Fallát, a spanyol népzene újjá- élesztőjét. Gyakran játszott műveiből saját zongoraestjein idehaza és külföldön. Falla viszont Bartók népzenei törekvéseit és egyéb zenei munkásságát tartotta igen nagyra. Hazánkban sikerrel játszották Manuel de Falla »Egy rövid élet« című operáját. Az első kompozíciók egyike, mely zenekarral felcsendült Budapesten, az »Éjszakák a spanyol kertekben« volt Dohnányi Ernő vezényletével, később a »Szerelmi varázs« című balettjének zenéje Fadloni vezetésével. Fergeteges sikerrel mutatták be »A háromszögletű kalap« című balettjét. Ennek a darabnak az ősbemutatója Madridban zajlott le, de a szerző átalakította később Gyagilev kívánságára. (Londonban játszották az új változatot először.) A Gyagilev- társulat eljött Budapestre is. Balanchine, a későbbi nagy koreográfus táncolta a főszerepet a Városi (ma Erkel) Színházban. Valahányszor felcsendül a Zeneakadémián vagy a rádióban Manuel de Falla zenéje, egy nemes művész érzelemvilágába enged bepillantani. K. K. Art Buchwald A fiatalok elmondták, hogy így csupán a gyermekmegőrzésre degradálódik nevelő, oktató, iskolára e1 őkészítő munkájuk. A falusi vezető óvónők legtöbbször élelmezésvezetők, sőt ezt még az öregek otthonában is rájuk bízzák... Ezek a gondok valóban élőik, de mindenki ismeri őket, akinek feladatához tartozik foglalkozni velük. A közeljövőben csupán enyhül, nem oldódik meg azzal, hogy középiskolában is képeznek óvónőt, és minden évben végez egy új osztály. A legkisebbeket nevelők kérései között akadt olyan, amire különösen érdemes odafigyelni. Nemcsak a középfokot végzettek, hanem a felsőfokú képesítéssel rendelkezők is szívesen tanulnának még pedagógiát, pszichológiát, azonban éppen az említett okok miatt helyettesítésük a tanulmányi idő alatt egyelőre megoldhatatlan. ms elnökség befagyasztása A század elején ismerkedett meg Felipe Pedrell zenetudóssal, aki egész életét a nemepebb muzsika propagálásának szentelte. Feltárta a fogékony fiatalember előtt a régi spanyol népzene világát. Bartók Béla útjával rokon volt ez a vonal, s már ennek eredményeképpen íródott meg »Egy rövid élet« című operája, melyért a sparyol akadémia Manuel de Fallát kitüntette. Nyitva állt tehát az út az érvényesülés felé. Tanári állást kapott a konzervatóriumban. De Párizs vonzotta, az új szerzők, új zenék világa, ahol Claude Debussy, Paul Dukas, Maurice Ravel fejtette ki tevékenységét Az utat néhány hétre tervezte, és hét év lett belőle! Szinte újjászületett a kompo- nálásiban. Űj stílust, friss hangszerelési színeket sajátított el. Ahhoz azonban túl spanyol volt, hogy a franciáktól az impresszionista vonásokat is átvegye. Az első világháború kezdetén hazaköltözött. Először Granadában, i Bizony-bizony mondom nektek, nem csak az árakat és a béreket lehet manapság befagyasztani, hanem az elnökséget is. íme az indoklás: amikor még Nixon úr volt az elnök és vonakqdott átadni bizonyos okmányokat és hangszalagokat a bíróságnak azzal érvelt, hogy e lépésével nem magát, hanem az elnökségi hivatalt védelmezi. Bizony mondom, igaza van. Elképzelem, hogy az Űr 2001. esztendejében élek és Harley Finckley elnök Energia Párt-tag-ül a Fehér Ház Ovális Hivatalában. Belép hozzá jogtanácsosa Kissinger helyett ezúttal TV. John Dean, III. John fia és szála: — Elnök úr, jelentenem kell, hogy az ön saját családi körében lappanganak olyanok, akik önt halálosan megsebesíteni készülnek. — Erre Finckley elnök bólint: — Yes, köszönöm negyedik Johnom, amiért ezt közölte velem. De mi megy itt végbe tulajdonképpen? Hö? — Nos, elnök úr — szála TV. John Dean —, emlékezzék júniusra, amikor hét ember betört az Alkotmányos Párt irodáiba, a Wesco Trade Center palotában. — Nemcsak emlékszem rá. hanem belém vésődött, mert láttam a televízióban egyenes adásban. — Azzal fenyegeztőztek, ugyebár, hogy nyilatkozni fognak, ha mi le nem kenye- rezzük őket... persze titokban. — Titokban? De hiszen a tv-ben szerepeltek nyilvá- nossság előtt... No, és menynyi pénzt igényelne ez a lekenyerezés? — Háromtrillió dollárt, uram! — Csak? Annyit elő tudunk teremteni. Ám helytelenség. — Bizony az, elnök úr. Erkölcsileg. De ha el nem némítjuk őket, akkor a mi erkölcsünk forog kockán és még 10 trillió dollárról kezdenek majd beszélni, arról az összegről, amit az ön választási kampányára adományozott a Nukleáris Energia Vállalat annak jutalmául, hogy ön engedélyezte az áremelést. — No lám! Erről megfeledkeztem! — Ott van még, elnök úr, az a négytrillió dollár, amit I. T. T. adott az ön kampányára, mert ön engedélyezte, hogy az l. T. T. megvásárolja a General Motors, a Ford- és a Chysler-autógyá- rak egész szakszervezetet. — No de, negyedik John Deanom, ez nem az én gondom. — Nem? És mi lesz, elnök úr, ha valakik kipattintják ezt az ügyet, a trilliókat...? — Mi lenne? Semmi! Nem nyúlhatnak hozzám. Mert Gyakorlatibb tóvá b bképzést I A tanítók, tanárok, szakmunkásképzőkben dolgozók szekcióiban is fölvetődött a szakmai továbbképzések fontossága, és az' az igény, hogy az eddigieknél jobban szervezzék meg ezeket, s a továbbképzés gyakorlatibb legyen. Szinte egyformán fogalmazódott meg mindenütt, hogy a napi munkával kapcsolatos részletes tanácsokat szeretnének hallani. Néhány éve végezték az egyetemet, főiskolát, az általános ismereteik jók, azonban ez alatt a pár év alatt sok új pedagógiai elv terjedt el a gyakorlatban. Ezt szeretnék hallani, továbbadni. Azzal azonban semmiképpen nem lehet egyetérteni, hogy az egyik szekció a legújabban megjelenő szakkönyvek megvásárlását csupán az intézményekre bízná. A legújabb szakirodaiam nem olyan drága, hogy saját fejlődése érdekében bárki ne tudná megvásárolni. Főként — mikor éppen ők tették szóvá, hogy viszonylag kevés jelenik meg belőlük. A gyermekgondozási szabadságról visszatérő pedagógusok jogos igényét tették szóvá többen, amikor arról szóltak, milyen nehéz falun elhelyezni egy-egy kisgyermeket. És mert nincs bölcsőde, otthon maradnak három évig. A jogos igények melleit azonban nem nagyon kaptak hangot sem az óvónők, sem a tanárok szekciójában a kötelességek — amelyeket ugyancsak elvárnak a kisebb nagyobb közösségek a fiatal nevelőktől. Azonban ezt a fiatalos felelősségvállalást, a tenniakarást, a népművelőkön kívül egyik szekcióban sem hallottuk. Pedagógusoki népművelők — tanácsok A pályakezdést és a munkát természetesen meghatározza, milyen körülmények között dolgozik a kezdő szakember. A kisebb településen indulók esetében meghatározó, hogy milyen a viszonyuk a tanácscsal. Ahol szolgálati lakással várják őket, ott természetesen jól indul a munka, ahol a lakás helyett csak ígéret fogadja a fiatalt, ott ez rányomja bélyegét a további munkára is. A tanáccsal való kapcsolat különösen a népművelők szekciójában kapott hangot. És nem egyéni indokok alapján, hanem a kis települések művelődése iránt érzett személyi felelősségérzettel indíttatva. Több, csupán tisztelet- díjasként dolgozó népművelő mondta el, hogy aggódik a társközségek művelődése miatt. Ha a székhelyközségbe jár a pedagógus, mert ott a központi iskola, ott vannak a gyerekek, az üres művelődési házba vajon ki viszi be az embereket? Ök hangsúlyozták a tanácsi és a gazdasági vezetők szerepét a közművelődésben, mondván: ahol értik, érzik annak szükségességét, ott pénz, törődés jut a művelődés ügyére, és nem marad magára a népművelő. Ahol nem, ott csupán szükséges rossznak tartják ezt a tevékenységet A fiatal tanárok, népművelők sok választ kaptak kérdéseikre, sok azonban a jegyzetfüzetekbe került, és ami valóban jogos, megvalósítható, arról intézkednek. Az egyéniekről is, a közösségiekről is. i Simon Márta Sokoldalú művészek A képet a világhírű szovjet zongoraművész, Szvjatosz- lav Richter, a falakon pedig ötven remek akvarell és rajz. Aki értő szemmel megnézi e festményeket és rajzokat, köszönet a legnagyobb alkotmányszakértő elnöknek, akinél nagyobb fej nem volt a történelemben; köszönet Richard M. Nixon úrnak. Volt neki még 1974-ben egy bizonyos Watergate-ügye. Egyszerűen nem adta át a bíróságnak a terhelő okmányokat és hangszalagokat. Azzal érvelt, hogy voltak ugyan hibák a vezetése alatt, de a bizonyítékok elvesztek. Nos, érti, John? Az Űristen tudja, mi történt volna az elnöki hivatal tekintélyével, fia akkor az a Nixon a legköny- nyebb kivezető utat választja, vagyis bevallja az igazat, így azonban, hogy titokban maradt az ügy és ő lemondott Ford elnök javára, az elnökség azóta is mindenféle korrupcióval szemben biztosítva van. Csak a trilliókról szóló okmányokat kell eldúg- ni, s aztán bárki nyilatkozhat ellenünk a televízióban. — Tökéletesen értem, elnök úr. Talán jobban is, mint valamikor az a főfagyasztó Kissinger. Örökre védve vagyunk, mert elnökségünk örökre be van fagyasztva. Dénes Géza fordítása megállapíthatja: a neves zenész két művészeti ágnak is komoly művelője. A talentumok ilyenfajta sokszorozódása nem is olyan ritka a nagy művészeknél. Emlékezzünk csak Leonardo da Vincire, aki festő, szobrász, építész, író, zenész, anatómus, a kísérletes természet- tudományok előfutára volt egy személyben — egyszóval a történelem egyik sokoldalú lángelméje. Sokoldalúságban alig marad el tőle Michelangelo, a szobrászat, festészet és építészet felsőfokú művésze, aki — mellesleg — költőként is megállta a helyét. Giorgio Vásárit is háromféle művészeti ág — festészet, építészet, irodalom — tette világhírűvé. Dürer Albertet festő- és fametszőtehetségén kívül az is híressé tette, hogy kiváló építészeti terveket készített. Jókai Mór, irodalmunk kiemelkedő alakja ugyancsak szívesen festegetett, s nem is tehetségtelenül. Századunkban sem kell messzire menni a jobbnál jobb példákért. Albert Schweitzer, sokoldalúságáról aligha kell szólnunk. A mexikói forradalmár festőt, Siqueriost, építészeti remekek megálmodójaként és népe tüzes szavú köl- tójeként tisztelik. Az 1965-ben elhunyt Le Corbusier neve sem csak világhírű építészeti alkotásai nyomán marad fenn, hanem képei és művé- szetteoretikai munkássága által is.
