Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-09 / 213. szám
I A gyermek tevékenységét döntően befolyásosa Keresettek a hanglemezek és a könyvek Siker és kudarc G yermekeinket az iskolába lépést követően rengeteg kudarc, s jóval kevesebb siker éri. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a hibát — a sikertelenség okát — csak bennük keressük, pedig a tanulók életében bekövetkezett konfliktusok előidézői sok esetben a felnőttek. A szülők személyisége, nevelési eljárásai, idegállapota, követelményrendszere — a család légköre — kudarca vagy sikere állítja be a gyereket. A tudatosan nevelő apa és anya teljesíthető, az életkorához mért feladatot tűz a gyermek elé. A teljesítmény után elismerik, jutalmazzák a jó munkát. A siker örömet jelent a tanulónak, s űjabb feladatok elvégzésére készteti. A pozitív ráhatás és eredmény következtében a gyerek önmagáról kialakult véleménye kedvező lesz. Érdekesnek tartja tevékenységét, igényessé válik, hisz a siker elérésében. Ez érzelmi töltést, nagyobb energiát ad az új feladat teljesítéséhez. A sikerre nevelésnek ma már járható útjai és használható módszerei vannak. Első feladat a gyerek önismereté~ nek kialakítása. A felső tagozat 7., 8. osztályában és a gimnáziumban a tanulók már ismerik önmagukat: munkabírásukat, beállítottságukat, szorgalmukat, az elvégzendő feladat nehézségi fokát, a munkát segítő és gátló , tényezőket. A saját »erejét« is-' merő gyermek fölméri a célt, a végrehajtáshoz szükséges tevékenységet és energiaszükségletet. Az önmagával szemben- felállított követelményeket az elért sikerek alapján emeli, s mindig a korábbi teljesítményre épít. A soron levő feladat fejlesztő hatású, s fokozottabb erőfeszítést igényel tőle. A pedagógusok elismerése, buzdítása, a tanulótársak véleménye, a felnőttek reagálása a gyerekek tevékenységére jelentősen befolyásolja a sikerélményt. Az utóbbira egy kis történettel külön ia felhívom a figyelmet. A gyerekek soha olyan elmélyültem tobzódva, belefelejtkezve és sok ötletet felvo-1 nultatva nem tudnak játszani, mint a szünidő utolsó napjaiban. Így volt ez a kaposvári Dési Huber utcában is, ahol a televíziós élmények hatására a kivezető gyalogút előtt »vámőrséget« állítottak fel a gyerekek. Az »állig fölfegyverzett« kisfiúk egy kifeszített madzag előtt az arra haladókat »igazolásra« szólították fel. A felnőttek rájuk se hederítettek, átlépték a spárgát, s közömbösen továbbmentek. Csupán az utcában lakó pedagógus vette komolyan a gyerekek felszólítását. Elővette igazolványát, melyet a gyerekek alapos tanulmányozás után udvariasan visszaadtak, »tisztelegtek«, s átengedték a »vámhatáron« az igazoltatáson átesett férfit. E zt a kis eseményt szemlélve sok kérdés tolult fel bennem. Miért sietünk annyira, hogy közömbös marad számunkra a gyerekek játéka? Nem vesszük észre a kisfiúk kedvességét, a játék életre felkészítő hatását? Nincs időnk, hogy egy percre bekapcsolódjunk játékukba, s örömet szerezzünk nekik? Miért csak az »én« gyerekem érdekel bennünket, s nem a »miénk«? A sikerré, az eredményes munkára nevelés közös feladatunk. A gyermeket ért kudarcok eredőjét sok esetben a családi nevelés hiányosságaiban kell keresnünk. A »vattába csomagolt« gyereket féltik a sikertelenségtől a legjobban — mindentől eltiltják —, s éppen ez okozza számára a legtöbb csalódást. A túlzott büntetés, az állandó szidás is előidézője lehet a kudarcnak. A szülő tetszését semmi sem nyeri el, mindenre felcsattan, a gyerek pedig azért szorong, mert fél az erős szavaktól, a szidástól. A szülők gyakran irreális feladatokat tűznek gyermekük elé. Arról álmodnak, hogy balettművész vagy zongorista, magas beosztású ember lesz csemetéjükből. Csak az 5-ös feleleteket értékelik, a kitűnő bizonyítvány az igényük. A mércét túl magasra teszik, s a gyerek nem képes teljesíteni. Később külső okokat, bűnbakot keres. A sikertelenség másik okát a túl alacsony követelményszintben kell keresnünk. Gyakori, hogy a tanuló számára megjelölt igényes feladatok után a »mindenki számára« teljesíthető követelmények következnek, melyek nem veszik figyelembe a gyerek képességeit, vágyait. A családon belül gyakori, hogy az egyik gyereket csupa jó tulajdonságokkal »aggatják« tele, ő a jó, az okos — minden cselekedete követésre méltó a testvére számára. Sokszor a gyerek »elhiszi«, hogy buta. hogy nehézfejű. s nem tud megfelelni a követelményeknek. A gyenge eredményeket elérő tanuló állandó rettegésben. szorongásban él. Nagy többségük a tanítási órákon nem arra összpontosít, hogy az anyagot jobban megértse, hanem a felelés, a szereplés elkerülése jár az eszében. Az órákon csak mutatják a figyelmet. lapulnak, s ez az állandó »lelki vigyázzállás« fel- őrli erejüket és cselekvőkészségüket. A nevelőknek észre kell venniük a gyermek szorongását, riadtságát, kiszolgáltatottságát, hiszen segítséget elsősorban a pedagógustól kaphat. Ezek a tanulók is érvényesülni akarnak olyan területen, ahol még esélyük van. Ki akarnak tűnni a fizikai munkában, a sporban, a közhasznú társadalmi rrumká- ban, a társak előtti jópofa- ságban. Ezek a gyerekek még nem menthetetlenek, hiszen bántja őket, hogy a szüleik igényéinek megfelelően nem tudnak megbirkózni a tananyaggal, a követelményekkel. A sikertelenség azonban egyre jobban elkedvetleníti őket, s az ismételt kudarcok reménytelenségbe torkollnak. A gyerek teljesítményét a siker és a kudarc döntően befolyásolja. A szülők és a nevelők együttműködésén, hozzáértésén, következetes nevelői ráhatásán áll, hogy száműzik-e a gyerek életéből a lelki megráz- kódást okozó kudarcot, 1 s mérsékelik-e a félelmen ala-. puló szorongást. Bóra Ferenc Vándormozi ma — és holnap ESTÉRŐL ESTÉRE más-más községben, kis falvakban sötétedik el a művelődési otthon, egy-egy nagyobb terem, hogy a sárga fényt felválthassa a fehéren cikázó képsor: az ország-világ eseményei, majd a műsoron levő játékfilm köti le a nézők figyelmét. A zaj elcsitul. A monoton hangon berregő, rejtelmesen világító masinánál a messziről jött gépész biztosítja az előadás zavartalanságát. — Igen: a vándormozis — csatlakozik halk hangon a felvázolt kép hangulatához Torma Károly, a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat műsorpropaganda és szervezési osztályának vezetője. Kérdésem — hogyan látja ezeket az állandóan úton lévő dolgozókat — elgondolkoztatja. — ök azok, akik még manapság is különleges helyet töltenek be nemcsak vállalatunknál, de egész kulturális életünkben. Hogy mindenüvé eljut a film, nekik köszönhető. Mikor rájuk gondolok, a hajdani vándorszínészek, de még inkább a faluszínház jut eszembe. Forró nyárban, nyirkos őszidőben, kemény hidegben járják a falvakat. Gyakran kapnak elismerést, de hallanak pisszegést, találnak üres termeket, dermesztő közönyt, mégis csinálják. És nem mondhatjuk, hogy anyagi érdekből. Egyszerűen rajonganak a szakmáért, szinte megszállottjai az ügynek. Magam Is erre gondolok, amikor szemtől szembe állok Horváth Bélával, egy régi vándormozissal. Tekintete, hangja elárulja a ragaszkodást, a hivatás szeretetét. 1 — Hosszú esztendők óta vidéken vetítek. Megkedveltem a kisközségek közönségét. A látogatottság sok mindentől függ. Gondolok a televízióra, aztán a »nehezebb fajsúlyú« és a kalandfilmek közti különbségre, továbbá az se mindegy, hogy feliratos vagy szinkronizált-e a film. — Sokat hallani a moziközönség hűtlenségéről. Hogyan alakult a látogatottság a körzetében? —i A tv megjelenésével eleinte kevesebb néző jött. Egy idő óta változatlan a látogatottság. Ma csaknem optimálisak a munkakörülményeink (például személygépkocsival járunk) és kevés a néző. Régen sok volt a néző és mostohák a körülmények. A HŐSKORSZAKOT jól ismerő Torma Károly egészíti ki a történeti áttekintést: — Bizony nem volt könnyű a kezdet. A háború előtti mozi üzleti célokat szolgált. Az államosítással — kultúrpolitikánknak megfelelően — mindenhova eljuttatjuk a filmet. Sz. Dalmatov i Minde Amint megszületett a gyerek, a nejem rögtön föltette a kérdést: vagy-vagy... Vagy bejuttatom a gyereket a bölcsődébe, vagy én fogom pelenkázni. Könnyű azt mondani, hogy bölcsőde. De, könyörgöm, hol találok én olyat, ahol tárva nyitva minden ajtó? A túl- jelentkezőkből a következő ötéves tervidőszakra is jutna. — Gondoltad volna meg előbb! A rendes emberek előbb megkérvényezik a bölcsődét és csak azután nősülnek. Engem nem érdekel semmi; intézd el és kész! Ha nem, gondoskodj egyedül a gyerekről! Értem én mindezt, értem. De hol szerezzek egy bölVándoraink 96 helyet látogatnak. — Van-e jövője a vándormozinak? — Feltétlenül. Ez egy roppant rugalmas hálózat. Ugyanazt a filmet naponta más helyen vetítjük; gyors a lefutási idő. Így a híradók nem vesztik el aktualitásukat. Emellett akad olyan játéfilm, amelyeket »vándoraink« előbb játszanak, mint a kaposvári Vörös Csillag Filmszínház. És van még egy figyelemre méltó pozitívuma: nemcsak a nevezett hálózatot látja el. Kérésre iskolákban, különféle intézményekben, rendezvényeken is vetítünk. Van tehát jövője a vándormozinak, fontossága belát- ható időn belül nem csökken. I P. Sz. 1 a babáért esődét? Idegességemben a falra tudtam volna mászni. Még álmomban is dadáért kiáltoztam. A helyzet egyre kilátástalanabbá vált, mígnem egyhónapi idegőrlő gyötrődés után eszembe jutott: van a feleségemnek vidéken egy távoli trokona. Nagy nehezen megtaláltam a nénit. Kissé tartózkodóan fogadott, s amikor meghallotta jövetelem célját —felháborodott. — Mit képzelsz? öreg fejjel pelenkát mossak?! Itt vannak az állataim: tehén, kacsa, liba meg minden. És én csak álltam, álltam kétségbeesett tekintettel bámulva rá, kézzel-lábbal magyarázkodva. Előhozakodtam a rokoni segítséggel, az összetartozással; ecseteltem Lengyel—magyar kulturális kapcsolatok Varsóban több mint húsz esztendeje működik a Magyar Kulturális Intézet. Előadásainak, hangversenyeinek, irodalmi estjeinek, magyar filmbemutatóinak mindig sok látogatója van. Az intézet évente megszervezi a magyar kultúra napjait, amelyeket mindig más és más lengyel városban rendeznek. E napok keretében sok érdekes rendezvény foglalkozik hazánk gazdasági eredményeivel, életével és kultúrájával. Az intézetnek saját könyvtára és jól ellátott üzlete van, ahol magyar újságokat, folyóiratokat, könyveket, albumokat, emléktárgyakat és hanglemezeket árulnak. A legnagyobb keresettségnek a hanglemezek és a könyvek örvendenek. 1969 és 1973 között Lengyel- ország 53 magyar játékfilmet vásárolt, 1974-ben nyolcat, 1975-ben tízet. A lengyel közönség igen nagy érdeklődéssel várja Jancsó Miklós filmjeit. Nagy látogatottságnak örvendtek az olyan filmek, mint Bacsó Péter Jelenidője és a Kitörés, Gábor Fái Utazás Jakabbal című filmje, valamint a Hangyaboly Fábri Zoltán rendezésében. A két ország filmművészei az utóbbi időben megkezdték a koprodukciós együttműködést is, erre volt példa a Lengyelországban és Magyarországon is bemutatott Harmadik határ című folytatásos tévéfilm a tátrai futárokról. A lengyel turisták egyik leggyakrabban és legszívesebben látogatott úticélja Magyarország. 1975-ben csak a lengyel utazási irodák közvetítésével 70 ezer lengyel utazott Magyarországra, a magyar utazási irodák pedig 22 500 magyarnak szerveztek lengyelországi utazást. Mind a lengyelek, mind a magyarok körében igen népszerűek az egyéni utazások is, valamint a szakszervezetek által szervezett külföldi utak. így például Magyarországra gyakran utaznak lengyel bányászok, kohászok, fémmunkások, pedagógusok csoportjai. CTton — útfélen Fenti címmel jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában Abody Béla új kötete, melynek műfaja is hangulata is jellegzetesen abodys. Egyéni mondanivalójában és stílusában is. Most megjelent írásában az utazás a vezérfonal, erre fűz fel a szerző színes-tarka anzikszokat. A felvillanó képek mögött egy fanyar mosoly, egy portré pár vonásból, egy pillanatfelvétel vagy néhány gondolatnyi életbölcselet. Mint például a mennyiségminőség témaköréből ez: »A tenger. Ha pohárba öntöm, részeit vizsgálatom, kortyonként ízlelem, keserű, koszos, undorító. Együtt a milliárd pohárnyi: maga a nagyság, a mélység. Tenger. Ez a rangja. Nerp részeinek összessége. Üj minőség. Mondom: a tenger. Ennyit az irodalomról.« Ütiélményei során a gondolattársításoknak, szellemes fricskáknak, villámgyors témaváltásoknak, asszociációknak és meditációknak olyan forgatagát adja, melyből nem hiányzik a ritmus. Együtt leendő családi boldogságunk fontosságát, a jövőnket, ami most tőle függ... Estig könyörögtem neki. Amikor befejeztem, megittam három pohár vizet, és aludni tértem. A néni pedig búcsút intett, megvette a vonatjegyet, és fölutazott hozzánk. Reggel korán keltem, megetettem az állatokat, kigyomláltam az ágyásokat, és jelentkeztem a helyi szövetkezetbe munkára. Hála műszaki végzettségemnek, gépkezelőként alkalmaztak. Itt élek hát azóta — immár hat éve — falun. Kiváló dolgozó lettem, megnőtt a háztáji gazdaságom. Nyaranként leruccan hozzám az egész család. A kislányom nemsokára iskolás lesz. Lehet, hogy akkor visszamegyek a családomhoz, folytatom a mérnöki munkám. Feltéve, ha a rokon néni hajlandó lesz visszajönni falura. Baráté Rozália fordítása. mindez valamiféle zeneiséget is sugall az olvasónak — Abo- dynál ez nem lehet véletlen —, s talán leginkább egy saherzóra vagy capriccióra emlékeztet. íme, Róma műkincseiről ez: »Biztos, hogy a jók maradtak meg? A rossz művészet olyan életképes; még a természeti csapásokat is kidriblizi. Okvetlenül tiszteletet érdemel az életkor? A műalkotás — a művész — életkora? Nekem még a Lao- koon-csoport sem tetszik. Egyetlen jó emlékem egy kis Szókratész-szobor. Nincs görög orra, bumfordi, derűs, okos, ápolatlan. Ennyit a szobrokról.« Korcsula szigetén lát egy szigonyos halászt, s mint gyors futamot a fekete-fehér billentyűkön, pergeti végig a gondolatok-hangulatok egymásutánját : Poszeidón tengeristen, a gyilkosság koreográfiája, a kíméletlen lelkiismeretesség, a magány-keserűség- oéltalanság, az, hogy az erőtlen erőszak is lehet nyugtalanító, majd egy pedagógiai bukfenc után a végkövetkeztetés: a gyerekek csak az igazat értik meg. Az igazán igazat. Egy mondat Bécsből: »A hibátlanság is riasztó. Bécset akkor fogadtam a szívembe, mikor az első »a liftet javítják« táblát megpillantottam.« Azután Split, Diocle- tianus vára. Meditáció arról, vajon miért mondott le önként a római birodalom császára a hatalomról? Unalom, csömör vagy a játékszenvedély Vége volt ez?« »Tudta, hogy már tovább nem fokozhat? A gesztus feltűnő.« A császár után egy velencei kiskocsma pincére, aki 300 lírával akarja »átejteni«, mire az író: »Ez tilos, ez nem megy. Az emlékeimmel ne tessék játszani háromszázért.« Vagy egy párisi taxisofőr, aki körbebóklássza vele a nagyvárost az adott címet keresendő — azután nem fogad el borravalót, csak »jelképeset engedélyez az ingyen utazásért, hogy ne legyek any- nyira megalázva ...« A Nagyopera büfésnője, amint aszerint osztályozza a műveket, hogy hány felvonás van ben nük, mert a forgalom a szünetektől függ... S itt egy kis oldal vágás a hazai sznoboknak, a büfésnő Javára, akinek, ha mint kritikusnak nincs is igaza, legalább szép és fiatal... Tisztelgő eszmefuttatás Karinthy Frigyes zsenijének, az alkotó Karinthy helyett most a hajdanvolt kritikusnak, akinek tanulmányai, véleményei a kortársakról egy követendő magatartásformát példáznak. »Abból a paradoxonból indult ki, hogy 2x2 =4!« — írja Abody. Azután színházról, újságról, onnan is a hirdetésekről, az operaszövegkönyvek fordítási képtelenségeiről, kártyáról, szerencsejátékokról, csapszékekről, kiskocsmákról — mindenféléről, önmagáról is természetesen, például így: »A fiatalkor: megannyi mentség és védelem. Még bíznak benned, hogy lesz belőled valami. Az öregkor: már bíznak benned, mert voltál valami. És a biológiai jelen idő? Amikor lenni kell? Akkor jöjjön a költészet, oldjon meg és oldjon fel, mert: »Az én életkoromba’ Az élet goromba«. Groteszk? Bizonyára. Sőt, ahogy a szerző tréfálja egyik fejezete címeként: grotex... Ír a lóversenyekről, a zsib- piacról — »ahol a közerkölcs szerint venni sikk, eladni szégyen« —, a kultúráról általában — »azt hiszem nem kell minden jelenséget ítéletünkkel megtisztelnünk« —, a zálogházakról — »romantika és viszolygás övezi. Előbbi érthető, utóbbi reakció, a kiszolgáltatottság érzése okán« —, és töredékeket egy életformáról: Don Juanék 1967 címmel. Ez utóbbiak egyikét így jellemzi: »műfaj nélküli tehetség. A nemesebb célok szolgálatába nem álló energiák, elméletek és élettapasztalatok, tervszerű lelemények és zseniális rögtönzések itt egyesülnek konkrétummá.« Abody mindig ismert jelenségekről, helyzetekről, ismerős tájakról, városokról, emberekről szól, s mondanivalója mégis az újdonság varázsával hat. Könyve kicsit olyan, mintha régi jó ismerőssel beszélgetnénk olvasás közben, aki szellemes, érdekes, pergő ritmusban kommentálja önmagát, és mind- annyiunkat, B.L
