Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-14 / 192. szám

Ünnepeltek az öregek Tortaorias az új ebédlőben (Székely Pista bácsi még há­rom évvel ezelőtt is dolgo­zott, noha akkor már a nyolc­vanhetedik évét taposta. A kilencvenediket a minap töl­tötte be, ezt ünnepelték a sió­foki öregek napközi otthoná­ban a társak és a gondozó­nők. Földíszített tereim várta az érkezőket, s az asztalon »■óriás torta«, rajta köszöntő felirattal. »Mint egy nagy család« — ez fogalmazódott meg az idegenben. Óvódások jöttek, énekeltek, szavaltak. S hogyne perdül­tek volna táncra a »Csillag Boris, tudom a nevedet« kez­detű dalra! Kiss Kálmánná, az intézmény vezetője valósá­gos ünnepi beszédet tartott Székely bácsi tiszteletére, hosszasan sorolva az ünnepelt óletállomásait. Miközben fel­csendült a muzsika, a postá­sok szocialista brigádjának tagjai nyújtottak át ajándé­kokat a fehér hajú, fehér baj- szú, daliás tartású kilencven évesnek. S kapott dísztávira­tot, kis csomagot minden Anna, Ibolya, Hermina, mi­vel a névnapjukat együtt tar­tották. — Jó kedélyű, viccelődő ember a Székely bácsi —min­denki ezt állítja az ünnepelt- ről. — Csak a lábai kezdtek rakoncátlankodni az utóbbi időben. Nemsokára lesz még eigy »kilencvenesünk«, a Baka néni. y Jutott mindenkinek a tor­tából. Málna és sor is került az asztalra. Az idegen meg a falakat nézegette. Oj falak; nemrég vették birtokukba a megnagyobbított otthont a siófoki öregek. — Az elképzeléseik megva­lósultak — mondja csöndes örömmel Kiss Kálmánné. — Egyik »kisöregünk« úgy mondta: ilyen szép épületet csak a gi'óféknál látott. Eny- nyi függönyt, ennyi kényel­met szolgáló bútort. Az állam fizet Ebédlő, személyzeti és szo­ciális helyiségek. Van, aki a társalgóban dominózik vagy sakkozik, más újságot, vagy könyveket olvas, ismét más a televízió műsorára kíváncsi. De folyt itt munka is: a MÉK-nek gyümölcsöt, zöld­ségfélét válogattak, csomagol­tak. Erejükhöz mérten. A pénzt közös kirándulásokra, klubdélutánokra fordították. Most készülnek munkakap­csolatra lépni a háziipari szövetkezettel, ötvenhét idős ember talál itt napközi fe­délre, jó szóra. Megkarolja őket a város sok szocialista kisközössége is: a Sió áruház­beliek havonta tartanak ná­luk klubdélutánt, a Napfény- száiiótól takarítani járnak ide, a kenyérgyár száz pék­süteményt tesz le az asztalra naponta — ingyen. Kiss Kál­mánná gondosan följegyez minden adatot, így derül ki, hogy ezek a valóban szocia­lista szellemiben tevékenykedő kisközösségek harminchá- romezer forint értékű társa­dalmi munkát végeztek itt Még szól odabent a zene, mi a vezetői szobában már arról beszélgetünk: milyen távla­tok nyíltak a márciusban át-, adott új épületrésszel. — Gondozási hálózatot ala­kítunk ki. A »Gondozási köz­pont« tábla már oda is került a házfalra, A város és a já­rás gondozási ügyeit innen Intézeti nyár NEGYVENKÉT GYEREK maradt nyárra a nágocsi ne­velőotthonban. A többiek, akikkel egész évben együtt tanultak, játszottak, nevelő-, patronáló szülőkhöz vagy ro­konokhoz utaztak a vakációra Nekik azonban nem volt hova menniük. Vagy azért, mert szüleik n,em alkalmasak arra, hogy akár egy napig is gon­doskodjanak róluk, vagy —ez a ritkább — nincsenek szü­leik, illetve ha vannak, nem hajlandók nyáron sem foglal­kozni velük. Így az egyébként nagyon szép isasteiy epüietben töltik a nyarat, amely min­den kényelmet megad szá­mukra — ha nincs átalakítás De most éppen van. Az egyik szárnyból vándoroltatják őket a másikba, ha jó idő van, a parkban játszanak. Az intézet igyekszik minél jobb progra mot biztosítani számukra. Ter­mészetesen a lehetőségek kor­látozottak. Ilyen »ottmaradt gyerekek­kel« találkozunk a megye ne­velőotthonaiban: a Zójában. az öreglakiban, a somogyvári- ban vagy a nagyszakácsiban. Egyszerűen nem tudták őket hova elhelyezni a nyárra, pe dig ha valakiknek, akkor ne­kik igazán szükségük lenne arra, hogy a vakáció alatt ki­mozduljanak az intézet falai közül, élményt szerezzenek. A- Gyermek- és Ifjúságvédő In­tézet igazgatója szerint a gye­rekek hatvan-ihetven százaléka utazott el a szünidőre. Aktacsomag árulkodik ar­ról, hogy mikor kikkel kötött szerződést az intézet a gyere­kek nyaraltatása, patronálása érdekében. Tizenhat szocialis­ta brigád vállalta a megyéből, hogy segít. A brigádtagoic leg­Somogyi Néplp többször beosztják maguk kö­zött, mikor ki vigye kirándul­ni a gyerekeket. A SZOT Épí­tők fonyódi üdülője évente négy gondozottat fogad. Má­sokat viszont saját szüleik (!) látnak vendégül. És legtöbb­jük, mintegy nyolcvan száza­lékuk nem is kér értük gon­dozási díjat — mondta ugyan­csak a gyermekvédő igazgató­ja. Mert elvileg azt is lehet adni. Volt már rá példa, hogy az egy hónapra kapott pá* száz forint reményében vette magához kiskorú gyerekéi egy-egy házaspár... Mindezek ellenére még min­dig ott'kuksol körülbelül öt­száz állami gondozott az in­tézetekben. A nevelőotthonok némelyikében rendszeressé tették a nyári kirándulásokat, hogy mégis nyújtsanak vala­mit azon kívül is, amit év közben adni tudnak. Ez azon­ban kevés. Hiába kapnak meg mindent az államtól, sok min­denből kimaradnak. A szülői szeretetet nem tudja pótolni senki. Az intézeti nyár sivár. Biztosan lenne mód arra, hogy a tömegszervezetek támogas­sák őket; bizonyára vannak még brigádok, amelyek vállal­nák egy-egy gyerek nyaralta- tását. RÉGEBBEN VOLT egy kü­lön üdülő számukra Somogy­bán — most általán os gyer­meküdülő lett, kevés intézeti gyerek kerül oda. Az állami gondozott gyere­kek száma, sajnos, emelkedik. Igyekeznünk kellene jobb fel­tételeket biztosítani számukra. Talán pénz is lenne rá, és jobban megérné a ráfordítást, mintha a saját gyerekét ál­lamköltségen nyaraltató szü­lőknek fizetünk. S. M. intézzük. Vissza-visszaröppenönk azon­ban az ide járó idős embe­rek témáira. — Már tervezzük a veszpré­mi kirándulást és haj ókázunk is nemsokára. Gyakran me­gyünk színiházi előadásokra, olykor kedvezményes ’ jegy­gyei. Jár hozzánk (de nagy sikere van!) a fodrász, és az öregek moshatnak is itt. Be­vezették a gázt, az melegít majd a télen. A majdani gázmelegnél csak a hangulat hőfoka magasabb odabent I* tu SzeberényiLehel| RÉM | Most másfél órát járt csak, éppen megteltek a csóvák. Hirtelen vaksötét lett, és sü­ket csend. — Lámpát! — kiáltotta va­laki. A művezető kitapogatta az akkumulátoros lámpát, a se­gédmester a csók szabadsága mellett agitált, és késlekedett a lámpák bekapcsolásával. Végül mégis csak kigyulladt a fény a csarnok két távoli szegletében. A gépek dereng­ve feketéllettek és hosszú ár­nyékuk a falig ért. Kis idő múlva pedig már többet is lehetett látni, mert a villanykörték is adtak sá­padt világot, mihelyt a gyár aggregátora begerjedt. Ekkor Anyicskáék már hoz­zá is foghattak, mert éppen ott tartottak, hogy leszedhet­ték a teli csévéket, utána meg hüvelyezni — volt mit tenniök, míg mások, akiknek éppen mozgó gépen volt dol­guk, tétlenségre kárhoztatva beszélgettek. Odajöttek a heteshez, és nézték Anyicskáékat. — Ügyes segítséged van — mondták Loncinak. Anyicska Vakáció-ó-ó-ó Az egyik jó barátom és felesége kéthetes beutalóval üdülőbe Utazott. A barátom előzőleg megkért, hogy vi­gyázzak három jól nevelt fiá­ra. Költözzem át a házukba, s éljek úgy, mintha a gye­rekek apja lennék. — Nagyon rendes gyerekek — ismételte a barátom. — Meg vagyok győ­ződve, hogy hamarosan jó barátok lesztek. — Elvállal­tam. A három fiú közül a legfiatalabb nyolc, a legidő­sebb tizenegy esztendős volt. Amikor apjuk sorbaállította őket, mindhárman matróz­blúzt viseltek, a lebuggyanó nadrág alatt fényesre pucolt, sárga cipő virított. — Gyerekeim — mondta az apa —, Géza bátyátok itt marad veletek. Fogadjatok neki szót, mindenben köves­sétek példáját. Az iskolai fel­adatokat se hanyagoljátok el, mert eljön ám a vakáció vé­ge. Jó gyerekek ezek, bará­tom, semmi bajod nem lesz velük. A fiúk igen barátságtalanul néztek rám. Egy órával ké­sőbb pedig a barátom és a felesége kocsiba ült és elpor­zott. Fütyörészve mentem a kertbe, leültem egy padra. A háróm fiú sötét tekintettel követett. Én addig sosem fog­lalkoztam gyerekekkel, de sokat hallottam, hogy a gyer­mek lelke az egyenességet, a nyíltszívű barátságot szereti legjobban. Ezért így szóltam hozzájuk: — Halljátok, kiskamáim! Most a hatalmamban vagytok, és azt teszek veletek, amit akarok. Ha akarom, bárme­lyik pillanatban kitekerhetem a nyakatokat. Nektek tehát engipdelmeskednetek kell mindenben és úgy viselked­netek, mint jól nevelt fiúkhoz illik. Nos tehát, ki tud közü- letek tótágast állni? A gyerekek ellentmondást fedeztek föl beszédem eleje és vége között. A félelem el­tűnt az arcukról, de kétel­kedve bámultak rám. Én pe­dig folytattam: — Szóval, nem tudtok tót­ágast állni? Kár. Hát ide figyeljetek! —* Azzal lerán­tottam a kabátomat és a fe­jemre álltam. A gyerekek ar­ca sugárzott az örömtől, de csakhamar elkomorult a te­kintetük, nyilván ismét be­szédem eleiének a hatása alá kerültek. Meg kellett törnöm a jeget l — Hallgassatok ide! A leg­határozottabban megtiltom, hogy a vakáció alatt, leg­alábbis, amíg én itt vagyok veletek, elővegyetek egyetlen ronda, vacak tankönyvet is! Közelebb merészkedtek hoz­zám. — Ma remek napot csiná­lunk — mondtam. — Mit sze­rettek a legjobban? — Cigarettázni! — felelt Karcsi. — A patakban fürödni! — mondta Guszti. — Légpuskával lövöldözni! »Majd megint nem csavarjunk. — szólt Laci. — És miért éppen ezeket szeretitek? — Mert ezeket megtiltot­ták! — ordították kórusban. Karcsi elővette cigarettás dobozát a titkos helyről, s megkínált. Leheveredtünk a fűbe. Mindegyik gyerek úgy fújta a füstöt, mint egy fel­nőtt. Arra a kérdésemre, hogy mit vacsorázunk, a fiúk halászlevet kívántak. Halat fogjunk a patakban, krúmpli van a kertben, fűszert és edényt pedig lopjunk a kony­hából. — Miért kellene lopná, hi­szen ott van szabadon! — Mert lopva mulatságo­sabb! — kiáltották. A csillagok alatt horgász­tunk, fogtunk két keszeget. Tüzet raktunk, tetejébe bog­rácsot lógattunk és főztünk, közben beszélgettünk és ciga­rettáztunk. Hűvös szél fújt a folyó felől, ezért takaródét javasoltam, de a fiúk könyö­rögtek: aludjunk kint a sza­badban. Lopunk bentről pok­rócokat, párnákat. Ügy is lett. A tüzet nem engedtük kialudni, éjszakára őrséget szerveztünk, felváltva vigyáz­tunk rá. — Nem hűltök meg? — kérdeztem aggódva. ■— Verjen meg az Isten, ha meghűlünk! — mondta Laci. — Laci, már megint eskü- dözöl! — mondta Guszti. — Tudod, mire tanított apa? — És gúnyosan szavalta: az es- küdözés gonosz jellemre vall. Madárdalra újabb mulatságokra, újabb munkára ébredtünk, egy kissé fáradtan, fejfájósan, de azért életvidá- man. S a két hét gyorsan elrö­pült A gyerekek matrózru­hája csupa rongy lett, Guszti a nadrágját el is vesztette a folyóban. Arcuk fekete lett a sok napfénytől, hangjuk érdes és mély a cigarettától és a i szabadban alvástól. Sötét nyugtalanság fogott el az utolsó napon. Mit szódnak ehhez a szülők, ha hazatér­nek. — Mit szólnak, mit szól­nak? — okoskodott Guszti. — nem cigarettázunk, nem lö­völdözünk, hadd örüljenek. Az a fontos, hogy két hétig jól éltünk. Másnap megérkeztek a szü­lők. A gyerekek felsorakoztak egymás mellé, én elébük áll­tam, úgy fogadtuk az üdü­lőből hazatérteket. Beszédbe fogtam: — Kedves barátom! Eluta­zásotok előtt azt a reménye­det fejezted ki, hogy jól meg­férek a gyerekekkel Így is történt. Megtaláltam az utat a szívükhöz. így kell a va­kációt a gyerekeknek eltölte- niük. Nos, fiúk, kit szerettek jobban, apátokat, anyátokat vagy engem? — Téged, Gejza bácsi, té­ged! — kiáltották kórusban, és belém kapaszkodtak. Guszti nadrág nélkül állt mellettem, széles gallérú matrózblúzhan, Lacin rojtokban lógott a ka­bát, Karcsi térde arasznyira kilátszott. A szülők azonban nem ezen a képen, hanem In­kább a hozzám való ragasz­kodáson csodálkoztak. — Velem jönnétek lopni, csavarogni, ' fázni és éhezni? —• Igen! Igen! —- kiabál­ták. Az apa végignézett a ron­gyos, piszkos fiúkon, és meg­szólította kedvencét: — Laci! Te is Kihagynál engem? — Igen? — mondta Lad határozottan, rá is akart es­küdni, de apja előtt meggon­dolta magát, hirtelen helyes­bített; — Szakállamra mon­dom! Laci »szakálla« eloszlatta a vihart, amely közeledőben volt. Mindenki kacagni kez­dett, de leginkább a barátom felesége, aki' sugárzó szemek­kel nézett rám: — Nahát, én isii: szakál­lamra mondom: itthon a leg­jobb. Hogy milyen unalmas volt abban az üdülőben! Jö­vőre idehaza fogunk a va­káció alatt nyaralni, együtt Gejza bácsival. Jó, gyerekek? — Jó-ó-ó-ó! Éljen a vaká- ció-ó-ó-ól Dénes Géza Aeroflot-járat 69 országba A tizedik ötéves tervben 560 millió utast szállít az Aeroflot. Ez 30 százalékos nö­vekedést jelent az előző öt évhez képest. A gépek szá­mának növelésével és minő­ségi felújításával kívánják ezt elérni. 1976—1980 között megjelen­nek a légiutakon az új szov­jet konstrukciók — köztük a 350 személyes IL—86 légibusz. A legforgalmasabb vonalakon közlekedik majd 920—950 ki­lométer óránkénti sebesség­gel. A helyi és a rövidebb távolsági közlekedésben fon­tos szerepet kapnak a JAK— 42 típusú gépék. A JAK— 42-esek 120 utas szállítására alkalmasak, sebességük 850 kilométer. A népszerű IL—62-es Is több új vonalon közlekedik majd; elsősorban az északi területek, Szibéria és a Tá­vol-Kelet légiforgaimát ja­vítja. Az Aeroflot által lebonyo­lított nemzetközi utasforga­lom mintegy 50 százalékkal emelkedik majd. A világ 69 országába indulnak rendszere­sen Aeroflot-járatok. hármasával kapkodta a csé­véket. ujjait az orsók közé akasztva. így villázta lefele. Lonci most is megcsókolta Anyicskát. — Az én tanítványom! Egy táranője elvitatta érde­mét. — Kaptál volna egy olyan vándormadarat, mint én a m liltkor. Ha még láttál két­balkezest! Mikor kiderült, hogy Anyics­ka a hegyekből jött, mindent értettek. Onnan jön a legjobb munkaerő. — Nincsenek még ki rafi­nálva — mondta egy piros képű, gömbölyded asszony, aki hiába járkált a gép mellett tíz-nehány kilométert'; amit leadott, visszatáplálkozta. Most is táplálkozott, két or­cája pufókra tömve, úgy be­szélt. — Jól bírják a járká- lást — mondta, s elmesélte a többieknek, hogy ezek a he­gyi tótojf, mikor autóbuszt kaptak, sokáig nem ültek fel rá, hanem mellette gyalogol­tak. sajnálták rá a pénzt. Nevettek ezen, a piros képű asszonynak ide-oda ringott a teli pofazacskója. Anyicska pedig elpirult, de nem lát­hatták. mert lehajtotta az ar­cát, és még gyorsabban vé­gezte az abcugolást. Amazok pedig tovább be­szélgettek. Anyicska falujáról, mert érdekes volt nekik: ho­gyan élnek ott az emberek, és milyen szokásaik vannak. Va­laki még azt Is tudta, hogy a csecsemők nyakára karika­gyűrűt kötnek sárgaság ellen. És hogy pálinkába mártott zsemlét etetnek reggelire az iskolás gyerekekkel. Másvala­ki hallotta, hogy fél mázsa kukoricát is felvisz egy asz- szony a hátán a hegybe. Le­jönnek gombával, és cserél­nek. — Annyit bírnak, mint egy állat — mondta a segédmes­ter —, és úgy is élnek. — Tudott asszonyokról, akik ágyat vittek fel a hegybe a hátukon. Megvették a város­ban és fölvitték. Az ágyról eszébe jutottak a közöttük di- vó szerelmi szokások is. A nők vihogtak, mert is­merték a segédmestert. »Hely­ben vagyunk már« — mond­ták. — Az a szokás náluk — ecsetelte a segédmester —, hogy a házasság előtt meg kell a dolognak lenni. Ez tör­vény. A szülők a házban al­szanak. az ágvon. a jány meg az udvarlójával fenn a pad­láson, a szénában, az ő tud- tukkal — Kipróbálják egvmást — mondta a kövér asszony. — Ez nem vicc! — Mert somo­lyogtak ott. A technikus is mosolygott, a festődéből, ő is odajött. Egv szót sem szólt, csak Anyicska megérezte, hogy ott van. Sze­me bársonyát megérezte a hátában. A szív kis kalimpá­lása elég volt, hogy ujjal el­butuljanak, csaknem elejtett egy csévét, s a kettes szede- getéshez is alig lett mersze. Mikor félre is lesett, hogy megbizonyosodjék, magában pajkos elégedettséget és meg­nyugvást érzett: »Hát idejött. Idehúzta valami.«. Anyicska észrevehetően megváltozott. Mikor pedig a technikus megszólalt, egysze­riben ő is szóra bátorodott, és nagyon is élénk lett. A tech­nikus csinos volt és fiatal, és máris sok mindent tudott. Az újságok és könyvek érdekel­ték. És minden, ami a világ­ban történik. Most is érdek­lődve figyelt, s amikor bele­szólt, kedvesen és választéko­sán beszélt. Ezt mondta: — Az ilyen népszigeteknek nincs utánpótlásuk a kultúrá­ban ... Nem lehet okolni őket ä magunk felelősségének föl­vetése nélkül... Ezt arra mondta, hogy a hegyi falucskát elmaradottsá­ga miatt csepülték, ahol az emberek közmondásosan egy- ügyűek, viselkedésük durva, és a fejük tele van baboná­val; tán bizony még boszor­kányok is vannak náluk. — Lonci is kifogott egy csinosát — mondta a segéd- méster. Mikor kimulatták ezen ma­gukat, akkor mondta a tech­nikus. amit mondott, és még ezt szólta: (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom