Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-26 / 253. szám

'Ijíizteli Szw-kuzlSitg, ! X Somogyi Néplap 1976. október 21-i számában meg­jelent Hoppon maradt asszony kórus, Ki felel a szerve­zetlenségért? című cikkükkel kapcsolatban az alábbi tá­jékoztatást adom: A Somogy megyei Tanács művelődésügyi osztálya megbízta intézményünket, hogy a Pécsen megrendezett dél-dunántúli művészeti hét alkalmával szeptember 24-re cs 25-re műsort szervezzen. Valóban felkértük a török- koppányi asszonykórust a műsorban való részvételre. 1976. szeptember 6-án az idegenforgalmi kirendeltségen ke­resztül autóbuszt rendeltünk, hogy az együttest Pécsre szállítsa. Szeptember 27-én értesültünk arról, hogy a meg­rendelt autóbusz a megjelölt időpontban, szeptember 25-én 12 órakor nem jelent meg a törökkoppányi általános is­kolánál. Szeptember 30-án reklamáltunk az idegenforgal.- mi kirendeltség vezetőjénél és kértük: vizsgálja ki a busz elmaradásának okát. Reklamációnkra választ nem kap­tunk. "Az ügyről tájékoztattuk a Somogy megyei Tanács mű­velődésügyi osztályát, a törökkoppányi asszonykórus ve­zetőjét és Gyenis Ferenc elvtársat, a törökkoppányi párt­vezetőség titkárát. Igazán sajnáljuk a »hoppon maradt« asszonykórust, és megértjük felháborodásukat. Mi is kíváncsiak va­gyunk, ki a felelős az autóbusz elmaradásáért? Tisztelt Szerkesztőség! Tisztelettel: 3//ej Qánen igazgató AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI Dl ZOTT-SÄGAM AK LAPJA XXXII. évfolyam, 253. szám. Kedd, 1976. október 26. Először szárít kukoricát a Bábolna A Szigetvári utcai téglagyár közelében lakom, a Ga- límberti utcában. Sajnos az ide vezető út nagyon rossz, különösen gondot okoz, ha gyermekkocsival kell közle­kedni. Ez csak úgy lehetséges, ha egy személy viszi a ba­bát, a másik tolja a kocsit. A rossz út miatt már előre félünk a téltől. Többször kértük már az utca javítását, de eddig még nem került rá sor. ' Tisztelettel: Ü3ada Sáridat ni Kaposvár, Galimberti u. 19. A dolgozók kérték Előadássorozat a villamossági gyárban (Tudósítónktól.) A dolgozók javaslatára ha­tározták el a Kaposvári Vil­lamossági Gyárban, hogy elő­adásokat tartanak időszerű politikai kérdésekről, az üzem gazdasági feladatairól, az élenjáró műszaki eljárásokról. A szakszervezeti bizottság a bizalmiak révén összegyűjtött témákból állította össze a rendezvények tervezetét. A műszaki könyvnapok al­kalmából Zitás István, a GTI szaktanácsadója, a számítógé­pek iparvállalati alkalmazásá­ról tartott előadást, röviden áttekintve a számítógép fej­lődését, működési elvét, az iparban használatos adatfel­dolgozási módokat. Részlete­sen ismertette a korszerű termelésirányítási és anyagel­látási rendszereket, melyek a szervezettség emelésével gyorsítják az ügyvitelt, folya­matossá és tervszerűvé teszik a termelő tevékenységet. E feladatok megoldása az in­formációk nagy tömege miatt megköveteli a számítógép al­kalmazását. Ez az előadás szorosan kap­csolódott a gyár szervezési tervéhez, ugyanis most készí­tik elő a számítógépes terme­lésirányítás bevezetését. En­nek eredményeként a nagy- vállalat számítógépe szolgál­tatja majd a gyár termelési programjait, a munkahelyek terhelését, az alapanyagszük­séglet adatait. Mintegy nyolcszáz hektár­ról takarítják be a kukoricát az igáli Aranykalász Terme­lőszövetkezetben. Tegnapig 160 hektáron végeztek a mun­kával, s a hozam —■ májusi morzsoltban számolva — 55— 60 mázsás hektáronkénti át­lagot mutat. A nedvességtar­talom 33—35 százalékos, tehát szükséges a szárítás. Az igaliak úgy számoltak, hogy a várható 450 vagonnyi szemes kukorica húsz nap alatt lekerül a táblákról, azonban ezt a mennyiséget a magas nedvességtartalom miatt ennyi idő alatt nem képesek megszárítani. A na­pi huszonnégy órát üzemelő, nagy teljesítményű Bábolna típusú szárítót az idén először veszi igénybe a szövetkezet.. Az első tételeket október ti­zediké táján hordták a telep­re, mely a tisztítóval, a szo­ciális létesítményekkel és a most készülő úttal együtt 10 millió forintba kerül. Eddig 130 vagonnal szárítottak az idei termésű kukoricából. Harminckét teljes kihasznált­ságé munkanapra lesz szük­ség a nedvességelvonáshoz, kedvező körülmények között ez csak 20—22 nap lett volna. A nagy költséggel megva­lósított beruházás hosszú tá­von megoldja a gazdasag terményszárítási gondjait. Diakeret van, de nem eladó! Egy szokatlan vásárlásról, illetve annak szándékáról számolok be. A napokban érdeklődtem a Zselic Áruház fotóosztályán, hogy milyen diakeretük van? Előzékenyen tájékoztattak, sőt meg is mu­tatták a háromféle (üveg nélküli, üveggel ellátott ma­gyar és svéd gyártmányú) kereteket. Másnap üveg nél­küli diakereteket kértem. Az eladó készségesen mutatott egy dobozzal, s amikor 50 darabot kértem, azt felelte, sajnos csak 48 van. Nekem ennyi is elég. Közben — ol­dalról, az újságárusító rész­leg mellől — odaszólt egy jól öltözött fiatalember (amint megtudtam, a részleg vezető­je), hogy ez bem eladó. Mi­vel hiánycikk, erre nekik is szükségük van. Előbb nem hittem a fü­lemnek, majd a határozott elutasításra fölmentem az áruház igazgatójához és megkérdeztem, hogy miért nem lehet náluk az előzőleg eladásra kínált diakeretet megvásárolni. Az igazgató készségesen vette a telefont, és mondta hogy mire leme­gyek, utasítást ad a fotóosz­tálynak. Meglepetésemre nem így történt. Az említett fiatalember, arcán nem kis elégtétellel közölte velem, hogy az igazgató utasítására sem adja el a diakeretet, mi­vel ez hiánycikk és nekik belső használatra (»árukap­csolásra-«) szükséges. Eljárásuk annál is inkább meglepett, mivel, az áruház valamennyi osztályán annyi­ra figyelmes bánásmódban és kiszolgálásban van mindig részem, hogy nemcsak én, hanem pesti hozzátartozóim is itt vásárolnak. Remélem, hogy ez a kirívó és — gon­dolom minden vevő számára — visszataszító bánásmód va­lóban csak »véletlen« eset. Dr. M. L. Rádiótávírászok versenye Siófok, Kaposvár az élen Szombaton és vasárnap ren­dezték meg a rádiótávírászok megyei bajnokságát az MHSZ kaposvári . székhazában a ta­hi, a siófoki, a nagyatádi és a kaposvári rádióklubok ver­senyzőinek részvételével. Az erős mezőnyben és az izgalmas versenyben két klub ért el kiemelkedő eredményt. A siófoki MHSZ rádióklub két versenyzője szerezte meg az első és második helyet a női kategóriában. Németh Erika, Horváth Erika teljesít­ménye minden elismerést meg­érdemel. Az ifjúsági és a felnőtt ka­kás Tivadar rádióklub ver­senyzői voltak a legjobbak: az első és második helyet Kecskeméti László és Nagy József, illetve Lőrincz Imre és Horváth Imre szerezte meg. A legjobb eredményt el­érők oklevelet, emlékplakettet és tárgyjutalmat kaptak. November 6-án és 7-én a • Felvételi közlemény Esti balettckfatói képzés Az Állami Balett Intézet a táncpedagógus-képző esti ta­gozaton felvételt hirdet az 1977—78-as tanévre. Azoknak a jelentkezését' várják, akik jelenleg ideiglenesen balett­oktatói működési engedéllyel rendelkeznek és tanítanak. A jelentkezést 1976. decem- es <-en a • ber j írásban kell eljuttat- fővárosban rendezik meg az | ni az Állami Balett Intézet­országos rádiótávírász-ver- senyt. Ezen a felsorolt hat versenyző képviseli Somogyot, valamint a Tarjányi házaspár. Ök a tavalyi kitűnő eredmé­nyük alapján kaptak meghí­tegóriában a kaposvári Pus- i vast a versenyre. hez (1061 Budapest, Népköz- társaság útja 25.). A felvételi vizsga követel­ményeiről és az oktatás tel­tételeiről az Állami Balett Intézet a jelentkezőknek rész­letes tájékoztatást ad. Naponta két vagon áru A hétvége fekete krónikája Fának rohant a Polski, ketten a helyszínen meghaltak Öt autó szaladt egymásba a 67-esen A közelmúlt legsúlyosabb i szombaton a 7-es főútvona- szerencsétlensége történt | Ion, Balatonlelle közelében. A 27 éves váci Szoták Józsefné Siófok felé tartott egy Polski Fiat személygépkocsival. Ed­dig még nem tisztázott okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, az árokba hajtott, és egy fának ütközött. Az ütközés olyan erős volt, hogy a személygépkocsi ket­tészakadt. A baleset követ­keztében az asszony, vala­mint férje, a 35 éves Szoták József váci kisiparos a hely­színen meghalt. Az autóban ülő 6 éves váci kislány, Mo- haupt Hajnalka Bernadett a kórházban belehalt sérülései­be, édesanyja, a 26 éves Mo- haupt Lászióné, életveszélye­sen megsérült. A rendőrség a baleset körülményeinek tisz­tázására szakértők bevonásá­val folytatja a vizsgálatot. Pénteken Toponáron a 24 éves Oláh Sándor gépkocsi- vezető, őrei lakos, ittasan ve­zette a toponár-zimányi Egye­sült Erő Termelőszövetkezet Nysa teherautóját, áttért a menetirány szerinti bal ol­dalra, és egy villanyoszlopnak ütközött. A gépkocsivezető és utasa, a 25 éves Vekszli Naponta kőtvagonny! áru hagyja el a Somogy megyei MÉK Vállalat siófoki hűtőtárolóját. A kétszáz vagonos tárolóban a zöldségféléken kívül gyümölcsöt is tartanak. A hatalmas raktárhelyiségben huszonöt vagon almát tárolnak téli fel- használásra. László kaposvári villanysze­relő könnyebben megsérült. Az anyagi kár kb. 20 ezer fo­rint. Oláh vezetői engedélyét bevonták, ellene büntetőeljá­rás indul. Csaknem tömegszerencsét­lenséghez vezetett a követési távolság be nem tartása va­sárnap a 67-es úton, Mernye és Mernyeszentmiklós között. Egy Lada személygépkocsi forgalmi akadály miatt meg­állásra kényszerült. A mö­götte haladó Lada belero­hant, annak pedig ugyancsak egy, a követési távolságot be nem tartó Lada ütközött. A negyedik gépkocsi — mivel szintén nem tudott megállni — az árkot választotta, az ötödik pedig áz összetorlódott autóknak szaladt. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az anyagi kár összesen 50 ezer forint. Kaposvár és Taszár között egy motorost előzött személy- gépkocsijával a 31 éves Far­kas Endre budapesti osztály- vezető. Nem tartott kellő ol­daltávolságot, és a motorke­rékpárt fellökte. A motoros — a 46 éves Somogyi Ödön gép­kocsivezető, nagyberki lakos — könnyebben megsérült. „Koedukált' fodrász-szalon John Mortimer, a lon­doni figarók céh-atyames­tere sötéten látja a bor­bélyok jövőjét. Mivel a fiatal angol férfiak mind gyakrabban keresnek fel női fodrászüzleteket, hogy daueroltassanak. Morti­mer úr csak azoknak a fodrászatoknak jósol jö­vőt, amelyek férfi és női vendégeket is kiszolgál­nak. »A jövő fodrász-szalon­ja nemek szempontjából ugyanolyan semleges lesz, mint egy szupermarket« — jövendöli Mr. Mortimer. Csók-konzerv Chicagói hír: »Egy pa­pírgyár puderosdoboz nagyságú szelencéket hoz forgalomba bennük száz darab arany és ezüst szí­nű, gyöngyház vagy ne- mesfa-erezetű preparált papírlappal. A használati utasítás: különleges alkal­makkor, mondjuk barát­ságkötésnél, búcsúnál, el- . jegyzésen vagy házasság- kötéskor vegyünk ajkunk közé egy lapocskát, s an­nak mindkét oldalán meg­jelenik az ajak lenyoma­ta. A konzervált csókokat azután a dobozhoz; tartozó albumba illik gyűjteni. Macskákról A férj napilapot olvas, teljesen belemerül, a fe­leség képes újságokat né­zeget. »Drágám — szólal meg hirtelen — itt azt ír­ják, hogy a macskák ön­zők, hűtelenek, falánkok és hamisak. Neked is ez a véleményed?« Mire a férj: »Hát persze, cicus- kám.!« Egy férfi eltűnt A feleség bejelenti a rendőrségen, hogy férjé­nek nyoma veszett. A rendőr megkérdezi, mi­lyen a férje külseje és mi volt rajta? A feleség: Kö­zépmagas, különös is­mertetőjelei nincsenek, szürke nadrágot, csíkos inget viselt, s azt a vi­rágos kötényt, amiben mo­sogatni és takarítani szo­kott ... A nehézkedésről — Papa, hogy van az, hogy nem röpködünk a le­vegőben, bár a Föld sa­ját tengelye körül forog? — Ez a nehézkedés tör­vénye miatt van. — És mi lett volna, ha nem adják ki ezt a tör­vényt? Elfogulatlan apa Az apa közli hazaérke­ző lányával: — Itt járt a fiatal Ko­vács és megkérte a keze­det .... A lány elvörösödik, az apa pedig így folytatja: —... megállapítottam, hogy igen rendes, jóra- való fickó, így hát kiver­tem a fejéből az ostoba ötletet... Smeggi fiMpkp AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: • JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 8. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. ­Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünle meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. ‘ u. 101, Felelős vezetői Farkas Béla igazgató*

Next

/
Oldalképek
Tartalom