Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-20 / 248. szám
r Uj testvérmegyénk követei (Folytatás az 1. oldalról) Testvérmegyénk első titkárának szavaiból ismereteket szerezhettek a részvevők Ciechanow történelméről, jelenlegi helyzetéről. Testvérmegyénk híres arról, hogy több évszázadon keresztül ez a terület állt ellen a keresztesek és a poroszok támadásainak is. A vajdaság 6400 kiri területen fekszik, 400 000 lakója van, s meghatározó termelési ágazata a mezőgazdaság. A megye székhelye a reform előtt járási központ volt, így most építik a vajdaság irányító központjait, középületeit, s az uj mintegy 30 000 lakosú — városrész első házaiba már beköltöztek a lakók. Területük egy résziét az olsztyni, másik részét a varsói vajdaságból kapták. A járások megszűntek Lengyel- országban ; testvérmegyénkben így 47 közigazgatási egység — köztük 9 város — van. Az ipar termelési értéke 9, a mezőgazdaságé 12 milliárd zloty. Előkelő helyet foglalnak el a tejtermelésben, a cukorrépa, a repce és a gabonatermesztésben is. Két cukorgyáruk van, a harmadikat »most kezdik építeni. Gép- és elektromos iparuk jelentős. Lucinski elvtárs részletesen beszélt a párt- és állami iráA főiskola nyelvi laboratóriumában. A kísérleti telep egyik pavilonjában. Az ipari szövetkezetek kongresszusa előtt (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt őt évben erősödött az önkormányzat, fejlődött a szövetkezeti demokrácia, s a szövetkezetek többségében jó munkahelyi légkör alakult ki. Nagyobb szerepet kaptak a termelési tanácskozások, az ifjúsági parlamentek, a szocialista brigádok és a kisebb munkahelyi csoportok tanácskozásai. Sok helyütt azonban még formális a szövetkezeti demokrácia, s hiányzik a testületi vezetés. A munkafegyelem lazulása nemcsak a munkában, hanem az önkormányzati tevékenységben is gátja a fejlődésnek, gyengíti a munkahelyi demokráciát. Az ipari szövetkezetek jelenlegi és jövőbeni feladatait az országos tanács állás- foglalása rögzítette, s a kongresszuson vitatják meg. Az állásfoglalásban meghatározták, hogy az V. ötéves tervben tovább erősödjenek az ipari szövetkezetek szocialista vonásai. Tevékenységük központjába a lakossági árualapok választékának növelését és a szolgáltatások bővítését, a tőkés export igen jelentős fokozását, a lakásépítés fejlesztését és az állami nagyipart gazdaságosan kiegészítő termelés dinamikus fejlesztését állítják. (Az OKISZ elnöke elmondotta: tavaly 8 milliárd forint értékű alkatrészt és részegységet szállítottak állami vállalatoknak a szövetkezetek.) A termelés előirányzott színvonala 1980-ban 1975-höz képest a népgazdasági tervben meghatározottnál valamelyest nagyobb mértékben, 45—46 százalékkal emelkedik. Ez az iparban 48—50, az építőiparban 34—36, a szolgáltatóiparban — igen tetemes — 60—62 százalék termeléstöbbletet jelent. Mindezt a belső tartalékok mozgósításával] a termelés szerkezetének korszerűsítésével és a gazdaságos gyártmányszerkezet kialakításával lehet elérni. A különböző intézkedések hatására jelenleg gyorsan nő a nyugati export: 1980-ra 160 millió dollár értékben fognak szállítani árut . tőkésor- »zágokba. Fejlődik az építőiipar is; a lakások 65 százalékát már korszerű technológiával építik. Az V. ötéves tervi célkitűzések megvalósításához mintegy 8,5 milliárd forint beruházási eszköz áll a szövetkezetek rendelkezésére. Cs. T. nyitás módszereinek azonosságáról és különbözőségéről, gondjaikról és elképzeléseikről, a VII. pártkongresszus célkitűzéseiről, amelynek vezérgondolata: Lengyelország mindenoldalú dinamikus fejlesztése, a lakosság életkörülményeinek további javítása. Ezért különösen nagy gondot fordítanak az élelmiszertermelésre és a lakásépítésre, mecsere végén abban állapodA több mint négyórás eszmecsere végén abban állapodtak meg a küldöttségek vezetői, hogy a jövő év elejére egyeztetik és kidolgozzák az együttműködés konkrét elképzeléseit, s a következő találkozásnál véglegesítik. A ciechanówi pártbizottság első titkára befejezésként ajándékot nyújtott át első titkárunknak, a vajda helyettese pedig Böhm Józsefnek, a megyei tanács elnökének adta át a vajda üdvözlő levelét. Vendégeink a délutáni óráikban Honfi Istvánnak, a megyei pártbizottság titkárának, Sugár Imrének, a megyei tanács általános elnök- helyettesének és Csapó Sándornak, a városi pártbizottság titkárának kíséretében a mezőgazdasági főiskolára látogattak. Az intézmény főigazgató-helyettese, Ember János és párttitkára, dr. Széles Gyula fogadta lengyel barátainkat, akik rendkívül nagy figyelemmel hallgatták a 700 hallgatóval foglalkozó főiskola történetét, fejlődését, oktatási módszereit és kutatási eredményeit összegező, színvonalas tájékoztatót. A főiskola létesítményeinek, kísérleti telepének megtekintése közben kérdésekkel halmozták el a szakembereket. Hosszan időztek a különböző istállókban és kísérleti helyeken, ahol nemcsak a kutatás kiemelkedő eredményeivel és módszereivel ismerkedhettek meg, hanem arról is képet kaptak: milyen óriási jelentősége van e munkának az oktatásban. Testvérmegyénk pártküldöttsége az esti óráikig folytatott eszmecserét a főiskolán; itt ért véget első napi munkaprogramjuk. Ma Nagyatádra látogatnak. Először legifjabb városunkról kapnak tájékoztatót, majd meglátogatják a konzervgyárat. Délután a Dél-somogyi Állami Gazdaság központjába, majd a nagykorpád: szarvasmarhatelepre látogatnak, és megtekintik a burgonyatárolót. Éjjel-nappal, esőben Somogysárdi kukoricázók A kukoricabetakarítás tizenötödik napján szemerkélő esőben a sarat dagasztották a kombájnok óriás kerekei a somogysárdi határban. Autónk már a tábla szélén »-leragadt«, az egyik pótkocsi .vontatója sietett a segítségünkre. Már akkor szemet szúrt: kéznél van a vontatókötél. Mintha a traktoros csak azért akasztotta volna a gép végébe, mert tudta, hogy valakit ki kell húzni ... — Nem az első »mentés« ez ma, és tartok tőle, nem is az utolsó — mondta Szerencsés László traktoros. — 100—110 mázsát cipel a két pótkocsi, a talaj meg túl laza. Ilyenkor k^t gépnek kell nekirugaszkodnia. Már csak néhány perc választott el a déltől, a hőmérő higanya mégis alig kúszott az 5-ös fölé. A traktorosok és a kombájnotok egy csoportja éppen a rőzsetűznél melegedett. — Kiszálltam egy kicsit, mert nagyon párásodott az üveg — tréfálkozott Kiss József, akinek E 512-eséről hiányzott a fülke. — A legrégebbi kombájnunk ez. Hét éve még csodamasinának számított. Most ez az utolsó betakarítása. Hiába, az anyag is elfárad. Igaz, jó időben most is levágnék négyvagonnyi szemet, de ma jó, ha a fele meglesz. — Miért aratnak esőben is? — Sürget az idő. A jövő évi búza egy részét ezekbe a csu- taföldekbe vetik. Nem mindegy, mikor. A két nagy gép, a Claas és a John Deere éjjelmappal habzsolja a csöveket. Az utób-1 bi vezetőjét, Kaszás Sándort arról kérdeztem, miért jobb az éjszakai teljesítményük. — Zavartalanabb az éjszakai munka. Olyankor folyamatosabb a szállítás is. Igaz, az éjszakai nyirkos sötétségben nekünk sincs kedvünk megállni egy percre sem. A két géptől 10—15 vagonnyit szállítanak el éjjelente a szárítóba. Mikor idáig jutottunk a beszélgetésben, alig hallható csattanással elszakadt az ékszíj. — Hiába, a géptől is erőfeszítést kíván ez a talaj. Mégis inkább most hajtunk rá, ne a hóban kelljen aratni, mint 72-ben, amikor bizony megkéstünk a kukoricával. Az aratás szóra fölfigyeltem. Hiszen ami itt körülöttünk van, nem emlékeztet a »valódi« aratásra. — Alighanem a falunkbe- liek közül is sokan csak az újságból fogják megtudni, hogy mi itt dolgozunk és nem a műhelyben. Ma már a kukoricabetakarítás csak egy az esedékes munkák sorában. Tízegynéhány ember gondja és felelőssége. Igaz, így van ez a kenyérgabona-aratással is, ott mégis maradt valami a régi hangulatból, ott nagyobb az »odafigyelés«. Búcsúzóul Kaszás Sándor még lelkemre kötötte: — A nevem elé feltétlenül írja oda, hogy »Id.« Ugyanis dolgozik itt egy másik Kaszás is, a fiam. Látja, azon az E 512- esen. Még csak kisiskolás volt, mikor a tsz vezetői már megengedték, hogy kijöjjön jfelem aratni. Akkor szerette meg a gépieket. Azután elvégezte a csurgói szakmunkás- képzőt és most itt van. Jó nézni, ahogy dolgozik... Néhány kilométerrel odébb, a szárítónál Godina István fogadta a pótkocsikat. — Huszonnégy órán át megy a szárító, óránként 100—120 mázsát nyel el a géptorok. — Milyen többletmunkát ad a vizesen beérkező kukorica? — A nedvességtartalom 38 százalékos, ezért két menetben kell szárítani. Az egyes toronyban 21—22-re, a kettesben 12—13-ra csökken a nedvességszázalék. — Ezt az utat emberi kéz érintése nélkül teszi meg a kukorica így tehát a szárítókezelő »csak« gombokat nyomogat ... — Hosszúak is az éjszakák. A figyelemnek mégsem szabad lankadnia, mert csak egyszer akadjon meg például a kitároló, miközben folyik a szem... 1353 hektáron vetettek kukoricát a Haladás Tsz-ben. Ebből eddig 500 hektár termését takarították be. A terméseredmény nem éri el a tervezett 46 mázsát. Igaz, hogy a már betakarított korai fajtákban tette a legnagyobb kárt a negyvennapos aszály. — Az idén is ugyanannyit adtunk a földnek, mint tavaly — így az elnök, Erdélyi Lajos. — Akkor rekordterméssel fizetett a kukorica a hektáronkénti nyereség háromezer forint körül volt. Most ez kevesebb lesz A következő napok erőfeszítéseitől és munkájától függ: mennyivel. Bíró Ferenc Lezárt iigy f F alba ütköztem. Miért kell felkorbácsolni a kedélyeket? Lezárt ügy ez, kérem, elmúlt, ügy kell tekinteni, mintha semmi sem történt volna, hiszen visszaállt a régi rend. Kérem, ne írjon róla, én itt maradok, maga elmegy. Félek, pokol lesz az életem... Nem folytatom tovább; idézőjel nélkül igyekeztem fölidézni a tiltakozó véleményeket. És nem „csakazértis fenegyerek leszek” megfontolásból ragadtam tollat. Az ellenkező véleményekkel szemben legalább annyian szorgalmazták az eset feltárását. S hogy miért álltam az ő oldalúkra? Mert meggyőződésem: nekik van igazuk. A lezárt ügy — jóllehet, nem túl nagy jelentőségű — nemcsak egy ember életéhez kapcsolódik. Ennél sokkal általánosabb tanulságokkal szolgál. Arról lesz tehát szó, hogy megfontoltan, emberséggel bánunk-e az emberrel? Elkapkodott — s később visszavont — döntések miatt hogyan lehet egy értékes embert eljuttatni a kétségbeesés, szinte már a létbizonytalanság határáig? S hogy tetteink közben eszünkbe jut-e a nőpolitika lényege, vagy csak akkor, ha szónokolni „kell” róla? Kétgyermekes családanya. Szorgalmas és lelkes; mondhatom nyugodtan: a közösségért élő asszony. Véleményemet nemcsak a vele való beszélgetés alapján alakítottam ki. Sok embert hallgattam meg, köztük öregeket is, akik nem értve félrevonulásunk okát — mert éppen felolvasott nekik — rám szóltak: „El ne vigye a mi Piroskánkat!” A nők mindig fiatalok, így hát annyit mondok róla: alig lehet túl a harmincon. Egy évtizede, hogy bábáskodni kezdett a közművelődésben: erjesztett, táplált, összefogott, lelkesített. Vörsön a menyecskekórus, a könyvtár, a Vöröskereszt, a nőtanács szószólója volt — tiszteletdíjért vagy anélkül. Ma se mondott le az ottani emberek műveléséről. Kedve és szenvedélye fokozódott, miközben belső, elhivatottság alakult ki benne. Az elhatározás évekig érlelődött, majd fölkereste a szentgyörgyi tanács elnökét: főiskolára szeretne menni, népművelő—könyvtáros szakra. Az aláíráson, a' javaslaton túl bizalommal támogatták a szándékát. Most harmadéves főiskolai hallgató a levelezőn. Férj és két gyerek, állandó és tiszteletdíjas munka mellett. Távlatot mutattak a számára. Tóth Pálné hálás volt. ma is az. Nem szavakkal, hanem tettekkel akar válaszolni. Miért gyülekeztek mégis körülötte sötét felhők? Két évvel ezelőtt Balatonszentgyörgvön különválasztották a művelődési ház és a könyvtár vezetői teendőit. A tanácselnök megkérdezte Tóthnét, vállalná-e a könyvtárat. Nem vállalhatta. Kényszerűségből ugyan, de „fekete” státus ez, az 1000 forintos béralapot ugyanis két 400 forintos tiszteletdíjjal toldották meg. És ha beteg lesz? A tiszteletdíj nem táppénzalap. Más került oda. Öt pedig megbízták az öregek napközi otthonának a vezetésével. Örömmel vállalta, szívesen csinálta, nem is volt kifogás a munkája ellen. Közben tanult. Ellátta férjét, két kislányát, és a vörsi közművelődési feladatokat. Nem könnyű vállalkozás. Azt hiszem: csak asszony képes erre. Hogy örömnek fogja föl a megterhelést, hogy ne ismerjen fáradságot, hogy elviselje: minden másért van, és semmi sem önmagáért. Nem aszkétizmus vagy önfeláldozás ez, úgy gondolom: inkább a szocialista embertípus jellemzője. A felhők? Egyszer csak azt hallotta a faluban: megszüntetik az öregek napközi otthonát. S mert vele hivatalosan senki sem közölte, érthetően kétségbeesett. Kutatni kezdett. Mi lesz az öregekkel? És mi lesz vele? A mendemondák elbi- zonytalanították. S hogy mi volt mögöttük? Nem átallom kimondani : vezetői baklövések sorozata. a Somogy megyei Tanács Marcali Járási Hivatalának egészségügyi osztálya kifogásolta, hogy nincs kihasználva az öregek napközi otthona. Levél érkezett a községi tanácshoz, hogy 1976. október 20-ig szüntessék meg a működését. Ugyanis harminc személyre tervezték, tizenketten járnak oda; ellátásuk, étkeztetésük tehát nem kifizetődő. A helyi tanács nem hadakozott, pedig legalább száz öreg van a faluban, aki igénybe vehetné az otthont. Nehéz őket — s a hozzátartozóikat — meggyőzni arról, ami az ő érdekükben való. Arról tárgyaltak — döntéselőkészítés címén —, hogy mi lesz az otthon két dolgozójával? A tervek kiszűrődtek. Tóthné majd képesítés nélküli nevelő lesz az általános iskolában — szerződéssel. Igaz, még nem fejezte be a főiskolát, de majd elkezd egy másik szakot... Egyébként, ha lesz nála jobb, akkor mehet, ahova akar. Kétségbeesett. Ment az igazgatóhoz, a párttitkárhoz; az irodára éppen bejöttek a tanács vezetői is. Ez van, ezt tudják nyújtani. Tóthné panaszra ment; nem önmagáért, hanem az öregekért. Ezt még ma sem akarja megérteni senki. A vizsgálat alapos volt, megyei szervek, járásiak hallgatták meg az illetékeseket. A járásiak csak a községi tanácsot, Tóthné személye nem volt fontos a számukra. A jelentések nyilatkozatokat rögzítenek. Nem titkolom: bennem felháborodást kelt, hogy ugyanazok a nyelvek képesek voltak mást mondani a vizsgálódóknak, mást Tóthnénak és mást nekem. Mintha a tavasz után rögtön tél következne a természetben, úgy követték az elismerés szavait a fenntartások, a kifogások Tóthné munkájával szemben. Megváltozott volna? Nem, csak panaszra ment a megyéhez. S ezt kevesen tudják elviselni. Minthogy azt is: nem egy ember munkakörülményeiről vagy karrierjéről, hanem elvi kérdésekről van szó. Az öregek napközi otthona két év után bezárva? Ha nincs rászoruló, akkor érthető. De van. Majdnem tízszer annyi, mint ahányan igénybe veszik. Politikai kérdés. Valamit megoldani mindig nehezebb, mint megszüntetni. Az öregek napközije nem Tóth- néért, hanem az öregekért van. Ezt illik mérlegelni. Tóthné ügye — a lezárt ügy — egészen más. Egy élete derekán levő asszony még főiskolás és elhivatott. Kezdjen új szakot? Nem bírja már! Mi lesz vele? ' Nem kétséges: vizsgálatok, kérdések özöne zúdult a helyiekre, a járásiakra. Kellemetlen. A nagyközségi tanácsnál már készen volt az előterjesztés az öregek napközi otthonának megszüntetésére. Tóthné kétségbeesve kereste a helyét. Már beadványt is írt az iskolának: vállalja a képesítés nélküli állást, mit tehet? De megdöbbent, mert kiderült: „csak szerződéssel”. S ha lesz jobb, lesz képesített nevelő, akkor mehet, ahova akar. A nagyközségi tanács dönteni készült. De egy ünnepi alkalommal valaki azt mondta: nem eszik olyan forrón a kását! A járási hivatal pénzügyi osztálya azt tanácsolta: harminc helyett húszra kell csökkenteni a napközi otthon feltételezett létszámát. A jelenlegi tizenkét öreget nem szabad büntetni. így hát a nagyközségi tanács vb augusztus 10-én határozatot hozott: az öregek napközi otthona marad. Tóthné vezeti. Visszaállt a régi rend? Nem egészen. A leendő könyvtáros azt állítja: a tanácselnök megígérte, hogy ha önálló státust biztosítanak a szentgyörgyi körzeti könyvtárhoz, s az előd elmegy, akkor ő lesz a vezetője. A vizsgálati följegyzés szerint a tanácselnök erre nem tett Ígéretet. A nyelvek még mindig kétféle irányban mozognak. Meddig tartható? N éhány hónap telt el, amíg egy asszony kétségbeesetten küzdött a jövőjéért. Fél, mert ottmaradt. A járási hivatal egyik osztálya másra biztatta a nagyközségi tanácsot, mint a másik. Nyugodtan kimaradhatott volna ez a három-négy hónap, amely megkeserítette egy asz- szony életét. Mikor lesz egység a hivatalban? És mikor érti meg mindenki, hogy a döntések mögött emberek vannak? Egyre inkább közösségi, szocialista típusú emberek... Jávori Béla
