Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

„Bajok” — szüretkor

Új tető alatt

Évekkel ezelőtt mesélték, a Mechanikai Művek frissen gyárrá szerveződő marcali telepén. Amikor eljött a nagy nyári—őszi munkák ideje, jó néhányan szó nélkül otthon maradtak répát, kukoricát, kapálni, segíteni a betakarításban. Sokáig élt még az otthoni, a »hazai« elsőbbségének szemlélete — a gyári munka és fegyelem ellenében. A gyári hétköznapok első esztendejében az is előfordult: megérkezett a kapuhoz a fagylaltárus, csengetett, s a műhelyekből tódultak az emberek hűsítő fagylaltot vásárolni...

Azóta jó néhány év telt el. Marcaliban már lényegesen előbbre tartanak munkaszervezésben, munkafegyelemben — a munkássá válás nem könnyű, sokszor éppen rögös útján. Az embereknek jobban a vérükké vált a rendszeres napi életritmus, az üzemi műszakkezdéshez igazodó munka. Sokkal több szállal kötődnek a gyáregységhez, természetesebb lett annak rendje, fegyelme, légköre. Maga a nagyközség is sokat fejlődött, változott az elmúlt években. Terjed a városias életmód, életvitel. I

A Mechanikai Művek marcali gyáregységében jelenleg 978-an dolgoznak. Sokan közülük reggel vagy késő délbe, a műszakhoz igazodó autóbuszjáratokkal. Faluról. A Marcalit környező községekben azonban ilyenkor folyik a szüret, a gyümölcsszedés, szántják a kerteket, 6 törik a kukoricát. Az érett fürt, a sárga kukoricacső nem vár. Fontos, hogy idejekorán a présbe, a szárítóba vagy a padlásra kerüljön. De vajon fontosabb-e az emberek szemében, mint a gyár, ahova egész évben járnak, s ahonnan — végső soron — a jövedelmük döntő része származik?

Vagyis: felszökik-e szeptember közepétől október végéig a szabadságolási láz a gyáregységben, vannak-e igazolatlan mulasztások? Erre kértünk választ Gulyás János igazgatótól.

— Szeptemberben összesen ezer nap szabadságot terveztünk a gyáregységben. Dolgozóink összesen 582 napot vettek ki. Az igazol at’en hiányzás, a fizetés nélküli szabadság száma elhanyagolható. Ez ma már nem jellemző a gyáregységre.

— Akkor minden rendben van?

— Ezt ne-n mondanám. Az emberek jobban tudnak alkalmazkodni a gyári munkaritmushoz, a körülményekhez. Sajnos negatív értelemben is. De beszéljenek ismét a számok. Az idén kilenc hónap alatt 20 ezer munkanap esett ki — betegség miatt. Ebből 3100 munkanapot számíthatunk a terhes anyákra, a többit a szokásos betegállományra. Ez összesen 20 millió forint értékű termeLőmun- ka-kiesést jelent.

— A betegállományban lévők egy része talán nem volt beteg?

— Nem tudom. Nem vagyok orvos.

Az igazgató azonban további számokat idéz. S ezek mindenképpen elgondolkodtatok. Ha a betegál'.oimányú dolgozók arányát az országos számokhoz hasonlítjuk, a marcali átlag csaknem 30 százalékkal magasabb az országosnál. Ennyivel betegesebbek lennének a marcaliak? Nem valószínű. Igaz, a betegek jó része középkorú, s náluk szervi bajok is előfordulnak. De az már mindenképpen feltűnő, hpgy a betegál - lományúak között a legtöbben csak 4—5 napig »nyomják az ágyat«, néhányan szinte menetrend szerint.

Igaz, Magyarországon ma könnyű az embernek »kiíratni magát«. Különösen az lehet vidéken. A városi rendelőintézetekben a körzeti orvosok rögtön elküldik a pa- naszkodót szakrendelésre,

ahol pontosan megállapítható a baj, s hogy a gyógyulás mennyi otthoni fekvést igényel. De a falusi körorvosok szakértelmét, diagnosztizáló képességét ugyancsak próbára teszik súlyos és »képzelt« betegek egyaránt. A beteg szak- rendeléshez csak városban juthat, így könnyebben nekilendül falun az orvos golyóstolla: »Három nap pihenés...«

Hogy ebből milyen népgazdasági kár keletkezik, azt már részleteztük. Mit lehet tenni? — kérdeztük újból Gulyás Jánost.

— Oda kell figyelni. Ha rendszeresen forgatjuk a hi- ányzási statisztikákat, kiszűrhető: kik azok, akik kukoricatörés idején »dőlnek ágynak«. Ezeket rendszeresen látogatjuk. Már eredményeket is tudok mondani: tavaly óta a gyáregységben 12 százalékkal csökkent — az év első kilenc hónapját figyelembe véve — a betegállományúak száma.

után érkeznek a nagyközség„K()rkIimka,, Szegeden

Elkészült Szegeden az I-es és a Il-es Belgyógyászati Klinika új — közös — intenzívosztálya a Tisza-parti klinikakertben. A kör alakú épületben október második felétől fogadják a betegeket.

Növényvédelmi tájékoztató

Tennivalók a gyümölcsfákon

Az alma- és körtefák lombhullása után javasoljuk a lehullott levélzet Krezonit E 0,7 vagy Novenda 1,5 százalékos töménységű oldatának valamelyikével lepermetezni,

mivel a varasodás kórokozója a fertőzött leveleken telel át. A védekezéssel gátoljuk az áttelelő szaporítótestek kialakulását, és megakadályozzuk, hogy ezekben szaporító képletek fejlődjenek ki a tavasszal és fertőzzék a fiatal leveleket. A védekezés a körtefáknál is nagy jelentőségű, ugyanis a körtefavara- sodás kórokozójának hajtáson történő áttelelése mellett a lehullott, fertőzött lombnak is fontos szerepe van a későbbi károkban. Itt jönnek létre a körtefalevél fehérfoltossága kórokozójának az áttelelő szaoorítószervei, melyek lehetővé teszik fennmaradását, a tavaszi fertőzések megindulását.

A vegyszeres védekezés helyett az elsődleges fertőzések létrejöttének csökkentését szolgálja a lehullott lomb ösz- szegyűjtése és elégetése vagy elásása is. Ezeket a leveleket nem szabad dísznövényeink téli takarására • felhasználni, illetve komposzte- lepre vinni, mert ezzel a kórokozók átteleléséhez, a jövő évi fertőzéshez teremtjük meg a kedvező feltételeket.

A kajszifák lehullott lombjának összegyűjtésével és elégetésével a gnómóniás levélfoltosság kórokozója át- telelési lehetőségeit csökkentjük, mivel fennmaradását a lehullott levelekben képződő szaporítóképletek, a perithé- ciumok szolgálják. A védekezés egyúttal a klaszterospó- riumos levéllyukacsosodás- nak a lehullott levelekről kiinduló fertőzését is meggá- toja. Ha a leveleket a csapadékos időjárás miatt nem tudjuk elégetni, akkor Krezonit vagy Novenda készítményekkel permetezzük — áz- tatásszerűen —, az alma- és körtefáknál ismertetett töménységben. Egyúttal fe'hiv- juk a kiskertek tulajdonosainak figyelmét arra, hogy kajszifáikat semmilyen körülmények között se metsszék a november és március közöt- 1 ti időszakban, mert a sebzési • felületekkel nagymértékben /elősegítik a kajszigutaütés I kórokozóinak fertőzését.

Cs. T.

Szeberényi Lehel |

I n RÉM~|

— Talán ott a nagyfejű bálvány mögött — kapcsolódott bele Buda tanító is, s az egyik sziklaóriásra mutatott. — Kicsit délkeletnek. Nem lehet nagyon messze.

A fiúk megértették, hogy Buda tanító se bánja az elodázást. Lelkében a'ighanem alkudozik magával. A napot is nagyon nézegette. A távoli és kékesfekete színt öltött múmiahegy tetején ült már a nap, legurulni készült onnan.

S ekkor Dombaj Gyurka felkiáltott:

— Nézzétek!

Mindnyájan odakapták a fejüket. Látták a nyomot a fűvön. A sűrű, selymes szálak, mint a dőlt rend, úgy lapultak a talajhoz, embernyi helyen.

Feró is odanézett, de csak egy pillanatig hűlt meg tőié.

— Eredjetek a fenébe! Hor- nyák Marci nyomtatta le az elébb.

Fellélegeztek. Csakugyan. Hornyák Marci leült az imént egy percre. Hornyák Marci némileg tűnődve nézte a saját nyomát. Ha nagynak találta is kicsit, de felfogadta.

Különben is Králik Jozso véleménye látszott a legreálisabbnak.

— Mi itt vacakolunk, ők meg már régen otthon vannak ... Nem találtak a bányában, fogták magukat, hazamentek.

A Kiskorpádon keresztül- | utazó — ha egyáltalán észre- | veszi a fa’uvégen emelkedő friss téglafalat — úgy gondolja, kis családi hóz épül ott. Aligha látja meg, hogy van benne nagyszoba, konyha és fürdőszoba. Az utóbbiban víz is van, és villanykapcsoló az ajtó mellett. Ez a-onban még nem minden.

— Csodálatosan magas a plafon! — így a leendő tulajdonos. Ponikfor Katalin, az egyesült kaposíői tsz borjúneve'ő jenek dolgozója. Apró, törékeny asszony, több mint tíz éve neveli egyedül a két gyerekét. Azóta használja újra a már-már elfeledett lánykori nevét.

— Amikor 1964-ben ide kerültem, az összes reménységem annyi volt: majd csak

megélünk. Elmentem dolgozni a tsz-be, és így beköltözhettem ebbe a sárból dagasztott, százéves házba.

Azóta talán már tető is került az új házra, ottjártam- kor azonban még a régiben kínáltak hellyel. Az alig másfél méter magas, petróleum- füstből fekete konyhában csak egy kis Sokol rádió emlékeztetett arra, amit a szúette ajtón kívül hagytam. A kasznin néhány könyv, füzetek a nyolcadikos kislány petróleumlámpánál írt házi feladatával.

— Egy kicsit sötét van — mondja az asszony —, ezért akartam kicserélni legalább az ablakokat nagyobbra. Azután egyszer csak kijött az elnök, és azt mondta: »Kata. ne költsön maga már erre a

házra, építsünk inkább közösen egy újat.« Hogy miként is gondolja, azt csak akkor értettem meg, amikor megjött az első téglával teli pótkocsi, és amikor szóltak a munkatársaim: »Jövünk ám

holnap építeni.« Ennek három hete, és nézze csak, már állnak a falak!

Kik segítettek, és miér'?

A kaposfői községi párt- vezetőség titkára Farkas Ferenc.

— Tudtuk, hogy milyen szegényesen élnek Katáék, és azt is, milyen becsületesen végzi a dolgát a borjúnevelőben évek óta. Vezetőségi üléseken az asszonyok gyakran szóba hozták: segítenünk kéne. Legutóbb azután a javaslatok fölajánlássá értek. Az asszonyok vállalták a »cu- lágerkedést«. A tsz és a tanács kőművesekkel és fuvarral segí ett. A takarékszövetkezet kölcsönt ad.

Sáli Imréné tsz-tag így emlékezik:

— A Kissnével dolgoztam együtt a paradjosomf'óldön. Ve!e beszélgettünk arról, hogy nagyon megérdemelné már Kata a segítséget. Elmentünk hát és segítettünk.

— Miért?

— Nézze, én sem laktam mindig ilyen rendes házban. Volt idő, amikor nekem is szükségem lett volna segítségre.

— Régen volt már az — veszi át a szót a férj —, hanem az igaz, hogy minél szebb valakinek a kerítése, annál kevésbé érdekli, mi

történik azon kívül. Akik ott voltak Katánál, még nem felejtették el, honnan jöttek.

Kovák János, a községi tanács építőbrigádjának a vezetője.

— Három nap alatt felraktuk a falat. Senkit sem kellett noszogatni, mindenki teljes erővel tette a magáét. Sok helyen dolgoztam már, sok helyen segítettem, de nem emlékszem, hogy valaha is olyan jó érzésem lett volna, mint amikor Katáék köszönetét mondtak.

Többen is elmondták, hogy a 73 éves Szarnék János bácsi milyen lelkesen rakta a falat. Vele egy héttel később a kaposfői óvoda udvarán találkoztam. A rollerek és kis biciklik »garázsát« betonozta.

— Én is a tanács építőbrigádjában dolgozom. És amíg csak egy falat is föl tudok rakni, nem tekintem magam öregnek... A Katáéknól? Elmentünk és megcsináltuk, nincs ebben semmi. Tudja, mostanában valahogy szokássá vált segíteni egymáson. Nekem is a Novák Jancsiék segítettek behozni az udvaromba a vizet. Holnap talán neki kell valami, akkor meg én megyek. Könnyebb így.

Egy nehéz körülmények között élő család a közösség segítségével rövidesen új otthonba költözhet. Ez a tény először elmélkedésre késztetett, milyen szép is, milyen felemelő . .. János bácsi szavai győztek csak meg: »Nincs ebben semmi, így könyebb.«

Bíró Ferenc

Kölcsönös Segítő Takarékpénztár

Húsz éve fizették ki először

Október és november a KST-tagok számára a »legszebb« hónap: ilyenkor fizetik ki a bérből havonta levont összegeket a kamattal együtt. Sokan meglepetésként viszik haza a »megspórolt« pénzt, vagy az érte vásárolt ajándékot, hisz a csaiád tudta nélkül takarékoskodtak. Mások valamilyen cél érdekében lettek KST-tagok.

Kaposváron ma hetven vállalatnál működik KST, azaz Kölcsönös Segítő Takarék- pénztár. Tízezer tagot tartanak nyilván, ami azt jelenti, minden hatodik lakónak van betétje. Mennyit takarítottak meg a KST-tagok szeptember 30-ig? Huszonhatmillió forintot!

— Mi is a KST? — kérdeztük az Országos Takarékpénztár Somogy megyei Igazgatóságának Dózsa György utcai fiókjában Nagy Ottótól, a betétosztály vezetőjétől.

— A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 521/ 10/1954. Mt. 6zámú határozata alapján huszonkét évvel ezelőtt kezdték meg a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak szervezését a vállalatoknál, intézményeknél, hivataloknál. Akkoriban még irodáról irodára kellett járniuk a szervezők-' nek, hogy elmondják a KST előnyét, lényegét. Egészen a hatvanas évek elejéig.

Kaposváron hol alakult meg először a Kölcsönös Segítő Takarékpénztár? Nehéz lenne a

kérdésre válaszolni. Régi, megsárgult papírlapokat néztünk át. Csak a hatodikat találtuk meg: 1955. november 7-én a MÁV Kaposvári Fűtőházfő- fő/iökségén délután négy órakor alakították meg a KST-t. Mint a szabályzat előírja: három tagú vezetőséget és ugyancsak háromtagú ellenőrző bizottságot választottak. S bár az első KST-alapító munkahelyet nem sikerült megtalálnunk, más érdekességre bukkantunk: húsz évvel ezelőtt

fizették ki először a tagok betétjét.

— Akkoriban még bélyeget kaptak a KST-tagok — hallottuk Nagy Ottótól —, öt-, tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekben. Fizetéskor a befizetett összeg ellenében adták a bélyegeket, s azt egy kis könyvbe kellett ragasztani. Azóta egyszerűsödött az ügyintézés: amikor valaki belép a KST-be, aláírja a belépési nyilatkozatot, egyben felhatalmazza a bérosztályt, hogy a fizetéséből vonja le havonta a vállalt összeget.

Év közben bárki kérhet kölcsönt a KST-tői, a havi fizetésével azonos összegig, amelyet négy hónap alatt kell visszafizetnie. De egy-egy munkahelyi KST nem adhat ki több kölcsönt, mint az ösz- szes1 betétállomány ötven százaléka. Rendkívüli esetekben engedélyezhetjük a hetvenöt százalékot. Érdekességként említhetem meg, hogy régebben a kölcsönt igénylő a havonta befizetett összeg huszon- négyszeresét vehette föl.

— Korábban szó volt arról, hogy a KST-ket választott vezetőségek irányítják. Társadalmi munkában?

— Nem, ezt nem is kívánhatnánk meg. Bizonyos honoráriumot fizetünk az ügyintézőknek. Van olyan munkahely, ahol havonta háromnégyezer forintot. Persze ez többfelé oszlik, hisz nem egy ember végzi a bérszámfejtést, ügyintézést.

— Önnek is van KST-je?

— Igen. A pénzintézetek dolgozóinak Kölcsönös Segítő Takarékpénztára 1955. november 30-án alakult meg, az elsők között.

— Mire fordítja a betét ösz- szegét?

— Gépkocsira gyűjtünk a családdal.

A KST-t az idén október 21- én kezdik kifizetni. Kaposváron huszonegyedszer.

N. J.

— Hát gyerünk! — sóhajtott Buda tanító.

Visszafordultak. Készségesebben. mint gondolná az ember. És szokatlanul frissen ennyi törődés után.

Buda tanító pedig átölelte Lacót. \

— Azt hiszem, képzelődtél,

gyerek.

Laco nem mert szólni, rostéi! te magát.

Visszafelé is nézték a kannát. de nem ta'á'ták. Nem is csoda, akkora sűrűségben.

27.

Mintha szél kanta volna hátba őket, úgy vitte a lábuk. Hiszen lejtett is az út hazáig. Csali itt-ott kapott fel kisebb emelkedőre, hogy utána még nagyobbat lódítson rajtuk.

Maguk is szívesen hitték, hogy megiramodásuk csak az út lejtése miatt van.

S tán az is, hogy egész út alatt alig szóltak.

Králik Jozsó folytonos bi- zonygatása pedig már mindenkit idegesített.

— No, ezek jól átrázták — harsogta. A biztos tudat hazugul harsány nevetése bosz- szantó volt.

A félelem kiabálása az erdőn. S a rossz érzést, mely ott volt a hátukban, láthatatlan szélként egyáltalán nem osztotta szét Inkább felerősítette a bevallani se jót.

— A kis hamisak! — harsogott Králik Jozso. — Direkt csinálták.

— Hallgass már, a fenébe! Ki kérdezett?

Dombaj Gyurka és Kis Pista nagyon is ingerlékenyek

voltak. S különösképp kedvetlen ele.

Buda tanító elöl haladt, s minden lépésénél — egy-egy zöttyenés — mellére hullott a feje. És senki se merte Buda tanítót a gondolataiban zavarni.

Mikor pedig a torony kibukkant elöl a táj hullámaiból s az erős szürkület páráiból, szívük üteme felgyorsult.

Hihetetlen: sohasem értek

haza ily egykettőre. Pedig a bányába is benéztek még egyszer — a nap már az erdőbe merült a bánya pereme fölött, s mélyülő sötétség töltötte meg a domb gyomrába vágott mészkőüreget; a megkezdett kőhasábok fázósan burkolóztak leplébe. Utána több erdőcskén átvágtak, melyeket irtások szaggattak meg, puszta, füves lejtők, némi bozótos kaptatok, s a völgyekben berekké szelídült egykori rengetegek.

Alighogy berontottak a faluba, máris találkoztak Holub Cipriánnal. Kinn pipázott a kapuban.

— Megjöttetek? — szólott a pipája mellől. — Kislányt hol hagytatok?

Megálltak, hirtelen fékkel. Holub Ciprián megijedt tőlük: az arcuktól.

— Nincs még itthon? — Buda tanító íalfehér volt.

— Itthon? — Tétován mozgott a pipa Holub Ciprián ajka közt. — Áztat lehet. Meg- gyöhette éppen. Mink követ Zsahkával leraktuk, akkor ugye, kifogtam, etettem, vót sok dolog...

Szavába vágtak. Dombaj Gyurka.

(Folytaljuk)