Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
Hulla pont, semmi remény A csapatbajnokság őszi fordulóját a legsikeresebb tavaszi évad után pont nélkül kezdi a K. Vasas férfi-asztali- tenisz-csapata. Ez is mutatja, hova jutott Kaposváron — pontosabban: a K. Vasasnál — ez a sportág. Azt az időt, amikor az Antal—Morvái páros Sidóékkal szemben magyar bajnokságot nyert, már nem is merjük említeni. De nem is szükséges. Kaposvár asztaliteniszsportját nem az Antal, Piriti, Morvái, Andro- sits, Kosztandi »aranycsapat« fémjelezte csupán. Somogy megye székhelye mint a magyar asztalitenisz egyik fellegvára szerepelt még nemrég is a hivatalos nyilvántartásokban. Maga a Vasas pedig — nem egyszer — a vidék legjobb férficsapata volt. Balázs, Ivusza, Péter meg a többiek sikere felhozta a női együttest is, amely évek óta szintén az NB 1. osztályban szerepel. Általában sikerrel. 1976 azonban nem várt törést hozott. Amikor Andro- sits Imre edző »visszavonult-«, már látni lehetett, hogy nehéz idők következnek. Péter Aladár a csapat kulcsembere katonai szolgálatra vonult be, s a VBKM csapata csak úgy tudott kiállni, hogy Séra Lajos Budapestről »hazajár« pingpongozni. (A női csapatnál Harkányi dr. hasonlóképp csapattag.) Aztán jött a »Ba- lázs-ügy«. A sportkör meg a szakosztály lemondott Balázs szerepléséről. Hosszú ideig edzője sem volt a csapatnak. A játékosok -magukat edzették«. Az- i tán ez a gond megoldódott: Szálinger Ferenc játékos edző próbálja rendezgetni a Vasas sorait. Persze nulla ponttal a sikernek csak halvány reménye pislákol. Annál is inkább, mert most ütközik ki igazából, hogy a Vasas -fénykorában« megfeledkeztek az utánpótlás neveléséről. Péter óta nem nőtt fel versenyző a csapatnál. Ennek meg a Vasasvezetés kapkodásának a következménye, hogy a nemrég még jeles csapat ma reménytelenül vág neki a folytatásnak. K. S. Játékostoborzó a K. Rákóczinál Sok fiatal érdeklődött, hogy miként lehetne a K. Rákóczi labdarúgója. Kérésüket továbbítottuk a zöld-fehéreikhez. Ennek nyomán a Rákóczi szeptember 14-én, kedden 15 órakor a Rákóczi-stadionban jó- tékostoborzót tart. Azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 1960—63-ban szülétek, s kedvet éreznek a labdarúgáshoz. A jelentkezők vigyenek magukkal tornacipőt! K.Rákóczi-Hala<ásVSE2:0N A második gól. Kiss László már látta, hogy sikerült. Remek gól volt. (Folytatás az 1. oldalról.) lezte, hogy a Haladás nem védekező hadrendet választott a kaposvári találkozóin. A 7. percben viszont már Kovács F. 28 méteres szabadrúgása adott munkát Szarka kapusnak. Az első veszélyes helyzet a 19. percig váratott magára. Kovács a 16-os magasságában az oldalvonalnál buktatta Konrádot. A keresztbe küldött szabadrúgás után Kereiki az utolsó pillanatban vágta ki a gólba tartó labdát. A 28. percben Kovács jó labdával ugratta ki Kisst, Szarka azonban messze kifutva mentett. Egy perc múlva váratlan gólt ért el a kaposvári csapat. Földest a jobb oldali sarokzászlónál partdobást harcolt ki, majd ugyanő ezt villámgyorsan elvégezte, a bedobott labdát Túrái szabadon kapta, aki a 16-os vonalról a 11-es magasságából nagy lövést eresztett meg, s mire Szarka kapus megmozdult, a labda a felső lécről a hálóba vágódott. 1:0. Heves szombathelyi rohamok következtek válaszként Horváth A. lövését védte Buús, majd a 35. percben csaknem egyenlítettek a vendégek. Most ők rúgtak a jobb oldalról szabadot, Hauzer labdája már-már gólba tartott, amikor Ágfalvi kivágta azt. A 39. percben Kulcsár vezetett veszélyes támadást, de túl kombinálta a helyzetet. A 45. percben Halmost— Sebestyén támadás gördült, a csatár lövését azonban Buús védte. SZÜNET UTÁN az első támadást a Rákóczi vezette. Az 50. percben a kitörd Kisst Horváth Á. fölvágta. A 28 méteres szabadrúgást Konrád fölé lőtte. Aztán meleg percek következtek a Rákóczi kapuja előtt. Egy ízben Zentai rosszul sikerült labda- vezetése jelentett veszélyt, a végén azonban egy szöglettel megúszta a Rákóczi a dolgot. A 66. percben Halmosi 25 méteres bambáját védte biztosan Buús. Aztán a 68. percben ismét meleg helyzet kerekedett a Rákóczi kapuja előtt. Kulcsár műesése nem tévesztette meg a játékvezetőt, így a Rákóczi védők felszabadítottak. Az előrevágott labdát Kiss még a Rákóczi térfelén kapta. Elindult. A felező vonalnál tanyázó Horváth A. meg Kereki utána iramodott, a csatár azonban a labda birtokában maradt. Kicsalta Szarka kapust, noha kisodródott, éles szögből biztosan pörgetett az üresen hagyott kapuba. 2:0. Cserék következtek a pályán. A 70. percben Kulcsárt Király, Sebestyént Szabó váltotta föl. A Rákóczinál a fáradt Kiss kérte lecserélését. Helyette Dus- schák állt be, akit két perc dig áttörhetetlennek bizonyult a kaposvári védelem. Amikor a Haladás átlövések- kel próbálkozott, akkor ott volt Buús kapus. A szombathelyi fölény ellenére sem volt a vendégeknek igazában gólszerzési lehetőségük. Igaz a Rákóczinak sem, és méf)is két remek gól nagyszerű győzelmet eredményezett. Földesi gyoré partdobása, Túrái nagyszerű helyzet fölismerése, Kiss Laci ötven méteres szólója végeredményben eldöntötte a mérkőzést a kaposvári csapat javára. Minthogy a labdarúgást gólokra játsszák, nyugodtan mondhatjuk, hogy nem is érdemtelenül. A Rákóczi ez alkalommal nagyon okosan futballozott. Nem hagyta kibontakozni ellenfelét. Egyénileg Buús, Ágfalvi, Zentai és Túrái nőtt jól játszó társai fölé. Csak Máté volt szürkébb a többieknél. A Haladásban igazában a már említett Horváth A. és Halmosi emelkedett ki. A válogatott Kerekinek csak felvillanásai voltak. Lauber játékvezetőnek nem volt könnyű dolga. Egy kicsit talán többet engedett meg az összecsapásoknál, mint amennyit szabad lenne. Mathesz Imre: Ügy érzem a csapat bizonyította, hogy idegenben sem véletlenül szereztünk pontokat. Megérdemelten nyertünk. Sárosi László: Balszerencsésen alakult számunkra ez a mérkőzés. Nekünk szinte semmi sem sikerült. K. S. További eredmények: Ferencváros—SZEOL 4:0 (2:0) Üllői út, 14 000 néző. V.: Nagy Góllövők: Pusztai, Nyilasi (2) Magyar Csepel—Békéscsaba 1:1 (1:1) Csepel, 2000 néző. V.: Szávó Góllövők: Gulyás, illetve Pásztor Vasas—DVTK 2:0 (2:0) Fáy utca, 3000 néző. V.: Háro- mi. Góllövők: Kovács és Biró MTK VM—Dunaújvárosi Kohász 2:1 (1:0) Dunaújváros, 5000 néző. V.: Tátrai. Góllövők: Kovács (2), illetve Fajkusz Salgótarján—Rába ETO 3:1 (1:0) Salgótarján, 5000 néző. V.: Kúti. Góllövők: Básti (11-esből), Márta és Koch, illetve Pozsgai (11-esből) Tatabányai Bányász—ZTE 1:0 (1:0) Tatabánya, 5000 néző. V.: Ma- czkó. Góllövő: Jakab, 2. perc Ü. Dózsa—Videoton 2:1 (0:1) Megyeri út, 14 000 néző. V.: Petri. Góllövők: Sarlós 78. p., Fazekas 80. p., illetve Nagy íl. 34. p. Dorog—Bp. Honvéd 2:2 (1:0) Dorog, 8000 néző. V.: Somlai. Góllövők: Szabó, Kiss, illetve Fehérvári, Kozma indul valamennyi sportágban a megyei sporthivatal szervezésében. Az 1976/77. évi tanfolyam jelentkezési lapjai a járási (városi) sportfelügyelőségeknél, valamint az MTSH- nál (Kaposvár Május 1. u. 16.) igényelhetők, s átvehetők. Ugyanitt a tanfolyamokra vonatkozóan részletes felvilágosítással szolgálnak. A 18. életévüket betöltött férfiak és nők szeptember 25- ig jelentkezhetnek segédedzői tanfolyamra. múlva a jobbhátvéd Kovács kíméletlenül leterített. Egy ideig állt a játék, aztán tovább rohamozott a Haladás. Halmosi idegeskedve durran- tott fölé, majd a 86. percben Kenefki távoli pattogó lövését ölelte magához biztosan Buús. Rendkívül érdekes mérkőzést hozott a Rákóczi—Haladás találkozó. Ügy lehetne jellemezni az összecsapást, hogy a szombathelyiek rúgták a szögleteket (szám szerint tízet, a Rákóczi mindösz- sze egyet) a Rákóczi pedig a gólokat. A mérkőzés nagy részében érződött, hogy a Szombathely jól összeszokott csapat. Halmosi meg Horváth A. irányításával rendre gördültek is a Haladás-támadások. A vendégek azonban minden középütt erőltettek* ott poa bajnokság Állasa: 1. O Dózsa 2. Ferencváros 3. Vasas 4. Haladás 5. Bp. Honvéd 6. Salgótarján 7. Kaposvár 8. Videoton 9. Tatabánya 10. ZTE U. Bába ETO 12. D.-újváros 13. Csepel 14. B.-csaba 15. MTK—VM IS. SZEOL 17. Diósgyőr 18. Dorog p 6 _ — 2 1—4 12 6 5 1 — 17—4 11 6 5 — 1 17—7 10 6 4 1 1 10—8 9 6 3 2 1 9—6 8 6 3 1 2 12—12 7 6 2 3 1 9—9 7 6 3 — 3 18—9 6 6 3 3 11—12 6 6 2 1 3 5—5 5 6 2 1 3 e—ío 5 6 1 2 á 7—9 4 6 1 2 3 7—10 4 6 — 4 2 7—ti 4 6 1 1 4 6—12 3 6 1 1 4 5—21 3 6 1 — 5 6—15 2 6 — 2 4 4—13 2 Tartalék csapatok mérkőzése: Rákóczi II.—Haladás VSE II. 2:1 (0:0) Kaposvár, 3000 néző. V.; ÍÜ Kuktáig w« SZEPTEMBER A várható időjárás: 12 VASÁRNAP Mária Változóan felhős ldS, elszórtan újabb esS. záporeső. Mérsékelt, időnként élénk déli, délkeleti, helyenként átmenetileg erős északnyugati szél. A nappali felmelegedés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 15 fok körül lesz. Nincs ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 37. játékhéten öt találatos szelvény nem volt. Négy találatos szelvénye 105 fogadónak volt, nyereményük egyenként 56 562 forint. Három találatot 10 368 fogadó ért el, nyereményük egyenként 286 forint. A két találatos szelvények száma 261211 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. — Több mint 2 millió forintot kapott a 24 hektáron termett dinnyéért a balaton- lellei Balaton Gyöngye Tsz. A bevétel a tervezettnek a kétszerese; a termés zömét a Somogy megyei MÉK-nek adták el. — KISZ-klubot létesítenek a mikei Rákóczi Tsz-ben a fiataloknak. A szövetkezet százezer forintot ad a helyiség átalakítására és a berendezésre. — Figyelmetlenül nyitotta ki egy gépkocsi ajtaját Kaposváron a Dózsa György utcában a vezetést gyakorló tanuló és fellökte a kerékpáron haladó Roda János 33 éves kaposvári segédmunkást. Boda könnyebb sérüléseket szenvedett. Mányok János oktató ellen — mivel ő felelős a kocsiban történtekért — szabálysértési eljárás indult. — Tovább építik, korszerűsítik Hajdúszoboszlón a gyógyfürdőt. Még az V. ötéves tervben elkészül a »Kis béke« üdülő, bővítik az Okisz-üdülőt, átadják rendeltetésének a SZOT oktatási központját, valamint a 160 ágyas turista-szállót. — Ifjúsági klubot avatnak a hétvégén Kanosváron a tanítóképző főiskolán. Az alagsor régi ebédlőiét alakították át erre a célra az intézménytől és a különböző ifjúsági alapokból kapott segítséggel. — Nemzetközi méhész szimpóziumot rendez keddtől a méhészek világszervezete Budapesten. Tíz ország szakemberei tartanak előadásokat a méhészet fejlesztésének legfontosabb kérdéseiről. — Gépjárműnyilvántartó lap nélkül utazhatnak külföldre az autós turisták szeptember 15-től. A kivitt gépjárművet továbbra is visz- sza kell hozni, előzetes devizahatósági engedély nélkül külföldön nem idegeníthető eL — Virágboltot nyit a parképítő vállalat Nagyatádon, a kórház melletti szolgáltató épületben. A boltot jövő tavasszal nyitják meg. — Nagy mennyiségű oltott mész érkezett a kaposvári 114. sz. TÜZÉP-boltba (Kaposvár, Széchenyi tér 9.). Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat (13773) — Figyelem! Értesítjük t. Vevőinket, hogy vállalatunk szeptember 15-től 20-ig a mg.-i textil szakmában (len, kender, ruha), szeptember 2-tól 30-ig a vegyes szakmában (heng. áru, acélváz, építőanyag) leltározást tart. Ez idő alatt az árukiadás szünetel, ezért sürgős megrendeléseikkel szíveskedjenek fölkeresni társvállalatainkat. Asrcxk-er* Kaposvár 1 ___i&k.........4Utm — A kaposvári BM tánc- együttes holnap tartja idei utolsó fellépését a Balaton- földvári Express táborban. A szezonban háromszor léptek fel az ifjúsági táborban és háromszor a Siotour üdülőhelyi klubjában. — A Duna-kanyarba kirándult a kisbárapáti Kossuth Tsz csaknem ötven tagja. Megtekintették Visegrád, Esztergom természeti, illetve történelmi érdekességeit. — Üj világirodalom-történet készül. A hatalmas munka kivitelezésére szerkesztő bizottság alakult, amely 320 ív terjedelemben, nyolc kötetben kívánja ösz- szefoglalni a tengernyi adatot, információt. — A Hoventa, a nemzetközi kereskedelmi és vendéglátó- technikai szakkiállítás az őszi BNV részeként nyílik meg, több mint 600 négyzetméter szabad területen. — Megkezdődött a szüret a mátraaljai borvidéken. Elsőként a markazi Mátra völgye Tsz-ben láttak hozzá a szőlő szedéséhez. ^A meqkopaszlotl „qontbajejíi” A hajdani Beatleshez méltatlan frizurával jelent meg Hamburgban Ringó Starr, az egykori dobos, aki jelenleg filmforgatáson vesz részt a nyugatnémet városban. — Moszkvába indul a Thalia Színház vasárnap. Szeptember 15-én és 16-án, László Benesik Sándor Történelem alulnézetben című szociográfiai drámáját adják elő a moszkvai napok alkalmából. — 800 millió analfabéta él a világon, s elkerülhetetlennek látszik e szám növekedése a következő években — így nyilatkozott az ENSZ főtitkára tegnap, az írástudatlanság felszámolásáért vívott harc napján. Waldheim nemzetközi intézkedéseket sürgetett az analfabétizmus fölszámolására. Visszatérnek a szélmalmok? Tízezer hatalmas szélmalom 1995-ig fedezhetné az Egyesült Államok energia- szükségletének mintegy 20 százalékát — állapítja meg egy amerikai tanulmány. Eszerint 54 000 futballpálya nagyságú óriáslapátokkal felszerelt szélmalom ugyanany- nyi áramot tud termelni, mint amennyit kétmilliárd barrel olaj elégetésével nyernek. Az Ohio állambeli Dan- duskyban máris folynak a kísérletek egy 38 átmérőjű szélmalommal. 80 évvel ezelőtt, 1896. szeptember 12-én született a néhány éve elhunyt ELSA TBIOLET orosz származású francia regényirónő. műfordító. 1919-ben Tahiti szigetén szerzett élményeiről irta első könyvét, amely fölkeltette Gorkij figyelmét is. Az 1920-as évek elejétől Párizsban élt; 1928 novemberében ott találkozott Majakovszkijjal, aki összeismertette az akkori szürrealista Ara- gonnal. A két nagyobb, később a szocialista-realista világirodalom kiemelkedő jelentőségű írójává érlelődő alkotóművész élete összefonódott; Elsa Triolet Aragon felesége lett. Együtt vettek részt 1930- ban a forradalmi írók II. nemzetközi kongresszusán, Harkovban; együtt utazták be a Szovjetuniót, dolgoztak a kommunista pártban, küzdöttek a népfrontmozgalomban, a spanyol forradalomban, majd az ellenállásban, és a felszabadulás utáni osztályharcokban is. Az írónőt az ellenállás tette Franciaország nemzeti írójává. Az avignoni szerelmesek című, illegalitásban megjelent elbeszélése az ellenállás, a nemzeti egység légkörében kibontakozó igazi emberi érzések tiszteletének állít emléket. A Vörös ló fantasztikus regény egy atomháború víziója; az Idegenek Párizsban körképet fest korunk forradalmi mozgalmáról, a forradalmárokra leselkedő veszélyekről, a közős a magánélet ellentmondásairól. Az emlékmű a személyi kultusz hatását boncolgatja a művészet területén. Termékeny író volt, könyvei hazánkban is népszerűek. — Nílusi vízilóborjű született pénteken a budapesti állatkertben. Ez a 34. víziló, amely Budapesten látta meg a napvilágot, s egyben a nyolcadik borja a Mom- bassa nevű anyának. A vízilóbébi súlya körülbelül 20 kiló. — Elkóborolt álattal ütközött össze a gálosfai halálos motorbaleset áldozata. Tegnapi lapunkban közöltük, hogy Gálosfán halálos baleset történt. A vizsgálat megállapította, hogy Herdó Mihály egy a csordától elkóborolt szarvasmarhának ütközött, s ez az életébe került. — XIV. Lajos francia király flottájához tartozó gályára bukkant Cousteau kapitány mélytengerkutató csoportja Kréta közelében. Az 1668-ban elsüllyedt Therese roncsai közül a búvárok több csont-, vázat (feltehetőleg az evezősökét), ezüst táblákat, egy aranypénzt, fegyvereket és számos más tárgyat hoztak felszínre. — Nemzetközi hetet rendeznek Velencében szeptember 19—25 között a város megóvása érdekében. Rendezője az UNESCO lesz, megalapításának 30. évfordulója alkalmából. — A Föld nyolc országában éheznek még mindig az emberek a FAO vizsgálatai szerint. Legsúlyosabb a helyzet Bolíviában, ahol a naponta szükséges kalóriának csak 78 százaléka áll rendelkezésre. A lista így folytatódik: Zaire (83 százalék), Banglades (84), Mozambik (85), Fülöp-szigetek (87), Etiópia (88), India (89) és Guatemala (91 százalék). — Automatizált tűzoltóautót próbáltak ki Novoszibirszk- ben. Kezeléséhez csupán egyetlen tűzoltóra van szükség. Egy gépkocsi alvázára kihúzható póznát szereltek tömlővel és egy tv-kamerá- val. A tűzoltó a képernyőt figyeli, és irányítja a vízvagy habsugarat. — Hőérzékeny tv-kamerát konstruáltak az erdőségek légi ellenőrzésére Svédország' ban. 200—300 méter magasságban már 0,2 foktól érzékeli a talaj hőmérséklet! különbségeit. Segítségével a föld felszíne alatt lappangó tüzek is idejekorán felfedezhetők. — A TIT Somogy megyei Szervezete matematikából, fizikából és biológiából egyetemi előkészítő tanfolyamot indít. Jelentkezési határidő: 1976. szeptember 30. Érdeklődni és jelentkezni Kaposváron a TIT Somogy megyei Szervezeténél lehet, (Dózsa Gy. u. 18. Tel.: 12-501). (468123) — Értesítjük- a lakosságot és a közülieteket, hogy szeptember 15-én Babócsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. (13714) — Az Autóközlekedési Tanintézet hivatásos személy- és tehergépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezés: mindennap folyó hó 24-ig. Kaposvár, Berzsenyi utca 2.