Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-14 / 243. szám

A holnap munkásainak műveltsége

M

| ostanában gyakran esik szó a munkásművelt ségről. Ám jóval ritkábban ennek megalapozásáról: a szakmunkástanulók, a leendő munkások szellemi igényeinek fölkeltáséröl. Márpedig úgyszólván közhelynek számít a tapasztalat, hogy a gondolkozásmód. a megítélés, az érdeklődés és érdekeltség legalapvetőbb jegyei fiatal korban válnak kinek-kinek a sajátjává. A kultúra, a művészet, a műveltség ekkor hat a legmaradandóbban — némi túlzással: éle'reszólóan

— az emberre. Elsősorban azért, mert legértékesebb elemei ilyenkor még szinte ellenállás nélkül válnak kifejlődőben levő »szellemi sejtrendszerének« alkotórészeivé. Bár egy jó film, egy kitűnő könyv, egy magával ragadó zenemű bensőséges mesismerése idősebb korban is gazdagítja az embert, s rádöbbentheti olyan igazságokra. amelyek kihatnak életére. De kár volna tagadni, hogy ennek esélye jóval kisebb.

Minden bizonnyal ebből fakad a ma és a holnap munkásainak műveltsége közötti minőségi különbség. A maiak zöméhez tudniillik csak alapos késéssel jutottak el az egyetemes emberi kultúra szellemiségformáló alkotásai. S a legfogékonyabb évek el- vesztegetését nem lehet semmissé tenni. Mint minden mulasztás, ez is felszámolható, de korántsem nyomtalanul.

Sokan hajlamosak azt hinni, csupán mennyiségi kérdésről van szó: a holnap munkása átfogóbb, gazdagabb, árnyaltabb tudással fog rendelkezni, mint a mai. Holott ennél sokkal fontosabb lesz tudásanyagának megváltozott szerepe. Élete és szellemisége között más — szorosabb, szervesebb — kölcsönhatás alakul ki, egyik a másikra jóval erőteljesebben fog hatni. A kultúra iránti igény sokkal kevésbé szorul majd külsődleges ösztönzésre, mert a munkásélet — legbensőbb emberi igényekből fakadó — részévé válik. S a társadalomnak elsősorban nem az lesz a gondja, hogy miként lehet a szóban forgó igényességet felszítani, hanem az, hogy milyen módon a legcélravezetőbb ennek az igényességnek a kielégítése.

Hol vagyunk még ettől? —

ébred föl az emberben a józanságra intő kérdés. Hiszen köztudomású, hogy egyelőre javarészt már az iskolában elválnak egymástól a gimnáziumra, technikumra, főiskolára készülők, és a többiek, a szerényebb képességűek útjai. Nem a megkülönböztetés ténye vitatható, hanem mellé kzöngéje; az alig leplezett pedagógiai érdektelenség,

mely az értelmiségi pályára alkalma tanokat övezi. (Cso- da-e. hogy a szakmunkás- képzők kapuján oly sok lelkileg sebzett, önbizalom nélküli, meghasonlással vívódó fiatal lép be?) S ami ennél jóval aggasztóbb: felkészültségük csakugyan foghíjas. Egyharmaduk csupán szótagolva olvas, minden negyedik számára problémát okoz a négy számtani a’apművelet elvégzése, sőt, olykor az egyszeregy is.

A szakmunkásképzők oktatói kénytelen-kelletlen hozzászoktak ahhoz, hogy évről évre az általános iskolákból elmarasztaltakból kell megpróbálniuk szakembert faragni. Tapasztalatból tudják, hogy többségükben néhány hónap múltán kezd oldódni a görcs, s a fizikai munkával társított ismeretek elsajátításának új, számukra természetesebb, könnyedebb módja lassan helyreállítja önbizalmukat. Meglepve fedezik föl magukban azoknak a képességeknek az egész sorát, amelyekről addig fogalmuk sem volt.

a

z iskola különben sem mindenható. A szakmunkásképző — egyáltalán nem rózsás körülményei folytán — különösképpen nem. Itt az oktatók előtt főleg az a cél lebeg: olyan fiatalokat képezzenek, akik a szakmunkásvizsga után az üzemben legalább 70 százalékos munkateljesítményre képesek. Olvasnak-e? Műveltek-e? Van-e hajlandóság bennük az önálló gondolkozásra? Az igényesebb, értékesebb életre? Bármiféle válasz Achilles-sarka: a szakmunkástanulók átlagos napi elfoglaltsága 10 óra; jóval több, mint hasonló korú középiskolás társaiké, s több, mint a gyárban dolgozó munkásoké. Tehát életük egyik legnehezebb szakaszában tanulják meg szakmájuk alapKönyvcspolc

Mohács

ízléses kiállítású, filigrán könyvet hozott a posta a szerkesztőségbe : Tüskés Tibor,

somogyi származású József Attila-díjas író új munkáját, melyet a Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal adott ki. Az író már nemegyszer bebizonyította, hogy érdekli, s van mondanivalója emberi környezetünkről, lakóhelyünkről. Gondolok itt elsősorban egykori vitájára Veres Péterrel: ennek középpontjában a vitapartnerek Balaton- féltése állt. De utalhatók Péccsel foglalkozó könyveire ugyanúgy, mint orfűi füzetére.

Mohácsról az idegennek elsősorban a nemzeti katasztrófa jut eszébe, vagy a pogány ünnep, a busójárás. Pedig a bevezető szavak szerint: »Jövője: a legdinamikusabban

fejlődő magyar vidéki város, folyóvízzel, a modem iparosítás legfontosabb föltételeivel rendelkező település.« Az ország legdélibb városa Pécstől harmincöt kilométerre fekszik. Az országos településhálózatban középfokú központ a rangja.

Tüskés Tibor új munkájában végigkalauzolja az érdeklődőt a városon, de úgy, hogy annak földrajzi és emberkultúrájú bölcsőjétől a történelmi korokon át a jelenig minden lényeges réteget feltár. Régészeti leletek bizonyítják egyébként hogy az ember már az őskortól alkalmasnak találta ezt a területet a letelepedésre. Igen összefogottan ökonomikusán vall a kis könyv az 1526- os esztendő eseményeiről. A máról megállapítja: »Mohács

a modern urbanizáció számos helyi, sajátos jellegét mutatja, j

Tíz év alatt, 1960 és 1970 között csaknem felére (4,6 százalékról 2,7 százalékra) csökkent az analfabéták száma.«

A város mezőgazdasági tevékenységét a történelmi korok tükrében vizsgálja, s pontos adatokat kap az olvasó az iparról is. A sokarcú Mohács nemzetiségi lakosaival a Népélet című fejezetben foglalkozik, hangsúlyozva, hogy az együttélésből származó egymásrautaltság, a kölcsönös megbecsülés, egymás kultúrájának és nyelvének tisztelete, a saját nemzetiségi értékek ápolása napjainkban vált valóságossá. Sokácok, szerbek, magyarok, németek lakáskultúrájáról, viseletéről, életmódjáról a néprajzra jellemző objektív hitelességgel fest képet. S ugyanezt mondhatjuk el azokról a részekről, melyekben az ősi mesterségeket »vallatja«: a halászatot és a fazekasságot.

Nem lenne azonban teljes a könyv, ha nem szentelne magyarázó, leíró oldalakat a busójárás szokásának. A Művelődés című fejezetben pedig Mohács irodalmi emlékeiről, a közművelődés helyzetéről beszél. Végigvezet a városon, minden jelentős épületet, közin tézmjr.yt és szobrot bemutatva, majd a jövőt tárja fel. Kirándulásokra serkenti a turistát, s tegyük hozzá: a mohácsa őslakost is. Felfedezteti az olvasóval a csatahely, a szőlőhegy, a sziget, a Béga csücsök, Székelyszabar, Du- naszekcső szépségét.

A kiadványt fotóanyag teszi meg szemléletesebbé.

1* U

vető ismereteit. Nem túlzás éppen ekkor még olyasmivel is terhelni őket, ami még inkább próbára teszi teherbíró képességüket?

Nem. Márcsak azért sem, mert ez elkerülhetetlen. A szakmák tudniillik szinte kivétel nélkül — jobb szó híján — inteJlektualizálódnak. Egyre több alkotókészséget, egyre inkább önálló gondolkozást, s mind bonyolultabb ismeretanyagot követelnek a mukástól. A fizikai erő elsődlegessége sok helyen máris a múlté, további fokozatos háttérbe szorulásához nemigen kell számottevő jóstehetség. Amit ma sok helyen technikusok végeznek, azt néhány év, esetleg egy-két évtized múlva szakmunkások fogják csinálni. Szellemileg erre már most föl kell készíteni őket.

Reformtervek, oktatási kísérletek, újszerű tankönyvek tucatja 'tanúsí ;ja: szakmai

szempontból a fölkészítéssel nem lesz különösebb baj. Itt érdemes a többi között megemlíteni azt a háromévesre tervezett kísérletsorozatot, melyet az idei tanévben kezdett el a Szegedi József Attila Tudományegyetemmel karöltve a Szakoktatási Pedagógiai Intézet tudományos kutatógárdája. Azt vizsgálják, hogy a szakképzés során az elméleti- és gyakorlati ismeretanyag milyen szinten tudatosodik és válik egységessé; s mit lehetne tenni azért, hogy a kettő ötvöződése minél magasabb színvonalú szakmai tudás alapja legyen.

égső soron tehát a szintézis, azaz a magas fokú szaktudás kifejlesztésének — és az iskola után állandó gyarapításának! —

nélkülözhetetlen előfeltétele mindazoknak a gondolati és a tőle elszakíthatatlan emberialkati tulajdonságoknak az összessége, amelyek csakis a korszerű általános műveltség talaján alakulnak ki.

Veszprémi Miklós

A mai eselaszlowíák képzőművészet

V

Egy korszak művészeti irányzatait összefoglaló, a legjellemzőbb alkotásait felvonultató kiállitás mindig sajátos élményt ad a nézőnek. Ha honi tájak, emberek, hangulatok jelennek meg a vásznakon vagy különböző anyagokba mintázva, akkor azért, mert jól ismerjük a tükrözés tárgyát: nemzetünk valóságának egy darabját. Ha pedig más nemzet mutatja be néhány évtized művészi alkotásainak gyűjteményét, akkor az nyújt különleges hatást, hogy a művészet eszközeinek segítségével, színek és formák közvetítésével jutunk közelebb egy nép lelkivilágához, ismerjük meg mélyebben történelmét, múltjának élő hagyományait. sorsának, útjának állomásait.

Jól szolgálja e célt a Műcsarnokban ezekben a hetekben látható kiállítás, melyet A mai csehszlovák képzőművészet címmel rendeztek. A termeket végigjárva elsősorban a tematikai gazdagság és a formai változatosság ötlik a néző szemébe. A mindent átfogó, világos mondanivaló azonban tisztán áll a látogató előtt, amikor vissza-visszatér egy-egy alkotáshoz, képsorhoz, szoborhoz, és hagyja rendeződni élményeit.

Ekkor alakul ki benne a meggyőződés: a különböző formai irányzatokat képviselő — az öncélú szélsőségektől óvakodó —, más-más megoldásokat kereső, sokféle anyagot felhasználó kiállítás, minden képével és szobrával az élet tiszteletét sugározza. A gyermek, a család, az emberi kapcsolatok, a munka, az alkotás tiszteletét. Ez tükröződik a cseh és a szlovák nép történelmi eseményeit, a felszabadító harcok emlékét megörökítő, komor hangulatú, meg harsányan vidám színezésű olajfestményeken, finom ak- varelleken, a csodálatos terSponek Ladislav: A család.

mészeti tájakat ábrázoló alkotásokon, az idilli hangulatot árasztó városképeken, a lüktető építkezés egy-egy mozzanatát megörökítő festményeken. No meg a portrékon, kiváltképpen pedig a kedves leányfejeken, a bájos gyermekarcokon, az anyaságot ábrázoló asszony! mozdulatokon.

A visszahúzó erőkön győzedelmeskedő emberi akarat, az alkotás öröme teremt harmóniát a nagy méretű olajfestmények, a kisebb rézkarcok, a fából és kőből faragott, fémekből öntött szobrok éskis- 'plasztikák között. Ezért ad maradandó élményt a kiállítás.

P. I/.

Szabad szombat az alsó tagozatos osztályokban

Tapasztalatok a kaposvári iskolákban

Szokás

vagy népbetegség?

Szeptemberben tizenegy napos ciklusokra tértek át az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiban a hagyományos hetenkénti órarendek átalakításával, hogy. az 1—4. osztályosoknak és a pedagógusoknak biztosíthassák a kéthetenkénti szabad szombatot.

Péntek Károllyal, a kaposvári művelődésügyi osztály vezetőjével az elmúlt hetek tapasztalatairól beszélgettünk.

— A rendelkezés azt teszi lehetővé, hogy azokban az iskolákban vezessék be a szabad szombatot, ahol a feltételek megvannak rá. Kaposváron valamennyi általános iskolában áttértek a tizenegy napos tanítási ciklusra.

Ha a nehézségeket, a gondokat vesszük csak figyelembe, akkor néhány iskolánkban, ahol két műszakban folyik a tanítás — elsősorban a munkások lakta városrészek általános iskoláiban — szeptemberben nem térünk át a tizenegy napos tanítási ciklusra, nem biztosítjuk a szabad szombatot. De mi úgy gondolkodtunk, hogy a gyerekek és a szülők érdeke úgy kívánja: vállaljuk a nehezebb feladatot azért, hogy Kaposváron egységesen bevezethessük a szabad szombatot az általános iskolákban.

— Hogyan sikerült elhárítani az akadályokat?

— A Gárdonyi, a II. Rákóczi Ferenc, a Krénusz és a Vörös Hadsereg úti általános iskoláról van szó. Ezekben az iskolákban azért sikerült bevezetni a szabad szombatot, mert megoldották a tantermek és az egyéb, tanításra alkalmas helyiségek jobb kihasználását. Így több tantermet nyertünk.

— Az oktatásban mit jelentett a tizenegy napos ciklusra való áttörés? i

— Az első hetekben szokatlan volt az órarend a gyerekeknek, de a pedagógusoknak és a szülőknek is. A légkör azonban jó az iskolákban, nem okozott zavart a tanításban a szabad szombatra való áttérés. Egyébként folyamatosan figyelemmel kísérjük a tapasztalatokat, s ezeket a tanév végén feldolgozzuk.

— A gyerekekre milyen feladat vár?

— A tanulókra és a pedagógusokra közösen vár az a feladat, hogy rövidé bb idő alatt, hatékonyabban dolgozzanak. A tanulásban éj a tanításban új módszerekre van szükség. A pedagógusok folyamatos továbbképzésével ezt is segíteni kell.

— Hogyan osztották be a szabad szombatokat az iskolákban?

— A vakáció idején, tehát még a nyáron, fölmérést végeztünk a kaposvári üzemekben, munkahelyeken az ott dolgozó szülők szabad szombatjáról. Sajnos ezzel nem sok eredményt értünk eL Szeptemberben, az első tanítási napon az iskolák kérdőívet adtak a szülőknek, hogy írják meg, mikor dolgoznak szombaton. A többség igényéhez igazítottuk az iskolákban a szabad szombatokat.

— A napközikre mostantól még nagyobb feladat hárul.

— A nem szabad szombatos szülők gyerekeit kívánjuk elsősorban elhelyezni. Az ‘eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szabad szombatos családok nem küldik el a napközibe a gyerekeket, a közös kirándulás, program azonban erősen a kedvező időhöz kapcsolódik. Azt szeretnéak. hogv az azonos időre eső szabad szombatokon a későbbiekben is együtt legyenek a családok, közös programokat tervezzenek.

II. B.

Az alkoholizmus, de

még inkább ennek egy enyhébb és szebben hangzó változata, az italozás kis pesszimizmussal szólva majdcsak- nem népbetegség. És a tapasztalat, sajnos, az: hiába

minden intézkedés, rendeleté« határozat, csak nem sikerül visszaszorítani az alkoholfogyasztást. Egy mélyen rögződött társadalmi szokásról van már szó, amelyet nehéz megváltoztatni.

Az alkoholistának mindegy, mit iszik, csak sok legyen. A boltokban kevesebb féidecis palackozású tömény szeszt árulnak? Megveszi a félliterest, és így még többet iszik. Bezárják az egyik rossz szagú, cigarettacsikkel teleszórt padlójú kocsmát? Megkeresi a másikat, és ha munkára sajnálja is a fáradságot, erre nem. Kifüggesztenek a boltajtóra egy táblát: »A bolt előtt, az utcán tilos a szeszes ital fogyasztása!« Beáll a legközelebbi kapualjba, és ott iszik. A rendőri szervek csak akkor léphetnek föl ellene, ha botrányt csinál. A Somogy megyei Alkoholellenes Társadalmi Bizottság kereskedelmi és vendéglátóipari munkabizottságának legutóbbi, szeptemberben megtartott ülésén is szóba kerültek ezek a témák.

A boltost az ösztönző rendszer arra sarkallja, hogv több alkoholt adjon el, hiszen így nő a keresete. Amit tenni lehet: nem reklámozzák az alkoholt. a borospalackok nem kínálják magukat a kirakatban, és bővíteni kell az üdítő italok választékát.

Szomorú tapasztalat: a fiatalok, az iskoláskorúak körében egyre jobban terjed az italozás. Egy megrögzött alkoholistát nehéz leszoktatni az italról, viszont egy fiatalt könnyű rászoktatni, és mi akarva, akaratlanul ezt tesz- szük. Néhány anya, ha bölcsődébe vagy óvodába kíséri gyermekét, útközben beül a presszóba, és felhajt egy fél cseresznyét. Ha a gyerek itt körülnéz, sörösüvegeket és pálinkával teli poharakat lát. Az apuka is betér néha csemetéjével a kocsmába. A gyerek kap egy csokit, az apuka egy sört, de a habot azért leihatja az apróság, hiszen mit árthat az a kis hab? Ahogy cseperedik a gyermek, úgy

ihat mindig több habot, később egy-egy korty sört, azután már esetleg egész pohárral. Az iskolába, évzárókor mit visznek a tanárnak. Egy üveg italt. Előfordult az is, hogy 15 éves gyerekek az őszi munkán fejenként két üveg sört. kaptak jutalmul. Az iskolai kirándulásokon például bevett szokás, hogy elnézik a gyerekeknek a sörözést, a konyakozást, sőt előfordul, hogy mindez . »tanári felügyelettel« történik. A nyári KlSZ-tábor- ban is körülbelül hasonló a helyzet. Itt a büfékben válogathatnak a fiatalok a különböző szeszes italokban, üdítő italból már nincs akkora választék. Van olyan középiskolánk, ahol a tanárok és a diákok az óraközi szünetben átruccannak a közeli kocsmába, »bekapni egy felét« vagy egy üveg sört.

Mindezek ismert dolgok, olyanok, melyekről tudomást veszünk, és elkönyveljük, hogy ez van. A gyermeknevelésben döntő szerepük van a környezeti hatásoknak. Ha a gyerek dülöngélő részegeket lát, azt veszi természetesnek; ha azt látja, hogy két ember csak akkor tud egymással beszélgetni, ha közben iszogat, azt is természetesnek veszi, és ő sem tesz majd másként. A kamaszok körében ma már virtusnak számít, ha valaki többet tud meginni, mint a h?ver. Elterjedt vetélkedőtípus, a ki kit iszik az asztal alá, és ha egy iskolai bulin valaki nem sörözget, az nem is »jó fej«.

Félreértés ne essék, nem a baráti társaságban elfogyasztott egy-egy üveg sör vagy bor. pohár pálinka ellen szólok, hanem az »igyunk mindig és mindenért« ellen. Azért, hogy az alkohol ne tartozzon hozzá mindennapi életünkhöz, ne nélkülözhetetlen cikk legyen, ne töltse be azt a szerepet, melyet a tejnek vagy az üdítő italoknak kéne betölteniük. Az alkoholizmus né legyen népbetegség, ne a szesz adjon bátorságot és ne az tegyen valakit »népszerűvé«. Mert szórakozni, örülni nélküle is lehet

Dán Tibor